Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-09 / 133. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A BÉKEHÓNAP BEFEJEZŐ ESEMÉNYEI PETŐFI ■ ,% : AZ MSZMP BACS-KISKDN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 133. számÁra: 1,20 forint 1979. június 9. szombat Kádár János és Losonczi Pál fogadta Bias Rocát Országos rendezvények Kiskunfélegyházán és Kalocsán A magyar békemozgalom hagyományos májusi esemény- sorozatának végeztével, annak mintegy záróakkordjaként Bács-Kiskun két városában, Kiskunfélegyházán és Kalocsán országos jellegű rendezvényekre került sor. Kiskunfélegyházán, az Április 4. Gépipari Művek Vegyipari Gépgyárában a kora délutáni órákban dr. Kovács Béla, az Országos Béketanács főtitkára részvételével tartottak városi békenagygyűlést, Kalocsán pedig csehszlovák—magyar barátsági nap keretében,Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke mondott beszédet a lidicei mártírok emlékművénél. A szolidaritás jegyében • Az Országos Béketanács főtitkára beszédét mondja. (Pásztor Zoltán felvétele.) Megemlékezés a lidicei emlékműnél Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken a KB székházában fogadta a Kubai Köztársaság Népi Hatalom Nemzetgyűlésének küldöttségét, amely Elás Kocának, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának, a nemzetgyűlés elnökének, az államtanács elnökhelyettesének vezetésével tartózkodik hazánkban. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnöksége és a megyei népi ellenőrzési bizottság tegnapi együttes ülésén Bács-Kiskun üzemegészségügyi helyzetét tárgyalták meg. A népi ellenőrök tizenhét ipari és építőipari üzemben, egy áílgmi gazdaságban és kilenc mezőgazdasági termelőszövetkezetben egy tíz évvel ezelőtti vizsgálatot folytattak, az eltelt időszak eredményeit kutatva. Első és legfontosabb megállapításuk az volt, hogy a kutatások során meglátogatott 27 egység 14 ezer dolgozója közül négy és fél ezer dolgozik egészségre ártalmas munkakörben, örvendetes azonban, hogy tíz év alatt háromról huszonegyre nőtt az üzemorvosok száma, s míg 1969-ben 10 ezer lakosra 1,2, tavaly már 5 üzemorvosi óra jutott naponta. Országos viszonylatban is Kiemelkedő a mezőgazdaságban bekövetkezett változás: a megyében több üzemorvos rendel termelőszövetkezetben, mint az országban összesen. Változtak ugyan tiz év alatt az egészséget károsító körülmények, azonban változatlanul a megengedettnél nagyobb zaj a legfőbb ellenség. És még sok más: a vizsgálat például feltárta, hogy az IGV kiskőrösi gyáregységében évek óta nem megfelelő helyiségben üzemelteti a galvanizálót. A BÁCSMOBIL szövetkezet közelmúltban átadott szabadszállási telepe a minimális munka- és egészségügyi követelményeknek sem felel meg, s az illetékes orvos többszöri felhívására sem változtattak a helyzeten. A Lam- part ZlM kecskeméti gyáregysége zománcozójaban műszakonként nyolc-kilenc tonna alapanyagot kézzel emelgetnek — elképzelhető, mekkora veszélyt jelent ez a szervezetre. Ma már nem vitatéma, hogy kell-e üzemorvos, vagy nem. Az azonban csökkenti a pálya vonzását, hogy az orvosi hierarchiában az üzemorvos legalul helyezkedik el, holott szerepe igen fontos. Néhány éve még az is jelLosonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, szintén pénteken, a Parlamentben fogadta a kubai parlamenti delegációt. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszéléseken részt vett Péter János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az országgyűlés alelnöke. Jelen volt Jósé Antonio Tabares del Real, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete. (MTI) lemző volt, hogy az üzemek presztízst csináltak abból, hogy legalább egy órácskát rendeljen náluk is doktor, mára azonban visszaszorult ez a szemlélet. Az azonban még jelenleg is hat, hogy nincsenek meg ~a lehetőségei annak, hogy az orvos hathatós intézkedéseket küzdjön ki — a vállalatok nem igénylik a véleményét, sok helyütt csak receptírásra tartják a doktort. Emiatt a, legfontosabb szerep — felkutatni a betegségek megelőzésének módját — háttérbe szorul. Visszatetsző jelenség, hogy amíg a biztonsági öv be nem csatolása pénzbírságot von maga után, addig a rendszeresített védőeszközök nem használatáért nem sújtanak senkit sein, büntetéssel. Általában ugyanis az a jellemző, hogy az üzemek többsége korszerű védőeszközöket szerzett be, de a dolgozók alig, vagy egyáltalán nem alkalmazzák azokat. Szorosan az üzemegészségügyhöz tartozik a rehabilitáció is — e területen előrelépés nem történt. Jellemző, hogy a vállalatok, szövetkezetek a portás, éjjeliőr, telefonközpontos állások adományozásával tudják le rehabilitációs kötelezettségüket, holott nagy lehetőség lenne például az átképzés. E fő vonalaiban fölvázolt helyzet arra a megállapításra juttatta az anyag készítőit, hogy javasolják: az új megyei kórházban létesüljön üzemegészségügyi szak- rendelés, s a nagyobb településeken, amennyiben van rá fedezet, szintén szervezzék meg. Indokolt a főállású üzemorvosok számának növelése, illetve kisebb gyárakban célszerű összevontan szervezni számukra állást. Az egyre növekvő hallásszervi megbetegedések megkövetelik, hogy megyei audiológiai állomás létesüljön. Utoljára, de korántsem utolsósorban: a legfontosabb cél a megelőzés legyen, és fokozódjék a felvilágosító munka. B. J. A kiskunfélegyházi nagyüzem ebédlőtermében a délelőtti műszak végeztével gyülekeztek a békenagygyűlés résztvevői, a város több mint 60 üzemének, intézményének képviselői. Az előadót, az Országos Béketanács főtitkárát elkísérte dr. Dobos László, a Hazafias Népfront megyei elnöke, jelen volt Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Tóth György, az Április 4. Gépipari Művek vezérigazgatója, a város párt-, tanácsi és társadalmi szerveinek több vezetője. A gyűlést Mészáros Mihály, a gépgyár iMSZBT-tagcsoportjának ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd dr. Kovács Béla emelkedett szólásra. A nagygyűlés szónoka a béke- és barátsági hónap idei sikeres eseményeiről, rendezvényeiről számolt be hallgatóinak. Rövid visszapillantást adott a második világháború befejezésétől napjainkig húzódó, s egyre felfelé ívelő békemozgalimd tevékenységről, melynek fontos állomása volt a Béke-világtánécs 30 év előtti megalakulása. Szólt a társadalmi haladásért, a gyarmati sorban sínylődő népek felszabadításáért folyó küzdelmekről, a helsinki szerződés aláírása utáni enyhülési folyamat megszilárdulásáról, valamint azokról a nehézségekről, melyek ennek kibontakozását egy időre lelassították, és új reményekről, melyek a SALT—2. közeli aláírásával bizakodással töltik el a világ népeit. Bízunk abban, hogy a mostani aláírást követi majd a SALT—3., ami azt kell eredményezze, hogy megkezdődhessen a felhalmozott fegyverkészletek megsemmisítése — mondotta. Annak érdekében, hogy Sorközműveléssel, kultivátoro- zással zárják a talajok vízkészletét a Bajai Kukoricatermesztési Rendszer takarmánytermő földjein. A parntnergazdaságokban — 13 megye termőhelyi adottságainak megfelelően — táblánként változó termesztési technológiát alkalmaznak az aszály kivédésére. A kötöttebb talajokon a felszín porhanyításával tömítik a vízvezető hajszálcsöveket, hogy minimálisra csökkentsék a párolgást. Már most kijelölték azokat a táblákat, ahol az első természetes csapadék után megkezdik a lombtrágyázást, hogy a fejlődésben elmaradt kukoricát átsegítsék a stagnáláson. A hűvös tavasz miatt ugyanis mintegy 20 napos a fejlődési elmaradás a takarmánytermőföldeken, s ez kedvez a gyomosodásnak is. Ezekben a napokban több mint 1800 kultivátor dolgozik a Bajai a békés építőmunka eredményeit erősítse az a hatalmas összeg, melyet ma még fegyverekre költenek. Mint mondotta, nagy jelentősége van a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri szintű budapesti tanácskozása javaslatainak. A bizalom erősítése érdekében újabb és újabb kezdeményezések születtek, sajnos, ezek a kezdeményezésék eddig még nem találtak viszonzásra a NATO-or- szágok részéről, sőt, növelik a katonai költségvetésüket. Szólt a békét veszélyeztető kínai magatartásról, a Vietnam elleni agresszió kudarcáról, a vietnami nép hősi küzdelméről, a szocialista országok, a Szovjetunió, s hazánk szolidaritásáról, amely napjainkban is megnyilvánul, segítve Vietnam népgazdaságának talpraállását. A magyar békemozgalom, dolgozó népünk a jövőben is mindent megtesz Vietnam megsegítése érdekében. Az előadó a továbbiakban a világban keletkezett többi válsággócról beszélt. Mint hangsúlyozta: a világ eseményei mellett tudjuk, hogy mi a béke ügyéért itthon tehetjük a legtöbbet. A legnagyobb tett az emberiség érdekében az a munka, amit a szocializmus építése érdekében végzünk. Úgy legyünk békeharcosok, hogy a magunk munkaterületén ennek a feladatnak a legjobban tegyünk eleget — mondotta befejezésül az Országos Béketanács főtitkára. A kiskunfélegyházi városi békenagygyűlés kedves színfoltja volt az ifjúsági vegyeskar szereplése, mely Kapus Béla vezetésével békemozgalmi dalokat adott elő. Kukoricatermesztési Rendszer partnergazdaságaiban, ahol a szakemberek állandóan ellenőrzik a munkát, és irányítják az időszerű tennivalókat. Technológiai beavatkozással még növelhető a növény tűrőképessége, s főleg a jobb vízháztartású talajokon enyhíthető az aszály kártétele. A BKR gabonaföldjein pedig megkezdődtek az aratási előkészületek. A szokottnál két héttel Korábban kell indítani a kombájnokat, a partosabb homokterületeken a jövő hét közepén már vágják az őszi árpát. Június 25—28-a között pedig sok helyütt a búza aratásához is hozzáfognak. A Bajai Kukoricatermesztési Rendszer több mint 80 ezer hektárnyi búzatermőföldjén az idén újabb kombájnok állnak munkába. 35 aratócséplő vár indításra a rendszer központjában, ugyanakkor elkészült az aratás komplex menetKalocsán a hét eleje óta tartó magyar—csehszlovák barátsági napok záróeseményeként tegnap délután a lidicei emlékműnél nagygyűlést tartottak. Az esemény alkalmából Kalocsára érkezett dr. Václav Moravec nagykövet, Pavol Gombos, a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója. A városi tanácsháza dísztermében a vendégek tiszteletére adott fogadáson részt vett dr. Laukó Károly, a Béke Világtanács magyar titkára, Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, dr. Ár- vay Árpád, a megyei tanács vb titkára, dr. Boza József, ország- gyűlési képviselő, a járási párt- bizottság első titkára, Tóth Fe- rencné országgyűlési képviselő, Farkas József, a megyei népfront- bizottság titkára. Geri István városi tanácselnök Kalocsa gazdasági, társadalmi fejlődéséről adott tájékoztatást, majd városnézéssel folytatódott a program. A vendégek ellátogattak a múzeumba, megnézték a szlovák képzőművészeti kiállítást, felkeresték az érseki könyvtárat és a művelődési központot. Ezt követően a lidicei emlékműnél nagygyűlésre került sor. A csehszlovák és a magyar himnusz hangjai után dr. Gaál István, a városi népfrontbizottság rendje is. Egyidőben történik majd a szem cséplésével a szalma lehúzása, a tarló megmunkálása, s ehhez megfelelő a műszaki felkészültség, a szakirányítás. A hétéves termesztési rendszer tovább bővíti szolgáltatását: komplex gyepgazdálkodási és takarmánytermesztési technológián dolgoznak kutatók bevonásával. A jövőben a partnergazdaságoknak ezen a területen is biológiailag jól megalapozott termesztési rendszert ajánlanak, amely a vetéstől a betakarításig komplex programmal segíti a takarmánytermesztést. Ugyanakkor az ágazaton belül bővítik a rendszer gépeinek kihasználására a növény társítást: silókukoricát és cirkot termesztenek a termőhelyi adottságoknak megfelelően a már meglevő növények mellett. V. E. elnöke köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke beszédet mondott. — Bács-Kiskun megyében elismerésre méltó szép hagyomány, hogy a béke és barátsági hónap keretében Kalocsán évről évre megemlékeznek a mártírsorsú Li- dicéről — mondta. — Békemozgalmunk is büszke arra, hogy Kalocsa volt az első európai város, amely a Soha többé! gondolat jegyében emlékművet emelt Lidácének, annak a településnek, amelyet 37 évvel ezelőtt teljesen elpusztítottak. — A német fasiszták féltek a csehszlovák néptől, amely őszinte barátsággal tekintett a Szovjetunióra. A Gestapo éppen ezért irtóhadjáratot indított a csehszlovák hazafiak ellen. Bosszút állva, a községet felégették, a férfiakat megölték, a nőket_és_a gyermekeket koncentrációs táborba hurcolták. — Lidice példája ma is figyelmeztet, harcra szólít bennünket a világbékéért — hangsúlyozta .Sebestyén Nándorné, majd így folytatta: — A béke fenntartásában és védelmében az érdem mindenekelőtt a Szovjetunióé. Hosszú és küzdelmes út vezetett el a jelenlegi helyzet kiharcolásáért. A továbbiakban a világpolitikai helyzet alakulásáról, majd a szocialista tartalommal mind jobban telítődő alkotó erőink összefogásáról szólt részletesen, majd beszédét így fejezte be: — Az elmúlt több mint három évtized alatt elért eredményeket számba véve elmondhatjuk, hogy nagyszerű időszak áll mögöttünk, és ragyogó jövő áll előttünk, amelyért érdemes harcolni, dolgozni. Ránk, a béliéért küzdőkre hárulj az a feladat, hogy megőrizzük azt a lángot, amely napról napra, földrészről földrészre egyre magasabban ragyog, megteremtve az emberiség boldogságát. A nagygyűlés további részében felszólalt Vera Rablova, a Csehszlovák Nőbizottság országos elnökségének tagja, a lidicei tanács alelnöke. Visszaemlékezett a csaknem négy évtizeddel ezelőtti vérengzésekre, amikor férjével, gyermekével együtt koncentrációs táborba hurcoltad. Neki sikerült megmenekülnie, de férjét és gyermekét örökre elvesztette. Felszólalásának további részében a 6e- ke megőrzésének jelentőségéről beszélt. , Ezután a lidicei emlékműnél koszorúkat helyeztek el. A nagygyűlés az Internacionáléval fejeződött be. Elutazott a jugoszláv küldöttség Pénteken elutazott Budapestről a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetségének küldöttsége. A delegáció, amelyet Todo Kurtovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, a szövetségi konferencia elnöke vezetett, megbeszéléseket folytatott a Hazafias Népfrontnak Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a HNF OT főtitkára vezette küldöttségével. A jugoszláv partnerszervezet elnöke a magyar külügyi intézetben előadást tartott az el nem kötelezettségi politikának, és ezzel összefüggésben az el nem kötelezett országok Havannában sorra- kerülő csúcsértekezletének kérdéseiről. A vendégek látogatást tettek Bács-Kiskun megyében, ahol a Hazafias Népfront megyei munkájával ismerkedtek meg. (MTI) AZ SZMT ELNÖKSÉGE ÉS A MEGYEI NEB EGYÜTTES ÜLÉSE Üzemegészségügy • Sebestyén Nándorné mondott beszédet a kalocsai nagygyűlésen. (Straszer András felvétele.) „ZÁRJÁK” A TALAJOK VIZÉT A BKR-FÖLDEKEN További ágazattársításra készültek fel