Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
1979. augusztus 3. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT. SPORT SAKK-KÉSZLETEK KIÁLLÍTÁSA Nehéz küzdelmek a kalocsai sakkfesztiválon Ha a csehszlovák Láncot megkérdeznék, hogy mi az elsőség titka, méltán válaszolhatná, hogy figyelnünk kell a mögöttünk levőkre. Lánc nemzetközi mester hatalmas iramot diktál, s a kilencedik fordulóig mindössze egy játszmát vesztett. Azt is hogyan? Horváth Imre mesterjelölt ellen nagy királyszárnyl támadást indított. Vártuk a kapitulációt, amikor — vannak még csodák — Lánc elnézte, hogy ütésbe állítja hadállásának büszkeségét, a vezérét. Erre mondják, hogy olykor a jó öreg Homérosz is szundikált. Lánc azonban fiatal, és a nagv- mesteri cím várományosa, A stílusa a nagymesterek műhelyeiből Szpasszkijéra emlékeztet bennünket. Támad, kezdeményez, kombinál egészséges stratégiai alapokon. Nehéz küzdelem folyik a további dobogós helyezésekért a kalocsai sakkfesztivál vegyes-mester- versenyén. Gonsior csehszlovák mester egy ideig még tartotta az iramot, s kilátásai voltak az első helyre, de közbeszólt a bolgár Conov^mester, aki a játszmájukban előbb nagyon jól, aztán pedig nagyon rosszul állt. Végül Gonsior hibájából mégis derű köszöntött rá. Felzárkózott a mesteri cím kapujában álló Horváth Imre is. A Lánc nemzetközi mester elleni győzelem szárnyakat adott neki. így jelenleg négyen is — Gonsior, Hajtun. Conov és Horváth — esélyesek a Piros Arany torna főversenyének ezüst-, illetve bronzérmére, őket követi a kecskeméti Lénárt és Ceglédi, akik az utánpótlás erősségei. A sakkfesztiválon még véletlenül sem fordul elő szalonremi, s a játszmák színvonalával is elégedettek lehetünk, még ha olykor el is hangzik, hogy „nem ilyen lovat akartam” ... Sportszerű légkörben tankönyvekbe kívánkozó kombinációk tetézik a küzdelmet. Hasonló a helyzet a mesterjelöltek küzdelmében, ahol a dunaújvárosi Készt János vezet Ko- moróczki István (BACSÉP), Fodor (Karcag) és Sztrlkinácz Lajos (Baja) előtt. Hajnal visszaesett, csakúgy, mint Czibulka Zoltán, aki Mihók (Láng Vasas) ellen hat órán át küzdött a döntetlenért. Az I. osztályúak versenyében a kecskeméti Donkó Mátyás és a kiskunhalasi Zseni Benő veietl a mezőnyt Czakó (Érd) előtt. Fiala főtitkár is az élcsoportban halad, bár a keddi napon balsorsa volt. Mindkét játszmát vesztésre rontotta. A svájci rendszerű versenyen kél Nagy Imre (Jánoshalmáról és Kalocsáról) rukkolt az élre, az utánpótlás legjobbjai pedig egy- egy jó játszmában mutatják meg oroszlánkörmeiket. A sakkfesztivál eseményei azonban nemcsak a sakktáblákon zajlanak. Még most is nagy visszhangja van a sakkszavakról folytatott vitának, ahol Fajszi Károly, az eszperantó nyelv kiváló művelője. a sakktábla egy mezejének megnevezésére a „mezőcske” szót javasolta. Ez nyelvi lelemény! A kalocsai eszperantó baráti kör — kapcsolódva a sakkfesztiválhoz — ugyanilyen vitát rendezett a Barokk házban a folklórról. . Kalocsán nap nap után vannak külföldi vendégei, nézői a nemzetközi gyermekév alkalmából rendezett kiállításnak, ahol bemutatják az eszperantó nyelven publikált ifjúsági irodalmat. Aki pedig látni kívánja, hogy a gyűjtőkedv mire képes: tekintse meg a szebbnél szebb sakkkészleteket bemutató kiállítást, dr. Németh József gyűjteményét. Szerdán kezdődött el a feledhetetlen Tóth László emlékére indított úttörő-sakkcsapatverseny. A 6 fős csapatok nyolc városból érkeztek, hogy összemérjék erejüket, nyiladozó tehetségüket. Hajtun József Előkészületi mérkőzés Kecskeméti SC—Szolnoki MÁV 2—1 (0—1) Kecskemét, MFSC-pálya. 100 néző. Vezette: Fehér. KSC: Leskó I. (Frák) — Egyed, Elekes I., Beles (Elekes II.), Lakatos, Sztvorecz (Csordás), Pri- kidánovics, Farkas (Tapasztó), Sörös (Bedzsula), Puskás, Tóth (Leskó II.). Edző: Molnár Ferenc. Szolnok: Farkas (Bartos) — Csontos, Hegedűs, Nagy (Kurucz), Papp, Bencsik, Demjén (Izsó), Józsa, Kántor (Vízi), Menyhárt, Kovács. Edző: Papp István. A 25. percben hatalmas kapufát lőtt a mozgékonyabb szolnoki csapat, majd a 39. percben Bencsik átadásánál Elekes I elcsúszott; és Kovács a hálóba lőtt. 0—1. A 42. percben Prikidánovics 20 m-ről küldött lövése kipattant a kapusról. Farkas ismételt, de ezt már a kapus védte. A szünet után a 47. percben Lakatos kilépett a védők közül és a kapu jobb oldalába lőtt. 1—1. Alig egy perc múlva Prikidánovics szögletét Farkas a kapuba fejelte. 2—1. A KSC ezután cserélt, s a játék ismét lelassult. A 76. percben a szolnoki Hegedűs tiszta helyzetből a felső lécet találta el. Jók: Elekes I., Lakatos, Bedzsula. A GEMENC BAJNOKSÁG HÁZIGAZDÁJA: Á szekszárdi repülőklub Az MHSZ MÉM RSZ szekszárdi repülőkubja 1957-ben alakult. A tagság 1963-ban építette föl a klub hangárát, a hetvenes évek elején, szintén társadalmi munkában bővítették ki a szekszárdi repülők „főhadiszállását" az őcsé- nyi repülőtéren. A központilag nem támogatott, „B"-minösitésű klub életében döntő fordulatot jelentett, amikor a MÉM Repülőgépes Szolgálat átvette a felügyeletet. A Tolna megyei pártbizottság és az MHSZ megyei vezetősége mellé később újabb támogatót kapott a klub: a MALÉV-et. A politikai és repülőszervek összefogása tette lehetővé, hogy az őcsényi pilótákat ma hazánk egyik legjobb repülőközösségeként tartják számon. A klub a gemenci vitorlázórepülő bajnokság hétszeri megrendezésével jelentős nemzetközi elismerést is szerzett. A szekszárdi repülők munkája túlnő a sporton: az országban elsőként végeztek talajvizsgálatokat gazdaságoknak légifényképezéssel. Ma a Velencei-tavi Intéző Bizottság, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a szekszárdi Városi Tanács és több gazdaság munkáját támogatják légifotózással; ezzel a tevékenységgel teremtve meg a milliós értékű gépvásárlás anyagi alapjait. A klub katonai, mezőgazdasági és polgári repülésünk egyik bázisa: tagjai közül többen dolgoznak a Repülőgépes Szolgálatnál, tanulnak a nyíregyházi repülőiskolán és a MALÉV-nál. Bajnoki rajt előtt a megyei labdarúgócsapatok A hét végén újra bajnoki pontokért mérkőznek a megye labdarúgócsapatai, A figyelem ismét a pályák, a csapatok felé fordul. Előzetes beszámolóinkban ezt az igényt szeretnénk kielégíteni. Tudósítóinktól három alapvető kérdésre kértünk választ; mikor, milyen körülmények között kezdték meg a felkészülést? Kik távoztak, kiket igazoltak? Milyen tervekkel rajtolnak a bajnokságban? (me a válaszok’ Jelentős előnyt akarnak szerezni az őszi idény végére Csaknem háromhetes szünet után megkezdte felkészülését az új bajnoki szezonra a Honvéd Kun Béla SE labdarúgócsapata. Vereb edző távozása után a szurkolók körében élénk visszhangra talált az a döntés, miszerint a szakosztály vezetősége Kurucz Istvánt kérte fel a vezető edzői teendők ellátására. Az új edző személye kicsit ismeretlen, a csak labdarúgó-mérkőzésekre járók körében, eddig ugyanis egy másik sportágban kamatoztatta edzői képességét. mégpedig a Lenin Tsz SK NB II. férfi kosárlabdacsapatánál. A pillanatnyilag szalagszakadás miatt cinkcsizmát viselő edző a következőket mondta a csapathoz kerülése körülményeiről. a felkészülésről és a közeljövő feladatairól. — 1974-ben végeztem a Testnevelési Főiskolán. Edzői képesítést a labdarúgószakon szereztem, ahol Bacsó István és Göltl Béla voltak a tanáraim. Kiskunfélegyházára visszakerülve a Móra Ferenc Gimnáziumban tanítottam, mint testnevelő tanár. A későbbiek során a kosárlabdában is megszereztem az edzői képesítést, és a Lenin Tsz SK kosárlabdacsapatának lettem az edzője. Július elején kerestek meg a Kun Béla SE vezetői, hogy vállaljam el a csapat edzésének vezetését, főállásban. Hosszas töprengés után tudtam csak végül is igent mondani. Július 10-én kezdtük meg a felkészülést az új bajnoki évre. 30 fős kerettel. Ügv tervezem, hogy kö-- zel két hét után szűkítem le ezt a létszámot 18 lőre. Ez nem azt jelenti, hogy csak ezzel a 18 játékossal számolok a későbbiekben. A többiek előtt is nyitva áll az út a csapatba kerülésre, ha teljesítményük indokolja azt. A szakosztályon belül három edző áll még segítségemre: Kókai. Rácz és Ézsi. akikkel igyekszem szorosan együttműködni. Két hétig heti nyolc edzést tartunk, ahol vegyes felkészüléssel igyekszem a játékosok erőnlétét és formáját kialakítani. A sorsolás szeszélye folytán szinte az összes rangadó jellegű mérkőzésünket hazai pályán játsszuk le. Ezeken szeretnénk úgy helytállni, hogy a szezon végén már jelentős előnnyel várhassuk a tavaszi idény indulását. Ügy érzem, a játékosok képesek az előttünk álló feladatok megoldására, ehhez kérném azonban a szurkolók és a város sportszerető vezetőinek erkölcsi támogatását. vetkező idényre való felkészülésről? — A mindennapos edzések mellett egyhetes szakmai összevonást tartottunk, napi két foglalkozással. Elsősorban a támadójá- Iékot gyakoroltuk. Sajnos, nincs a csapatnak vezéregyénisége. Vannak ugyan képzelt, játékosok, de rutin híján nehezebb a pontszerzés. A csapat kialakítása érdekében fontosnak turtom az előkészületi mérkőzéseket. Kétszer a KTE-vel, egyszer a Lajosmizsével játszottunk. — Milyennek tartja a sorsolást? — Rendkívül kedvezőtlen a sorsolásunk. Éppen a leszereléskor kapjuk a legerősebb ellenfeleket, ezért megpróbáljuk az elején megfogni a mezőnyt. Nagy • súlyt fektetünk a hazai találkozókra, mert egyik csapat sem szeret játszani a „vörös bársonyon”. Bátran valljuk azonban, hogy a jobbtól kikapni nem szégyen. — Milyen játékosanyaggal rendelkeznek? — 25 fős kerettel készültünk. Mindenkire számítunk, hiszen .a sárga és piros lapok újbóli bevezetése miatt eltiltások lehetnek, és a sérülteket is pótolni kell. Há— A csapat július 9-én kezdte meg a felkészülést — tájékoztatott Fejes Gábor szakosztályvezető. — Farkas András irányításával huszonnégy fős4.teret látott munkához, közöttük a sikeresen szerepelt ifjúsági csapatból hat fiatal is helyet kapott a keretben. A felkészülés első két hete az állóképesség fejlesztésének jegyében telt el, amelyhez a szakosztály vezetői kedvező feltételeket teremtettek. Július 22-től a technikai és taktikai gyakorlatok előtérbe helyezésével, valamint a lejátszott edzőmérkőzésekkel készültünk a bajnoki rajtra. rom kapusunk van: Domokos, Sze- gezdi és Kónya. A védelemben Szívós, Rózsa, Kucsera. Zátrok, Szepesi, Urbán, Kitoljak, Hoffer, Pirisí es Szabó IT, a középpályán Kolek, Szécsényi, Szabó I., Kuta- si, Lantos, Makó, Szahtai és Oeskó, a csatársorban pádig Szöllősi, Szűcs, Bauko és Palcsó jöhet számításba. Ki kell azonban emelnem, hogy egyesületünk fő célja a fiatalok nevelése és képességeik fejlesztése. Több, jelenleg az NB 1-ben játszó futballista rúgta i 1a labdát. Közülük csak a békéscsabai Zsíros, a fehérvári Meggyes: és Bodor nevét említem. Jobb lenne azonban, ha több szakmai támogatást kapnánk. — Mi az együttes célkitűzése? — Célunk az 1—5. hely megszerzése. Nem lesz könnyű, mert az ellenfelek is erősödtek. Minden eddiginél szorosabb bajnokság lesz. Az nyeri el a bajnoki címet, aki becsületes munkával, megfelelő hozzáállással dolgozik egész évben, és a rangadókon is legalább egy góllal jobb riválisánál — fejezte be Krivy Ottó. a Honvéd Me; zőíi SE edzője. — A csapatból Pozsonyi és Barabás Fa.újzra, Bocsa és Varga a H. Szamuely SE-be távozott, Farkas és Tamás pedig visszavonult az aktív játéktól. Haltáról Pável- kót, Kecelről Mezeit, Miskéről Horváthot. a Pécsi Universitas- bóL pedig Halászt igazoltuk le. — Célkitűzésünk, hogy a korábbi 9. helyről, amely méltatlan a csapat hagyományaihoz, feltétlenül előbbre kell lépnünk. Közben pedig szeretnénk lerakni egy olyan csapat alapjait, amely képes lehet majd nagyobb feladatok megoldására is — mondta Fejes Gábor szakosztályvezető. Siikösdön lejárt a türelmi idő Kalocsán előbbre kell lépni A cél: elkerülni a kiesési gondokat A város másik, megyei I. o.-ban szereplő csapatának, a Szövetkezeti SE-nek csak egy hét pihenő állt rendelkezésére az osztályozok befejeződését követően. Keddi első edzésük után Klincsók Pál, a csapat edzője beszélt az együttes helyzetéről. — Huszonkét játékossal kezdtük el a felkészülést. A rövid pihenő után a feljutás örömétől hajtva, mindenki nagy lelkesedéssel látott a munkához. Ami az erősítéseket illeti, pillanatnyilag még csak négy új játékos átigazolása záródott le. Nagyon szeretném, ha a többi vitás kérdés végére, így például a pálya használatának .ügyére is mielőbb pont kerülne, és így csak a felkészülésre kellene összpontosítanunk. Egyébként heti négy edzéssel készülünk az új bajnoki évre. Bázisszervünktől ígéretet kaptunk arra, hogy úgy erkölcsi, mint anyagi téren minden támogatást megkapunk, ami ebben az osztályban szükséges a zavartalan szerepléshez. A csapat tagjai ezt szorgalmas munkával igyekeznek viszonozni, és úgy érzem, ez már garancia lehet arra is, hogy az idény végén nem lesznek kiesési gondjaink. Mérkőzéseinket továbbra is az Alpári úti pályán rendezzük. A sorsolást illetően úgy vélem, hogy előre lefutott mérkőzés nem lesz. Mindenki ellen szeretnénk becsülettel helytállni. Szeretnének az élmezőnyben végezni Délután 4 óra. A Honvéd Me- zőfi SE pályáján zajlik az élet. A tűző napsütésben izzadó 22 játékoson látszik, hogy keményen dolgoznak. Odébb a kapusok edzenek. A pálya közepén áll az edző, és osztogatja az utasításokat. Krivy Ottó immáron 15 éve irányítja rendületlenül, mgg-megúju- ló erővel a katonacsapat edzéseit. — Legnehezebb dolgunk nekünk van, a honvédegyüttesek vezetőinek. hiszen 8 hónaponként kicserélődik az állomány. Ez meglátszik a teljesítményünkön is. Nehéz mindig újrakezdeni A bevonulok sem taktikailag, sem technikailag nem ütik meg a szintet. Különösen a mai ifjakra jellemző ez, akik semmit sem hajlandók áldozni a sportért. Ráadásul gyenge testfelépítésük miatt nem bírják a hosszú távú munkát. A helyzet pedig egyre rosszabb lesz. Ezért elsősorban a fizikai képzésre helyezzük a hangsúlyt. Általában azonban csak a szezon végére sikerül a legütőképesebb gárdát kialakítani. — Hallhatnánk valamit a köA mérsékelt tavaszi szereplést követően a megszokottnál keményebb hangnem uralkodott a szezonzáró értekezleten Sükösdön. Vezetők és játékosok egyetértettek abban, hogy a továbbiakban ezzel a teljesítménnyel nem lehet megélni a megyei első osztályban. A szakosztály vezetőségének eltökélt szándéka, hogy véget vet a „langyos sütkérezésnek”. lejártak a türelmi idők. s a nevek után senkinek sem lehet helye a pályán. Nagy fogadkozásokkal és kemény munkával tart a felkészülés július 9. óta. változatlanul Varga Imre edző irányításával. A korábbi kerethez 3 új fiú csatlakozott: Sü- kösdre igazolt Bajáról Buda Pál, Császártöltésről Szeitz István, Ér- sekcsanádról Kovács József. Eltávozott Kocsis Csaba Bácsalmásra, Faddi I. 31-én vonult be A kiskőrösi Petőfi Spartacus labdarúgócsapata Biácsi Sándor edző vezetésével július 4-én kezdte meg a felkészülést. Eddig 17 edzést tartottak, amelyből 3 edzőmérkőzés volt. Az edzések kizárólag erőnléti edzések voltak. A formába, hozást jelentő edzőmérkőzések az eredmény szempontjából nem jól sikerültek, hiszen a Szekszárdi Dózsától 4—1, a*!” Izsáktól 2—1, és a Harta csapatától 2—1 arányban vereséget szenvedtek. A játékosállomány jelentősen változott, mert Kálmán, Major. Bereczki, akik egyéves katonai idejüket töltötték, leszereltek, és így visszamentek egyesületeikbe. Kiadták még Szabó Sándort "Kecelnek. katonai szolgálatra,, míg Lógó II. Nemesnádudvarra készül. Nem adta ki Érsekcsanád Ikotityot, aki eredeti elhatározását az utolsó pillanatban visszavonta, és maradt Érsekcsanádon. A 11 mezre 21-en pályáznak. így nagy a versengés a posztokért. A csapat a középmezőny egyik helyét, szeretné megszerezni. Inspirálja a felkészülést, hogy augusztus 11-én Süküsdön szerepel Rákosi Gyula csapata, amely Japánba készül a II. ifjúsági világkupára. Változás történt az ifjúsági és serdülő csapat irányításánál. Több évi sikeres munka után eltávozott Kómán I.ászló, helyét Bajai Péter foglalta el, aki igen szép eredményt mutatott fel a serdülőknél. Nagyon örülünk annak, hogy Bujdosó Márton, a Fájsz Volt edzője elvállalta a serdülők edzését. I MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.25: Hírek. 16.30: Urál. Szovjet rövidfilm (színes). 16.50: Van képünk hozzá! Tévénézők vetélkedője (lsm.). 17.30: Dél-alföldi krónika. A Szegedi /Körzeti Stúdió műsora. 16.00: Ot perc meteorológia. 16.05: Reklám. 16.15: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. '6.30: Munkásarcok. Portréflim Petrány Béla hengerészről. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (színes). 19.30: TV-híradó (színes). 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.20: Napforduló. Tévéfilm (színes). 21.65: A Szovjetunió népeinek VII. nyári spartakládja. Összefoglaló a nap eseményeiből. Közvetítés Moszkvából, felvételről (színes). 22.65: TV-h(radó 3. (színes). 22.55: Reklámműsor. 2. MOSOR: 20.00: Vallomások a XX. századról. Major Máté (lsm.). 20.50: Ot perc meteorológia (lsm.). 20.55: Gian Carlo Menottl: A telefon. Az opera tévéváltozata (lsm.), (színes). 21.20: TV-híradó 2. (színes). 21.60: Reklámműsor. 21.65: Holttest a Temzéből. NSZK bűnügyi film (színes). (16 éven felülieknek!) KOSSUTH 8.25: A halhatatlanság járművet. 8.35: Operettrészletek. 9.18: Most már elég? Tarnól Gizella műsora a balatoni kempingekről. 9.33: Barangoló. 10.05: Visszapillantó. 10.35: Az én lakásom. Tompa Mihály verse. 10.60: Haydn: G-dúr vonósnégyes Op. 56. No. 1. 11.00: Svejk. Egy derék katona kalandjai békében és háborúban. Epizódok Jaros- lav Hasek regényéből. 12.35: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.63: Az önkényuralonj és a kiegyezés kora Irodalmának hetei. A civilizátor bukása. Barta János összeállítása. 16.28: Kóruspódium. 16.66: Magyarán szólva . . . 15.28: MR 10—16 — különkiadás. 16.05: Mindennapi jókedvünk. Rapcsányi László műsora. 17.10: Operaáriák. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: Bontovlcs Kati énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 19.15: Hang-album. Veres Péter. 20.15: Bemutatjuk új felvételeinket. 20.61: Dzsesszfelvételekből. 21.01: Csehországi mozaikok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: BástI Lajos rádiószerepeiből. 23.16: Mignon. Részletek Thomas operájából. 0.10: Filmzene. PETŐFI 8.05: Szovjet fúvószene. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népdalok. Madarász Katalin, Ötvös Csaba, Kerekes Tóth Erzsébet és Tihanyi József énekel, Szől- lős Beatrix clmbalmozlk, Béres János furulyázik. 9.28: Bende Zsolt énekel. 9.36: Iskolakezdés előtt. Riport. 10.00: Zenedélclőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig. 14.00: Jó utat! 14.15: A beat kedvelőinek. 15.30: Könyvről — könyvért 15.40: Dallamról — dallamra. 17.00: Szóból ért az ember. 17.30: ötödik sebesség. Uancsa- riból és Baja-Vaskútró!. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.26: Harminc perc alatt a Föld körül. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Dokumentumjáték Lev Tolsztojról. 21.33: Szirmai Albert operettjeiből. 22.17: Elfelejtett dallamok. 23.15: Párizsi melódiák. 3. MŰSOR 8.08: Kamarazene. 10.00: Hídfők a végtelenben. 11.05: Romantikus zene. 12.05: Barber: Vanessa. Négy fel - vonásos opera. 14.09: Barokk szonáták. 15.10: Könyvszemle. Tamlori Dezső: A meghívás fennáll. 15.20; Századunk zenéjéből. 17.05: TÍt>-top parádé. 17.25: Madrigálok. 18.00: ESZII Riport. 18.25: OperiiÁriálf. Ivó Zidrk énekel. 19.05: Hangfelvételek felsőfok#«. 20.11: Évfordulók nyomában, 21.00: Mozart müvek 22.27: Kan».nan.i,/>iic t. Jó középcsapattá válni Újonnan igazoltak: Jenei István (Leninváros), Kiss Lajos (Vas- egerszeg), Fábián István (Csengőd), Polgár Mátyás (Kecel), Holler Lajos (Kecskeméti MÁV), Sza- lay Zsolt (Csengőd). Leszerelt: Bajusznács János. Folyamatban van még Dusnoki II. János átigazolása a KSC-be A szakosz- tályvezetésben is történt változás, mert a meglevő szakosztály mun- ‘ kájába bekapcsolódott Pecznyik Sándor és Őszi Lajos. A szakosztály célkitűzése: jó középcsapattá válni az 1979—80. bajnokságban. Ezt a célt 50 százalékos teljesítmény elérésével, a 8—9. hely megszerzésével kívánják megvalósítani.