Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-19 / 167. szám

1919. július 19. • PETŐFI NÉPE • 3 Nagyobb megbecsülést érdemel A KISZ KB Intéző Bizottsága felhívására a Mi­nisztertanács határozata nyomán 1974-ben a szocia­lista munkaverseny egy új formája indult útjára: az Alkotó Ifjúság Pályázat. Jól csengő és találó nevet kapott; a fiatalokban valóban minden generációnál erősebb az alkotás, pontosabban a tenniakarás vá­gya. Az első három esztendőben több mint ötvenezer fiatal kapcsolódott be a versenybe, munkájuk ered­ményét egyedül 1976-ban 137 millió forint és 18 millió devizaforint jelezte. A további két évben több mint negyedmilliárd forintot takarított meg a népgazdaság a pályamunkák bevezetésével, s még mennyit megtakaríthatott volna, ha kihasználják az összes lehetőségeket! Az értékelő bizottságok a be­küldött 21 542 alkotás közül 7742-t találtak haszno- síthatónak, de a vállalatok mindössze 3904 pálya­munkát kamatoztattak a gyakorlatban. Nem is be­szélve az Állami Ifjúsági Bizottság tapasztalatairól, amelyek azt mutatják, hogy számtalan pályaművet azért minősítenek hasznosíthatatlannak, mert beve­zetésére jelenleg nincs idő, pénz, vagy kapacitás. Tegyük hozzá: helyenként hiányzik a törődés, a fi­gyelmesség is. A VISSZÁSSÁGOKNAK több oka is van. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy jó ideig tisztázat­lan volt — néhol még ma is az —. a felelősség kér­dése, nem mindenütt értették, hogy bár a KISZ agitál, mozgósít, a verseny megszervezése és lebo­nyolítása a gazdasági vezetők feladata. Sokáig zava­róan hatott az is, hogy a pályázaton együtt érté­kelték a képző-, iparművészeti és hobbi jellegű, va­lamint a gazdasági, műszaki alkotásokat. Az előb­biek 1974—1978 között a pályamunkák egyharmadát képviselték. Hiányzott a támogató útmutatás is: jól­lehet a pályázati rendszert ágazatokra bontva ki­dolgozták, eleinte — érthetően — semmiféle tapasz­talat sem állt a vállalatok rendelkezésére, később pedig — összesítés híján — csak saját ismereteik­re, benyomásaikra támaszkodhattak. Akadtak ugyan jó példák, több tárca, így például a KGM és a NIM kötelezte vállalatait évenkénti felhívás kiadá­sára. melyben szerepeltek az adott időszak legfon­tosabb feladatai. Az Állami Ifjúsági Bizottságnak az Alkotó Ifjú­ság pályázattal kapcsolatban 1978, június 15-én köz­zétett határozata és irányelvei sok dolgot egyértel­művé tettek. KIMONDTÁK, hogy a képző-, iparművészeti és hobbi jellegű alkotásokat külön kategóriában kell versenyeztetni, s a fiatalokat pedig elsősorban olyan pályamunkák készítésére kell ösztönözni, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a termelési felada­tókkal. A munkahelyek kötelesek ismertetni ezeket a célokat, a hasznosításra alkalmas pályamunkák továbbfejlesztéséhez pedig, ha szükség van rá, min­den segítséget meg kell adniok. A párhuzamos fe­lesleges kutatómunka elkerülése érdekében a hasz­nos alkotásokat célszerű széles körben ismertetni, terjeszteni, katalógusokban, de lehetőség szerint a tudományos-technikai folyóiratokban, műszaki tag­egyesületi lapokon keresztül is. Hogy az értékes, de más megfontolások miatt mégis használhatatlannak minősített pályamunkák száma kevesebb legyen, a határozat kimondja azt is; kiállításon bemutatni, díjazni csak a bevezetésre alkalmasnak talált alko­tásokat szabad. Az útmutatásalkotók, gazdasági és társadalmi ve­zetők számára egyaránt hasznos segítség, ám önma­gában semmit sem oldhat meg. A pályázat sorsa, eredményessége a munkahelyeken dől el. F. M. NÖVEKEDETT AZ UTASFORGALOM A HATÁRÁLLOMÁSOKON Devizacsempészeket lepleztek le Megyénk déli határán három határátkelőhely működik: Kele- bián vasúti, Hercegszántón és Tompán pedig közúti. Az utasfor­galom alakulásáról, a jogellenes cselekményekről váltottunk szót Bódog Antal pénzügyőr őrnagy- gyal, a Vám- és Pénzügyőrség me­gyei parancsnokával. Tőle tudjuk, hogy az utasforgalom ez év első felében jelentősen növekedett. Amíg az elmúlt év első felében 617 ezren léptek be és ki az or­szágból, addig ez év első felében több mint 929 ezren vették igény­be e három határátkelőhelyet. Sajnos, az utasforgalom növeke­désével „lépést tart” a vám- és a deviza-bűncselekmények szabály- sértések alakulása is, azaz emel­kednek. Ezek az ország gazdasági rendjét, biztonságát veszélyeztetik, s ezért pénzügyőreink a törvé­nyeknek megfelelően, udvariasan, de szigorúan betartják és betartat­ják a rendeieteket. Néhány ilyen eset álljon itt tanulságként. Harminc ötszázas az autórádióban Egyes magyar állampolgárok Jugoszláviába menet megpróbál­nak bankjegyeket kicsempészni — ezt némelyek bocsánatos bűnnek tartják — fel sem fogva, hogy sza­bálysértést, bűncselekményt kö­vetnek el. A következményekkel sem számolnak, pedig azon túl, hogy a pénzt elkobozzák, még el­járást is indítanak ellenük. Egy felsorolás: Kovács Ferenc buda­pesti lakos 5000. Hajdú Tibor bu­ti "*sti lakos 6500, Krizsán Mihály kunbajai lakos ugyancsak 6500, Csontos Mihályné jánoshalmi és Varga Sándor szegedi lakos 2—2 ezer forintot, Lakatok István fajszi lakos ezer forintot és ezer dinárt. Csorba Ferencné kalocsai lakos kétezer forintot kíséreltek meg kivinni engedély nélkül, elrejtve. A módszerekben gazdag sza­bálytalankodók is gyakran elcsúsz­nak. Jeges Lajos és Kóka Sándor érdi lakosok egy személygépkocsi­val szándékoztak Jugoszláviába utazni. Azt nem jelentették be, hogy a kardánboxban és az autó­rádióban 30 darab ötszázast, a gépkocsiajtó kettős falában pedig 16.5 kiló trappista sajtot rejtettek el. Rosta Sándor bajai lakos csu­pán az engedéllyel kivihető fize­tőeszközöket jelentette be. A sze­mélygépkocsi hátsó ülésének tám­lája mögül azonban hét ötszázas, két százas került elő. Feledékenység, vagy ...? Tamás Károly dunaújvárosi la­kos feleségével és két gyermeké­vel érkezett vissza egy török—gö­rög utazásról. Látszatra szabályo­san jártak el, hiszeh a vámáru-nyi­latkozatra a családfő 28 ezer fo­rint belföldi forgalmi értékű vám­árut tüntetett fel. Ki is jelentet­ték, hogy egyéb áru nincs a birto­kukban. Feltehető, hogy a „fele­dékenység” volt az oka annak, hogy a pénzügyőr a gépkocsiban még 19 780 forint értékű árut ta­lált. Egy másik eset, Bodor Józsefné, kerekegyházi lakos szintén csak annyi pénzt akart kivinni magá­val külföldre, amennyit engedé­lyeztek. Legalább is ezt mondta a pénzügyőrnek. A táskájában levő vattacsomagból előkerült ötezer forint s ruházatából kirázott 400 forint azonban mást bizonyított. Sárosi Ödön és felesége, miskol­ci lakosok, szintén megfeledkez­tek egyes, magukkal hozott vám­árukról. A bejelentett egy irha­bundán, egy bőrkabáton és egy bőrtáskán, valamint egyéb apró­ságon kívül, a részletes vizsgálat további egy irhabundát, egy bőr­kabátot, két bőrzakótt derített fel, amelynek értéke együttesen 16 ezer forintot tett ki. Mint elmond­ták, arra számítottak, hogy a vám­hivatal munkája túlterhelt, s ezért laza az ellenőrzés. Rosszul számí­tottak. Mi sem vagyunk angyalok Mondani sem kell, hogy nem­csak a magyar, hanem a külföldi állampolgárok is megpróbálják jogszabályainkat kijátszani. — Schwarting Kari Heinz nyugatné­met állampolgár 9900 forintot pró­bált kivinni az országból engedély nélkül. Hanák Marija jugoszláv állampolgár ötezer, Sárvári Vajda Zsuzsanna ugyancsak jugoszláv állampolgár hatezer forintot szán­dékozott behozni Magyarországra. Mint elmondták, mindketten is­meretlen magyar állampolgártól vásárolták a forintot, a szabadkai piacon. Ebben a forintcsempészés­ben a magyar állampolgárok is benne voltak, tehát mi sem va­gyunk angyalok. A csempészek szinte kifogyha­tatlanok az ötletekben. Volt olyan, aki a fogpasztás tubust használta fel a forint kivitelének megkísér­lésére, de egyéb eszközöket, tár­gyakat, a gépkocsi műszaki adott­ságait is igyekeznek alkalmassá tenni a cselekmények elkövetésé­re. A vámőrök eszén azonban ke­vesen járnak túl. A becsületes útraindulók, illetve az onnan visz- szatérők között megbúvó ügyes­kedők nagy részét leleplezik. A vám- és pénzügyőrök ered­ményes munkáját bizonyítja, hogy megyénk három vámhivatala az év első hat hónapjában 293 esetet derített fel, s a pénzösszeg, illetve az áru értéke 1 millió 324 ezer fo­rintot. Ez az adat mindenképpen kedvezőnek mondható, ha figye­lembe vesszük a számokat, azt, hogy minden háromezer utas kö­zül csupán egy kísérli meg törvé­nyeinket, rendeleteinket kijátsza­ni. Gémes Gábor Barangolás Bács-Kiskunban Kiskunmajsa • Kiemelt alsófokú központ a halasi járásban. Lakosainak száma 13 963, területe a községek között a legnagyobb: 22 155 hektár. Gyorsan városia­sodé központjában kultúrház, vendéglő és cukrászda található. Vasárnap a telken Vasárnap, mégpedig egy ba­rátságtalanul hűvös, esős vasár­nap. A Szelidi-tó mellett, délelőtt tíz és tizenegy óra között... □ □ □ — Ugye, minket vár? — szólí­tunk meg tréfás évődéssel az ötö­dik utca legelső háza előtt egy harminc év körüli fiatalasszonyt, aki a ‘kapu előtt állva, szemmel látható nyugtalansággal kémleli a tóparti ligeteket. — A férjemet várom! — vála­szol. Az előbb felkerekedtek a sógorommal és a gyerekekkel, hogy sétálnak pár percnyit itt a környéken, de már vagy fél órá­ja odavannak. Közben pedig el­készült a kávé. Jut még maguk­nak is belőle. Elfogadjuk; és a háziasszony — leleményes módon — helyet szorít az asztalon még két csé­szének. Kérdezősködés nélkül i^ kiderül ebből, hogy dr. Szabó János kalocsai orvos harminc négyzetméternyi alapterületű kis víkendháza ebben a rossz időben sem áll kihasználatlanul. — Tegnap este, váratlanul meg­érkezett a nővérem, férjestől, gyerekestől. Késő estig beszélget­tünk. azért is keltünk most egy kicsit későbben — mondja dr. Szabó Jánosné. — Ebéd lesz azért? , — Igen. A nagymama főzi, bent a konyhán. Húsleves lesz és zöld- babfőzelék. pörkölttel. Táborban Szabadtéri csoportos fog­lalkozást tart Gillich Fe­renc. a kiskunhalasi 618-as Ipari Szakmunkásképző In­tézet KISZ-tanáesadó ta­nára Baján, ahol kilencven szakmunkástanuló alap­szervi KISZ-titkár éves fel­készítőn vesz részt a me­gyei vezetőképző táborban. Kép és szöveg: Straszer András — Ebéd után mit csinálnak? — Ha eláll az eső, sétálunk egyet. De az is lehet, hogy jegyet váltunk a szabadtéri moziba. Elég jó filmeket vetítenek. Közben megérkezik a házigaz­da is, a gyerekekkel. Mint mond­ja, a hétvégi napokat rendszere­sen itt töltik, és szinte mindig pi­hentető testmozgással: úszással, csónakázással, sétálással. — Néhány évvel ezelőtt pedig az alapok kiásásával, betonozás­sal, a bontott téglák tisztításával teltek a szombatok és vasárna­pok — teszi még hozzá a férfi, s hosszan sorolja, mi mindent csináltak saját kezűleg. Később pedig arról beszél, hogy mit kell csinálni még: nagyobbí- tani az épületet, mert jó volna egy fürdőszoba is. Aztán újra kellene festeni a terasz fölé húzott hul­lámpalatetőt is, mert a nap telje­sen .kifakította. — Alig várom, hogy újra kisüs­sön — mondja búcsúzóul —, már keverem is a festéket. □ □ □ Monda Gábor villanyszerelő és felesége szintén későn, jóval éjfél után került az ágyba tegnap. — A ház még csak félig készült el, úgyhogy mi ilyenkor, a hét­végeken is az építkezéssel va­gyunk efoglalva — mondja a fia­tal, harmincegynéhány éves fér­fi. — Tegnap például a földszin­ti hall üvegfalát építettük be, sőt. a fal belső oldalát alumínium lé­cekkel is bekereteztük. Nem egye­dül csináltam persze, itt voltak a barátaim is. Este halászlét főz­tünk és megittunk néhány üveg sört. — És a mai nap? — A vpcsora romjait takarítjuk el — veszi át a szót a feleség. — A mosogatással már végeztünk, s éppen most indultunk, hogy visz- szavigyük az üres sörös üvegeket. Ebéd után viszont feltétlenül al­szunk egyet. A (érj eközben elmosolyodik, jelezve ezzel, hogy az asszony ter­ve ábránd csupán: — Szinte nincs olyan óra, hogy valaki ne kiabáljon be hozzám. Mindenki tudja, hogy villanysze­relő vagyok, és szinte mindenütt akad valami probléma: itt nem melegít a bojler, ott nem világít a lámpa, emitt pedig elromlott a hűtőgép. Ilyenkor megyek és meg­csinálom. □ □ □ Ha csak nagyon rövid időre is, de benéztem még néhány hétvé­gi házba: találkoztam nyakigmal- teros zenetanárral, meggyfán ku­porgó bolti pénztárossal, gépko­csi alá bújt rendőrtiszttel. Hogy ki pihent akkor ezen a vasárnapon? Lehetséges, hogy a maga mód­ján mindenki... K. J. Szeretetből kirekesztve Vége felé jár­hatott már az „Üsző jégtábla" című tévéfilm, amikor a fia­talasszony, le­gényfia társa­ságában, belé­peti a tízeme­letes bérház kapuján. A filmre azért nem siettek haza, mert nem­rég olvasták az alapjául szolgáló Galgóczi-elbeszéfést, s az éppen eléggé megrendítette őket. Befordulván i— tekintetünket rögtön megfogta a harmadik lép­csőfokon kuporgó öregasszony.; Anyja és fia értetlenül nézett egymásra. Mit kereshet itt a né­ni? Látásból lismerik szegényt. Másokkal együtt sokszor szána­koztak rajta, ahogy rekkenö hő­ségben, felhőtlen ég alatt is — viharkabátja kapucniját fejére húzva, nyitott esernyővel totyo­gott előfizetéses ebédjéért a kö­zeli étterembe. A jobbjában té­tován csüngő ételhordó meg-meg- csörrent, ahogy gumicsizmája klaffogó bő szárába ütközött. Ar­cán megfeszült a pergamen szí­nű, fonnyadt bőr, előreszegzett szemében szüntelen aggodalom ült. Csupa félsz, merő bizonyta­lanság volt a kisöreg. — Hát a nénike? ... Rosszul tetszik lenni? — Dehogy ... Csak várok, míg a fiamék nézik a tévét. Nem sze­retik. ha jó krimi alatt megza­varják őket. Hü, de tud haragud­ni olyankor a fiam! , — De most nem krimi megy, nénikém. Éppenhogy... És miért itt tetszik várakozni? — Hát itt lakom a negyediken, harminckettes ajtó. — Eltévesztette a néni. Nem is rsoda, hisz’ olyan egyformák ezek a házak. Valamelyik közeli épü­letben lakhat. Itt nem, az biztos. Mindenkit ismerünk a negyedi­ken. — Csakugyan? ... Ejnye na ... Egészen elhágy ez a vén bolond eszem . Azért nem engedtek hát be. mikor azon az ajtón becsen­gettem ... Nagyon kellett kisdol­gozni ... Akkor itt hiába várok. — Mennyi a néniék házszáma? — Látja... Ügy megzavarod­tam, hogy ... Meg nem mondom, ha agyonütnek se ... Úgy látszik, nem szabad már nekem estére el­maradni hazulról. De olyan jót beszélgettünk a barátnőmmel! Ö is olyan magányos, mint én. Ül, ül a cicomás lakásban, oszt mered maga elé, mint a lőtt medve. A családja egész álltó nap oda. Este meg kisebb gondjuk is na­gyobb annál, hogy vele dikcióz- zanak ... Így vagyok én is. Eközben — segítséggel — csak felkecmergett a lépcsőről, s az asszonyka karjába kapaszkodva kisattyogott a kapu elé. Mint sa­rokba szorított öreg varjú, ta­nácstalanul forgatta fejét erre- arra. Melyik lenne hát az ö há­zuk? — Nem ... Nem vagyok képes kiigazodni — remegett meg a hangja, s aszott keze is, ahogy ismét a fiatalasszonynál keresett támaszt. — Hogy hívják a néni fiát? Megmondta, s mintegy bizto­sabb támogatást kunyerálva le­halkított hangon tette hozzá. — Szép hivatala van a ... — Fejével intett a nagyvállalat tá­volabb sötétlő tömbje irányába. Az asszonyka kitalálta, mit kell tennü Odaszólt fiának. — Neked is jót tesz egy kis le­fekvés előtti torna. Járd csak gyorsan végig a szomszéd háza­kat. Keresd meg a néniék laká­sát. Hallottad a fia nevét, meg hogy negyedik emelet harminc- kettő. A fiatalembernek nem kellett kétszer mondani. Robogott kapu- aljról-kapualjra. A harmadikból nemi futott vissza. — Na hálistennek megvan. Ott tetszenek lakni a ... huszonöt alatt. Mindjárt jön a fia. De biz’ arra várni kellett. — Jaj — nem bírom az ácsor­gást. Visszaülök egy cseppet oda a lépcsőre... Ne mondják, hogy itt a küszöbön kucorgók, rpint az eb. — Bedöcögött hát a néne. Bizony megmacskásodhatott amúgy is elgyengült lába. mire a fia. testes középkorú férfiú — amúgy kempingnadrágban — megjelent a fiúval. — Hát ettől idegbajt kap az ember! — Ez volt első szava, amint anyját megpillantotta. A fiatalasszony — mintha ott se Utt volna. Nem is köszöntötte. — Mégint hol a nyavalyába csa­varogtál? ... Na, tápászkodj már felfelé onnét! Megérdemelnél egy kiadós pofont. Akár egy taknyos kölyök. Tán •megint elveszítetted az ajtókulcsot, mint a múltkor, és nem mertél becsöngetni? — Most méltóztatott észrevenni a két idegent is. Nekik mondta in- dignálódva. — A végén persze kiderült, hogy ott van a zsebé­ben ... Mi lesz már? ... Na csak­hogy ... Végigvárta — volt szíve egy segítő mozdulat nélkül szobrot áll­ni —, amíg a mama nagy kínnal, nyögdécseléssel felhúzózkodott a lépcsőkorlátba markolászva. A fiatal anya és fia nyújtották vol­na neki kezüket, de i'árták, hogy m.ajd a fia. Hátha megsértik ez­zel? Az viszont fütyült efféle fi­nomságokra. — Gyerünk! — lódított egyet az öregasszonyon, mikor az mellé ért. Ügy csinálta azért, hogy vas­markával megtartotta, el ne es­sen. — Majdnem nem tudtuk vé­gignézni azt a jó főmet miatta! — Dohogott távozóban. Sürgető mozdulataiból látszott, hogy sza­porább léptekre noszogtatja édes­anyját. A fiatalasszony és fia ledöb­benve nézett utánuk. Először a gyerek szólalt meg. — Csöngettem, nem jött oda senki. De a tévé világosából lát­tam, hogy otthon vannak. Akkor aztán vagy öt percig le nem vet­tem az ujjam a csengőről. — Ha valaki más meséli ezt el nekem, nem hiszem el... —> Csak ennyi tört fel rekedten az anyából. Tóth István \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents