Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-26 / 251. szám

19*9. október 2(i. *» PETŐFI NÉPE • Kereskedelmi őrjárat K ecskeméten a ZÖLD­ÉRT 36-os számú, széchen yi városi üzleténél egy üveg' tej. tojás és kifli „társaságában" plakát-fiú szemez az előtte elhaladó vevőkkel. ..Ezt nem lehet megunni!" — buzdít az egészséges táplálkozásra. Melinda és burgonya Bent, az üzletben Koroknál Jó- zsefné üzletvezető-helyettes el­mondja. hogy kapós a friss zöld­ség és gyümölcs, amelyből jó a választék. Havi 400—450 ezer forintot árulnak, de úgy, hogy mélyhűtött árut: baromfit, fa­gyasztott zöldséget is tartanak, és hogy fogják a vevőket, Me­linda sampont, mosóport, egész­ségügyi papírt is kínálnak. Vegyes érzést kelt ez a sokfé­leség. A burgonya, az alma, a szőlő, a gesztenye nem „érzik” magukat annyira erősnek, hogy Melinda és társai nélkül meg­tennének. — Hogyan? — Függvénye vagyunk az ABC-nek — okolja Koroknainé. — Két élelmiszer ABC van itt mindjárt mellettünk — az egyik jobbra, a másik balra —; azon­kívül itt, a közelben az AGRO- KONZUM, és hogy mást ne mondjak: egy kicsit a saját vál­lalatom másik pavilonjával is számolnom kell. hiszen ha jól ki­nézek, látom azt. is. A jó ellátás, a választék mu­tatja: ennivalóban nem látnak szükséget a Széchenyi városiak. Azt is mondhatnánk, már-már a bőség zavarával küszködnek. A „kis” ABC — az 1172-es — pénztárosai például szeptember­ben 1 millió 153 ezer forinttal számoltak el. Most is naponta 60 ezret árulnak, de ha van sörük, az még tízezerrel „szaporít". A helyettes vezető. Dómján Lajosáé, a legutóbb nem volt rest Dunaújvárosba elmenni, hogy az ottani FŰSZERT-töl 6 kiló vaní­liás cukrot hozzon, és a hűvösre vált időben csemegét: krémest, rétest, képviselőfánkot is „mer” rendelni. Kenyere friss, ropogós — nincs rá panasz. Egy a baj: nyitástól, reggel 8-ig hajrá. Délután 3—4-ig lagy­matag a forgalom — maid kez­dődik a „csúcs”. Van mih >1 áll­ni a rohamot: 700 ezer forintos az árukészletük. Sorban állás közben a jó sze­műek. ha a kirakatüvegen át ki­tekintenek, látják a sokkal ter­jedelmesebb. 1176-os ABC-t, raj­ta a hívogató feliratot; „Kö­szöntjük vásárlóinkat”! Ismerjük el. hogy az ellátás csúcsa, ha egy nagy, pontosab­ban : igen nagy és egy középes méretű ABC, aztán az AGRO- KONZUM áruháza, továbbá egy ZÖLDÉRT-üzlet és egy -pavilon olyan ötszöget alkot, amelyben tényleg minden jó megkapható. A bőség zavara Zavarba ejtő a javaknak ez a sokasága. Egyben kellemes gond is, ha meggondoljuk, hogy kávé­ért, lisztért, étolajért savanyúsá­gért, konzervért, paradicsomért a fenti öt elárusítóhely bármelyiké­be betérünk, kapunk. Egyremegy, hogy melyiket választjuk. A Szé­chenyiváros alközpontjában min­den van, jóllehet ez a minden itt már több helyütt feleslegesen ismétlődő . . . Tovább haladunk, beljebb a Széchenyivárosba, mígnem négy tízemeletes épülethez érünk, az Akadémia körúttól idébb. Sar­kall a kíváncsiság: mi tehet oda­át, a „nagy hegyek" mögött? További tíz- és ötemeletesek, már kész iskola; odébb földmun­kások árkot ásnak; három idő­sebb munkás spárgával helyközt mér két betonalap hosszában. „Óvodát és bölcsődét építünk” — így az egyik. Formálódik, ter­jeszkedik hát a Széchenyi város; az Akadémia körút teljes hosz- szában észak felé most van nö­vőben 3180 átadott lakással, ben­ne, szerényen számolva is, lega­lább tízezer ember. Megnyúlt a „kamasz” jócskán — öltönyt pedig csak eztán iga­zítanak rá! A „szabás” művele­te — már ami a járulékos beru­házások megvalósulását illeti — a kereskedelem esetében lega­lábbis bizonyos aránytalanságok­ra következtet, ha az alközponti élelmiszer-eldorádót elhagyva, észak felé tartunk. Mint az igazi Északon, lesheti az ember, hol egy cégér, hol egy portál, ahol az árus élelmiszert kínál. A kereskedelemnek úgy­szólván kihalt sztyeppéje ez. Vagy mégse?... \ Cégéres gondok A kereskedés három „mécse­se" igyekszik itt valamit átmen­teni a Széchenyiváros kapuja ke­reskedelmének vakítóan tündök­lő fényéből: Karagics Mátyásné dohány-, papír- és írószerleraka- tával egy Irinyi utcai, földszinti babakocsi-tárolóban: vele szem­ben Széplaki Ivánné, egy negyed- osztályú büfével; végül a Már­cius 15. utcában Csík Sándorné, zöldség-gyümölcs boltjával. Karagicsné lerakata éppen zár­va volt; nyitvatartási ideje a he­lyi sajátosságokhoz igazodik. A vendéglátó 374. számú büfé­jét egy akáchajtásos, homokos te­rületen építették fel. még április­ban. A tízemeletes házak mellett kissé furcsának hat. De még fur­csább. ha beljebb megyünk. Kí­vül büfé, de belül egészen más Kávé nincs. Virslit, debrecenit nem főz, egyszerűen nincs neki mivel. Kérek egy pohár szörpöt. Nincs. Se kimért szörp, se szóda, de még csak pohár sincs. Egyéb­ként jól látni: a büfé egyfajta rést hivatott betölteni ezen a ke­reskedelmileg még ellátatlan te­rületen. Széplakiné azért árusít tejet, kiflit, rozsláng kenyeret, befőttet, sósperecet, prézlit, bé­biételt, papírzsebkendőt, sütőport, import celofánt és ami még a pi­ci büfébe belefér, hogy legalább egypár alapvető cikkel az itt élő emberek segítségére legyen. Kénytelen elviselni viszont azt a szemrehányást, amelyet már jó ideje kap a vevőktől azért, mert az úgynevezett dúsított pékáruért aránytalanul többet köteles kérni. A lekváros táska az ABC-ben 1,70 — itt 2 forint 20 fillér. A túrós táskánál is 50 fillérrel többet kell számolnia: 1,90 helyett — 2 forint 40 fil­lért! Munkaadójától, a Bács-Kis- kun megyei Vendéglátó Vállalat­tól ilyen értelmű utasítást ka­pott. A vállalatnál ugyanis a hi­vatalos negyedosztályú besorolás szerint számítják a süteményhasz­not — noha a büfé kis élelmi­szerboltnál nem egyéb! Talán valami áthidaló megoldást lehet­ne találni erre is. Csik Sándorné magánárus heti 40 kiló eladott szőlője; cukorja, zsírja. fokhagymája, keresett birs-, jonatán és golden almája, úgy véljük egyöntetűen jelzi: most már az állami és a szövet­kezeti kereskedelmen a sor! Kezdi a ZÖLDÉRT... Biztató jel, hogy a Pákozdi csa­ta utcában a ZÖLDÉRT novem­ber 4-én faházüzletet nyit. amely­ben a zöldség- és gyümölcsfélén kívül egyéb élelmiszercikkeket is árusítanak. Mócza Imrének, a városi tanács vb kereskedelmi csoportvezetőjének tájékoztatása szerint, egy év múlva a kecske­méti UNIVER ÁFÉSZ az Irinyi utca és az Akadémia körút sar­kán megnyitja nagy, ezer négy­zetméteres ABC-ái'uházát, amely­nek szomszédságában a Dunavi- déki Vendéglátó Vállalat négy­ezer adagos konyhát épít, étte­remmel. A Március 15.-e utca és az E—5-ös főút torkolatában ugyancsak terveznek építeni egy ABC-t, valamint az Akadémia körút és a Nyíri út keresztező­désében élelmiszer-csemege áru­házát szándékoznak létesíteni, de a két utóbbi már a VI. ötéves terv’ célkitűzése. A Széchenyiváros fejlődése, benne a kereskedelemé is, ko­rántsem lezárt ügy. Tanulságait, a pozitív és a negatív jelensége­ket egyaránt, úgy véljük érde­mes menet közben is elemezni. Azt. hogy a tyúk vagv a tojás volt-e előbb, előszeretettel szok­ták vitatni az emberek. Azt vi­szont már kevésbé vitatnák, ha sokemeletes házaink és ellátó ke­reskedelmi egységeik helyes arányban, nagyjából egyidőben látnák meg a „napvilágot”. Tervezik, hogy a Széchenyivá­ros folytatásaként már oly mó­don építkeznek, hogy alul — miként a városközponti szalag­ház alatt — hagynak helyet üz­leteknek is. Lám, nem is olyan rossz ötlet! Kohl Antal HAZAI TÁJAKON-sár Hegyalja kincsei A hegyvidék változatosságát az tudja igazán érzékelni, aki hoz­zászokott az Alföld tágasságához. De minél többet ismerünk meg az országból, annál jobban meg­világosodik előttünk tájainak gazdagsága. Más a hangulata a Dunántúlnak és más a Felvidék­nek, pedig mindkettő hegyes. És még egyazon tájegységen belül is külön fejezetet, zárt világot al­kotnak Abaújban, a Hegyalja falvai. A látogató elámul a Zemplé­ni hegyek festő szépségén, főként azon, hogy kilométereket gyalo­golhat az őszi színekben pompá­zó erdőkben anélkül, hogy egy létekkel is találkozna. Csend és nyugalom üli meg a tájat, nyá­jas béke honol a hajdan virágzó településeken is. Ki hinné, hogy Gönc, ez az álmos ki falu, vala­ha város volt, a környék köz- igazgatási és kulturális központ­ja? Kassa még jelentéktelen hely­ség volt, amikor Gönc már kivé­telezett jogokat élvezett, híres volt vásárairól, gazdagságáról és hordójáról. A gönci hordó egyébként pon­tosan olyan, mint a többi. Egye­dül arról lehet megismerni, hogy pontosan 160 icce, azaz 136 li­ter bor fér bele és ezt valamikor régen országosan is elfogadták űrmértéknek. Akkoriban ugyanis szekereken szállították a bort és az ilyen méretű hordók elhelye­zése volt a leggazdaságosabb. A göncieknek érdekében állt, hogy minél több bornak jusson hely egy rakományban. Gönc fontos kereskedelmi csomópont volt. Itt verődtek össze az északra tartó kereskedők. Itt fejtették át Hegy­alja híres borait a Berek- és Borsóhegy fájából készült gönci hordókba. Aztán a borral, friss gyümölccsel púpozva megrakott szekereket bivalyok vontatták Litvániába, Lengyelországba Oroszországba. Ma már kihalt a hordókészí­tés ősi mestersége. Takács Berti bácsi, a gönci hordók utolsó mes­tere meghalt, fia a tsz-ben végez ácsmunkát és csak annyi hordót vállal, amennyire futja a szabad idejéből. A többi mesterség is kipusztult, vagy halódik. Csiz­madia, szűcs már egy sincs, vil­lany hajtja az egyetlen fazekas korongját is. Veress Lajos nagy­apja még igazi gönci cserepeket a jobbágyainak, amikor az or­szágban erről álmodni sem tehe­tett. Gönc egyike volt azoknak a falvaknak, melyekbe Bánk bán idején költöztettek német telepe­seket. És az itt élők ősei mégis úgy iratkoztak fel a magyar tör­ténelem lapjaira, mint Rákóczi kurucai, a szabadságharc honvé­déi. Erre ma is büszkék. A refor­máció haladó gondolatait is ide hozta magával a wittenbergi egyetemről hazatérő Károli Gás­pár, aki először fordította ma­gyar nyelvre a teljes bibliát. Ká­roli Göncön rótta a sorokat, a teleírt lapokkal diákok’ nyargal­tak Vizsolyba, a Rákóczi-kúriá- ban működő nyomdába. így tett Károli Göncé, a biblia Vizsolyé. A turista, aki erre jár a műemléknek nyilvánított vi- zsolyi református templomban eredetiben tekintheti meg egy példányát a Károli-féle bibliá­nak, melyet irodalmi nyelvünk ábécéjének tart a tudomány. Kul­túrtörténeti kincseket őriz, tör­ténelmet láttat ez a táj, de nem gondoskodik szállásról, ellátásról. Az egész környéken nincs egy valamirevaló szálló, vendéglő. Az idegenforgalom nagy hullámai idáig ide még nem értek el. Vadas Zsuzsa formázott: tejesfazekakat, csup­rokat, csörgőkorsókat. Az unoka virágcserepeket gyárt megrende­lésre. Idáig erre volt csak igény, s mivel már ő sem fiatal, nem sok kedvet érez a változtatáshoz. Valódi gönci fazekat csak a ta­valy óta tájmúzeumként működő úgynevezett huszita ház konyhá­jában látni. Az épületet szinte az utolsó órában. sikerült meg­menteni, pedig ez a stílus népi építészetünkben országosan is egyedülálló. Jellegzetessége az erődszerű, mészhabarcsba rakott kőfalazat, a megemelt lakószint, lőrésszerűén szűk ablaknyílások és a pincéből a telek végéig ve­zető föld alatti folyosó,, melynek rendeltetéséről sokféle történet forog közszájon. • Takács Ferenc már csak szabad idejében készít hordókat. • Balra fenn: a Károli-féle biblia Vizsolyban. • Balra: a Huszita-ház konyhája. Egyesek úgy tudják, hogy a Felvidéken megbújó husziták építkeztek így, mások szerint az épület éppen ellenük nyújtott vé­delmet. Az igazság, hogy ezek a házak abban az időben még nem álltak, a régi település az évszá­zadok során kétszer is porrá égett. Szép ez a táj és gazdag. Ter­mékeny földjében gyerekfej nagy­ságúra is megnő a burgonya. Dús szőlőfürtöket érlel, gyümölcsös- kerteket, óriási diófákat melen­get a Hernád völgyét bearanyo­zó napfény. Terem itt más is. Legenda. Lehetetlen eldönteni és nem is fontos, hogy melyik törté­netnek mennyi köze van a való­sághoz. Tény, hogy Rákóczi már akkor földet és szabadságot adott Nyugdíjban a munkaerő-tartalék? Kis- «■> nagyvárosban, Budapes­ten egyaránt megszokom! vall már, hozzá tartozik az utcaképhez a kapukra kiakasztott hirdelötub- ía. Üzemek, intémények, hivatalok keresnek szakmunkást, segédmun­kást, takarítónőt, gépírónöt. .. Munkaerőhiányról panaszkodik a Vasút éppen úgy, mint a posta; munkaerő hiányában nem tudnak második vagy éppen harmadik műszakot indítani fontos üzemek, nincs elég ember a javításuKhoz, szolgáltatásokhoz, és így tovább. Magyarországon, ügy tűnik, nagy a munkaerőhiány. Hogy pontosan mekkora, azt senki sem tudjg. A számok csupán azt bizonyítják, l'.ogy a munkaképes férfilakosság­nak 98. az. ugyanilyen korú nők­nek 85 százaléka áll munkavi­szonyban. Ami — hozzászámítva a férfiaknál a „szabadúszó” művé­szeket és egyéb, önálló foglalko­zást űzőket, a nőknél a több gyer­mek miatt munkát vállalni nem tudókat — csaknem százszázalé­kos foglalkoztatottságot jelent. Idő előtt A mostani években átlag 73—76 ezer nő éri el az. 55 éves és mint­egy 30 ezer férfi a 60 éves kort. A megdöbbentően nagy különbség onnan ered, hogy az 1918—1920-as. évek körül született férfiak vol­tak a második világháborúban a „front korosztályok”. Innen van az is, hogy ezekből az. évjáratok­ból a korábbinál lényegesen töb­ben mentek idő előtt, rokkantsági alapon nyugdíjba. Javulásra egyhamar nem tehet számítani, az iskolákból kikerülő fiatal munkaerők éppen csak pó­tolják az. eltávozókat. Fiatalításra tehát alig-alig van mód. Előállott az a furcsa helyzet, hogy a mun­kaerőtartalékot — az. aktív idő­sebb korosztályok jelentik. 1978-ban nyugdíj mellett 381)'ez­ren dolgoztak részfoglalkozásban, átlagosan évi ezer órát. Tjovábbi 78 ezer férfi és 168 ezer no, foly­tatta a munkát a korhatár elérése után. (Ez utóbbi szám nyolcórás munkaidőre vetített, a valóságban továbbdolgozók száma ennél keve­sebb, közülük sokan csak rész­munkaidőben dolgoznak.) 4 Erejük teljében Néhány éve bevezették az ösz­tönző továbbdolgozási pótlékot.. Sokan élnek is vele. hiszen — nem mindenki érzi magát öregnek, aki betöltötte a nyugdíjjogosultságot jelentő kort. Sőt: az általános ta­pasztalat az, hogy az 55 éves nők és 60 éves férfiak többsége még ereje teljében van. Sokan ilyenkor vesznek telket és azon dolgozgat­nak megnövekedett szabad ide­jükben. Mások — különösen azok, akiknek „hiányszakmából” van szakmunkás vagy akár magasabb képesítésük — iparengedéllyel vagy anélkül vállalnak alkalmi (és általában jól fizető!) munká­kat. Nem utolsósorban ez az olca, hogy a korhatárt elérők közül so­kan azonnal bejelentik nyugdíjba vonulási szándékukat. De az sem elhanyagolható, hogy számosán a munkahelyi légkör, a közvetlen vagy magasabb főnökök paran­csolgatása, a sok bosszúságot oko­zó rossz szervezés, az önhibáju­kon kívüli munka közbeni fölös­leges ácsorgások miatt igyekeznek minél előbb kívül kerülni a gyár vagy a hivatal kapuján. Jó néhányan munkahelyen lé- lektelenül, bürokratikusán intézik a nyugdíjkorhatárt elérők ügyeit. Ha az évtizedek óta ott dolgozó közli, hogv nyugdíjba akar men­ni — egyszerűen tudomásul veszik. Nem ritkán személy szerint is azok, akik már a következő perc­ben telebes/.élik lölötteseik és kooperációs vagy anyag, alkatrész szállítására váró partnereik fejet, mondván: elviselhetetlen gondo­kat okoz a munkaerőhiány. Megengedheti-e magának ma­napság a vállalatok legtöbbje, hogy sok éves vagy éppen több év­tizedes gyakorlattal rendelkező, szakmáját alaposan ismerő, a ma­ga helyén kulcsembernek számító dolgozókat első szóra elengedjen, vagy éppen elküldjön nyugdíjba? A rendelkezések messzemenő ön­állóságot engednek az egyes vál­lalatoknak. Van például mód arra is. hogy magas szintű szakismeret­tel, nagy gyakorlattal, alapos tá­jékozottsággal és önállósággal, va­lamint felsőfokú képesítéssel ren­delkező szakembereket műszaki- gazdasági tanácsadóként tartanak tovább a vállalatnál. A MÉM egyik legutóbbi vizsgálata azonban bebi­zonyította, hogy ezt sok helyén a nyugdíjba vonult igazgatóknak tartották fenn. méghozzá a rendel­kezéseket messze túllépő díjazás­sal. Nem' volt ritka, hogy a volt igazgató száz forintot megközelítő órabérrel (!) adta a tanácsokat. Ez az egyik szélsőség, amely ön­magában is káros, de nyilván ma­gával hozza, hogy a többi nyug­díjast nincs miből foglalkoztatni. Pedig munka szinte mindenütt van. S nemcsak „akad”, azért, hogy a nyugdíjas afféle kegvdíjként kapjon valami kiegészítést. Egy­szerűen nem lehet elhinni, hogy aki 50 vagy 60 éves koráig jól, becsületesen dolgozott, egyetlen dátum elérkezésétől már nem ugyanolyan értékű munkaerő. Megkérdezik tőle A megoldás valahol ott van, ahol például a budapesti Kőbányai Gyógyszergyárban keresték és meg is találták. Létrehozták a nyugdíj­előkészítő albizottságot, s már a kritikus születésnapot jócskán meg­előzve beszélgetnek az idősödő dolgozóikkal. Megkérdezik tőle, hogy akar-e maradni, s mindjárt azt is közük vele, hogy a válla­lat szükségesnek tartja-e tövább- dolgozását. Vele együtt döntenek a továbbiakról. S nem utolsósor­ban: a rendelkezések szerint járó ösztönző pótlékon és pótszabadsá­gon kívül a vállalati keretből 10 százalék pótdíjat is fizetnek! Más'üzemekben, vállalatoknál is alkalmaznak már hasonló módsze­reket, noha ez még korántsem vált általánossá. Pedig itt nagyon egy­bevág a népgazdaság, a vállalat és az egyén érdeke. Népgazdaságunk jelenlegi helyzetében igen nagy szükség van minden, dolgozni tu­dó és akaró ember alkotó erejére, tudására, tapasztalatára. A válla­latok a termék- és profilváltások során nagyon jól tudják haszno­sítani a régi dolgozók véleményét, elképzeléseit. Az egyén, a nyugdíj- korhatárt elért ember számára pe­dig egész további életére kihatás­sal van az, hogy érzi: szükség van még rá. S az sem elhanyagolható szem­pont, hogy az olykor reményte­lennek látszó munkaerőhiány-gon­dokat éppen velük, a legtapasztal­tabb, a vállalaton belüli helyzetet és lehetőségeket legjobban ismerő dolgozókkal lehet enyhíteni. V. E. GYÓGYSZERTÁR ÉS RENDELŐ • t'j gyógyszertárat és orvosi rendelőt építenek Kelebián. Az épület emeletén szolgálati lakások lesznek. A munkát a tanács épitőrésziege végzi.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents