Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
1979. november 4. • PETŐFI NEPE • 3 Ami a sírok fölé obeliszket emelt 1944. október 31-én véget ért Kecskeméten, az ellenforradalom egyik jelentős támaszpontján a negyedszázados horthysta világ. A dicstelen végnapoknak bőséggel voltak előzményei, amelyek személyi vonatkozásban is „fémjelezték” a korszakot és amelynek bukása bizton megjósolható volt. Az összeállításban Dr. balásfalvi Kiss Endre — a későbbi főispán — 1934. V. 9-én lett polgármester..........a proletárdiktatúra alatt túszként fogva tartják. A vörös uralom bukása után felismerve a sajtó óriási jelentőségét, megindítja a Kecskeméti Közlönyt, amelynek főszerkesztője volt 1925-ig, tiszti főügyésszé választásáig.” 1938. VII. 18-án dr. olaszi Lisz- ka Béla lett a polgármester. „ ... a kommunizmus alatt is tanúságot tett bátor magyarságáról. Részt vesz az ellenforradalmi mozgalmakban, s 1919 áprilisában élére áll a szentkirályi felkelésnek. Utána Szegedre menekült és a Nemzeti Hadsereg kötelékébe lépett. 1921. V. 9-én leszerel.” (Pest vármegye és Kecskemét város adattára 1939.) Grassy József vezérőrnagy, az újvidéki tömegmészárlás egyik vezéralakja 1942. áprilisában a szovjet frontra vezényelte a Kecskemétről indított 13. könnyű hadosztályt. Egyik levelében a következőket írta a város polgármesterének : „Édes Bélám! Nagyon szépen köszönöm a Milán által küldött kedves hosszú leveledet, nagyon érdekel az minket, mi van otthon és örülünk, ha arra hivatottól is hallunk valamit, amire építeni lehet. Sajnos itt elég sok rémhír terjeng az otthonmaradottak nehéz sorsáról, ami mindenek felett nehezíti még a munkánkat, mert ezeket is cáfolnunk kell. Idekint most viszonylagos csend van. A hadosztállyal ott vagyunk, ahol szeptemberben is voltam, építjük az állásainkat télre. Már szépen előre haladtunk, illetve bementünk a földbe. Hosszú, hpsszú százméteres árokban vagyunk, melyek egész labirintust képeznek. De szükség van rá, mert az egész magyar hadsereg legkellemetlenebb pontján vagyunk, ahol nem múlik el 5 perc, hogy puska ne szóljon. No, de most már általában nem csinál bennünk nagy kárt. 7-én, szombaton lesz a szovjet 25 éves évfordulója. A vezetés is azzal számol, hogy ez muszka támadás nélkül elmúlni nem fog.” (1942. XI. 6.) „Jelentem, hogy 1944. évi március 19-én 'szövetséges német csapatok érkeztek az országba és városunkba ... A német véderő alakulatai, melyek szövetséges baráti államba jöttek abból a célból, hogy a m. kir. honvédséggel együtt közös erővel szálljanak szembe az ellenséggel és különösen azzal a veszedelemmel, amely az orosz bolsevizmus részéről hazánkat és az egész művelt emberiséget veszélyezteti. Az átvonuló és jelenleg is itttartózkodó német alakulatok elszállásolása minden zavaró körülmény nélkül történt, és a német véderő alakulatai mindenkor kifogástalan, baráti magatartást tanúsítottak, s minden ügyüket a m. kir. honvédséggel és a polgári hatóságokkal karöltve a legnagyobb egyetértésben, szövetséges csapatokhoz méltó módon intézik.” (Közgyűlési jegyzőkönyv, 1944. IV. 28.) „Crampe Hans birodalmi német állampolgár, évek óta összeköttetésben van a kecskeméti zöldség- feldolgozó üzemekkel. Főleg ennek az összeköttetésnek köszönhető, hogy ebben az iparágban a gondozásomra bízott törvényhatóság országos vezető szerephez jutott, és ezáltal zöldségtermesztésünk rendkívül sok munkaalkalmat nyert. Volt idő, amikor az ő személyes befolyása döntötte el a kérdést, hogy a 'Német birodalom szárított zöldség- és főzelékellátás tekintetében esetleg más országokba he- lyezze-e át a beszerzés súlypontját, vagy ne. Ö a magyar piac mellett döntött. Kérem a magyar külkereskedelem fejlesztése terén felmutatott érdemei alapján Crampe Hans urat a legmagasabb helyre kitüntetés céljából felterjeszteni mél- tóztassék. Elő kell adnom, hogy a Német birodalomban összesen hét ilyen állás van szervezve, és valameny- nyien közvetlenül Göring marsallnak vannak alárendelve. Ezt a kitüntetés fokának javaslata céljából említem meg, miután tartalékos őrnagyi rangjának ez a magas megbízatása lényegesen előnyösebb sorolást biztosít.” (A főispán előterjesztése a kereskedelem és közlekedésügyi miniszterhez. 1943. V. 26.) „Az arcvonal közeledése folytán 1944. okt. 9-én Kecskeméten életbe lépett a rendkívüli állapot. A vonatkozó rendelkezések értelmében a katonai közigazgatás vette át a teljes hatalmat és ettől kezdve az hajtott végre minden, a hadművelettel kapcsolatos intézkedést. A kivételes állapot mellett a régi hivatali tényezők minden hatalma megszűnt. A kivételes állapot miatt a katonai köz- igazgatás vezetői voltak: Dr. Katona Mihály Duna—Tisza közi hadműveleti kormánybiztos és Bisza Ferenc, Duna—Tisza közi katonai közig, parancsnok, mindketten kecskeméti székhellyel. (Mikor Bisza vezérőrnagyot altá- bornaggyá és a páncélos erők felügyelőjévé nevezték ki, helyére Nagykéry Pál ezredes került.) A hadműveleti kormánybiztos és katonai közigazgatási parancsnok okt. 8-án érkeztek Kecskemétre. Kapott parancsaik szerint okt. 12-én vagy 13-án elrendelték a város részleges kiürítését. A lakosság teljes hátravonására, illetve a teljes kiürítésre vonatkozó távirati parancs október 23-án este érkezett meg a hadműveleti kormánybiztosokhoz. A főispáni hivatal helyiségeiben esténként együtt volt az egész hadműveleti kormánybiztosság, a katonai közig. parancsnokság, a város vezetői, a», katonai állomásparancsnok és rendszerint a csendőrség és rendőrség parancsnokai is. Ezek az intézmények is mind a városházán voltak elhelyezve. A távirat egészen váratlanul jött, bombaként hatott és a jelen voltak részéről a legkeményebb bírálatra és ellenzésre talált. Bár semmiféle rendelkezés, vagy hirdetmény nem látott napvilágot, kora reggelre hángyaboly volt az egész város. Sokan máris hurcolkodtak. Az emberék tömegesen jöttek a városházára a főispáni és a polgármesteri hivatalba. Kérdésekkel ostromolták a hadműveleti kormánybiztosságot. Közben futótűzként terjedt el a rémhír, hogy Kecskemétnél, mint kulcsvárosnál lesz a döntő ütközet. Két német hadsereg vonul fel. Mindezt betetőzte az a biztos értesülés, hogy a németek itt vetik be a titkos fegyvert, azért kell utalunk ezekre a vonatkozásokra, felelevenítjük a felszabadulást megelőző és befejező mozzanatokat és azt a mérhetetlen áldozatot, amelyet a szovjet hadsereg hazánkért és benne a megyeszékhelyért tett, és amely a sírok fölé obeliszket emelt. októb«r 31, kedd 7. szám Á*a 2C lillér mindenkinek távoznia. A kép teljességéhez tartozik, hogy közben közelről hangzott az ágyúszó, szüntelenül jártak a repülőgépek és időnként bombák hullottak a városra. ... és miután helyben — a kormánybiztos és katonai közig, parancsnok legjobb akarata ellenére — semmit sem lehetett tenni többé a parancs ellen, elhatároztam, hogy utolsó próbaként felmegyek Budapestre. A pártközi parlamenti blokk ülésén együtt találtam Beregfy, Szász, Jurcsek minisztereket, Jaross Andort, néhány államtitkárt és sok képviselőt. Leplezetlenül feltártam előttük a rendelet várható szörnyű következményeit, rámutattam az otthontalanná váló ezrek szenvedéseire és az október 10-e óta amúgyis meggátolhatatlan fosztogatások előre látható megnövekedésére. Szörnyülködve ^hallgatták (Beregfy elbeszélésem közben távozott), de kijelentették, hogy ők ebben a kérdésben semmit sem tehetnek, ellenben forduljak a belügyminiszterhez. A lehető legrosszabb benyomásokkal és a reménytelenség szomorú érzésével távoztam. A belügyminiszter Szálasinál volt koronatanácson, amely — mint mondották, az éjszakai órákba fog nyúlni. Első államtitkára, Láday csendőrezredes (a minisztériumban mindenütt csendőrtisztek és csendőrök tömege!) részletesen előadott panaszomra és kérésemre azt mondotta, hogy az új rendelkezés magától Szálasitól származik, akinek az az álláspontja, hogy az alföldi magyar népet bármilyen szenvedés árán is biztosítani kell a jövő számára.” (Dr. Horváth Ödön népbírósági vallomásából. 1946.) „Közvetlen Kecskemétnél áttört ellenséges harckocsikkal harc folyik. Az időjárás kedvezőtlen, az éső szemerkél, s az utak rosszul használhatók. A Duna—Tisza között, mint várni lehetett, az ellenség folytatta a tegnap megkezdett támadást, súlyponttal Kecskemét környékén, ahol az odavezényelt 2. gépesített hadtest délkeletről és délről előre nyomulva a magyar erőket áttörte és Kecskemét térségében, valamint Kecskemétnél beleütközött Horthy légvédelmi ezredének védelmébe. Mint már a többi frontszakaszon is megállapítottuk, a 3. magyar hadsereg területén is magyar harci kötelékek északi irányban visszavonulnak, gyengébb támadó erők ellenében. A német gyalogság hiányában ezen a frontszakaszon az áttekinthetetlen bozótterületen az uralmat egyedül páncélosokkal sikeresen biztosítani rrem lehet. A délről és délkeletről Kecskemét irányában előre törő ellenség benyomult a város déli részén. Itt elkeseredett harcokban, részben közelharcban tart a bevetett erők küzdelme. A hadműveleti napló tanúsága szerint megállapítást nyert, hogy nincs lehetőség gyalogos erők felszabadítására és Kecskemétre küldésére. A hadseregcsoportnak nem szabad feláldoznia a légvédelmi ezredet, ezért szándéka Kecskemét feladása és a 24. német páncélos hadosztállyal, valamint a légvédelmi ezreddel felépíteni egy új védelmi vonalat Kecskemét északi térségében.” Kecskemét felszabadulásának napján, október 31-én miről olvashatunk a német jelentésekben? „A 3. magyar hadsereg szakaszán az ellenség északi irányban folytatja támadását, súlyponttal Kecskemét mindkét oldalán.” (A „Dél” német hadseregcsoport hadműveleti naplójából.) „Egy borús, őszi napon katonák, asszonyok, úttörők mentek a Kecskemét, Szabadság téri obe- liszklhez, mely azoknak a sírja felett emelkedett, akik életüket adták a magyar nép szabadságáért. A győzelem csillagával ékített obeliszkhez hárman álltak legközelebb: egy idős, alacsony asszony és két fekete hajú, atléta termetű fiatalember. Tekintetüket nem tudták elszakítani a gránitra vésett hosszú névsorról, mely az elesett hősök nevét örökítette meg: „Lagutin Mihail Alekszandrovics gárda alezredes, a Szovjetunió Hőse.. A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma levéltárának egyik iratában olvasható: „1944. október 29-én ezredével támadásba indulva Mihail Lagutin a parancsnoki kocsin tartózkodott, mely közvetlenül az ezred harci rendjében haladt, és vezette a támadást. Kecskemét térségében Lagutin- elvtárs ezrede feltartóztatta ■ az ellenség ellentámadását, és megsemmisített három „Tigris” típusú rohamlöveget, 100 ellenséges katonát és tisztet A Budapest felé vezető úton Lagutin elvtfjrs ezrede az ellenség három ellentámadását hiúsította meg, megsemmisített három tankot, kettőt pedig súlyosan megrongált. Lagutin elvtárs rohamlö- vegével bátran, az első sorokban harcolt az ellenség támadó tankjaival, személyes példamutatással lelkesítve harcosait. A rohamlöveg fegyvereinek tüzével felgyújtott KIADJA AZ ARCVONAL POLITIKAI OSZTÁLYA A MAGYAR LAKOSSÁG SZAMARA Felhívás a Vörös Hadsereg által a német-fasiszta elnyomás alól felszabadított magyar lakossághoz) két tankot. Lagutin elvtárs ro- hamlövegét ellenséges találat érte, melynek következtében életét vesztette.” A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1945. március 24-én kelt rendeletével Lagutin Mihail Alekszandrovics gárda alezredest, rohamlöveg ezred parancsnokot, hősi halála után a Szovjetunió Hőse címmel tüntette ki. (írta: V. Vladimirov.) Donászy Jenő visszaemlékezéséből: „Miután a várost felsőbb katonai utasításra kiürítették, a városban megszűnt az élet, lakosság lakását, bútorait hátrahagyva, a legszükségesebb holmikkal menekült ki a környező tanyákba, szőlőkbe, és sokan a fővárosba, Budapestre. A város ittmaradt gazdátlanul, az utcák elnéptelenedtek, az üzletek lehúzott redőnynyel fájdalmas képet nyújtott annak a pár embernek, akik a parancs ellenére megkockáztatták a városban való tartózkodást. A szovjet hadsereg 1944. október 31-én, a kora délutáni órákban a konzervgyár melletti, Kor- hán-közi úton jött be a városba. Délután 3 óra lehetett," amikor • Grassy József levele, Liszka Bélához. Dr. Horváth Ödön népbirósági vallomásából. Vörös János, volt vezérkari főnök, vezérezredes jelentkezett a Nagytemplom előtt felsorakozott hadsereg orosz parancsnokánál. A város üzletei mind zárva voltak, egy kivételével, ez .pedig a Beretvás kávéház volt. A kávéház üzletvezetője Váradi József volt, akit később a város polgármesterévé neveztek ki. Váradi előre kidolgozott tervvel igyekezett maga részére biztosítani a polgármesteri széket. Disznótoros vacsorával várta a bevonuló szovjet hadsereg parancsnokságát. Közepes műveltségű, a helyi viszonyokat nem ismerő ember volt, akitől távol állt a kecskeméti nép lelkülete. Az első napok egyik reggelén háromtagú küldöttség kereste fel a parancsnokságot, melynek tagjai dr. Molnár Erik kecskeméti ügyvéd, Tóth László, volt nyomdaigazgató és dr. Sándor József, volt városi tiszti főügyész voltak. A küldöttség azzal a kérelemmel szándékozott felkeresni a parancsnokot, hogy dr. Molnár Eriket nevezze ki polgármesternek. Az előszobában találkoztak Váradival, aki közölte velük: szükségtelen fáradozniuk, mert a parancsnok őt bízta meg a polgármesteri teendők ellátásával. Az újjászületés nehéz munkájában a polgármesterek mellett (Molnár Erik h. polgármesteri állást töltött be) ők igyekeztek tanácsaikkal segíteni, előbbrevinni a napról napra súlyosodó problémák megoldását. Ezek a yáros sorsáért aggódó emberek nap mint nap megjelentek a polgármesteri hivatalban és okos, megfontolt tanácsaikkal nagy segítséget nyújtottak a polgármestereknek. A polgármesteri hivatalban hárman dolgoztunk: Fazekas Lajos ny. törvényszéki irodaigazgató, dr. Tornyai László volt városi aljegyző és csekélységem. A vezetőség első ténykedései közé tartozott a rend helyreállítása, már ameny- nyiben ebben az időben rendről egyáltalán beszélni lehetett. E célból polgárőrséget szerveztek. Ezek a derék emberek bottal a kezükben (fegyverük nem volt) rótták az utcákat hármasával és igyekeztek lelket, bátorságot önteni a megfélemlített lakosságba. Érthetően dr. Molnár Eriket nem elégítette ki a Váradi mellett betöltött funkció. Az ő nagyfokú műveltsége, a kommunista pártban, az illegalitásban betöltött szerepe nem arra a szerepkörre predesztinálták, ezért felkereste a város parancsnokát és kérte, bocsásson rendelkezésére autót, hogy érintkezésbe léphessen a párt Debrecenben tartózkodó tagjaival. Molnár Erik a népjóléti minisztérium vezetésére kapott megbízást. Miniszteri kinevezése után pár napra Faraghó Gábor közel- látásügyi miniszter társaságában felkereste hivatalában Váradi Józsefet és felszólították, hogy mondjon le állásáról és azt Tóth László nyomdaigazgatónak adja át. A sebek lassan behegedtek, az élet kezdett a rendes kerékvágásba terelődni, és rövidesen olyan eredményeket ért el, amelyről őseink álmodozni sem mertek.” W. D.