Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-06 / 285. szám

1979. december 6. • PETŐFI N£PE • 3 Barangolás Bács-Kiskunban • Gyorsan fejlődő község a kalocsai járásban. Kétezcr-száznyolcvannyolc lakosa. 3194 hektár területen gazdálkodik. Eddig üvegmeggyéről volt nevezetes, most már egyre jelentősebb burgonyatermesztése. Itt született Nagy Lajos író, szülőháza helyén emlékpark várja a látogatókat. Továbbképzés a könnyűiparban A könnyűiparban a továbbkép­zés rövidebb, céljellegű tanfolya­mainak sorával bővült az okta­tás az idei tanévben. A pamut­iparban, a gyapjúiparban, a rost­iparban és a cipőiparban kezdő­dött meg a korszerű munkamód­szerek oktatása. A négy-hathetes tanfolyamokat a textiliparban 650 előkészítő fonó, szövő, kiké­szítő, a cipőiparban pedig 250 cipőgyártó szabász, tüzödei dol­gozó végezte el az idén. Tudásu­kat az iparágon belül szélesebb körben is hasznosítják, illetve munka közben másoknak adják tovább. A könnyűipar idei tervében mintegy 8 ezer munkás és két­ezer középfokú műszaki -végzett­ségű dolgozó, továbbképzése sze­repel. Bővült a mesterszakmun- kás-képzés is: a korábbi tizen­egy mellett további tíz szakmá­ra terjesztették ki. Az idei év tapasztalatai alap­ján jövőre további szakmákra terjesztik ki a mesterszakmun­kás- és a művezetőképzést. Magyar filmek külföldön Huszonegyedik alkalommal rendezik meg Bilbaóban a nem­zetközi dokumentum- és rövid- film-fesztivált. A december 8-ig tartó eseményen Gárdos Péter „Skorpió RT”, Cigány Tamás „Magyar Szecesszió” és Lednicz- ky Márton „Aquarius” című mű­vei képviselik a magyar film­gyártást. Athénban december 8-án ma­gyar filmhét kezdődik, amelyen hét játékfilmet mutatnak be. A nézők a többi között Jancsó Mik­lós „Fényes szelek” Mészáros Márta „Kilenc hónap” és Schif­fer Pál „Cséplő Gyuri” című al­kotását láthatják. (MTI) A Magyar Országos Horgász Szövetség Bács-Kiskun megyei Irt- téző Bizottsága vasárnap Kecs­keméten tartotta ez évi küldött- közgyűlését. Magony Imre, az 1B megyei elnöke köszöntötte a ta­nácskozás résztvevőit, a megjelent vendégeket. Közöttük: Készéi Ká­rolyt, a MOHOSZ főtitkárát, Fe­hér Géza rendőr ezredest, megyei rendőr-főkapitányt, Molnár Mi­hályt, a megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezési osztályának helyettes vezetőjét. Vukovári At­tilát, a bajai AVIG igazgató* helyettesét. A tanácskozást megelőzően ki­adott írásos jelentés jó felkészü­lést tett lehetővé a küldötteknek. Ebből egyebek között kiderül, hogy 1979-ben a megye harminc- nyolc egyesületében 13 ezer 830- an váltottak horgászengedélyt. Ez ezernégyszázhuszonhattal több. mint az előző évben. A felnőttek száma 8, az ifjúságiaké 7,2, a gyermekeké 42,9 százalékkal emel­kedett. A horgászat iránti legna­gyobb érdeklődés a Tassi HE-ben nyilvánult meg, ahol 385 fővel nőtt a horgászok száma. Így az ezerszázötven kilenc taggal a Ba­jai Sport HE mögött a megye má­sodik legnagyobb egyesülete lett. Az idei évben az IB feladatköre tovább bővült. Megyei kezelésbe került a Kiskunsági Öntöző Fő­csatorna és a Szelidi-tó. Az IB a Kiskunsági öntöző Főcsatornán 10 ezer előnevelt süllőt, több mint 12 ezer előnevelt csukát, közel 300 mázsa kétnyaras, 50 mázsa háromnyaras pontyot, 52 mázsa kétnyaras, és 15 mázsa három­nyaras amúrt, 10 mázsa busát helyezett ki. A Szelidi-tó 78 hek­táros vízterületén 10 ezer előne­velt süllő, és mintegy 80 mázsa kétnyaras ponty került a vízbe. A Szelídi-tavon a területi jegyek­ből származó bevétel 70 százalé­kát, a Kígyóson pedig több, mint 80 százalékát fordították halasí- tásra. 1980. január elsejétől újabb vál­tozás várható a vízterület növe­kedésében. A DVCS, a Vajas­csatorna, a Kecel, Kalocsa, Csá­szártöltés és a Dusnok határában lévő tőzeggödrök és a Fűzvölgyi öntöző Főcsatorna 33+070 fo­lyamkilométertől a 46+100 fo­lyamkilométerig terjedő szakaszá­nak halászati joga a MOHOSZ-é lesz. Ezzel mintegy 300 hektárral növekszik Bács-Kiskun megyében a horgászvizek területe. • Térjék Gyula: „Veszélyben van a természetvédelmi terület állat- és növényvilága.” 9 Készéi Károly felszólalásában elmondta, hogy 1980. január 1-től horgászkezelésbe kerülnek a belső vizek. Miklóstelep első igazgatója A beszámolóhoz Selmeci Ernő, a MOHOSZ Bács-Kiskun megyei IB-titkára fűzött szóbeli kiegészí­tést. Egyebek között elmondta, hogy a közelmúltban újabb hala- sításra került sor az IB vízterü­letein. A Szelidi-tóba 25 mázsa, a Kígyósba 20 mázsa kétnyaras, il­letve a Kígyósba további 70 má­zsa háromnyaras ponty került ki­helyezésre. A Szelidi-tavon össze­sen közel félmillió, a Kiskunsági öntöző Főcsatornán (Kígyóson) pedig majdnem kétmillió forintot fordítottak halasításra. A megyében jelenleg három sarkalatos kérdés foglalkoztatja a horgászokat. Egyik a Gemencen elvesztett horgászati lehetőségek pótlása. A belső vizek (Sóstó, Pir­tó, Vadkerti-tó) horgászkezelésbe vétele. Az említett vízterületeken ugyanis a halászati termelőszö­vetkezetek nem folytatnák terme­lő tevékenységet, mégsem mon­danak le halászati jogukról. Vé­gül sokat foglalkoztató kérdés a Paksi HTSZ tevékenysége a me­gyében lévő vízterületeken. Lényegében ezeknek a megvi­tatásával foglalkoztak a tanács­kozás felszólalói is, akik nem ke­vesebb, mint tizenháromezer tár­suk véleményét tolmácsolták a horgászsport vezetőinek. Térjék Gyula (Kiskunfélegyháza) a kör­nyezetvédelem ügyében szólt. El­mondta, hogy a természetvédelmi területté nyilvánított szikrai holt­ág növény- és állatvilága veszély­ben van, mert a területen gazdál­kodó tiszaalpári Virágzó HTSZ mértéktelenül leengedi a vizet. Ilyenkor a vízpart megközelíthe­tetlen a bűztől, amit a rothadó növények árasztanak. Ilyen kö­rülmények között horgászni sem lehet. Ugyanakkor veszélyben van a környék sajátos madárvilága is. Kovács Árpád (Kecskemét) szin­tén a szikrai holtággal kapcsolat­ban kért szót. Ezerkétszáz kecs­keméti horgász — sok nyugdíjas és alacsony jövedelemmel rendéi* kező — nevében kérte az illeté­keseket: vizsgálják meg a vízte­rület horgászkezelésbe vételének' ügyét, mert a tsz évek óta elha­nyagolja a telepítést. Felajánlotta, hogy a Hírős Horgászegyesület vállalná a szikrai holtág kezelé­sét, gondoskodna a halasításról Is. Készéi Károly, a MOHOSZ fő­titkára felszólalásában elmondta, hogy a