Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-21 / 298. szám

1979. december 21. • PETŐFI NÉPE © 3 Ünnepi pecsenye „gyári” körettel A csirkék ketrecekben érkeznek és fóliacsomagban távoznak. Meg- kopasztva, feldarabolva — a megrendelő kívánsága szerint. Korszerű gépek végzik a háziasszonyok Hagyományos munkáját. Az ipar betört a konyhákba is: átvette a sütés-főzéssel együttjáró kényelmetlen mű­veleteket, de meghagyta, sőt gazdagította a táplálkozás örömeit. Naponta 20 ezer csirke Megállás nélkül forognak a szállítószalagok a kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál. A tsz-ekből folyamatosan érkező ba­romfiszállítmányokat elnyeli a nagyüzem. Bejön az élő csibe és kimegy a bontott. Az átalakulás fokról fokra megy végbe, külön­böző üzemrészekben, de össze­hangoltan, gördülékenyen. Gépek forráznak, kopasztanak (régebben ezt is kézzel végezték a gyár dol­gozói). A kifogástalanul megtisz­tított baromfit csomagolás előtt osztályozzák és minősítik. Két férfi dolga ez, ami azért megle­pő, mert az iparág szinte telje­sen elnőiesedett. — A miénk sem kimondottan férfimunka — világosít fel Bar­csik György. — Jövőre lesz 25 éve, hogy itt dolgozom, Szőllős József pedig a 27. évét tölti a gyárban, Amikor szezonmunkás­ként kezdtünk, még nem volt szalag, magunk tologattuk a ko­csikat, ahhoz kellett a férfierő. Most a gép tálcán hozza a ter­méket. Könnyen vagyunk. Egyenként kézbe veszik és osz­tályozzák az árut: súlyra és mi­nőségre. Külön rakják a kiseb­beket, külön a nagyobbat. Ame­lyiknek a feldolgozás során szét-, szakadt az epéje, eltört a szár­nya, vagy véraláfutásos lett — kiselejtezik. Megy apróléknak, darabárunak, de egészben csak teljesen ép, első osztályú barom­fi kerülhet a csomagolok aszta­lára. Barcsik György már bekö­tött szemmel sem hibázna. Na­ponta 20 ezer csirke, vagy liba megy át a kezén. Még nem unt rájuk? — Szeretem a munkámat. Jól­esik arra gondolnom, hogy a fo­gyasztó örül, ha meglátja a hi­bátlan, szép árut. A feleségem is dolgozik, szintén itt a gyárban, és tudom, hogy az asszonyokat na­gyon lefoglalja a háztartás. Örü­lök, hogy legalább ennyivel is segíthetünk rajtuk. Trópusi hőségből a jégverembe Forróság, trópusi páratartalom, a leforrázott toll szaga: az elő­készítőben mindez töményen van jelen. A látogató már a küszöbön megtorpan. A fojtogatóan nehéz szagot akkor is nehéz elviselni, ha az itt dolgozók már csak asszisz­tálnak a gépláncnak, amely át­vette a mészáros szerepét, véget vetett a kézi kopasztásnak. Az elmúlt években sokat vál­tozott a halasi gyár, és fejleszté­se még nem ért véget. Novem­ber 7-ére készült el a 120 mázsa befogadóképességű fagyasztó kamra, amely négy hatalmas alagútra tagolódik. A vadonatúj kamrák hőmérséklete dermesztő: mínusz 37—40 fokos. Olykor még több is, de ezt már a hőmérő sem tudja kimutatni. Az állványok valósággal füstölögnek a hidegtől. Valamivel enyhébb, „csak” mí­nusz 23 fokos a hűtő-tárolótér klí­mája. A tágas csarnokban 15 va- gonnyi, ládába csomagolt barom­fi várakozik útrakészen. Zsinórrántásra nyílik a hűtőho- dály ajtaja. Fogvacogva sétálunk az emeletes nagyságú dobozokkal szegélyezett széles útvonalakon. — Hogyan igazodnak el benne? — kérdem Dugón Károly csoport- vezetőt, aki válasz helyett meg­mutatja nyilvántartó táblájukat. Ezen utcák szerint sorakoznak a kártyák. Amikor befut a kamion, mondjuk a tálcás olasz csirke­mellért, kihúzza a megfelelő kár­tyát, megnézi hányadik sorban, hányas magasságban, milyen lá­dákban található, és odaadja a targoncásnak, aki elszállítja. Lát­hatóan jól érzi magát a fagy bi­rodalmában, ahol szabályos idő­• Szállításra váró rakományok a hűtötárolóban. (Straszer András felvételei) • Talpig fehérbe öltözött asszonyok csomagolják fóliába a baromfit. • Megállás nélkül forognak a szállítószalagok. közönként, automatikusan nyíl­nak és csukódnak a hermetikusan zárt ajtók. Az alagutakban 4 óra hosszáig fagyasztják a baromfit, innét viszik át lehűtve a táro­lóba. Megy a csirke vándorútra Hétköznap sem szűkölködünk a jó falatokban, de ünnepek tá­ján a megszokottnál jóval ma­gasabbra szökik a sütés-főzési láz. Hetekkel előbb megkezdődik a tervezgetés, és az ünnepi ké­szülődés izgalmában az sem mel­lékes, hogy a legkeresettebb élel­miszerekből jut-e elegendő min­denkinek? Forgács Pétertől, a ha­lasi Baromfifeldolgozó Vállalat főmérnökétől megkérdeztük, hogy felkészültek-e a fogyasztók kará­csonyi ellátására? — Csirkét minden mennyiség­ben és minden változatban — egészben, darabolva és harmadol­va — tudunk szállítani. Kará­csonyig 60 vagon árut bocsátunk ki, a külföldi szállítmányokat is beleértve. Az idén csirkemájból sem lesz hiány. Pecsenyekacsa ilyenkor már nincs, helyette hí­zott libát kínálunk, belföldre is elegendőt. Pulykát Kecskeméttől veszünk át, csak annyit, hogy Kiskunhalas és környéke ne szen­vedjen hiányt ebből a hagyomá- nyps, karácsonyi húsféleségből. Bővítjük a választékot sólet-kon­zervekkel, poharas libazsírral. To­jást is árusítunk, korlátlan meny- nyiségben. — Különbözik-e az ünnepek előtti kereslet az évközben szo­kásos igényektől? — Hétköznapokon főleg az ol­csó termékek kelendők. Az apró­lékok teszik ki a forgalom 50 százalékát. Hétvégeken a szoká­sos előhűtött csirke megy, és csir­kecombból is elfogy 25—30 má­zsa hetente. Ünnepek előtt hízott libát, pulykát keresnek, de csir­kéből is több fogy, mint általá­ban. Pár éve még húzódoztak a gyári csirkétől. Ahogy iparosodik a vidék, úgy nőtt iránta a keres­let. Ebben közrejátszik az is, hogy termékeink ízre és minő­ségre is megfelelnek a kívánal­maknak. A gyár termelése öt éve 250 vagont tett ki, az idén 350 vagon baromfit értékesítenek. Minden másnap friss árut visznek az el­látási körzetükhöz tartozó boltok­ba, külföldön is kapósak. Megy a csirke vándorútra. Halasról a Szovjetunióba és a közel-kelfeti országokba. Az osztrákok ünne­pi asztalára előhűtött libát külde­nek, az NSZK-ba darabolt libát. A gyár dolgozói mindenesetre rászolgálnak az ünnep örömeire. Gondoskodtak róla, hogy jusson elég pecsenyénekvaló mind a kül- mind pedig a belföldi fo­gyasztók asztalára. Vadas Zsuzsa ÁTALAKÍTOTTÁK A PAPÍRBOLTOT Vaj on j óbb lesz így? A bejárati ajtó parányi szélfogóba nyílik, amelynek tetején hatab más kartondobozok hevernek. Kicsi a raktár, minden „talpalatnyi” helyet ki kell használni. Az eladónő létrát támaszt az ajtóhoz, s úgy számolja-adogatja le a lampionokat, mert a kecskeméti Kálvin téri bolt, lévén ez a 162. számú Papír-lrószerbolt, ilyesmiket is tart. Köz­ben újabb vevő érkezik, s lehet találgatni: ő marad kívül, vagy a létra dől el. Aztán gondol egyet, s bemegy a kijáraton. Néhány perc­cel később egy asszony a gyermekével viszont a bejáraton át távozik, látva azt, hogy a másik ajtóhoz vezető utat a zsebkendűnyi kiszol­gálópult előtti sor elzárja, s azon csak közelharc árán juthatna át. Vásárolni meg úgysem vásárol. Ám azok, akik betérnek az ön- kiszolgáló boltba, többségükben valamit keresnek. De hogy meg- találják-e a fiókokban, gondolák­ban, polcokon? Egyelőre nehezen, ezért aztán majd’ minden vevőt az árufeltöltéssel, közületi ellá­tással is foglalkozó eladónak kell kiszolgálni. Még a pénztáros is minduntalan kiugrik a kassza mö­gül, s hol egy ív selyempapírt, hol vonalas füzetet tesz a tanács­talanul tábláboló vásárló kosará­ba. □ □ □ A régi, kedvelt papírboltot a „tulajdonos”, a Bács-Kiskun me­gyei Iparcikk Kereskedelmi Vál­lalat ebben az esztendőben mint­egy 150 ezer forintért felújította, korszerűsítette. Ennek során a kicsi, mindössze 58 négyzetméter alapterületű üzlethelyiséget a ha­gyományosból önkiszolgálóvá ala­kították. A tervezéssel megbízott intéz- rríény négy változatot dolgozott ki, ebből fogadták el a legjobb­nak látszót. A hatalmas, patkó alakú pult helyére az önkiszolgáló üzletekben használatos tároló állvány, a gondola került. Külön be- és ki­járatot kellett kialakítani, mert enélkül megvalósíthatatlan az a „kényszerpálya”, amelyen a vevő belépéstől a távozásig bejárhatia az üzletet, s megtalálhatja a ki­szemelt, vagy keresett ceruzahe- gyezőt, naptárt, vagy írógép- szalagot. □ □ □ Persze kérdés, hogy most meg­találja-e? A vásárlók könyvében találha­tó bejegyzés a kétkedést tá­masztja alá: „Szivemből sajnálom, hogy a boltot átalakították. A régi be­osztás jobb volt, a kiszolgálás gyorsan ment, az eladók figyelme­sek voltak. Most is azok, annak ellenére, hogy ők is és mi vásár­lók is jobban elfáradunk, mert csak körbejárunk a boltban, és mégsem találjuk azt, amire szük­ségünk volna.” Egyelőre az eladók is ismerked­nek az új, megújult bolttal, s megpróbálnak megbarátkozni ve­le, vagy legalább megszokni. Eközben aztán előbukkan néhány, a múnkát nehezítő körülmény: — Kicsi a raktár, szűkösen va­gyunk — panaszolja a vezető. Káldi Józsefné, aki már több mint 20 éve ebben az egységben dolgozik. — A méteres áruval nem tudunk mit kezdeni, rövid a pult, nincs hol lemérni. Mintha csak igazolni akarná szavait: ő a közületnek számláz­na, ám a kolléganő csomagoló­papírt göngyöl az asztalkán, s így a boltvezető várakozik. Ö is, a vevő is. □ n □ — Folyamatosan figyelemmel kísérjük a boltot — mondja Kal­már Pál, a BIK Vállalat igazga­tója. — Szeretnénk, ha minél ke­vesebb probléma lenne az új rendszerre való átállással. Az át­alakítást a lakosság érdekében végeztük, mert ezzel a módszer­rel meggyorsítottuk a kiszolgá­lást, s nagyobb lett a bolt át­eresztőképessége is. Ezt bizonyít­ja, hogy az újtól való idegenke­dés ellenére a lakossági forga­lom növekedett. A közületi árusítás ellenben nehézséget okoz, mert a tenyér­nyi raktárban nincs hely. a sok­féle terméknek. A tényen nem tudunk változtatni, el kell ismer­nünk: a bolt kicsi. Megoldást je­lenthet, ha központi közületi rak­tárt alakítunk ki. A terveinkben ez szerepel is. Közelebbi feladatunk, hogy a vásárlókkal közösen optimális megoldást találjunk. A napokbarí jártam az üzletben, s néhány ész­szerű átrendezést, helycserét meg­beszéltünk a boltvezetővel. Azt azonban el kell mondanom, hogy a november 8-i nyitás óta eltelt idő még kevés a végleges követ­keztetés levonásához. □ □ □ Némi tapasztalatot viszont már ez is szolgáltatott. Például azt, hogy a vásárlókat foglalkoztatja egy ilyen „kis dolog” is, mint a papírbolt átalakítása. Vagy azt, hogy a vállalat vezetői „menet közben” is igazítanak a módsze­reken. Mócza Imre, a városi tanács ke­reskedelmi csoportjának vezetője is járt már a helyszínen az új­bóli nyitás óta. — Az üzlet felújítása „vállala­ti magánügy”, mi csak örülünk, amikor ilyen törekvésekkel talál­kozunk. De ha valóban előbbre akar lépni a BIK, akkor a még meglévő hibákat — amelyeket mint vásárló magam is tapasztal­tam — meg kell szüntetni. Mert ez az egység korábban a legked­veltebb papírbolt volt Kecskemé­ten. Hogy továbbra is az marad-e, és a mostani csak rövid átmene­ti „tanulóidő”, azt a közeljövő el­dönti. Reméljük azonban: a „ta­nulópénzt” ezúttal megspórolhat­juk! Váczi Tamás Diplomaosztás IDŐS EMBEREK TALÁLKOZÓJA HELVÉCIÁN ,,Végre kibeszélgethettük magunkat...” Lassan, araszolgatva haladok a hosszú asztalsorok között, és tekin­tetem meg-megakad egy idős bácsikán, nénikén. Nézem a fehér ab­rosz szélére ültetett kezüket: csontosak, bütykösek. Az egyiken hosz- szú, mély vágás nyoma vörösük. Talán egy kaszafenés közben elvétett mozdulat emléke? Vagy inkább egy kocsmai verekedésé? Netán há­borús emlék? Az asztal végén töpörödött, soványra aszalódott nénike ül, reszkető térdekkel. Később tudom meg valakitől: kilenc gyereket és több mint húsz unokát ringatott rajtuk élete során. Hogy oldódjék a magány Mozgalmas sorsok, tanulságos történetek százait jegyezhetné le az, aki végigkérdezgetné most a Helvéciái Állami Gazdaság üze­mi étkezdéjében összegyűlt, több mint háromszáz embert. Erre természetesen nagyon nehezen akadna vállalkozó. Nagyobb baj ennél, hogy némelyeknek még a szüleikkel való beszélgetésre sincs idejük. Társadalmi problé­ma, hogy igen sok hazánkban az egyedül élő, magára hagyott idős ember. Ezeket! a gondolatokat már Szemlér Sándornak, a helvéciai tanács elnökének beszédéből idé­zem, amellyel az idősek találkozó­jának résztvevőit köszöntötte. Ugyancsak ő hangsúlyozta, hogy társadalmunk egyre több erőfe­szítést tesz az időskori magány megkönnyítése, feloldása érdeké­ben. Nincs olyan egyedül élő. el­esett sorsú ember, aki valamilyen formában ne részesülne a társa­dalmi figyelemből: akinek ne jut­na egy tányér meleg étel, aki ne kapna valamilyen járadékot (ha szerény összegűt is), akihez ne kopogna be az orvos és a nővér, ha betegségében erre szorul. Hoz­zátette: a figyelem és törődés ter­mészetesen nem csupán a magá­nyosan élő, elesett sorsú embe­reket illeti meg. Jogosan várják mindazok, akiknek élete szorgal­mas munkában telt el, s akiknek a keze nyomán még ma is fel­becsülhetetlen értékek születnek. Ilyen' embereket kerestem az ünneplő forgatagban. Túrót, vajat készítünk... (Marozsi Jóska bácsi éppen bort tölt a mellette ülők pohará­ba, bár ő maga már nem iszik. A kínálásra hevesen megrázza a fejét: nem, nem lehet! Kát pohár­ral már ittam, és ez nekem elég. A harmadik már félre találná húzni a fejem, aztán mit szólna otthon az anyjukom?!...) — A feleségét miért nem hozta el? — Hoztam volna, de nem le­het. Cukorbeteg, már több mint húsz esztendeje. Gyakran szédül, és a gyaloglást se bírja már. Ha egész nap csak ül, még akkor is előfordul, hogy fáradtnak érzi magát. — És maga? — Én egészséges vagyok, mint a makk! Kétholdnyi földön gaz­dálkodók és három marhát tar­tok. A kifejt tejből túrót, vajat készítünk, s hordjuk a piacra. Szépen árulunk belőle. — A gyerekek? — Ketten vannak. A fiam mű­tős a megyei kórházban, a lá­nyom pedig telefonközpontos az egyik kecskeméti vállalatnál. — Járnak haza? — Nincs olyan hét, hogy ránk ne nyitnák az ajtót. A fiam most vasárnap volt otthon, a lányom meg előtte, szerdán. Autóbusz jött értünk (Hasonlóan tevékeny életet él Varga Ferencné, aki az ünnepség reggelén is hat órakor kelt fel, mert a jószágok már követelték a magukét...) — Van sok’ — Disznóból már csak hármat etetek, mert ötöt leadtunk az el­múlt héten. De ott van még a rengeteg baromfi, meg a lovunk. Egyébként mindig a ló az első. Igaz, annak gondja elsősorban a férjemé, de a szecskavágásban mindig segítek neki én is. — Nem unatkozik akkor ott­hon ... — Ö, nyáron még sokkal több a munkánk: van két hold sző­lőnk, azt is magunk műveljük. A férjem már elmúlt hetvenéves, de sok fiatalt maga mögött hagy, ha a munkáról van szó. És jól bírom magarrí én is. — A mai napja hogyan telt? — Amikor a jószágokat ellát­tam, felöltöztem, és bementem Jakabszállásra, a szakszövetkezet küldöttgyűlésére. Alighogy onnan hazaértem, már is indulnunk kel­lett ide. Nagy szerencsénk, hogy az állami gazdaság autóbuszt kül­dött értünk: ebben a sáros időben nem is tudom, hogyan értünk volna ide gyalogszerrel. — Tavaly is itt volt? — Itt. Nagyon jól éreztem ma­gamat, még énekeltem is. Nem tudom megállni, ilyen hangulatos természetem volt nekem mindig. Most is nagyon jó a hangulat. Szép volt a tanácselnök beszéde, jó volt a műsor, ízlett az ebéd, de még a finom ebédnél is job­ban esik ez a kis beszélgetés. Ré­gi ismerősökkel találkoztam, vég­re kibeszélgethettük magunkat. Kell ilyen is ... K. J. Diplomaosztó ünnepségre került sor a napokban Kecskeméten a megyei tanács székházában. Huszonhárom Bács-Kiskun me­gyei tanácsi dolgozó, mindegyi­kük a tanácsakadémia levelező hallgatója, három és fél évi ke­mény munka megérdemelt jutal­maként vette át az oklevelet dr. Nagy Ferenctöl, az Államigazga­tási Főiskola tanszékvezető taná­rától. Bár a tanácsakadémiát időköz­ben átszervezték, s ma már nap­pali és levelező tagozaton egy­aránt az Államigazgatási Főis­kolán képezik a tanácsi appará­tus leendő, vagy már dolgozó tagjait, a 23 friss diplomás még az akadémia elvégzéséről kapott bizonyítványt. A lehetőség persze nekik is adott, mert újabb más­fél éves tanulás után, — ha vál­lalják — megszerezhetik a főis­kolai oklevelet. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Gajdócsi István, a Bács- Kiskun megyei Tanács elnöke, és külön is köszöntötte a vörösdiplo­mával végzett Moravcsik Árpá­dot, a soltszentimrei községi ta­nács elnökét, valamint a kitűnő eredményt elért Fuchs Alfonzot, a megyei tanács dolgozóját. • Moravcsik Árpád (jobbról) átveszi a vörösdiplomát dr. Nagy Fc- renctől. (Tóth Sándor felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents