Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-09 / 106. szám
1979. május 9. • PETŐFI NÉPE • 3 A kétezredik Semmit sem változott öt éve Preising Konrád zászlós, akivel legutóbb 1974 októberében találkoztam, s az 1500. ugrása előtt készítettem vele riportot. Akkor azt írtam, vékony, alacsony, csupa izom ember, s ez a megállapítás ma is érvényes rá. Ez a férfi ma is hivatásszerűen, nap mint nap szembenéz a halállal, ugyanis ejtőernyős-oktató. Nemcsak parancsnokai, ismerősei, jó barátai, de magam is elmeredő nyakkal bámulom az alacsonyan úszó felhőket, aggódva hallgatom a szél sivítását, s együtt izgulok a többiekkel, nehogy kitörjön az ejtőernyős ugrása előtt a kora tavaszi vihar. Nézzük az egyre kisebbnek tűnő helikoptert, amelyből többen hajtanák végre ejtőernyős ugrást, köztük Preising Konrád zászlós is, a kétezrediket. A viharfelhő egyre jobban tornyosul fölénk, megerősödik a szél, szemetelni kezd az eső. Ezt csupán érzékeljük, de egyre a helikopteren jár a tekintetünk, amelyből hirtelen három pont válik el, s a magyar néphadsereg válogatott keretének tagjai: Dér László, Simon László és Mészáros György felett kinyílik a paplanernyő. Célba ugranak. Látványos, egyben hátborzongató látvány innen lentről, hogyan himbálja őket a szél, s hogyan fognak ki az elemek játékán ügyességükkel, tapasztalatukkal, S aztán újból három ugró. Bordás Emánuel, Kőszegvári Gábor, Kardos János. Paplanernyőik nemzetiszínűek, s lábaikra még külön zászlót erősítettek, amelyekbe belekapott az egyre hevesebben fúvó szél. Rövid szünet, s ismét három ejtőernyős ugrott ki a helikopterből. Ök már gyakorlottabbak, „menők”. Jovanics Ferenc túl van a négyezrediken, ölvedi János a kétezredik, Mehánovics György pedig a négyezer-ötszázadik ugráson. Mercédest ugranak, azaz kezükkel összefogódzva zuhannak a föld felé, majd elválnak, s kinyitják ernyőiket. Merész, egész embert kívánó mutatvány ez. S végül a kilencedik Preising Konrád zászlós, aki a kétezredik ugrását mutatja be. Az eső, a vihar a nyakunkon lógott, pillanatok választottak el bennünket kitörésétől. A negyvenéves férfi simán, puhán dobbantva a földön, ért célba. Szerencsém volt, sikerült néhány szót váltanunk. — Húsz évvel ezelőtt az első ejtőernyős ugrásomkor izgultam ennyire. Na. nem az ugrástól féltem, hanem az időtől. Amikor felszálltunk a géppel, már nyugodt voltam, tudtam, sikerülni fog, nem lehet probléma. A kétezredik ugrás sikeres végrehajtása után önként vetődik fel a kérdés, fél-e Preising Konrád ugrás előtt? — Nem tudok egyértelműen válaszolni, ugyanis nem félek, csupán szorongok. Bízom az ejtőernyőben, főleg ebben a paplanernyőben, mert ezzel szinte oda vitorlázom, ahovd akarok. Amitől ma is tartok, a váratlan esemény, az olyan, amire nem számítok. Sok fiatalt oktattam már erre a szép és nemes hivatásra, s most is azt mondhatom, nemcsak bátorság kell hozzá, de jó fizikai erőnlét és szellemi fel- készültség. Ennél is fontosabb azonban, hogy nemcsak az ugrás előtt, aközben, de a magánéletben is fegyelmezettnek kell lenni. Tovább nem tudtunk beszélgetni, mert várták parancsnokai akiktől ezért a nem mindennapi teljesítményért büszkén vehette át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Kedves, barátságos, valódi jubileum volt ez. Gratulálunk Preising Konrád zászlósnak a kitüntetéshez, a kétezredik ejtőernyős ugráshoz, és kívánjuk, hogv még több fiatalt neveljen derék, becsületes emberré. Gémes Gábor • Sikerült! Megvan a kétezredik. • Preising Konrád zászlós a kétezredik ugrása után. (Straszer András felvételei.) Három hét a „szomjazó mezők” országában 2, Autóval Tripoliban „Líbiában minden megtörténhet.” — Nem tudjuk, milyen tapasztalat érlelte ki a világ egykori uraiban ezt az életbölcsességet, amelyet egy római vígjáték örökített át az utókorra. Az Afrikában töltött három hét alatt azonban volt alkalmunk tapasztalni, hogy a Földközi-tenger kék tükrén túl elnyújtózó végtelen ország utólagosan is igazolja ak antik mondást. Míg a vám- és útlevélkezelés szertartását celebrálják a legcsekélyebb mértékben sem hirtelen- kedő tisztviselők, a kék afrikai égbolt elborul, és jégverés kemény ostorcsapásai záporoznak a csarnok üvegtetejére. Amikor végre kijutunk a folyosók labirintusából, az előcsarnokban megnyerő mosolyai, körszakállas fér- f siet elébünk egy barátságos . lember kíséretében. Meleg kézfogásukból érezzük — a következő hetek igazolni fogják ezt — hogy az idegenben egymásra találó magyarok őszinte segítőkészségével fogadnak. Az UVATERV tripoli kirendeltségének vezetője olyan nevet visel, melyet feljegyzett a műszaki fejlődés története. Mint később tisztázzuk, nemcsak névrokona a helikopter kalandos életsorsú feltalálójának. Kísérője, nagykövetségünk kereskedelmi tanácsosa; helyismerete, kapcsolatai sokat segítenek majd a tervezéshez nélkülözhetetlen tapasztalatok összegyűjtésében. A Peugeot 504-es osztott pályás autósztrádán suhan a huszonhat kilométerre fekvő város felé. Az aszfaltcsíkok között zöldövezet: virágbaborult leánderfák választják ketté a sztrádát. A tengerparti sáv növényzete, előzetes várakozásunktól eltérően, meglehetősen dús. Ezüstszürke törzsű, fűzfához hasonló levelű, óriástermetű fák alléja vezet egy farmközpontba. Valószínűleg az olaszok telepítették be az ausztrál sivatagok szélének pionír fáját, az eukaliptuszt. A fák világának ez a góliátja, mely hazájában eléri a 150 méter magasságot is, vidáman rázza hatalmas lombkoronáját a friss tengeri szélben. Az elszórt tanyák sűrűsödni kezdenek és elérjük Tripoli külvárosát. Mikor expedíciónk még szerveződés alatt állott, és a szellemi exportot lebonyolító „Ovi- ber” fővállalkozási iroda képviselője megkeresett, készséggel elvállaltam, hogy vezetem a tripoli autókölcsönzőtől bérlendő egyik kocsit. A sors kegye azonban — szerencsénkre — úgy alakította delegációnk összetételét, hogy két, a líbiai fővárosban íjiár többször járt kollégánknak jutott a gépkocsivezetés öröme. A Tripoliban történő tájékozódás „Ugyanis — enyhén szólva — kissé nehézkes. Utcakiírás csak néhány főútvonalon van, kizárólag arab nyelven. A mellékutcák minden jelzés nélküliek és házszám sincs. A külváros egy része folyamatosan egybeolvadó, egyenletesen fehér kockaépületek és udvarok szövevénye. A belváros külső övezetében — Kadhafi ezredes nagyvonalú lakásépítési programja nyomán — modern vonalú, de egymáshoz meglehetősen hasonlatos házak tömbjei sorakoznak. Kizárólag a történelmi városmag tartalmaz jellemző tájékozódási pontokat. Mindezek után a legkevésbé sem csodálkoztunk, hogy gépkocsivezetőink rendszeresen eltévedtek. Elismeréssel kell szólnunk viszont a líbiai közlekedésrendészet hatékony módszeréről, amellyel megrendszabályozza a belterületen száguldozó kocsikat. Az előírt sebesség ötven kilométer ugyan, de a főútvonalakon ennek bő kétszeresével közlekednek. A fontos keresztezések előtt természetesen kiteszik a 20 km- es korlátozó táblát, de a közlekedési rendőrök bölcs előrelátással úgyis tudják: ezt honfitársaik nem veszik figyelembe. Ezért a tábla után — a magyar kolónia zsargonjavai élve — két-három, úgynevezett ..fekvő rendőrt” építenek be az út teljes szélességében. A közlekedési fegyelem passzív őre egy kettéfűrészelt kb. 40 centiméter átmérőjű betoncső, amelyet homorú, vagy domború oldalával felfelé ágyaznak be az aszfaltba. Az első változatnál a nyelvét harapja el a gyorshajtó, az utóbbi változatnál a kocsi válik „musztánggá”, és a gyengébb karosszériákból úgy bújnak, ki fejjel az utasok, mint tojásból az iker- struccfiókák. A kocsink azonban elkerülte a „buktatókat”, s néhány kanyarodás után egy ikervilla előtt állapodott meg. Az építmény balfele az UVATERV vendégháza, a jobboldali a szomáli nagykövet bérleménye. A szállodaszerűen berendezett magánház lesz az otthonunk a következő hetekben. Már vár bennünket az üzenet: másnap 10 órakor szeretne találkozni delegációnkkal a Gát- és Vízügyi Minisztériumban Salem Hamza úr, a megrendelők képviseletében. Este a lapos tetőteraszról elgyönyörködünk a szokatlan panorámában. Hazánkban most fagyos szelek buknak át a dombok ormán, és hóval söprik be az utakat. Itt narancsfa bólogat a szomszéd kertben, és gyümölcsei sejtelmes tűzzel izzanak a sárga lámpafényben. Pálmák fűrészes levélujjai között bujkál a • Az arab építészet líbiai remekei. tengeri szél, holdfényben ringó végtelen vizek sós páráit hordja szárnyán. Holnap nehéz tárgyalás vár bennünket. Tisztáznunk kell a terveket, az óhajokat és a kívánságokat. El kell választanunk az ábrándot a teljesíthetőtől, és objektív adatokká kell átváltanunk az eddig még tétova vélekedéseket. Két különböző kultúra égöve alól indultunk — mi és partnereink. Bízunk azonban abban, hogy a józan értelem hullámhosszán az óhaj és a segítő szándék adóvevői összehangolódnak és hamar megegyezünk. Hiszen elvégre is: Líbiában minden megtörténhet... (Folytatjuk) Dániel József Az agresszió kudarca Harmincnégy évvel korábban a szenvedésekkel teli hat esztenőn át tartó — a demokráciák számára győzelemmel véget érő — világháború után megszületett a béke. 1945. májusában Európában, szeptemberben pedig az egész világon befejeződött a háború. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy a népek visszatérjenek a békés alkotómunkához. Időben egyre távolodnak tőlünk a Nagy Honvédő Háború évei, amely a legsúlyosabb és a legkönyörtelenebb volt mindazon háborúk közül, amelyet az orosz népnek valaha is viselnie kellett. Ezekben a felejthetetlen napokban az egész világ a nagyszerű győzelem hatása alatt állt. A szovjetek országa és fegyveres erői a kommunista párt vezetésével a történelemben példátlan hőstettet hajtottak végre, más országok népeinek segítségével, közreműködésével győzelmet arattak a hitleri Németország és csatlósai felett. A Szovjetunió ezenkívül megsemmisítette a japán imperializmus fő ütőerejét, a Kvantung-hadsereget, s ezzel döntő szerepet játszott a militarista Japán leverésében. Az események menete rendkívüli próbatétel elé állította a Szovjetuniót. Az imperialista rendszer szülte második világháborúhoz hasonlót — a háború lendületét, megpróbáltatásait, az erők és a harci technikai eszközök tömegét, valamint a roppant áldozatokat és rombolásokat illetően — nem ismert a történelem az osztálytársadalmak fennállása óta. A háború méreteire jellemző, hogy míg az első világháborúban a küzdelem az európai kontinensre korlátozódott, 1939—1945-ben viszont már három kontinensre — Európára, Ázsiára és Afrikára — terjedt ki. Az első világháborúban harminchat, a másodikban hatvanegy ország viselt hadat. Az első világháború idején 70 millió embert hívtak fegyverbe, a másodikban ez a szám elérte a 110 milliót. A második világháború a hadviselő államok anyagi erőforrásait a végsőkig kimerítette, A rombolások ebben az időszakban 260 milliárd dollár kárt okoztak, három és félszer annyit, mint az első világháború idején. A második világháború a legvéresebb háború volt. összesen mintegy ötvenmillió ember pusztult el, ötször annyi, mint az első világháborúban. Ezzel szörnyű, véres adót vetett ki az Imperializmus a népekre. Ugyanakkor azonban meggyorsította a társadalmi fejlődést. A végsőkig kiélezte a burzsoá rend társadalmi-politikai ellentmondásait, megingatta e társadalom alapjait, felrázta a kapitalista országok népeit, elősegítette a forra- dalmasodásukat. A kapitalista világ „öngólja” volt ez, mert az imperialista világreakció aktívan segédkezett a Szovjetunió megtámadásának előkészítésében, és a fasizmusban, a hitleristák zabolátlan nemzeti szocializmusában látták azt a ‘reális erőt, amelynek segítségével — a korábbi intervenció veresége után — még egyszer meg lehet próbálkozni azzal, hogy a világ első szocialista államát elpusztítsa. A béke 1939 nyarán még megóvható lett volna, ha a francia és különösen az angol kormány komolyan fontolóra veszi a kínálkozó, kézenfekvő lehetőséget, s kiaknázza a szovjet— angol—francia politikai összefogásban rejlő nagy erőtöbbletet. A nyugati szövetséges kormányok azonban tovább taktikáztak, időhúzással hárították el a szovjet kormány minden eshetőséget figyelembe vevő javaslatait, a politikai és katonai együttműködésre, s közben a kulisszák mögött ismét egyezkedni próbáltak a német agresszorral, amely időközben Lengyelországot szemelte következő áldozatának. 1941. június 22. — ez a nap úgy szerepel a naptárakban és a tankönyvekben, mint a Szovjetunió elleni német fasiszta agresszió kezdetének napja — a fasizmus ellen küzdő haladó erők harcában is új szakaszt nyitott, s nyitánya lett a rabló Harmadik Birodalom pusztulásának is. Az agresszió ideológiai alapja az antikommunizmus. Hitler nemcsak azt a célt tűzte tábornokai elé, hogy szerezzenek „életteret”, —- hanem azt is, hogy semmisítsék meg a Szovjetuniót, mint politikai, gazdasági rendszert. De a háború kimenetele másként alakult. A villámiháború, vagy a három hét alatt összedönthető „kártyavár” elmélete és gyakorlata egyaránt illúziónak bizonyult. A szovjet emberek átélték a balsikereket és a vereségeket, különösen a háborúk első, legnehezebb hónapjaiban. Miben áll a Szovjetunió győzelmének világtörténelmi jelentősége? Elsősorban abban, hogy a szovjet nép kiállta a pusztulással fenyegető legnehezebb katonai próbatételt, megvédte szocialista hazáját — az egész földkerekség dolgozóinak és kizsákmányolt tömegeinek támaszát. ” A győzelem közvetlen eredménye, hogy a könyörtelen katonai erőszak, amelyhez az imperialisták mindannyiszor folyamodnak, amikor el akarják zárni az utat az új elől, és meg akarják azt semmisíteni — a szovjet állammal szemben kudarcot vallott. Bebizonyosodott ismét a szocialista rend hatalmas életereje és legyőzhetetlensége, s az, hogy a szovjet nép meg tudja védeni a forradalom, a szocializmus ügyét. A szovjet nép keresztülhúzta a szovjet állam megegyengülésé- re alapozott imperialista számítást is. A nyugati államok uralkodó körei mindent arra tettek fel, hogy a súlyos harcban a Szovjetunió teljesen kimerül majd, és akkor kény ük-kedvük szerint diktálhatnak. Ugyanakkor a magyar királyi honvédvezérkar főnöke „Tapasztalatok a német keleti arcvonal Déli v seregcsoportjánál történt tartózkodás alkalmával” című szigorúan titkos jelentésében a következők állnak: „Az orosz hadseregről. Az utóbbi évek háborúiban kétségtelen, hogy az oroszok ellen vívott harcokban érte a német hadvezetést a legkellemetlenebb meglepetés ... Mialatt mind Lengyelországban, mind Nyugaton, mind a Balkánon várakozások ellenére gyors és döntő sikereket arattak, tehát nehezebbre voltak elkészülve, mint ahogy a végrehajtás folyamán bekövetkezett, addig itt az orosz harctéren egyik csalódás a másik után érte a német katonai vezetést... Nem tudom, hogy van-e a világnak még egy hadserege, amely az ily hosszan tartó, demoralizáló, súlyos veszteségekkel, fáradalmakkal, nélkülözésekkel stb. teljes visszavonulási harc után még mindig, oly kitartóan harcolni, sőt lendületes ellenakciókat végrehajtani tudna, mint a bolseviki hadsereg.” A háború óriási áldozatokat követelt a szovjet néptől. Ha polgári állam szenvedett volna hasonló veszteségeket, sokáig nem heveri ki a háború következményeit. De a Szovjetunióval nem ez történt. Nemcsak, 'hogy megőrizte nemzetközi pozícióit, hanem jelentősen meg is szilárdította azokat. A szocialista rendszer életereje nemcsak azt biztosította, hogy sikeresen leküzdje a háborús évek hallatlan nehézségeit, hanem lehetővé tette azt is, hogy a legrövidebb idő alatt helyreállítsa a szétrombolt gazdaságot, felszámolja a háború következményeit, és hétmérföldes léptekkel haladjon előre a gazdaság, a kultúra minden területén. A szovjet nép egyik nagy érdeme, hogy sok országot megszabadított a fasiszta rabságtól, és megmentette a világ kultúráját és civilizációját. Ha a nemzetközi imperialista reakció tervei valóra válnak, több évtizedre megakasztotta volna az emberiség haladását. A fasiszta „barna pestis” megfertőzte volna az egész világot. A győzelem jelentőségét az is hangsúlyozza, hogy á Nagy Honvédő Háború nemcsak a második világháború egészének kimenetelét határozta meg, hanem e háború legfontosabb nemzetközi következményeit is. A fasiszta államok tömbje felett aratott győzelem és a társadalmi fejlődés további kedvező menete gyökeresen megváltoztatta az osztályerőviszonyokat a nemzetközi porondon a szocializmus javára. Németország vereségének abból a szempontból is jelentősége van, hogy a német fasiszta hadsereggel együtt a hitleri állam és a náci párt is megsemmisült. A Szovjetunió kiütötte a nemzetközi imperializmus kezéből az agresszió és az ellenforradalom hatalmas fegyverét. A háborúban csődöt mondott a fasizmus politikai rendszere és ideológiája, amely zászlaja volt á nemzetközi imperialista reakciónak. A Szovjetunió győzelmének világtörténelmi jelentősége, hogy „a német fasizmusnak és a japán imperializmusnak a második világháborúban történt szétzúzása, amelyben a Szovjetunió döntő szerepet játszott, kedvező feltételeket teremtett, több európai és ázsiai ország népei számára a tőkések és földbirtokosok hatalmának megdöntéséhez”, megkönnyítette és gyorsította a szocialista tábor kialakulását, amelynek határai az Elbától a Csendes-óceánig terjednek. A győzelem legfőbb eredménye az volt, hogy a szocializmus bázisa jelentősen kiszélesedett, pozíciói pedig hallatlanul megerősödtek. Ezzel szemben az imperializmus keretei egyszerre ösz- szeszűkültek, és az imperializmus tovább gyengült. Hazánk és különösen Bács- Kiskun ebben az időben már a szabadság légkörében élt, csaknem hét hónappal megelőzve a háború teljes befejezését. Ebben az időben már a romok eltakarításának, az újjáépítés megkezdésének nagy gondjaival küszködtünk. A nyugatra hátrált or- szágvesztők magukkal vitték a gyárak felszerelését, élelmiszerkészleteket, de az emberek hatalmas tömegét is magukkal hurcolták. Erre az időre már kialakultak a rendet biztosító népi szervek, az ország középső és keleti felén a kommunista nárton kívül megalakultak a koalíciót létrehozó más pártok is. Amíg — a már győzhetetlennek nevezett — orosz hadseregek a Berlin elleni döntő támadásra készültek, nálunk már osztották a nagybirtokokat és a nincstelen parasztok a mezsgyét jelentő cö- vekeket verték le, hogy ki-ki a maga földecskéjén megtermelje az ország élelmét. A párt már bizonyos szervezeti erő birtokában a májusi országos értekezletére készült, hogy meghirdesse programként értendő jelszavát: Harc az újjáépítésért! A Kecskeméti Lapok rendkívüli kiadása jelezte: Vége a háborúnak! „Jelentjük tisztelt olvasó: öt teljes esztendő 8 hónap és hét nap után, összesen 2196 vérzivataros háborús nap után véget ért a legújabb kor legaljasabb gonosztette...” A szovjet fegyveres erők 1418 napon át harcoltak három—hatezer kilométeres arcvonalon, ahol 1320 volt a súlyos csaták száma, azo- ké a napoké, amikor megszakítás nélkül folyt a harc valamelyik fél támadó tevékenysége miatt. A háború a Szovjetuniónak okozta a legnagyobb veszteséget. A fasiszták szovjet földön 1710 városi vagy városi jellegű települést és 70 ezer falut romboltak le. A Nagy Honvédő Háború ma már történelem. A nyugati világban is sok könyv és publikáció jelent meg erről a gyötrel- mes időszakról. Közülük nem kevés arra akar vállalkozni, hogy meghamisítsák a második világháború okait, jellegét és eredményeit, elkendőzzék a Szovjetunió döntő szerepét az antifasjsz- ta koalíció által kivívott győzelemben, s igazolják a szovjetellenes körök militarista törekvéseit. ' ' A haladó emberiség azonban kellőképp értékeli a szovjet nép döntő szerepét a hitlenizmus szétzúzásában. Az imperialista világban bőséggel vannak olyan erők, amelyek az agresszió és a revans politikáját folytatják. A népek azonban nem kívánják, hogy megismétlődjék a világtragédia, és a Szovjetunióval vállvetve harcolnak, hogy a földgolyón nyugalom és béke uralkodjék.
