Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
4 9 PETŐFI NÉPE ® ISIS. ssep&embef 39. A Muszáj — Kecskemét külső települései ** közül talán a legkisebb. Ha a város térképén keressük, a délkeleti „sarokban” találjuk, ha- jításnyira a Bajcsy-Zsilinszky utcától. Ránézésre aligha nagyobb, mint a Szabadság tér... Mint „bevándoroltnak”, feltűnt a parányi körzet különös neve: Muszáj, öslakóktól érdeklődtem az eredete után. A legtöbben any- nyit tudtak, hogy „Azért Muszáj, mert annak idején muszáj volt ott építkezni”. No persze, nem voltak kevesen, akik semmit se hallottak az elnevezésről. Ugyanígy olyanok is, akik öregek elbeszéléséből emlékeztek, hogy az a bizonyos „muszáj volt ott letelepedni” valami nagy 'tűzvész után következett be. A pontos tájékoztatást végül is Joós Ferencnek, a Petőfi Népe 1968-as évfolyamában megjelent, „Barangolások Kecskeméten” című emlékezetes sorozatából kaptam meg. A „Városrészek keletkezése hajdan és ma” című fejezet szólt arról, hogy „mindig egy- egy elemi csapás, leginkább tűzvész ösztökélte a város vezetősé. gét arra, hogy a lakosságot új, tágasabb települések létesítésére szorítsák. „Így alakult ki a Kis- templomtól kifelé eső rész, amelyet még a század elején is Újvárosnak neveztek az öregek. A Mezei külváros helyét, középtengelyében a ma Kossá István sétánynak nevezett sugárút, 1815-ben jelölték ki. 1817-ben a szegedi országút mentén osztottak házhelyeket. Sokan vágyakoztak az itteni parkos, egészséges, száraz telkekre, ezért lett a neve Rávágy. Az 1819-i tűzvész után (aminek megrendítő lefolyását és következményeit a „Késő esti harangszó” c. részletben idézte fel Joós Ferenc), a porig égett házak egy részét a tanács nem engedte újra felépíteni. A károsultaknak a már említett helyen ajánlott fel házépítésre területet. A mélyebb fekvésű, vizenyős terep sokaknak nem tetszett, ám hatalmi szóval csak odairányították a vonakodókat. Ekképp azok csak „muszájból” fogadták el. — Sok juhvágó, pásztorember lakott még ott abban az időben is, amikor Kecskemétre kerültem — mesélte a minap esett véletlen találkozásunkkor Joós Ferenc. — Közeli iskolában tanítottam, s feltűnt, hogy milyen erős faggyúszag •terjeng néhány kis tanítványom ruházatából. Társaik helyettük is felvilágosítottak, persze nagy tüsténkedve: „Juhvágó az apjuk, tanító úr!” Nyilván ennek emlékét őrzi a Juhász és Pásztor utca név* Milyen lehet a Muszáj ma? Az E—5-ös műutat a városba röpítő felüljáróról számtalanszor lepillantunk a kócos fácskák közt megbúvó öreg házakra. A magas deszka- vagy kőkerítések mögött mintha a mozdulatlanságot vigyáznák a bentlakók. Másfelől a széles, egyenes utcák nyitottságot, bizalmat sugároznak. Mint ahogy életkedvet a házak derűs sárga színei, amikkel halványlila, enyhekék, vagy almazöld homlokzatok feleselnek. A földes járdák, szekérutak porába játékos ceruzanyomokat rajzolnak a finom ru- gójú babakocsik. A pirinyó emberhallottuk duruzsolni a Muszájról, hogy nem sok ideje van már hátra... Aztán a közművesítés megnyugtatta az embereket... Hanem a Bodzái utca burkolása megint csak ígéret maradt. Pedig nem restelltük például Csapó János műkövessel hivatalos helyekre bejárni... Ígéret mindig van. Mező elvtárs legutóbb azt mondta, hogy a pénzen nem múlik... Kapás Ferenc: — Hogy hányadiknak kerül beütemezésre