Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-12 / 85. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1970. április IS. Idomérés - pontosabban A nagy pontosságú időmérésre először a csillagászatban, majd a térképezésben és a tengeri hajók irányításában volt szükség. A földrajzi helymeghatározáshoz nélkülözhetetlen a jól járó óra, amely hosszú időn át pontosan mutatja az érvényes helyi időt. Évszázadokon át a csillagvizsgálókban voltak “a legpontosabb órák. E súllyal hajtott, kerékműves nagy ingaórák kielégítő pontossággal jártak, de a hőmérséklet- és légnyomás-ingadozás hatásának a kiküszöbölése nem kis műszaki feladat volt. A második világháború alatt a Csendes-óceánon és az Atlanti-óceánon átrepülő gépek még hasonló kronométereket használtak földrajzi hosszúságmérésre. Szigorú, nagy pontosságú tudományos — atomfizikai, csillagászati, geodéziai — célokra a mechanikus szerkezetű, rugóval, fogaskerekekkel működő órák már nem felelnek meg. Már a harmincas években rájöttek, hogy bizonyos kristályoknak, például a kvarckristályoknak az a tulajdonsága, hogy hossztengelyük irányában megnyomva vagy széthúzva a felületükön elektromos feszültség keletkezik; ez az úgynevezett piezoelektromos jelenség. Váltakozó feszültség hatására a kvarckristály rezgésbe jön, úgy viselkedik, mint egy rezgőkör a rádióban, amelynek rezgésszáma meghatározott, és amely adott hőmérsékleten szigorúan állandó. Ez óra szabályozására — kerékbillegő vagy inga helyett — szintén felhasználható. A kvarcórákban tehát az állandó rezgésszámot a kvarckristály adja. A rezgőkör elektronikusan felerősített áramával szinkronmotort működtetnek, amely azután fogaskerék-áttételek útján a mutatószerkezetet mozgatja. Bizonyos atomfizikai folyama• Kvarc alkatrészeket előállító üzemben a rezonátorokat galvanizálják. (MTI Külföldi Képszolgálat — KS.) tok megvizsgálása, a relativitás- elmélet felfedezése és a sebesség- változás következtében beálló időeltéréseknek a tanulmányozása a kvarcóránál is pontosabb műszereket kíván. Így tértek rá a kutatók a változatlan molekulák és atomok tulajdonságainak az igénybevételére. Megalkották a molekula- és atomórát, és ezek a rendkívüli pontosságú időmérő eszközök minden tekintetben megfelelnek a követelményeknek. Atomórával akarják megállapítani például, hogy a Föld körül keringő mesterséges holdban mennyivel lassúbbodik az idő múlása. Legújabban pedig már kidolgozták a lézerórát, amellyel egymillió éves időtartam is a másodperc törtrészeinek a pontosságával mérhető. Napfény hajtja a motort Alekszej Presznyakov szovjet feltaláló elmés hajtóművet szabadalmaztatott. A hajtómű működése egy ötvözet ferromágne- ses tulajdonságainak a hőmérséklet hatására végbemenő változásán alapul. A hajtómű tulajdonképpen két részből tevődik össze: a rotorból és a mágneses rendszerből. A rotor küllők segítségével kerékké átalakított, ferromágnesből készült vékony falú henger. A mágneses rendszer különleges ötvözetekből van összeállítva, melyek igen nagy indukcióval és szigorúan beállított irányú térrel rendelkeznek. A rotor egyik részének melegítése felborítja a statikus egyensúlyt: a melegebb részt már nem vonzza a mágnes (esetenként taszítja is), hanem a Fiahordó hajók Képzeljünk el egy teherhajót, amelyik a folyók torkolatában lévő tengeri kikötőkben megáll, gyorsan kirakja „fiait”, a kis hajókat, más kis hajókat fölemel a vízről és hátára vagy hasába fogad, aztán sietve továbbindul a tenger hullámain. A kis hajócskákat vontató vagy tolóhajók továbbítják a folyókon, mint afféle uszályokat... Mire lenne jó mindez? Arra, hogy az árut csak egyszer kell hajóra rakni és onnan kirakni, amikor a kis „fiahajókat”, az uszályokat megpakolják és kiürítik. Elmarad az átrakás a tengeri kikötőkben. Márpedig ez elég sok pénzbe s még inkább időbe kerül. A szállítási költségeknek tö"bb mint egyharmadára rúgnak a kikötői költségek, s a nagy hajók üzemidejüknek ma már több mint a felét a kikötőkben töltik el — nemcsaik rakodással, hanem a kikötők zsúfoltsága, túlterheltsége miatt a várakozással is. A fiahordó hajó ötlete voltaképpen a ma már elterjedt és közismert konténeres szállításból ered. Ahogy a közúti vagy a vasúti szállításban a konténer egy rendszerint kerekeken gördíthető nagyobb „láda”, a hajózáshidegebb részt húzza magához, így a hőmérséklet emelkedése előidézi a körmozgást. Mint hőforrás szóba jöhet akár a napfény, akár gázláng is. A rotor alapanyagául szolgáló ötvözet leglényegesebb tulajdonsága az hogy Curje-pontja (mely felett az anyagok elveszítik mágneses tulajdonságukat) igen alacsony hőmérsékleten van. A feltaláló által alkalmazott ötvözet Curie-pontja 65 C-fokon volt. de különleges technológia segítségével lecsökkenthető 35—40 fokra. Az új hajtóműben közvetlenül történik a hőenergia mechanikai energiába való átalakítása. Nem vitás, hogy a fenti ^lapelven működő rendszerek előtt igen nagy jövő áll. nál a konténer maga a kis hajó, amit a folyókon uszályként lehel továbbítani, a tengeren pedig a nagy szállítóhajó belsejében, illetve fedélzetén utazhat. Az ilyen rendszerek már az elmúlt évtizedben megszülettek és életképesnek bizonyultak. A fejlődés hozta magával, hogy a múlt évben, 1978. május 19-én négy szocialista ország — a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia és hazánk — tengerhajózási, illetve közlekedési minisztere Budapesten aláírt egy megállapodást, és ezzel megalapította az INTERLIGHTER NHV-t. Ez a budapesti székhelyű nemzetközi vállalat már kétszáz konténerha- jócskával rendelkezik. Ezeket a Dunán az alapító országok hajózási vállalatainak a tolóhajói továbbítják, a Fekete-tengerhez érkezve pedig a szovjet dunai hajózástól bérelt bárkaszállító, „fiahordó” hajók veszik föl. Az első ilyen szállítóhajó, a Julius Fucik, decemberben indult el a Duna torkolatától teljes rakománnyal Indiába. A második hajó — ez a magyar forradalmár kommunista, Szamuely Tibor nevét kapja — még ez évben ugyancsak útnak indulhat. • Úton a Julius Fucik „fiahordó” hajó. (KS) Érik a spárga a kecskeméti határban A tavaszi napsugár hatására gyorsan felmelegedő Duna—Tisza közi homoktalajokon a spárga a legkorábban érő kerti vetemény. Az időjárás alakulásától függően, március végétől, április elejétől kezdve heteken át folyamatosan szedhető. Munkaigényes és eléggé kényes zöldségféle, amelynek termesztését — a talajelökészítést, tápanyagpótlást kivéve — máig sem sikerült gépesíteni. 4 A magas vitamintartalmú, kiváló étrendi hatású friss spárgáért elég jó vételárat kap a lermelő, ezért Bács-Kiskun megyében Kelebia. Izsák, Bugac, Kecskemét környékén, valamint a szomszédos Pest megyében számos mezőgazdasági üzem, áfész-szakcsoport és kisgazdaság termeszti hosszú évek óta. A megyeszékhely gazdaságai közül egyedül az Alföld Szakszövetkezet termeszti, amely 1969. óta hat hektárra növelte a spárga üzemi területét, és gondosan művelt, jó táperőben tartott talajon honosította meg. így a legkeresettebb fehérspárgafajtá- ból évente kétszáz mázsát ad át a kereskedelemnek. A ZÖLDÉRT • Mohácsi János mezőgazdász a fehérspárga minőségét vizsgálja osztályozás és szállítás előtt. • Abel János brigádvezető és társai: Dobos László, Szabó István, Kovács Lajos, Bábiczki Fc- rencné szedik az érett spárgát az Alföld Szakszövetkezetben. (Straszer András felvételei.) kecskeméti telepén osztályozzák, csomagolják a terméket és készítik elő külföldi értékesítésre. Itthon ugyanis elég szerény a kereslet e zöldségféle iránt. A kecskeméti Alföld Szakszövetkezetben Abel János irányításával hattagú kertészeti brigád gyűjti az érett spárgasípokat. Hétfőn reggel kezdték a szedését a várostól 8 kilométerre fekvő üzemi táblán, ahonnan mosás és válogatás után továbbítják a ZÖLDÉRT kecskeméti hűtőtárolójába. Amíg az időjárás kedvezőbbre nem fordul, addig egyelőre kétnaponként, később naponta szedik a termést a szak- szövetkezet tagjai. A spárga ugyanis gyorsan érik és hamar elvénül, értékét veszti, ha késlekednek a gyűjtésével. A kertészeti brigád tagjain kívül rövidesen a szakszövetkezet más ágazataiban dolgozók is részt vesznek az értékes zöldségféle szedésében, amelynek termesztésével már a kora tavaszi hónapokban is megfelelő bevételhez jut a kecskeméti közös gazdaság. K. A. CSOPORTOS ÉRDEKELTSÉC Bér, egy összegben A különböző bérformák és bérrendszerek változása, fejlődése jól tükrözi a szocialista gazdálkodásban beállt változásokat, s mutatja ugyanakkor az egyéni- és csoportérdekek, illetve az ösztönzés szerepének felismerését is. Az egyösszegű munka- és bérutalványozásnak — a csoportos, kollektív premizálás e formájának — tulajdonképpen régi hagyományai vannalc — nemcsak nálunk, de a többi szocialista országban is. Alkalmazása azonban különösen a legutóbbi években került előtérbe. Ez a bérezési forma — tehát amikor a brigádot kollektiven teszik érdekeltté a jobb, gyorsabb, esetleg éppen takarékosabb munkában — a Szovjetunióban ^O-ben kezdett elterjedni, s Zlobin-módszer néven vált ismertté. Zlobin és brigádja tulajdonképpen szerződést kötött vállalatával: a brigád teljes anyagi és erkölcsi felelősséget vállal a kivitelezésért, s ennek fejében részesül az összköltségben elért megtakarításból. Az eredmények a módszer helyességét igazolták, a Szovjetunióban — ott. ahol követték Zlobinék példáját — átlagosan 17—20 százalékkal csökkent az építések időlartama. Nálunk az ötödik ötéves tervet előkészítő időszakban kezdtek el komolyabban foglalkozni az egyösszegű munka- és bérutalványo- zás szélesebb körű bevezetésének lehetőségeivel, főként a kivitelező építőiparban és a nehézipar néhány vállalatánál. Az építőiparra vonatkozóan 1977-ben miniszteri rendelet is született a minőségi bérezés fokozatos bevezetéséről, mely többek között megfogalmazza, hogy a bérek ne csak a végzett munka mennyiségétől, hanem minőségétől is függjenek. A kivitelező építőiparra általában is jellemző a bér- szabályozás, s az egyösszegű munka- és bérutalványozás sem más, mint brigádszintű bértömeg-szabályozás. Lényege, hogy a brigád szerződést köt a vállalattal egy- egy — rendszerint nagyobb, önálló — munkaszakasz elvégzésére, mely szerint a vállalat biztosítja a munkavégzés összes feltételeit és az egy összegben megállapított munkabért, a brigád pedig vállalja, hogy a munkát előirt időre és minőségben végzi elv A Győrt'megyei Állami Építőipari Vállalatnál 1977-ben kezdett kísérlet százhamvíne embert él intett — itt a dolgozók keresete a költségmegtakarítástól is függött. Ugyanakkor a szerződésben az is benne volt. hogy csak akkor fizethető prémium, ha az elvégzett munka minősége kifogástalan. A kísérlet eredményes volt. az épület határidő előtt, a tervezettnél kisebb költséggel készült el. Felvetődik a kérdés: ha már feltalálták az ösztönzésnek — s ezzel együtt a jobb munkavégzésnek — ezt a formáját, miért nem alkalmazzák a jelenleginél több helyen? Azért, mert az egyösszegű munka- és bérutalványozás hatékony alkalmazásának több feltétele van, melyek mind szorosan kapcsolódnak a munka szervezettségéhez. Hiszen ott, ahol ányagra, szerszámra, egyszóval munkára kell várni, hogyan is lehetne érdekeltté tenni az embereket abban, hogy egy adott munkaszakaszt hamarabb fejezzenek be? Vagy ahol olyan gyakran váltogatják egymást a br'igádtagok, hogy jószerével alig ismerik egymást az együtt dolgozók? Fontos szempont tehát a brigádok összetételének bizonyos fokú stabilizálása. S ha már a feltételekről szóltunk: igen lényeges, hogy jó, egységes teljesítménykövetelmények legyenek. Jelenleg már folyik az a nagy normafejlesztési program, melynek eredményeképpen 1981-ig az építőipari normagyűjteménynek új kiadása jelenik meg. Ezt többek .között az új technológiák — például panelszerelés, alagútzsaluzás — elterjedése tette szükségessé, s a munkálatok során mintegy hetvenezer normatétel felülvizsgálatára, korszerűsítésére is sor kerül.' Hogy a kollektív ösztönzés e formájától mit várhatunk? Alapvetően azt, hogy a belső tartalékok feltárásával és mozgósításával elősegítse a termelékenység növelését. Mindezzel persze semmi újat nem mondtunk, az új itt az lenne, ha ez a törekvés nem maradna meg célkitűzésként. A kivitelező építőiparban a dolgozók 85 százaléka teljesítménybérben dolgozik, ezen belül a munkanormákon alapuló teljesítménybérezés aránya mintegy hetvenszázalékos, melynek Jó része az egyösszegű munka- és bérutalványozás formájában valósul meg. A cél nem ennek az aránynak a további növelése, sokkal inkább az, hogy ahol már bevezették, ott valóban megfeleljen az eredeti elképzeléseknek: a minőség javításával párhuzamosan csökkenjen az építkezések rhdeje és költsége. Ezekről a tapasztalatokról bi- •zonyára érdemes leone a. .népgazdaság más ágaihoz tartozó vállalatoknál is elgondolkodni. E bérezési mód szélesebb körű alkalmazását ma még bizton sorolhatjuk a kiaknázatlan tartalékok közé. F. P. A gémeskút monológja „Már azt hittem, mindent tudok az emberekről és lám, most nem érem fel ésszel, hogy mit akarnak tőlem? Nekem az a dolgom, hogy szomját oltsam embernek, állatnak. A víz nagy kincs ebben a gyilkosán száraz mutkópusztai homoktengerben. Ügy nézem, maguk nem idevalósiak? Kocsival jöttek, hű micsoda port ver fel errefelé minden autó, mert az út <tz pocsék. A szárazság porrá málasztja, kiadós esőzések után nyúlik és ragad, mint a csiriz. Látná csak a gyerekeket! A fülük is sáros, mire elvergődnek az iskolába. majd onnét vissza a tanyájukba. Kemény vidék ez, bár sokan váltig állítják, hogy romantikus. Nem tudom akkor is ez lenne a véleményük, ha itt kellene élniük? Lehet, hogy szomjúság az is, ami idehdjtja őket? Talán érzik. hogy nem elég az, ha kinyitják a csapot és máris folyik a víz, kattintásra gyullad fel és alszik ki a fény, csöveken áramlik a meleg a lakásokba, így aztán lörésnyi lyukak helyett hatalmas ablakszemeket vághatnak a falakba? Keresnek valamit, amit a város nem ad meg. Csakhogy itt sem lelik meg, mert vagy maguk sem tudják, mi hiányzik, vagy nincs türelmük a részletek megfigyeléséhez. Illúziót kergetnek, a kicsi, fehérre meszelt falú tanyák romantikáját, de még egyet sem láttam, hogy elnézte volna a levelek mozgását a szélben, vagy a pusztára kupolaként feszülő égboltozat színeváltozását. A városi ember mindig sír, hogy belefullad az aszfaltba, de a fejét nem képes felemelni. Nincs ideje, hogy csillagot válasszon magának, a nevüket sem ismeri. Számára csak kétféle időjárás létezik: jó vagy rossz, többre nem kiváncsi. Az árnyalatokra például. Észrevette már, hogy tiszta, tavaszi estéken olyan az égbolt, mint a festett üveglap? Katedrálisok festett ablakain látni ehhez fogható zománcos kékséget. Kormosán feketék 4 fullasztó nyári éjszakák, és szinte óránként cserélődik fejünk fölött a kárpit, a hajnal gyengéd rózsaszínű selymétől az alkonyat violaszínű bársonyáig. Ezt nézze inkább, ne engemet. öreg vagyok már és az idő lassan felettem is eljár. Kőhajilás- njira tőlem víztorony magasodik. Mondhatnám, hogy elvette a kenyeremet, de igy van jól. A tanyaközpontban fürdőszobás házak épülnek, a víz bemegy a lakásokba, nem kell gyalogolni érte, vigyázni minden cseppjére. Bizony elárvultam mostanában. Nem hajolnak fölibém lányok, menyecskék, hogy tükröt tartsak az arcuk elé. Az asszonyok sem jönnek, hogy kendőik fekete re- dőiből itt rázzák ki a legfrissebb pletykákat. Megöregedtem. Addig kitartok még, amíg ez a fa el nem pusztul Egymáshoz vagyunk kötve. Látja, milyen leleményes a pusztai ember? Megtakarította a kút- ágast, Kihasznált egy adottságot és megsokszorozta egy fa értékét. Nézze csak meg, ez mennyi mindenre képes, még mindig. Árnyékot ad, fenntart engem, gó- lyafészket babusgat az ágai közhit. El ebben a tájban és éltet. Ezt kellene látni és felismerni most is az embereknek. Mesélik — a hír még ide, a pusztába is eljut —, hogy a városokban rossz napok járnak <t növényzetre. Először kiirtják a fákat, hogy építkezni lehessen. Aztán rájönnek arra, hogy ezek a betonsiva- tugok ijesztően kopárak és ha nem is szélsebesen, de hozzálátnak a lombosításhoz. Mi történik ezután? Valakik mindig letapossák a virágokat, összetörik a padokat, kicsavarják a csemetefá- kert. Itt a pusztában tudják, hogy kutat betemetni, fát megölni — ember ellen való vétek. De őszinte leszek, egy csomó dologgal itt sem törődnek. Ezek a tanyák, a szövetkezet marhaistállóinak tövében, ahogy felmelegszik az idő. belefulladnak a bűzbe. Ide a sarokra 'ássák el az állattetemeket és annyi a légy, hogy fekete felhőként lepi el a házakat kivül-belül. A házilagos légyirtás reménytelen, jobb megoldásról pedig nem gondoskodnak. Mindenre jut pénz, csak arra nem, hogy megóvják a természetet és a beletartozó embert, a környezetet romboló tevékenységek káros következményeitől. Ha így haladunk, lassan nem lesz egy talpalatnyi szennyezetten gyep, ahová a kirándulók le- keveredhetnek, bűzlő kloákává változnak a folyók, hovatovább az óceánok is. Hát csak fényképezzenek le bennünket. Örökítsék meg ezt az én elválaszthatatlan társamat: alig várja, hogy visszajöjjenek a gólyák. Talán belepusztult volna a télbe, ha nincs a karjai közt az a fészek. Küldetést teljesít. Mint minden a világon, az embertől a legparányibb fűszálig.'’ V. Zs.
