Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-19 / 167. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. július 19. TUDOMÁNY-TECHNIKA Nyárfatelepítés új módszerrel A népgazdaság lemez- és fűrészipari alapanyag-, valamint cellulóz- és rostfaszükségletének kielégítése érdekében elengedhetetlen a nemesnyár-termesztés fejlesztése. Az igényes nemes nyárak számára ma már kevés megfelelő terület áll rendelkezésre. Ez a megállapítás vonatkozik a megyére is. A föld racionális hasznosítása érdekében az új erdők telepítését nagy részben a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok rossz minőségű talajain szükséges megvalósítani. Megyénkben új erdők telepítése az V. és a VI. ötéves terv időszaka alatt az erdőrendezési felügyelőség adatai szerint mintegy 15 ezer hektárra tehető. A hagyományos erdősítési technológia alkalmazásával az erdőtelepítésre előirányzott területnek csak egy töredéke — mintegy 5 százaléka — alkalmas nemesnyár-ültetvények létesítésére, túlnyomó részén csak erdei-, főleg feketefenyő termeszthető. A nemes nyár tenyészte- rületének növelése érdekében az Erdészeti Tudományos Intézet — rövidített nevén az ÉRTI — kecskeméti kísérleti állomása hazánk viszonyainak megle- lelően kidolgozott egy telepítési módszert: a mélyfú- raso.s ültetést. Ezzel hasz- nosíthatóvá tehetjük a mélyebben fekvő, eddig nem kihasznált termőrétegeket, illetve talajvizet. Hazánkban ezzel a technológiával 1960 óta foglalkozunk. Az eljárás alkalmazható jó levegőgazdálkodású homoki termőhelyeken. a Duna hullámterének magasabb fekvésű homokos göröndjein, ahol áprilisban, illetve . középvízállás esetén a talajvíz 4 méteren belül elérhető, és valamely rétegmélységben felszíni, vagy eltemetett humusz, kolloid tartalmú réteg — agyag, iszap — található. Az ültetést előzetesen mély- forgatott, vagy mélylazított talajban 1—3 éves olasz vagy OB—229 nyár típus csúcsrügyes dugványával végezzük. Természetesen az ilyen nyárfatermesztéshez hozzá tartozik az ültetvények rendszeres sorközi, gépi ápolása és szükség szerinti törzsnyesése. Ä' mélyfúrásos ültetést kézi berendezés helyett 1976-tól az ERTI-féle mélyfúró géppel végezzük. Az MF 4000 típusú, módosított berendezés teljesítménye 4 méter mélységig 6x5 méteres sor- és tőtávolság esetén mintegy 200 furat 8 óra alatt. Ezt a munkát MTZ 50-es traktorral el tudjuk végezni. A gyenge termőképességű talajokon a mélyfúrásos technológiával telepített nemes nyárjasok gyorsabban fejlődnek, rövid vágásforduló alatt nagy fatömeget és értékes választékot adhatnak. A Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyárjasi erdészetének Nyáríőrinc határában 19 éves korban kitermelt, vágásra érett, mélyfúrásos olasz és óriásnyár ültetvényeinek adatait feldolgoztuk. Az iszapos homokrétegen fekvő gyenge humuszos homokon — az ánrilisi talajvízszint 220—270 centiméter — az olasz nyár 215 köbméter hektáronkénti nettó fatömegének 74 százaléka lemez- és fűrészipari alapanyag. • Az ÉRTI szakemberei által szerkesztett mélyfúró gép munka közben. 17 százaléka papírfa, 9 százaléka rost- és tűzifa. Bruttó fatömege 265 köbméter hektáronként, termelési értéke pedig 201 ezer forint ugyanakkora területre vetítve. Az óriásnyár bruttó fatömege csak 155 köbméter hektáronként, vagyis az olasz nyárnak 58 százaléka, termelési értéke pedig 127 ezer forint. A gyengén humuszos homokkal borított réti talajon — talajvízszint 220 centiméter — az olasz nyár hektáronkénti nettó fatömege 391 köbméter hektáronként, ebből 75 százalék lemez- és fűrészipari alapanyag, 10 százalék papírfa, 15 százalék rost- és tűzifa. A bruttó fatömeg pedig 515 köbméter, szintén hektáronként, a termelési értéke ugyanekkora területre számítva 354 ezer forint. Az óriás nyár, az olasz nyár fatömegének csak 53 százaléka. Természetesen ennek arányában kisebb a bruttó termeié- si értéke is. A számok önmagukért beszélnek, a kísérletek tehát azt bizonyítják, hogy az olasz nyár sokka gyorsabban fejlődik, mint az óriá: nyár. Dr. Simon Miklós. az ÉRTI tudományos főmunkatársa • Az új módszerrel telepített olasznyár-ültetvény Nyáríőrinc határában. Az inkák utolsó fővárosa Angol régészek a perui őserdőben felfedeztek egy területet utakkal és terekkel, 400 palota, templom, lakó- és raktárház romjaival. Meg vannak róla győződve, hogy Vilcabambára, az utolsó inka fővárosra bukkantak, amelyet a spanyolok 1572-ben elfoglaltak és felégettek. Amennyiben e feltevés bebizonyosodna, újra kellene írni az inka birodalom meghódításának a történetét. Jelenleg úgy tudjuk, hogy az utolsó inka uralkodó, Atahualpa elfogásával (1522. november) az inkák birodalma megszűnt létezni. Az angol kutatók szerint azonban a birodalom visszafoglalásától folytatódott a harc Vilcabambából, mégpedig egészen 1572-ig. A spanyolok ekkor is csak árulás segítségével tudták a várost bevenni. Később a környéken egy azonos nevű új várost építettek, és tudatosan hagyták feledésbe merülni az eredeti Vilcabamba emlékét. A nehezen megközelíthető romváros feltárása mintegy ötmillió dollárba kerülne. Az angol kutatók az UNESCO segítségével próbálják előteremteni ezt az összeget. Szovjet fiatalok az építkezéseken Vlagjúmir Mucsicin brigádvezető, aki a BAM-épít- kezésen így vélekedik:,,Mindenkinek megvan a maga sorsa, megvan a maga oka, amiért helyet változtat. De úgy gondolom, hogy mindenki, különösen, ha valamirevaló legénynek tartja magát, feltétlenül új, nagyszerű dologba akar kezdeni”. Vagyis a fiatalokat vonzza az a tudat, hogy méreteiben is grandiózus ügyek részesei lehetnek. Különösen sok fiatal özönlik azokra a nagy ipari építkezésekre, melyek a Komszomol védnöksége alatt állnak. Ezek száma ma már több mint 140. Volgodonszk- ba, ebben a dél-oroszországi kisvárosba például — ahol az ATOMMAS épül. s ahol az atomerőművek hatalmas reaktorait gyártják majd — naponta 40—100 fiatal érkezik a Szovjetunió különböző köztársaságaiból. A 3200 kilométer hosszúságú Bajkál—Amúr vasúti fővonal egész építkezésén pedig a fiatalok vannak túlnyomó többségben: ők adják a munkáslétszám 80 százalékát. Amikor arról beszélünk, hogy a fiatalok mindenütt ott vannak az ötéves terv nagy építkezésein, akaratlanul is feltesszük a kérdést: mi vonzza őket ezekhez a munkákhoz? Leningrádi szociológusok közvéleménykutatást végeztek az építkezésekre induló fiatalok között és megpróbálták rendszerezni az ..indítóokok” sokféleségét. A megkérdezettek 92,2 százaléka — mindegyikük több okot is felsorolhatott — azt válaszolta, hogy azért utazik az építkezésre, mert ..társadalmilag hasznos munkát” akar végezni. 90.5 százalékuk azzal indokolta elhatározását, hogy meg akarja ismerni az országot, új tájakat akar látni. 76,6 százaléka úgy vélekedett, nagyon fontos. hogy „az ember megtudja, mire képes nehéz körülmények között”. 67.7 százalék pedig azt az. egyszerű választ adta. hogy ..keresni” akar. 1977-ben több mint 250 szovjet ipari nagyüzemet helyeztek üzembe. 1978-ban körülbelül ugyanenyn.vit. Minden második kilométer vasúti sín, minden második fúrótorony, minden második köbméter beton az új villanyerőművek gátjaiban az ifjúság keze- munkája. Napjainkban a szovjet építőiparban foglalkoztatottak mintegy fele fiatal. Ebben az iparágban több mint 4 millió ifjúmunkás dolgozik, közülük 1 300 000 kom- szomolista. Ä közelmúltban újabb ötezer komszomolista fiú és leány indult útnak szibériai építkezésekre. A hozzájuk intézett levélben Leonyid Brezsnyev ezt írta:, „Az a törekvésük, hogy a kommunista építőmunka élvonalában akarnak dolgozni, jogos büszkeséget vált ki a kommunistákból, az idősebb nemzedékből. Büszkék vagyunk a lenini Komszomolra, a mi szovjet ifjúságunkra. A párt nagyra értékeli az Önök lelkesedését ...” V. J. nagyra nőtt gyerek. Fizetéskor csámpás ikszeket biggyesztett a listára, s ha már csak dohánymorzsákat lelt a gyűrött pakliban, az ipari tanuló kölyköktől kunyerált cigarettát. Kisebb-nagyobb górék olykor kedvet kaptak dirigálni neki, de Gyula széles homloka mögé szilárdan befészkelte magát a saját maga számára felállított regula: két embert ismert el feljebbvalójaként a gyárban. Az igazgatót, aki idevette és emberi hangon beszélt vele, mint oly kevesen, és „Laci bácsit", a karbantartó kőművest, aki törődött vele és kiállt mellette, ámbár nógatta is naphosszat: „Gyula-a-a!.. Mert sok volt a munka kegyetlenül, hál’ istennek ... Apadtak egyre a napok, közeledett a búcsú pillanata. Akkoriban éppen kéményt kellett emelni az egyik kazánhoz. S. László reggeltől napestig fönn kucorgott a magas álláson, egyre csak téglát és maltert követelve. Harsányan vitázott a művezetővel, és szidta naphosszat Gyulát, a segédmunkást. Sietett, hogy még befejezhesse ezt a munkát. Aztán egy napon ünneplősen jelent meg a gyárban. Téblábolt a portán, az irodákban: nem lelte a helyét. A munkaügyisek leültették, kávéval kínálták, aztán papírokat nyomtak a kezébe és a pénztárba, meg a szerszámraktárba küldték. Ebéd után összeverbuválták az embereket a nagyműhelybe. Az igazgató rövid beszédet mondott, a munkások tapsoltak és az őszhajú kőműves elcsukló hangon köszönte meg a munkatársak ajándékát, a vadonatúj kerékpárt. Ezzel kezdetét vette számára a ' „sokszorosan megérdemelt, gondtalan pihenés"... Nemsokára új embert vettek fel a helyére, de Gyula, a lomha udvari munkás ezt már nem várta meg. Felmondott, máshová szegődött, hiába marasztalta az igazgató. Ki tudja, talán a kor- holás hiányzott neki: „Gyula- a-a! ...” A nyugdíjas kőművesmester pedig hol itt, hol ott tűnt fel a faluban mészfoltos, fakó munkaruhájában. Csaknem mindenki építkezett, alig győzte a munkát. Korán reggel indult otthonról, s csak a napnyugta vetette haza. Ócska, régi biciklijén kerekezett, az újat — úgy mondták — nylonzsákba csomagolta és felvitte a padlásra. Számolatlanul tűntek tova az évek, és egy őszön azt beszélték a faluban, hogy súlyos beteg. Kórházba került, megoperálták. Lassan csordogáltak a hírek és sokfélék voltak, ki ezt hallotta, ki azt. A csúfszájú piaci kofák már temették. S. László azonban élni akart. — Vigyetek haza innen, fiam! Megöl engem a tétlenség ... Január végén engedték ki, a művezető fia ment érte autóval. Némán kuporgott a Wartburg hátsó ülésén, elapadt a szava, amint az út szürke betonszalagját faló gépkocsi a faluhoz közeledett. Szívdobogva nézte a vasút mellett terebélyesedő lakótelep ismerős utcasorait, a házakat, amelyek között alig volt olyan, amelyiken ne dolgozott volna. A cseréptetőket vékony hótakaró fedte, az állomásról mozdonyfüttyöt sodort a szél... Ettől kezdve gyorsan javult. Ahogy melegedett az idő, ki-ki- ballagott a kertbe, a kamrába. Számba vette a szerszámokat, nézegette, a rozsdától is megcsíszol- ta őket. Aztán egy forró reggelen fölmászott a szálkásra koptatott lajtorján a padlásra, kibontotta a nylonzsákot, és lecipelte a verőfényre a csillogó biciklit. — Áldás ez a gép — mondta másnap a szomszédnak. — A régi már megkopott, nehezemre esik hajtani. Azzal a kormányra akasztotta a kivénhedt szatyrot, és elindult a falu felé. Autók, traktorok zúgtak el mellette, és az ismerősök hangosan köszöntötték. Könnyen, halkan gurult az új kerékpár, csak néha zökkent egyet az átszeli buckákon. A szatyorban ilyenkor megcsörrent a kanál, a fángli, a . kalapács ... Sitkéi Bél» VÁLTOZÁSOK A VILÁGGAZDASÁGBAN (2.) A külkereskedelemben az árak hátrányosan alakulnak Magyarország számára a világpiacon, ahol olyan változások történtek, amelyek előnytelenek egy nyersanyagot vásárló ország szempontjából. A hetvenes évek elejéig a világkereskedelemben az volrt jellemző, hogy a nyersanyagok és a mezőgazdasági nyers- (nem feldolgozott) termékek ára évente alig emelkedett valamit, miközben az iparcikkek, a feldolgozott termékek világpiaci ára év- ről-évre több lett. Rosszul jártak a nyersanyagokat exportáló országok — elsősorban a gazdaságilag elmaradott, ma „fejlődő”- nek nevezett államok — amelyek nemzeti jövedelmének sok esetben egésze attól függ, mennyi nyersanyagot és főleg milyen áron tudnak értékesíteni. A fejlett tőkés országok olcsón vásárolták a nyersanyagokat, és abból készterméket gyártva, azt drágán adták el. Jogos állítani, hogy a tőkés országok gyors fejlődését, a tőkések nagy jövedelmét végső soron a nyersanyag- termelő, többnyire szegény országok finanszírozták. Ez a kérdés egyik, feltétlenül világgazdasági feszültséget okozó oldala. Míg a másik, hogy a gazdaságilag elmaradott országoknak, miközben nem kaptak eleget nyersanyagaikért, egyre többét 'kellett fizetniük az iparcikkekért a tőkés szállítóknak. Ez hátráltatta a volt gyarmati országok fejlődését, szinte stagnálásra kényszerítette azokat. Az ellentétes áralakulás, az ipari árolló rendkívül nagy feszültséget eredményezett a világon, a külkereskedelemben, de az egész világgazdaságban. S ez a feszültség robbanásszerűen oldódott meg 1973—74-ben amikor szinte egyik napról a másikra a nyersanyagok és a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek ára a Az árrobbanás hatása korábbinak négy-ötszörösére ugrott. Az árrobbanás után ugyan visszaestek az árak, de 1974—75- ben a korábbi mintegy háromszorosán stabilizálódtak, s azóta lassan emelkednek, kivéve az olajat, ami viszonylag gyors áremelkedést mutat. A lényeg tehát az, hogy az energia és a nyersanyag ma a korábbinak mintegy háromszorosába kerül. Mi történt az iparcikkekkel? Otít nem következett be árrobbanás. Így miközben a termelési költségek fő tételei: az energia, a nyersanyag (s mint előző részben írtuk, a munkabérek) rendkívül drágák lettek, a késztermékek ára nem követte ezt a tendenciát. Sok országban az iparcikkek ráfizetésesek lettek, gyakran csak veszteséggel lehet ezeket értékesíteni, ha egyáltalán lehet. Ez a helyzet nagy kárt Okozott a nyersanyagszegény, a nyersanyagot és energiát importáló országoknak, amelyek főleg készterméket adnak el külföldön. Importjuk megdrágult, miközben exportált termékeik árai nem követték a drágulást. Külkereskedelmi mérlegük hiánnyal zárul, amit többnyire csak külföldről felvett kölcsönökkel lehet pótolni, természetesen átmenetileg. Említettük, hogy a tőkés országok a korábbi ároilló idején jól jártak, mert olcsó nyersanyagot vásároltak és drágán adták el az iparcikkeket. Most viszont, hogy az áralakulás ellentétes, mit csinálnak? Először is a tőkés gazdaság a világpiaci árrobbanásra a termelés csökkenésével, a munkanélküliség növekedésével és az infláció felgyorsulásával, valutáik értékének csökkenésével reagált. Mindez azonban kevés. Van a tőkés gazdaságnak olyan belső tartaléka, amely ebben a válság- helyzetben valójában eredményesen segítette a tőkéseket. Nevezetesen az árak és a műszaki fejlettség. A tőkés ipari országokban a termelői és a fogyasztói ár között óriási volt a különbség. Sokkal drágábban adták el a termékeiket, mint amennyi a termelési költsége. így aztán az árrobbanás fedezésére (beleértve a munkanélküliséget, a valuták árfolyamának esését Is) volt tartalékuk és összeségében néhány év alatt idomulni tudtak a megváltozott körülményekhez. Napjainkban pedig minden erőfeszítésük arra irányul, hogy a termelési költségeket minél alacsonyabbra szorítsák: takarékoskodnak az energiával, a nyersanyaggal. a munkaerővel, stb. Segített ebben az egész folyamatban a tőkés országok iparának magas műszaki fejlettségi szintje is: magának a gyártási folyamatnak korszerű gépesítettsége. a tömegtermelés, a munka tudományos szervezettsége stb. Eléggé közismert, hogy a tőkés termékek viszonylag kevés anyagból készülnek (jó a fajlagos, az egy termékre jutó anyagfelhasználás), korszerűek és ennek megfelelően jó áron értékesíthetők. Természetes, hogy a műszakilag fejletlen országok még a tőkés országok között is rosszabbul jártak az árrobbanás következtében, mint a fejlettebbek. Viszont ezek törekvése is abba az irányba hat, hogy éppen a kevés anyag felhasználásával, technikailag magas színvonalú, végső soron takarékos módszerekkel megtalálják számításukat. Az árrobbanás a világpiacon az ipari országokat mind ilyen irányba kényszeríti. Gy. I. (Következik: Megkeményedett piacok) A LEGNAGYOBB KAVICSBÁNYA • Az ország legnagyobb kavicsbányájában, N.vékládházán az idén több mint kétmillió köbméter kavicsot bányásznak. A fontos alapanyagból, a hazaiakon kívül, kelet- szlovákiai építkezésekhez is szállítanak. (MTI-fotó, Manek Attila felvétele — KS.) a kiáltás ne- kicsapó- dott a vedlett tűzfalnak. és átbukdácsolt a vaksi világítótetőkön: — Gyula! Majd — lélegzetvételnyi szünet után — megint: — Gyula-a-a!... S a végéi elkanvaritotta S. László tisztességesen, ahogy illik. Hogy tudni lehessen, nem akárkitől származik a kurjantás. Merthogy innen-onnan fél százada is megvan már, hogy a mester — életében először — kezet rázott vele: — No öcsém, mától segéd úr a neved! Bizony a hatvannyolcadikban járt már, és nyugdíjba készült: most telt ki az idő állami szolgálatban. Még ma is jól emlékszik a borzongásra, az idegeiben vibráló aggodalomra, amikor először lépte át a gyár kapuját. Ma már csak mosolyog rajta, megszokta, megszerette az üzer met, amióta karbantartó kőművesként dolgozik. Előtte azonban keserves idők jártak: portásként alkalmazták. Sehogyan se tudta megszokni ezt a hivatalt. Égette a tétlenség, bosszantotta az apró-cseprő megbízatások lélektelen egyhangúsága. Ha letelt a szolgálat, fogta a szerszámot, és indult — dolgozni. De mióta karbantartó lett. Gyula, a nagydarab udvari munkás naponta megizzadt mellette. Amúgy is lomha ember volt; Kerékpár a padláson
