Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-12 / 239. szám

1979. október 12. * T» Tön NÉPE « Nemzedékek egy fedél alatt • Pszichológusok vitatkoznak. Többen arra voksolnak, jobb ha együtt a nagy család, a gyerekek, a papa, mama és a nagyszülők. Nyugodtabbak a hétköznapok, megosztódik a munka, a gond az egyetértő nagy közösségben. Má­sok szerint ideálisabb, ha az ifjú pár külön lakik a szülőktől, ön­álló háztartásban. Kevesebb a vi­ta. Jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni. Amennyi ellenzője van a gene­rációk együttélésének, ugyan­annyi a pártfogója. A véleménye­ket, a felfogást meghatározza a vérmérséklet, az intelligencia, a foglalkozás, de legjobban a lakás- helyzet. Az otthonok zöme ugyan­is másfél, illetve kétszobás. Hiá­ba szeretné valaki magához köl­töztetni szüleit, 50 négyzetméter alapterületű lakásban ezt nem te­heti meg. • Növekvő számban épülnek több szobás otthonok. Ám a nö­vekvő igények miatt mindez nem elegendő. Ez a szükséglet felis­mert és elismert, olyannyira, hogy az MSZMP Központi Bi­zottsága 1978. október 12-én, ami­kor az építőipar helyzetét tárgyal­ta, foglalkozott a kérdéssel. „ ... a második 15 éves lakásépí­tési terv 1976—1990. között 1 mil­lió 200 ezer új lakás felépítését irányozza elő. A népgazdaság te­herbíró képességével összhang­ban kell növelni a lakások átla­gos alapterületét, és javítani kell felszereltségüket, minőségüket. A sokrétű és változó igények kielé­gítése végett növelni szükséges mind a nagycsaládok elhelyezésé­re, a több generációs együttélésre alkalmas több szobás lakások ... arányait”. Nyilvánvalóan senki sem gon­dol arra, hogy ez a téma a közel­jövő kérdése. Hosszabb folyamat, de a három nemzedék együttélé­se most napirendre kerül. Aki figyelemmel kíséri az állami in­tézkedések sorát, tudhatja, hogy az utóbbi évtizedben száthos in­tézkedés született a család érde­kében, kezdve a hároméves gyes bevezetésétől az októberi párt- határozatig. • Generációk együtt — elvben nagyon szép dolog. Feltétlenül vannak előnyei. Csak néhányat említve: Ha egy-két napig beteg a kisgyerek, ápolhatja otthon a nagymama, nem kell szabadságot kivennie a fiatalasszonynak. Ha ott a nagyszülő, kimozdulhatnak a fiatalok, moziba, színházba, ba­rátokhoz mehetnek. A lakótele­pen élő ifjú házasok leginkább azért panaszkodnak, mert a szép otthonuk falai közé vannak zár­va, szórakozásuk a tévénézés, nincs kire hagyni a gyereket. S a nagyszülőnek is előnyös, ha nem él egyedül magára hagyva. Az öregkori magányérzetet, az ebből származó lelki bajokat megszün­teti, feloldja az unokák vidám lármája, és az az életritmus is, ami a fiatalok hétköznapjait jel­lemzi. Számtalan öregember él egyedül. Elegendő a nyugdíja, jó az egészsége, még baráti társasá­ga is van, de távol él gyerekeitől, unokáitól. Ritkán látja őket, s éle­tének legboldogabb pillanata, amikor velük találkozhat. Nem szólva arról, hogy az évek múlá­sával az idős ember egyre szere- tetigényesebb lesz, egyre jobban rászorul gyermekei támogatására. A legjobban felszerelt szociális otthon sem pótolhatja azt a me­leget, amit egy család nyújtani tud. A társadalom közérzete nagy­részt attól is függ, hogy milyen a családé, mint a legkisebb kö­zösségé. Ha nyugodt és kiegyen­súlyozott az otthonok légköre, az kihat az egész társadalomra. Kérdés, hogy milyen lesz vagy legyen a jövő több helyiséges nagy lakása, ahol három generá­ció kényelmesen elfér. Az építé­szek képzeletvilágában már kiraj­zolódik a „nemzedéki lakás” ter­ve. Nemcsak a pénzen múlik. Igaz, a négyzetméterek szaporo­dásával a költségek is növeked­nek. De mai példa is bizonyítja, hogy a házgyári 60 négyzetméte­res lakásokban kényelmesebben lehet élni, mint a régi bérházak 90—100 négyzetméteres, nagy bel­magasságú lakásaiban. • Hogy életünket mennyire rendezzük be hasznosan, az ötle­tünktől és nem kizárólag a pénz­tárcánktól függ. Évekkel ezelőtt már felvetették az építészek, hogy a két- és háromszobás lakások közvetlen szomszédságába egy fo­lyosóra garzon is tervezhető. Oda költözhet a nagymama, a nagy­papa. Hallottam már olyan elkép­zelésről is, miszerint a tízemeletes házakban kétszintes lakásokat is lehet építeni. „ Ami azért prakti­kus, mert „a lakrészek elkülönít­hetők”, így az öregek és a fiata­lok életkori és beidegzett szoká­saikkal nem zavarják egymást. A kényelmes együttlakás tehát nemcsak pénz kérdése, sok múlik a tervezők leleményességén is. H. M. Műemlékek enciklopédiája A Szovjetunióban most jelent meg a moszkvai műemlékek en­ciklopédiájának is nevezhető so­rozat első két ikötete. Az egész so­rozat nyolc kötetet ölel majd fel. A kötetekben felsorolják a szovjet főváros ezernyi építészeti remekének és műemléki együtte­sének nevét és címét. Közlik min­den épület fényképét, s rövid is­mertetést is olvashatunk annak történetéről, alkotójáról. A köte­tekhez a történelmi emlékhelye­ket feltüntető térképet mellékel­nek. (APN—KS) Két részletet muta­tunk be a kalocsai mú­zeum újjárendezett ter­meiből. Az egyik a század eleji csizmadiaműhely kaptafáival, szerszámaival „frissen” elkészült csizmáival. A másik a múlt századi faze­kasműhely szebbnél szebb köcsögeivel minden látogatónak maradandó élményt nyújt. (PZ)) Múzeumnézőben ***** mtw NÉGYSZÁZ ÉVES A VILNIUSI EGYETEM • Több mint 16 ezer hallgató tanul a négyszáz éves vilniusi egyetem falai között. Az elsajátítandó szakmák közül kiemelkedik a hővezetők fizikájának, az atomelméletnek, a balti filológiának, a yalószínűség- számításnak és a gasztroenterológiának a tanulmányozása. Az egye­tem egyre fejlődik. Az új épületek mellett felújítják a régi oktató­komplexumokat is. Ezekhez tartozik a volt Qginszkij kápolna, és a Szent János templom is. Képünkön: a vilniusi egyetem központi elő­adóterme. ÜTTÖRŐÉLET Látogatóban a bajai Tóth Kálmán úttörőcsapatnál A csapat, ahova minden előze­tes megbeszélés nélkül érkeztem, a hivatalos minősítés szerint is nagyon jól, szervezetten dolgo­zik. Néhány évvel ezelőtt kiérde­melték a KISZ KB Vörös Se­lyemzászlaját, az el'múlt mozgal­mi évben pedig a Selyemszalagot. Az ilyen magas kitüntetések el­nyerését aprólékos és hosszú „vizsgálat” előzi meg, hogy va­lóban az arra legérdemesebbeket érje a megtiszteltetés. A náluk töltött órák arról győztek meg, hogy érdemesek voltak az elis­merésre — és ők továbbra is úgy dolgoznak, mint eddiig, ezer­nyi, a tanulást és a mozgalmi munkát összekapcsoló ötlettel. • Javában folyik az iskola előtti utcaszakasz rendbetétele, a miun­kában kisdobosok és úttörők se­rénykednek, amikor a kapuban észre veszem, hogy nincs . szüksé­gem kalauzra; a bejáratnál az érkezőt az iskola alaprajza fo­gadja1, s tájékoztatja a nevelői szoba hollétéről. A csaipát vezetője, Göcze György, megyénket képviseli a Magyar Úttörők Országos Taná­csában, kérésemre először a hí­res „arany£ad”-ait mutatja meg, itt kapott helyet a sok oklevél, kitüntetés, amit a csapat tagjai kiérdemeltek. És itt látom az első, csapatra oly annyira jel­lemző ötlet képeit is: nyaranta immár három esztendeje lakó- területi kupát szerveznek a lab­darúgást kedvelő fiúknak. Szü­lőket kérnek fel bírónak, majd minden csapat megmérkőzik egy­mással, és... 15 esztendő óta először megyei bajnokságon is szerepelhetett bajai csapat! A csapatvezetőtől továbbra is a „hogyan”-t tudakolom, amikor észreveszem a falon a Dicséret— VI táblát. Ki kerülhet erre a táblára? Titkos, vagy nyílt sza­vazattal? Tanári javaslatra? Ho­gyan? A módszer, ahogyan a Tóth Kálmán úttörőcsapat bármelyik tagja kiérdemelheti a dicséret- táblára kerülést, nagyon jó, könnyen követhető, és valameny- nyiük szeme előtt zajló tevé­kenység. Az osztálynaplókba a tanévkezdéskor egy füzetet rak­nak, amelyben tíz hónapon ke­resztül az osztály minden tagjá­nak négy tevékenységét követik nyomon: a felszerelése (füzete, könyve stb.) házi feladata, ellen­őrzője ott van-e és késett-e. Aki hibázott, pontot kap. A hónap végién összeadják a pontokat és elosztják az osztály létszámával. A kapott tizedestört pontosan jelzi, hogyan ügyeltek erre a négy dologira? A tanulás, a közös­ségi munka, a mozgalmi mun­ka, a különféle akciókban való részvétel mind értékelhető, és ennek alapján egyénileg mérhe­tő. összesen tíz fokozatot érhet­nek el a pajtások ebben a ver­senyben. Aki a hatodik fokozat­ba kerül — annak a neve a fo­lyosón levő diesérőtáblára kerül, és ebben az esetben jöhet csak szóba a különféle kitüntetések el­nyerése. A lehetőség tehát adott valamennyiüknek, meg a bizta­tás is: dolgozzatok! A csapat. nagyon jó társadalmi kapcsolatokkal büszkélkedhet. Hin­nék elsősorban a szülőkkel való együttműködés az alapja. A tan­év kezdetekor minden kisdobos és úttörő hazavisz egy levelet, amelyben az iskola és a csapat vezetősége kéri a munlkájuk tá­mogatását, felsorolva a segítés lehetőségeit. A szülők pedig vá­lasztanak; viszik a pajtásokat moziba, kirándulni, megmutatják az üzemet, ahol dolgoznak, vagy őrsi foglalkozásnak adnak helyet otthonukban. Nagyon sok segítséget kapnak — és folyamatosam! — a helyi Lékai János K ISZ-alapszer,vezet tagjaitól. A fiatalok például rend- behozták az iskolarádiót, segítik a különféle szakkörök munkáját, részt vesznek az ünnepélyeken. A csapat hatszáz úttörőjét és kisdobosát tizenkét ifivezető is rendszeresen látogatja, részt vesz foglalkozásaikon. Amikor dr. Gaszner Miklósnét, az Űrhajós raj vezetőjét is a „titok”-lói kér­dezem, mégsem a különféle segí­tőket nevezi meg, hanem a csak­nem két évtizede együtt dolgo­zó, egymást kölcsönösen segítő úttörővezető-pedagógusok munká­ját említi, azt, hogy a mozgalmi munka a tanulást igazolja, a módszer pedig munkájukat. Ta­valy elnyerték a Petőfi-pia két tét is, amivel a Tudományos Tech­nikai ' úttörőszemlén legjobban szerepelt csapatot tüntetik_ ki. * Az iskolarádió stúdiója előtt kis csoport gyülekezik: Kíosi Zsuzsa, Knézy Krisztina, Alföldi Irén, Sebők Zsuzsi és Krix Mó­nika. A nagyszünetben hatpercea műsort olvasnak fel, megemlé­keznek az Október 6-i esemé­nyekről. Az adás egyenes, de csak én izgulok, hogy ne bakiz­zanak. És nem is történik semmi baj, tiszta, csengő hangon sorra mondják a papírra írt szöveget. A tantermekben pedig néma fi­gyelemmel hallgatják a közve­títést. Búcsúzóul tőlük kérdezem meg, hogy mi volt számukra az elmúlt időszakiban a legemlékezetesebb a mozgalmi életben? Nálunk mündig van valami érdekes — összegzik. — Sokszor indulunk országjárásra, kirándulásra. Az ( volt nagyon jó — fűzik hozzá amikor a Parkerdőben voltunk, mind, hatszázan, és közösen et­tünk bográcsgulyást... Ötödikesek, most ismerkednek a közösség embert formáló ere­jével, készülnek tudatosan az idei esztendő programjára. S. K. Rejtvényfejtőknek Az elmúlt héten közölt kisdobosrejt­vény helyes megfejtése: DAXLI. (A kutyát öt betű felhasználásával alkot­ta meg a rajzoló — ennek észrevétele volt a megfejtés.) A helyes megfejtést beküldők közül tíz kisdobos nevét kisorsoltuk, részük­re könyvjutalmat postázunk: Oláh Éva, Lajosmizse; Dobó Dóra, Csengőd; Sza­bó Ildikó, Lakitelek; ifj. Szabó László, Rém; Dienes Imre, Agasegyháza; Ko­lompár József. Kiskunfélegyháza; Bor­sodi József és Magó Zsolt Kecskemét: Kiss Péter, Kalocsa, Horváth János Kiskőrös. Hamarosan új fejtörőt közlünk, fi­gyeljétek, az Úttörőéletet! Szalontay Mihály: z (28.) -j De hát a török templom­ban nincsen hárang, minek oda harangozó? — Csiba te! Nem a templomba kell, a történetbe! Szóval szegény pék-simindzsiás ráesett a haran­gozó testvérire, és úgy agyonlapl- totta, de úgy, hogy az azt sem mondta, hogy miatyánk, moha- med. A pék pedig föltápászkodott, és rohant, rohant egyenesen a bí­ró házába... 35. — Kádil — ... bíró házába! A népek meg utána, de a bíró bizony bezárta a kaput, és csak a peres feleket engedte be. Az elveszett ünnepi hús, a rívó gyerek apja volt az első: Kádi, uram, itt van ez a csa­ló tolvaj, simindzsiás, akinek egész családja volt már Anatóliában, most pedig ellopta a bárányomat, és megölte a gyermekemet. — ó, mondta szemeit az égre forgatva a kádi —, igaz-e ez, te szerencsét­len simindzsiás? Mondjad az igazságot, de igaz istenedre ám, mert ha nem... Igaz, igaz, mond­ta a szegény pék teljesen a bu- gyogós gatyába csinálva, mert hát nem igen tudta, hogy mit mondjon! Nem is tudsz védekez­ni? — kérdezte a kádi. — Hát — mondta a pék —, biztosan vélet­lenül történt, egészen biztosan vé­letlenül. — No, az már más, felel­te erre a kádi, ha nem akarva tör­tént, hanem csak úgy akaratlan, akkor arra bizony teljesen más kadencia jár. Hallgassátok meg, hogy mit ítélek. Szemet szemért, fogat fogért. Ez itten megölte a te elsőszülöttedet, igaz-e? — Igaz, igaz! — Véletlenül azt mondod — fordult a simindzsiáshoz —, igaz, igaz, rázta a fejét a pék. — Nahát, ha így van, akkor amit elvettél, azt vissza kell adni. Gyereket már­pedig Allah is csak egyféleképpen tud visszaadni, ezért hát fogod te magad.:— mutatott rá a pékre —, és hazaviszed magadnak ennek itt a feleségét — mutatott rá a sze­gény kárvallott törökre —, gyere­ket csinálsz neki, s az első gyerek, aki születik, az nem a tiéd si. mindzsiás, hanem itt ezé az igaz­hitűé. Megijedt erre az ítéletre a török. Szép fiatal felesége volt, szerette, nem akaródzott tőle el­válni neki. Mondta is, de erre csak megdühödött a bíró. s azt mond­ta: no, akkor, ha nem fogadod meg a törvény szavát, takarodj a sze­mem elől, s te fizeted a pert költ­ségeit is. A per pedig két bárány­ba kerül, egy elevenen, egy meg­sütve. Nem ért ám ezzel még véget a bíró dolga, mert jött ám a haran­gozó is, és nagy szomorúsággal előadta, hogyan halt meg az ő test­vére, a szenthely árnyékában, mert hogy az a kutyahitű, istenta­gadó simindzsiás ráugrott a feji- re. Löktek engem — mondta volt szegény pék, de a kádi csak letor­kollta: Csönd legyen! Ami az előbb igazság volt, igazság az most is. A törvény az, hogy szemet sze­mért, fogat fogért. Ezért hát te simindzsiás, szépen leülsz a to­rony aljába, te pedig harangozó fölmész a toronyba, osztán ráug­rasz a simindzsiás fejire, haljon csak meg ő is úgy, ahogy megölte a testvéredet. Ha pediglen nem akarod — mert hogy akkor már a harangozó ugyancsak kifelé ol- dalgott —, itt is te fizeted a per­költséget, ami ugyanannyi, mint az előbb, mert hogy én igazságos vagyok: két bárány, de most egy sütve és egy elevenen! — No és? Ugrott a te török ha­rangozod ? — Hát azt már nem beszélte nagyapám nagyapja, de hogy a sültbárány mindig a bíróéknál volt, s nálunk még a malacpe­csenye szaga sem, az biztos. Derűre kelve hallgattak még egy darabot. Aztán az öreg zsebébe nyúlt, elővette a borítékot, s meg­kérdezte : — Tudják-e, merre van ez a fa­lu? — s mondta a nevét. — Már hogyne. Hiszen a mi fa­lunk. — És milyen messzi van ide? — Közel van az. Négy kilomé­ter is alig. De ha itt átvág az ir­táson, a domb mögött mindig csak lefele, távíróoszlopok mentén, tíz perc alatt odaér. — Ismernek-e ott egy Fazekas Juliannát? — kérdezte. — Az egyik tanítónő... — ... .volt. — Miért? — Ki tudja! Megköszönte az útbaigazítást, s elindult. A távíróoszlopok vonulatát kö­vette, mert azt mondták neki, ar­ra menjen, meg így is volt logi­kus, csak persze az irányt nem tudta volna kérdezősködés nélkül, hogy té vagy tova. Lefelé ment, a zugos erdő csapás nélküli vága­tában. Szegényes kis vaderdő volt, nyírek, akácok, fenyők borultak egymásra, itt-ott egy göcsörtös bükkel csak úgy szabadon, gu­bancban nőve, isten áldásával. Közbe-közbe, meg imitt-amott tisztások, kicsinyek hova a nap be nem süt, és nagyobbacskák, nyi­tottak, szélfútták, hol a papok is táncolhatnak. Mikor kiért az osz­lopok mentén a vágásban, az erdő szélire, egy mesgyével olyan sze­líd kultúrtájba lépett át, mely a pannon föld sok ezer éves művelé­sét hirdette. Trágyahordó, terasz­felrakó, magot elvető, palántá’t le­szúró, konyhakerti tájékra válto­zott az erdőalji dombvég. Tulajdonképpen a faluban volt már, de visszájáról, a kertek alatt. ról, ahonnan igazán meg lehet mondani, hogy egy-egy porta mit rejt, hogy a ház gazdája díszes köténye alatt csalán virágzik-e vagy salátabokor. Ösztönösen “ke­reste a kertek alatt a gyalogutak, meg is lelte. Minden faluban a kertek alján ott az az ösvény. Szomszédba menendőn éppen olyan forgalmas főutcája ez is a fa­lunak. mint az a másik, csak azt mindenki járhatja, kocsi is, e?t meg csak ismerős talp, idevaló láb. De hát ő idegen volt, csata a faluszerkezetet ismerte, gyerekko­ri emlékek szabták az irányt, ad­ták lépteinek a fűvel, kétoldalt bo­zóttal, gazzal kerítésezett semmi kis agyagos ösvényt. De hogy eb­ből hogyan lehet emberlakta táj­ra jutni az idegennek anélkül, hogy át ne vágna illetéktelenül egv udvaron, kerten, megriasztva a ház népét lopakodó hátulról, feltűnés­sel, szóval, hogy hogyan lehet el­jutni olyan helyre, ahol neki út­baigazítást adnak, kocsmában — illetve az idő léptékében most már a legkisebb faluban is presszóban —, tanácsházán, vagy iskolában, üzletben, tehát az ismeretlen ál­tal megnyitható ajtóhoz, azt bi­zony nem tudta. Ha csak kicsi lenne belőle, már­mint az ügynök modorából, vagy hivatásáéból? Tudniillik, „ha kidobjuk az aj­tón, bemegy az ablakon” újság­írótartásból, akkor persze ugató ebre tekintet nélkül," belöki az el­ső kertajtót. De így tudta, hogy körbejárja inkább a kaszahajlású házsort, hogy a házak elibé bukkanjon fel, illendően köszöntve a világnak mutatott pofájukat, s elhallgat­ván, hogy már látta az erdőnek nyújtott feneküket. Ahogy bandu­kolt és így elmélkedett saját ős­szemérmességén, napi gyávaságán, a mozzanatiságot anarchistán fel nem lökő, de szerkezetébe bele illeszteni akaró agyán, el-elmélke- dett, ráismerő készségén és elége­detlenségén, mely mindig jelent­kezik akár így, akár úgy. Semmi sem úgy jó, ahogy esik, semmi sem úgy esik, ahogy jó, egyáltalán rop­pant szerencsétlennek érezte ma­gát, s furcsa módon az önsajná­latnak ez a helyhez és cselekvés­hez — békés poroszkáláshoz — kötött tevékenysége teljes elége­dettséggel töltötte el. Vagyis ahogy végiggondolta, békés kis emberke ő, hiszen az önsajnálat révén olyan, de olyan elégedetté tudta magát tenni, mint más egy lottó főnyereménnyel. (Folytatása következik.) i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents