Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-12 / 239. szám

4 • PETŐFI NÉPE m 191». október ÍZ.

A szőlőtermelési és borászati rendszerek jelene és jövője

■pori-origó, ugyanakkor értékelő stádiumukhoz érkeztek a termelési rendszerek. Az MSZMP KB tavalyi márciusi határozata a továbbfejlődést ösztönözve megállapítja: „A növekvő követelményeknek megfelelően gondoskodni kell a termelési rendszerek folyamatos megújulásáról.” E tendencia elsősorban a hatékonyabb és gazdaságosabb termelés, a kiváló minőségű, exportképes termék-előállítás érdekeit szolgálja. Az alföl. di szőlőtermelési rendszerek ennek lehetőségeit módjait igyekeznek megtalálni. Mivel a hazánkban megtermelt szőlő 60 százaléka az Alföldről származik — nagyobb része Bács- Kiskun megyéből — érthető, hogy ebben a körzetben működő termelési rendszereket izgatja a legjobban a jövő.

Helyzetükről, munkájukról a szőlészeti borászati vertikum kialakításáról és fejlesztéséről a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet lakiteleki állomásán tartottak beszélgetést és vitát. Részt vettek: Ficsor Árpád, a Kiskőrösi Szőlőtermelési Rendszer vezetője, Horváth Árpád, a Középmagyarországi Pincegazdaság főosztályvezetője, Huszta János, a Kiskunsági TESZÖV termelésszervezési osztályvezetője, Jónás János,. a Kiskun- halasi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese, Mirk István, a Hosszúhegyi Szőlőtermelési és Borászati Rendszer vezetője, dr. Oláh László a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet főmérnöke, Polpnyi Béla, a kutatóintézet ökonómiai osztályvezetője, Varga József a Kunbaja-bácsszőlősi Állami Gazdaság osztályvezető-helyettese, és Rozsnyói Zoltán, a Szőlőtermelési Tudományos Céltársulás igazgatója. A Petőfi Népét Csabai István képviselte.

PETŐFI NÉPE: üt évvel ezelőtt Jöttek létre a szőlőtermelési rendszerek. Valószínű, hogy a mintát a más ágazatokban kialakultak szolgáltatták. Melyek voltak azok az általános és speciális tényezők, amelyek ösztönzést adtak, hogy a szőlőtermesztésben is Jöjjenek lét. re a rendszerek?

ROZSNYÓI Z.: A kezdeményezés a jelenlegi gesztor gazdaságok részéről történt, ugyanis borászati üzemeik alapanyagát akarták a rendszeren keresztül biztosítani. Emellett vállalkoztak az ágazat fejlesztésére, a szőlőtermesztés fellendítésére. Kezdetben a termelőszövetkezetek nem sok reményt fűztek a rendszerekhez, az érdekeltségi viszonyok, előnyök és hasznok sem voltak tisztázottak. A rendszerekbe lépő szőlőtermelő gazdaságok egy részét valódi ér. dekeltség fűzi a gesztorhoz, némelyiket viszont nem, ugyanis elsősorban gép- és eszközbeszerzési le. hetőséget remél a rendszertől. Az előzményhez tartozik, hogy az 1970-es évektől borászati együttműködés alakult ki a nagy szőlőtermelő tsz-ek és állami gazdaságok között. A rendszerek sok és hasznos munkát végeztek az elmúlt időszakban,

MIRK I.: Az állami gazdaságoknak a szervezés időszakában gazdaságpolitikai feladata volt, hogy a környezetükben levő szövetkezeteket segítsék, fejlesszék. E feladatát szaktanácsadásokkal, szolgáltatásokkal kívánta teljesíteni a megalakult rendszer. Mindjárt hozzáteszem, hogy ebből a rendszerszervezőnek semmiféle gazdasági haszna nincs. Ugyanis a szőlőtermesztési rendszerek néhány ezer hektárosak, a szolgáltatásból származó bevétel filléres dolog, amely a komoly fejlesztést szolgáló pénzbázis képzésére nem elegendő. Sőt, esetenként a bevétel nem is fedezi a szaktanácsadás költségeit.

HUSZTA J.: A szövetkezetekben a szőlőtermelést ágazat nem a legkedvezőbb, jövedelmezősége alacsony. A Homokhátságon levő 82 szőlőtermelő tsz-ből 40-ben veszteséges az ágazat, s a szövet, kezetek 80 százalékában feldolgozás nincs. Az ágazat fellendítését, szakmai és technikai segítséget ^várnak tehát a tsz-ek a rendszerektől.

FICSOR Á.: Az alapkérdés az volt, miben tud a rendszer segíteni. Ennek mértéke határozza meg a kapcsolatokat, a rendszer szükségességét, még konkrétabban az, hogy segítséget tud-e nyújtani gépek, eszközök vásárlásához, beszerzéséhez, az ágazat jövedelmezőbbé tételéhez, valamint meg tudja-e szervezni a folyamatos értékesítést.

PETŐFI NÉPE: Képesek voltak-e mindennek eleget tenni a termelési rendszerek? Miképpen lehetne a rendszerek feladatát meghatározni, és ha ennek függvényében vizsgálódunk tovább, akkor mi mondható erről az ágazatról?

POLONYI B.: A termelési rendszer feladata, olyan korszerű termelési színvonal elérése a gesztor és a partnergazdaságokban, amely megközelíti, illetve el is éri a világszínvonalat, mennyiségi, minőségi, valamint gazdaságos- sági és jövedelmezőségi téren is. Erre lehetőséget ad a hazai kutatások, tudományos eredmények gyors felhasználása, valamint a nemzetközi tapasztalatok átvétele. A szántóföldi rendszerekkel való összehasonlításkor az adottságok, ból kell kiindulni. A szőlőtermesztési rendszerek hatókörzete, bázisa kicsi, néhány ezer hektár, szemben a növénytermelési rendszerek 100 ezer hektáraival, amelynek keretében a gesztor a fejlesztésekhez szükséges pénzt jobban elő tudja teremteni. Ugyanakkor a kis területű rendszerek lehetőségei csekélyebbek, viszont a fejlesztésekhez — telepítés, gépesítés, borászat — több pénzre volna szükség. Nemcsak azért, mert alacsonyabb szintről indultunk, mint a szántóföldi rendszerek, hanem azért is, mert az ágazat jellegéből adódóan beruházásigényesebb.

OLÁH L.: A szőlő- és szántóföldi rendszereket nem lehet összehasonlítani, ugyanis az ültetvények évtizedekig megmaradnak, és befolyásolják a művelésmódot, a gépek alkalmazását stb., viszont mindaddig illúzió szőlőtermelési rendszerről beszélni, amíg a növénytermesztéshez hasonlóan nem lesznek meg az ugyanolyan jól szervezhető, összekapcsolható gépsorok és géprendszerek, amelyek ma még, sajnos, hiányoznak a2 ágazatból. A szőlőt félkész terméknek foghatjuk fel, a végtermék pedig a bor, amely iránt a kereslet ingadozó. Bizonyos határa, korlátja van e terméknek a hazai és nemzetközi piacon. Az egyéves kultúrával foglalkozó szántó'földí rendszer egyik esztendőről a másikra váltani tud, alkalmazkodni a piaci kereslethez. Kétségtelenül hasznos és jó törekvés, hogy a rendszerek célja a hozamok növelése, azonban korántsem biztos, hogy ez a szőlő, bor ágazatban egybeesik a népgazdaság igényével. Jelenleg is kínálati piac van borból, s csak akkor tudunk versenyben maradni, értékesítéseinket növelni, ha a minőséget javítjuk, és nem a mennyiséget fokozzuk.

MIRK I.: A szőlőtermelési rendszert a klasszikus, vagy éppen az egyéb ágazatokban tevékenykedőkéhez képest még nem nevezhetjük rendszernek. Igaz, tartalmaz ilyen elemeket és céljai között szerepel olyan korszerű technológia kialakítása, amely a jövőben haszonnal jár. Ügy vélem azonban, hogy a jelenlegi telepítési program megvalósítása után adatik majd meg a lehetőség az igazi, rendszerszerű munkavégzéshez.

FICSOR A.: A jelenlegi szőlőtermelési rendszerek nem képesek mindenben teljesíteni azt a feladatot, amit a rendszerfogalom takar. Egyik feladatunk, az új technológiák alkalmazása a partnereknél, ezzel a magasabb színvonalú termelés megalapozása. Ez igaz egy szántóföldi termelési rendszernél, ahol egyik évről a másikra lehet új technológiát adni, viszont milyen technológiát lehet alkalmazni a magasabb szintű termelés érdekében egy húszéves, gyalogművelésű szőlőnél? Toldozgató-foldozgató technológia ez, ráfogjuk, hogy újat adunk. Mirk kollégámmal értek egyet: az új telepítéseknél valósíthatók meg az új technológiák, de csak akkor, ha a szövetkezetek gépesíteni is tudnak. Ebben a gesztor állami gazdaságok, a pénzügyi és fejlesztési lehetőségeiket figyelembe véve, kevésbé tudnak segítséget nyújtani. Jelenleg is egy kicsit magunkra vagyunk hagyva, az dén gondot okozott a növényvédő szer, szaporítóanyag stb. beszerzése. Ha a partner üzemek ezzel kapcsolatos Igényét nem tudjuk teljesíteni, akkor még tovább szűkül a szőlőtermelési rendszer egyébként is soványka szerepe.

PETŐFI NÉPE: Ezek szerint az summázható, hogy a rendszer státuszszimbólum s az alföldi szőlőtermesztési rendszerek nem voltak képesek eddig betölteni feladatukat?

JÖNÄS J.: A szőlészeti, borászati vertikum helyzetével szerintem az országban sem foglalkoztak elég körültekintően, tárgyilagosan és őszintén, ezért tűnhet most meglepőnek, és talán vannak, akik eltúlzottnak érzik véleményem: a kertészeti ágazatok nagyobb részében, így a szőlészetben is, túlzás ma még rendszerről beszélni. A korábbi együttműködési kapcsolat a rendszer keretében nem bővült ki, a fejlesztésekhez nincs elegendő pénz, az ágazat nem tudja eltartani m^át, a jövedelmezőség oly kicsi, hogy nemcsak a bővített újratermeléshez, hanem az egyszerű szinten- tartáshoz sem tud pénzt akkumulálni.

ROZSNYÓI Z.: Az állami gazdaságok jövedelmükből képtelenek a borászati technika fejlesztésére, így jobb minőségű, például meg; felelően stabilizált bor előállítására, az ágazat export- és jövede- lemképességének javítására sincs pénzük.

JÓNÁS J.: Az előbbieket még kiegészítem azzal, hogy tíz éves megfigyelésünk szerint a kiskunhalasi körzetben levő tsz-ekben a szőlészeti ágazat képtelen megélni csupán a szőlőtermelésből. Sorolom az okokat: 1970-ben az egy hektárra fordított élő munka meghaladta az 1600 órát, 1974-ben 1174, 1978-ban pedig 550 órára csökkent. Ezzel szemben 1970-ben 29 ezer forint volt hektáronként a szőlőtermelés összes költsége, tavaly pedig 47 ezer forint. A segédüzemági költségek 310 százalékkal emelkedtek, a munkabér és anyagköltség változatlan. A munkaerőcsökkenés miatt el kell érni, hogy jövőre 400 óra alatt legyen az egy hektár megművelésére fordított idő, mert különben az ültetvény egy részét nem tudjuk megművelni. Ehhez gépesíteni kell, így helyettesíthető az élő munka- Az adatok az állami gazdaságra vonatkoznak, a tendencia azonban hasonló a szövetkezetekben is, ahol viszont szerény az eszkijz- és gépellátottság. Ez ideig az állam! gazdaság nagyobb szellemi és anyagi erőforrásait vették igénybe a partnerek, az utóbbira viszont a későbbiekben kevésbé számíthatnak.

HUSZTA J.: Egyetértek azzal, amit kollégáim elmondtak, azonban hozzáteszem, hogy nagyon fontos a rendszertevékenységben a szaktanácsadás, e téren még vannak lehetőségek és tartalékok. Bár arról is szólni kell, hogy az utóbbi időben minden vonatkozásban csökkent a, rendszerek Intenzitása.

ROZSNYÓI Z.: Érre is utal, valamint a gondokat is feltárja az a vizsgálat, amelyet a rendszerekről készített a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Űrt töltött be ez az anyag, ugyanis eddig csak a szépről esett szó, a hibákról, hiányosságokról nem. Ebben arról is szó van, hogy a műszaki ellátás hiányossága, késedelmessége a taggazdaságoknál munka- és üzem- szervezési zavarokat okoz, a termelés biztonságát veszélyezteti, végső soron az üzem és a rendszer eredményességét rontja. Az ágazat teljes vertikumának: megvalósításához szükséges gépekből, berendezésekből az ellátás nagyon gyenge. Így hát azt mondhatom, hogy fontos a szaktanácsadás, csak az a kérdés, tudja-e hasznosítani technikai felkészültség hiányában a partnergazdaság.

MIRK I.: A termelési rendszer nemcsak szaktanácsadásból áll, hanem sokkal szélesebb körű termelési együttműködés, amelynek már van gazdasági tartalmg. Ez az úgynevezett vertikális kapcsolat. Nagy jelentőséget tulajdonítok a szaktanácsadásnak, de az a véleményem, hogy olyanok a különbségek üzemek között — talajadottság, fajta, művelésmód, gazdasági helyzet, gép- és eszközellátottság, munkaerő —, hogy még adaptálható technológiát sem lehet készíteni. A helyszíni szakta; nácsadás az, amit mindenek elé helyezek, ilyenkor egy-egy javaslattal segítséget tudunk adni.

PETŐFI NÉPE: A szaktanács- adás önmagában kevés, még ha szolgál is némi továbbfejlődést. Vajon az érdekeltségi viszonyok, a vertikálisan integrált ágazat, ezek figyelembevételével kialakított munkamegosztás előrébb tudná-e vinni a rendszermunkát?

JÖNÄS J.: Az üzleti kapcsolatok szükségességét hirdetem és alapnak tekintem a rendszer működésében. Ezt kell kiterjeszteni, ugyanis a partnereink szakmailag felkészültek, tudják mit kell csinálni. Hogy jobban, gazdaságosabban, jövedelmezőbben termeljenek, ahhoz fajta, gép, eszköz stb. kell, amit olyan érdekeltségi rendszer keretében igényelnek, amely adok-kapok alapon működik. A szaktanácsadás önmagában kevés, a tanács mellé kalács is kell! A szaktanácsadásban a legfontosabbnak a kutatómunka eredményének gyors, gyakorlati megvalósítását tartom.

POLONYI B.: A szaktanácsadók olyan technológiát ajánljanak, amelyek megvalósíthatók, megvannak hozzá a tárgyi feltételek.

OLÁH L.: Nem értek egyet Jónás kollégámmal, én ugyanis fontosnak tartom a szaktanácsadást.

különösen ott, ahol nincs megfelelő szakembergárda, de másutt is, például olyan agrotechnika, metszésmód elterjesztésében, amely csökkenti a későbbi zöld munkákat, ezáltal az élőmunkaigényt. Szerintem amíg nem tudunk jól magas művelésű szőlőt kezelni, addig nem képzelhető el a gazdaságos, és jövedelmező szőlő- termelés. Az persze igaz, hogy a kidolgozott technológiákat gépek hiányában nem lehet végrehajtani.

POLONYI B.: Semmiképpen sem szabad a szőlőtermesztési rendszer helyzetét kilátástalannak tekinteni, annak ellenére, hogy most erőteljesebb a pesszimista hang. Az ágazat eddigi fejlődéséhez a rendszerek nagyban hozzájárultak. A munkamegosztás szempontjából fontos szerepe van a szaktanácsadó hálózatnak. Erről nem lehet lemondani, mert hazánkban mintegy ezer tsz-ben termelnek szőlőt, s elképzelhetetlen, hogy valamennyi egyedileg dolgozzon ki technológiát és oldjon meg sajátos szakmai feladatokat. A termelési rendszer szellemi integráció is és ennyivel több mint egyszerű adok-veszek üzleti vállalkozás. A rendszerek között is érvényesülni kellene bizonyos munkamegosztásnak, az egymás segítése, érdekeik egyeztetése ugyancsak szükséges.

PETŐFI NÉPE: Ez utóbbi célt is szolgálja a több termelési rendszert összefogó Szőlőtermelési Tudományos Céltársulás, amelynek központjában tartjuk e beszélgetést. Képes-e e céltársulás fellendíteni a termelési rendszerek munkáját, elősegíteni a megújulásukat, s még az is érdekelne, mit várnak ettől a tagok?

JÓNÁS J.: A céltársulás létrejötte azt mutatja, hogy a Szőlészeti és Borászati Intézet termeléscentrikussá válik, igyekszik részt venni azoknak a feladatoknak a megoldásában, amelyek munkánkat előbbre viszik, s magukra vállalnak olyan alap- és egyéb kutatásokat, amelyekre egy- egy rendszergazda nem képes. Jónak ígérkezik ez a szervezet, s remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket.

OLÁH L.: A tudományos eredmények gyorsabb elterjesztését is szolgálja a céltársulás. A rendszereket segíti majd, nagyobb lesz az érdekeltségünk és az egymásra utaltság, aminek következménye, hogy az addig, jobbára fiókokban levő kutatási eredmények, módszerek bekerülnek a termelési szférába, és ott hasznuk kamato- zódik.

HORVATH I.: A pincegazdaság összekötő kapocs szeretne lenni a céltársulás és a rendszerhez nem tartozó szövetkezetek között. A technikai színvonal nem mindegyik partnerünknél megfelelő, ezen is javítani szeretnénk a pincegazdaság és a céltársulás erejével. Megjegyzem, jónak tartom, hogy partnereink közül többen belépnek egy-egy szőlőtermelési rendszerbe, s mindaddig zavartalan a kapcsolatunk, míg a rendszerbe lépés szőlőleadási kötelezettséggel nem jár, vagyis a pincegazdasággal kötött szerződésnek eleget tudnak tenni.

ROZSNYÓI Z.: Ebből visszás, ellentmondás9S helyzet adódik. Ugyanis a rendszer és partner, közötti érdekeltség szenved csorbát, ha a kapcsolat alapanyag, vágyik szőlőátadással nem párosul. A felvásárló, korábbi érdekeit védve, egyszersmind gátja is a rendszerfejlődésnek, a szorosabb érdekkapcsolatok kialakulásának.

PETŐFI NÉPE: A termelési rendszereknek éppen az is feladatuk, hogy teljes vertikumot hozzon létre.

MIRK L: A jelenlegi program hibája, hogy csak a szőlőtelepítést támogatja, és nem a szőlészeti, borászati vertikum együttes fejlesztésére törekszik. A támogatási, ösztönzési rendszer kialakításánál kevés csak arra gondolni, hogy legyen elég és jó minőséget adó ültetvény/ Szükség van arra is, hogy olyan gépek, eszközök álljanak' rendelkezésünkre, amelyekkel a pincészetben exportképes bort lehet készíteni Már sincs összhangban a telepítés és borászat, amin mi magunk a megyében úgy tudunk segíteni, hogy a termelőüzemek, a pincegazdaság és a rendszergazdák borászattal kapcsolatos beruházásait koobdi- náljuk. A hosszúhegyi gazdaságban hét év alatt mintegy 500 millió forint értékű fejlesztést kell megvalósítani a borászati ágazatban, hogy az akkor várható szőlőtermést fel tudjuk dolgozni.

VARGA J.: A szőlőtermesztés fejlesztése gyorsabb, mint a borászati technológia és technika előrehaladása.

OLÁH L.: Sajnos, igen kevesen szólnak arról, s azt tapasztalom, hogy felsőbb vezetők sem ismerik, milyen nagy űr tátong az igény és a valóság között, mennyire le van maradva eszközben, gépben a borászati ágazat.

POLONYI B.: Jelentős népgazdasági kárral párosul, ha a vertikumoknál nem differenciálnak a fejlesztésben. A borászatban a minőségjavító technológiák, eszközök és gépek kellenének, ezzel lehetne növelni az exportárualapot. A jövőbeni exportunkat a bor minősége dönti el.

OLÁH L.: Éppen a minőség javításához nincsenek eszközök, gépek! ' , l.

FICSOR A.: Csak minőségi bort lehet eladni, s a jövőben még inkább ez lesz a helyzet. A jelenlegi telepítéseknél a szaporítóanyag-hiány miatt, a reméltnél kedvezőtlenebb fajtaszerkezet alakulhat ki.

MIRK I.: Ma már nem lehet egyetérteni az 1976-ban elfogadott megyei szőlőtelepítési tervben azzal, hogy a telepítések negyedén tömegbort adó fehér szőlő, kövidinka és társai legyenek. A kevesebb, bizonyos esetekben több, legalábbis értékben, ezért az a véleményem, hogy a korszerűtlen, tömegbort adó ültetvények kivágását minden következmény nélkül engedélyezni kell. Ezek hektáronkénti átlaghozama általában 50 mázsa körüli, az új telepítéseken a minőségi bort adóké pedig 100—200 mázsa között várható.

JÓNÁS J .: Kevés a minőségi bort adó fajtánk. Ezért a minden áron való rekonstrukció szakmánk egyik tévedése volt. Ez önkritika is.

MIRK I.: Két hektár korszerűsítése helyett egy hektár új ültetvényt lehetne létrehozni, fajtaszerkezetében a jövő igényének megfelelően.

JÓNÁS J.: A jelenlegi árviszonyok, a telepítési támogatás mellett nem látok biztosítékot arra. hogy a szőlészeti, borászati vertikum képes legyen kigazdálkodni egy hektár ültetvény 250 ezer forintos költségét. A gazdasági szabályozás, a telepítéstámogatás és boradó következtében az ágazat helyzete nem kedvező, nincs lehetőség a minőség javítását, az exportárualap növelését célzó fejlesztésekre.

PETŐFI NÉPE: A szőlészeti, borászati ágazat exportorientált. A vitából az tűnik ki, hogy az exportkövetelményeknek pillanatnyilag nem tudnak eleget tenni a termelési rendszerek gesztorai, két okból: gát a kedvezőtlen fajtaszerkezet, a borászati technológia elmaradottsága és az is, hogy a termelési költségek növekedésének ellensúlyozására, a jövedelmezőség növelésére nem találják a lehetőségeket. Szóba került már az export, ár_és*az állami elvonás. Mivel minden mindennel összefügg, ^érem fejtsék ki a felsorolt tényezők miként kapcsolódnak egymáshoz.

HORVÁTH L: A pincegazdaság borainak 70—75 százaléka olcsó kategóriába tartozik, kötelességünk a tömegborkészítés. A termelők igénye, hogy a végtermék nyereségén, vagyis a borászat hasznán osztozzunk. A borászati tevékenységünk nyeresége minimális, éppen az olcsóbor-készítés miatt, s ezt partnereink nemigen akarják elhinni, még akkor sem,

amikor valamennyi dokumentumot megmutatunk. Ebből következik, hogy a termelés finanszírozására, a jövedelmezőségük javítására nincs lehetőség.

OLÁH L.: A termelőt érintő,

borárváltozás 1968 óta nem volt, ugyanakkor a termelési és feldolgozási költségek tíz év alatt 70 százalékkal növekedtek.

JÓNÁS J.: Viszont a szőlőárak megháromszorozódtak, s ezzel az áremeléssel igyekeztek a rendszerek segíteni a termelőket.

MIRK I.: A borászat nem nyereséges, csak ott jövedelmező ez az ágazat, ahol a boron kívül pezsgőt, vermutot, üdítőt gyártanak. A belföldi forgalmazású borainknál mindegyik palackra 1—4 fo- rirftot ráfizetünk. Ez egyébként az elvonási rendszer miatt van így.

JÓNÁS J.: Nincs a világon még

egy másik bortermelő ország, ahol bor- és forgalmi adó címen a fogyasztói ár 52 százalékát elvonják és a maradékot adják oda a termelőknek. Ebből a bevételből lehetetlen megélni, nincs pénzeszköz gépvásárlásra, fejlesztésre.

HUSZTA J.: A bor fogyasztói árának a szőlőtermelők 25 százalékát kapják meg az alapanyagért. A bővített újratermeléshez ez kevés.

MIRK I.: Ha nem változik a forgalmi adó. a kereskedelmi árrés,'Vagyis a végtermék árának' 48 százalékából kell gazdálkodnunk, akkor a tisztességes jövedelmünk érdekében a következő áraknak kellene kialakulniok. Egy liter ezerjó most 26 forintba kerül, amit 36.40-ért kellene értékesíteni. Ennek termelői óra jelenleg 14 forint. Nekünk akkor lenne nyereséges, ha 19 forintot kapnánk érte. Hangsúlyozom, elvárható nyereségről van szó, mert a mostani 14 forintos termelői árból nem képezhető nyereség. A gazdasági szabályozás, elvonás hatásaként a tisztességes nyereséget magába foglaló 19 forintos termelői bor a boltokban 36 forintért lenne vásárolható.

PETŐFI NÉPE: Hasonló volt az elvonás évekkel ezelőtt is, miért éppen most sérelmes?

JÖNÄS J.: Mert a telepítési költségek száz százalékkal, az ösz- szes többi költségek 60—70 százalékkal növekedtek. A hozam- emelkedés korántsem volt ilyen mértékű. A termelőket érintő borárváltozásra nem került sor. Így ma már nem tudunk olyan nyereséget képezni, amelyből eszközt, gépet vásárolhatnánk az új technológiákhoz. Hiába* vannak csodálatos technológiáink, de az említettek miatt partnereink képtelenek megvalósítani. Arról volt szó, hogy minden mindennel összefügg. Hát így van. Információ- hiány miatt továbbra is a tömegbort adó fajtaszerkezet dominál, a tömegbor viszont nem exportképes. Az elvonás miatt és a termelői költségek növekedése következtében nyereség alig van. sőt ráfizetés tapasztalható, így nincs pénz arra sem, hogy helyzetünket javítsuk, jó minőségű, exportképes bort termeljünk, hogy ily módon jutnánk pénzhez. Ezzel bezárul az ördögi kör.

PETŐFI NÉPE: Kitűnt a beszélgetésből, hogy a résztvevők türelmetlenek saját magukkal szemben is és arra törekednek, hogy megtalálják a kiutat. Végső soron megállapítható, hogy a szőlészeti, borászati termelési rendszerek el- sősorban a szaktanácsadással, a gesztorgazdaságok anyagi támogatásával jelentős Segítséget adtak az alföldi szőlőtermesztés fejlesztéséhez. Kétségtelen, hogy a további előrehaladáshoz, a valódi rendszerré váláshoz a tárgyi feltételek javítása szükséges, ezen keresztül pedig feladat a termelés hatékonyságának javítása, az exportképesség fokozása. jövőt mindenképpen az ágazat jövedelmezőségi helyzete dönti majd el, ennek felülvizsgálata sokáig már nem várathat magára. Mind- annyiuknak köszönöm,^ hogy őszintén elmondták véleményüket, feltárták a rendszer és az ágazat erényeit, gondját és baját.