Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-10 / 186. szám
1979. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE • 3 Barangolás Bács-Kiskunban Rém • Kisközség a kiskunhalasi járásban. Lakosainak száma 1549. Területe 3993 hektár. Határában van a megye legmagasabb pontja, a J74 méteres Ólom-hegy. Városépítők, -szépítők Kalocsai tövisek A KUNÉP Vállalat kiskunfélegyházi főépítésvezetőjével, Seres Józseffel beszélgettünk városépí- tó-szépítő tevékenységükről. — Sok problémával küszködünk — kezdi a főépítésvezető. — Megkezdtük egy 8 tantermes általános iskola alapozását, de az építéséhez addig nem tudunk hozzákezdeni, amíg a Beton- és Vasbeton Ipari Művektől meg nem kapjuk az elemeket. A jövő év végére már át tudnánk adni az intézményt a tanulóknak, ha csak rajtunk állna, de így késni fog a közel 25 millió forintos beruházás befejezése. — A Centrum Áruházban mikor vásárolhatunk? — Mi szeptember végén átadnánk az épületet, ha idejében megkapnánk az orosházi üveggyártól a portálüvegeket. A kétszintes épületben 1530 négyzetméteres eladótér áll a vásárlók rendelkezésére, mintegy hatvanmillió forintos beruházással épült. — Milyen épületek kivitelezésén dolgoznak még a vállalat dolgozói ? — A kórház rekonstrukciójának első üteménél tartunk. UNI- VAZ-elemekből készült egy 95 ágyas belgyógyászati pavilon és év végéig átadjuk az egész kórházat ellátó gázkazánházat. A jövőben még nagy feladatok várnak ránk a kórházban, a központi épület is felújításra szorul. Az első félévben adtuk át a kenyérgyárat és komoly munkát végez• Állványerdő borítja a tanácsházát. tünk a kiskunhalasi olajipari beruházásoknál. Kecskeméten növényvédő állomást építünk, jelenleg az alapozása folyik. — Lakásépítés? — A harmadik negyedévben átadjuk a Kossuth Lakásépítő Szövetkezetnek a 12 lakásos épületet, mely hatmillió forint értékű. Hagyományos technológiával épül egy 15 lakásos társasház a Petőfi Sándor utcában, ezeket jövőre vehetik birtokukba a lakók. Kin-vsíiaBSKísai ibRV&w rtfidsi vesszük a részünket a meglevő épületek felújítási, karbantartási munkálataiból is. Tatarozunk, tetőt szigetelünk, belső víz-gázszerelési munkálatokat vállalunk. Je' lenlegi leglátványosabb munkánk a kiskunfélegyházi tanácsháza, melynek felújítjuk a homlokzatát. Szeptemberben lekerül'róla a „lepel”, lebontjuk az állványokat és régi szépségében pompázhat az épület. —s i— alocsa virá- gokkal fogadja látogatóit. Rózsák illatoznak a kertekben, festett virágcsokrok díszelegnek az üzletekben, cukrászdákban. mindenütt. A virágfestés kalocsai jellegzetesség. Sokan csak azért utaznak ide, hogy forráshelyén tanulmányozzák a kalocsaiak világhírűvé lett népművészetét. Ajándékbolt van, áru nincs Mister John Smith és felesége sokat hallott és olvasott a városról. Amerikaiak. Nem milliomosok, akik két kézzel szórják a pénzt, ellenkezőleg. Az idős házaspár több éve spórolt erre az útra. Nem szórakozni, mulatni jöttek, hanem látni, ismerkedni. Főleg az ország népművészetével. Kalocsán első útjuk a múzeumba vezetett. Ámuldozva nézték a pingálóasszonyok legszebb munkáiból összeállított kiállítást. A zöld, sárga, drapp vagy hófehér alapon kibomló füzéreket, a színek és a hajlitások egyéniséget tükröző sokféleségét. Szerettek volna többet is megtudni a festőasszonyok személyéről, tudományáról. Sajnálkozva vették tudomásul, hogy ismertetőfüzet nincs. Nem is készült. — Pedig mindenki azt keresi — pillant fel kalocsai hímzéséből a teremre vigyázó asszony. — Ide mindenki betér, legyen az külföldi, vagy hazai turista, és rögtön azzal kezdik: füzet nincs? Rengeteget eladhatnánk, ha lenne. Smithékkel hamarosan találkoztunk ismét. Elveszetten bolyongtak az utcán, a Népművészeti Házat keresték. Többször is körbejárták az épületre mutató táblát, amelyről félig már lekoptak az amúgy is parányi betűk. Mi i.s nagy nehezen tudtuk csak elolvasni. A Népművészeti Ház vasárnap is nyitva tart. Jönnek is a látogatók. Csoportok busszal, családok autón. Ügyeletes idegenvezetőről is gondoskodtak, aki aprólékosan elmagyarázza, hogy melyik szobában mi látható?. Miután a vendégek megcsodálták a festett falakat, az eredeti berendezés szépségét, a menet átvág az udvaron. bekanyarodik az ajándékboltba. Itt éri őket az igazi meglepetés. A díszterem vitrinjeiben csodálatos kézimunkák pompáznak, valósággal felaizva a vásárlók kedvét, a bolt készlete annál lehangolóbb. !— Nagyon kevés blúzunk van — tárja szét karját a boltvezető—, riseliőnk, apróbb kézimunkánk — semmi. Meg sem tudom számolni, hányán fordulnak meg nálunk naponta, és távoznak üres kézzel. Az áruhiány a bevételünkön is látszik. Tavaly bőven el voltunk látva, és 1 millió 200 ezer forintot tett ki az éves forgalmunk. Az idén 365 ezer forintot árultunk, és már túl vagyunk a féléven. Holott a tervünk magasabb a tavalyinál. Hogyan lesz meg? Rejtély. — Mit keresnek legjobban? — Látta azt a szép riseliős blúzt a vitrinben? Mintadarab, de mindenki azt vinné. Természetesen a kisebb térítők, alátétek a legkeresettebbek. Ezeket a kispénzűek is megvásárolhatnák, de egy darab sincs. Nagyon kapós lenne a festett kerámia, ilyet nem tarthatunk. Nincs elismerve népművészeti terméknek, tehát tilos a bolti árusítása. Festett dísztojáso.- kat is egy-kettőre szétkapkodják. Tojást kért az amerikai Smith asszony is. Neki adták el a tojástartóban árválkodó utolsó darabot. Prospektust azonban itt is hiába keresett. Volt, de már régen elfogyott, azóta sem pótolták. Mindenki tányért pingál A szombathelyi szövőlányok is lehangoltan távoztak a boltból. Nagy utat tettek meg idáig, és titokban reménykedtek, hogy hozzájutnak néhány mutatós aprósághoz. Kovács Béláné most költözött új lakásba és az a terve, hogy festett korsókkal, tányérokkal, „tapétázza” az étkezőfülkét. Ahová az üzem kirándul, mindenütt vesz egyet-kettőt. Hallotta, hogy már Kalocsán is festenek dísztányérokat, de ha a Népművészeti Házban nincs, akkor hol keressen? Tényleg hol? A következő sarkon ez a fogas kérdés is választ kapott. Egy idős, sovány asszony, látva, hogy jobbra-balra nézelődünk, mint az idegenek, hozzánk lépett. Elénk tartotta a szatyrát. Tömve volt festett csempékkel, cserepekkel. Mit mondjak? A rikító mázolmányoknak annyi közük volt Kalocsa népművészetéhez, mint az amatőr zongoristák kalimpálásának Richter virtuóz játékához. A megszorult látogatók mégis ezt veszik, sőt, örülnek, ha ilyenhez is hozzájutnak. És aki nem látott hozzáértő kéz festette cserepet, honnét tudhatná, hogy az igazi kalocsai virágfestés silány utánzatában, annak eltorzított, giccses változatában gyönyörködik? — Az a baj — véli Vén Lajos- né, a népművészet mestere —, hogy aki ecsetet tud fogni, mind fest. Mindenki ezt csinálja. Ez nincs megtiltva. A szövetkezet elismerten jó íróasszonyai azonban hiába készítenek szebbnél-szebb és garantáltan kalocsai mintájú cserepeket, ezeket a központ nem fogadja el, és így az ajándékbol- ban sem árusíthatók. Pedig a kereslet nagy, és ha az erre hivatott taknak nincs módjában kielégíteni, marad, sőt egyre jobban terjed a „maszekolás”. Ennek a minősége végképp ellenőrizhetetlen. Molnár Gábornénak, a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet vezetőjének is az a véleménye, hogy az írás és a pingálás adottság. Születni kell rá. Ránézésre megállapítható, hogy az ecsetet — a .jrieszelőt” — irányító kéz érti-e a dolgát, vagy csak ügyetlenül másol. Ugyanez áll a hímzésekre is. A gépi hímzést már nem győzik — Az utóbbi években nagyon felkapták a kalocsai népművészetet — mondja Molnárné. — Hirtelen úgy megnőtt rá az igény, hogy képtelenek vagyunk kielégíteni. Két hete sincs, hogy adtunk az üzletnek 500 dísztojást, rgár elfogyott volna? Persze, ha jelzik, hogy fogytán a készlet, feltöltjük. Sajnos, a kézimunkákat illetően ezt nem ígérhetem meg. 1980 tavaszáig az összes termékünket lekötötték exportra. A belföldi ellátást már nem győzzük. A géphímzés fizikailag és szellemileg is annyira fárasztó, hogy egyre kevesebben vállalkoznak rá. Bedolgozót nehéz kapni, mert nincs megfizetve ez a munka. És az országban mindenki hímez, a ri- seliőt pedig Kalocsán készíttetik. Ezek a megrendelések jövedelmezőbbek, amit a szövetkezet fizethet. — Nagyon hiányzanak a Nép- művészeti Házat bemutató füze- tecskék is. — Tudom. Volt német, angol és orosz nyelvű ismertetőnk is, de elfogyott. A Képzőművészeti Alapnál még tavaly megrendeltünk egy leporellót, most kaptuk meg az akadályközlő levelüket, augusztusban tudják csak szállítani. — Népművészek által pingált tányérok miért nem kaphatók? — Három éve próbálkozunk az elfogadtatásukkal. A Háziipari Szövetkezet ragaszkodik ahhoz, hogy égetett cserép kerüljön forgalomba. Próbaként kiégettünk néhányat Balatonfüreden, ezt sem fogadták el. ök nyilván attól tartanak. hogy a cserépfestés, amelynek nincs hagyománya nálunk, valahol ront, hamisít az eredetin. El kellene dönteni, hogy mi a jobb? Engedélyezni a népművészeknek, hogy tehetségük így még hozzáférhetőbb legyen, elérhető a tömegek számára is, vagv hagvni a giccsek terjedését? Állítólag a Belkereskedelmi Minisztérium hoz majd egy rendeletet, miszerint mindenki csak zsűrizett, tehát lepecsételt cserepet árusíthat. Akkor talán a mi népművészeink, vagy majdnem ezen a szinten pin- gáló asszonyaink termékeit is sikerül „becsempészni” a boltunkba; Jön a kalocsai tapéta ? Búcsúzóul megsúgja, hogy érdekes kísérlettel foglalkoznak A Képzőművészeti Alap megbízásából elkészítették a kalocsai mintás öntapadós tapéták mintaterveit. Vén Lajosné festette a tetszés szerint összerakható virágmintákat. Van közte koszorú és girland is. hogy minél változatosabban lehessen felhasználni a lakások díszítésére. Amennyiben a zsűri jóváhagyja a terveket, máris megkezdik a gyártását. Talán ez a hír némileg kálótól ja azokat, akik üres kézzel kénytelenek eljönni Kalocsáról. Vadas Zsuzsa BULGÁRIAI ÚTINAPLÓ (5.) H agy omány őrzés és vállalkozókedv Gabrovo, Bulgáriának ez a központi helyet elfoglaló, nevezetes történelmi emlékhelyekkel körülvett városa nem csak humoráról híres, mint az előző írásból kiderülhetett. Hanem lakói kezdeményezőkészségéről, vállalkozó kedvéről és szorgalmáról is. Hiszen a gazdag Doncso Popovot sem csupán úgy őrzi az emlékezet, hogy előszeretettel kímélte ünneplő ruháját még a vendégségben is. Ugyancsak ő volt, aki „kétezer arannyal járult hozzá a gabrovói színház építéséhez”. A művelődési ház épülete előtt szobor emlékeztet az iskolaszervező V. E. Aprilovra (1789—1847), a „bolgár világi oktatás megszerve- zőjé”-re. S a messzi földön ismert humorfesztiválok megszervezése sem megy befektetések nélkül. Itt az ipari gyémánt A város az egyik legkisebb bulgáriai megye székhelye. Annál büszkébb ez a terület az iparosodás eredményeire — az össztermelés 95 százalékát különböző üzemek, vállalatok adják. Különösen a műszeripar, szerszámgép- gyártás ért el magas fokot, lekörözve a hagyományos textilipart. Ezenkívül kábelek, szigetelő anyagok, vegyi cikkek, bőrök és cipők öregbítik a megye jó hírét. S talán a legnagyobb meglepetést váltja ki, hogy a természetesnél tartósabb és keményebb ipari gyémántok gyártásának a közelében járunk. — Negyvenszeresére nőtt az ipari termelés a néphatalom idejében — jegyzem fel az egyik tájékoztató adatát. — A turista vagy látogató egyszerűen nem tudja összevetni a jelenlegi helyzetet azzal, ami volt. Patak vize hajtja/. Biztosan így van, bár az összevetésre ad némi lehetőséget a városhoz közeli Etár falu. A folyócska melletti kis településen ugyanis egyedülálló skanzen idézi az évszázadokkal túlhaladott múltat. Csak idézi, hiszen egy szabadtéri múzeum — még ha élő, akkor is — eleve idillikus képet sugall a régi épületekről, életmódról és kézművességről. Annyit viszont tudok: amilyen gondossággal átmentették itt a hagyományokat, annak a párjával még nem találkoztam másutt. Megörökíthették azokat az indulási pontokat, ahonnan az ipari termelés egyáltalán eredeztetheti magát. Méghozzá úgy, hogy minden él, tehát nem kezdi ki az idő: az egyik bográcsban kelmét fest a mester, a hegyi patak vizét tarka, keresztcsíkos szőnyegek tisztítására, malomkerék és szövőgépek hajtására fogják be, kávéfőző- és rézedényeket formál a kalapács, működik az olajütő és a kovácsfújtató. A régi szakmák tudói egykori szerszámaikkal a nyugdíjukat egészítik ki ily módon, illetve fordítva, hiszen havi 150 levát is megkeresnek kötetlen munkaidőben. S nevelik, tanítják az utánpótlást, hogy ne menjenek veszendőbe a mézeskalács, bocskor, nyereg, törökös papucsok, bicskák, vagy a más-más hangú ko- lompok készítésének fogásai sem. összesen ötvenötén dolgoznak a múló időhöz alkalmazkodó ritmusban. A papucsokat, dzsezvá- kat, edényeket helyben árulják egy-egy gabrovói stílusban épült ház földszintjén, az emeleten török kávét már a felszolgálólány. Ez a skanzen tényleg fenntartja magát a bevételeiből. Mesél az Etár vize A hathektáros terület egy részén szemlélődve él tudom képzelni, hogy Gabrovo a középkor egyik legélénkebb városa volt bolgár földön. A kézműves műhelyben fát, vasat, gyapjút és bőrt dolgoztak fel. A kereskedelmi kapcsolat szálai elértek Mongóliába, a török birodalomba, Oroszországba és Romániába. A hazaváró otthonok kétszintesre épültek, az alsó felük kőből, a kiugró felső rész napszárította téglákból és fából készült. A szobában beépített szekrények előlegezték a mai „garderobokat”, a padlón kecskeszőrből szőtt vastag és puha takarók kínáltak kényelmes fekvőheilyet. Vannak napok, amikor hatezer vendég járja be rácsodálkozó kíváncsisággal az élő szabadtéri múzeum utcáit, műhelyeit és üzleteit. A fák között csobog az Etár vize, mintha régmúlt évszázadokról és a hagyományőrzés titkair® mesélne a soknyelvű turistanépnek. Halász Ferenc • Egyenjogúság van: férfi mossa a szőnyeget a hegyi patak vizében. 0 Jobb oldali képünkön: az iskolaalapító Aprilov. szobra. Kiváncsi külföldi turisták az élő skanzen „főutcáján”.
