Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-08 / 105. szám

1919. május S. • PETŐFI NÉPE • 3 VÁLASZTÓK, TANÁCSTAGOK, TAPASZTALATOK Szélmalomharc a Czollner téren — Közöny! — mondta felháborodottan egy kecskeméti ta­nácstag, amikor beszámolójára hiába várta választóit. Né­hány ismerősén kívül ugyanis — akiknek véletlen találkozás folytán személyesen szólt — nem közölte az újság, nem hir­dették plakátok, névre szóló értesítést pedig már évek óta csak választások előtt láttak a körzet lakói. — Szerencsét­lenség! — helyesbített, amikor minden kiderült. Csakhogy ez is közöny — az állampolgárokkal szemben. A választók érdektelenségét gyakran szóvá tesszük, hiszen távolmaradá­suk bizonyítható. A tanácstag közönye választóival szemben már kevésbé. Azt sem egyszerű felderíteni, miért érdektele­nek a körzet lakói, vagy melyik szerv, melyik képviselőjük miatt váltak azzá. A kecskeméti Czollner téri pártházban két körzetből még húszán sem jelentek meg a ta­nácstagi beszámolón. Nem volt baj a szervezéssel, a meghívókat névre szólóan mindenki megkap­ta. Valóban nem érdekli őket környezetük, vagy nincs semmi problémájuk? — ezt próbáltam kideríteni. Tájékozatlanság Ha a sikert a felszólalások szá­mával mérnénk, akkor azt mond­hatnám : az összejövetel sikeres volt, mert majdnem mindenki elmondta panaszát, keservét. Lassan haladnak az építkezések, baj van a munkafegyelemmel, az állampolgári magatartással, egye­sek a füvön parkolnak, mások szemtelenek, kitörik a facsemeté­ket. Sok a hiánycikk stb. Azon töprengek, hogy valóban a ta­nácstagi beszámolóhoz tartoznak ezek a kérdések? De bárkit le­inteni, máshová irányítani, több kárt jelentene, mint hasznot. Mindenki a maga bánatát érzi a legnagyobbnak, és senki sem egyéni keservét mondja el. De ennek a két körzetnek valóban az a legfeszítőbb gondja, hogy az építkezéseken két ember dolgo­zik, négy meg nézi?! A teremben csaknem csupa nyugdíjas ül. Hallhatják, s min­denki hallhatta volna, aki eljön, mi mindent tett a tanács az elmúlt évben Kecskemét fejlő­déséért. Bizonyára e két körzet lakói is ismerik a várost, büsz­kék is rá. Róják az utcákat, dol­goznak, vásárolnak, közlekednek. Látják a fejlődést, olvassák az erről szóló híreket. A megye- székhely egészéről nem kevés in­formációt kapnak, annál keveseb­bet szűkebb környezetük távla­tairól. Mit jelent az otthonmaradás? Hogy egyetértenek a város fej­lődésével, nekik pedig nincs semmi gondjuk? Sokáig úgy tűnt, a jelenlevők is elégedettek a körzet helyzetével, sokkal ke­vésbé a világgal. Akár örvende­tes is lehet, hogy az állampolgár már messzebb lát szűkebb hazá­ja gondjain, kitekint a világba. Ha a szűkebb hazában minden rendben van. A két körzet alig egy kilométerre kezdődik a vá­rosközponttól. Kecskemét első büszkesége, a Lenin téri eme­letes épületek kivételével ala­csony kis házak sorjáznak a hosszú utcákban. Ez még a régi városkép: magas kerítésekkel, a frissen meszelt falakról is is pat- togzó vakolattal, a kapuk alól csordogáló kifolyókkal. Megértik vajon az itt élők, hogy ezen a területen csak évek múlva ke­rül sor városrendezésre, nem kaphatnak tanácsi támogatást? Megtanulták megérteni, türelmes­nek lenni, vagy csak elfásultak? Több mint egy évtizede annak, hogy hivatalos és még több kó­sza hír járta: rövidesen bontják a házakat. A tanácstagi beszámo­lókon kéréseik jó részét ezzel utasították el. Évekkel ezelőtt. A tervek változtak, ők maradtak. Számon lehet-e kérni tőlük tájé­kozatlanságukat azzal, hogy ha most eljöttek volna, megkapták volna a választ: legalább még tíz évig maradnak! Hiszen ők évekkel ezelőtt is azt hitték: pontos választ kaptak. Közös türelmetlenség Csak az anyagi lehetőségekhez mérten lehet türelmetlenkedni! — mondta választóinak a tanács­tag. Csakhogy ő könnyen türel­mes — mondhatták volna vá­lasztói —, hiszen nem közöttük, más és jobb körülmények között él. Nem hálás feladat oly kör­zet tanácstagjának lenni, ahol csak tíz—tizenöt év múlva ke­rülhet sor beruházásra. Az is igaz, hogy a tanácstagnak ma már nem elsősorban a részért, hanem az egészért kell munkál­kodnia. Egy terület azonban ak­kor él, ha kellő kapcsolata van a tanácsi, társadalmi szervekkel. Számos példa bizonyítja, hogy nem minden pénzkérdés, hogy a két fél közös akarata oldhatja a rész és az egész ellentmondásait. Városunkban is örvendetes té­nyeket lehet felsorakoztatni arra, hogy ha a tanácstag és a kör­zet lakói együtt türelmetlenked­nek, az eredmény: út, járda, park, játszótér. Ezen a beszámolón is kiderült, hogy nem minden csak anyagi kérdés. Jobb szervezésen múlik csupán, hogy a Lenin téri la­kosok ne a város másik végén levő orvosi rendelőhöz tartozza­nak. Az Árpádváros szanált te­rülete mellett élőknek ugyan el kell viselniök a felfordulást, de azt semmiképpen nem, hogy a szemetet ne szállítsák el tőlük. Nagy gond a város közművesíté­se, de az E—5-ös út mellett le­vő Kossuth körút és Erzsébet körút belső részét már nem lehet évekig ilyen állapotban hagyni. Minek menjek? ' A szóban forgó beszámolóhoz még egy zárókép is tartozik ... Járom sorra a házakat. Miért nem volt ott a tanácstagi beszá­molón? Sokan értetlenül néznek rám. A nemrégiben kiküldött meghívók ellenére ketten, hár­man, ha tudják a tanácstag ne­vét. — Tanácstag? Hiszen az már megszűnt. Kiderül, a lakónydlvántartóval keverik össze. Meghívót? Hogy­ne, kaptak, nem is tudják, hol van, valahová eltették a hivata­los iratok közé. „Csak egy-két éve lakom itt, beteges vagyok” — válaszolják néhányan. — „Mi­nek menjünk? Úgyis csak ígér­nek!” — hallom a másik választ. Pár méternyi kis utca, csupa sár. Az asszony, akit kérdezek, reménykedőn élénkül meg: „Per­sze, hogy lenne kérésem a ta­nácstaghoz! Tíz gyereket nevel­tem fel, csak három évet dolgoz­hattam. Most itt vagyok 54 éve­sen megrokkanva. Intézze el, hogy kapjak nyugdíjat!” A válaszokat hosszan sorolhat­nám. Különösnek tűnik, pedig jellemző ez is: „Minek menjek? Az udvarban mindenkivel jóban vagyok, a szomszédokkal is!” A szélmalomharcnak nincs ér­telme, a malomkerék forgásának is csak akkor, ha a garatot fel­öntik gabonával. Ügy tűnik, a két körzetben üresen jár a kerék! Kovács Klára Kubikos-emlékmű • Csongrád város részére készít kubikos-emlékművet Tóth Béla szobrászművész. Jelenleg a több mint három méteres emlékmű gipszminta tervén dolgozik, ennek alapján készül majd a bronzönt­vény. (MTI-fotó: Cser István fel­vétele — KS.) Tantárgy az életmentés • Siófokon, a MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatóságán a szakmunkástanulók új tantárgya az életmentés. A balatoni hajósok átlagosan hatvan életveszélybe került személyt mentenek ki évente a tó hullámaiból. A képen: szakmai gyakorlat a tó vizén. Farkas Imre és Király László szakmunkástanulók bábuval gya­korolják a vízből való mentést. (MTI-fotó — Bajkor József felvé­tele — KS.) ■ ■ Összefogott küzdelemmel Május 8-án, 1828-ban szüle­tett Henry Dunant, akinek kezdeményezésére létrejött és nemzetközi mozgalommá fej­lődött a Vöröskereszt. Már a megalakulásakor elsődleges célja az volt a szervezetnek, hogy enyhítse a háborúban sebesült katonák szenvedését. Több mint százötven év múl­tán, két világháború borzalmas pusztítását követően még min­dig aktuális a mozgalom lét­rejöttét ösztönző feladat. A Nemzetközi Vöröskereszt mindenfajta emberi szenvedés enyhítésére törekszik. Ezt fe­jezi ki az idei világnap jelsza­va: A Vöröskereszt enyhíti a szenvedést. A közelmúltban végzett közvéleménykutatás és a mozgalom nemzetközi mére­tű újraértékelése megerősítet­te, hogy a Vöröskeresztet azért tisztelik a világ minden tá­ján, mert önzetlen segítséget nyújt a bajbajutottaknak. S 'mivel a bajok oka sokféle, a segítség módja is különbö­ző. A mozgalom fejlődésének szükségszerű eredménye, hogy a kezdetben vállalt feladat lé­nyegesen bővült. Nem korlá­tozódik a szenvedés enyhíté­sére, bár legfontosabb műkö­dési területei ahhoz kapcso­lódnak. A legutóbbi 5—6 évben át­lagosan 18—20 felhívást adott ki a liga évente a földren­gés, az árvíz, a vihar, a szö­kőár, a szárazság, illetve más természeti csapás áldozatai­nak megsegítésére. Az elmúlt 3—4 évben az indiai és a vi­etnami árvíz, a guatemalai, a perui, a törökországi és a bukaresti földrengés, a hon- durasi hurrikán, és a bang­ladesi szökőár kapcsán szer­vezetit különösen nagy vissz- hangú segélyezést. Mit tettünk mi, magyarok ebben az összefogott küzde­lemben? 1978-ban húsz or­szágba 24 segélyt küldtünk, 30 millió forint értékben. Ezek közül 17 alkalommal a liga felhívására küldtük a segít­séget, hét alkalommal kor­mánysegélyt továbbítottunk. Ezek között természeti csa­pás, árvíz, háborús konfliktus felszámolására, nemzeti egész­ségügyi program végrehajtásá­ra nyújtott segély egyaránt található. A Vöröskeresztnek termé­szetesen alapvető feladata az is, hogy itthon is segítséget nyújtson a bajbajutottaknak. Hol és hogyan? Természeti csapások, földrengés, kiöntött folyók itthon is előfordulnak, gondoljunk csak a békési földrengésre, a miskolci ára­dásra. Itt a segítségnyújtás azonnali és a helyreállítási munkához nyújtandó segítség­ből állt. A természeti kataszt­rófák idején is igen nagy együttérző segítség nyilvánul meg a lakosság részéről. A Vöröskereszt egészségvédelmi munkája is sokrétű. Vannak országok, amelyekben orvosi rendelőket, kórházakat, beteg­otthonokat tant fenn a Vörös- kereszt. Máshol, mint például hazánkban az egészségnevelés­ben tölt be meghatározó sze­repet és segíti a rendszeres egészségügyi vizsgálatok szer­vezését. A véradás és az el­sősegélynyújtás minden or­szágban jellemző a Vöröske­reszt munkájára. A nemzetközi gyermekév természetessé teszi, hogy a világnapi jelszónak megfelelő­en a Vöröskereszt még többet tegyen a gyermekek szenve­désének enyhítésére. A Ma­gyar Vöröskereszt Országos Vezetősége hamarosan mér­legre teszi a gyermek- és if­júságvédelmi munkát, s arra ösztönzi szervezeteit, hogy a gyermekek veszélyeztetettségét javaslatokkal, tanácsokkal mérsékeljék. Körültekintően és tapintattal ajánlják fel se­gítségüket a fogyatékos gyer­mekek szüleinek, a helyi adottságokat figyelembe véve mérlegeljék, mit tehetnek a mozgássérültek, a gyengén lá­tók, a hallássérültek és az ér­telmi fogyatékosok érdekében. Elő kell segíteni, hogy a hát­rányos helyzetben levő gyer­mekek közösségi nevelése megkönnyítse társadalmi be­illeszkedésüket. Az idei világnapi jelszó hu­manista indítékai nyilvánvaló­ak. A Vöröskereszt tagjai min­den bizonnyal a továbbiakban is megtalálják annak módját, hogy közvetlen környezetük­ben, a családban, a munkahe­lyen, vagy a lakóterületen enyhítsék embertársaik szen­vedését, de még hasznosabb, ha annak megelőzésében is eredményesen tudnak közre­működni. • " Három hét a „szomjazó mezők” országában 1. Olaszok, németek, angolok Az év elején a Bajai Vízügyi Főiskola néhány tanára hivatalos kiküldetésben Líbiában járt. A folytatásokban közölt útinapló­ból kiviláglik kiutazásuk célja, s az olvasók megismerhetik az afrikai ország múltját és ígéretes jelenét. • Az ötventonnás gépkolosszus oly könnyedén manőverez a re­pülőtér kifutópályáinak bonyolult rendszerében, mint a gyakorlott kéztől kormányozott gépkocsi. A DC—9 átgördül kéttucatnyi óriás vasmadár között, és ráfordul a tripoli járat részére kijelölt ;be- tonipályára. Déli 12 óra van; a fények sárgán égnek a felszálló- pálya mentén, mert Zürich fe­lett ónos szürke az égbolt. A gép fegyelmezetten megáll. A moto­rok felsüvöltenek, és amikor maximálisra fokozta a hajtómű­vek tolóerejét, a kapitány kien­gedi a fékeket. Az utasszállító növekvő sebességgel száguld vé­gig a szürke betoncsíkokon. Eny­he billenős: a gép orrát felemel­te a pilóta: a Swissair líbiai já­rata elemelkedett a földtől. A gép a szokottnál meredekebben emelkedik és többször változtat irányt. 5—600 méter magasságban az alacsonyan lebegő felhőalapba merülünk. A tejfehér pára min­dent elborít. Svájc hegyeit köd­fal takarja el, a figyelem befelé fordul. Gondolataim előreszáll- nak a két és fél órás repülés vég­célja: Líbia felé. Líbiát, mely egykor ötszáz éven át tartozott a római impérium- hoz, 1911-ben hódította el az agonizáló török birodalomtól Olaszország. Az olcsó diadallal 1 800 000 négyzetkilométernyi, jó­részt terméketlen sivatagra, meg­lehetősen silány zsákmányra tett szert a már felosztott Afrikában késve megjelenő új gyarmatosít. A kontinens homok- és kősiva­tagok borította belső részeinek értéktelenségét jól szemlélteti, hogy 1935-ben Franciaország száztízezer négyzetkilométer te­rületet engedett át „ajándékkép­pen” Olaszországnak a Tibeszti hegység környékén. Nos, ebből a három évtizedes múltú gyarmatbirodalomból in­dult új területek meghódítására a nagy „önbizalmú” Duce Etió­piában könnyen diadalmaskodó tábornagya: Graziani. Az olasz diktátor Egyiptom és a Szuezi- csatorna megszerzését tűzte ki az 1940-ben megindított hadi előre­nyomulás céljául. Mindössze 100 kilométert tesznek meg, mi kőris kiderül, hogy az Egyiptomot meg­szálló angol haderő jól felsze­relt katonái keményebb ellenfe­lek a Négus mezítlábas harcosai­nál. Rövid taktikai visszavonulás után ugyanis az „ármányos” brit főparancsnok, Wawell tábornok, keményen visszavágott. Bár had­ereje alig egynyolcadát tette ki Graziani tábornagy hadseregének, támadásba ment át, s kiverte az olaszokat Egyiptomból, mélyen benyomult Líbia földjére. A bardiai, tobruki és benghasi győzelem után a brit hadsereg megáll. A győztes angol táborno­kot különös meglepetés éri. A magukat megadó, demoralizált olasz katonák roppant tömege még a flegmatikus angolokat is meghökkenti. így születik meg a világtörténelem egyik legfur­csább, sebtében megszerkesztett hadi jelentése: „Foglyul ejtettünk mintegy 5 acre tisztet és 200 acre közkatonát”. A területegy­ségben számított foglyok pontos számbavétele végül kiderítette, hogy 130 ezer olasz esett hadi­fogságba. A líbiai olasz hadse­reg gyakorlatilag megsemmisült. A Mussolini-rezsim katonai presztízsének megmentésére siet­tek a németek. A Wermacht fő­parancsnoksága két páncélos hadosztályt dob át /yfrikába. Et­től kezdve viszont az angolokra jár rá a rúd. Az Afrikakorps pa­rancsnoka, Erwin Rommel ugyanis páncélos-hadviselésből „szemléltető oktatásban” részesí­ti az angol tábornoki kart. Há­• Feltűnnek a líbiai földek. • A „sivatag hajújának” portréja. rom évig húzódik el a villám­gyors, fordulatokban bővelkedő mozgóháború. Angliában a brit tábornokok kudarcáról értesülve, Churchill ingerülten tudakolja meg Alan Broke-től, a vezérkari főnökétől: „Van legalább egy generálisunk, aki legalább egy csatát meg tud nyerni?” Volt. Bemard Montgomeryt egyöntetűen utálták felettesei és kollégái. A már Alexandria előtt védekező nyolcadik brit hadse­reg főparancsnokává csak kény­szerhelyzetben nevezik ki az igen kellemetlen modorú altábor­nagyot, mert a kiszemelt vezér, Gott tábornok gépét német va­dászgépek lelövik. „Monty” azon­ban képes arra, hogy beosztottai bizalmát megszerezze, katonái győzelmi hitét visszaadja. Képes továbbá arra ás, hogy a bősége­sen áramló hadianyagot célszerű­en használja fel. Neki köszönhe­tő, hogy az Afrikakorps sorsa El Alameinnél megpecsételődött. így nyitotta meg a világhábo­rú — kegyetlen szenvedések után — a függetlenné válás lehetősé­gét Líbia előtt. Már a Pó síksága felett re­pülünk, amikor a stewardessek végigtolják a gépen' a tálalóko­a»it, és felszolgálják az ebédet. A nagyvonalú svájci vendéglá­tás arányban áll a repülőjegy árával. Az évszázados rutin meg­nyilatkozik a figyelmességben is. A melegen tálalt -tányér steril celofánbevonatán aprócska cédu­la. A három világnyelven közölt felirat kiegészítéseként termetes sertésállat rózsaszín kpntúrjait nyomtatták a papírra. Az ábrát fekete áti.kszelés teszi semmissé. Arab országba utazunk, és a Swissair ad arra, hogy eloszlassa a Kedves Utas kételyeit, ha ne­tán mohamedán lenne. Nem sze­gül Allah kánona ellen, ha Mi­lánó felett falatozni kezd a négy­féle körítéssel feltálalt húsból. Látjuk egyébként, hogy kreolbő­rű útitársaink egy része — leg­alább is félúton Zürich és Tri­poli között — kissé lazán értel­mezi a próféta előírásait. A disz­nóhúskonzervek tartalmának fo- gasztása aligha engedélyezett egy igazhívő számára. Mire a kiszolgáló személyzet összeszedi a tálcákat, a látómező sarkában megjelennek a nápolyi öböl halvány kontúrjai. A járat most fordul rá a légifolyosó utolsó, leghosszabb szakaszára, mely Palermo felett szeli át Szi­cíliát. Az Európát elborító ja­• Tabulus el Gharb-i építészet. nuári hóvihar fehér leplével ezt a nagy szigetet is leterítette. Né­hány perc múlva ismét kitárul alattunk a tenger csillogó kéksé­ge. Időnként hajók V-a-lakú so­dorvonalát látjuk. Végül a lá­tóhatár szélén megjelenik egy keskeny vonal: az afrikai part. Líbia fölé érkeztünk. A föld rőt és vörhenyes, mint az oroszlán bundája. A gép me­redeken ereszkedni kezd. Farmo­kat látunk, szabályos fasorok tábláinak közepén. Már látszik a szikár olajfák ezüstös zöldje és narancsültetvények gömbölyű lombkoronája. Betonpálya jele­nik meg alattunk, a motorok sü- völtése egyre halkul. Az első pilóta puhán teszi le a kifutó­pályára a gépóráást. A főépület elé gördülünk, melynek homlok­zatán idegen hieroglifák hirdetik, hogy Tripoliba, azaz Tarbuius el Gharb-ba érkeztünk. (Folytatjuk) Dániel József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents