Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-31 / 125. szám

1979. májas 31. • PETŐFI NÉPE • 3 SZENNYVÍZHASZNOSÍTÁS Űj Kossuth-kiadványok a Szovjetunióról Kincset érő források a homokon A rossz vízháztartású homok­hátságon, ahol a csapadékpótlás lehetőségei is korlátozottak, per­zsel a májusi nyár. A korán ér­kezett meleg enyhítésére keresik a vízforrásokat a gazdaságok. Feltárják, üzembe helyezik a cső- kutakat, hogy a föld gyomrából felszínre hozott vízzel éltessék a fásszárúakat, az egynyári nö­vényeket. A nyári forróságban a még kis hozamú csőkutak is nagy jelentőségűek a ^biztonságosabb árutermelésben, a homokhaszno­sításban. A kincset érő vizlelés- nek minden módjával élni kelle­ne a szinte állandó szomjazó ho­mokvidékeken. Ennek egyik mo­dellje lehet a kecskeméti Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz-ben, Európában is elsőlcent alkalma­zott városi szennyvizhasznositás. A nagy határú közös gazdaság Kecskemét kommunális vizét fo­gadja, környezetvédelmi szempon­tokból is megfelelő feltételek mellett. Az évente majdnem 4,5 millió köbméter városi szennyvi­zet erre a célra kialakított táro­zók, szűrők fogadják, s ezután kerül a víz öntözésre. Jelenleg 400 hektár szántó és zöldségterü­letre jut el a mesterséges csapa­dék alagcsöveken, s ezekben a napokban 150 szórófej ontja a vizet még a gabonákra is. Emel­lett a csőkutakat is hasznosítja a termelőszövetkezet, a leggazda­ságosabb módszerrel. 15 hektáron csepegtető öntözésre rendezkedtek be. Most a ribizlibokrokat „itat­ják”, így és később ezt teszik majd a kajszibarackosukban, ahol az érés előtt kapcsolják be a cse­pegtető öntözést. A víz felhasználásának gazda­ságosságáról, termelésbiztonsági szerepéről már meggyőződtek a Magyar—Szovjet Barátság Tsz- ben. Adatok bizonyítják azt is, hogy a tisztított szennyvízfel­használás nem károsítja a talaj biológiai egyensúlyát. A tsz la­boratóriumában rendszeresen el­lenőrzik, hogy szennyeződik-e az altalajvíz, s a növények fejlődé­sét, beltartalmi értékét befolyá­solja-e a már egyszer elhasznált víz ismételt hasznosítása. Eddig kedvezőek a tapasztalatok, a mód­szer másutt is alkalmazható, sőt a KGST-országok is nagy érdek­lődéssel tanulmányozzák eredmé­nyeit. A Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz-ben pedig továbbfejlesz­tik a „szennyvizes öntözést”. V. E. PÉLDAMUTATÓ KEZDEMÉNYEZÉS IZSÁKON KRESZ- tanfolyam úttörőknek A motorizációs fejlődés üteme nemcsak a nagyobb városokban, de a falvakban is rendkívül nagy. A személygépkocsik és más mo­toros járművek számának ugrás­szerű növekedését Izsákon is ta­pasztalják. Ezzel párhuzamosan je­lentős előrelépés történt a közúti közlekedés biztonságának fokozá­sa és a balesetek számának visz- szaszoirtása érdekében. A közle­kedő gyermek nevelése céljából példamutató, összehangolt munka alakult ki az izsáki Táncsics Mi­hály Általános Iskola úttörőcsa­pata és az ATI kecskeméti Cson­ka János szocialista brigádja kö­zött. A szocialista brigád a nemzet­közi gyermekév tiszteletére vál­lalta, hogy Izsákon az úttörőcsa­pat 14 éves tagjai részére KRESZ- tanfolyamot indít. Fülöp Dezső szakoktató vezette a tanfolya­mot, társadalmi munkában, s négy hónapi oktatást követően Szabó Pál vizsgabiztos előtt 31 nyolcadikos úttörő vizsgázott si­keresen segédmotoros kerékpár KRESZ-anyagából. • Vizsgáznak az izsáki úttörők. A tanfolyam hallgatói és az is­kola igazgatósága, valamint a csapat vezetője köszönték meg Hódi Gusztáv szocialista brigád­vezetőnek ezt a nagy segítséget, s azt, hogy a vizsgát Izsákon, az iskolában bonyolíthatták le. Az úttörők nagyobb része felte­hetően még ma sem, s később sem rendelkezik majd segédmo­toros kerékpárral, ám olyan is­meretekkel gazdagodtak, amelyek megelőzhetik a közlekedési bal­eseteket. Az ATI Csonka János szocialista brigádja kezdeménye­zése példamutató, ugyanis me­gyénkben elég sok gyermekbal­eset történt. Jó lenne hírt adni' arról, hogy más oktatói, illetve gépjárművezetői kollektívák ha­sonló módon tennének gyerme­keink érdekében. Ehhez csupán annyit még, a megyei Közleke­désbiztonsági Tanács e kezdemé­nyezést minden lehetséges esz­közzel támogatja. —s —r Találkozás a Majdnem tökéletesen laikus „felkészültséggel” indultam vá- sáméző sétára a BNV-n. Erőm teljében kezdtem a híradástech­nikai, számítástechnikai árucso­portok megszemlélését, s miután szellemileg elég frissnek érez­tem magam azután is, a műszer­ipar tartományainak becserkészé- sével folytattam. Mire azonban az ipari munkafolyamatok ve­zérlésének, szabályozásának, auto­matizálásának, illetve ezek mű­szerei tömkelegének megcsodálá­sával végeztem, inkább már fizi­kai erőnlétemre támaszkodhat­tam. Gyerünk sürgősen a szabadba, erőgyűjtésre a további bámulni- valókhoz! — botorkáltam ki a napfényre az erősáram és ener­getika pavilonjából. Éppen ideje volt. Ha még tovább sündörgök odabent az energiatermelő és erőmű-berendezések, transzfor­mátorállomások szelíden is nyo­masztó hatalmasságai közt, a napenergia ereje — idekint — igencsak levert volna már a lá­bamról. No de megérte, hogy kikészül­tem. Tanulmányutam alatt kinéz­tem magamnak, hogy legköze­lebbi vásár-kirándulásom alkal­mával mit tekintek fel tüzeteseb­ben. Futóműveim ösztönének enge­delmeskedve, az eddigieknél jó­val közvetlenebb ismerősök, a járművek parkjához irányítottam lépteimet. Mindjárt a legsarkon büszkélkedő, BNV-díjas IKA- RUS-remeknél Jecövekeltem. Hát kérem, azt a szó szoros értelmé­ben művészi szépségű luxus tá­volsági autóbuszt aligha felejtem el egyhamar. Azt mondtam ma­gamban, hogy nincs a világnak olyan pontja, lehet az a legsi- várabb sivatagi környezet, ame­lyet „föl ne dobna” ilyen jár­mű megjelenése. Megtiszteltetés­nek veheti minden betonút, amely hátára veszi „őt”. Mondom, annyira lenyűgözött, hogy ötször indultam neki — na mostmór igazán tovább megyek —, de mindannyiszor ottragadtam. Persze, ez is sokat kivett fizi­kai és lelki erőmből. Ügy, hogy mikor a mindössze pár lépéssel odébb magasodó BUDAMOBIL já nműkolosszusokhoz értem, a fáradtságtól csupán tudomásulve- vőleg konstatálni tudtam: nini, az egyik ezüstös oldalú behemót jószág homlokán ott díszük a nemes „bizonyítvány”: BNV-dí­jas. ... A napmelegtöl is kiszik­kadt fejemen még éppencsak át­futott: „igen, a BUDAMOBIL- hoz Bács-Kiskun megyének is komoly húzása van... És vi­szont.” Mondom, több észbeli erőfe­szítésre már nem tellett tőlem. Immár az éhség miatt is. Ez utóbbit mohón lecsillapítottam a közeli csárdában bekebelezett babgulyással, s hogy a dúsítóként belefőzött bőrösdisznóságoknak legyen miben úszniuk — egy mű­pohár sörrel. Mostmár nemcsak erőre kaptam, hanem arra is figyeltem, hogy az egyik árnyé­kos úton folytassam dvti foko­zatú látogatásomat. Nos — ezen a hús vásári sétányon pillantot­tam meg egy előttem bóklászó suttyó-legény csapatot. Nem is az fogott meg, hogy a közülük kimagasló fiatal férfi szavára figyeltek szinte ünnepélyes mél­tósággal, hanem — a fejükön ékeskedő simléderes pirosvörös vászonsapkák hatására véltem le­esni magamban a húszfillérest. — Nelm tudom, mi legyek, ha ezek a fiúk nem ismerősök! — doppingoltam magam sietésre, amikor az egyik kislegény úgy fordította fejét, hogy a sipkáján levő „feliratot” elolvashattam. — BUDAMOBIL, BUDAMOBIL... Hát persze. Máris közéjük furakadtam, s karonfogtam hajadonfős vezető­jüket. — Nem Kalocsáról jöttek? — Dehogynem. — Jármű Szövetkezet, és Fiú­nevelő Intézet, ugye? — Pontosan... En Czár István vagyok, a kalocsai BUDAMOBIL forgácsoló csoportvezetője. A gyerekek meg a Fiúnevelőből. Nem ennyien vagyunk, csak több csoportra szétoszolva járjuk a BNV-t. — Hány tanulót hoztak fel? — Harminckettőt. Akik leg­jobban 'kiérdemelték... Közbevetőül', az olvasók emlé­kezetének felfrissítésére megem­lítjük azt a kezdeményezést, amit a kalocsai Fiúnevelő Inté­zet oktató-nevelői kollektívája, ültetve a Járműszövetkezet otta­ni telepének — BUDAMOBIL — vezetősége, munkásgárdája tett. Harmadik éve múlt, hogy az in­tézeti fiatalok legjobbjai igazi üzembe, igazi munkások közé járnak 'ki dolgozni. Hogy milyen eredménnyel? Ennek egyik mu­tatója éppen a már híressé vált BUDAMOBIL-sapka, amelyet a munkában, magatartásban legde­rekabbak kapnak. S ugye ezen a BNV-n har­minckettő van a „pirosvörös sap­kásokból” ... — Voltak már az előző BNV- ken a fiúk? — Most először járt ki részük­re ez a jutalomút... Azt a BNV- díjas mélyágyas félpótkocsit Á- tól Z-ig a mi kalocsai üzemünk­ben állítottuk elő... És ezek a fiúk szintén dolgoztak rajta. Na kérem, kell-e ehhez kom­mentár? Mikor — mostmár csak meg­nézem én is közelebbről azt a díjazott pótkocsit — visszaka­nyarodtam a járműveik színes szi­getére, a kalocsai BUDAMOBIL- sapkás fiúk — mind a harminc- ketten — éppen fényképfelvétel­re sorakoztak az üzem büszke­sége előtt. Amin az ő kezük nyo­ma is ott van. A Kossuth Kiadó évről évre mintegy 20-25 kötetben adja köz­re a Szovjetunió politikájával, társadalmi, gazdasági rendszeré­vel foglalkozó legfrissebb tanul­mányokat, szovjet tudósok, köz­életi személyiségek időszerű kér­déseket elemző írásait. Június közepén hagyja el a nyomdát a legújabb könyv; Borisz Ponomar- jovnak, az SZKP Központi Bi­zottsága titkárának „A marxiz­mus—leninizmus hatékonysága és időszerűsége” című írása. A szocialista országok egységé­nek időszerű kérdéseivel foglal­kozik az a tanulmánykötet, ame­lyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szocialista világrend- szer gazdasági intézetének kol­lektívája készített Anatoliij Bu­tenko professzor vezetésével. Ugyancsak a közeljövőben jut az olvasókhoz az ismert szovjet diplomata, Kovaljov műve, „A diplomácia ábécéje" címmel. A Szovjetunióban .már nagy sikert aratott a könyv, a diplomácia módszereiről, szabályairól, for­máiról, a szocialista külpolitika célkitűzéseiről, napjaink diplo­máciái gyakorlatáról, a szocialis­ta és a kapitalista országok kap­csolatáról, diplomáciájuk külön­bözőségéről szóL Negyedik kötetét jelenteti meg a Kossuth Könyvkiadó Viktor Afanaszjevnek, a Pravda főszer­kesztőjének, a Szovjetunió Újság­író Szövetsége elnökének. A szer­ző „Az ember a társadalom irá­nyításában” című 'kötetében az emberi tevékenység és tudat ol­daláról tárgyalja az irányítás kérdéseit. Ketten a legjobbak közül... Pár hete zajlott le Kecskemé­ten az évenként megrendezésre kerülő megyei gyors- és gépíró verseny. Ennek a vetélkedőnek két győztesét kerestük fel, róluk és tapasztalataikról érdeklődve. • Újvári Gábomé, a megyei ta­nács vb mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának főelőadója ne­gyedszer vett részt a versenyen. Ebben még semmi különös nincs. Tegyük azonban ehhez hozzá, hogy a gyorsíró kategóriából minden alkalommal első lett. Rá­adásul egy évi kényszerkihagyás­sal a háta mögött, vagyis, hogy a múlt évben nem indult. — Bizony izgatott voltam, hogy így sikerül-e majd. Sikerült és most nagyon boldog vagyok. A tanács nagydíját és a szakszerve­zet vándorzászlaját nyertem el. — Nehéz volt? — Mi tagadás, rengeteg ilyen­kor a buktató. Percenként 250 szótagot írni és ötperces diktálás nyomán, majd áttenni a szöveget, lehetőleg helyesírási hibák nél­kül ... — Előzőleg mennyit gyakorolt? — Túl a munkahelyi feladato­kon, naponta összejöttünk a ve- télytársakikal trenírozni. Sőt, be­vallom, otthon külön is edzettem, így például a tévé külpolitikai fórumában elhangzottakat igye­keztem ceruzámmal nyomon kö­vetni. Üjváriné — Ildikó — már az iskolában is több versenyen in­dult, s ezeken is diadalmasko­dott. Diákként is nem egy felnőt­tet hagyott maga mögött. 1962- ben végzett, utána rögtön az osz­tályra került, s azóta egyfolytá­ban dolgozik. Három fiú anyuká­ja, s ez a tény még előkelőbbé te­szi sikerét. Hogy miért, ezt bizo­nyára nem kell a gyakorló szü­lőknek magyarázni. Hivatali te­endők, majd az otthoni munka mellett nem lehet könnyű felké­szülni! De azért csillogó szemmel ígéri, hogy remélhetőleg nem ez a verseny volt az utolsó kísérlete. — Persze a fiatalok egyre job­ban felzárkóznak mellénk, s előbb-utóbb átveszik a marsallbo- tot. ök már képesek a percenkén­ti 300 szótagra, hála az új, prakti­kus rövidítéseknek. Én 250-ig vit­tem ... Szerény, amilyen világéletében volt. Pedig a négyszeres győzelem feljogosítja a büszkeségre. • Másik riportalanyunk Hegedűs Éva, aki az ifjúsági kategóriában mind a gyors-, mind a gépírók között a legjobbnak bizonyult. A KISZ megyei bizottságának nagy­díja mellé ő is kiérdemelte a Közalkalmazottak Szakszerveze­tének vándorzászlaját. Az ő otthoni vitrinében sem ezek már az első trófeák. Bár munkaviszonyát tekintve csaknem másfél évtizeddel ifjabb Űjvári- nénál — 1875 óta dolgozik, jelen­leg a kecskeméti Városi Tanács V. B. műszaki osztályán előadó —, neki is ez volt a negyedik ver­senye. De korábban is bizonyí­tott! Alighogy iskoláit elvégezte, már ott volt az INTERSTENO (a nem­zetközi gyorsíróbajnokság) helye­zettjei közt. A világ minden tájá­ról érkezett tizennyolc lány vetél­kedőjében a harmadik lett. — A versenyeiket rendszeresen végigizgulom, ilyen alkat vagyok. A gyorsírásban — valljuk be — a tudáshoz jó adag szerencse is kell; hogy párosuljon. Teljes koncent­rációra van szükség, elég egy pa­rányi kihagyás és már vége...1 Érdekes, hogy ez az izgalom soha­sem bénít meg, sőt valahogyan se* gít is a küzdelemben. Mint mondja, tanárnője, Saskői Ernöné igen sokat segített a fel­készülésben; a versenyt megelőző két hét mindegyik napján két-két órát gyakoroltak. De jó „edzőte­rem” a munkahelye is, ahol a gépírás állandó penzum, a főnöke pedig kizárólag „gyorsba diktál”.1 — Éreztem* hogy a gyorsírási feladatom jól sikerült, bár az át­tétel annyiban nehéz, hogy nyel­vünkben a szavak egybe- és kü­lön írása rendkívül bonyolult. De sikeresen túlestem ezen is. Azt azonban, hogy gépírásban is a dobogó csúcsára kerüljek, álmod­ni sem mertem. — Kétszeres győzelmét a család hogyan fogadtá? — Kitörő örömmel, mondanom sem kell. Annál is inkább, mivel anyukámmal együtt versenyez­tünk. O gépírásban az első tíz között végzett, a csaknem félszáz induló közt. Tudni kell persze, hogy a haladók kategóriájában nehezebbek a feladatok a gép­írók versenyében. • Szép és emlékezetes nap volt mindkettőjüknek az a vasárnap, amikor átvehették méltán megér­demelt jutalmaikat. S most kívá-; nunk nekik és többi versenyző­társuknak is további jó előrehala­dást a mindennapi munkában, és újabb, szép sikereket az elkövet-, kező versenyeken. Jóba Tibor Újvári Gáborné. • Hegedűs Éva. Barangolás Bács-Kiskunban • Középfokú központ, nyolcezer-négyszáznyolcvanketten lakják, területe 17 ezer 191 hektár. A gyorsan iparosodó községben élénken él a kun hagyomány, környékén 600 éves kun temetőt találtak. Falumú­zeumának talán legérdekesebb része a táj állatvilágát bemutató gyűjtemény. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents