Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-07 / 183. szám
1 • PETŐFI NÉPE • 1979. augusztus 7. Emberek és gépek Naponta elnézem a nagy ABC- áruház pénztárosnőit; megszokni nincs idő őket, mert jóformán néhány hónaponként cserélődnek, s nem is csodálom. Naponta megmozgatnak több mázsányi árutömeget, félkézzel, másik kezükkel villámsebesen püfölik az ósdi pénztárgépeket, s eközben még Számolni, figyelni, no meg valamelyest figyelmesnek; is lenni. .. csinálja utánuk bárki, hosszabb időn át. Kérdem a főnököt: nem gondolt a vállalat arra, hogy ideje lenne valamelyest korszerűsíteni a pénztárosnők munkakörülményeit? Végtére is feltalálták már a zajtalanul működő, köny- nyen kezelhető elektronikus pénz- ' tárgépeket (Magyarországon is gyártják, kooperációban, exportra); feltalálták a megvásárolt és kifizetendő árut zajtalanul továbbító, ügyes kis futószalagokat, sőt még a visszajáró pénzt automatikusan kidobó ügyes kis szerkentyűt is. Mondom: faggatom a főnököt, mire ő visszakérdez: miből szerezné be a vállalat az ilyen méregdrága berendezéseket? A pénztárosnő — ha egyre nehezebben is vállalják ezt a munkát — mégiscsak olcsóbban kapható... Naponta bonyolódom elkeseredett vitákba az üres üvegek visz- szaváltásánál. De már nem kérdem a főnököt, csak elgondolom, hogy amikor hosszabb ideig a franciaországbeli Grenoble-ban éltem és vásároltam, soha nem voltak efféle vitáim. Az üvegek szortírozásától és cipelésétől agyonfáradt eladó helyett ugyanis egy ügyes és pofonegyszerű automata végezte az üvegvisszaváltást. Az ember sorra ráhelyezte az üvegeket egy kis futószalagra, megnyomott egy gombot, a gép elvitte, s a művelet végén kidobott egy cédulát, rajta a visszajáró összeg, mehettünk a pénztárhoz... Tudom: a gép ez esetben is drágább, mint a kereskedelmi dolgozó mondjuk egyévi bére. Talán többe kerül a kétévi bér ösz- szegénél is. De annyiba mégsem kerülhet, hogy végül is ne érné meg a beszerzését, mert kötve hiszem, hogy abban a Grenoble-i élelmiszer-áruházban felesleges luxus berendezésekre dobálnák ki a pénzt... Nem! Ott számoltak, kalkuláltak, s a végeredmény az lett, hogy a gép olcsóbb, következésképpen a géppel kell dolgoztatni. Hadd folytassam általánosabb érvényű példálódzással. Olvasom a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében, hogy az iparban dolgozó fizikai munkások meglepően nagy hányada — több mint fele — kifejezetten kézi munkát végez, s még a gép mellett dolgozók nagy részének mindennapi munkájában is a manuális tevékenység dominál. Továbbá: az alap- folyamatokhoz képest a kisegítő munkafolyamatok — tehát a szállítás, a raktározás, anyagmozgatás stb. — gépesítettsége az ötven százalékot sem éri el; a csomagolok fele például kizárólag kézi munkát végez, és nem technikai szükségszerűségből, hanem mert — nincs gép. Lehetne, de nincs. S hogy miért nincs, azt többnyire megintcsak elintézik egyetlen sajnálkozó kézmozdulattal, hogy tudniillik: nincs pénz; hogy a beruházásokra, a műszaki fejlesztésre, a gépesítésre fordítható összegek nagyon szűkösek. Ügy, ahogy elfogadható indok’ volt ez mindaddig, amíg emberi erővel pótolhattuk a gépek erejét, amíg volt szabad munkaerő, s méginkább: volt vállalkozó, aki elvégezte a nehéz fizikai munkát, gép helyett kézzel. (Lehet, hogy furcsán hangzik, de magam a pénztárosnőket is a fizikai munkás-ok kategóriájába sorolom, éppen a munkájuk jellege miatt.) Ám hovatovább nincs pénztárosnő, nincs anyagmozgató, nincs csomagoló, nincs kisegítőszemélyzet ... S hogy ez nem hazai sajátosság, hanem világjelenség, árrá mi sem jobb bizonyíték, mint az újabb és újabb gépek megjelenése, a gépesítettség rohamos fejlődése. Elvileg képtelen feltételezés, hogy az emberi munka alkalmazása olcsóbb lenne, mint a gép. A vállalati gazdálkodás feltételrendszere azonban ezt a képtelenséget mindennapi — és szűnni nem akaró — gyakorlattá formálta. Végtére is mibe kerül a vállalatnak egy-egy szakmunkás, vagy segédmunkás? Némi utánjárásba, némi hirdetési költségbe, vagy toborzási juttatásba, és persze any- nyiba, amennyit a bérekre és a bérek közterheire kifizet. Lehet számolni: az összeg nem túl nagy, mindenesetre jóval alacsonyabb egv-egy gép áránál. Ahol például szakmunkásképzés folyik, ott még valamelyest emelkedik az élő munka ára, de ezt a költségtöbbletet központi pénzjuttatásokkal envhítik. A vállalatok tehát nem tudják, hogy valójában mibe is kerül egy-egy munkás kiképzése, betanítása. Csak azt tudják, hogy — ha eevre nehezebben is, de a munkaerőhiány ellenére mégiscsak — „összeáll” a létszám. S mert a munkaerő gyakorlatilag „ingyen” van, ugyan mi késztesse őket arra. hogy az emberi munkával okosan, racionálisan, takarékosan gazdálkodjanak? Semmi. Különösen feltűnő ez a magatartásmód a felsőfokú szakemberek esetében. Azt mindenki jól tudja — hallhatjuk, olvashatjuk éppen eleget —, hogy milyen nagy pénzbe kerül nálunk egy-egy mérnöki diploma. Másfelől pedig azt is olvasni, hallani, hogy a drága pénzen kiképzett mérnökök javarésze legjobb esetben is technikusi munkát végez. Vajon ugyanez lenne a helyzet akkor, ha a vállalat a saját költségeiben is érezné a mérnökképzés költségeit? Vagy ha valami módon részt kellene vállalnia a szakmunkások képzésének anyagi terhei- ben? Hadd jegyezzem meg gyorsan: mindezzel nem egy újfajta — nevezzük így: képzési, vagy oktatási — adó bevezetését szorgalmazom. Már csak azért sem, mert az ilyesfajta megoldás, a vállalatok költségérzéketlensége miatt, lényegében semmi változást nem hozna. A megoldás azonban mégiscsak a szabályozás fejlesztésében keresendő; mert hiába a parttalan agitáció és hiába az adminisztratív színezetű beavatkozások tömege: ettől még nem lesz több gép, s ettől még nem lesz nagyobb a becsülete és értéke az emberi munkának. * y. c§. A termelési rendszerek tevékenységét eddig főként a mennyiségi fejlesztés, az érdekeltségi terület növelése jellemezte. A jövőben módosul ez a szerep, előtérbe kerül az eszközökkel való takarékosabb gazdálkodás, a tartalékok fokozottabb kihasználása, az energia, valamint eszközök és munkaerő hatékonyabb működtetése, a termékek gazdaságosabb előállítása, minőségük, exportképességük javítása. Mindezek érdekében ágazattársításokat hoznak létre, erősítik kapcsolataikat a tudományos és fejlesztő intézetekkel, gyártó vállalatokkal. Az MSZMP Központi Bizottságának tavaly márciusi határozata fogalmazta meg a rendszerekkel kapcsolatos feladatokat és teendőket: „A növekvő követelményeknek megfelelően, gondoskodni kell a termelési rendszerek folyamatos megújulásáról.. A nagyüzemi szőlő-gyümölcs ágazatokban az ültetvények több mint húsz százalékán termelési rendszerek szervezik a munkát. A rendszergazdák termelési koncentrációja lényegesen meghaladja az átlagost, ezek magas fokon specializált üzemek. A partnerek termelési színvonala, felkészültsége, fogadókészsége azonban eltérő. A szőlőtermelési rendszerek kooperációs kapcsolatokra épülnek. Borászati összefogás, a közös ültetvény létrehozása jellemzi az együttműködést Viszont olyan termelő üzemek is tagjai lettek a rendszereknek, amelyek még ilyen érdekeltségi kapcsolatot sem kívántak létesíteni az ügyintéző gazdasággal. Ezek a több csatornás alapanyag-értékesítési ' lehetőség kihasználásáért, valamint erő- és munkagép-kisegítésért lettek tagjai a rendszernek. Sajátos ellentét, hogy a rendszergazdák eszközhiánya — a szűRös fejlesztési alapja — gátolta a szolgáltatások megfelelő színvonalának kialakítását is. Ezek ismeretében született az a minisztériumi határozat, hogy az érdekeltség nélküli, formális rendszereket meg kell szüntetni, vagy más rendszerekhez kell kapcsolni, esetleg, ha mód van rá. úgy átszervezni, hogy megfeleljen a népgazdaság, illetve valamennyi rendszertag érdekének. Mindez csupán vázlata a termelési rendszerekkel kapcsolatos gondoknak, a továbbfejlesztésüket kereső útról is csupán jelzéseket ad. Az azonban mindenképpen kiderül, hogy a jelenlegi színvonalról tovább kell lépni. Erre szolgáltat példát a Szőlészeti és BoSok még a megyében a korszerűtlen, rosszul termő szőlőültetvény. Modell: az alföldi borvidék • Bács-Kiskun megyében az V. ötéves terv időszakában hatezer hektáron telepítenek szőlőt. rászati Kutató Intézet, a Kecske- mét-szikrai Állami Gazdaság és a Közép-magyarországi Pincegazdaság, amely elsőként az országban tudományos szőlőtermelési céltársulást hozott létre. Ennek tagjaivá lettek az említettek rendszereihez tartozó termelő üzemek is. A Kecskeméti Tudományos Szőlőtermelési Céltársulás feladatának tekinti az alföldi borvidéken a nagyüzemi szőlő- és bortermelés feljesztését, az ágazat gazdaságosságának javítását. Integrációs szerepet tölt be a céltársulás úgy, hogy az élettani, műszaki és szervezési tudományok, kutatások eredményeit egységes termelési folyamattá ötvözi, ezek üzemi alkalmazását különféle Jó minőségű takarmány íAr4 Bácsbokodon az Aranykalász Tsz- ben tervszerűen növelik az évelő pillangósok termőterületét. A szövetkezet jelentős állatállománya mind több fehérjében gazdag szálas takarmányhoz jut. A víztelenített és lisztté őrölt lucerna vagy takarmánypogácsa egész éven át kedvező körülmények között, és szinte veszteség nélkül tárolható. A felesleget esetenként értékesíti a bácsbokodi szövetkezet. Képünkön a szárítóüzem fogadó- garatjába ömlesztik a frissen betakarított lucernát. (Straszer András felvétele.) VígÉpP szón ALIST A KLYÜTTMÜKÖOÉS A KGST élelmiszerprogramja A KGST-tagállamok hosszú távú együttműködési programokban rögzített egyeztetett stratégiája az egyes országok saját termelésének intenzív fejlesztésén, valamint a szocialista nemzetközi munkamegosztás bővítésén és elmélyítésén nyugszik, A program egyeztetett kezde- méayezések egész rendszerét irányozza elő az anyagi-műszaki bázis további megszilárdítása, a mezőgazdaság intenzifikálása érdekében. Ezek között szerepel a gépgyártás fejlesztése, továbbá korszerű növénytermesztési és állattenyésztési technológiák kidolgozása. Felvázolja a program a termelés gazdasági ösztönzésének, valamint a hiánycikket képviselő mezőgazdasági termékek szállításának módszereit. A növénytermesztés területén a hosszú távú célprogram előirányozza új. korszerű, az intenzív gazdálkodás követelményeinek megfelelő növényfajták és hibridek nemesítését. Az együttműködés egyik fő iránya az állattenyésztés takarmánybázisának a megerősítése. Az érdekelt országok közös erővel tervezik a szemes és a silókukorica termesztésében az iparszerű technológiák bevezetését. Nagy jelentőséget kap a kőolaj parafinjából takarmányélesztő és vitamin előállítása a Szovjetunióban és Csehszlovákiában, továbbá metionin gyártása Lengyelországban. A gyümölcs-, a szőlő- és a zöldségtermesztés bővítését a nagy hozamú fajták kialakítása biztosítja, a tartósítóiparban széles körben alkalmazzák majd a nyers gyümölcskomplex hasznosítását szolgáló korszerű technológiákat. A burgonyatermesztés bővülését a növénynemesítők tudományosműszaki együttműködésének elmélyítése alapján biztosítják; Lengyelország a többi KGST-tag- állam szükségleteit figyelembe véve fejleszti majd a vető- és az étkezési burgonya termelését. A program szakosítást és kooperációt irányoz elő a traktorgyártásban, az önjáró gabona- és takarmánykombájnok, valamint a korszerű, nagy teljesítményű élelmiszeripari géprendszerek, gyártósorok előállításában. Nagyobb teljesítményű (130—150 lóerős) traktorok alkalmazásának az eredményeként 60 százalékkal emelkedik majd a traktorállomány energiaellátottsága, 1,5—2-szeresé- re, fokozódik a mezőgazdasági gépegységek termelékenysége viszonylag nem nagy beruházás mellett. A mezőgazdaság ellátása nagy teljesítményű kombájnokkal 1,5—2-szeresére emeli a termelékenységet a nagy hozamú gabonafajták begyűjtésénél. 1979-ben aláírásra készítenek elő egyezményeket a hús-, a konzerv-, a cukor-, a zsírfeldolgozó és halfeldolgozó ipar technikai és technológiai továbbfejlesztéséről, műanyag kolbászburkjoló-anyag, illetve citromsavgyártó berendezések létesítéséről, továbbá a zöldség- és gyümölcstermesztés és -feldolgozás szakosításáról, a kölcsönös szállítások növeléséről, a kubai cukorgyártás és citruster- mesztés komplex fejlesztéséről. A hosszú távú együttműködési célprogram a KGST-tagállamok együttműködésének új formája, továbbfejleszti az együttműködés hosszú távú és komplex jellegét, megteremti az előfeltételeket az ötéves és a hosszú távú tervek elmélyültebb egyeztetéséhez. A teimelés szakosítása és kooperációja keretében a KGST- tagországok eddig több mint 1100 két- és több oldalú megállapodást és szerződést kötöttek. Nézzünk néhány példát. Három évtizeddel ezelőtt a ,,Po- beda (Győzelem) gyár a bulgáriai Szlivenben afféle — használati tárgyakat és egyes fémalkatrészeket gyártó — kis üzem volt. A hetvenes évektől kezdve, amikor a „Pobeda” bekapcsolódott a szocialista gazdasági integrációba, a gyár és az üzem bázisán létesített „Dimitrov” textilkombinát gyökeresen megváltozott. A munkát pontosan összehangolták a szovjet partnerekkel — az utóbbiak bonyolult, pamut- és gyapjúszövetet előállító gépegységeket gyártanak, a „Pobeda” gyár pedig szerkezeti egységeket gyárt ezekhez a gépegységekhez. A gyártott szerkezeti részegységekért cserébe a Bolgár Népköztársaság meghatározott mennyiségű szövőgépet kap a Szovjetuniótól, amely lehetővé teszi a bolgár gvapjúszövőipar teljes korszerűsítését. A volgai Togliatti Autógyár dolgozóinak kezdeményezésére szocialista munkaverseny bontakozott ki ezzel a jelszóval: „A testvéri országok megrendeléseit határidőre, kiváló minőségben teljesítjük”. A volgai autógyáriak kezdeményezésébe mások mellett bekapcsolódtak Csehszlovákia dolgozói is. A prágai metró építőinek, és a csehszlovák főváros földalatti vas- útjának építésében segítséget nyújtó szovjet szakemberek közös szocialista kötelezettség-vállalásainak az a célja, hogy meggyorsítsák a metró kész szakaszainak az üzembe helyezését, és 1980-ra elkészüljenek a 20 kilométeres pályaszakasz építésével. Magyarország nagv kohóműveiben — a Dunai Vasműben és a Lenin Kohászati Művekben — korszerű acélolvaszó üzemeket építenek, amelyekben kiváló minőségű termékeket állítanak majd elő. Ezeknek az objektumoknak az építését a vaskohászat hosszú távú (1978—1990) fejlesztési programja irányozta elő. E programban jelentős szeperet játszik a KGST keretében történő kooperáció és a szakosítás lehetőségeinek a kihasználása. szellemi és anyagi szolgáltatások révén szervezi is. A céltársulás figyelemmel kíséri és összegyűjti a szőlőtermesztés-technológiai kutatás eredményeit, továbbá az új fajtákra vonatkozó ismereteket. Gondoskodik arról, hogy ez gyorsan eljusson a partnergazdaságok szakembereihez. Rendszeresen értékeli azoknak az ültetvényeknek valamennyi termesztési és gazdasági jellemzőit, amelyeken a szaktanácsadásaik szerint folyt a munka. A partnergazdaságok szőlőültetvényeire megfelelő technológiát dolgoz ki, ezek végrehajtását segíti. Megszervezi a nagyüzemi kísérleteket és gondoskodik a tapasztalatok gyors gyakorlati alkalmazásáról. A fajtaelőállítás valamennyi területén ugyancsak segítségére lesz az üzemeknek. A tudományos munka feltételeit javítani, a szőlőfajták termő- képességét növelni, alkalmazni a fejlett agrotechnikát — ezek az alappontok, amelyek szükségessé tették a céltársulás megalakítását. Ebben az esztendőben még két hasonló szervezet alakul a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézethez tartozó badacsonyi és egri szőlőtermesztési körzetekben. Csabai István HA h Sertéstartó kistermelők Bács-Kiskun megye sertéstenyésztése, illetve sertéshústermelése az országos árutermelés 11— 12 százalékát teszi ki. Az ötödik ötéves tervidőszak feladata, hogy a nagy- és a kisüzemekben egyaránt, a legmesszebbmenőkig figyelembe véve az adottságokat, a termelés lehetőségeit maximálisan kihasználják. Míg 1975-ben Bács-Kiskun megyében összesen 765 ezer 700 darab sertés volt — ezen belül 70 ezer 770 kocát számláltak —, addig a múlt év végére megközelítettük az ötéves terv célkitűzéseit. Az összes sertés 1978-ban 958 ezer darab, ezen belül a koca 91 ezer volt. A sertésállomány-növekedés főként a kisgazdaságokban'figyelhető meg. Míg az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben a változás kisebb mérvű. A kistermelők tenyésztési kedvének növekedése leginkább a náluk található sertések számának növekedésével mérhető. Ebben a gazdasági szektorban a tervidőszak kezdetéhez viszonyítva a sertések száma 150—160 ezerrel, a kocáké 20 ezerrel növekedett. A háztáji és kisegítő gazdaságokban a tenyésztési kedvet legjobban a nagyüzemek és a kistermelők közötti integráció erősödése és bővülése, elsősorban a zavartalan takarmányellátás segítette elő. De a termelés növekedését ösztönző közgazdasági feltételek is javultak. A kistermelők anyagi, műszaki ellátását ma már szinte mindenütt biztosítani tudják. Ezenkívül a piaci egyensúly, a termelési és értékesítési biztonság, valamint a mesterséges termékenyítés mind szélesebb körben való elterjesztése is segíti a kistermelői sertéstenyésztést. Legnagyobb feladattá vált. hogy a biztonságos termelés érdekében a jelenlegi kocaállomány megmaradjon, a tprmelés egyenetlensége megszűnjön. Ehhez az szükséges, hogy az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben és a kisgazdaságokban a meglevő sertés- férőhelyeket kihasználják. A tenyésztéshez a feltételeket mindinkább biztosítani kell. A bevátl termelésszervezési módszereket és az ösztönzési formákat — a kocaakciót, _a szerződéses süldőneveltetést és a bérhizlalást — továbbra is szükséges fenntartani és fejleszteni. B. J. Egymást segítő munkavállalások MEGALAKULT A SZŐLŐTERMESZTÉSI CÉLTÁRSULÁS
