Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

1979. április 15. • PETŐFI NÉPE • 3 Két évtized munkájának elismerése Amikor tojáskeltetésröl, baromfitenyésztésről, ju­hászairól esik szó a megyében, nem mulasztják el a beszélgető szakemberek megemlíteni a rémi Dózsa Tsz nevét. A szövetkezet álattenyésztési ágazatával országos, sőt határainkon túl is elismerést szerzett. A múlt héten is jugoszláv szakemberek jártak a gazdaságban és a baromfitenyésztés technológiájá­val ismerkedtek. A közös gazdaság elnöke, dr. Ba- bicz Ferenc. Húsz évvel ezelőtt kezdte a szövetke­zeti munkát Rémen, s azóta kiválóan helytállt, amit az idén április 4-én, a felszabadulás ünnepén kapott Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetés is bizonyít. • Dr. Babicz Ferenc átveszi a kitüntetést dr. Gajdócsi Istvántól, a megyei tanács elnökétől. Valami történt Pénteken este happenin- get rendeztek Kecskemét főterén. Hogy mi az a happening? Egy modern művészeti for­ma; spontán szervezettsé­gű cselekmény-, illetve tör­ténéssorozat, amelyben a közönség is részt vesz, avagy maguk a nézők válnak az akciók létrehozóivá. Nem egyszerű dolog happeninget szervezni, ám ez a pénteki rendezvény a maga nemében tökéletes ta­lálmány volt. Ezért is adom közre receptjét örömest. „A Garabonciások, a Me­gyei Művelődési Központ hagyományápoló csoportja meghívja a Magyar Passió című misztériumjáték be­mutatójára, amelyet 18 óra­kor Kecskemét főterén ren­deznek meg." így szólt az értesítés, amelyen felbuz­dulva a jelzett időbe# a helyszínre ballagtam. A fő­tér maga sem kicsi, a hús­véti hagyományápoló já­ték sok helyütt megrendez­hető. A kutatóséta közben számos ismerősre leltem. Fotós kollégámra, aki fény­képezőgépekkel megrakott táskát cipelt a vállán, szín­házi rendezőre, tanárra, gyerekkel, feleséggel és sok másra, akikkel már rég nem találkoztam. — Te is a passiójátékot keresed? ... Szinte jelszó lett a kér­dés, amelyet újabbak kö­vettek; hogy vagy, mit csi­nálsz, milyen régen akar­tam már veled találkozni, és így' tovább. Beszélgető csoportok alakultak-bom- lottak, találkozások jöttek létre, ismeretségek eleve­nedtek fel a misztériumjá­ték ürügyén. Aki nem tud­ta miről vg,n szó, észre sem vehette; valami törté­nik Kecskemét főterén. Nem látványos, hangos, színes rendezvény, de csön­des, valóságos, bensőséges cselekménysorozat. Sok ki­csiny emberi kapcsolat ren­deződik, éled újra. Az alá­bukó nap visszfénye a technika házán furcsamód jelentőségteljessé tette ezt a váratlanul értelmessé vált késő délutáni órát. Én viszonylag hamar rá­döbbentem: nem becsapás áldozatai vagyunk, hanem az értelmes ravaszkodásé. Ez a különleges rendezvény ugyan nem passiójáték, de valóságos happening, s közreműködünk benne va­lamennyien. Én nem is bántam. Oly sűrűn telnek el hetek, hó­napok egymás után, hogy semmi lényeges dologban nem vehetünk részt a ro­hanásban. De azon a pén­teki késő délutánon biztos voltam benne: valami tör­ténik ott, akkor, velünk. P. M. A szövetkezetek fejlődésének kezdetétől, a szocialista naigyüze- mi gazdálkodás kialakulásának hajnalától egy helyen dolgozni, mindvégig részesének lenni an­nak a vezetőségnek, amely egy kis közösség, majd később egy egész község sorsát, életét, jövő­jét is alakítja, nagy felelősség és feladat. Bábicz Ferenc mögött sok emlék, derűs és küzdelmes na­pok, évek vannak. Amikor erről kérdeztem, felvillantotta a múlt egy-egy jellegzetes pillanatát. — Rémen a Kossuth Tsz-ben kezdtem 1959-,ben, fiatal gazdász- ként. Agronómus is voltam, meg fizikai munkás is. A Dózsa Tsz- ben kellett a szakember, egy év múlva átmentem ide főagronó- musnak. Sokan léptek akkor a Dózsába, a tagok az állataikat a közösbe adták, de az abrakot nem. Nagy gond lett egyik nap­ról a másikra az állatok etetése. Egy márciusi nap a vezetőségi ülésen azt mondtam, hogy szóról szóra írják jegyzőkönyvbe: „hol­nap reggelre, meg délre van ta­karmány, estére nincs, ha nem vásárolunk azonnal, elpusztulnak a lovak, a szarvasmarhák, a ser­tések”. Pénze a közösnek nem volt, s javasoltam, hogy adjuk össze mi, a vezetőség tagjai és kérjünk a tagtársainktól is. Győz- ködés, vita volt, de azért zsebbe nyúlt szinte mindenki. A tagok­hoz is elmentünk, s azzal a fel­tétellel kértük a pénzt, hogy má­jusban munkaegység-előleg fejé­ben visszafizetjük. Hatvanötezer forint gyűlt össze egy este... Hát így indultunk a gazdálkodással. Koraizöldség-termesztésbe kezd­tünk, kaptunk hozzá az állami gazdaságoktól melegágykereteket. Elvetettük a kukoricát is... Szó­val nekivágtunk, azt akartuk, hogy legyen a szövetkezetből va­lami. Motorkerékpárral jártam a határt, a nyakamba táska lógott, szakkönyvekkel tele. Amit nem tudtam — bevallom, sok ilyen volt — a könyvekből tanultam meg. Csúfolódva mondták az em­berek a nyakamba lógó táskára mutatva: „Csak nem a munkaegy­ség-előleget hozta”, mert akkori­ban nemhogy előleg, hanem még munkaegység-fizetés sem volt minden tsz-ben. Nekünk sikerült az ígéretet betartani, májusban fizettünk, mert az addig végzett munkára hitelt adott a bank. Si­került jól, az akkori tudományos ismeretek hasznosításával ered­ményesen gazdálkodni. Harminc­öt-negyven forintot fizettünk egy munkaegységre 1964-ben. Szorgal­masan dolgoztak az emberek a szövetkezetben és bizalmuk volt hozzám is, s ezt azóta a legfon­tosabbnak tartom. Meggyőzni az embereket a jó célok érdekében és bizonyítani is a napi gyakor­lati munkában, ez a legdöntőbb, a siker forrása. Ahhoz azonban, hogy a későb­biekben is eredményesen irá­nyíthassa a szövetkezet gazdálko­dását, tanulnia kellett, elsajátíta­ni mindazokat az ismereteket, amelyek' a korszerű nagyüzemi gazdálkodáshoz nélkülözhetetle­nek. — A kiskunhalasi felsőfokú technikumba iratkoztam be 1962- ben, majd a Keszthelyi Agrártu­dományi Egyetemre 1967-ben, s ennek elvégzése után, 1974-ben, védtem meg doktori disszertáció­mat a Közgazdaságtudományi Egyetemen, amely a baromfihús- termelés gazdaságossági kérdé­séivel foglalkozott. Látja, milyen gyorsan átugortunk több mint tíz esztendőt, s már csaknem a jelen­be érkeztünk ... pedig ebben az időszakban is voltak emlékezetes, küzdelmes, nehéz hónapok. Csak megemlítem az 1965-ös egyesülést, amikor a községben a három tsz közösen folytatta a gazdálkodást, vagy az 1966-ban indított barom­fiprogram megvalósításának gondjait, amit azóta következete­sen és sikeresen végrehajtottunk. Emlékezetesek még a termelési szerkezetünk kialakításával kap­csolatos munkák, a győzködések. A szövetkezet elnökének 1975. márciusában választották. Az ez­előtti évben megkapta a Kiváló Szövetkezeti Dolgozó miniszteri kitüntetést is. A közös gazdaság olyan eredményeket ért el, hogy 1972. óta öt alkalommal kapta meg a Kiváló Termelőszövetkezet címet. Babicz Ferenc