Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-13 / 265. szám
PETŐFI NÉPE Aktivistanaptár A Táncsics Könyvkiadó gondozásában a közeljövőben megjelenik az Aktivistanaptár és a Bri- gádélet-zsebnaptár. A naptár tartalmazza a szakszervezeti intézmények címét, irányítószámát, a minisztériumok címeit. Tájékoztat arról, hogy a dolgozók a különböző ügyekben kihez forduljanak. Ezenkívül összeállítást közöl a legfontosabb határozatokról, évfordulókról, és ismerteti a legalapvetőbb munkavédelmi tudnivalókat. Szüret után A folyó menti lankákon Tasstól Hartáig húzódik Bács-Kiskun egyik nevezetes szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermő vidéke. Szárazföldi éghajlatát megszelídíti a Duna közelsége. A nagy folyón kívül a Fűzvölgyi, a Kiskunsági, a Dunavölgyi Főcsatorna és a Kígyósak egyik ága kínálja az öntözővizet mindehhez. A másfél, két évtizede mélyített csőkutak nagy része is működőképes még ebben a térségben. Itt van a kajszi második hazája, hiszen a Homokhátság közepén lassan kipusztuló csonthéjas Dunavecsén és környékén lelt új otthonra a mezőgazdasági nagyüzemekben. Tanult és gyakorlott kertészek termesztik az őszibarackot, almát, szilvát, cseresznyét, a szántóföldet művelők pedig a burgonyát, paprikát sok száz hektáron. A Közép-magyarországi Pince- gazdaság hosszú évtizedek óta működő apostagi pincészete tíz község határának szőlőtermését gyűjti össze, s dolgozza fel vörös, vagy fehér borrá, amelyet messze vidéken ismernek, kedvelKÉPERNYŐ Rólunk van szó! Nem lettem okosabb a Rólunk van szó! legutóbbi műsorától, pedig sokféle vélekedést hallhattam a nők emancipációjáról. Vitaműsorok még ennél egyszerűbb ügyre sem készíthetnek mindenkor, mindenhol érvényes receptet, lévén ezerszínű az élet, ez nyilvánvaló. Jeli Ferenc riporter-rendezőtől és munkatársaitól csupán az alapos elgondolkodtatást vártuk. Az ismertetett példák, az olykor tanmese-helyzetek közös megbeszélése tévhiteket, rossz beideg- zettségeket, megkövesült előítéleteket oszlathat, ösztönös magatartásokat tudatosíthat. Mindenekelőtt élettapasztalataink gazdagításával, ha eléggé élesek a példázatok, meggyőzőek a lepergetett életmozaikok, a lá- tottakhoz-hallottakhoz és' a mindennapokhoz kötődnek a hozzászólások. Egy-egy képsor, egy-egy találó mondat ugyanis fontos ösz- szefüggéseket tárhat föl, érdekeltté tehet bennünket a számunkra, mindnyájunk számára ésszerű és jó és reális és hatékony cselekvésben, magatartásban. A múlt csütörtöki vitaműsor azonban jószerint csak kérdéseket, vitatémákat sorolt és mielőtt egy kicsit is morfondírozhattunk volna valamin, már tovább is lökő- dött a kérdésguibanc. Mintha nem is egymás mellett ültek volna, mintha nem is hallották volna egymást, úgy monologizáltak a meghívottak. 15. számú variációs rejtvény VÍZSZINTES: 1. A világ első űrhajósának vezetékneve. 6. Csodálattal adózik. 7. Paradicsom a túlvilágon. 8. Híres óragyárunk. 10. Kettős mássalhangzó. 11. Híres magyar vásár. 12. Szibériai folyam. 13. Azonos magánhangzók. 14. Odáig nyúlik a keze. 16. Török méltóság. 17. Erdő kivágott része. 20. Betűt vet. 22. Betegség megelőzésére végzik. 25. Képzőművészeti kifejezési forma. 26. Harsányi Kálmán drámája. FÜGGŐLEGES: 1. Távol-keleti ország. 2. Német elöljárószó. 3. Forró ritmusú tánc. 4. Szép női név. 5. Apát, bátyát különböztet meg (rövidítés). 7. Szüksége van rá. 8. Évszak. 9. Egyezeröt — római számmal. 12. Becézett Olivér. 14. Fonetikus betű. 15. Az ilyen „gazda” börtönbe kerül. 16. Napszak. 17. A 4-es becézett formája. 18. Termelőszövetkezetek legmagasabb érdekvédelmi szerve. 19. Nem valódi, hamis. 21. Állat és betegség. 23. Mint a 19-es. 24. SL. Ebből a rejtvényből 6 darab ötbetűs szót kell kikeresnie és ismét segítséget nyújtunk azzal, hogy ezek közül ugyanazzal a betűvel, amit be kell írnia a mellékelt négyzetbe, két szó kezdődik. A helyesen kiválasztott betűért egy pontot kap. Gyűjtse a „betűs négyzeteket”. • Az apostagi pincészet dolgozói is túl vannak a munka nehezén. Mossák az 1500 hektóliteres kádakat, amelyekben a vörös bort erjesztették, érlelték. (Pásztor Zoltán felvételei) nek. A borászati üzem néhány értékes berendezéssel gyarapodott a legutóbbi években, ami meggyorsította a szőlő átvételét és sajtolását. Az Apostag környéki nevezetes vörös bort azonban még hagyományos módon, a képen látható nagy kádakban erjesztik, érlelik. Talán azért van olyan kitűnő zamata, amelyet a borászok szakértelme gazdagít. K. A. Vajdasági küldöttség Bács-Kiskun megyében Háromnapos látogatásra Bács- Kiskun megyébe érkezett tegnap a Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmányának delegációja, amelynek vezetője Mile Miladinovics, a tartományi választmány elnökségének elnöke, tagjai: Smilja Mak- szimovics, az elnökség tagja és Antun Knézi, á Zombor városi Választmány elnöke. A küldöttséget a határátkelő- helyen Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára köszöntötte, majd a delegációt fogadta Papp György, a bajai városi pártbizottság első titkára. A Vajdaságból érkezett vendégek felkeresték a Kismotor és Gépgyár bajai gyárát, valamint a Petőfi-szigeten az új úttörőházat és a diákszállót. A program a mai napon Kecskeméten folytatódik, holnap pedig Kiskunhalason fejeződik be a látogatás. CIKKÜNK NYOMÁN: Januártól egységes lesz a túrós batyu és a lekváros táska ára Lapunk október 26-i számának „Kereskedelmi őrjárat” című cikkében foglalkoztunk a kecskeméti Széchenyiváros élelmiszer-ellátásával. Szó volt arról is, hogy a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat 374. számú, IV. osztályú büféjében a lekváros táskáért és a túrós batyuért 50 fillérrel többet számolnak, mint az ABC-ben; vagyis 1,70 helyett 2 forint 20 fillért, illetve 1,90 helyett 2 forint 40 fillért kérnek a reggeli időben keresett süteményekért. Az 50 filléres haszon magyarázatául Widder Ferenc, a Bács- Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója az alábbiakat hozta tudomásunkra. „Miniszteri rendelet intézkedik arról, hogy a vendéglátó üzleteket, a munkahelyi éttermek és a munkahelyi büfék kivételével, osztályba kell sorolni. A rendelet melléklete szerint a sütőipari vállalattól kapott, úgynevezett dúsított péksütemény árát úgy kell megállapítani, hogy a nagykereskedelmi árhoz még hozzáadjuk az üzletben érvényes étel-haszon- kulcsot.” Tudjuk, hogy a Széchenyiváros északi felének nélkülözhetetlen a hiányt pótló büfé-élelmiszerbolt, mellyel a vendéglátó vállalat valamelyest enyhíteni igyekszik a még ellátatlan városrész napi gondjain. A szükség-boltocskában — büfében — az 50 filléres süteményhasznot mégis sokalljuk, bár — mint olvashattuk — rendelet van rá. Mégis, a konkrét helyzetben afféle „híd- vagy kapupénznek” érezzük ezeket a plusz fél forintokat, csak azért, hogy egy napi közszükségleti cikkhez — péksüteményért, és nem presszókávéért, rumért, vagy likőrért! — a környék iskolásai és dolgozó felnőttjei reggelente hozzájuthassanak. Ma, amikor minden családban minden forintnak megvan a helye, és a takarékosság kicsiben és nagyban korántsem magánügy, a fogyasztót — az átlagfogyasztót — az 'a fél forint is érdekli, ha nem is veri mindig a fogához a garast. Szerencsére a helyzet már nem marad sokáig ilyen fonák. Widder Ferenc közölte velünk azt is, hogy 1980. január 1-től minden IV. osztályú vendéglátó vállalati büfében az élelmiszerboltokéval azonos áron fognak árusítani mindenféle napi élelmi cikket — így túrós batyut és lekváros táskát is. Ezzel az intézkedéssel már alighanem elégedettek lehetnek a fogyasztók. K—1 HÍREK* HÍREK naptar 1979. november 13., kedd Névnap: Szilvia Napkelte: 6 óra 45 perc. Napnyugta: 16 óra 11 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 13 óra 40 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől lassan felszakadozó felhőzet, majd változóan felhős idő. Időnként még gyenge eső, havaseső, hószállingózás. A Dunántúlon még élénk északi szél, mérséklődik és délnyugatira fordul. Hajnalban sokfelé köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton mínusz 1, mínusz 6, keleten mínusz 1, plusz 4. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 11- én a középhőmérséklet 4,5 (az 50 éves átlag 5,3), a legmagasabb hőmérséklet 6,7 Celsius-fok volt, 11,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,2, 13 órakor 4,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 3,2 Celsius-fok volt. — AZ IFJÜrHÜNKAS-MOZGALOM történetéről készítenek filmet a MAFILM propagandafilmstúdiójának munkatársai, Borhy Anna rendező vezetésével. A háromrészesre tervezett dokumentumsorozat első epizódja a Tanácsköztársaság eseményeit mutatja be. A második rész foglalkozik a KIMSZ 1930-ban, Ausztriában tartott II. kongresz- szusával. A harmadik epizód a németek által 1944-ben megszállt Budapesten játszódik. Az első két rész 1980 végére készül el, a harmadik pedig 1981 elején kerül a közönség elé. — A fémhulladék is pénzt ér. Mórahalmon nem engedi kárba- veszni a fémhulladékot a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Ságvári Endre Államidíjas szocialista brigádja. Azt, hogy megérdemelten kapták e megtisztelő címet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez év januárjától idáig csaknem öt tonna fémhulladékot adtak át feldolgozásra, mintegy 17 ezer forint ellenében. — GYEREKEKNEK. Thackeray: Rózsa és a gyűrű című vidám mesejátékával vendégszerepei Kecskeméten a Népszínház. A gyerekeknek szánt előadást pénteken délelőtt fél 11-kor és délután fél 3-kor a Megyei Művelődési Központ színháztermében mutatják be. — Százezer köbméterrel növelte az idén a naponta felhasználható víz mennyiségét az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Az épülő paksi atomerőmű és a lakótelep vízellátására több éves nagyszabású munkát kezdtek meg az idén. A kutatást követően három nagy átmérőjű kút már el is készült, s jövőre újabbakat is fúrnak. A vállalatnál már készítik Sopron és Szombathely új kút- jainak terveit is. — Üj gyümölcsöskertek Csong- rádban. Egyéni és népgazdasági érdekből egyaránt hasznos, a szó valódi értelmében gyümölcsöző akciót hirdettek meg Csongrád megye városaiban, falvaiban. A helyi tanácsok támogatást nyújtanak a lakosságnak, hogy az arra alkalmas közterületeken, a házak előtt gyümölcsfákat ültessen. Erre a célra olyan területeket jelöltek ki, amelyek jelenleg elhanyagoltak. A városok külső kerületeiben és a községek új lakónegyedeiben a kövesút és a járda között széles földsáv húzódik, ami kiválóan alkalmas apró gyümölcsöskerteknek: elsősorban cseresznye-, meggy-, dió- és szilvafa telepítésére. — A gyümölcsfacsemeték árusítását megkezdték megyénk húsz faiskolai lerakatában, ahol most a fa- és fajtaválaszték jobb az előző évinél. Az őszibarackot telepítők például mintegy 40 fajtából választhatják ki a legmegfelelőbb szaporítóanyagot. A cseresznye és a meggy kivételével, a többi gyümölcsből minden igényt ki tudnak elégíteni. Ajánlatos viszont minden kiskertgazdának telepítés előtt szakembertől tanácsot kérni, hová, mit érdemes ültetnie. — Jól fejlődő tehénállománya van a Bajai Mezőgazdasági Kombinátnak. Az évenkénti tejhozam tehenenként 5050 liter. A takarmányozásra felhasználják a fehérjedús savót is. Savóból ma már a eddiginek a kétszeresét, naponta 10 ezer litert etetnek meg a sertésekkel. Javul az önköltségi mutató is: szakszerű takarmányozással, a jó tenyész- egyedek kiválasztásával elérték, hogy az idén az önköltséget a tavalyihoz képest 900 ezer forinttal mérsékelték. — A folyami kavics bányászását is tervezik jövőre a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezetben. Erre a célra az 1980. évi fejlesztési tervükben megállapított 20 millió forintból költenek. A ka- vicsbányászás fellendítése részeként a következő esztendőben sódermérő mázsát is létrehoznak. — A társadalom az idősekért. Szociálpolitikai célokra hazánkban évi 100 milliárd forintot költenek. Ennek több mint 40 százalékát a nyugdíj teszi ki. Az állami gondoskodás sokrétű és széles körű. A múlt évben például 52 ezer igénylő összesen mintegy 400 millió forint segélyt kapott a tanácsoktól. A pénzbeli juttatás mellett a nyomasztó egyedülléten is igyekeznek enyhíteni. Az 1970-es esztendőben még mindössze 350 öregek napközi otthona várta idős látogatóit; ma már 800 ilyen intézmény van az országban. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. november 13. 18 órakor a színházteremben VÁROSUNK FEJLŐDÉSE Előadó: Krisch Béla, tanár KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 13. kedd este 7 óra ÉN VAGYOK RAVELSZKI Főiskolás-bérlet Szentes 19 óra: BÜCSÜZÄS JÜNIUSBAN MOZI 1979. november 13.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor GYILKOS A TETŐN II. helyárú! Színes, svéd bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor HÍVJ A MESSZESÉGBE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mese film-összeállítás STÜDIÓMOZI: 8 órakor ALLONSANFAN Színes olasz film Irodalmi presszók Kitűnő kezdeményezés tanúi lehetünk Kecelen és Császártöltésen. A két szomszédos községben azonos programmal Irodalmi Presszó néven érdekes, változatos előadói esteket szerveznek az elkövetkező négy hónapra. Elsőként Tompa László „Ördögváltozás Csíkban” című önálló estjét hallgathatják meg az érdeklődők. Decemberben Szemes Mari színművész lesz az Irodalmi Presszó vendége. Januárban Harangozó Teri az európai zeneművészet legszebb dalaiból, virágénekeiből mutat be egy csokór- ravalót a kiskunhalasi Lyra Együttes közreműködésével. A sorozat utolsó előadásán — feb- iuárban — a népszerű színészházaspár Bodrogi Gyula és Voith Ági ad zenés randevút az irodalmi presszó törzsvendégeinek. Az előadások helyszíne: a császártöltési Taverna presszó, és a keceli áfész eszpresszója. ITTASAN, BUKÓSISAK NÉLKÜL Súlyos közlekedési balesetek A Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói borkombinátjának üzemi útján ittas állapotban, bukósisak nélkül, tanulóvezetői engedéllyel motorozott Törteli István, Kiskunmajsa, Bodoglár 56. szám alatti lakos. Ittassága és gyakorlatlansága miatt elütötte az úttest szélén gyalogló Kiss Mária 19 éves, Kiskunhalas. Zsana II. kerület 65. szám alatti lakost, aki súlyosan megsérült. A motoros és utasa könnyű sérüléssel úszta meg a balesetet. Bácsborsód határában Ispano- vity Gergely 24 éves, Katymár, Sztahanov utca 19. szám alatti lakos személygépkocsijával közlekedve elaludt, s járművével egy fának ütközött. Ispánovity Gergely súlyosan, felesége könnyebben sérült meg. Az anyagi kár 25 ezer forint. Dunapataj határában, az 51-es számú úton Tokodi László budapesti lakos nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját. Ezért elütötte az úttest szélén álló Milankovics János 53 éves, Baja, Móricz Zsigmond utca 21.. és Ferenczi István oroszlányi lakosokat. Milankovics súlyosan, Ferenczi könnyebben megsérült. Kiskunhalason a Széchenyi és a Kazinczy utca kereszteződésében Gyurcsik István 54 éves, Kiskunhalas, Kertész utca 15. szám alatti Iákos kerékpárral figyelmetlenül akart kanyarodni, s ezért összeütközött a már féktávolságon belül érkező Gyöngyi István személygépkocsijával. Gyurcsik Istvánt súlyos sérüléssel szállították a mentők kórházba. Kecskemét határában Barcsik János '36 éves. Hetényegyháza, Űrihegy 49. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával figyelmetlen vezetés miatt elütötte az úttest jobb oldalán kerékpárja mellett álló Kerekes Sándor 44 éves, Kecskemét, Számadó utca 16/a. szám alatti lakost. Kerekes Sándort súlyos sérüléssel, ittassága miatt eszméletlen állapotban szállították kórházba. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: , dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! •fszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 1001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X Háromszoros halállal Színvonalas történelmi ismeret- terjesztésnek tekinthető Hubay. Miklós Háromszoros halállal című tévéjátéka. Ilyenből sohasem lehet elég. Még ma is keveset tudunk a napjainkra is kiható 1918 hazai történéseiből, az eseményeket előidéző körülményekről. Az író elkoptathatatlan érde- kességű formában, egy bírósági tárgyalás ürügyén idézte föl Tisza István gróf meggyilkolását. Éppen az nem derült ki a tévéjátékból, amiért talán íródott: miért volt végzetszerű a volt miniszter- elnök halála. Korántsem a védelmével megbízottak ügyetlenkedése, felelőtlensége, a pillanatnyi helyzet alakulása szolgáltatta ki (őt sorsának. Négy háborús év iszonyatos szenvedései, a sebesültek, halottak, árvák, özvegyek százezrei húzták meg a ravaszt, ítélkeztek, mert mindenki úgy vélte, hogy Tisza egyike volt a kanóegyújtogatóknak. Talán azok haragudtak rá a legkegyetleneb- bül, akik a leghangosabban követelték „a kutya Szerbia” meg- leckéztetését. Krucsai Margit telefonos kisasszony hősiessége is méltó tárgya lehetett volna Hubay Miklós író és Gábor Pál forgatókönyvíró, rendező tehetségének. A részletek gondos megmunkálásával, hús-vér' figurák életre keltésével bizonyították sokszor méltányolt hozzáértésüket. Kitűnő színészi teljesítményeknek tulajdonítható, hogy így is sok mindent megértettünk, megérez- tünk 1918 októberéből. Pap Vera (a telefonos kisasszony), Gosztonyi János (Mondada hadbíró), Hernádi Judit (gróf Almási Denise) egyaránt légkört teremtő figurát formált. Tánczos Tibor — azt hiszem utolsó szerepében — egyszerűségében is félelmetes Tisza István volt. Talán a Sztany- kovszky zászlóst megszemélyesítő Szakácsi Sándor érződött halványabbnak a kívánatosnál. Heltai Nándor