Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. szeptember 12. A munka „egyszerű” lélektana Kezdetben voltak az úgynevezett fluktuációs vizsgálatok. Végezték ezt eleinte mindazok, akik éppen ráértek, ám az igényesebb vállalatok csakhamar speciális képzettségű szakemberekre — szociológusokra, pszichológusokra — — bízták annak kiderítését, hogy az emberek miért vándorolnak egyik munkahelyről a másikra. Ezek a vizsgálatok egytől egyig megállapították, hogy az emberek kismillió ok miatt cserélgetik a munkahelyüket, ám a több pénz, a magasabb fizetés mint a mozgást motiváló tényező, csak nagyon sokadik, és szinte mellékes. Akkoriban nagy divatja volt a fluktuáció elleni dühödt sajtó- kirohanásoknak, amelyek — éppen az említett vizsgálatokra hagyatkozva, igaz: kissé leegyszerűsített módon — a labilis öntudatban vélték felfedezni a munkaerő-vándorlás legfőbb okát. Ma is emlékszem az Orion-gyár művezetőjére, aki — minden szociológiai és pszichológiai képzettség nélkül, csupán mindennapi gyakorlatára és emberismeretére támaszkodva — előttem is elvégzett egy ilyesfajta fluktuációs elemzést. Emlékszem a számokra is: hat hónap alatt a mintegy százhúsz embert foglalkoztató műhely egyharmada kicserélődött. Az eltávozottak közül több mint húszán már hónapok óta kilincseltek órabéremelésért, mindhiába. Végül is a legeredményesebb módszerhez nyúltak: munkahelyet cséréltek, és egyszersmind egy-másfél, sőt két forinttal kerestek többet óránként. Ugyanis ez volt a csere feltétele. Hasonló elemzést végzett el a nagy hírű finommechanikai üzem gyáregységvezetője, arról sem feledkezve meg. hogy összehasonlítsa a „maszek”-elemzés végeredményét a „profik” megállapításával. Persze, nagy volt az eltérés, ám senki se gondolja, hogy a „profik” tudatosan hamisították meg vizsgálódásaik konklúzióit. ők csak azokat a válaszokat értékelhették és elemezhették, amelyeket kérdéseikre a „vándormadarak” adtak. Senki sem volt olyan bolond, hogy ákár távoztakor is bevallja: „azért megyek el, mert keveslem a fizetésem, és ezért — kénytelen kelletlen — kihasználom a munkaerő iránti általános és korlátlan keresletet”. A művezető és a gyáregységvezető pedig — ha szabad így fogalmazni — „emberközelből” ismerte az indítóokokat. Más kérdés, hogy nem változtathatott ezeken az okokon, sőt: ezzel kapcsolatos tájékoztatásait a vállalatok vezetői sem vették tudomásul. Inkább hittek a kétségkívül jóindulatú és nagy szakmai tudással elkészített, de megbízhatatlan jelentéseknek. Napjainkra a feledés homálya borul a fluktuációs vizsgálatokra: hiábavalóságuk ma már nyilvánvaló. Az üzemekben dolgozó szociológusok, pszichológusok, sőt — mert ilyen is van — pedagógusok másfajta, és remélhetően komolyabb tennivalókat kaptak. Ám azóta is gyakran eszembe jut egy másik — történetesen könnyűipari üzemben dolgozó — csoportvezető keserű kifakadása: „Nálunk laboratóriumi vizsgálatokkal állapítják meg az emberek pályaalkalmasságát. Pszichológusok járják időnként a műhelyeket, s mások is különböző rejtélyes vizsgálatokat végeznek. Filmes módszerekkel rögzítik a munkaidő-kihasználást, mozdulatelemzéssel igyekeznek kideríteni a racionálisabb munkavégzés lehetőségeit. De mit érnek velük? Ideküldenek egy embert, akit a pályaalkalmasságin jól minősítettek, és 4 óra múlva kiderül, hogy erre a munkahelyre csak jobb híján jött, hogy egészen mások az elképzelései. És hiába mondom: nem megyek semmire az illetővel, senki sem hallgat rám. Kiderítik a lehető legszakszerűbb vizsgálatokkal, hogy csapnivaló módon dolgoznak az embereim, többek között azért, mert ócska, elavult berendezésekkel, rosszul elhelyezett eszközökkel kénytelenek dolgozni. Hosszú vajúdás után és nem kevés pénz árán megszületik a korszerűen felszerelt munkahely, de továbbra is futkosni kell a mesz- szire levő raktárba, egyenként