a sikerek el­érésében jelentős részt mondhat magáénak, szaktudása és lelkese­dése nagyban hozzájárult a szö­vetkezet fejlődéséhez. — Egy ember semmit sem tud csinálni. Partnerek kellenek ah­hoz, hogy a tervek megvalósulja­nak. A vezetőség és a tagság tá­mogatása, szorgalmas munkája nélkül nem mentünk volna sem­mire. Ezért mondom én, hogy a mostani kitüntetésem az egész közösségünknek szól, elismerése ez a rémi Dózsa Termelőszövetke­zet szorgalmas tagságának is. Gyenge természeti adottságú a mi gazdaságunk, ezer hektár szán­tónk van, mégis tavaly a terme­lési értékünk 286 millió forint volt, a nyereségünk pedig meg­haladta a 25 és fél millió forintot. Szeretnénk, a gazdálkodásunkat továbbfejleszteni, amelyhez a kü­lönböző együttműködések, társu­lások is sok lehetőséget adnak. Ebben az évben befejezzük a ba- romfiprogramunkat, s évente 18 és fél millió naposcsibét tudunk értékesíteni. A juhállományunk növelése, minőségi javítása ugyan­csak a legfontosabb feladatok kö­zött szerepel. Az idén ötvenezer bárány értékesítését tervezzük, nyolcezerrel többet, mint tavaly. Hozzáfogunk egy korszerű ta­karmánykeverő építéséhez is. Az elmúlt esztendőkben sok korszerű megoldás bevezetését ja­vasolta, sőt, tervezte meg a szö­vetkezet elnöke. Az építésvezető­vel együtt dolgozták ki a juhho- dályok és hizlaldák épületszerke­zetét, technológiai berendezését. Ugyancsak javaslatára farácsokat helyeztek el a baromfitartó épü­letekben, hogy fel tudják fogni a baromtfitrágyát, amit takarmány- lisztté dolgoznak fel. A technoló­giai korszerűsítés az energiafel­használás, valamint a fizikai mun­ka csökkentését is eredményezte. — Ezekben sok szakember mun­kája, gondolata is benne van. A Dózsa Tsz közösségével lehet dol­gozni, mert mindannyian többet akarunk, jobbat, s főként a mi­nőségi termelésben szeretnénk előbbre lépni. Amit csináltam, jó­kedvvel, lelkesen végeztem. Ter­mészetesen nagyon örülök a szö­vetkezetünk sikereinek és annak, hogy a két évtizedben végzett munkámért a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést átve­hettem. Cs. I. A 133 napos A MAGYAR Tanácsköztársa­ság idején még nem gondoltak arra, hoigy lesz majd a gyerme­keknek nemzetközi éve, s a gyer­mekek jogaira vonatkozó nyilat­kozatot hoznak. Erre a Tanács- köztársaság leverése után 40 év múlva, 1959-ben került sor az ENSZ-ben. A gyermekek jogaira vonatko­zó deklaráció alpelvei többek kö­zött leszögezik, hogy a gyermek különleges védelmet élvez, s jogi, valamint egyéb eszközökkel lehe­tőséget és alkalmat kap arra, hogy fizikailag, szellemileg, er­kölcsileg, lelkileg és társadalmi­lag fejlődjék, egészséges és szo­kásos módon, a szabadság és mél­tóság viszonyai között. Joga van az egészséges növekedésre és fej­lődésre. Ebből a célból különle­ges gondoskodást és védelmet kell számára biztosítani. Ha a Magyar Tanácsköztársa­ság gyermekekről való gondosko­dásának sokoldalú jogi szabályo­zását nézzük, akkor méltón mondhatjuk, hogy a 133 napig tartó fennállása „gyermekévnek” minősíthető. , A gyermekekről való önzetlen, a fiatalabb nemze­dék iránti mélységes felelősség- érzettől és szeretettől áthatott gondoskodás a Tanácsköztársaság szociális politikájának egyik leg­nagyszerűbb alkotórésze volt. Az első magyar munkásállam történetének legszebb lapjaira kí­vánkozik az az általános erőfe­szítés, amelyet a proletárhatalom a felnövekvő új nemzedék: a gyermekek életének szebbé tételé­ért kifejtett. Egy ezzel kapcsola­tos akkori kiadvány leszögezi: „A gyermekek, a jövő szocialista ál­lamának leendő munkásai, szá­mára hozott legtöbbet a forrada­lom. Minden ami történik, az ő érdekükben történt...” A prole- tárihatalom a gyermekek védel­mét — a felnőttek, a szülők vé­delmével — a dolgozó milliók fel­szabadításával a kizsákmányolás alól, egészséges munka- és élet­viszonyok megteremtésével kí­vánta megalapozni. így akarta biztosítani, hogy egészséges gyer­mekek szülessenek. 1919. MÁRCIUS 24-ÉN szüle­tett a gyermekvédelemmel kap­csolatos első, majd július vége felé — közvetlenül a Tanácsköz­társaság leverése előtt — az utol­só rendelet. Az első szólt az óvo­dába és iskolába járó proletár gyermekek ingyenes fürdésének lébonyolításáról. Hetenként 30— 40 000 gyermeket fürdettek meg az egészséges életmód érdekében. Nemcsak a közfürdőket, hanem hetenként egyszer, szombaton, magánlakások fürdőszobáit is igénybe vették. E gyermekek csak Vonzza a külföldieket Bugac- puszta romantikája: hat csoport jelezte érkezését a húsvéti ünne­pekre. A francia, a nyugatnémet, az osztrák és más országbeli tu­ristákat hagyomány szerint a „hírős” város tanácsházán „fü­tyülős” barackpálinkával köszön­tik és ezután indulnak Bugac­gyermekév a lavórt ismerték, nem fürödtek kádban, zuhany alatt. A Tanácsköztársaság törvény­telen gyermeket nem ismert el, ezért rendeletet hoztak a házas­ságon kívül született gyermekek törvényesítéséről. A zsúfolt, le­vegőtlen lakásokban, egészségte­len bérházak sötét, köves udva­raiban, a napfény nélkül tengő­dő, sápadt proletárgyermekek számára igénybe vették a zárt és magánkerteket. Játszó- és sétate­rek céljára. Jogszabály született az iskolás gyermekek fogainak kezeléséről, ihajd köztulajdonba vették az anya- és gyermekvédelem céljait szolgáló intézményeket. Erre azért volt szükség, mert ezek az intézmények karitatív (jótékony) alapon álltak, és ez bizonytalan volt. Iskolaorvosok alkalmazását rendelték el, mert harcot akartak folytatni a gyermekek között is elterjedt népbetegség, a tuberku­lózis ellen. Az egészséges nemze­dék fejlődése érdekében elrendel­ték a 6—14 éves gyermekek kö­telező egészségügyi vizsgálatát. A GYERMEKEK testi és lelki védelmét tartották a legfontosabb feladatnak. Ennek érdekében ke­rült megszervezésre az iskolai gyermekvédelem rendszere, az is­kolákban gyermekvédő gyámi ál­lásokat rendszeresítettek. Külön rendelkeztek az erkölcsi romlás veszélyének kitett, vagy társadalomellenes magatartást ta­núsító gyermekek neveléséről, és az értelmi fogyatékos gyermekek gyógyításá'ról. Rendelkeztek a budapesti gyermekek 4 hetes vi­déki nyaraltatásáról, és akciót in­dítottak annak érdekében, hogy gyermekek üdülhessenek a Bala­ton parfján és más üdülőhelye­ken. Sor került az Országos Gyer­meküdültetési Hivatal felállításá­ra, létrehozták a Gyermekvédelmi Szaktanácsot, és rendelettervezet készült a Gyermekvédő Hivatal szervezéséről és feladatairól. A forradalom előtt Magyaror­szágon, de minden kapitalista or­szágban a gyermekek százezreit alkalmazták egészségükre ártal­mas munkákra. A Tanácsköztár­saság alatt a gyermekmunka meg­tiltása egyik fontos célkitűzés volt. A gyermekek érdekeinek — rend­kívül nehéz viszonyok között — ennyire szem előtt tartása egye­dülállónak mondható. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG odaadó gondoskodása a gyerme­kekről új jelenség volt, a szocia­lizmust építő hazánkban már nagyszerű hagyomány. Dr. Babay Imre a fiatalkorúak ügyésze pusztára. Itt lovas fogatokon jár­ják be a tárgyi emlékeket is be­mutató szabadtéri múzeumot, és megtekintik az idegeneket leg­inkább vonzó állatvilágot, Nagy sikere van a magyar szürke gu­lyának, a pödrött szarvú racka nyájnak és a rendszeresített lo­vasprogramoknak. Élénk az idegenforgalom a bugaci pusztán AMERIKÁBÓL JÖTTÜNK... 4. Utólag végiggondolva • Balra: Halász Ferenc, a világjáró nyugdíjas kazánkovács. • A jobb oldali képen: a Wall Street — New York pénzügyi negyedének komor ünnepé­lyességet árasztó bankjai. (Fényké­pezte: Radó Gyula.) Mit láthat meg az ember vil­lanásnyi idő alatt, akkor is, ha nagyon figyel? Már önmagában az is hatalmas élmény, hogy olyan emberek, akik valaha még a Ba­latonhoz sem jutottak el, most át­repülhetnek az óceán túlsó olda­lára. A saját pénzükön. Nem sze­rencsét próbálni odaát, megtagad­va hazát, politikai hovatartozást, hanem azért, hogy lássanak, ta­pasztaljanak. Történelmünkben először tehetnek meg turistaként, ekkora távolságot. Az Amerikába látogató magyar túristák összeté­tele természetesen vegyes. Van­nak közöttük jól kereső orvosok, maszek kisiparosok, kozmetiku­sok, de munkások is, akik utazás­ra költik a megtakarított pénzü­ket. Halász Ferenc, nyugdíjas ka­zánkovács a feleségével együtt ült fel a repülőgépre. Mióta meg­nőttek a gyerekek, a világjárás a szenvedélyük. Az egyik nyugdíj elég kettőjüknek, a másikból utaznak. Jártak a Szovjetunióban, Egyiptomban, legközelebb Indiá­ba szeretnének szétnézni. Feri bá­csira Amerikában a méretek tet­ték a legnagyobb hatást — Lakni jobb nekem a nagyté­tényi házunk — magyarázza az arlingtoni temetőben, Kennedy elnök sírjánál. — De annak na­gyon örülök, hogy a felhőkarcoló­kat is megnézhetem. Közelről. A legjobban ezek tetszettek. Gyer­mekkoromban gondolni sem mer­tem volna, hogy ide is eljutok. Nálunk azelőtt a gazdagok kivált­sága volt az utazás. Akinek va­gyona volt, mehetett amerre lá­tott, akinek munka sem jutott, ki­vándorolt. Most egészen más világ járja, a magunkfajtájúak szeren­cséjére. Feri bácsinak tetszik a temető egyszerűsége is. Nincsenek díszes sírkövek, fényűző kripták, még hant sem domborodik a sima, fe­hér fakeresztek mögött. Az egy­befolyó, zöld gyepszőnyegen aka­dálytalanul mozoghatnak a fűnyí­rók. — Erre nem költenek és iga­zuk van. A halottaknak nyuga­lomra van szükségük, az élőknek kényelemre. Meg is adják. Tehe­tik, van miből. Mondjuk meg őszintén, Amerikát sohasem pusz­tította háború, amiben részt vett, azon is csak nyert. Azt a mi kicsi országunkat hányszor kellett új­jáépíteni, mialatt ide folyt a pénz, azt sem tudták mibe fektessék? Ha elgondolom, mit szenvedtünk mi, itt pedig csak annyit éreztek meg a második világháborúból, hogy kevesebb volt a vaj? Ami engem illet, egy csomó dolog tet­szik, egy csomó nem. Az semmi­képpen sem árt, hogy ezt is lát­tam. Tudok különbséget tenni. Feri bácsi, derűs, bölcs Ábel­ként járt-kelt az eget karmolászó házak rengetegében. Érdeklődő tekintetével sorra megtapintotta és helyükre rakta a dolgokat. Az áruházak bősége nem billentette ki lelki egyensúlyából, nem azért jött, hogy vásároljon. ,Ezt ezért fizetik? — hökkent meg egy pil­lanatra, amikor megpillantotta a kirakatban pompázó ágy, fodros­habos párnái közt heverésző, ele­ven reklámhölgyet. —* Vagy együtt jár az ágyneművel? — ezt a huncut megjegyzést igazán nem lehetett kihagyni. — Ezt nézzék meg — hívta fel figyelmünket, a washingtoni Re­püléstörténeti Múzeum ruhatárá­nak gombnyomásos fogasára. A ruhatári szolgálatot teljesítő ka­tona elvette a számozott bilétát, és a lábával addig nyomta a pe­dált, amíg a szerkezet a kezébe nem pörgette a kívánt kabátot. — Meg kell adni, minden ki van ta­lálva, amivel kímélni lehet az embereket a legkisebb megeről­tetéstől is. Nekünk szokatlan ez a kényez­tetés. Ahol felemeljük a kezün­ket, már suhan is mellénk a taxi. New Yorkban állítólag 15 ezer szaladgál, valamennyi sárga és hatalmas, de jó néhány Noé -bárká-» jának is beillenék. Amíg a motor bírja, egyetlen járművet sem von­nak ki a forgalomból. Nem lenne kifizetődő az üzlet. A taxi nem állami vállalkozás, bárki megkap­hatja az engedélyt, ha lefizet 35 ezer dollárt. A taxisokról el is mondható, hogy futnak a pénzük után, és még arra is ügyelniük kell, nehogy más vágja zsebre á bevételüket. A vezetőket golyóálló üveg választja el az utasoktól, maguk mellé pedig nem engednek senkit. Népesebb fuvar esetén sem jönnek zavarba, hátul kis sámlikon kuporoghatnak azok, akiknek nem jut Hely az ülésen. Este érkeztünk, este indultunk New Yorkból. Az égbolt sötét pe­remére kirajzolódtak a felhőkar- cotók kivilágított óriás hasábjai. Autók kígyóztak végeláthatatlan sorokban a sok sávos gyorsforgal­mi utak fénylő szalagjain. A Broadway mulatóiban megjelen­tek a láncaikat csörgető punkok, meghökkentő maskarába öltözve, és arcukat tájképnek mázolva. A Harlem hideglelős világából ide­menekült zenészek alámerültek a jazz felzaklató örvényeibe. A dis- co-klubokban vadnyugati fene­gyerekek szerelésébe bújt ifjak figurázták a ritmuslámpák vibrá­ló fényében. A félelem síkos uj- jai kinyúltak a néptelen utcák fö­lé, lekúsztak a metró dübörgő poklába, ahol mindenki gyana­kodva vizsgálja a másikat: a föld­alatti nemcsak a tömegközlekedés leggyorsabb és legolcsóbb eszkö­ze, hanem a bűnözésnek is búvó­helye. Hirtelen türelmetlenség szállja meg a csoportot. Siettetnék a re­pülőtéri tisztviselőket, az indulást. Már senki sem örül, hogy Mont- reálban ismét leszállunk, ennyi­vel hosszabb lez az út hazafelé. Előkerülnek a családi fényképek, megindul a találgatás: mi újság lehet a munkahelyen, elboldo­gult-e a nagymama a gyerekek­kel?” Aztán szalad velünk a gép, felbőgnek a motorok, a repülő ki­tépi magát a Föld vonzásából. Emelkedünk. Alattunk picire zsu­gorodnak a felhőkarcolók. Lehet, hogy mire hazaérünk, otthon el­romlik a lift, beáznak a telefon- kábelek, nem kapunk taxit, és nem jön a busz sem. Bizonyára az eladók sem lettek kedveseb­bek, az üzletek jobban ellátottak, a sütemények nagyobbak, a cipők puhábbak és olcsóbbak, a televí­zió műsorai jobbak. Mégis több ezer méter magasságból és sok­ezer kilométer távolságból ez mind eltörpül. Szeretnék kinyúlni az ablakon,, hogy tenyerembe emeljem a szét­hasadó felhők alól kikandikáló házakat. Dombok, síkságok, jege­nyék, vízcseppnyi tavak, a föld sötét redőiből kifehéredő tanyák. Szülőföld. Belőle vagyunk és ér­te. És minél többet látunk, isme­rünk meg, a világból, talán annál jobban becsüljük a magunk érté­keit is. Vadas Zsuzsa (Vége.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents