Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. november I. TUDOMÁNY - TECHNIKA A mikrokozmosz megismerése felé A mikroszkópiái kutatás eddigi története büszkeséggel és optimizmussal töltheti el az embert. Lehetővé tette a szervezetek és különféle anyagok mikrostruktúrájá- nak a megismerését és közvetlenül segítette az elméleti és gyakorlati kérdések megoldását. A mikrokozmosz-kutatása ősrégi törekvése az embernek. Az első próbálkozásokat nagyítóüveggel végezték: Mezopotámia korai kultúrájában, a római Senecánál, az arab Alhazennél, később Roger Baconnál, Leonardo da Vincinél egyaránt találkozunk vele. Az első mikroszkóp, amely 1590 körül készült, hatvanszoros nagyítást ért el. Ez indította el a mikroszkópia első virágzó korszakát a XVII. században. Descartes és Leibniz szenvedélyesen kiálltak a mikroszkóp alkalmazása mellett, orvos- tudományi alkalmazását pedig XIV. Lajos udvari orvosa, Pierre Boréi látta meg. A mikroszkóp korai szakaszának legnagyobbja Anthony van Leuvenholk, aki 1655-től kezdve saját mikroszkópjával jelentős felfedezéseket tett. A mikroszkóp második virágzása a XIX. században következett be. A század közepén kezdte el a mikroszkópkészítést Carl Zeiss Jénában, amely később Ernst Abbe működése révén világhírű lett. Az egyre tökéletesedő eszközökkel lehetővé vált a sejtek kutatása, a sejttan fejlődése, de nagy eredményeket értek el mikroszkóppal a bakteriológia, a geológia, az ásványtan, a petróleumkutatás és a metallurgia területén is. Helmholtz már 1873-ban a mikroszkópok teljesítőképességének a határairól írt, a technika azonban újabb és újabb lehetőségeket keresve túlszárnyalta ezeket a határokat. Századunkba^ készítették el az ultraibolya, majd a fluoreszcens mikroszkópot és az interferenciamikroszkópot. Még mélyrehatóbb változást hozott az elektronmikroszkóp feltalálása, amely a természettudományokban, a technikában és az orvostudományban rendszeres vizsgálatokat tett lehetővé. Ma már 600 000-szeres nagyítás is elérhető. 9 Képünkön: a csehszlovák TESLA gyár BS 500 típusú asztali elektron- mikroszkópja, amely nélkülözhetetlen a biológiai és orvos- tudományi kutatásban. (MTI Külföldi Képszolgálat) A világ első nemzeti parkja „Mi-tsi a-da-zi”, vagyis Sárga Szikla folyó, így hívták a minne- taree indiánok azt a vidéket, amelyet ma Yellowstone Nemzeti Park néven ismerünk. Természeti csodáiról a múlt század elejétől kezdve sokat meséltek a prémvadászok. A történeteket azonban, amelyek füstölgő gödrökről, félelmetes hangot adó gázkitörésekről, mozgó iszaptavakról és a mindenütt terjengő kénkőszagról szóltak, kétkedéssel és hitetlenkedéssel fogadták. 1869-ben egy expedíció vizsgálta meg a területet, és kérte a törvényhozást, hogy nyilvánítsa védetté. 1872-ben megszü- „ letett a világ első" nemzeti parkja, a Yellowstone Nemzeti Park. Több mint 10 éven át azonban nem tudtak érvényt szerezni a törvény védelmének, mert ezen a területen még folytak az indián háborúk. 1883-ban aztán a hadsereg kezébe került a park védelme, és megkezdték az utak építését. A csaknem kihalt bölények száma azóta elérte a 400-at. A hely minden mástól különbözik, s a látogató nemcsak a természet statikus szépségében — hegyekben, tavakban, folyókban — gyönyörködhet, hanem a természeti erők működésében is. Lehetetlen „menetrend” szerint olyankor érkezik egy-egy helyre, amikor a természet éppen színjátékot ad. Egyedül az Old Faith- full, az öreg Hűség nevű gejzír lövelli szabályos időközökben magasra a mélyben összegyűlt és túlnyomás feszítette forró vizet. A vízoszlop 30—40 méter magasra tör fel, a vízgőz pedig több száz méterre is felemelkedik, mielőtt szétoszlana. Mindez csaknem száz év óta átlagosan 66 percen• Az öreg Hűség gejzír működés közben. ként ismétlődik, és 2—5 percig tart. Más gejzíreknél napokat, vagy heteket is lehet várni anélkül, hogy bármi mozdulna; aztán teljesen váratlanul egy jelentéktelennek tűnő nyílásból, vagy egy nyugodt felszínű, meleg vízzel telt medencéből rövid morajlás után zúgva tör elő a mélyben felhevült víz. Bármerre jár a látogató, a parkban mindenütt él a felszín. Fortyognak a kisebb-nagyobb tavacskák, víz lövell ki a kis mészkőkúpokból, néhány sziklarepedésből sisteregve tör elő a gőz. A gyógyszerek adagolásának módja nem sokat változott az elmúlt száz évben: a legtöbb gyógyszert tabletta vagy drazsé formájában lenyelik, vagy injekcióval adják be. Ezeken az utakon azonban a hatóanyag nem mindig érkezik a szükséges helyre és időben a megfelelő koncentrációban. Amerikai orvoskutatók néhány éve új gyógyszeradagolási módszerekkel kísérleteznek, hogy a gyógyszert közvetlenül a kívánt szervbe juttassák, illetve folyamatosan adagolják a bőrön és a szöveteken keresztül. A kísérletek eredményeként született meg a mikrokapszulá' módszer: a gyógyszer hatóanyigát megfelelő műanyag membránnal vonják be, vagy a a gyógyszerrel impregnálják, majd a mik.roB.apszulát a szervezet megfelelő pontjára helyezik, és akkor a gyógyszer a kívánt sebességgel jut a szükséges helyre. Így például megvalósítható, hogy fogamzásgátló tabletták szedése helyett egy kis műanyag membránba zárt pro- geszteront vigyenek közvetlenül a méhbe, ami egy éven át azonos eredménnyel jár. Egy másik példa: glaukoma kezelésére a szokásos szemcseppek helyett egy parányi pilokarpinnal impregnált műanyag filmet csúsztatnak a szemhéj alá, amit a beteg maga is elvégezhet, és ez 24 órára helyettesíti a gyakori szemcseppen- tést. S Két, már kidolgozott példa mellett még számos más gyógyszer hasonló adagolásmódjával folynak klinikai kísérletek. Megtorpanás vagy előbbrehaladás? Beszélgetés Ablaka Istvánnal, ... íúiy^te- a Petőfi Nyomda igazgatójával kintélye volt hajdanán ennek a szónak. S nem csupán azért, mert a nyomdászok a legjobban fizetett szakmunkások közé tartoztak, akik alkalomadtán azt is megengedhették maguknak, hogy szmokingban, vakítóan fehér ingmellényben és köcsögkalapban üljenek a szedőgépek mellé. Nem: a közvélemény a betű alázatos szolgálóit, a kultúra nagy tudású és önzetlen terjesztőit tisztelte bennük elsősorban. A munkásosztály öntudatos tagjait, akik a jövőért érzett felelősségben és az érte való harcban élen jártak mindig. — Sok jel mutat azonban arra, hogy ennek a tiszteletet parancsoló múltnak nem megfelelő a jelene, s egyre nagyobb veszélyben van a jövője is. A Kecskeméti Petőfi Nyomda üzemi lapjában erről a problémáról írt terjedelmes cikket Ablaka István, a vállalat igazgatója, akit arra kértünk: ossza meg gondjait, aggodalmait a szélesebb nyilvánossággal is ... — Azt írja ön, hogy a nyomdának nagy jövője van, de még nagyobb lenne, ha emberi oldaláról tudnák fejleszteni, erősíteni. Mire gondolt, e sorokat leírva? — Mély aggodalommal tölt el — és természetesen nemcsak engem —, hogy egyre kevesebb fiatal érdeklődik a nyomdász szakma iránt. — Ez sok egyéb szakma esetében is így van. A modern technika azonban nemcsak, hogy pótolni tudja, de több esetben valósággal ki is követeli ezt a változást. — Igen, valóban. Néhány éven belül mi is áttérünk a fényszedésre, amihez kevesebb szakember kell majd, mintha ugyanazt a mennyiségű szöveget a jelenlegi forró ólmos technikával állítanánk elő. Kevesebb kell, de — kell! Ebben az esztendőben azonban egyetlen olyan elsőéves tanulója sincs a Kecskeméten működő szakmunkásképző intézeteknek, aki a betűszedéssel ismerkedik. És már tavaly is csak néhány akadt. Hol van már az az idő, amikor még ötven-hatvan új ipari tanuló jött hozzánk évente?! Most szeptemberben húszán jöttek mindössze, ám szedőtanuló egyetlen egy sincs közöttük. Pedig a napilapok és könyvek előállítása nélkülük elképzelhetetlen. — Vajon mi f lehet ennek az a fehér köpeny mégis más — Sokak szerint egyszerűen az, hogy a szakmunkásképző intézetek elfeledkeznek rólunk. Elfelejtették,' hogy itt van egy ezerkétszáz embert foglalkoztató nyomdaipari vállalat, amelyik csaknem négyszázmillió forintnyi termelési értéket állít elő évente, mintegy negyven-ötven millió forintos nyereséggel. És elfelejtették azt is, hogy az általunk kiszedett és kinyomtatott Petőfi Népét naponta több tízezren várják a megyében, s hogy azoknak a száma pedig egyenesen százezrekre tehető, akik a nálunk készülő szaklapok, üzemi lapok, folyóiratok rendszeres olvasói. Ám ha ennyiről lenne szó csupán, nem is lenne olyan nagy a baj: jövőre a szokottnál több tanulót iskoláznának be, és ezzel megoldódna a probléma. A gond azonban ott kezdődik, hogy erre nagyon kicsi az esély. A fiatalok nem tolakodnak a nyomdaiparba. Általános tapasztalat, hogy mindenki inkább kőműves, kozmetikus, autó- vagy tévészerelő akar lenni. A borravalós szakmákat keresik inkább. Vagy az olyanokat, ahol legalább „fusizással” lehet növelni a munkahelyi keresetet. És el kell ismerni, hogy erre bizony nálunk nincs lehetőség. — Az egyik nyomdász ismerősöm — elmondása szerint — havi hét-nyolcezer forintot visz haza. Alaptalanul dicsekedett volna? — Nem. Annak ellenére, hogy ezt a jövedelmet távolról sem le— Attól tartok, hogy olyan vizekre tévedtünk, ahol már távolról sem csak a nyomdászok hajója küszködik a hullámokkal. — Igen, a fizikai munka becsülete sok fejben üres frázis csupán. Amikor azonban a nyomdászat jövőjéért aggódom, akkor egy másik érték devalválódása aggaszt ... Régen a nyomdász a legmegbecsültebb szakmunkások közé tartozott. S itt most nem is arra gondolok elsősorban, hogy egy textilgyári munkás fizetésének a négyszerese-ötszöröse volt a jövedelme. Arra inkább, hogy a nyomdászok ilyen szempontból mostohább időszakban is kitartottak a választott pályájuk mellett, s büszkén vallották magukat a betűk szolgálóinak. Ha a kerehet általánosnak tekinteni az itt dolgozók körében. Azonban tény, hogy akik három műszakbn dolgoznak, s ezen belül is a napilap előállításán fáradoznak, azok eny- nyit, vagy esetenként ennél többet visznek haza. Viszont „fusizni", illegális utakon csillagászati összegeket keresni ebben a szakmában nem lehet. Lépten-nyomon hallani például, hogy a kőműves elvállalja egy kripta építését, az ács pedig, hogy tetőt sikerít valamelyik hétvégi ház fölé, és a szombat-vasárnapot végig dolgozva zsebrevág tíz-tizenötezer forintot. Egy nyomdász viszont nem teheti meg, hogy ugyanezen idő alatt „összeüt” valami kis könyvecskét. Ezt felismerve aztán igen sokan itthagyják a szakmájukat a már kész szakemberek közül is. Elmennek a kis vállalati nyomdákba, ahol kevesebb munkával is többet kereshetnek. Jó néhány olyan esetről is tudok, amikor az új helyen hat- nyolcszáz forinttal kevesebbét kaptak, mégis vonzónak találták, mert ott irodában és fehér köpenyben dolgozhatnak. setükre nem is mindig lehettek büszkék, a munkájukhoz szükséges és a munkájuk során szüntelenül gyarapított szaktudásukra, általános műveltségükre — és ez utóbbiból fakadó emberi tartásukra — mindig büszkék voltak! Nos, ezt a fajta büszkeséget én ma már eltűnőben látom. Pedig a szocialista társadalmat enélkül elképzelni nem tudom. Meg kellene tehát őrizni, mindenképpen. De először is az embereket magukat. A bérek emelésével, az utánpótlásról való fokozottabb gondoskodással, s egy sereg más eszközzel. Az idézett cikkbeli „tűnődésem” lényege: nem tűnődhetünk tovább — cselekednünk kell! És a műveltség becsülete ? A félreértések elkerülése végett hadd tegyük hozzá az elmondottakhoz, hogy a gondok szorítását régen érzik az illetékesek is. Tétlenséggel sem vádolhatok, hiszen ttöbb intézkedés is történt az utóbbi időben, amelyek kedvezően befolyásolták a nyomdász-utánpótlás alakulását. Dr. Weither Vilmosnak, a 607-es sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézőt igazgatójának közlése szerint például a leendő könyvkötők nemrégiben kaptak új tanműhelyt, s gondjuk van arra is, hogy, a ltovábbtanulni jelentkezőket tájékoztassák a nyomdaipari lehetőségekről. A nyomdában pedig — erről szó is esett a beszélgetés során —, a bérek és juttatások növelésével igyekeznek vonzóvá tenni ezt a valóban szép mesterséget. A jelek szerint azonban többre van szükség, mert a bajok gyökerei a szakmunkásképző intézeteknél és a nyomdai vállalatoknál messzebbre nyúlnak, s olyan hagyományos értékeket sorvasztanak, amelyekeit védeni és ápolni mindannyiónk kötelessége. Káposztás János A LAJOSMIZSEI ÉPÍTŐMUNKÁSOK EGY ÉVTIZEDE Három milliótól a húsz millióig Lajosmizse Nagyközségi Tanácsa Építési Költségvetési Üzemének dolgozói a termelési tanácskozáson megemlékeztek a többi között arról is. hogy kereken tíz éve munkálkodnak lakhelyük fejlesztésében. Ratkai István üzemvezetővel a napokban felelevenítettük az elmúlt évtized főbb állomásait, s arról is beszélgettünk, hogy a mintegy 110 tagú kollektíva napjainkban hogyan oldja meg egyre növekvő feladatait. — Amikor egy évtizeddel ezelőtt a tanács KÖFA-brigádjából megalakult a huszonöt dolgozót foglalkoztató üzem — mondta Ratkai István — akkor még csak karbantartás és javítás volt a feladata. Négy évig. néhány kisebb építkezéstől eltekintve nem változott a profil, a termelési érték alig érte el évente a 3—5 millió forintot. A nagyközség fejlesztése szükségessé tette az üzem és a profil bővítését. Az első nagyobb munkánk egy korszerű 100 gyermek elhelyezését lehetővé tevő óvoda volt. Ezt követte egy ötszintes, 16 lakásos szövetkezeti ház, majd célcsoportos beruházásból még egy ilyet építettünk. Az üzem fejlesztése óta eltelt hat évben már három épületben 65 lakást adtunk át az új lakóknak. Az óvoda kicsinek bizonyult, azóta már saját tervezéssel újabb 100 hellyel bővítettük. Mi építettük — és terveztük — a nagyközségi pártszékházat, a központi egészségházat orvosi rendelőkkel. Ladánybenén 50 hellyel bővítettük az óvodát. Természetesen. ezek mellett továbbra is végeztük a karbantartási és felújítási munkákat is. Tavaly jutott erőnk arra is, hogy segítsünk Kecskeméten, a széchenyivárosi 16 tantermes iskola, valamint a Hosszú utcai óvoda létrehozásában. Festőink és burkolóink igen sokat dolgoztak a megyeszékhely e két fontos gyermekintézményében. A múlt év különben több szempontból üzemünk fejlődésének egyik állomásaként is említhető. Korábban is foglalkoztunk a há- ziszemét-begyűjtéssel, de tavaly óta már zárt gépkocsi szállítja az 500 kukaedény tartalmát. Ugyancsak tavaly óta járja a nagyközséget a szennyvízgyűjtő szippantó gépkocsink is. Szolgáltatási tevékenységünket bővítve a múlt év óta a lakosságtól is vállalunk festő, üveges, lakatos, burkoló, asztalos és vízszerelő munkákat. Üzemünk szakemberei azóta már számos régi és új családi házban dolgoztak. Az idén, július elején 33 családnak szereztünk örömet új lakásukat átadva. Több építkezést kezdtünk meg, amelyek üteme jelenleg elfogadható. A nagyközség diákjai részére 8 tantermes korszerű iskolát építünk, a 11 lakással együtt szeretnénk a jövő év augusztus 20-ra átadni. Munkánk nyomán a jövő év végén egy 24x43 méteres tornacsarnokkal lesz gazdagabb nagyközségünk. Megkezdtük a 100 idős embernek otthont adó szociális otthon bővítését. Ezzel a jövő év végére készülünk el. • Az új 8 tantermes iskola tetőszigetelésen dolgoznak az építők. Baloldalt a tornacsarnok szerkezetének egy része látható. A szabadszállási új gyógyszer- tár építésében is részt vállalunk az ottani társüzemünk kérésére. Burkolóink itt még az idén mintegy félmillió forint értékű munkát végeznek el. Műkőgyártó • Mizsei János kőműves, az iskola belső válaszfalait rakja. (Opauszky László felvételei) részlegünk a bajai áfész-áruház részére 1 millió forintért homlokzatborító műkőelemeket gyárt. A megyei tanács kérésére részt vállalunk a Kecskeméten épülő megyei kórház létesítésében is. Festőink, burkolóink, víz-, villany- és fűtésszerelőink ettől a héttől kezdve 10 ezer órát dolgoznak majd ezen az építkezésen.' Igen jó a kapcsolatunk a Betonipari Művekkel, részükre öt éven át, évente mintegy 2—3 millió forint értékű munkát végeznek vasas szakembereink. Az általuk készített betonelem-vasszerkeze- tekért cserébe kész betonelemeket kapunk. Üzemünk tevékenységének nagyságára különben jellemző — mondta beszélgetésünk végén az üzemvezető —. hogy tavaly 16,5 millió forint volt a termelési értékünk, az idén pedig várhatóan túlhaladjuk a 20 milliót. O. L. ,Hol van már az az idő?!...99 Tabletta helyett mikrokapszula?
