Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-15 / 138. szám

1979. június 15. • PETŐFI NÉPE • 3

Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka

(Folytatás az 1. oldalról.)

milliárd forinttal. Ez nem jelenik meg a költségvetés beruházási kiadásai között, mégsem hagyható figyelmen kívül, mert a költség- vetés ezzel jövőbeli terheket vállal magára, s a visszafizetés időszakában bevételekről mond le.

Az elmúlt években a vállalatok a tervezettnél kevesebb jövedelemből az előirányzottnál több fejlesztési alapot képeztek. Ezért már 1978-ban több intézkedéssel is mérsékelni kényszerültünk a vállalati fejlesztési források növekedésének ütemét. Sok gazdálkodó szervezet ezt nem vette figyelembe, s többet költött, mint ameny- nyire fedezete volt. így a vállalati fejlesztési alapok hiánya év végén nagyobb volt, mint a korábbi években. Ezt helytelenítjük. S azt is meg kell mondanunk, hogy vállalataink a közeljövőben sem számíthatnak arra, hogy megtermelt tiszta jövedelemből a jelenleginél nagyobb arányban részesülnek, ráadásul tovább csappan majd a központi forráskiegészítés lenetó- sége is. Ezért vállalataink legyenek sokkal körültekintőbbek a beruházási döntéseiknél.

A társadalmi közös- fogyasztással összefüggő költségvetési — in- téaményi és társadalombiztosítási — kiadások 16,5 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel azelőttit. A többletből 4 milliárd a pénzbeli juttatásokat, elsősorban a nyugdíjak kifizetését növelte; 6 milliárd forintot az úgynevezett természetbeni juttatásokra, egészségügyi, szociális, oktatási, köz- művelődési, sport- és kommunális szolgáltatásokra fordítottunk. A közkiadások növekedési üteme jócskán felgyorsult: a többlet 1976- ban még 8,4 milliárd, 1977-ben 12 milliárd, az elmúlt éviben pedig már 16,5 milliárd forint volt! A növekedés csaknem minden területet érintett: kevéssé sikerült előrelépni az ellátásbeli különbségek mérséklésében és a feladatok ran gsorol ásá ban.

A tanácsok 1978-ban több mint 100 milliárd forinttal gazdálkodtak, összességükben kiegyensúlyozottan. Elsősorban a gyermekintézmények hálózatának bővítésére, a közegészségügy javítására és az időskorúakkal való fokozottabb gondoskodásra fordítottak figyelmet. Különösen előtérbe került a lakásépítési program.

Kezdeti eredmények a termékszerkezet korszerűsítésében

Az 1979. évi népgazdasági terv és költségvetés az eddigieknél határozottabban megfogalmazta, hogy a gazdasági munka fő feladata népgazdaságunk egyensúlyi helyzetének javítása és a további tartós javulásnak biztonságos megalapozása még akkor is, ha ezáltal a mennyiségi növekedés üteme átmenetileg mérséklődik. A legfőbb irányvonal az, hogy erősen fokozzuk a termelés hatékonyságát.

Hogyan minősíthetők a folyamatok, együttesen a népgazdasági munka hatékonysága? S annak változása vajon kedvező vagy kedvezőtlen iráú-e? Ötödik ötéves tervünk a termelékenységnek nem csekély növekedésére számított. Az egységnyi élőmunka-ráfordításra jutó nemzeti jövedelem 1978-ban 4

százalékkal nőtt. Csakhogy ennek lehetőségét az 5,4 százalékkal nagyobb állóeszköz-állomány teremtette meg. A munkaerőnek és a gépeknek, berendezéseknek együttes hatékonysága az elvégzett számítások szerint csak 1—2 százalékkal nőtt, s ez csekélyebb, mint amennyit terveztünk.

A termelési szerkezet korszerűsítésében mutatkoznak bizonyos kezdeti eredmények.- Az efféle változások azonban nem elég széles körűek, s nem elég gyorsan mennek végbe.

Sajnos, ma még elég gyakori, hogy a műszaki korszerűsítés nem hatékony: drágán üzemeltetik a berendezéseket, vagy nem elég korszerű a termék, amelyet gyártanak’ velük, s így nem tudják jó áron eladni. Ezek a vállalatok bekerülnek a kevésbé vagy egyáltalán nem gazdaságos szférába.

Sok vállalat nem is érzi eléggé, milyen fontos termékszerkezetének átalakítása. Ebben elsősorban az irányítás és a szabályozás a hibás, mert nem teremtett elég szigorú föltételeket a gazdálkodásban, s a vállalatokkal nem éreztette a termelés, az értékesítés és a fejlesztés szigorú, sürgető körülményeit. Ezért a szerkezet változást központi intézkedésekkel is serkenteni kívánjuk.

Meggyőződésünk, hogy a termelési szerkezet átalakításáért maguk a vállalatok tehetik a legtöbbet.

A gazdaságos termelési szerkezetnek és a haladó termelési és technológiai eljárásoknak az elterjesztésében nem maradhatunk meg a hazai gazdaság összefüggésrendszerében, bár a bonyolultabb gazdasági helyzet sokszor autarkiára csábít. Céltudatosabban

és bátrabban kell kihasználnunk a nemzetközi munkamegosztás — elsősorban a KGST-országokkal való együttműködés — lehetőségeit. Azokat a gazdasági, műszaki és szervezeti megoldásokat kell keresnünk és megvalósítanunk, amelyek a nagyobb minőségi követelményeknek is eleget tudnak tenni, amelyek több piacot megnyitnak előttünk. A termékszerkezet korszerű átalakítását és egyúttal az export nagyobb arányú növelését szolgálta már az ötéves tervidőszak első éveiben az a 45 milliárdos hitelkeret is, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a gazdaságos exportot növelni képes vállalatoknak nyújtott. Minthogy ez a hitelkeret kimerült, a kormány a keretet kibővítette, így továbbra is kaphatnak hitelt azok a vállalatok, amelyeknek fejlesztési elképzelései megfelelnek a gazdaságosság követelményeinek.

Szervezeti változtatások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a termelési szerkezet kedvezőbbé váljon. A magyar gazdaság vállalati- szervezeti struktúráját vizsgálva azt látjuk, hogy kevés a kis- és középvállalat. Nagyvállalataink tömegesen olvasztották magukba a kisebb, többnyire tanácsi vállalatokat és szövetkezeteket, így szerezve munkaerőt, telephelyet, biztonságot az egyébként laza szerződéses kapcsolatok helyett, de sokszor így növelték tekintélyüket, esetleges monopol-helyzetüket is. önkritikusan meg kell mondanunk, hogy éhhez a folyamathoz a központi gazdaságirányítás is hozzájárult az elmúlt évtizedekben azzal, hogy — a könnyebb utat választva — túlzottan elismerte az ágazati és a helyi érdekeket. Nem lesz könnyű ezt a történelmileg kialakult, de ma már nyilvánvalóan több tekintetben zavaró aránytalanságot megváltoztatni.

Előrelépést olyan árarányoknak a kialakítása jelenthet, amelyek a gazdaságos gyártást, a jövedelmezőség révén ösztönzik, s lehetővé teszik, hogy az alkatrészgyártást gazdaságosan fejlesszük.

Energiafelhasználás, munkaerőgazdálkodás

Az importanyagokkal és az importtermékekkel való gazdálkodás kérdéseire áttérve a pénzügy- miniszter nyomatékosan aláhúzta:

Halaszthatatlanok az energiatakarékosság, az ezzel kapcsolatos ésszerűsítés feladatai. Az elmúlt évtizedben — hol hamarabb, hol később — minden ország figyelme az energiaellátás felé fordult. Ismeretes, hogy energiahordozó- és villamosenergia-termelé- sünk nem fedezi a szükségleteinket: hazánk energiahordozókat és villamos energiát egyaránt importál, mégpedig — természetszerűen — egyre drágábban. Ennek ellenére 1978-ban villamosenergiafelhasználásunk a tervezett 6 százaléknál is gyorsabban: több mint 8 százalékkal nőtt.

Az, hogy az energiafogyasztás növekedik, természetes velejárója a termelés — nálunk elég lassú — automatizálásának, a mezőgazda- sági és az építőipari termelés iparosításának, a családi háztartások gépesítésének s az automobilizmus terjedésének. Mindezt persze nem lehet és nem is kell teljesen meg- gátonlunk, de energiaszükségletet növelő hatásukat ellensúlyozhatjuk azzal, ha az energiát jobban hasznosítjuk, ha rámutatunk, hol pazarol a felhasználás, s ha részletesen kidolgozzuk az energiatakarékosság módozatait.

Az egyik legfontosabb intézkedés az, hogy a felhasználók reális áron kapják az energiát és az energiahordozókat, azért, hogy érzékeljék a valóságos költségeket és azt is, mennyire foptos számunkra a megtakarítás. Ez indokolta a benzin árának az emelését a napokban. Napirenden van fejlesztéspolitikánknak az a kérdése, hogy milyen irányban és ütemben haladjunk a hazai energiahordozók feltárásában, az energiatermelő-kapacitások létrehozásában.

A központi intézkedéseken túl a vállalatok a lakossággal együtt szintén nagyon sokat tehetnek a takarékosabb energiafelhasználásért.

Iparunk és mezőgazdaságunk sok olyan importanyagot és terméket használ fel, amelynek a hazai ára még mindig alacsonyabb a valóságos világpiaci áraknál. Hogy ezeket takarékosabban használjuk fel, az elmúlt években többször követtük a világpiaci árak emelkedését. Ez mégsem volt elég ahhoz, hogy megszüntethessük a költségvetés importtámogatási kiadásait, bár csökkentettük e kiadások mértékét, és szűkítettük a támogatás körét is.

Persze az importtal való takarékosságot sem szabad végletesen értelmeznünk. A gazdálkodásnak az a helyes módja, hogy ésszerűen és takarékosan használjuk fel az importot, s hogy az importtermékeket más termékekkel — más országokból olcsóbban beszerezhető, vagy itthon gyártható termékekkel — helyettesítjük, ott, ahol megtehetjük.

A hatékonyság további fontos tényezője az erőforrások jó fel- használása. A takarékos gazdálkodás a munkaerő és az állóeszközök gazdaságos felhasználása.

Munkaerő-utánpótlás már csak azoknak a fiataloknak a körében található, akik életükben először vállalnak munkát. A három év alatt 17 ezerrel csökkent az aktív keresők száma, miközben országunk népessége 130 ezer emberrel gyarapodott. Ilyen körülmények között továbbfejlődésünknek egyik alapkövetelménye, hogy ne engedjük lanyhulni a termelékenység növekedésének ütemét. Ezt — a gépesítésen kívül — azzal segíthetjük, ha az egyének és a munkásközösségek jövedelmei szorosabb kapcsolatba kerülnek a teljesítményekkel. Nem úgy mint pl. 1978-ban, amikor szinte mindenütt egyformán növekedett a dolgozók keresete. Ott is, ahol a nyereség kiugróan nőtt, ott is, ahol a nyereség egyáltalán nem nőtt, sőt esetleg csökkent.

A vállalatok sokszor hangoztatják, hogy szűkölködnek munkaerőben. Gyakran azonban korántsem ez a gond, hanem a gyenge termelékenység, a rossz munkaszervezés, az egyenetlen termelési folyamat. Ezen persze segíthetünk! Az is enyhítheti a munkaerőgondokat, ha a nem eléggé hatékonyan foglalkoztatott munkaerőt ésszerűen átcsoportosítjuk olyan munkakörökbe, ahol hiányzik a munkáskéz. Ezzel a tárgykörrel foglalkozott a Minisztertanács és a SZOT vezetőinek legutóbbi közös megbeszélése.

A pénzügyminiszter végezetül megállapította:

Az elmúlt év gazdálkodásának eredményei nem voltak kielégí- tőek, s ez sok tennivalóra hívta fel a figyelmünket. Ezek 1979. évi népgazdasági tervünkben és állami költségvetésünkben már meg is fogalmazódtak. A tervezett változások az első hónapok gazdasági folyamataiban néhány fontos területen máris érzékelhetők. Az előző évitől eltérően a belföldi felhasználás a termelésnél lassabban, következésképpen a kivitel a behozatalnál gyorsabban növekedett, miközben mérséklődött az ipari termelés növekedésének üteme. A lakosság jövedelme és jövedelem-felhasználása összességében — megfelel a tervezettnek. A beruházások az öt hónap alatt a tervezett ütem szerint növekedtek. Az ipari készletek a tavalyinál valamivel kedvezőbben alakultak, de a szigorúbb finanszírozási gyakorlat hatására nőtt a fizetési nehézségekkel küzdő vállalatok száma. A külkereskedelemben nem csökkent a nem rubelelszámolású behozatal, sőt az első hónapokban némileg meghaladta az elmúlt év azonos időszakáét. Ellenben a szocialista országokból származó behozatal alatta maradt a tervezettnek. Mindez azt mutatja, hogy az évi tervvel kapcsolatos határozatoknak és intézkedéseknek az eredményei a gazdasági folyamatokban még csak lassan részlegesen mutatkoznak* ezért következetesen kell ragaszkodnunk jelenlegi gazdaságpolitikai céljainkhoz, a terveinkben megfogalmazott törekvéseinkhez.

Javában folyik VI. ötéves tervünknek az előkészítése, és folyamatban van annak az ár- és szabályozó rendszernek akidolgozása, amely az új tervidőszakban reálisabbá teszi majd a vállalatok magatartását meghatározó gazdasági környezetet, s jobban közvetíti a nagyobb követelményeket. A hazai árak közelebb kerülnek a világpiaci árakhoz, a vállalati jövedelmek eltéréseit az eddiginél, sokkal inkább a valós hatékony- sági különbségek okozzák. Bővül a gazdaságos területek fejlődési lehetősége, és össze kell szűkülnie, vissza kell fejlődnie a nem gazdaságos tevékenységeknek. Meg kell jegyeznünk, hogy e változások a fogyasztói árakat sem hagyhatják érintetlenül! Termékszerkezetünknek ugyanis egyik meghatározója a hazai fogyasztás ösz- szetétele. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a termelési ráfordításoknak jobban megfelelő árarányok is hatással legyenek a fogyasztási szerkezet kedvező átalakulására.

Ezekben a napokban egész közvéleményünk érdeklődéssel tekint mezőgazdaságunkra. A kedvezőtlen őszi—téli időjárást követő jelentős ár-, belvíz és fagykár után, az. elmúlt hetek eső nélküli kánikulája ismét próbára teszi a mezőgazdaságban dolgozókat, szocialista nagyüzemeink vezetőinek szorgalmát, tudását. Bár az év eddig eltelt időszakában a mezőgazdasági termékek értékesítése a múlt évit kb. 4 százalékkal meghaladta, előreláthatólag a megnövekedett állatállománynak is elegendő az új termésig a takarmány, de az aszály miatti kiesések pótlására szükségünk van.

Tennivalónk tehát bőven van! Irányító szerveink, vállalataink és lakosságunk együttes, megfontolt,

öntudatos és kemény munkájára van szükség ahhoz, hogy gazdálkodásunkban a kívánatos mértékben javuljanak a teljesítmények és eredmények, általuk a gazdaság egyensúlya. Múlt évi gazdálkodásunkból is ezt a tanulságot érezve legfontosabbnak, kérem a tisztelt országgyűlést, hogy az elmúlt évi gazdálkodásról szóló törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el.

A világpiac kedvezőtlen változásai következetesebb .magatartásra kényszerítenek bennünket a termelés, az áruforgalmazás és a fogyasztás területén. Gazdaságpolitikai céljaink a múltban is igényelték a hatékonyan végzett munkát, a jó minőségű termékeket, az import ésszerű alakítását, a takarékosságot. Most az eddigieknél hatékonyabb intézkedésekkel kell további fejlődésünk feltételeit megalapozni — hangsúlyozta a többi között elöljáróban, majd utalt arra, hogy 1978- ban sok tekintetben eredményes esztendő volt.

Kedvezőtlen viszont — folytatta ezután —, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzete romlott, a külkereskedelmi mérleg hiánya nőtt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. 1978. decemberi ülésén megállapította, hogy az egyensúlyi helyzet kedvezőtlen alakulásának — a külgazdasági feltételek változása mellett — a gazdasági hatékonyság lassú fejlődése és a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának a tervezettet jelentősen meghaladó növekedése volt az oka.

Az 1978. évi munka

tapasztalatai is jelzik, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása sürgető feladattá vált. Az idei népgazdasági terv ennek szellemében irányozta elő a gazdasági növekedés ütemét és fő arányait, és a gazdasági munka feladatait. A cél az, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya az 1978. évinél lényegesen kisebb legyen, és létrejöjjenek a további tartós javulás szilárd feltételei.

Céltudatos és következetes munkára van szükség

Az 1979. évi gazdasági fejlődés eddigi eredményei több tekintetben biztatóak. A beruházások, a készletek nagysága és a lakosság fogyasztása a tervvel összhangban alakult. A termelés a belföldi felhasználásnál gyorsabban nőtt, szerkezete javult, a kivitel — ezen belül a konvertibilis valutákért történt kivitel — fokozódott. Hiba, hogy az import növekedési üteme meghaladja a tervezettet.

Az 1979. évi népgazdasági terv teljesítéséhez további igen céltudatos és következetes gazdaság- irányítás és vállalati tevékenység szükséges.

Változatlanul érvényes, amit a Központi Bizottság decemberi határozatában a gazdaságirányítási magatartásról mondott, a kormány döntéseinek szellemében jöttek létre. Alóluk semmilyen érdekre való hivatkozással felmentés nem adható. Csak ez úton érhető el, 'hogy a terv céljai megvalósuljanak.

Célunk az, hogy az ipari termelésben erőteljes szelekció valósuljon meg — ‘hangsúlyozta ezután és így folytatta: — A követelményeknek megfelelő, a feladatokat jól és időben megoldó vállalatok termelésének növekedése továbbra is legyen dinamikus, s a gazdaságirányítás ehhez biztosítsa a feltételeket. Mindez akkor érhető el, ha az irányító szervek és a vállalatok körött célratörő kapcsolat alakul ki, olyan kapcsolat, amelyben a nép- gazdasági érdek képviselete a perdöntő.

Az olyan vállalatokat, amelyeknek tevékenysége nem gazdaságos és amelyek racionalizálás útján sem tehetők jövedelmezővé, nem szabad állami támogatásban részesíteni. Módot kell találni részleges, vagy teljes felszámolásukra úgy, hogy termelő berendezéseiket másutt, vagy a régi telephelyen, de új feladatok megoldására használják fel. Ilyen esetekben humánusan, gyorsan és szervezetten kell biztosítani az érintett dolgozók további foglalkoztatását.

Sarlós István a tartós pénzügyi nehézségek közé került vállalatok kapcsán nyomatékosan aláhúzta:

Az állami gazdaságirányító szervek az eddiginél határozottabban vessenek gátat a felelőtlen gazdálkodásnak, a mások rovására történő költekezésnek, szigorúan, személy szerint is vonják felelősségre azokat, akik a népgazdaságot károsító hibákat elkövetik. Ezután megállapította:

Rugalmasságt gyorsaság

— A gazdasági tevékenységben legfontosabb a meglevő erőforrások kihasználásának növelése, a már megkezdett beruházások

gyors befejezése és hasznosítása, és csak ezután kerülhet sor új, és jól előkészített fejlesztések megkezdésére. Állami erőforrásokat általában csak az energetikai és egyes, különösen fontos alap- anyagipari fejlesztések megvalósítására lehet számításba venni, itt is gondosan ügyelve a hatékonyság követelményeinek szigorú érvényesítésére.

A vállalatok és szövetkezetek gazdálkodásának feltételrendszere nem lazulhat. Sőt, arra kell törekednünk, hogy még jobban képviselje a népgazdasági és a társadalmi érdekeket. Ezt fogja szolgálni a termelői árak és más gazdasági szabályozók 1980. évi változtatása, tervezési, döntési, irányítási módszereink további javítása is.

A reálisabb termelő és fogyasztói árak kialakítása, vagyis annak elérése, hogy árrendszerünk jobban tükrözze a világpiaci árarányokat — még előttünk álló, megoldatlan feladat.

Ezen belül a fogyasztói árakat — úgy mint eddig is — életszínvonalpolitikai céljainkkal összhangban alakítjuk.

A mezőgazdaság feladata — hangsúlyozta a továbbiakban a Politikai Bizottság tagja —, hogy a rendelkezésére álló eszközök magasabb fokú kihasználásával és a javuló munkaszervezés révén egyenletesen fejlődjék a növénytermesztés és az állattenyésztés.

A külkereskedelem fontos teendője a kapcsolatok elmélyítése, a kölcsönösen előnyös együttműködés szellemében az egyensúlyi követelményeknek megfelelően. De legyen feladata annak vizsgálata és elemzése is, hogy az importigények melyik relációból elégíthetők ki a népgazdaság szempontjából a legelőnyösebben. Ez csupán külkereskedelmi feladatnak tűnik, de korántsem az. A külkereskedelmi tevékenység már a termelési célok meghatározásánál kezdődik. Ezért a jó külkereskedelem a tervezés, a fejlesztés, a termelés és a kereskedelmi tevékenység összhangjának eredménye.

Sarlós István emlékeztetett az 1978-as költségvetésről szóló beszámoló egyik megállapítására, amely szerint: „A gazdaságpolitikai gyakorlat során és az irányítás eszközeivel is az eddiginél következetesebben kell igazodni a feltételek változásaihoz”.

— Ügy értelmezem ezt — fejtegette a továbbiakban —, hogy bár a gazdálkodás szabályozói hosszabb távlatokra szólnak, de ha a feltételek változnak, módosítani kell ezeket. A szabályozásnak év közben is rövid idő alatt követnie kell a változásokat, mert enélkül rosszul orientáljuk termelési és elosztási rendünket* — ez pedig veszteségeket okozhat.

— A rugalmasság, a gyorsaság és az élethez való igazodás legyen az irányítás és a gazdaság- politika ismérve.

Érvényesíteni kell a jobb munkára ösztönző érdekeltségi rendszert

A felszólaló ezután rámutatott: a minőség elemzése és a javításához szükséges intézkedések megtétele, alkotó eleme a termékszerkezet javításának. Eddigi eredményeinkből azonban az is kitűnik, hogy még csekély a haladás, gyártmányaink tömegében sok még az alig, a kevéssé gazdaságos termék — mondotta, majd hangsúlyozta: — Cselekvésre, jobb munkára ösztönző funkciója miatt — fejlődésünk alapvető vonása és fontos feltétele az érdekeltségi rendszer megfelelő érvényesülése.

Az érdekeltség és az azt kifejező jövedelem a munkával függ össze. Ezért helytelen minden olyan törekvés, amely szerint a béremelésből és bérkiigazításból mindenkinek lehetőleg azonos mértékben kell részesülnie. Az egyén igazságérzete, de az egész nép meggyőződése azt vallja, hogy nem lehet azonosan dotálni a jól, vagy kevésbé jól, vagy éppen rosszul végzett munkát.

A termelés minőségi követelményei is arra ösztönöznek, hogy minél jobb a munka, annál magasabb legyen a bér. S ha azt kérdik: hol a bérek felső határa, azt válaszolom: ott, ahol a jól elvégzendő munka felső határa van.

Visszatérő igény minden munkaterületen a takarékosság. Olykor azonban mechanikusan értelmezik ezt a fogalmat. Leszűkítik és elszürkítik, ezzel mintegy megakadályozzák, hogy nép- gazdasági méretekben érvényesüljön. Ráadásul ez a fogalom nem kizárólag a pénzfelhasználás csökkentésére vonatkozik, hanem ezzel egyidejűleg a mögötte meghúzódó nagyobb értékkel: az anyaggal, az idővel, és a munkaerővel való takarékoskodásra is.

A társadalmi termelés minden szektorában joggal kifogásolták: a nagyértékű gépek és berendezések alacsony fokú kihasználtságát, az építkezéshez biztonsági tartalékként kiszállított, majd felhasználatlanul hátrahagyott anyagok tömegét. Súlyosan sérti a takarékos gazdálkodás elvét a beruházások elhúzódása, a minőségileg kifogásolható munka, és az a hanyagság, amely a kellő és kötelező gondoskodás elmulasztásával hagy pusztulni nagyértékű gépeket, anyagokat, épületeket.

Túlzott nagyvonalúságra vall mindez —, de az anyag néma, nem tud tiltakozni. De tud — és reméljük, tiltakozik is — az a dolgozó, aki mindezt tapasztalja, é? akit a munkaidő alatt nem látnak el teendővel, sőt, néha azzal vigasztalnak: „a munkaidőbe ez is belefér”.

Évek óta sok szó esik a munkaerőhiányról. Az erről szóló nyilatkozatok és beszámolók már- már tragikusnak tüntetik fel a helyzetet. Valójában azonban nincs abszolút munkaerőhiány. A hiba a „felhasználásban” és az elosztásban van. Még mindig létezik nálunk kapun belüli munkanélküliség és az is, hogy — egyes vállalatok bérpolitikai és ■más okok miatt — munkaerőt tartalékolnak a maguk számára.

1979-ben sok közigazgatási egység területén kezdtek hozzá a munkaerő átcsoportosításához. Ez örvendetes jelenség. A szándékot üdvözölni kell.

Sok panasz hangzik el a munkafegyelemmel kapcsolatban indokoltan. A fegyelmezetlenül végzett munka a gondolkodó, egyenes embereknek nem tetszik és soha nem tetszett. Az öntudatos munkás mindig ügyelt arra, hogy a munkája méltó legyen hozzá. így van ez ma is, amikor minden eddiginél inkább megvan mindenkinek a lehetősége arra, hogy emberi méltóságához mérten jól dolgozzék. Az irányító szervekben éppúgy, mint a munkapadoknál és a földeken. Ha a legjobb dolgozók erkölcsei szabályozzák a helyi szokásokat, akkor a lógósok lehetőségei is csökkennek.

Amikor arról van szó, hogy kik játszanak jelentős szerepet a tervek valóra váltásában, akkor elsősorban a munkások és parasztok felelősségteljes munkájára szoktak hivatkozni, őket általában elismeréssel emlegetik — ennek ellenére keveset ismerünk név szerint a legjobbakból. Pedig indokolatlan, hogy a névtelenségbe burkoljuk őket. Arra lenne szükség, hogy az adott szakmát választó fiatal a legjobb bányászokat, növénytermesztőket, esztergályosokat, építőket lássa maga előtt példaképként. Ez vonzóvá teheti a szakmát, és jelzi az emberi értékek magasfokú megbecsülését.

A termelésben sok múlik azon is, hogy milyenek az egyes vállalatok különböző szintű vezetői; Nagy többségük azt nyújtja, amit elvárnak tőle — szocialista szakemberként dolgozik és él. Az 5 munkájukról is többet és főként szebbet kell mondani a megszokottnál. Növeljük biztonságérzetüket a döntéseknél, és támogassuk kezdeményező készségüket. Az ő munkájuknak, politikai és szakmai felkészültségüknek meghatározó a szerepe a jó munkahelyi légkör kialakításában. A jó légkör, a dolgozók szocialista szellemiségű kapcsolata egymáshoz anyagi erővé válik a világos célokért folyó munka során. Ez valamennyiünk közös érdeke, ezért kell 1979-ben és a további évek során is az eddigieknél okosabban, szervezettebben, fegyelmezettebben dolgoznunk.

Az 1978. évi költségvetés elszámolásáról szóló törvényjavaslatot a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében elfogadom. (MTI)

Sarlós István beszéde