kivételezni a szükséges anyagokat, szerszámokat és alkatrészeket, mert a racionális szervezés, meg az anyag-, alkatrész- és szerszámhasználat ügyviteli rendje két különböző kategória. Arról nem is beszélve, hogy esetenként most a korszerű munkahelyek mellett üldögélnek az emberek tétlenül, mert ugye az állásidő réme bennünket is fenyeget. Aztán: történt nemrégiben, hogy szakemberek hada, kérdőíves módszerrel kutatta, miért olyan magas az úgynevezett törtnapi hiányzások aránya a műhelyben? Tehát amikor az emberek egy része napi néhány órára kér eltávozást. Dolgozott ezen a munkán vagy négy ember, nem is tudom hány napig. Pedig csak meg kellett volna nézniük a kilépőcédulák másolatait, néhány óra alatt összegezhették volna az általam egyébként is jól ismert végeredményt: menni kell a hivatalba, az OTP-hez, a biztosítóhoz, az útlevelet intézni, várni kell a szerelőt, a tüzelőt, vigyázni kell a gyerekre, soroljam még? . .. Az ilyesmit elmondom minden csoportvezetői tanácskozáson, és még sok minden mást is, ami alapvetően befolyásolja, éppenséggel rontja az emberek hangulatát, munkakedvét. Hiába! Rám nem hallgatnak, a kollégáimra se, inkább vizsgálódnak, elemezgetnek, felméréseket készítenek . . . Keserű és sovány vigasz, hogy ezek után sem történik lényeges változás.. Meglehet: kissé hosszan idéztem a csoportvezetőt, és úgy tűnhet, mintha feltétel nélkül egyetértenék a mondataiból kicsendülő végkövetkeztetéssel, nevezeteJAVÍTANI A FŰSZERPAPRIKA MINŐSÉGÉT Űj módszer a szín és íz meghatározásához A fűszerpaprika minőségét az időjárás nagymértékben meghatározza. Mivel a termék jelentős része exportra kerül, igen fontos, hogy a paprikából készült őrlemény minősége kiváló legyen. A világpiacon több ország jelentkezik ma már ezzel a fűszerrel, ezért éles verseny is kialakulóban van. A kalocsai és szegedi termőkörzetekben új termesztési technológiák bevezetésével igyekeznek a minőséget is javítani. A feldolgozás folyamatának javítása is eredményezte, hogy hazánk megtartotta exportpiacait. Az export- növelés azonban a jövőben a minőség javításával érhető el. Hazánkban különféle rendeletek, valamint a szabvány ezt szigorúan meghatározza. Minden őrleménytételből mintát vesznek az ellenőrző intézetek, s a minőségvizsgálat után osztályba sorolják. Igen fontos az őrlemény színe, valamint íze. Az úgynevezett „paprikarendelet” előírja, hogy szakértőkből álló bizottság évenként határozza meg az egy-egy minőségi osztályhoz tartozó színt, valamint ízt. Az évenkénti megállapításokra azért van szükség, mivel az időjárási körülmények, illetve egy-egy termőtáj mikroklímája jelentősen befolyásolja az említett paramétereket. A vizsgálatban sok a szubjektív tényező, például az elemzést végző személy adottságaitól és egyéb környezeti tényezőktől is függ a bírálat. Kecskeméten a megyei Élelmiszer-ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézetben műszerek segítségével végezhető objektív minősítési módszert dolgoznak ki. Horváth György igazgató itájékoztatása szerint erre lehetőséget adott a CIE nemzetközi számrendszer, amelyeket a magyar szabványok is alkalmaznak. A méréseket egy magyar gyártmányú MOMCOLOR, tristimulusos rendszerű műszer segítségével végzik. A fűszerpaprika-őrleményt tablettákba préselik, és ezután végzik a műszeres vizsgálatot, amelyet két számmal jellemeznek. Ez a színre és a tisztaságra — így az ízre is — vonatkozik. E módszerrel lehetővé teszik, hogy különböző években előállított őrleményt összehasonlítsanak és a már említett bizottság az objektív adatok birtokában évente pontosabban, értékarányosan állapíthassa meg az egy-egy minőségi osztályba sorolt paprikaszínt és -ízt. Az intézet ezzel a módszerével jelentősen hozzájá• Egyszerű szerkezettel » paprika- őrleményből tablettákat présel Kiss Kálmán sen, hogy minek annyi speciális képzettségű szakember, foglalkoztatása, minek ez a sok tudományos felmérés, vizsgálat, meg miegyéb? ... Hadd jegyezzem meg gyorsan: nem erről van szó, és a munkahelyeket közvetlenül irányító vezetők, főnökök sincsenek azon a véleményen, hogy az emberismeret tudományából felkészült szakemberek feleslegesek lennének, a termelő üzemekben. Igenis szükség van rájuk, de a magas fokon művelt szociológia, pszichológia tudománya mellett lélezik a munka egyszerűbb, egészen elemi fokon művelt lélektana is, aminek nagy tudósai azok az' emberek, akik hosszabb ideje irányítanak egy-egy munkahelyet, s akik a lehető legegyszerűbb módon ismerhetik meg a rájuk bízott kis csoport „mikroklímáját”. Ügy, hogy nap, mint nap ott élnek, dolgoznak abban a bizonyos kis csoportban, s bár az irányítással, vezetéssel kapcsolatos jogaik és lehetőségeik nagyon korlátozottak, emberismeretük bizony feler egy tudományos felkészültségű szakember ismeret- anyagával. Éppen ezért többet kellene hallgatni rájuk, komolyabban kellene venni a véleményüket, tisztelni kellene azokat a nagyon egyszerű módszereket, amelyekkel könnyedén feltérképezhetik a műhely, vagy csoport hangulatát, munkakedvét, illetve az ezeket rontó, akadályozó tényezőket. És persze: nem ártana tőlük tanulni. Megismerni a közeget, ahol ők dolgoznak, és megismerni a módszereket, amelyek révén a sokszor bonyolultnak, komplikáltnak tűnő lélektani és szociológiai folyamatok is könv- nyen áttekinthető nyitott könyvként állnak előttük. Az ilyesfajta gyakorlati stúdiumok talán hozzásegíthetnék a felsőbb beosztású vezetőket ahhoz is, hogy a társadalomtudomány professzionalista szakembereit hivatásuk és tudományuk rangjának megfelelő tennivalókkal foglalkoztassák. V. Cs. Cukorgyárak exportra Üveg visszavétel egyedi módra? Az. ismétlődő esetekről értesülvén óhatatlanul kínálkozik egy kényszerű megállapítás: minél hosszabb ideje van érvényben egy rendelkezés, annál inkább éli „sokoldalú, változatos életét”. Legújabb példaként íme az üvegpalackok betétdíjáról és forgalmáról szóló árhivatali, valamint a boltok ezzel kapcsolatos teendőivel foglalkozó és a Kereskedelem Általános Üzleti Szabályza- ta-ként ismert szakminiszte.ri rendelet. Mindkettő régóta hatályos, mégis már-már ott tartunk, ahány üzlet, annyiféleképpen alkalmazza. Irtunk nemrégiben arról, hogy vannak kereskedelmi egységek, ahol elhatározzák: szombaton nem vesznek át üres üvegeket. Tudomásunkra jutott olyan gyakorlat is, miszerint az eladóknak igyekezniük kell elhitetni a vásárlókkal, hogy az általuk visszahozott palack egy másik boltból való, s készséggel javasolják annak ottani visszaváltását. A Bugac, Csikós u. 5. szám alatt lakó Kis Mihály pedig ezt írja a szerkesztőségünkhöz küldött levelében. „Itt, nálunk, a bugacpusztai üzletben az a szokás, leadhatjuk ugyan a kiürült üvegeket, de A komplett üzemek lengyel exportjában igen jelentős helyet foglalnak el a cukorgyárak. Méghozzá ezek teljes választéka, hiszen a lengyel szakemberek nemcsak ré. pából, de cukornádból, sőt újabban már kukoricából is igen jó minőségű cukor előállítására alkalmas technológiát dolgoztak ki, és erre alapozva, kiváló üzemeket is építenek bármely égöv alatt. A kukorica a szakemberek szerint a jövőben egyre nagyobb szerepet játszik majd a cukorszükséglet fedezésében. A cukorszirupot a kukorica keményítőjéből nyert glükózszörpből állítják elő. A cukorszirupot széles körben alkalmazzák már most, elsősorban ott, ahol nincs szükség a cukorkristályok keletkezésére, mint például a gyümölcsszörpök ízesítésénél, a sütőiparban, a söriparban stb. A cukor mellett a kukorica feldolgozása közben kristályos glukózt, keményítőt, aszkorbinsavat és nagy fehérjetartalmú (kb. 20 százalék) takarmányt nyernek. A kukorica csírájából jó minőségű étolaj készül. E világszerte egyre népszerűbb technológiát a kész gyárral együtt szállítják a lengyel exportőrök. cserébe ugyanannyit kell elvinnünk, persze itallal, vagy más termékkel tele, amiért fizetni kell. Megtörténik azonban, hogy az embernek nincs mindig szüksége, étvágya ugyanarra az árura, de akkor cipelheti vissza ezeket a palackokat. Felháborító, hogy a vásárlók így ki vannak szolgáltatva az eladók kénye-kedvének!” Olvasónknak igaza van, hiszen ezek a módszerek csupán a kereskedők kényelmességét szolgálják, s nagyon távol állnak a jogszabályokban előírtaktól. Attól, hogy a nyitvatartás ideje alatt — tehát szombaton is — vissza kell váltani a betétdíjas és természetesen sértetlen állapotú üvegeket, hogy az ilyesféle kötelezettség minden olyan palacktípusra kiterjed, melyet visszavételkor, vagy előtte az üzletben forgalomba hoztak, hogy ezt az ügyeletet nem lehet áruvásárláshoz kapcsolni. Nos, az utóbb említettekkel — erről informálták lapunkat az illetékesek — minden boltosnak tisztában kell lennie. De vajon tudják-e azt, hogy eme rendelkezések helytelen alkalmazása, vagy be nem tartása a fogyasztói érdekvédelem súlyos megsértésével egyenlő? Még egyszer a tolókocsiról Segíteni a bajba jutottat, támogatni a rászorulót — a legnemesebb emberbaráti gesztusok ezek, melyek az utóbbi időben példásan öltöttek testet megyénkben. Legalább is erre következtethetünk a súlyos betegsége miatt állandóan ágyban fekvő kiskőrösi Molnár Károly esetéből. Minderről alig pár hete írtunk, kérve olvasóinkat, ha tehetik, működjenek közre, hogy e beteg mielőbb hozzájuthasson a számára létfontosságúnak minősülő tolókocsihoz, mely sajnos, nem kapható kereskedelmi forgalomban. Cikkünkre elsőként egy keceli gépésztechnikus reagált, aki felajánlotta — ezt is közzétettük e hasábokon —, hogy társadalmi munkában újít fel ilyen régi járművet, vagy saját tervei alapján újonnan készíti azt el. És megkerestek bennünket ifjú szakmun- .káspk, szocialista brigádok, sőt nyugdíjasok is, akik elmondották, tőlük telhetőén mindent megtesznek azért, hogy eme eszköz hamarosan rendelkezésre álljon. A napokban Kiskőrösről hozott expresszküldeményt a posta. Feladója, Molnár Károlyné többi közölt ezekről tájékoztatta szerkesztőségünket: „Az újságban megjelent sorok nyomán igen sokon vállalkoztak arra, hogy szerencsétlen sorsú férjem segítségére lesznek. A levelekre alig győzünk válaszolni. Reméljük, problémáink rövid időn belül megoldódnak. Mindazoknak, akik ügyünkben bármit is tettek, ezúton fejezzük ki hálás köszöne- tiinket!" Nos, az előzőek ismeretében túlzás nélkül állíthatjuk, szinte társadalmi méretű segítségnyújtásról van szó, példamutatóan örvendetes tényről, melv önmagáért beszél, s meggyőzően igazolja, hogy szocialista közösségeinkben nagy; fokú humánum rejtőzik. Jóleső érzés efféléről beszámolni. De az éremnek ez csak az egyik oldala. A tárgyilagosság megköveteli, hogy a másik oldalról is ejtsünk szót, nevezetesen, hogy a járóképtelen betegek hivatalos úton, kedvezményesen kaphatnak tolókocsit. A társadalombiztosítás ilyen jellegű ellátási rendjéről — úgy tűnik, ez még kevésbé köztudott — az alábbiakat kell ismerni: A megyei szakorvosi rendelőintézet ortopéd szakrendelésén — informált bennünket az ott dolgozó egészségügyi szakember, Czégány Gizella — feliratható a betegségi állapot szerinti technikai felszereltségű tolókocsi, melyért az árának csupán 15 százalékát, körülbelül 600 forintot keli a megrendelőnek fizetnie, a többi összeget a társadalombiztosítási számláról fedezik. Az ezzel kapcsolatos teendő: a beteget, a körzeti doktortól kapott utalvány alapján mentőautó szállítja az említett szakrendelésre — ott kedden és csütörtökön 10—12, valamint 15—18, szerdán pedig ISIT óra között van a rendelési idő —, ahol a vonatkozó orvosi leletek révén megállapítja a szakorvos a tolókocsi iránti igény jogosultságát, s kiállítja a megrendelési okmányt. Ezt követően szintén a mentőszolgálat viszi, haza a beteget, akinek címére rövidesen leszállítja a forgalmazó szerv a speciális járművet. Köszönettel vettük ezt a fontos tájékoztatást, melynek közreadásától reméljük, a betegségük következtében mozgásképtelen emberek a jövőben azért lényegesen egyszerűbben kaphatják meg a tolókocsit, mint ahogy azt a i vezett kiskőrösi lakos birtok veheti! összeállította: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-516 A PANASZ JOGTALAN A lassú járművek üzemben tartásáról fr MOMCOLOR tristimulusos rendszerű műszerrel Hamms Márta laboráns pontosan meghatározza az őrlemény szín- és ízjellemzőit. (Tóth Sándor felvételei.) rul a minőség pontos meghatározásához. és javítását is elő tudja segíteni, ezen keresztül pedig a kiváló magyar fűszer világpiaci rangja is növekedik. Cs. I. Egyik keceli olvasónk, Széf esik János, panaszos levelében a következőket írja: „Néhány nap óta a rendőrség nem engedi közlekedni a rendszám nélküli traktorokat. Nagyon meglepett mindenkit ez a hirtelen intézkedés ... Ez a községben mintegy százötven— kétszáz 50 lóerős gépet érint” — ennyit ragadtunk ki leveléből. Olvasónk jogtalannak tartja ezt az intézkedést, arra hivatkozva, hogy e gépek nélkül képtelenek termelni. Az esettel kapcsolatban felkerestük dr. Gergely Sándor rendőr századost, a megyei rendőr-főkapitányság alosztályvezetőjét, s tőle érdeklődtünk a lassú járművek üzemben tartásával kapcsolatos kérdésekről. — Mezőgazdasági nagygépet (mezőgazdasági vontatót, mezőgazdasági munkagépet) 1973. június 30-a után magánszemély csak abban az esetben tarthat üzemben, ha a MÉM-rendelet hatályba lépésekor (1972. december 29.) már a birtokában volt és üzemeltetésére mezőgazdasági szakszövetkezettel írásbeli megállapodást kötött, míg kerti traktort — saját célra — üzemben tarthat — mondta dr. Gergely Sándor. — Az üzemben tartás további feltétele a járművek azonosítási jelzésekkel (azonosítási tábla, igazolólap) történő ellátása. A MÉM-rendelet hatályba lépésekor magánszemély tulajdonában levő ilyen járművek azonosítási jelzésekkel történő ellátását 1973. április 30-ig kellett kérniük az üzemben .tartóknak. E határidőre az üzemben tartók túlnyomó része nem kérte járműve forgalomba helyezés előtti vizsgálatát, illetve azonosítási jelzésekkel történő ellátását, annak ellenére, hogy a fenti időpont után azonosítási jelzések nélkül a közúti közlekedésben csak abban az esetben vehetnek részt, ha rendelkeztek az autófelügyelet által megküldött — a megvizsgálás időpontját feltüntető — válaszlappal. — Tudomásunk szerint a lassú járműveket már ebben az évben el kellett látni azonosítási jelzésekkel. Mi a tapasztalat? — Sajnos, nem kedvező. A MÉM-rendelet hatálya alá nem tartozó, magánszemély tulajdonában levő lassú járművek — ipari munkagépek, csak szállítás céljára alkalmas lassú járművek — azonosítási jelzésekkel történő ellátását rendelet szabályozta. Ennek értelmében 1979. január 1-től a pótkocsi vagy munkagép vontatására nem alkalmas önjáró ipari munkagép (munkaeszköz) kivételével azonosítási jelzések nélkül lassú jármű a közúton nem közlekedhet. A tapasztalat az, hogy a lassú járművek túlnyomó többsége azonosítási jelzések nélkül vesz részt a közúti közlekedésben. Magánszemélyek jelentős mennyiségben közvetlenül a közülettől vásároltak — a tiltó rendekezés ellenére — olyan lassú járműnek minősülő mezőgazdasági vontatókat, amelyeket a MÉM-rendelet értelmében nem tarthatnak üzemben. Olvasónk panasza tehát nélkülöz minden jogalapot, hiszen a nyilatkozatból egyértelműen kiderül, hogy a mezőgazdasági nagygépeket már korábban, az egyéb lassú járműveket pedig 1979. január 1-től kellett ellátni azonosítási jelzésekkel. Ennek hiányában a járművek közúton nem közlekedhetnek. Gémes Gábor