Pirtó, Sóstó, Vadkerti-tó 1980. január 1-től végleg horgász- kezelésbe kerül. Gemenc ügyében annak a véleményének adott han­got, hogy a korábbi horgászati lehetőségeket vissza kell állítani mindaddig, amíg a horgászok kártalanítása megtörténik. Ez^ — egy korábbi tervnek megfelelően — 100 hektáros tónak a megépí­tésével valósult volna meg. Üjabb felmérések szerint reálisabb, meg- valósíthatóbb tervet kell készíteni. Magony Imre, a megyei IB el­nöke vitazáró beszédében vála­szolt a kérdésekre. A szikrai holt­ággal kapcsolatban elmondta, hogy a horgászoknak reális igé­nyük van erre a természeti érté­kekben és szépségekben gazdag vízterületre, amely tulajdonkép­pen gazdag vízinövényzete miatt halászhatatlan. A HTSZ évi 100 ezer forintnyi jövedelemhez jut Szikrában. Az IB ennek nyolcszo­rosát ajánlotta fel, amennyiben a szövetkezet átengedi a vízkezelés jogát a horgászoknak. Végül . — hangsúlyozta — népgazdasági ér­dek is, hogy a víz azé legyen, aki többet telepít. • Kovács Árpád ezerkétszáz kecskeméti horgász nevében be­szélt. A tanácskozás végén megjutal­mazták azokat a társadalmi akti­vistákat, akik sokat tettek a hor­gászati lehetőségek fejlesztéséért. Banczik István Adassék tisztelet az első kapavágónaik, a semmiből vala­mit teremtőknek, új értékek teremtőjének! Adassék tisztelet Koritsánszky Jánosnak, a miklóstelepi szőlészeti intézet százhuszonöt esztendeje született első igaz­gatójának. 1883 tavaszán, a szőlövesszök és vincellérjelöltek iskolája he­lyén valóságosan is, jelképesen is, ö vágta először a kapát az úrihe­gyi homokba. Hazánk északi tá­jairól vetette sorsa az Alföldre, mint Mathiászt, nagy pályatársát. Hegyes-völgy es vidékről szárma­zott, hasonlóan Katona Zsig- mondhoz. Kecskemétinek mondta magát, noha Zólyom város nem­zetőr-múltú főkapitányának a fia­ként látta meg a napvilágot. Itt ette meg kenyere javát; kinevezé­sétől haláláig, több mint négy év­tizedet töltött a Kiskunságban. A magyaróvári akadémián vég­zett szakember külországban szer­zett tapasztalatokkal kezdte meg a kétszáz holdas telep szervezését. Jól járt az ország, jól járt a terü­letet átadó város. Nemes, a gyö- kértetűnek ellenálló szőlővessző­ket kaptak a termelők, a korsze­rű eljárásokat ismerő, a Jjorfcg- zelésben képzett vincellérek ke­rültek ki a kecskeméti kívánság­ra szervezett iskolából. Töméntelen tudást hozott ide Koritsánszky, meg két helyettese, előbb Gábor József, majd Petro- vics István, és a sok ismeret ott gyümölcsözött a szélgyalulta, ku­bikoslapát simította szőlőkben. Szarkástól Kisalpárig, Kláberte- leptöl Mátkáig virultak az itt ne­velt amerikai és európai szőlö­vesszök. Jutott a szelídített ho­mokból kiserkentett, jó termő óportó, Jork Madeira, Furmint, saszla és más bevált fajtákból külföldre is. Már az ötödik évben csaknem negyvenezer szőlővesszőt osztottak ki díjmentesen a kecske­méti gazdák között. Koritsánszky maga nem foglal­kozott új fajták nemesítésével, a szakismeretek terjesztésével gya­rapította a homoki szőlőkultúrát. Korán fölismerte a talaj dúsítá­sának termésnövelő jelentőségét, a célszerű borkezelés közgazdasá­gi fontosságát. Befolyását, tekin­télyét a Kecskeméti Gazdasági Egyesület elnökeként is hasznosí­totta. Irányításával megtízszere­ződött e társulás tagjainak száma, ő kezdeményezte, szervezte a Rá­kóczi út 5. számú székház építését. Érdemeit a társadalmi haladá­sért, a miklóstelepi igazgatónál kö­vetkezetesebben küzdő, vele né­hány szakmai kérdésben ú vitázó Hankovszky Zsigmond így méltá­nyolta 1923. augusztus 31-én, a Kecskeméti Lapokban megjelent búcsúztatójában: „Miklóstelep, melynek igazgatója volt, nemcsak Kecskemétnek, hanem az egész ország szőlőtermelésének megbe­csülhetetlen szolgálatot tett.” H. N. TÖBB MINT KÉTMILLIÓ FORINT HALASÍTÁSRA Üjabb vízterületek kerülnek horgászkezelésbe Pálcaütés pipázásért Nofene, — hát még mindig van ilyen zuga a világnak?! — kiáltot­tam fel gondolatban annak a hírnek olvas­tán, hogy az indiai Rad- zsasztan állam Hundér falucskájában szigorú­an tilos a dohányzás. Ha valakit cigarettázáson vagy pipázáson kapnak, 51 rúpia pénzbüntetésre ítélik. Érdekes módon — a legöregebb helybe­liek sem emlékeznek ar­ra. honnan ered, s mi­kor született a tilalom, de valamennyien be­tartják. A Hindustan Times tudósítása sze­rint öt év óta csupán egyetlen embert vontak felelősségre dohányzá­sért. Jót mosolyogtam ma­gamban : derék öreg hindik sem emlékeznek a tilalom okára; lehet­séges, hogy pont a leg­kézenfekvőbb magya­rázatra nem gondolnak ők sem? Mint potomsá- gom annak idején az Esztergomi Állami Le­véltárban, inaséveim alatt, amikor igen-igen rácsodálkoztam egy bi­zonyos „pipás” aktára. Habár erről valamikor megemlékeztem már a Petőfi Népében, eme parányi indiai értesü­lés körülmesélése ked­véért hadd idézzem fel újra. Ügy esett, hogy vala­milyen látogató csoport telefüstölte az archívu­mot. „Felsőbb szervtől” jöttek, így nem vették magukra a „Tilos a do­hányzás” figyelmeztető táblát, s a' házigazdák célzásait. A távozásukat követő nagy szellőzte­téskor jegyezte meg Vi­tái József, az akkori le­véltárvezető. — Bizony változtak az idők Deák Ferenc óta. Akkor még az ut­cán sem volt szabad pi­pázni. Kételkedésemre mind­járt elmesélte az anek­dotát. Ki ne tudná, mi­re képes csábítani az embert a füstölési szen­vedély. Márpedig a „ha­za bölcse” sem volt fá­ból. Mikor egyszer sze­kéren utazott hivatalos dolgában, a falvakon keresztül menet se tud­ta türtőztetni magát. Suttyomban elő-előkap- ta tajtékpipáját a lajbi- zsebből. Ezerfelé pislo­gott bozontos szemöldö­ke alól — észre ne ve­gye már valaki —, s jó­kat pöfékelt. Mindad­dig, míg a kocsisa oldal­ba nem könyökölte a bakon, ostorával a bíró házára kiakasztott táb­lára bökdösve: „Utcán tilos a dohányzás!” Deák Ferenc elröstell- te magát, visszadugta a pipát. Még arra is kész­ségesen rábólintott, ami­kor a kocsi6 eldörmög- te: „Rendes ember nem is pipázik.” — Vagy igaz volt ez, vagy se — hitetlenked­tem. — Már miért ne szabadott volna éppen utcán dohányozni? — Na várj csak — ugrott már is mindig friss memóriájú kollé­gám, Török János, és perceken belül elém tá­lalt egy 1822-es évfolya­mú fasciculust. Néhány mozdulat a heveder ki­csatolásával, s ujjai szinte egyből emelték ki azt a jegyzőkönyvet, amelyet Kerekes József jegyző vett fel 1822. március 9-én az eszter­gomi megyeházán, ön­kéntes vallomást tartal­maz ez, akkori szaknyel­ven benevolum exa- men-t. íme, a kérdések s a válaszok. „Mi a neved, hány esztendős, hová való és minémű vallású s ren­dű ember vagy? Hol és miért fogattál meg? — Maruschan Sámuel a nevem. Mivel az ut­cán dohányoztam, fo­gattam meg. Ide, Esz­tergomba szándékoztam jönni dolgozni, ahol ta­valy is már dolgoztam. Igazságom vagyon obsi- tosi létemről. — Hogy mertél dohá­nyozni az utcán, sőt, a bíró ellen is, hogy jóra intett, sérelmesen kikel­ni? — Mivel a bíró ki­rántván számból a pi­pámat, amelyet éppen akkor vettem 10 kraj­cárért, aztat el is vitte. Azért megharagudtam, s őtet szidalmaztam....” A hiteles dokumen­tum meggyőzött. Csak­ugyan „erkölcsösebb” világ volt az, amikor nem illett utcán pi­pázni. Deák Ferenc ma­gatartásáról is amolyan viselkedési normának ítéltem a régi tilalmat. Eszembe se jutott más indok mindaddig, míg Joós Ferenc „Barango­lások Kecskeméten” c. élvezetes tárcasoroza­tában — az egykori idők viszonyait tekint­ve — a- legtermészete­sebb ^magyarázatra nem bukkantam. Bevallom, pirult is a képem, hogy addig nem jöttem rá. Nos — felsorolok itt jó pár évszámot Kecske­mét régi történelméből: 1678 — 1718 — 1727 — 1794 — 1798 — 1810 — 1813 — 1818. Valameny- nyi dátumhoz pusztító tűzvészek fűződnek, me­lyek borzasztó károkat okoztak a városnak. Lát­juk, — szinte nem is volt idő az egyik tragé­dia következményeinek kiheverésére, már ott is volt a másik. Mert a ta­nács ugyan mindent megtett az esetleges tü­zek továbbterjedésének megakadályozására, a megismétlődés lehetősé­ge azonban változatlanul megvolt. Túlnyomórészt apró, nádfedelű házak­ból álltak a túlzsúfolt lakótömbök. Zsindely takarta a nagyobb há­zakat is, mert a cserép­tető — mint a fényűzés­nek, rangnak egyik je­le — ritkaságszámba ment. ,A szűk utcákban deszkapalánkok hatá­rolták a beépített tel­keket. Elképzelhető, mi­lyen könnyűszerrel láng­ra lobbantották a csupa gyúlékony anyagból ál­ló építményeket a cso­mókban szálló tüzes pernyecsóvák, ha vala­hol tűz támadt. Tökéletesei) érthető te­hát az akkori hatóságok szigora a tűzbiztonsági intézkedések megsze­gőivel szemben. Az 1758. augusztus 1-i ta­nácsi jegyzőkönyv pél­dául kimondja: „Valaki maga hajlékán kívül, is­tálló, vagy nádfal körül vagy utcán pipázni ta- pasztaltatik, 24 pálcára vagy 6 forintra büntet- tetik.” — A pipázáson kívül másik fő tűzoko- zó a tüzes pernye kiön­tése volt. A tettessel szemben így jártak el: „Valaki gondviseletlen- ségéből gyulladás támad, vagy tüzes pernyének kiöntése rábizonyoso­dik, megáristáltatván úri törvényszékre fog tartatni.” A drákói szigorúság ellenére a tűz ismét és ismét rátámadt a vá­rosra. Ilyen szörnyű elemi csapások késztet­ték a vezetőséget arra, hogy a lakosságot új, tá­gasabb települések léte­sítésére szorítsák ... ... Lehet, hogy a kis indiai faluban máig fennálló dohányzási ti­lalom eredendő oka ha­sonló volt egykoron, csak náluk nerh marad­tak fenn régi jegyző­könyvek ? Tóth István \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents