Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-20 / 220. szám
2 # PETŐFI NÉPE • 1979. szeptember 20. események sorokban Hétfőn kezdi az általános politikai vitát az ENSZ közgyűlése MOSZKVA ____________________ H usszein Onn, a Malaysiái Államszövetség miniszterelnöke, aki a Szovjetunió kormányának meghívására egyhetes hivatalos látogatásra érkezett az országba, kedden és szerdán Leningráddal ismerkedett. A kormányfő' találkozott a város vezetőivel, koszorút helyezett el a piszkarjovói hősi temető központi emlékművén, megtekintette a Néva-parti város több múzeumát és a Kirov Színház előadását. A malaysiai miniszterelnök ma érkezik Leningrádból Moszkvába, ahol megkezdi hivatalos tárgyalásait. (MTI) LONDON__________________,__ A Rolls-Royce Művek szerdán leállította a termelést kilenc re- pülőgépmotor-gyártó egységében és közölte, hogy kizárja harmincezer órabéres dolgozóját, amíg a vasas szakmák országos sztrájkmozgalma be nem fejeződik. A közel kétmillió vasas, gépipari és hajóépítő dolgozó képviselői és a munkáltatók között kedden teljesen eredménytelenül értek véget a tárgyalások. (MTI) VARSÓ_______________________ Szerdán délelőtt hivatalos látogatásra Varsóba érkezett Van Agt holland miniszterelnök, akit a repülőtéren Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke fogadott. A vendég kíséretében van Van der Klaauw külügyminiszter. Van Agt személyében először tesz hivatalos látogatást Lengyelországban holland kormányfő. BERLIN______________________ A Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dagmar Freiwald-Lange profesz- szort, a Berlini Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanárát, a magyar énekművészek képzésében és továbbképzésében hosszú éveken át végzett kiemelkedő munkásságáért. A kitüntetést szerdán adta át a Magyar Népköztársaság berlini nagykövetségén Serfőző Lajos, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője. PHNOM PENH Az új kambodzsai rendszer erőfeszítéseinek eredményeként háromszázötvenezer iskolásgyermek kezdi meg az idei tanévet az indokínai országban. A Pol Pót— leng Sary-rendszer uralma idején teljes hanyatlásnak indult az oktatás. Több ezer általános és főiskolai tanárt meggyilkoltak. Az egyetemeket, tudományos laboratóriumokat, könyvtárakat lerombolták, mondván, hogy ezek a „káros eszmék terjesztői”, s megsemmisítették a tankönyveket is. Phnom Penhben és más városok iskoláiban a gyerekek gyakorlatilag nem tanultak, hanem erejüket meghaladó fizikai munkát végeztek, s félanalfabéta „tanárok” kínzásának voltak kitéve. (TASZSZ) IRÁN Ellentétes vélemények a kurd kérdés megoldásáról A kurd probléma megoldásának módozataival kapcsolatos nézeteltérések —, amelyek Kurdisztán főkormányzója, Mohammed Rasis Sakiba, valamint Hosszéin Ker- mani sejk, Khomeini ajatollah Kurdisztánba küldött személyes megbízottja között állnak fenn — szerdán az iráni sajtó hasábjain is napvilágot láttak. A teheráni Kaj- hanban megjelent nyilatkozat-háború megfigyelők szerint általánosságban a kormány és a vallási vezetők nézeteltérését tükrözi. Kermani sejk szerint „a kurd kérdés” megoldásának egyetlen módja az, hogy „a kormány cselekedjen határozottan és számoljon le a lázadókkal”. Ezzel szemben Sakiba főkormányzó ugyancsak a Kajhanban megjelent nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a kormánynak hatalmában áll tárgyalások folytatása, ahelyett, hogy a hadsereget, vadászgépeket és harckocsikat küldene a térségbe. Az iráni kormány elrendelte, hogy szeptember 23-tól a minisztériumokban, az állami intézményeknél, a vállalatoknál, üzemekben és gyárakban csakis egy pihenőnapot tarthatnak hetente, s ez a mohamedán hét utolsó napjának számító péntek. Korábban a csütörtök is pihenőnap volt. A kormány ugyanakkor érvényben hagyta a 40 órás munkahetet, egyidejűleg pedig — mint a teheráni rádió jelentette — elrendelte, hogy áramtakarékosság céljából az órákat, ugyancsak szeptember 23- tól, egy órával állítsák vissza. (Folytatás az 1. oldalról.) te: amennyiben a namíbiai kérdés megoldására irányuló nyugati törekvések nem hoznak eredményt, a kérdés várhatóan visz- szakerül majd a közgyűlés elé. Mint ismeretes, a dél-afrikai rendszer, az ENSZ egy sor határozatával dacolva, máig odázza a jogtalanul megszállt terület kiürítését. Bizonyos benne, hogy Angola vezetői AgoStimho Neto halálát követően folytatják majd a nagy szabadságharcos politikáját, semmiféle változás nem váriható — mondotta. A közgyűlés elnöke egy kérdésre válaszolva emlékeztetett: a délkelet-ázsiai menekült-probléma, a nagy nyilvánosság ellenére, csak töredéke a világ menekült-gondjainak: egyedül Afrikában négymillió ember földönfutó. Az el nem kötelezett országok havannai csúcsértekezlete újabb ösztönzést adott a fejlődő és fejlett országok tárgyalásaihoz — mondotta. Bizonyos benne, hogy e Amint .1/ várható volt. az ENSZ közgyűlésének már az első óráiban napirendre került Kambodzsa képviseletének kérdése. A Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ-képivselője — éreztetve a kérdés fontosságát — az első plenáris ülésen soron kívül kért szót, s tiltakozott az ellen, hogy továbbra is a Pol Pot-rezsim emberei bitorolják a népi Kambodzsa helyét a világszervezetben. Ma már világszerte ismeretes, micsoda gyilkos, népellenes uralmat valósított meg az indokínai országban Pol Pót és leng Sary pekingi zsoldban álló klikkje. Hatalmuk évei alatt hárommillió kambodzsai halt meg, kiirtották szinte a teljes értelmiséget és munkásosztályt, tönkretették az amúgy is szegény ország iparát, infrastruktúráját. Kínai ösztönzésre Pol Pót háborút indílott a szomszédos Vietnam ellen, konfliktusba került Thaifölddel is. A kambodzsai nép legkiválóbb képviselői kezdték a harcot ellenük alakították meg a Nemzeti Üjjászületés Frontját, amely élve Vietnam internacionalista segítségével, szétzúzta a reakciós, soviniszta rezsimet. Kilenc hónapja már, hogy a Hong Samrin vezette kormány az ország újjáépítésén fáradozik, Ami Németország szovjet övezetében, vagyis a megalakuló Német Demokratikus Köztársaság területén történt, mindenben megfelelt a potsdami értekezlet határozatainak. Amiben a győztes nagyhatalmak potsdami konferenciájukon (1945. július 17.—augusztus 2.) megegyeztek — a nácizmus és gyökereinek (beleértve a monopóliumok és nagybirtokosok gazdasági hatalmát) felszámolása a szövetségesek ellenőrzése alatt — mindenben megfelelt a német nép érdekeinek. A szovjet zóna lakossága gyűléseken köszöntötte 1945 augusztus—szeptemberében a potsdami megállapodást, amely — a kötelezettségek teljesítése után — célul tűzte ki a demokratikus, bókeszerető, egységes Németország létrehozását. E cél érdekében munkálkodtak és ezért figyelték egyre nagyobb aggodalommal a nyugati zónákban történteket. Azokban — bizonyos ná- cítlanítási és dekartellizálási intézkedéseken kívül — vajmi kevés történt, a politikai életet pedig hamarosan a két világháború kiróbbantásáért felelős konszernek érdekeit kifejező politikusok határozták meg. Szovjet részről már Potsdamban javasolták, hogy a Szövetséges Ellenőrző Tanács mellett hozzanak létre mind a négy zónára kiterjedő hatáskörrel központi német kormányt, amely segít annak a döntésnek a megvalósításában, amely szerint „Németország gazdasági egységét meg kell őrizni”. Ezt a javaslatot a nyugatiak elvetették, s később az Ellenőrző Tanácsban visszautasítottak minden olyan szovjet javaslatot, mely különböző kérdések közös megoldására irányult. Az Egyesült Államok már 1945- ben igényt formált a világ vezeközgyűlésen is előtérben állanak majd e kérdések, hiszen a fejlődő országokat nem pusztán az energiaárak emelkedése sújtja, hanem a nemzetközt gazdasági rend általában. Az ENSZ-közgyűlésen szerdán megkezdték munkájukat az állandó bizottságok, közöttük a mandátumvizsgáló bizottság, amelynek péntekig kell jelentést tennie Kambodzsa képviseletének kérdéséről. Amint már jelentettük, a népirtó Pol Pot-rezsim képviselői — élve a formai lehetőséggel, hogy korábban ők képviselték Kambodzsát az ENSZ-ben — a keddi megnyitó ülésen jelen voltak. Maga, a bűneiért távollétében halálra ítélt leng Sary ült a teremben. Vietnam képviselője a .közép-európai idő szerint szerdára virradó éjjel tartott ülésen tiltakozott a „küldöttség” jelenléte ellen. Az ENSZ jogszabályai alapján a közgyűlés dönt majd a kambodzsai mandátum kérdésében. A közgyűlés első hete előreláthatólag ügyrendi kérdésekkel, elődacolva az óriási nehézségekkel, az éhséggel, belegseggekkel, a szakértők hiányával. A békés újjáépítés azonban komoly nehézségekbe ütközik: a szétvert rezsim maradványai gyilkos bandákba verődve akadályozzák, a munkát, támadásaikkal zaklatják a parasztokat, munkásokat. Aligha kétséges, Pol Pót nem indíthatná harcba banditáit, ha nem állnának mögötte pekingi pártfogói, akik pénzzel, fegyverrel, felszereléssel ellátják őket? Sajnálatos tény, hogy számos állam továbbra is politikai elismerésben részesíti Pol Pót klikkjét, figyelmen kívül hagyva a rezsim népellenes jellegét és a reális helyzetet. Az el nem kötelezett országok havannai csúcsértekezletén Pol Pót megbízottját már nem engedték az ülésterembe, igaz, a kambodzsai nép jogos képviselői sem foglalhatták még el. az őket megillető helyet. A szocialista közösség országai, a hai,adó el nem kötelezett államok most New Yorkban továbbra is következetesen kiállnak a kambodzsai forradalmi hatalom mellett, s egyre több ENSZ-tagállam számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi torz helyzetet semmilyen jogi csűrés- c-savarással fenntartani. P. G. tőjének szerepére, s az amerikai politika előterébe a „kommunizmus visszaszorításának” programja került. A nyugati szektorokban a katonai parancsnokok és politikai tanácsadóiknak nem volt nehéz olyan német — többé-kevésbé kompromittált — politikusokat is találni, akikben még elevenen éltek 1918—19,* a németországi forradalmak emlékei. Ezek az emberek a harmincas évek elején inkább a nemzetiszocialisták előtti behódolást választották. Nos, a második világháború után ugyanők szívesen működtek közre Németország kettészakításában, mert ily módon megszabadulhattak a baloldali fejlődés veszélyétől. A szovjet övezetben is próbálkoztak reakciós politikusok, de ott a tömegek gyorsan forradal- masodtak, s á nélkülözésekkel teli 1945—46-os esztendőkben nemcsak a múlt tanulságain volt mód elgondolkozniok, hanem a demokrácia iskoláját is gyorsan kijárták. Mindenekelőtt arról gondoskodtak, hogy a gyermekek valóban demokratikus iskolába járhassanak. Az iskolák katedráit a nácizmus alatt kompromittált pedagógusok helyett 43 ezer antifasiszta munkás foglalta el, hiányos képzettségüket, pedagógiai tapasztalatlanságukat becsületességük pótolta. Óriási erőfeszítéssel november középig kétmillió 859 ezer új tankönyvet adtak a eyerekek kezébe. A száz hektáron felüli, valamint a vezető náciktól elkobzott birtokok felosztására a helyi és tartományi közigazgatási szervek rendeletéi alapján került sor. A földosztó bizottságokban összesen 52 292 munkás és paraszt tevékenykedett. 7136 nagybirtokos és hitlerista bűnös 3 298 082 hektár készületi munkával telik el. Hétfőn kezdődik az általános politikai vita. • A Kambodzsai Népi Köztársaság küldöttséget kíván meneszteni New Yorkba az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszaka alkalmából — jelentette be Heng Samrin, a Népi Forradalmi Tanács elnöke Waldheim ENSZ-főtitikárhoz, illetve az ülésszak elnökéhez intézett üzenetében. A kambodzsai delegáció kijelölt vezetője Hun Sen külügyminiszter. Heng Samrin üzenetében hangsúlyozta, hogy „az elhatározás célja: hozzájárulni a nemzetközi közösség munkájához”. A döntés ríyilvánvalóan összefügg a kambodzsai képviselet problémakörével. Az ENSZ-ben és szakosított szervezeteiben változatlanul a megdöntött Pol Pot-rezsim megbízottja van jelen. Ezt a Kambodzsai Népi Köztársaság vezetése elfogadhatatlannak tartja, hangsúlyozva, hogy a Pol Pót—leng Sary-klikk megbízottja senkit sem képvisel. (MTI) Ifjúmunkások nemzetközi találkozója A szocialista országok ifjúmunkásainak nemzetközi találkozója kezdődik a hét végén Moszkvában. A fiatalok megvitatják egymással a munkásifjúság helyzetének kérdéseit, a munkásfiatalok között végzett ifjúsági munka tapasztalatait. Az ifjúsági küldöttségek számos szovjet várost is felkeresnek, a KISZ 20 tagú küldöttsége például megtekinti Volgodonszk városában az atom- erőművi berendezéseik sorozat- gyártására épülő üzemóriást és ellátogat Rosztovba is. (MTI) Megmozdulások Guatemalában Guatemalában fokozódik a politikai feszültség, és növekszik az általános elégedetlenség! A napokban egy 50 fős csoport 26 repülőgépet semmisített meg a gua- temalai fővárostól 200 kilométerre levő repülőgépjavító üzemben. A guatemalai pártok, szakszervezetek vezetői rámutattak, hogy az elégedetlenséget az egyre erősödő terror és a szélsőjobboldali fegyveres csoportok önkényeskedése váltotta ki. (MTI) földjét 119 121 •földigénylő kapta, velük 91155 áttelepített család, 82 483 földnélküli paraszt jutott földhöz, a törpebirtokosok földjét életképes nagyságúra egészítették ki. i A junkerek tehát — a néptömegek aktív közreműködésével — elvesztették politikai hatalmuk gazdasági alapjait, s nem . várt más sors a nagyiparosokra sem. Szászország tartományi köziigazgatósa 1945. október 29-én kisajátította a háborús bűnös Flieck-konszern minden vagyonát. Ugyanitt 1948. június 30-án népszavazással mondták ki a háborús és náci bűnösök üzemeinek népi tulajdonba vételét. A másik négy tartományban rendelettel léptették életbe ugyanezt az intézkedést. És másutt, a nyugati övezetekben? Hessenben az 1946. december 1-én lezajlott népszavazáson 71,9 százalékos többség követelte a bányák, a vas- és acélgyárak, az energiaszolgáltató üzemek köztulajdonba vételét, a nagybankok és a biztosítási intézetek központi felügyeletét. Az amerikai katonai hatóság azonban megtiltotta a néptömegek akaratának megvalósítását, megakadályozta a német békeszerződés megkötését. Nem is nagyon tagadták, hogy 'a potsdami egyezményt nem tekintik magukra nézve kötelezőnek. 1949 tavaszán, nem sakkal a nyugatnémet külön állam hivatalos megalakulása előtt Truman önleleplező nyilatkozatban azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy az „megkísérelte, hogy visszatérjen Potsdamhoz és annak rendszeréhez”. Pintér István (Következik: Külön pénzzel a különállómért?) FORDULÓPONT EURÓPA TÖRTÉNETÉBEN 2. A néppel vagy a nagyiparosokkal? NAPI KOMMENTÁR Kambodzsa helyeTudományos ülésszak az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémián szerdán délelőtt megkezdődött a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködés jubileuma alkalmából rendezett háromnapos tudományos ülésszak. A plenáris ülésen Márta Ferenc akadémikus, az MTA főtitkára a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti tudományos-műszaki együttműködés 30 éve címmel megtartott előadásában áttekintette a két ország közötti tudományos-műszaki kapcsolatok három évtizedes történe1- tét, értékelte a fejlődés szakaszait. Egyebek között utalt arra, hogy a 15 évvel ezelőtt életre hívott magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság keretében működik a magyar— szovjet műszaki-tudományos együttműködési állandó albizottság. Az albizottságnak jelenleg 2(i állandó, ágazati keretben működő munkacsoportja van. Az együttműködés több mint 400 témára terjed ki. A korszerű városi és távolsági autóbuszcsalád létrehozásától a nagypaneles lakásépítés tökéletesítésén keresztül a komplett laboratóriumok, műszerek és laboratóriumi berendezések kifejlesztéséig és előállításáig. Márta Ferenc előadását követően két szovjet tudós ismertette á Tudományos-műszaki problémákat az energetika fejlesztésében, illetve a világgazdaság alapvető törvényszerűségeit és új tendenciáit. A délutáni plenáris ülésen Pál Lér.árd akadémikus, az OMFB elnöke a szilárd test fizikai kuta- tatás és műszaki fejlesztés problémáiról, Szentágothai János akadémikus, az MTA elnöke pedig a neurofiziológia időszerű kérdéseiről tartott előadást. (MTI) • Márta Ferenc akadémikus, az MTA főtitkára előadását tartja. (Telefotó — MTI) Olcsó, energiatakarékos tárolás (Folytatás az 1. oldalról.) —, hogy az évente betakarított kukoricát az utolsó szemig megszárítják. Ma mór az mondható, hogy ez költséges, 15 százalék vízelvonás esetén 1,2 milliárd forintba kerül a szárítás. Jelentős részét meg lehet takarítani, ugyanis az állatok biológiai igényét figyelembe véve, jól használható takarmányozásra a betakarításkori nedveség'tartalmú kukorica, amennyiben a csávolyi módszerrel tárolják. Ennek minősége is kifogástalan. Évente 25 ezer tonna gázolajat lehetne megtakarítani az országban, a jelenleg szárításra felhasznált fűtőolaj-mennyiség 20 százalékát. Kísérletek ismertetésével bizonyította dr. Szentmihályi Sándor, az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója, hogy a nedvesen tárolt kuikorica etetésekor 10—20 százalékkal több fehérjéhez, és dupla mennyiségű lizin- hez jutnák az állatok, mint a szárított kukoricából. A sertések súlygyarapodása, a tehenek tej- és tejzsírtermelése is sokkal jobb, ha az idényszerűen tárolt, 30—35 százalékos nedvességtartalma kukoricával takairmányoz- zák, a sertéseknél az elhullás, selejtezés is alacsonyabb, mivel légzőszervi megbetegedések nem fordulnak elő. A nagy tejtermelő téhenek pótabrakjának 30 százaléka is lehet ilyen kukorica. Egyetlen eszköz hiányzik: a kalapácsos daráló, vagy e helyett az úgynevezett roppanitó berendezés, amellyel a nedves kukoricát az etetéshez elő lehet készíteni. Az Egyesülés Tsz üzemi állatorvosa, dr. Komáromi Mátyás, a takarmányozás állategészségügyi vonatkozásait elemezte. E téren is kedvezőek a tapasztalatok, s egy érdekes jelenséget említett: a nedves tárolás hatására a fu- záriumos kukoricában a fertőzés nem terjed, sőt csökken, így ez i§ alkalmassá válik takarmányozásra. A gyorsan megvalósítható, rendkívül kevés költséggel készíthető gödörfóliás tárolást ismertette Babies Antal tsz-elnök. A 20—30 százalék közötti nedvességtartalommal kombájnolt kukoricát a tavasz végéig veszteségmentesen tudják tárolni. Beszélt arról is, hogy az említett módszer nemcsak a nedves, hanem a -szárított takarmány- és étkezési búza tárolására is kiváló — évek óta sikerrel, alkalmazzák. A szövetkezet területén létesített. gödörfóliás tárolást mutatta be ezután az Egyesülés Tsz elnöke. A betakarítást és a tárolást ugyancsak bemutatták a résztvevőiknek. Cs. I. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a— vásárlási utalv. (1000 Ft) b— Lada 1200 tip. személygépkocsim utalvány c— szerencse utalv. (30 000 Ft) d— vásárlási utalv. (10 000 Ft) e— vásárlási utalv. (9000 Ft) 2 392 087 i 2 892 870 i 3 657 223 O d1Q 444 \ 2 945 584 1 3 709 937 2 971 941 d 3 736 294 2 444 801 i 3 393 653 1 3 762 651 2 471 158 1 3 420 010 i 3 841 722 2 602 943 f 3 446 367 1 3 868 079 2 629 300 i 3 472 724 i 3 920 793 2 682 014 £ 3 499 081 i 3 973 507 2 708 371 h 3 525 438 e 44 668 715 2 734 728 1 3 578 152 1 44 905 928 2 787 442 1 3 604 509 i 55 633 227 A nyertes szelvényeket 1979. október 25-ig kell a totó—lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére f— vásárlási i^talv. (7000 Ft) g— vásárlási utalv. (5000 Ft) h— vásárlási utalv. (3000 Ft) i— vásárlási utalv. (2000 Ft) Listánk a szegedi és a pécsi postaigazgatóság területén vásárolt szelvényeket tartalmazza. d 55 659 584 i 65 227 175 i f 64 014 753 h 65 279 889 g i 64 041 110 1 65 358 960 1 i 64 067 467 l 65 385 317 i i 64 093 824 i 65 411 674 i 1 64 120 181 i 65 464 388 i i 1 64 64 146 278 538 323 1 1 65 490 745 i e 65 069 033 i 65 517 102 1 d 65 148 104 i 65 534 459 i g 65 200 818 d 65 569 816 1 (1875. Budapest, V. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. GYORSLISTA az 1979. szeptember 18-án megtartott „Nyereményszüret a lottón” rendkívüli jutalomsorsolásról, amelyen a 37. heti szelvények vettek részt.