Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-04 / 154. szám

1979. július 4. • PETŐFI NÉPE • 3 VÁR HELYETT A MÁRIA UTCA — VONZÓ HAJÓSI VIGASSÁGOK Elviszik-e majd jó hírünket? Az NSZK idegenforgalmi újságíróinak látogatása Bács-Kiskunban Tűnjék felszínes közhelynek, le kell írnom, hogy a pontosságot általában a németek erényének tartják. Ezt igazolták eddigi ta­pasztalataim is. A megbeszélt órában, percben érkeztek az ide­utazó hivatalos vendégek, kül­döttségek. A TOUROPA és a magyar IBUSZ közös szervezésében hazánkkal ismerkedő NSZK-beli újságírók bizony megvárakoztatták kecske­méti fogadóikat, noha mindkét utazási irodától a legjobb szak­emberek állították össze a prog­ramot. Számításba vették a me­leget, az útlezárásokat, a tájjelle­gű borok vendégmarasztaló tu­lajdonságát, a látnivalókat. Még­is kicsúsztak az időből: a nagy példányszámú lapok munkatár­sai minden apróságra kíváncsiak voltak, mert háromszor is meg­gondolják, mit ajánljanak olva­sóiknak. Jártasak lévén a szakmában, jól tudják, hogy ilyenkor min­denki a szebbik arcát mutatja, sebesebben mozognak a pincérek, elczékenyebb a szállodai sze­mélyzet, kitesznek magukért a folklórműsorok szereplői, ök ar­ra kíváncsiak, hogy mit tud a magyar vendégforgalom a hét­köznapokon, mire számíthatnak az előzetes bejelentés nélkül érke­ző egyéni és csoportos turisták. Igényeikhez, elképzeléseikhez mé­rik a kínálatot. Bejárták a fél világot, nehezen lelkesednek. □ □ □ Most azonban határozottan jó kedvük van. Délután a megye- székhelyen tájékozódtak. Tetszett a tanácsház díszterme — öt-tíz percet ér számukra —, elisme­rően bólogattak, miközben vé­gigsiettek a Kodály Intézet fo­lyosóin. A Tudomány és Techni­ka Házához, a Naiv Múzeumhoz már nem maradt idejük, erejük, talán kedvük. Az emberek, a forgatagos terek érdekelték őket, az üzleteket bújták. (Tucátnyi hanglemezzel távoztak a zenemű- és antikvár­boltból. Egyikük már járt itt, emlékezett a kedves üzletre, ő beszélte rá a többieket.) A ro­konszenves H. Forster urat, a Hamburger Morgenpost tekinté­lyes újságíróját a történelem ér­dekli. A várról tudakozódik, a Maria utcába és környékére vit­tük. Majd leesett az álla, előke­rült a fényképezőgép, a jegyzet­füzet. Másfél órás járkálás. be­szélgetés, anekdotázás után kér­dezte a Kisbugaciban: miért hall­gatnak ezekről a varázsos utcák­ról.? A többiek is megtalálhatták, amit kerestek, mert vidáman né­zegetik a Strand-vendéglő erké­lyéről a mutatós, tetszetős uszo­dát.; Kucsora Józseftől, az IBUSZ megyei irodájának helyettes ve­zetőjétől azonnal megkapják a háttérben csinosodó motel árait, és egyszuszra tájékozódnak a sportolási lehetőségekről. — Sehr schön! — mondja Gérisch asszony, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szemleírója. Remek a vacsora. Ermano Höpner (Düsseldorfer Handelblätt) szerint a libamáj ódát érdemelne. Az idegenvezető mosolyog, ud­variasan kiigazítja az óhajtó mó­dot. „Egy Nobel-díjas író így is vélekedett, több nyelvre fordí­tották nevezetes költeményét. Nobel-díjas barátjával „kóstolta meg Magyarországot”. Frau Schamoni Eiswald Edit, a Magazin für Sie szerkesztője érdeklődik rögvest, nem tervez­nek-e gasztronómiai túrát? Mond­juk a Gundeltől a Sobri Jóskáig (remélem nem haragszik meg a jeles nagybaracskai halfőző mű­vész e ragadványnévért), vagy a libamájtól a bugaci rablópe­csenyéig. . Kayser asszony (Stutt­garter Zeitung) a fölös kilóktól félti egy kissé honfitársait, de ő is újra vesz a különleges salátá­ból. Pihentetőül, az evés- és zene­szünetben a másnapi program­ból hallanak előzetest az IBUSZ- kísérőtől. Bugac, Kalocsa, Hajós lesz az útirány, kapnak tájél­ményt ménessel, népművészetet dalban, táncban, virágzó virágok­ban elbeszélve, és sváb hopszasz- szát valamelyik hajósi pincében. A legolvasottabb hamburgi lap munkatársa alig akar hinni a fülének: létezik Magyarországon német nemzetiségi csoport. □ □ □ Amman Erika, a TOUROPA utazási szervezet sajtóosztályá­nak helyettes vezetője örül az ér­deklődésnek, a záporozó — a megközelítési, szállásfoglalási le­hetőségekről tudakozó — kérdé­seknek. A világhírű cég szervezett elő­ször a második világháború után csoportos látogatást Magyaror­szágra, még 1953-ban! Azóta is jók a kapcsolataik a magyar társszervekkel. 1978-ban a tavaly- előttihez viszonyítva 36 száza­lékkal többen utaztak szervezé­sükben hazánkba, idén további 20 százalékos növekedést tervez­nek. A szocialista államok közül velünk a legintenzívebbek tu­risztikai kapcsolataik, hangsú­lyozza a csinos, diplomatamodo­rú asszony. — Nagyon rugalmas árpolitikát folytatnak önök és az utóbbi években bővítették a kínálatot, alkalmazkodtak az NSZK-piac- hoz. Meggyőződtünk erről a bu­dapesti Thermál szállóban is, lát­tunk, próbáltunk különféle kú­rákat. Eddig csak a Balaton volt a köztudatban, szeretnénk fölkutatni, népszerűsíteni a ke1 vésbé ismert szép területeket is. Sokan szeretnének szabadsá­guk során fürödni, napozni, spor­tolni, ezért is kedveltek az össze­tett ajánlatok. Módot nyújt vá­rosnézésre, kulturális élménye­ket ígér, kapnak valamit a szó­rakozni vágyók is. Dr. Háhn Lidia, a magyar IBUSZ vezérigazgató-helyettese hívta meg általunk ezt a tíztagú újságíró-küldöttséget. Kitűnő öt­let, mert a szájpropaganda után a sajtó tehet a legtöbbet. Olyan kollégákat kértem föl a magyar- országi körútra, akiket kedvelnek az olvasók, népszerűek, színesen írnak és tárgyilagosságra törek­szenek. Nevük van! Az eddigi ta­pasztalatok alapján biztosra ve­szem, hogy kedvezően mutatják be ezt az országot, megélénkül egyik-másik idegenforgalmi tá­jon a forgalom. Bradmayer Mónika, a München Merkur munkatársa is odafülel a beszélgetésre, helyeslőén bólogat. „Eddig minden tetszett.” Amman Erika és a többiek is prospektusokat, térképeket, fény­képeket kérnek, kapnak. □ n d Hazatérve azt hiszem, mind­nyájan besegítenek abba, hogy meglegyen az a tervezett 20 szá­zalékos növekedés. Jó. fontos, hasznos, kell a márka, de a tév­hitek, félreértések, a kölcsönös bizalmatlanság oszlatása még fontosabb. Remélhetően valóban valósághű, értékeinket feltáró, gondjainkat sem titkoló riportok­ból ismeri meg e nagy lapok millió olvasója ezt a jó hangu­latú — ők mondták — országot. Heltai Nándor Üdülni is tudni kell Életvitelünk mindinkább éssze­rűségen alapszik. Mi sem termé­szetesebb tehát, mint, hogy idei évi rendes szabadságomat is tu­dományos előkészületek után kezdtem meg. Szívós búvárkodá­saim esszenciájaként sikerült né- ’ íy fontos nyaralási parancsola- kikristályosítanom. Hasznosí­tás és miheztartás végett — íme közrebocsátom ezeket. Elvégre mindenkit „érhet” még nyaralás. Nos tehát. A szabadság részint elszabadulds a munkahelytől. Jó két hétre ezért téptem ki magam a szerkesztőség kötelékéből. Ne­jemet karon fogtam, s meg sem álltunk „Lüllafüredig”. Másrészt fabatkát sem ér a nyaralás, ha a munka motorját nem kapcsolja ki az ember. Ezért aztán újságírói toliamat kizárólag arra használtam az üdülőben, hogy naponta egyszer megjelöltem vele, az A, B, C, menüből melyi­ket választjuk hitvesemmel. A ki- kapcsolódást odáig vittem, hogy az asztaltárs házaspárnak csupán a nevem dörmögtem el, de hiva­tásomról mélyen hallgattam. (Ér­dekes módon — ezzel egy véle­ményen voltak velünk.) Miután azonban megmelegedtünk — úgy félidő táján —, mégis csak kény­telen voltam kilépni inkognitóm- ból. Elkezd nekem a szomszéd az­zal híresikedni, hogy egy „hülye újságíró” milyen nagy cikket írt róla mint kitüntetett újítóról. Csak hát -— szóljak hozzá! — az a firkász nem átallotta vörhenyes színűnek aposztrofálni az ő baju­szát, holott az — nézzem meg! — testvérek között is szőke ... Mindazonáltal olyan áhítattal haj­togatta szét az irattárcájában ma­gával hordott újságkivágást, mint­ha egy — mohácsi vész előtti ok­levél-különlegességet mutatna. A szépen megírt portré olvastán, már csak a mundér becsületének jogos védelmében is feltártam ki­létemet. A szakvéleményemet kí­sérő kínos csönd megerősített ab­ban a felfedezésemben, hogy azt a bizonyos kikapcsolódást nem lehet azért ad abszurdum vinni. S ha már az étkezésnél tar­tunk ... Nyaralási kátém követke­ző javallataként megszívlelésre méltónak tartom, hogy a menük kiválogatásánál senki ne induljon ki hazai, tehát megszokott re- Ceptúrák szerinti beteljesülések­ből!. No — tudom, ez kissé tudo­mányosan hangzik még. Arról van szó, hogy például egy tőről met­szett Duna—Tisza közi dolgozó semmi szín alatt ne várja „Lülla- füreden” a brassói aprópecsenye bács-kiskuni borsos-fokhagymás zamatait. Uralkodjon indulatain, amikor az általa megszokott szo­lidan zsíros, inkább szikáras ap­rópecsenyéből csupán az „apró”- val találja magát szemközt. Más tekintetben inkább pörköl- ti hangulatok kerülgetik — s per­sze a kedvenc aromák nélkül... Vessen bár az üdülő-sors bárkit Miskolcra, Zalába, avagy a Haj­dúságba, feledje eí átmenetileg az otthoni ízeket, és saját lelkinyu­galma érdekében egye azt, amit az üdülőtáj népe a saját szája íze szerint főz meg fazekában. Ne faggatózzon, hogy milyen az az izé-szelet Pejácsevics módra, to­vábbá a Héderváry módi szerint megalkotott vacsora, avagy a cső­ben sült tojás tésztafikarcokkal. Mert ha készségesen, s némi saj­nálkozó jóindulattal meg is ma­gyarázzák, hogy az az izé végered­ményben paprikás marhaszelet, úgysem azt a sava-borsot kapja, amire idehaza beidegzett nyelve félkészül. Végső soron így is, úgy is alkalmazkodik a pihenő gyo­mor, s azt a jó pár kilós súlygya­rapodást hiánytalanul produkálja az üdülő fizimiskáján. S van ki­segítő, ám praktikus megoldás ar­ra az esetre, ha véletlenül min­den menüt ily fennkölt névvel ajánlanak. Egy háromtagú család úgy éljen vele, hogy kérjen A—B —C kollekciót, s a felszolgálás után könnyen megegyeznek, ki — melyiket eszi meg. Az sem fölösleges üdülési pa­rancsolat, hogy a hátunk mögött hagyott lázas munkából (tisztelet a kivételnek) ne hebehurgyán omoljunk az édes semmittevésbe. Tartsunk módjával átmenetet. De ne úgy, mint mi, kedves nejem­mel. Azon az alapon, hogy pél­dául szerénységemnek javára szolgál, ha tollforgató izmait ta­lonba téve, városnéző kószálással áll át megmacskásodott lábai fog­lalkoztatására — „Lüllafüredről” Miskolcra buszozva irányt vettünk az Avas megmászására. Az ördög emlékezett már rá, hány száz — vagy ezer? — lépcsőn kell fel­kúszni, míg az ember odafönt a tetőn birtokba veheti azt a csodá­latos panorámát, sőt tovább men- v,e'^P?sz^01^va a tévétorony ki­látójáról a lecsüngő fellegeket. Elég az hozzá, hogy a küzdelmes turistaút végén legalább negyed­óráig csak ilyen szegényes társal­gást folytattunk: „Hjaj, hjaj Csak még egyszer jussak le innét, többé a büdös életben!” A kilátótorony presszójában hosszú negyedórák után tértünk magunkhoz, s a fáradtságtól a ki­látásban is elfelejtettünk gyönyör­ködni. A kedves felszolgálónő megvigasztalt bennünket, , mond­ván, hogy ő naponta megteszi ezt a hegy-lépcső-mászó utat oda- vissza. Mutatta is kiütközni ké­szülő visszereit ma még, formás lábán. Nincs ide fel legalább rit­ka aütóbuszjárat? — céloztunk a torony alatt terpeszkedő autópar­kolóra, s a hozzá vezető betonút­on. — Sajnos, nincs — csóválta fe­jét bánatosan a kisasszony. Miből is meggyőződhettünk róla, hogy miskolci illetékesek igencsak ré­gen hatolhattak fel gyalogosan az Avasra. Másképpen eszükbe ju­tott volna, hogy az Avas-tetőről nyíló tüneményes körképet nehe­zébe járású korosztályok, netán fájós lábú nemzedékek számára is megközelíthetőbbé tegyék Hogy ne pont az Avason hangoz­zanak el ehhez hasonló dolgok: „Majd kiugrik a szívem a helyé­ből!” — „Ha nem akarsz a ka­rodban levinni a hegyről, hívas­sál taxit.” — „Ügy érzem most magam, mint miskolci béka a ko­csonyában. Hogy lesz erőm lejut­ni a városba?! örülök, hogy még pislogni tudok.” No, persze, aki nem bírja a lép­csőmászást, ne menjen az Avas­ra. Igazán nem kötelező. Mond­hatnánk. De nyaralási tanácsul csak annyit, hogy város- és kör­nyéknéző _ túráinkkal is tartsunk fokozatosságot. Mostanság felkapott kifejezés­sel élve — nem lehet túlértékelni azt a javallatot, hogy nyaraláskor, üdüléskor ne hagyjuk magunkat kihozni sodrunkból. Legyen a provokáló izgága alak, avagy kul­lancs. De erről majd máskor. El­végre a dolgozó ember, esetünk­ben az e cikket olvasó földijeink nyugalmára is vigyázni kell. Tóth István A vasasszakszervezet központi vezetőségi ülése Napirenden az üzem- egészségügy A vasipari üzemekben folyta­tott vizsgálatok bizonysága sze­rint a vállalatok üzemegészség­ügyi helyzete összességében ja­vult — állapították meg a . vasas­szakszervezetek központi vezető­ségének tegnapi ülésén. A nagy­arányú változások ellenére sók üzemben korszerűtlen munkafel­tételek, kedvezőtlen munkakörül­mények között, elavult techno­lógiákkal, nagy fizikai igénybe­vétellel dolgoznak. Legszembetű­nőbb ez a kohászatban, ahol a rekonstrukciók csak részben ja­vítottak a helyzeten. Előrelépés viszont, hogy a szilikózis a rend­szeres szűrővizsgálatok és a szi­gorú munkahigiéniás rendelke­zés eredményeként ma már rit­kán fordul elő. Ugyanakkor elő­térbe került a vibrációs zaj- és a vegyiártalom; ezeknek a vas­iparban dolgozók közel 15 szá­zaléka Van kitéve. A vasasszak­szervezet javaslatokat dolgozott ki az üzemegészségügy! helyzet további javítása érdekében. (MTI) Csütörtök: a legforgalmasabb nap Az iparcikk- és ruházati üzle­tek későbbi zárásának bevezeté­se a lakosság körében kedvező fogadtatásra talált, hétközben a csütörtök lett a legforgalmasabb nap, s az eredmények láttán a kereskedelmi dolgozók körében is oldódik a kezdeti ellenállás — állapította meg a Belkereske­delmi Minisztérium, amely rend­szeresen ellenőrizte, s a taná­csoktól és a vállalatoktól kapott információk alapján összegezte a csütörtöki bevásárlónaR tapasz­talatait. Az elmúlt két és fél hónap rövid ahhoz, hogy végle­ges következtetéseket vonjanak le a vásárlási körülmények ja­vítására, az üzlethálózat jobb kihasználására bevezetett intéz­kedésből, de az már bizonyos, hogy „nem mondott csütörtö­köt”. A minisztérium és a szakszer­vezet javaslatára — mint isme­retes — április 19-én vezették be az országos bevásárlónapot, s azóta Budapesten s a városok fő­útvonalain, kereskedelmi centru­maiban lévő iparcikküzletek és ruházati áruházak csütörtökön­ként 20 óráig tartanak nyitva. A minisztérium ősszel ismét napirendre tűzi a bevásárlónap tapasztalatait, annak érdekében, hogy intézkedéseket hozhasson a célnak megfelelő működésére. (MTI) BARÁTAINK. ÉLETÉBŐL A csodálatos játékfal A berlin-königsheidei „Ma­karenko” óvoda kicsinyei nem győznek szórakozni a csodálatos játékfal előtt. Kövér pingvin, nagyfülű elefánt, kapzsi zsiráf, vidám majom tekint rájuk, fa­autók robognak, különös formá­jú madarak, halak vonzzák a te­kintetüket. És minden megfog­ható, mozgatható! Egyes alakok még meg is szólalnak. Ha meg­nyomják a pingvin hasát, ha megfogják a hóember orrát — csodálatos módon — hangot is adnak. A bagoly / üvegszemei jobbra-balra járnak, s mindig más színt tükröznek. Különösen érdekesek a falon lévő gombok: ha megnyomja az ember, vala­hol mindig valami fény gyullad ki. Egyszer a hal szeme villog, máskor a függőlámpa világít — • A sokoldalú iparművésznő játékfigurái mindenütt nagy tet­szést aratnak. néha pedig nem történik sem­mi... Ez a „mérgesítő” gomb az alkotó, fiatal berlini iparművész­nő tréfája. * Dagmar Müller Prezlauer bergi lakásán elmondja, hogy a berlini tanács megbízásából ké­szítette a 3x1,35 méteres játék­falat. Mindig új és új ötleteken töri a fejét, hogy a gyermekek fantáziáját kielégítse. Az óvoda vezetői kitűnőnek találják a fa­lat, a játékos formák, az élénk színek különösen megfelelnek az életkor igényeinek. Az alkotóművész a berlini iparművészeti főiskolán 1971- ben diplomázott, ezt követően a görlitzi színházban, majd az if­júsági televíziónál szerzett gya­korlatot. Festményeit és grafi­káit most készül kiállítani. Dagmar Müller most a berlini „Joliot Curie” óvoda ebédlőjébe készít falat. A gyermekek kíván­sága alapján a fal akváriumot ábrázol majd. Lakása falán egy­előre papíron látható a vázlat: tengeri csikók, cápák és más tengerlakók „úszkálnak” a képen. Előbb kísérletképpen halvány pasztellszíneket használ, de ké­sőbb erős színek uralják majd a kompozíciót. „Számomra is új feladat volt, — moncjja a művésznő — egy ilyen nagyméretű — 4.30x2,70 méteres — falat tervezni, ame­lyen még egy ajtó is van. Las­san azonban, remélem, sikerül a megoldás. Barátaimmal és mű­vész kollégáimmal mindenesetre megbeszéltem az elképzelései­met. Persze a tanácsokból és a kritikákból csak azt fogadtam meg, amivel magam is egyetér­tek. Hogy végül is mi ez a mun­ka: festészet, iparművészet? Azt hiszem, egyik sem egészen, vala^ mi új: mindenből valami!" • Dagmar Müller csodálatos fala a berlini „Makarenko” óvodában. Láthatóan tetszik a kicsinyeknek. PÁLYÁZAT A népi Lengyelország újjászületésének 35, évfordulója alkalmából 6. MAZURI TAVAK Valóságos turistaparadicsom a vadregényes Mazuri tavak vilá­ga. Erdők és, dombok között ezer és ezer apróbb, nagyobb tó, me­lyeket csatornák kötnek össze. Lengyelország' egyik legszebb tájegységévé avatják ezt a vjdé- ket. Itt találjuk Lengyelország legnagyobb tavait, a Sniarueyt. amely 113 négyzetkilométer és a Mámryt.a maga 104 négyzetki­lométerével. Az összekötő folyók és csatornák pompás csónak- és vitorlás utak. Közülük a legnép­szerűbb a Gizycko városkától Mik.ola.jki városig vezet' 40 km hosszúságban, vagy a Niegocin- tóhoz vezető két kisebb csatorna 26 kilométer hosszúságban. A ta­vak területén számos természet­védelmi terület található, de nem ritkák a műemlékek sem, közü­lük a XIV. századi gótikus püs­pökvár a warmiai Lidzparkban,' ahol valamikor Kopernikusz is élt. Képünkön: Vitorlással a tava­kon. Itt található Lengyelország leg­mélyebb tava, a Czarna Haneza. Vajon hány méter.a legnagyobb mélysége? 1. 87 méter 1 2. 94 méter x 3. 108 méter 2 Rejtvénysorozátunk végére értünk. Kérjük, hogy a megfejtéseket, együt­tesen küldjék meg postai levelezőlapon a következő címre: ‘ \ Lengyel Kulturális és Tájékoztató Központ. Budapest Nagymező utca 15. 1065. Beküldési határidői július 15. A helyes megfejtéseket beküldők kö- 7ött két tíznapos lem^yelországi utazást és számos értékes tárgynyereményt sorsolunk ki. A nyertesek névsorát augusztus elején kpzöljük lapunkban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents