Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
1879. november 1. • PETŐFI NÉPE I ff AZ AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE HASZNOS TANULMÁNYA Kecskemét a török korban Véres baj viadalokat, felégetett falvakat, szüntelenül villogó kardokat, nádasokban rejtőző üldözötteket, vagy bra- tyizó basákat, kapitányokat idéz a legtöbb ember számára a magyarországi törökvilág. > Kertgazdálkodás és birtokpolitika Vállalkozókedvű tőzsérek, kereskedők széltetik! A nagy történelmi ösz- szefüggéseket sem mellőzve vizsgálják, hogy elődeink miként élhettek, a hívatlan jövevények jelenléte mennyire, milyen módon hatott a társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyokra. A jeles valóságfeltáró művek közé tartozik az Agrártörténeti Szemle idei 1—2. számában olvasható, Kecskemét gazdasága a török alatt című tanulmány. Szerzőjének, Mészáros Lászlónak utalásai, viszonyításai révén betekinthetünk más mezővárosok életébe is. Hornyik Jánossal, Balanyi Bélával és más kutatókkal összhangban, az Agrártörténeti Szemle tanulmányírója is „a szabad foglalás” rendszeréből eredezteti Kecskemét oly sokszor méltányolt birtokpolitikáját. A városi közföldekből osztás vagy sorsolás nélkül, mindenki annyit kaphatott, amennyit meg tudott művelni. Megjegyzendő természetesen, hogy ez a valószínűsíthető nézet a dokumentumok pusztulása miatt okiratokkal nyilván sohasem igazolható. VENDÉGÜNK VOLT Pozsonyi magyar történész látogatása • A történész a patikatörténeti gyűjteményt tanulmányozza. (Tóth Sándor felvétele) Máig lengedező romantikus ködbe süppednek a hajdani hétköznapok, hamis képzetek, hiedelmek takarják el nemzeti történelmünk szomorú másfél századát. Kiváló tudósok vállalták a valódi, hiteles múlt megteremtésének, a homály eloszlatásának cseppet sem hálás, könnyű feladatát. Űjabb dokumentumokat bányásznak elő a levéltárakból, újra szemügyre veszik, elemzik az emlékeket, hogy végre minden a helyére kerüljön. A tényeket beVéleménye szerint itt már a török előtt kialakult a kertes gazdálkodás, a városi önállóság már a hódoltságot megelőzően korlátozta a feudális termelési viszonyok kialakulását; így hangzik Mészáros László talán legfontosabb megállapítása. Az ozmán uralom meg egyenesen kedvezett „az autonóm gazdasági tevékenység erősödésének”, mint ezt Majláth Jolán, a nagykőrösi monográfia szerzője korábban is bizonyította. Annál több adat tanúsítja, hogy az elnéptelenedett puszták birtoklása, bérletbe vétele teremtette meg a nagyarányú jószágtartás feltételeit. Az állatok téli takarmányozását Matkó és Borbás- szállás dús rétjei könnyítették. A gulyák gyorsan híztak a kövér füvön, tartásukhoz kevés pénz kellett; ily módon a csordák tekinthetők a sajátos kiskunsági tőkeösszpontosítás első formájának. A kincs (a régi szóhasználat szerint marhaj átválthatóságát a gulyák mozgékonysága tette lehetővé. 1562-ben például a ráckevei és a dunaföldvári átkelőhelyeken 3200 marhát vámoltattak a bécsi, a brünni és a velencei piacokra igyekvő kecskeméti tőzsérek. Talpraesett, bátor emberek kísérték, óvták az állatokat. Közvetlenül az uralkodóhoz fordultak panaszukkal „kívánatos válaszért”, amikor királyi területen önkényeskedtek velük. Az itteni Simon Jánoson, Cseh Andráson és Varga Ferencen kívül egy kevi és egy halasi kereskedő írta alá az „alázatos könyörgést” az alföldi tőzsérek nevében. A törökök elnézték az exportot, mert vallásuk tiltotta a marhahús élvezetét. Kecskemegi Berber 'Fábián (kecskeméti Borbély Fábián) sem ment a szomszédba kezdeményező bátorságért. Már a XVII. században saját hajójával szállított a Dunán marhabőrt és más árucikkeket a Balkánra. Onnan textíliát és más iparcikkeket hozott a hódoltsági területekre. Adózás és termelékenység A birkákat itthon értékesítették. A szultáni kincstárhoz tartozó magyar városok közül — Mészáros László, kimutatásai szerint — Kecskémét juhtenyésztése állt az első helyen. 