Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-16 / 242. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1979. október lß. események sorokban AZ ÁLTALÁNOS POLITIKAI VITA MÉRLEGE Bizottságokban folytatja munkáját az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszaka Tegnaptól bizottságokban folytatódik az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának munkája. Véget ért tehát a maratoni tanácskozás első jelentős szakasza, az általános politikai vita, amelynek során — mintegy három héten keresztül — csaknem 150 tagállam képviselője fejtette ki országa álláspontját a napirenden szereplő kérdésekről. A vita méltó záróaktusa volt Fidel Castro felszólalása. Jelentőségét emelte, hogy a szónok egy mozgalom nevében, az el nem kötelezettek legutóbbi csúcsértekezlete elnökének minőségében beszélt. Korai még mérleget készíteni az ülésszak eddigi menetéről, mégis egyes tendenciák világosan megfigyelhetők. A felszólalásokból kitűnt, hogy a tagállamok túlnyomó többsége világosan látja: a nemzetközi kapcsolatokban az enyhülésnek nincs alternatívája. Éppen ezért keltett rendkívül nagy érdeklődést az a szovjet javaslat, hogy a közgyűlés — külön napirendi pontként megvitatva — nyilvánítsa megengedhetetlennek a hegemoniz- mus politikájának a nemzetközi kapcsolatokban történő alkalmazását. A realitások felismerését tükrözte az is, hogy határozott követelésként nyert megfogalmazást a fegyverkezési hajsza beszüntetése, a leszerelés megvalósítása, s ezzel összefüggésben a hadászati támadófegyverek korlátozását előirányzó szovjet—amerikai SALT—2. megállapodás mielőbbi ratifikálása. Minőségileg új hangnem jellemezte a közel-keleti válság megközelítését. Egyre több ENSZ- tagállam vallja: a Palesztinái nép jogainak érvényre jutása nélkül aligha képzelhető el a béke megteremtése. Erre vall a közös piaci kilencek együttes állásfoglalása, amely rendezési elvként sürgette a palesztínaiak törvényes képviselőinek bevonását a konfliktus megoldásával kapcsolatos tárgyalásokba, s követelte az Izrael által 1967-ben megszállt területek kiürítését. A palesztínai probléma igazságos megoldásának szükségességét hangsúlyozta az ülésszakon elhangzott beszédében II. János Pál pápa is. Voltak persze más hangok is, amelyek ellentétes törekvéseket jeleztek. Kína és az Egyesült Államok járt elöl abban, hogy — a realitásokat figyelmen kívül hagyva — kikényszerítse a megbuktatott népirtó kambodzsai rezsim ENSZ-képviseletének fenntartását, és rágalmazza a Vietnami Szocialista Köztársaság szövetségi politikáját, és Peking most is igyekezett szovjetellenes propagandájának fórumául felhasználni az ENSZ közgyűlését. (MTI) TÜNTETÉS MADRIDBAN • Több mint százezer ember vett részt Madridban azon a tüntetésen, amellyel a dolgozók a spanyol kormány gazdaságpolitikája, a növekvő munkanélküliség ellen tiltakoztak. (Telefotó—AP) Feszült a helyzet Kurdisztánban HAVANNA Fidel Castro kubai állam- és kormányfő és kísérete vasárnap közép-európai idő szerint a kora délutáni órákban New Yorkból repülőgépen hazaérkezett Havannába. Castro mint az el nem kötelezett országok mozgalmának elnöke, pénteken beszédet mondott az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának általános politikai vitájában. New York-i tartózkodása alatt fogadta őt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. (AFP, ADN) BELGRAD Pullai Árpád közlekedés, és postaügyi miniszter Ante Zelics szövetségi közlekedési és postaügyi miniszter meghívására vasárnap éjjel háromnapos baráti látogatásra Belgrádbu utazott. Kollégájával áttekintik a két szomszédos országot érintő közlekedési és hírközlési kérdéseket, közöttük a vasúti és közúti határátkelőhelyek fejlesz, lésének összehangolását. (MTI) BELGRAD Pertini olasz köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatásának befejeztével vasárnap elutazott Jugoszláviába. Az olasz államfő csütörtökön és pénteken Belg- rádban Tito elnökkel a két ország kapcsolatainak további elmélyítéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszéléseket, majd két napot vidéki körúton, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban töltött. (MTI) ADEN A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban vasárnap ünnepelték a Forradalom Napját, az ország nemzeti ünnepét. 1963. október 14-én kezdte el a dél-jemeni nép szervezett fegyveres harcát a brit gyarmatosítók ellen. Szombaton este Adenben , tömeggyűlésen emlékeztek meg az évfordulóról. KAIRÓ Az egyiptomi Legfelsőbb Bíróság elutasította Szadat elnöknek 14 politikai fogoly szabadon bocsátása ellen emelt vétóját. A nemzeti Haladó Párt bulletinje szerint a Legfelsőbb Bíróság Szádat vétója nyomán ismét megvizsgálta a 14 fogoly letartóztatásának körülményeit és megerősítette azonnali szabadon bocsátásukról hozott korábbi döntését. A 14 politikai foglyot augusztusban tartóztatták le azzal a váddal, hogy „kommunista szervezet” tagjai voltak. (TASZSZ) TEL AVIV ____________________ E zer Weizman izraeli hadügyminiszter szombaton Tel Avivban egy televíziós interjúban azt tanácsolta a kormányzatnak, akadályozza meg. hogy további ctsz- jordániai arab területeket sajátíthassanak ki újabb zsidó települések létrehozása végett. Weizman, aki állásfoglalásával csatlakozott Mose Dajan külügyminiszter nézeteihez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy inkább a már létező 52 cisz- jordániai zsidó település megerősítésével kellene törődni. (AFP) A vezető tőkés országok tokiói csúcskonferenciáján az Egyesült Államok kötelezte magát, hogy olajbehozatalát napi ^8,5 millió barrelre (1 barrel = 158,762 liter) korlátozza, sőt Carter elnök célul tűzte ki, hogy á növekvő energiaszükséglet ellenére 1990-ig napi 4,5 millió barrelre csökkentik az ország olajimportját. A terv szerint a jövőben legalább napi 1,75 millió barrel olajat kell szintetikus úton előállítani, a cél elérése érdekében. Szakemberek szerint az ehhez szükséges nyersanyagkészlet szinte korlátlan. Ahhoz azonban, hogy az energia- szükséglet terv szerinti 40 százalékát szintetikus anyagokkal fedezzék, sok problémát kell meg- oldaniok. Elavult vasútrendszer Carter egy alkalommal „a szén Szaúd-Arábiájának” nevezte. Amerikát. A feltárható szénkészletek ugyanis — becslések szerint — több mint 300 évig fedezhetik az ország szükségletét. A szénből előállítható olaj és a szén elgázosításának technológiája már régóta ismeretes. Egy tonna szénből három barrel olaj Az iráni Kurdisztán tartományban változatlanul feszült a helyzet. Dariusz Foruhar, a kormány munkaügyi és szociális minisztere hétfőn — két hét alatt másodszor — a térségbe utazott, hogy megvizsgálja a helyzetet és megkísérelje elérni Bazargan miniszterelnök különmegbízottját, Sza- degh Sibakalamnak a szabadón bocsátását. Sibakalamot ugyanis a kurd felkelők szombaton elrabolták Mahabadban. A Kajhan című lap megítélése szerint a te- heráni vezető körök igen nagyra értékelik Foruhar kapcsolatait a kurdisztáni vezetőkkel, s feltételezik, hogy utazása során találkozni fog Ezzedin Hosszeinivel, a kur- dök vallási vezetőjével, aki a felkelés élére állt. Teheráni kurd források szerint vasárnap azt közölték, hogy a kormány képviselőjét azért rabolták nyerhető. A környezetvédők azonban attól tartanak, hogy a szén fokozott felhasználása növelni fogja a levegő széndioxid-tartalmát, ami súlyos klimatikus változásokra vezethet. A levegő tisztaságának védelmét biztosító meglehetősen szigorú előírásokat a szén nagyobb mértékű felhasználása esetén mindenesetre enyhíteni kell. Egy kutatóintézet becslése szerint az erőműveknek az olajról a szénre történő átállítása legalább 5 milliárd dollárba kerül! A szén nagyobb mértékű felhasználásának másik gátja az Egyesült Államok elavult vasúti rendszere. A magánkézben levő vasúttársaságok korszerűsítésére legalább 10 milliárdot kellene fordítani. Mindezen nehézségek ellenére bíznak abban, hogy a következő évtizedek a széntermelés és -feldolgozás újjászületését hozzák. Két további lehetséges olajforrás: az olajpala és a kátrányhomok. Középnyugaton óriási olajpala—szikpalahegyek húzódnak, amelyek a geológusok szerint 1500 milliárd barrel olajat tartalmaznak, s ennek mintegy egy- harmada kitermelhető. Egy Colorado államban létesítendő feldolgozó üzem napi 200 ezer barrel olajat nyerhetne palából. Kátéi, „hogy pontosan megértessék vele a tartomány helyzetét”. Siba- kalam a mahabadi kormányzóságra küldött hétfői üzenetében bejelentette, hogy „jó egészségnek örvend”. A tartomány székhelyén Sza- nandadzsban pokolgépet robbantottak a főkormáyzó hivatali épületében. A pokolgépes merényletnek azért nem volt áldozata, mert éjszaka történt, amikor senki sem tartózkodott az épületben. A merénylet-kísérlettel egyidőben számos robbanószerkezetet fedeztek fel a központi kormánnyal rokonszenvező személyek lakásán. Vali Fallah, a szárazföldi erők főparancsnoka a Bamdad című lapban jelentette be, hogy az iraki határ közelében kurd felkelők rakétatüzet zúdítottak gépkocsijára. A tábornok csak a szerencséjének köszönhette megmenekülését. (AFP, DP A, UPI) rányhomokból jelenleg Kanadában már napi 150 ezer barrel olajat állítanak elő. A „Gasohol” sikere Már most is egyre jobban terjed az Egyesült Államokban mint energiaforrás a „Gasohol”. Ez tulajdonképpen 90 százalék ólommentes benzint és 10 százalék alkoholt tartalmazó keverék. Az alkohol nyersanyaga — a metanol és az etanol — kifogyhatatlan. A metanol alapanyaga ugyanis mindenféle szén, fa- stb. hulladék, az etanolt pedig kukoricából és cukornádból nyerik. Az amerikai energiaügyi minisztérium tanulmánya szerint az etanoltermelést a jelenlegi évi 240 millió literről 1985-ig megtízszerezhetik. A „Gasohol” térhódítása már a második világháború alatt megkezdődött, de az olajmonopóliumoknak akkor sikerült a nem kívánt versenytársat kiszorítania. Ma azonban már 171 000 benzinkút árul „Gaso- hol”-t. Az autótulajdonosok szerint ez az üzemanyag kitűnően bevált, csökkenti a fogyasztást és kíméli a motort. A jelenlegi 400 milliárd liter évi benzinfogyasztás mellett alkohol hozáadásával 40 ipilliárd liter olajat lehet megtakarítani. Nagy reményeket fűznek a napenergiához, amelynek az amerikai kormány elképzelése szerint a századfordulóig az energiaszük-. Púja Frigyes Portugáliába látogatott Joao Freitas Cruz portugál külügyminiszter meghívására háromnapos hivatalos látogatásra hétfőn Lisszabonba érkezett Púja Frigyes magyar külügyminiszter, aki ezt megelőzően Havannában járt. A lisszaboni repülőtéren a magyar külügyminisztert és kíséretét Joao Freitas Cruz külügyminiszter és a portugál külügyminisztérium több vezető beosztású tisztségviselője fogadta. Hétfő délután a külügyminisztérium épületében megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Púja Frigyes magyar és Joao Freitas Cruz portugál külügyminiszter között. Púja Frigyes kubai hivatalos, baráti látogatásáról tegnap közleményt adtak ki. Ebben hangsúlyozzák, hogy a megbeszélések rendkívül szívélyes és baráti légkörben folytak le. Púja Frigyes hivatalos baráti látogatásra hívta meg hazánkba Isidoro Malmierca külügyminisztert és első helyettesét, Rene Anillót. Lengyelországba indult a neutronfegyver ellen küzdő nemzetközi staféta Hétfőn hazánkból Lengyelországba indult a neutronbomba és más tömegpusztító fegyverek ellen küzdő nemzetközi békestaféta. A helsinki záróokmány valameny- nyi aláírójának támogatását élvező vállalkozást jelképező földgömböt, s benne az érintett országok, köztük a magyar békemozgalom állásfoglalását — Cservény "Vilmosnak, az Országos Béketanács titkársága tagjának vezetésével — háromtagú küldöttség viszi Zakopanéba. séglet 20 százalékát kellene fedeznie. A napenergia hasznosítására szolgáló ipar máris fellendült. Olyan mammutcégek kapcsolódtak be a fejlesztésbe, mint a General Motors, az Exxon, a General Electric és az Eastman Kodak. A nehézségeket itt a drága technológia és az energia tárolása jelenti. Nemcsak a futurológusok Az atomenergia továbbfejlesztését, amelyhez a legnagyobb reményeket fűzik, pillanatnyilag az hátráltatja, hogy a tapasztalatok alapján az eddiginél lényegesen erősebb biztonsági rendszert igényel, ez pedig megdrágítja az ily módon előállított energiát. Az atomerőművek jelenleg az ország villamos energiájának 12 százalékát szolgáltatják, ezt a részesedést Carter elnök a század végéig 36 százalékra kívánja emelni. Nemcsak a futurológusok, de gyakorlati kutatók is foglalkoznak olyan energiaforrások kifejlesztésével, mint a szél, a geotermikus energia, az óceáni áramlások stb. Az első kísérletek már eredményeket is hoztak. Ismét működnek a szélmalmok és az a vélemény, hogy az olajárak állandó emelkedése következtében a jelenleg még túl drágának tűnő egyéb energiaforrások is rentábilisakká válnak. G. I. SZÉN, ATOM, SZÉLMALOM Amerikai energiagondok Látogatást tett hazánkban a Sri Lanka-i Kommunista Párt küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására október 10—15. között látogatást tett hazánkban a Sri Lanka-i Kommunista Párt küldöttsége Kottornge Pablis Silva főtitkár vezetésével. A küldöttség tagja volt Dew Gunase- kera, a központi bizottság titkára! A küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A Sri Lanka-i vendégekkel találkozott Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja. Megbeszélést folytatott a delegációval Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, valamint Berecz János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. A küldöttség látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál, Veszprém megyében, a Badacsonyi Állami Gazdaságban és a Lágymányosi Kenyérgyárban. A Sri Lanka-i pártküldöttség hétfőn elutazott hazánkból. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. (MTI) • Kádár János tegnap délelőtt fogadta Pablis Silvát. Asszad Moszkvában • Az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet Minisztertanácsnak és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására hétfőn sziriaí párt- és kormányküldöttség élén Moszkvába érkezett Hafez Asszad, az Arab Üjjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke és kísérete. A vendégeket a repülőtéren Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dimltrij Usztyinoy honvédelmi miniszter, a központi bizottság politikai bizottságának tagjai, a diplomáciai testület képviselői fogadták. (MTI) | NAPI KOMMENTÁR A torok isérleg Nem is olyan régen még szinte egyetlen országban sem okozott gondot egy-egy pótválasztás. Ma viszont napirenden van, hogy bármilyen — akár részleges — parlamenti-törvényhozási erőpróba felkavarja a polgári hatalmi viszonyokat. Érdekes, és egyelőre alig tanulmányozott jelenségről van szó, amelyről annyit a felületes szemlélő is megállapíthat: az, hogy manapság egész sor nem szocialista országban a hétköznapok szüntelen kísérőjelensége egyfajta kormányzati válság, aligha független a nyugati világ egyetemes, nagy gazdasági és politikai krízisjelenségeitől. Most éppen Törökországra, az Észak-atlanti Szövetség sokat és keserűen emlegetett „problematikus déli szárnyának” kulcsországára sújtott le ez a Damoklesz- kard. Pedig a választások ugyancsak nem általánosak, hanem nagyon is részlegesek voltak. Az ország hatvanhét tartományából mindössze huszonkilencben járultak a lakosok az urnák elé — igaz, számuk így is jelentős volt: nyolcmillió török állampolgár szavazott. Ami várható volt, bekövetkezett: az ellenzéki Igazságpárt nyerte el a leadott voksok 54,2 százalékát, és ezzel megszerezte mind az öt,fjórészt elhalálozás miatt bekövetkezett új képviselő- házi mandátumot. Még nem végleges adatok szerint hasonló a helyzet a felsőházi, vagyis szenátusi pótválasztásokon. Miért minősítettük várhatónak ezt a fejleményt? Azért, mert a mind gazdasági; lag, mind politikailag alapvető gondokkal küzdő Törökországot az átlagnál is húsbavágóbban érintik napjaink energia- és egyéb prbblémái. Ráadásul ennek az országnak rendkívül súlyos az öröksége; a felbomlott Ozmán birodalom utódállamát nem véletlenül nevezték „Európa beteg emberének”. A sok ezer falu jelentős részében tízezrekre jut egyetlen orvos vagy tanító, óriási fehér foltok éktelenítik a villanyárammal ellátott térképet, a nagyvárosokban gyorsan nő az infláció, a munkanélküliség — ezzel arányban pedig az elkeseredés és a terrorizmus. A belpolitikai modell sok esz-- tendeje az, hogy a két nagy politikai tömörülés, az Igazságpárt és a Köztársasági Néppárt egyike sem tudott megnyugtató többséget szerezni. Mind Demirel igazságpárti, mind Ecevit néppárti vezér csak úgy tudott — és tud a jövőben is — kormányozni, ha más, kisebb pártokkal fájdalmas elvipolitikai kompromisszumokra kényszerül. A pótválasztások eredménye két összegező megállapításra késztetheti a megfigyelőt: az ellenzék térnyerése nem programjának, hanem a növekvő elkeseredésnek köszönhető és Demirel igazságpárti kabinetje, ha — amint hamarosan várható — átveszi a vezetést, éppoly mértékben fogja nélkülözni az alapvető stabilitást, mint eddig Eceviték. H. E.