a „sor- banálló” kecskeméti utcák közül, még nem tudni... Más körzetek ii vannak hasonló helyzetben. Ulicsnik József: — Nem kívánunk extra elbánást, de beláthatja bárki, hogy amíg a Bodzái utca nem kap burkolatot, ki vagyunk rekesztve a városból. Tessék megnézni, a Muszáj minden utcája, tehát a Közép, Pásztor, Újerdő, Ojtozi, Tölgyesi utca a Bodzái utcáról nyílik azon az oldalon, ahol kocsival, fogatos vagy motoros járművel előnyösebb a közlekedés. De ha eső esik, hó hull, min- denünnét a sárba jutunk. Gyári munkások, fuvarosok, kistermelők lakják a körzetet. Igencsak minden udvarban jószágot tartanak. Ezeket szállítani kell, meg tüzelőt hozni, meg a mentő kihívása is szükséges olykor. Sárban, latyakban el vagyunk zárva a világtól. Kapás Ferenc: — Nem mondtam még, hamarosan bejárásra kerül sor, egy kis bizottság jön ki a Muszájba — pártszervezet, tanács, népfront, Vöröskereszt képviselőiből álló csoport. Saját szemükkel győződnek meg az itteni viszonyokról, beszélgetnek az emberekkel és tapasztalataikról jelentést tesznek... Ulicsnik József: — Bárcsak háromnapos eső után jönnének. Nekem van gumicsizmám... ... A Bodzái utca állapotáról — mint a többi utcáéról — személyes „bejárással” is meggyőződtem. A többiről már szóltam. A Bodzái utcának az az „eleje”, ahol a Juhász utcába csatlakozik, alacsony ember járását alapul véve, 60 lépés hosszan és 10—12 macskakő szélességben kockaköves. A többi — úgy 350 méternyi darab —, tehát, amire az utcák kitorkollnak, merő hepehupás, dimbes-dombos földút. Tóth István • Ojtozi utcai hangalat. (Pásztor Zoltán felvételei) kék kaccantgatva kapaszkodnak ülésbe dundi kezükkel, mikor anyukáik végre a Felsőkomárnok utca aszfaltjárdájára érnek. Csuda érdekes is, ahogy anyuci ledobogja cipőjéről a port. Az ám, itt minden utca — földút még. Téglajárdák is vannak már egy-egy oldalon. Aztán a Közép utca most van frissen felszórva kohósalakkal... Csak ennyit változott volna errefelé a világ a Muszáj születésének első évtizedei után? Ezen már fényképezés közben meditáltunk, s természetesen tudjuk, hogy azért jócskán változott Itt a falukép az alapítás óta. Megújultak az ódon házacskák, új kapukat emeltek, új otthonok épültek. Meg ha egyéb nem is, de az már a fotókról rögtön szembetűnik, hogy az ég világos foltjának egyhangúságát villanydrótok szövik át De mit tudnak ehhez hozzátenni az itteni mintegy 200 család — közel másfél száz ház — képviseletében, ügyében tevékenykedő közélet emberek? Például Kapás Ferenc, az egyik tanácstag és Ulicsnik József körzeti népfrontelnök. Előbbi a városi népfrontbizottság főelőadója, utóbbi pedig az IGV esztergályosa. Ulicsnik Ferenc: — Az üzemben 17 éve dolgozom, a Muszájban 1938 óta lakom... Hát azóta Is volt változás, volt.. Ami nem jó, hogy a szemét már kezdett betemetni bennünket... Kapás Ferenc: — Most már a szemetet elhordják. Ulicsnik: — Cs.ak amit addig kivittek ide-oda az emberek, az még ottmaradt. Többedmagammal ta- karítgattuk el. Kapás Ferenc: — Meg a bűzös Csukásér-csatorna betemetése is halad. Nem hiába tette annyiszor szóvá Tóth József né óvodavezető... Majdnem minden utcában vízvezeték van már.. Utcai kerteket csinál a lakosság utat javítanak A Közép utcai lakógyűlésen vállalták az érdekeltek, hogy egyik oldalon társadalmi munkával megépítik a járdát — házgyári „éjszakai betonból”. Ulicsnik József: — Végeztünk volna többet is szívesen, de vagy tizenöt éven keresztül mindig azt • Kapu a Pásztor utcában. • A Juhász utcai bolt. Falu a városon A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Kiegyenesített kanyar Az ÁFOR kalocsai kirendeltségénél, mint árukiadó segédmunkás dolgozott Czár Sándor, harmincéves fiatalember, öregcsertő, Zrínyi utca 16. szám alatti lakos. Az illető 1967-ben motorkerékpárra, nyolc évvel később pedig személygépkocsi-vezetésre szerzett jogosítványt. Munkahelyén úgy ismerték, mint aki csupán alkalmanként iszik, akkor sem nagy mennyiséget. A közelmúltban mégis szeszes italtól befolyásolt állapotban, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt került a bíróság elé. Amikor a balesetet okozta, vérében 3,19 ezrelék alkoholkoncentráció volt, ami már igen súlyos fokú Ittasságnak számít. Január hatodikán Czár Sándor alaposan rácáfolt arra a véleményre, hogy ő nem italos ember. Ezen a napon ugyanis már a délelőtti órákban a lakásán felhajtott egy rövid italt, majd öt üveg sört. De mert otthon elfogyott az ital. kocsiba ült, és az öregcsertői italboltba ment. Ott is ivott, s így indult a Wartburggal Kalocsára, ahol a Piros Aranyban tovább ivott. De járt a kalocsai csárdában és a Bokréta presszóban is. Innen este kilenc óra tájban hazafelé tartott, öregcsertőre, de még Kalocsán. a Miskei út 18-as számú ház irányában letért az útról a a jobb oldalra — kiegyenesítette az enyhén balra ívelő kanyart —, és az árokba futott. A volánt hirtelen balra rántotta, visszatért az úttestre, tovább haladt, aztán a bal oldalon egy villany- oszlopnak ütközve megállt. A Wartburg alaposan összetört. Czár viszont könnyebb sérüléssel megúszta a dolgot. A csattanásra, csikorgásra természetesen felfigyeltek a közeli házakban lakó emberek, a járókelők. akik értesítették a rendőrséget, a mentőket. Hamarosan kiderült, hogy Czár Sándor egy ember haláláért is felelős. Amikor ugyanis a kanyart kiegyenesítve az út melletti árokba futott, ott áthajtott Barna Sándor, harminchat éves segédmunkáson, aki Kalocsán, a Virág utca hét szám alatt lakott. Hogyan került januárban, a tél kellős közepén az árokba Barna Sándor. Ekkor ugyanis a Meteorológiai Intézet azt jelentette (január 6-án), hogy a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10—15 fok körül várható, néhány hóval bo- ritott helyen pedig mínusz húsz fok lesz. Az időjárás tehát semmiképpen nem indokolta a szabadban történő alvást. Később, a boncolásnál kiderült. hogy Barna Sándor még Czár Sándornál is ittasabb volt. Vérében 3,2 ezrelék alkohol koncentrációt találtak. Az árokba pedig úgy került, hogy kerékpárral haladt az úton, a kanyart ő sem vette figyelembe, felborult, megütötte magát és ottmaradt. Mindez azonban mit sem von le Czár Sándor bűnösségéből, akit végül is a Legfelsőbb Bíróság jogerősen háromévi szabadság- vesztésre ítélt, s további öt esztendőre eltiltotta a járművezetéstől. Sértetti közrehatás — amire a védő hivatkozott — egyéltalán nem volt, hiszen Barna nem az úton, hanem az árokban feküdt, s így a közlekedést nem zavarta. — Más kérdés, hogy Barna Sándor a mínusz tíz-tizenöt fokban — s ez nagyon alaposan feltételezhető — valószínűleg meghalt volna. A gépkocsivezetőknek — úgy gondoljuk — igen tanulságos az a másik közlekedési baleset, amely 1979. június 22-én Kecskemét és Lakitelek között történt. Pontosabban ennek a karambolnak az előzménye. Az ügyben szintén a napokban született — bár még nem jogerős — ítélet. Dajka Sándor, harmincnégy éves esztergomi lakos, a Budapesti Vízügyi Építő Vállalat gépkocsivezetője ült a vádlottak padján szeszes italtól befolyásolt állapotban, halálos közúti baleset gbndatlan okozása miatt. Pedig Dajka a baleset napján nem ivott szeszes italt. Mi történt akkor? — Előző este alaposan a pohár mélyére nézett Dajka társaival együtt, noha tudta, hogy másnap nagyon korán indulnak útnak. Tizenegy óra is elmúlt, amikor erősen ittas állapotban lefeküdt, és társai — a megbeszélés szerint — hajnali négykor ébresztették. Az ébredés nem volt kellemes, rendkívül fáradtnak, kimerültnek érezte magát a gépkocsivezető. Ennek ellenére hatodmagával beszállt a NYSA mikrobuszba és elindult Kecskemét irányába. Hamarosan elkezdett esni az eső, az ablaktörlőket be kellett kapcsolni. így ért utói Dajka egy pótkocsis Ifa teherautót. Egy darabig mögötte haladt, de bosszantotta, és zavarta, hogy a pótkocsi kereke a vizet éppen a NYSA szélvédőjére csapta. „Arra már nem emlékszem. hogy a világítás be volt-e kapcsolva" — mondta a tárgyaláson a gépkocsivezető. Hozzákezdett az el é Hamarosan észrevette a hogy az IFA „nem akai 1* radni”, vagyis az ő s> 1té meglehetősen kicsi az el f . >, s így az hosszabb utat Ugyanakkor azt is látta 1 szemben egy Trabant kö.v ' < * ’ . viszont a teherautó előtt vas kocsi halad. Gázt .ti, mert a Trabant nagyon t 7 , ’ volt. Éppen, hogy behúzód U t IFA elé, elsuhant mellette mélygépkocsi, de a lovas ! ijesztő közelségbe került, jes ütközést elkerülendő, . 1 f len balra rántotta a NYS s ' lánját. A jármű a vizes :< megcsúszott, felborult, és : e dülettől az árokba sodród v egy fának ütközve megállt A baleset következtében Pap? Imre cserkeszőlői lakos olya. 1 súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A többi négy utas könnyebben, Dajka Sándor ugyancsak súlyosan megsérült. A járműben hatvanezer forint kár keletkezett. Vérvételkor kiderült, hogy Dajka közepes fokban volt ittas az előző este elfogyasztott szeszmennyiség hatására. A bíróság három év börtönre ítélte, s három, évre eltiltotta a járművezetéstől. G. S. K'X'Xv.VmV.v.'.v.v/ % V* V. Y.% » ViV« % V» V» Szalontay Mihály: 0 (18.) — Nem érek rá mostanában — Jó erőben vagy? Mennyit úszol lefelé a Dunán erős sodrásban. zaj nélkül? — Nem tudom. Attól függ, hogy osztom be az erőmet. — Be fogod tudni osztani. Húsz méter kell. Miki nem értette. — És az a lány tud úszni? Mikinek felvillantak a Szúnyog-szigeti fürdőzések, hosszú úszások a csónak mellett. Gabi a kórus, Juszti izmos teste. — Igen — mondta. — Erősebb, kitartóbb, jobban úszik nálam. Tapasztaltam. — Az jó. Hát akkor valamit megpróbálhatunk. Veszélyes, de persze játék is. Ha a kritikus helyen vigyázol, négy-öt méter, baj nem lehet. — Ha tudom, hogy hol van a kritikus hely? — Majd én mondom — ül le határozottan Robi, zubbonyzsebéből előszedett két papírt. — Ezt töltsétek ki. Meghívó Kőszegre, és két határsávbelépő hozzá. , Itt van a vonatindulás. Szomba- • ton este kell lebonyolítani az egészet, akkor van mindenki szabadságon, kimenőn, pihenőn, lógáson, ivászaton. Most azért nem lehet másik vonattal jönni, mert Géza elétek megy Győrbe. Ott szállnak fel a mieink is, ott kezdik meg az igazoltatást. Személyit. meghívót, és a határsáv-belépőt kell felmutatni. Nem lehet semmi akadékoskodás. — Akkor minek jön Géza elénk? — Megy. — És? Miki majd szétrobbant a kíváncsiságtól és a türelmetlenségtől. — Semmi. A többit majd megtudod! Addig bármi történik, senki nem tud semmit. Végső fokon meglátogatni jöttél Gézát, Bélát, meg engem, gyerekkori barátaidat, s Géza ezt a hülye módját esztelte ki a meghívásnak. — Ezt nem mondom... — Ha baj van, ezt kell mondanod! Hogy mindnyájan ugyanezt mondjuk. Géza nem hogy felhatalmazott... így kell! Ez parancs most. A leányzóval tanul- tasd meg. — Mi ez, kémfilm? — Hülye! Ez sokkal több annál. Neked fogalmad sincs, mennyivel több! 25. Robi elment haza anyjáékhoz, a rum egy csöppet sem látszott rajta, de Miki ugyancsak érezte. Valahogy ez a katonaruha mintha töményebb lett volna a hétköznapi civilétől. Ezen elmerengett, van-e katonarum. meg civilrum, és ha van akkor az az előbbi vajon egyenruhában van-e? S ha igen, akkor hogyan? Jó félórát feküdt így még, aztán felpattant, megmosakodott csapból sugárban levő keményen hideg vízben. Gondosan felöltözködött. fogta a kis aktatáskáját, kopott, öreg. szinte kabalatáska volt már, beletett egy alsónadrágot, pótlásul egy zoknit, három zsebkendőt, egy trikót, inget. Megnézte. mennyi pénze van — oda biztos elég — gondolta. — vissza legfeljebb kérek a fiúktól. Azzal elindult Erzsébetre. Anyjának egy cetlit hagyott az asztalon: Robival elmegy vidékre, meglátogatja Bélát és Gézát, lehet, hogy két napig is odalesz, de ne idegeskedjen! Szerencséje volt. a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán talált egy üres taxit, azzal ment ki Pacsirta-telepig, onnan gyalog kicsit vissza a város felé, sűrűn kö- rül-körülnézegetve, de hétköznapi csendességben voltak az utcák, csak egy-egy öreg néni tűnt fel Itt, vagy amott, botorkálva üzlet- től-lakásig meg vissza. Beretvás nénit Jusztinái találta, nagy nevetésben voltak. Megörültek neki is. Azok azt hitték, hogy hármasban bolondoznak tovább. De Miki gyorsan kiábrándította őket. „Az utolsó éjszakát benn töltjük” — mondta. Juszti felöltözött. amije volt. kis retikülbe belefért. Elbúcsúzott az öregasz- szonytól. Miki is, de még előbb annak lelkére kötötte, hogy nem látta őket, Jusztit különösen nein, nem is ismeri, nem tud semmit, bárki bármikor érdeklődik. Ez ugyan vajmi keveset ért, de reménykedett, itt nem fogják Jusztit keresni. Honnan is vennék, vehetnék, hogy pont itt volt. Segített a heverőt az oldalára állítani, a varrógépet kihúzták középre, lomtár jelleget teremtettek, az ágyneműt Beretvás néni levitte magával. Nem a város felé, a Soroksári útnak indultak, és hosszú, Jó kétórai gyaloglás után értek ki a HÉV vonalához, amivel eljutottak a Boráros térig. Miki innen megint gyalog szeretett volna leginkább továbbmenni, de Juszti fáradt volt, noha Erzsébeten, nnég élvezte, hogy ugra-bugrálhat a levegőn. Bent a városban a sok ember között nyűgös, türelmetlen és félénk lett, szorongva, s izzadóan markolta Miki kezét, s állandóan olyan feltűnően nézett „óvatosan” körbe, hogy ha valaki időt veszteget rájuk, s megnézi őket, a vé- konycsontú, klasszikusan szép fejű koromfekete hajú lányt, és a nálánál kisfiússága miatt, valóságban is fiatalabb fiút, akkor az biztosan furcsának találja viselkedésüket. De senki nem vesztegetett egy pillantást sem rájuk. Mielőtt hazaértek, Miki gondosan előrement, noha tudta, hogy anyja még nem lehet otthon. Kinyitotta a liftajtót, a padláskulcsot és pokrócot és párnát hóna alatt szorintgatva várta az utánajövő lányt. Juszti besurrant a liftbe, föl a negyedikre, át a pad- láshajtóhoz, magukra zárta, megnézte Juszti óráját, és a magáét is, a cetlin a vonat indulási idejét, s azt mondta: — A vonat indulásáig tizenhárom óra huszonnégy percünk van. Innen pont tizenkét óra múlva indulunk el. Lemegyek, hozok valami ennivalót, innivalót, és most megmutatom a tanulózugomat. Két nagy kémény között, világos fehér fapriccs, kecskelábú asztal pont a szellőzőnyílás alatt, két szék, egy hokedli, aminek a segítségével ki lehetett jutni a tetőre. Ez volt Miki birodalma. Rá- dobtaí a priccsre a pokrócot, párnát, leültette Jusztit, s leszaladt. Ami keze ügvebe volt, azt összemarkolta, egy üveg kristályvizet, egy fél üveg bort is talált. Ettek, ittak a borból, vízből. Az este hajtásával a padlástér fülledt melege is elviselhetőbbre változott. Mindketten levetkőztek, összebújtak, s szelíd-csendesen hallgatták a távoli neszeket, az öreg gerendák percegését, egymás szuszogását. Utolsó éjszakájuk volt ez együtt. Mélyen aludtak, Miki is, pedig neki mindenféle rossz álma volt, visszatérően egy olyan képsor, hogy rázzák, rázzák, ahogy fekszik Juszti mellett, fel az alvásból. Egy katona, meg még valaki állt ott felette. Ám ez az álombéli katona nem Robi volt, hanem az egyre fokozatosan visszatérő álomképekben egyre csillogóbb egyenruhája sok kitüntetésű tábornokszerűség állt előtte, szigorú arccal, és mégis valahogy arctalanul. Mert amikor már az ébrenlét első töprengésében megpróbálta azonosítani — egyáltalán nem sikerült neki. Csak a saját idegenül csengő álomhangja kísértett ébren-élve is a fülében, az, amit oly sokszor ismételt az álom ritmusában ismétlődő képekben, hogy most már stilizálttá csiszolódott, de sem az értelmét, sem a történés helyét nem tudta. Csak zengett benne a mondat: „Amikor most beszámolok az életről és a halálról, szaggatottan teszem azt, néha talán összefüggéstelenül, de összefűzi azt egy élet és egy halál!” Zengett, szólt benne a mondat, mint üres székesegyházban elhaló harangszó. Aztán ahogy felerősödött a konkrét, a valóságos, a cselekedetet, s a készültség teljes odafigyelését igénylő, úgy halt el benne a meditativ, a később felfejtendő. Bőven volt még idejük, lement, megnézte, anyja itthon van-e. Már nem volt, talált is egy levelet az övé helyett: „Ha megjönnél, az ennivaló a spájzban van a tálcán”. Anya jellegzetes ákom- bákomjaival, írásjel nélkül, pusztán a meztelen betűk. Együtt a szavak karaktere, betűk dőlése- formája utánozhatatlan utalással arra, aki írt őket. Fölment Jusz- tiért, megmosakodtak, ettek, még mindig több mint két órájuk volt indulásig. Ültek a konyhában, itták az erős, de jellegzetes ízű teát, és nézték egymást. Az idő lassan szállt körbe a hangosan ketyegő kredenc-órán, de azért egy szót sem szólva, egyszerre kezdtek el szedelőzködni, mintegy előlegezve annak az együttes szorongásnak a ritmusát, amiben majd eztán létezniük kell. (Folytatója következik.)
