Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-01 / 204. szám
1919. szeptember 1. • PETŐFI NÉPE # 3 EMLÉKEZÉS - TANULSÁGGAL Ne legyen harmadik! FORMA ÉS FUNKCIÓ Lakónegyedek, városközpontok a tervezők rajzasztalán A két világháború legfőbb tanulsága, hogy meg kell akadályozni a harmadikat. A múlt nagyon is beszédes, ha akarunk és tudunk olvasni belőle: az olyan alkalom, mint a második világháború kitörésének negyvenedik évfordulója, lehetőséget ad a hasznos emlékezésre. A második világháború fölfegyverzett népek óriási csatája volt, politikai, gazdasági, társadalmi, eszmei küzdelem. Negyven esztendeje, a Lengyelország eilen intézett német fasiszta támadás robban-: tóttá ki. Hat évig tartott, ötvenmillió ember életét oltotta ki, városok és falvak százait pusztította el. Ez elég ok arra. hogy aggódva kérdezzük: fenyegeti-e az emberiséget hasonló katasztrófa? A lelkiis-- meretünk válasza ez: fennáll a veszély, de megvan elkerülésének minden lehetősége is. A háborút diplomáciai nyelven az államok közötti viták fegyveres megoldásának nevezik. Nemcsak a múlt, a jelen sem mentes . a feszültségektől, az érdekellentétektől, a helyenként robbanásveszélyes súrlódásoktól. Küzd egymással a régi és az új. a két alapvető társadalmi rendszer, a gazdasági problémák olykor súlyos válságokat okoznak. Gyors változásban van a világ, s a béke egyik kulcsa: meggyőzni minél több polgári erőt, csoportot, kormányzatot, hogy fegyverkezéssel, fegyveres nyomással, háborús fenyegetéssel sem állítható meg a haladás. Napjainkra kialakultak azok a megbízható jelek, amelyek azt mutatják, hogy az emberiség — a történelemben először — meg tudja akadályozni a nagy méretű háború kirobbanását. Ha a múltban végzetszerűnek tekintették is a háborút, amióta a szocializmus világrendszerré vált — már nem az. A félelem egyensúlya alakult' ki. mondják — s valóban, a mai fegyverekkel el lehetne pusztítani az egész civilizációt. De ha elolvassuk a szocialista politikusok beszédeit, a Szovjetuniónak és szövetségeseinek állásfoglalásait, ma és hosszú évekre visszamenőleg, kiderül: nem a félelemre. hanem az ésszerűségre akarják építeni a jövőt. S e tekintetben is szolgált tanulsággal a második világháború: nagy veszély esetén összefoghatnak, együtt küzd- hetnek a különböző társadalmi rendszerű országok. Akkor a felfegyverzett és támadó fasizmus rémuralma fenyegette az emberiséget, ma az atomhábo- j rú. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia — ellentétek hosszú korszaka után ugyan, de — végül is összefogott a nácizmus ellen. Ez a múltbeli tanulság törté- j nelmi méretű biztatást ad a mára és a jövőre a különböző, I társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megteremtéséhez. Ha a félelem kormányozná a világot, két vagy több sündisznóállásba húzódó, puskacsővel egymás felé meredő csoport különülne el egymástól, j amely legjobb esetben is tartós bizalmatlanságban élne. Ennél azonban sokkal többet lehet tenni. A verseny, amely országok és rendszerek között folyik, megengedi az együttműködést, sőt, meg is követeli azt. Nézzünk körül a világban.: a nemzetközi kereskedelem soha nem hálózta be úgy a földet, mint a XX század második felében. Száz ország árucikkeit vásárolhatjuk, kooperációk. gazdasági együttműkö- : dési szerződések kötnek össze erős szálakkal egymástól igencsak különböző országokat. A világ kisebb lett, az államok egymásra utaltak. A béke jóval több haszonnal kecsegtet, mint | a háború — ha a múltban ez j. nem is volt mindig nyilvánvaló, ma egyértelműen az. Mindez azonban nem érvényesül önmagától, a veszélyek és a jó lehetőségek birkóznak egymással... Ezért dolgozták ki a Szovjetunió és szövetségesei a különböző társadalmi í rendszerű országok békés egy- | más mellett élésének tételét, s. j valósítják meg azt a gyakorlat- I ban, a helyzetet felismerő nyu- ! gáti partnerekkel karöltve, j Három és fél évtized Európája és a nagyhatalmak világméretű viszonya megmutatta, hogy járható az út, de tovább kell rajta menni. Biztosítékokat kell teremteni arra_hogy senki ne vihesse a vitákat a fegyveres megoldás útjára, meg kell szilárdítani az alapvető bizalmat á kormányok, államok, csoportosulások között. E fontos feladat megvalósításának további kulcsa: a fegyverkorlátozás. Különböző nemzetközi tárgyalóasztalokon szocialista javaslatok sora fekszik, s küzdünk életbe léptetésükért. Nem könnyű küzdelem ez. A béke: j kemény politikai helytállást. | bölcsességet, taktikai érzéket, higgadtságot, erélyt, megértést, szívósságot követel. A visszaemlékezés a második világhá- [ borúra új erőt ad ehhez a fáradságos munkához. —r —e „A lakosság életkörülményeinek javítását szolgáló tervek — köztük a lakásépítési előirányzatok — folyamatosan megvalósulnak” — állapította meg az MSZMP Központi Bizottsága június 29-i ülésén. Az első 15 éves lakásépítési terv időszakában (1961—75.) több mint egymillió lakás épült fel az országban. A következő 15 évre szóló lakásépítési program. 130 települést érint: 96 városban és az urbanizálódó nagyközségekben 1990-ig újabb egymillió lakás ad otthont két és fél millió embernek. Lényegében az ország legnagyobb beruházásának tekinthető a másfél évtizedes program, amely társadalmi jelentőségénél fogva is gondos felkészülést kíván a településfejlesztésben, várostervezésben részt vevő építészektől. A Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalatnál évente 12—14 ezer lakás terve készül el. Vagyis az országban felépülő lakóházak jelentős része a budapesti intézet tervezőinek rajzasztalán ölt formát. — A lakásépítés, a tervszerű városfejlesztés meghatározza a települések szerkezetét, ellátását, az ott élők környezetét, vagyis kihat a társadalmi közérzetre. Az építész, amikor „felskicceli”, pauszpapírra veti egy lakóház, gyár, iskola vagy bevásárlóközpont tervét, gondol-e vajon arra amellett, hogy több milliárd forint felhasználásáról dönt, átalakítja, befolyásolja a városképet, a lakosság életét? — E kérdés kiindulópontja volt annak a beszélgetésnek, amelyet Koltai Endrével a LAKÓTERV igazgatójával folytattunk. — Évente hétmilliárd forint értékű beruházás — vagyis megtervezett épület — sorsa függ a LA- KÓTERV-től. Hazai és külföldi szállodák (Volga szálló, Duna- parti szállodasor, Déli pályaudvari szálloda, balatoni szállodák), lakóházak és az ezekhez kapcsolódó kommunális épületek, város- központok tervezésével foglalkozunk. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 13 tervező vállalata között — beruházási értékben — a tervezési feladatok jelentős részét mi végezzük el. Az első 15 éves lakásépítési terv időszakában 100 ezer lakás tervét dolgozta ki a vállalat. Az elkészült lakásokban ma már vagy városnyi (csaknem félmillió) ember él. A fővárosban Békásmegyer 13 ezer lakását, Újpest rekonstrukcióját, Kispest Üllői úti lakóházait, lakótelepek számos épületét építészeink tervezték. Hatókörünk Budapesten kívül kiterjed a vidéki városokra is: Egerben, Szolnokon, Székesfehérvárott, Salgótarjánban, Veszprémben, Tatabányán és Szombathelyen lakótelepek, vá- rorész-központok nőttek ki terveink nyomán. Egyik legnagyobb munkánk lesz a káposztás megyeri lakónegyed. 30 ezer lakás építésével Győr nagyságú városrész . alakul ki itt. A VI. ötéves tervben kezdődik az építkezés és áthúzódik a következő tervidőszakra, 1983-ban már négyezer lakást adnak át, középület, iskola és óvoda is épül addig. Húsz évvel ezelőtt még nem tudtunk volna ekkora feladatot vállalni. Jelenleg 570 munkatársa van az intézetnek, ebből 450 a műszaki beosztású, 220-an végeztek egyetemet, főiskolát. — Közismert, hogy a tervező- gárdájukban számos Állami Ybl- és nívódíjas építész tartozik, akik tervpályázati alkotásaikkal is bizonyították, hogy a jelenlegi gazdasági építőipari adottságok mellett is képesek jó minőségű művészi terveket készíteni. Ugyanakkor az ország városait járva, vagy Budapesten a lakótelepek unalmas egyhangúságából ítélve nem éppen művészi fokon érvényesül a forma és funkció összhangja, mely voltaképpen az esztétikai hatást adja. A házak többsége „ipari típusalkotás’', a homlokzatok uniformizáltak. — Valóban, a tervezést korábban esztétikai és rendeltetési igények kielégítése határozta meg, de most a gazdaságosság és a kevésbé élőmunka-igényes technológiák is befolyásolják munkájában az építészt. Természetesen a tervezők mindenkor a társadalmi igényekből és esztétikai követelményekből indulnak ki, az új építési anyagok és módszerek alkalmazásánál. Életszínvonal-politikánk az iparszerű, tömeges lakásépítést sürgeti. A házgyárakkal lényegesen lerövidült az építési idő. A kezdeti technika ma már elavult, ezért van szükség az ipari eljárások korszerűsítésére, új lakástípusokra. Persze azt is figyelembe kell venni, amikor bíráljuk a tervezőket, az építőipart hogy mindössze 10—15 éves múltja van az iparosított lakásépítésnek. Az első lakótelepek egyszerűsített lakásformái még hangulatnélküliek, nehézkesek. Később az építészek megtanultak bánni a panellal: könnyedebbek, szabadabbak az épületcsoportok, az újabban épült lakónegyedeknek van terük, levegőjük. Mozgalmasabbak az épület-együttesek, mert a szintkülönbségek, a térbeállítások, színek variációjával jobban éltek a tervezők. Tehát a rendeltetés és a forma összhangja létrejöhet akkor is, ha a házgyári lakások magukon viselik a tömeg- termelés jegyeit. A VI. ötéves tervidőszakban felépülő házak típusterveire már elkészítettük a tervjavaslatot. Lényegesen differenciáltabb a korábbinál, ugyanakkor iparszerűbb is. A gazdasági adottságoktól előreláthatóan átlagosan lakásonként eléri a 60—62 négyzetmétert. Hangsúlyozom: mai lakásigényeinket csak a házgyárakkal lenét kielégíteni, és valljuk meg őszintén, a lakótelepeken sokkal kulturáltabbak, magasabb kom- íortszintűek a lakások, mint a városközpontok foghíj-beépítésű házaiban. Egyébként a legutóbbi világstatisztikát nézve, nem állunk rosszul: 1000 lakosonként 8,8 lakást építünk, ezzel megelőzzük az NDK-t, Olaszországot és Ausztriát is. — A LAKÓT ÉRV-nek van-e szerepe a korszerű építési módszerek kialakításában? — Nem is kevés. Ismeretes, hogy a hagyományos módon készülő kommunális építkezések — bevásárlóközpontok, iskolák, óvodák — nem tudják követni a panelos lakóházak építési ütemét. Ezért olyan technológiát kell a tervekben előírni, amellyel a kommunális beruházások befejezése a lakások átadásával egy időpontra hozható. Kezdetben az angol Clasp cég könnyűszerkezetes technológiáját alkalmaztuk, de most már magunk is kifejlesztettünk egy vázpanelos szerkezetű építési rendszert, mely olcsóbb a külföldinél és építési időben sem tér el tőle. Jól alkalmazható, a lakóegyüttesek alapfokú ellátására: iskola, óvoda, gyógyszertár, öregek napközi otthona, szolgáltatóház és más különféle épület tervezéséhez használjuk fel. Ezzel a technológiával évente 90 ezer négyzetméternyi épület készül. — Egyre többet hallani a nyílt várospolitikáról. A tervezőintézet építészeinek milyen kapcsolata van a lakossággal? — Mondhatnám: közvetlen. Az építész egy kicsit szociológus is, aki a településfejlesztés mellett foglalkozik családkutatással. Egy lakóház vagy lakás tervezésekor bele kell képzelnie magát a lakás- tulajdonos életrendszerébe. Másmás az életvitel a két-, négy-, vagy ennél több tagú családoknál, tehát a térelosztásnak is eh, hez kell igazodnia. A teryező a valóságból merít. Dolgozóink rendszeresen kijárnak az új városrészekbe, hogy tanulmányozzák, hogyan lehet „felébreszteni az alvó városokat”, mely a jelen feladata. Találkoznak a lakókkal is: a közelmúltban részt vettünk Békásmegyeren egy lakótelepi konferencián, melyet a Magyar Rádió rendezett, s meghívta a sajtó, az ÉVM, valamint a tervező és kivitelező vállalatok képviselőit. Itt találkozhattunk a lapok munkatársaival, a lakókkal. Nagyon hasznosnak tartom az ilyen fórumot, mert segíti a lakossági igények és az építészet összehangolását. Voltaképpen ez a demokratikusan előkészített Várostervezés alapja, enélkül elképzelhetetlen a nyílt várospolitika. H. A. Fácáncsibék • A Kiskunsági Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyíri kerületében kisfácánokat nevelnek. A felnőtt fácánokat a vadászterületükre engedik. A gazdaságnak közel egymillió forint bevételt jelent a fácántenyésztés. A képen: Szenek József kerületvezető fővadász a keltetést ellenőrzi. (MTI-fotó, Fehérváry Ferenc felvétele — KS) Keserű Jánosné a Szovjetunióba utazott Nyikolaj Vlagyimirovics Tyimo- fejevnek, a Szovjetunió erdő- és fafeldolgozóipari miniszterének meghívására pénteken Keserű Jánosné könnyűipari miniszter vezetésével küldöttség utazott a Szovjetunióba. A miniszterek megbeszélést folytatnak a fa- és bútoripar területén történő együttműködésről. A magyar delegáció megtekinti az erdő- és fafeldolgozóipari gépek nemzetközi kiállítását. (MTI) Athén főpolgármestere Budapesten A hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó Dimitriosz Beiszt, Athén főpolgármesterét és a görög főváros küldöttségének tagjait pénteken hivatalában fogadta Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter, aki a városépítés kérdéseiről, a lakás- és a városfejlesztés terveiről, valamint a műemlékvédelemről tájékoztatta a vendégeket. lEat követően az athéni főpolgármester és kíséretének tagjai megtekintették a Parlament épületét, .majd fölkeresték a Minisztertanács Tanácsi Hivatalát. Itt Papp Lajos államtitkár, a tanácsi hivatal elnöke ismertette a magyar tanácsok működési rendjét, és az államigazgatási szervek feladatait. A görög vendégek a többi között az iránt is érdeklődtek, hogy a helyi tanácsokhoz miként jutnak el a lakossági javaslatok és észrevételek, és azokat hogyan valósítják meg. (MTI) wmmmmmmmmmmmmmmmMmmmmmmM Xvlv! „HA Ő ÉL, AKKOR ENGEM MEGTALÁL” Találkozó hatvanegy év után — Két férfi és egy nő állt az ajtóban. Az egyik azt kérdezte tőlem: „Maga Polyákovics Rozika?” Azt feleltem, igen. Aztán azt kérdezte: „Polyákovics Veronka a maga édesanyja?” Bólintottam. Közben ösze-vissza minden megfordult a fejemben. Végül bejöttek a lakásba, de leülni nem akartak. Egyikük nekem szegezte a kérdést: „Van-e magának egy Tamás nevű bátyja?” Mikor ezt mondta, már kezdtem összeroskadni. Akkor rámutatott a másik férfira: „Ö a bátyjának a fia.” Én akkor elszédültem, összeestem. Arra emlékszem, hogy a bátyám fia felemelt, s könyörgött: „Édes nénje, ne haljon meg, most, mikor megkönnyebbíthetjük a szívünket.” És ő is nagyon sírt. Polyákovics Rozália még ma sem tudja megha- tódás nélkül fölidézni a tavaszi eseményeket. Ne csodálkozzunk rajta. Hatvanegy év után találkozott elveszettnek hitt bátyjával. Élt a század elején Szabadkán egy nagyon szép, ám nagyon szegény leány: Polyákovics Veronka. ösz- szekerült egy legénnyel, aki szintén olyan ágról- szakadt volt. miát a templom egere, így házasság- kötésre nem is gondolhattak. Előbb egy fiúk, majd egy lányuk született; a legényt katonának hívták, s ma sem tudja senki, hogy az első világháború melyik vérzivataros frontján lelte halálát. A lányanya egyedül maradt a gyerekekkel. Mivel munkája, így kenyere sem volt, tengődtek. Addig-addig, amíg elhatározta, hogy az ángya testvérének kiadja a hétéves Tamást. — Kelebiára vittek — emlékezik a ma már 68 esztendős Polyákovics Tamás. — Ott egy fiatalembernél meg egy asszonynál három évig dolgoztam, majd, még gyermekecske voltam. Tompára hoztak. Huszonhat évig robotoltam, mígnem összekerültem a feleségemmel. — Gazdag emberek voltak a gazdái — folytatja a történetet a feleség. — S amilyen gazdagok, olyan gonoszak, fukarok. Ágyon az én uram soha nem feküdt, míg náluk szolgált, az istállóban volt a szállása, a tehenek meg a lovak lehellete segített, hogy v meg ne fagyjon. Ütötték-verték, s bizony amíg meg nem nősült, még csirkecombot se evett sose. Aztán lett egy rossz kis házunk egy pár öl telekkel, neki- kezdtünk a közös életnek. Róza története sem kevésbé érdekfeszítő. — ötéves voltam, hogy a bátyámat odaadta az anyám. Ezen azóta is sokat gondolkoztam, s azt mondom: rendes anya lett volna, csak nem adta volna oda az édesgyermekét. Szolgáltam kint szálláson, Szabadkán, libát, disznót őriztem, gyedeket pesztráltam, aztán ismét Szabadkára jöttem be és húszéves koromban férjhezmentem. Anyám kerestette a bátyámat, de mivel sehová nem jelentették be, és közben az ángyi is meghalt, nem találta. Az én házasságom nem jól sikerült, férjem inni kezdett, s a háború után meg i,s halt. Rá nemsokára, öt hónapra ismét férjhez mentem Grubisics Kosztéhoz, mert nem volt mit sajnálnom azon a másikon. Nagybecskerekre (Zrenjaninba) költöztünk. Nem tudtam azelőtt, hogy mi az élet, most már igen! — Mindig a bátyámra gondoltam. Érdeklődtünk, a Vöröskereszttel kerestettük, de semmi pontosat nem tudtunk, így nem kaptunk segítséget. Azért nem kedvetlenedtem el, tudtam, ha ő él, akkor engem megtalál. így is történt. A Béla fia átjött Tompáról Szabadkára, s hosszú kutatás után, a bejelentő alapján rájött, hogy időközben Zrenjaninba költöztem. Áprilisban megérkeztek Nagybecskerekre, s a rendőrségtől megtudta a címünket. Innentől gyorsan peregtek az események. • Együtt a család: Polyákovics Tamás és Róza, Grubisics Koszta és Polyákovics Tamásáé. (Fotó: Straszer András) 1 • A bátyja és felesége 1943-ban. — Dudált a gyerek, amikor megérkezett Jugoszláviából — gondol vissza a tavaszi napra Polyákovics Tamás — egyre csak dudált. Aztán bekiabált a feleségemnek: Anya! Megvan az apa testvére! Ki sem mondható milyen boldog voltam... A húg: — Az útlevelünk lejárt, fényképünk nem volt, csak két hét múlva érkezhettünk meg. Sokan itt voltak, de én még ki sem szálltam a kocsiból, már tudtam, hogy az ősz az én bátyám. Kijött a kapuba, én meg felrántottam az autó ajtaját. „Édes Tamáskám, te vagy az?” — kérdeztem tőle. „Én vagyok húgom, én.” Hát így találtunk egymásra, hatvanegy év után. — Hatvanegy év — gondolkodik az öreg — egy ember élete... — De a régi időkről mindenre emlékezünk — teszi hozzá a húga. A vajdasági újságok hosszú, kimerítő beszámolókat közölnek a regényes történetről, ám ezeket egyik főhős sem tudja elolvasni. Abban a korban voltak fiatalok, amikor iskolába járni luxus volt, s amikor a könyörtelen rend miatti szegénység családokat, életeket szakított el. Jó, hogy végül sikerül összekötni az elvágott szálakat... Ballai József • Rozália néhány évtizeddel ezelőtt. A két egymásra talált testvér. • Az anyjuk, huszonöt éves korában.
