Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-10 / 263. szám
PETŐFI NÉPE Veteránt köszöntöttek Surányi Antalnét, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjét, a munkásmozgalom bajai veteránját 80. születésnapja alkalmából tegnap az MSZMP Bács-Kis- kun megyei székházában köszöntötték. A testület jókívánságait Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára tolmácsolta, aki ajándékot adott át a párt régi harcosának. A köszöntésen jelen volt Hegedűs István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, és Papp György, a bajai városi pártbizqtt* ság első titkára. Új diáklap Húszévesek címmel jelent meg az elmúlt napokban a kecskeméti Óvónőképző Intézet KlSZ-bizott- ságának lapja. Az intézmény ■fennállásának huszadik évfordulója alkalmából megjelent diáklap több érdekes, színes írást tartalmaz; Pályaválasztási kiállítás — Már hagyomány, hogy a kecskeméti 623-as Ipari Szakmunkásképző Intézet minden évben kiállítást rendez, amelyen bemutatják, hogy milyen szakmákat oktatnak, gazdag anyaggal érzékeltetve azok lényegét, jelentőségét. — Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Széki Bálintné, a kecskeméti Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetője, az intézet aulájában megrendezett pályaválasztási kiállítást. A megnyitóra meghívást kaptak, a városi pánt- és KISZ- bizottság illetékesei, az oktatást segítő vállalatok vezetői, valamint a kecskeméti járás és a város valamennyi általános iskolájának igazgatója. — Megszerveztük az egyes iskolák pályaválasztás előtt álló fiataljainak látogatási rendjét, gondoskodva szállításukról is, amennyiben távolabbról érkeznek — mondta Tóth László, az intézet igazgatója. — A tavalyi kiállításunkat több, mint kétezren tekintették meg, s hasonló látogatottságra számítunk most is. Célunk nem csupán az, hogy felkeltsük az érdeklődést egyes szakmák iránt, hanem az is, hogy leendő diákjaink megismerkedhessenek intézetünk életével, az itteni lehetőségekkel, az elméleti és gyakorlati oktatás körülményeivel. Továbbá az iskolák pályaválasztással megbízott pedagógusainak munkáját is hasznosan segítik az itt látottak, hiszen átfogó ismeretanyagot szerezhetnek felvilágosítói, tanácsadói tevékenységükhöz. Hegesztő, esztergályos, szabó, villanyszerelő... — olvashatók hosszan a feliratok. Nem kevesebb, mint tizennégy szakmát mutat be a kiállítás. Anyagainak • Széki Bálintné, a városi művelődésügyi osztály vezetője megnyitja a kiállítást. • A pályaválasztás előtt álló fiatalok, érdeklődve szemlélik a bemutatót. összeállítását az intézet tanulói és azok a gyárak, vállalatok végezték, amelyeknél gyakorlati képzésük folyik. A színes prospektusokkal, fényképekkel, szerszámokkal és munkadarabokkal díSzámítástechnikai konferencia A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság megyei elnöksége e havi ülésén a számítás- technika államigazgatásban való alkalmazásáról tárgyalt. Tohai László a társaság elnöke arról tájékoztatta a vezetőséget, hogy Bács-Kiskun városi-járási tanácsainak általános elnökhelyettesei és pénzügyi szakemberei részére november 26—28-ig Solton államigazgatási számítástechnikai konferenciát rendeznek. Ezen a tanácsi tervezés, számvitel, ügyvitel kérdéseiről országos szervek vezetői és legjobb szakértői tartanak előadásokat. Leitner László, az NJSZT megyei titkára bejelentette, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság országos vezetősége november 21-én Kecskeméten tartja ülését. Hazánkban ugyanis Bács- Kiskunban működik a legnagyobb létszámú megyei szervezet, s ennek' tevékenységével kíván közelebbről megismerkedni a társaság országos vezetősége. Béres József, a megyei kórház számítástechnikai főmunkatársa arról tájékoztatta az elnökségeit, hogy az NJSZT orvosHbiológiai szakcsoportja november 16-án kirándulást szervez Szekszárdra, ahol az ottani megyei kórház számítógépes adatfeldolgozását tanulmányozza. Végül a társaság megyei vezetősége jelentést hallgatott meg idei munkaprogramjának végrehajtásáról, majd tagjai javaslatokat nyújtottak be a jövő évi munkaterv kidolgozásához. Az NJSZT Bács-Kiskun megyei szervezetét a többi között azzal a megtisztelő feladattal bízták meg, hogy 1980- ban vegyen részt az országos információelméleti konferencia megszervezésében, amelynek színhelyéül Kecskemétet jelölték ki. N. O. KECSKEMÉTEN ALAKUL: Tájak, korok, múzeumok látogatóinak klubja A Múzeumi, Restaurátori és Módszertani Központ három éve kezdeményezte a „Tájak, korok, múzeumok” elnevezésű mozgalmat, amelyhez azután a KISZ Központi Bizottságának Kulturális Osztálya is a támogatását adta, azzal a céllal, hogy minél több fiatal ismerje meg hazánk természetvédelmi értékeit, műemlékeit és múzeumait. Lényegében tehát honismereti mozgalomról van szó, melybe természetesen megyénk is bekaa^ csolódott. A résztvevőknek programot adó kecskeméti klub hétfőn, november 12-én délután öt órakor tartja alakuló ülését a Kiskunsági Nemzeti Park székházában, a megyeszékhely múzeumával közös rendezésben. A mozgalom aranyjelvényeseinek — vagyis azoknak, akik eddig a legtöbb versenypontot gyűjtötték össze a múzeumok, műemlékek és természetvédett helyek felkeresésével —, 1980-ra az egész ország területére szóló, ingyenes múzeumi belépőket adnak át ez alkalommal. Az összejövetelen vetített képes előadás hangzik majd el a nemzeti parkról. Ezúttal alakítják ki a klub további programját. Egyebek között kirándulásokat, előadásokat, városnéző sétákat terveznek. A téli hónapokban vetélkedőkkel bővül majd a program: a résztvevőknek Bács-Kiskun megye múzeumait, műemlékeit, s természetesen a Kiskunsági NemzeU Park egyes területeit kell majd igen jól ismerniük. R. M. Vagy vigyék el, vagy takarják be; megfázik Még talán örült is a Schönherz Zoltán téri tele- ' fonfülke, amikor egy szép tavaszi napon az akkor friss fűre fektették a posta illetékesei. Gondolta, hogy kipiheni megpróbáltatásait, jókat szundít az enyhe májusi éjszakákon. A forró nyári napokon azonban egyre idegesebben várta; mikor szállítják el a raktárba, vagy állítják újra munkába. Kifejezetten unta a tétlenséget, az meg egyenesen bosz,- szantotta, hogy a járókelők egyike-másika szemét- tárolónak nézte. Fásultan tűrte az őszi esőket, most meg kimondottan retteg a téli hidegektől. Szétfagynak eresztékei, meggörbülnek pántjai, soha többé nem szolgálhatja a telefonálni vágyókat, pedig nagyon szeretné. A szelídebb szívű környékbeliek egyszerűen nem értik, hogy mit vétett ez az ebek harmincadjára vetett telefonbódé. Mi sem! Talán csalétkül hagyták ott, hogy ezt rongálják az éjszakai fenegyerekek, meg fenefelnöttek? Rosszul számítottak: a modernebb küllemű fülkét sem kímélik a garázdálkodók. A világért sem akarom , menteni őket, de félek, hogy egyikük-másikuk a rossz példára hivatkozna, ha elkapnák őket. ök vigyázzanak a köztulajdonra, ha a posta nem vigyáz a sajátjára? (Heltai—Pásztor) (Sárközi András felvételei) szes paravánok hosszú sora, értékes ismeretek gyűjtésére ad lehetőséget az érdeklődőknek, akik december elsejéig tekinthetik meg e kiállítást. K. E. Tárlat Tiszakécskén Ma, délután 18 órakor Angyal János országgyűlési képviselő nyitja meg a község művelődési házában a tisza- kécskei nyári művészeti tábor alkotóinak közös tárlatát. A kiállításon kilenc festő, egy grafikus és egy szobrász munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Piaci körkép Tévéfelvétel a hajósi együttesről A Neue Zeitung legújabb száma fényképes cikket közöl a legnagyobb létszámú magyarországi német kulturális csoportról, a hajósi népi együttesről. A húsz éve alakított csoportról rövidesen tv- felvételt készítenek, mint ezt az idézett cikk tudatja. A gyermek- és az ifjúsági tánccsoport és a főként idősebbekből álló vegyeskar nagy szorgalommal készül a pincéfalusi forgatásra. A Szocialista Kultúráért jelvénnyel kitüntetett hajósiak a szokottnál is nagyobb igyekezettel csiszolják műsorukat, mert szeretnék, ha a képernyő előtt ülő százezrek olyan tetszéssel fogadnák énekes, táncos összeállításukat, mint ezt vendégszerepléseik során megszokták. HÍREK - HÍREK BEZŰZOTT ABLAKOK Ott, ahol a busz megáll, megáll az ész is. És ázik-fázik sok jó ember a rossz emberek „jóvoltából”. K J emDer> a x.5?í?“Ük'JaC<l?ta,2 é.n„‘.s íegnap este- a t-es autóbusz Mindszenti úti megállójában. Kecskemét külvárosában. Pedig a várakozást szolgáló bódéban álltam, amit a mellettem didergő nénike szerint, egy éve építettek. A teteje és az al,a 'ém> az oldalai me* körben üveg, vagyis... Számolni kezdtem: egy, kettő, három ... Összesen tizenhat Uvegtartó keret. Egy teljesen ép üvegtábla. ott megbújva a sarokban, egy pedig összerepedezve őrzi, a hozzávágott kő nyomát. A többi üres!- Beüvegezték már egy párszor — mondta a nénike —, de a huligánok mindig kiverik. Itt éjszakánként nyugodtan garázdálkodhatnak, erre ritkáb- ban jár rendőr. Ha golyóálló üvegből készítették volna... — okoskodtam. — De hát kinek, vagy kiknek okozhat gyönyörűséget, az üvegcsörgés? Pusztítani, rombolni szórakozásból, valamennyiünk kárára, bosszúságára... És a megol- dás? Azunk-fázunk, hogy legyen lázunk? Hiszen nem állhat minden megállóban egy rendőri Viszont mi, utasok elég gyakran, s ha nem tétlenül vagyis, ha saját érdekünkben feUépünk, ezekkel a vandál vagányokkal szemben biztosra veszem, hogy azokat a cellaablakokat, amelyeket sürü ráccsal hálóztak be, nehezebb lesz majd bezúzni nekik... NAPTÄR 1979. november 10., szombat Névnap: Réka Napkelte: 6 óra 40 perc. Napnyugta: 16 óra 15 perc. Holdkelte: 21 óra 57 perc. Holdnyugta: 12 óra 07 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásokból legfeljebb egykét helyen eső, záporeső. délies, majd északnyugatira forduló, időnként megerősödő szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 8-án a középhőmérséklet 6,6 (az 50 éves átlag 6,9), a legmagasabb hőmérséklet 13,7 Celslus-fok volt. a nap két órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8,1, 13 órakor 15,5 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 5,4 Celsius-fok volt. LOTTÓ Egyre több primőráru kerül a piacra Kecskeméten! A már kifogyóban levő szabadföldi zöldpaprika helyébe a fóliaházakban érlelt került, darabonként 1,50—5 forintért. A gondosan tárolt szabadföldi paprikát is árusítják még, kilónként 10—40 forintért! A primőrparadicsom kilóját 35, a szabadföldit 15—18 forintért mérik. Burgonyából 22 mázsa kelt el, kilónként 5—7 forintért. A sárgarépa kilóját 6—10, a petrezselyemét 12—18 forintra tartották. 10—12 forintba került a vöröshagyma kilója, a fokhagymáé 40— 60 forintba, a zöldhagyma csomója pedig 3—4 forintot ért. Az elmúlt hetekhez viszonyítva emelkedett a kel- és a fejeskáposzta ára, tegnap az elsőrendűnek kilója 7, illetve 8 forintot ért. A 11 mázsányi karfiolból 10—16 forintért adnak egy kilót. 3—4 forintot ért a zöldsaláta darabja. 20—25 és 30 forintra tartották az árusok a spenót és a sóska kilóját. Téli almából 24 mázsa kelt el, kilónként 5—10 forintért. A körte kilója 6—20 forintba került. A héjasdió kilójáért 30—40, a mák kilójáért 50—60 forintot kértek az árusok. A tejtermékek közül a túró volt a legkapósabb, 40—45 forintért mérték kilóját. A sajt kilója 80 forintot ért. A baromfipiacon az élőcsirke párját 80—170, az élőtyúk párját 160—220, az élőpulyka párját 350—400, az élőliba párját 320— 400, az élőkacsa párját 160—180 forintra tartották. A jércetojás darabját 2, a tyúktojás darabját 2,20—2,50 forintért árusították. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Deve- cserben megtartott 45. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 7, 16, 52, 77, 80. (MTI) — OTP-SEK EL1SMERESE. A Nagy Október győzelmének 62. évfordulója alkalmából Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Buzogány Lajos, az OTP Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának osztályvezetője, és Szabó Sándor kecskeméti körzeti fiókvezető. Hárman — Kovács Imre, Petri László és Kovács Fe- rencné — vezérigazgató dicséretet kaptak. — A munkáslakás-akció segítése. A megyeszékhely vállalatai az V. ötéves terv eddigi részében csaknem 60 millió forinttal támogatták dolgozóikat a lakásépítésben. — SZÁZEZER KÖNYV KÖZÜL választhatnak Kiskunhalason a városi és járási könyvtár olvasói. Az olvasnivaló összetétele igen gazdag. Az újdonságok közt megtalálhatják a kölcsönzők Kurd Waldheim: Nehéz mesterség című könyvét fs, amelyben az ENSZ főtitkára a munkájával kapcsolatos csalódásokról és sikerekről számol be, és újra kifejti meggyőződését a világ békéje megőrzéséért végzett tevékenységéről. Kitüntetések a MÁV-nál A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfordulója alkalmából a MÁV Szegedi Igazgatósága Bács-Kiskun megyei dolgozói közül Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Seres Sándor, a kecskeméti vontatási főnökség, és Gajda György, a kiskunhalasi vasútállomás dolgozója. Vezérigazgatói dicséretet kapott Berkó István, a kelebiai állomás, Kiss János, a kiskunhalasi pályafenntartási főnökség dolgozója. Igazgatói dicséretet kapott Bacsó László, a kiskunhalasi vasútállomás, Papp László, a kiskun- halasi vontatási főnökség, Szepes- helyi István, a bajai vasútállomás dolgozója. Abrahám Györgyné, a kecskeméti vontatási főnökség dolgozója Szakszervezeti Munkáért oklevelet kapott. Bácsszölős és Mélykút között vezető földúton, az úgynevezett Horvát dűlőn, tragikus közlekedési szerencsétlenség történt. Egy ismeretlen, valószínűleg személy- gépkocsi csütörtökön délután öt óra körül halálra gázolta Buruzs Mihály 48 éves, Bácsszölős, Dobo- kajárás 34. szám alatti lakost. A gázoló gépkocsi megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri azokat; akik valamit tudnak a gázolás körülményeiről, a balesetet okozó gépkocsiról, jelentkezzenek a legközelebbi rendőri szervnél személyesen vagy telefonon. Kérik a javítóműhelyeket is, hogy jelezK. E. Elhunyt Germanus Gyula Életének 96. esztendejében elhunyt Germanus Gyula, a világ.- hírű orientalista, számos európai és ázsiai ország vezető tudományos testületének tagja. — MEGNYÍLT a miskei gyermekrejz-kiállítás. A tárlat szép anyagát Tóth Menyhért festőművész, a község szülöttje ajánlotta megtekintésre a legutóbb, a megnyitó alkalmával, az öregek napközi otthonában. A látogatók itt hatvan rajzot és festményt tekinthetnek meg, melyet a község úttörői és óvodásai sikerültebb munkáiból válogattak erre az alkalomra. — Bajai ékszerészek készülődése az ünnepekre. Másfél hónapi munkával a bajai Építő- és Építőanyagipari Vállalat dolgozói felújították Baján az Ötvös utcai óra- és ékszerboltot, ahol november 5-től az eladás mellett megkezdték az arany és az ezüst megvételét is. A rendbehozott üzlet dolgozói egyébként már készülnek a nagy karácsonyi ajándékvásárra. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. november 10. szombat este 7 óra: BOCSÜZÁS JÜN1USBAN Jászai-bérlet Kelemen László Színpad 19 óra: SZERELEM, ÓH! Bérletszünet Előzetes műsor: November 13. kedd este 7 óra: Én vagyok Ravelszki. Főiskolás bérlet. November 14. szerda du. 3 óra: Én vagyok Ravelszki. Ifjúsági B-bérlet. November 14. szerda este 7 óra: Én vagyok Ravelszki. Jókai-bérlet. November 15. csütörtök du. 3 óra: Én vagyok Ravelszki. Ifjúsági C-bérlet. November 16. péntek este 7 óra: Én vagyok Ravelszki. Bérletszünet. November 17. szombat este 7 óra: Én vagyok Ravelszki. Berky-bérlet. November 18. vasárnap du. 3 óra: Én vagyok Ravelszki, Gózon-bér- let. MOZI 1979. november 10.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ELVESZETT MÜLT Színes, magyarul beszélő francia—holland film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4 órakor KINCSES SZIGET Színes, magyarul beszélő angoi kalandfilm háromnegyed 6 órakor HUSZADIK SZAZAD Négyrészes olasz film III—IV. része. Dupla helyárú! MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mese film-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor! ALLONSANFAN Színes olasz film Halálos gázolót keres a rendőrség zék, ha gyanúsan rongálódott gépkocsit visznek hozzájuk javításra, íigyanis a gázoló gépkocsi eleje megrongálódhatott. Kecskeméten a Bethlenváros 1. számú házban lévő italbolt előtt Katona István 80 éves, Kecskemét, Pákozdi csata utca 11. szám alatti lakos feltehetően ittas állapotban gyors léptekkel, körültekintés nélkül haladt át az úttesten. Ekkor érkezett oda féktávolságon belül egy személygépkocsi, és a gyalogost elütötte. Az idős embert a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba. G. G. PETŐFI NtPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napi lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619. 12-515 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesitőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0131—USX