1562-ben 11 ezernél több birkát tartottak nyilván. Kocka Imre 617 birkáját már két pásztorral őriztette, Csi- ka Lázár is két emberrel vigyáz- tatta falíkáját. A birkahússal a mohamedán hadsereg ellátásánál is számoltak. Kecskemét az állattenyésztés szinte minden ágában kiemelkedett a budai szandzsák mezővárosai közül. A települést övező hatalmas erdőségekben töméntelen méhcsalád termelt mézet. Több ezer kas után fizettek adót. Gabonát sokáig csak helyi szükségletükre termeltek, elsősorban Monostor és Bábony pusztán. Árugabonával a XIII. század utolsó harmadában találkozunk először. A magyar és török levéltárakban, archívumokban járatos szerző sokoldalú viszonyítással mutatta be a kisipari termelést, a céheket, a kereskedelmet. A gazdaságtörténeti adatokból is érzékelhető, hogy milyen nehéz időkben próbálta átmenteni magát és nemzetét az itt élő lakosság, érezhető a barbár hódítás iszonyúsága, de az is nyilvánvalóvá válik, hogy részben a török adózási rendszernek tulajdonítható Kecskemét 1541 és 1680 között megfigyelhető gazdasági gyarapodása. A törökök itt adóbeszedők közbeiktatása nélkül átalányban adóztatták a várost, érdekeltté tették a többtermelésben. Más hódoltsági városokban sarcolással is, pótadókkal is uzsorázták a népet. Mészáros László révén többet tudunk a megyeszékhely múltjáról, köszönet munkálkodásáért. H. N. A napokban Budapesten járt és rövid időre Kecskemétet is felkereste Duka Zólyomi Norbert neves pozsonyi magyar történész. A megyeszékhelyen a hírből általa már ismert orvos- és gyógyszerésztörténeti szakgyűj te- ményekre volt kíváncsi elsősorban. Ezek tanulmányozása közben beszélgettünk vele. Kérésünkre elmondta, hogy eredetileg jogi diplomát szerzett, egy ideig jogászként dolgozott; mivel azonban ellenállhatatlanul vonzódott a történettudomár nyokhoz, diplomát szerzett a történelem és a filozófia szakon is. Az orvostörténeti tudományok kandidátusa. Hosszabb ideig — egészen nyugdíjazásáig — a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének tudománytörténeti osztályán folytatta kutatásait. Tagja a párizsi Société d’His- toire de la Médecine nevű társaságnak, amely kétévenként tudományos konferenciákat rendez Európa városaiban. Magyarországi kapcsolatai széleskörűek. Régi ismeretség fűzi többek között dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszterhez, dr. Tardi Lajoshoz a Nemzeti Múzeum régészeti könyvtárának igazgatójához, dr. Réti Endréhez, az Orvostudományi Egyetem könyvtárigazgatójához. továbbá dr. Antall Józsefhez. az Orvostörténeti Múzeum könyvtárának és levéltárának megbízott főigazgatójához, a Semmelweis-intézet kollektívájához. Immár tizenöt éve rendszeresen publikál az Orvostörténeti Közleményekben. Részt vett annak idején a Sopronban rendezett gyógyszerészeti .kongresszuson, a székesfehérvári patikamúzeum ünnepélyes megnyitóján, és a párizsi társaság 1974. évi budapesti kongresszusán. Előadásokat tart a magyarországi gyógyszerészet- történészek továbbképző tanfo - lyamain. Most az Orvostörténelmi Társaság nemzetközi tudományos ülésére jött el a magyar fővárosba. Az antik orvostudománnyal kapcsolatos témákat tárgyaló konferencia négy külföldi előadójának egyike ő volt. A római, Jusztiniánusz-féle kodifikációs egészségügyi rendelkezések magánjogi vonatkozásairól tartott előadást, a rendezők kérésére német nyelven. A történész ugyanis nyolc nyelven beszél, ír, illetve tart előadásokat. Kecskemétre az említett szakmai gyűjtemények gpndozói — dr. Réthy Aladár nyugalmazott főorvos és Lóránd Nándor nyugalmazott gyógyszerész — hívták meg. Szívesen jött Kecskemétre, hogy megismerje a nagy múltú várost, annak történelmi értékeit. Nagyon fontosnak tartja, hogy ne csak a nagy intézmények gyűjtsék és állítsák ki a történelmi múlt értékeit, hanem — a szélesebb nyilvánosság érdekében — másutt, a kisebb helyeken is produkáljanak ilyeneket. Nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy egy bizonyos időszakot átfogó, gazdag orvos- és gyógyszerészettör- téneti anyagot gyűjtöttek össze a kecskeméti kutatók. Csodálja kitartásukat, eredményeiket. Az idős pozsonyi történész ma is aktívan dolgozik, kutat. ír. Nemrég fejezte be orvosgyógyszerész és közegészségügyi bio- bibliográfiáját, másik készülő munkája a Pozsony környéki szabad királyi városok közegészség-; ügyéről szól. Foglalkozik az alkoholizmus problémájának szlovákiai, irodalomtörténeti feldolgozásával. A 18. századi magyar közegészségügy fejlődéséről írt könyvét a Szlovák Tudományos Akadémia jelentette meg. Európa több országának tudományos folyóiratai, hetilapjai ma is rend-, szeresen közlik írásait. Rapi Miklós Mongóliái találkozások 9. Megszólalnak a kövek Még benn járunk a Góbi fenn- síkos pusztáin, amikor közvetlenül egy kecskenyáj mellett elhaladva észrevesszük: csaknem egy méternyi magas kőtömb emelkedik ki a síkságból. Messziről sejtjük. hogy nem természeti képződmény, s közélébb lépve arról bizonyosodunk meg, hogy a kőtömeg tetejének asztallap sima- ságú síkján elmosódott türk rovásírásos jegyek láthatók. Thomsen Vilmos dán régész a türk rovásírást már a múlt század végén megfejtette, gond így nem is a szöveg kibetűzésével van, hanem a kapott szöveg értelmezésével. Mongol kísérőink szerint egy ismeretlen nép járhatott errefelé, mely a saját nyelvére alkalmazta a türk írást. Kellő felkészültség híján az írás megfejtésével mi sem vesződünk, felfokozza viszont a kíváncsiságunkat: miféle népek fordultak meg errefelé a letűnt évezredek során, s mit hagytak örökül. A régészet, s általában az őstörténet ma már megbízható válaszokat ad erre a kérdésre, bár a homályban maradó korszakok száma sem kevés. Annyi bizonyos, hogy a hunok eltűnése után — ha egyáltalán eltűnhet egy nép — sem maradt „légüres tér” Belső-Ázsiában, törzsszövetségek, fejedelemségek váltogatták egymást, mígnem az időszámításunk utáni hatodik évszázad elején feltűnt egy új. minden korábbinál nagyobb kiterjedésű birodalom: a türköké. Az első olyan nép volt errefelé, amely saját, önálló írással rendelkezett, bár azt, hogy ez az írás honnan ered, máig nem tisztázta a tudomány. Magasfokú fémmegmunkálási és szobrászati készséggel rendelkeztek. ez utóbbit Eurázsia-szerte bizonyítják a kultikus célokat szolgáló, s máig fennmaradt kőbálványok, az ún. „kámennaja bábák”. (A nemzetközi szakirodalomba is ez az orosz nyelvű kifejezés vonult be.) Fennmaradtak továbbá, s leginkább épp Mongólia területén a rovásírásos • Kőbálványok a türk sirkertben. • Jobb oldali képünkön: ismeretlen nyelvű feliratokat tartalmazó sziklakő a Góbi-sivatagban. emlékkövek, sírfeliratok, méghozzá épp abból az időből, a nyolcadik század elejéről, amikoris a türk birodalom virágkorát élte. Kül tegin és Bilge kagán orhon- jeniszeji felirata csaknem egy évszázada áll a világ régészeti figyelmének/ a középpontjában. Abban, hogy birodalmukat mindketten messze Belső-Ázsia határain túl terjesztették ki, része volt az őket kiszolgáló bölcs tanácsadónak, Tonjukuknak. Hazautazás előtt még alkalmunk; van felkeresni Tonjukuk rovásírásos sírkövét Ulánbátortól 60 kilométernyire délkeletre; a körülkerített sírkertet Bujántin höndi-nek nevezik. A lankás völgyhajlatban minden bizonnyal türk előkelőségek temetkeztek. Tonjukuk sírfelirata zengzetes, pompázatos stílusban adja az utókor tudtára, hogy akinek porai itt nyugosznak,, Kínában szerezte a műveltséget, s egész életét arra szentelte, hogy hozzájáruljon a türk népcsoportok ösz- szegyűj téséhez. Mi maradt ebből az igyekezetből? Talajba lerakott kövek sora vonul a hegyek felé; szokás volt ugyanis, hogy ahány népcsoport itt megfordult, emléke megörökítésül elhelyezett egy követ. ... A kor, amelyben élünk, talán a köveknél is maradandóbb és beszédesebb emléket hagy maga után. A szocialista Mongóliában látottak is erről győztek meg. (Vége.) Hatvani Dániel • Tonjnknk rovásírásos sírfelirat«.
