Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
2 4* PETŐFI NÉPE • 1979. április 4. Hazaérkezett Belgiumból a magyar pártküldöttség Amint arról korábban hírt adtunk, a Belga Kommunista Párt XXIII. kongresszusán Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkárának vezetésével magyar pártküldöttség vett részt, melynek tagja volt Verők Istvánná, a Központi Bizottság külügyi osztályának munkatársa. Miután a Belga Kommunista Párt kongresszusa befejezte munkáját, a magyar pártküldöttség tegnap hazaérkezett Belgiumból. BERLINCUER VITAÖSSZEFOGLALÓJA Olaszországban az OKP nélkül nincs kormányzásra képes erő Az OKP XV. kongresszusán kedden Enrico Berlinguer főtitkár összegezte a központi bizottság beszámolója lelett folytatott vitát. Berlinguer a rendkívüli választások előtt egységre és harcra szólította fel a pártot. A kommunisták fő feladatának a kereszténydemokrata párt meggyengítését, a baloldali pártok megerősítését jelölte meg. Közölte, hogy pártja nem szakít a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméjével. Síkraszállt a nemzetközi szolidaritásnak olyan felfogása mellett, amely a kommunista és munkáspártokon túl kiterjed valamennyi békeszerető, demokratikus, haladó népi erőre és mozgalomra is. Berlinguer hangsúlyozta: tíz éven belül harmadszor kerül sor Olaszországban rendkívüli választásokra. és azért, mert 10 éve, a balközép kormányzat bukása óta, napirenden van, s máig is megoldásra vár a kommunista kérdés, az, hogy az OKP helyet kapjon a kormányban. Csak így szüntethető meg a kormányzati bizonytalanság; az OKP nélkül ma nincs kormányzásra képes erő vagy csoport, és nem lesz a választások lilán sem. A nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről szólva Berlinguer abszurdumnak nevezte, hogy egyesek azt kérik a kommunistáktól, szakítsanak a Nagy Október eszméjével, a testvérpártokkal. Hozzáfűzte: ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne fogalmaznák meg bírálataikat a szocialista országokkal szemben. Visszautasította a törésre, a szakításra vonatkozó felhívásokat, törekvéseket. mert ez sem a dolgozóknak, sem Olaszországnak nem érdeke. Berlinguer szerint nem szabad „szűkén értelmezni” a nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat. „A kommunista pártoknak össze kell fogniuk a többi demokratikus és tömegmozgalommal.” | NAPI KOMMENTÁR A demokrácia faffláprel Adollo Suarez spanyol miniszterelnök letelte a hivatali esküt. Világszerte élénk érdeklődéssel figyelik, milyen lesz a spanyol belpolitikai porond. Az igazság az, hogy erre csak az országos választások fényében nem lehet teljes feleletet adni, hanem meg kell várni a községtanácsi választások eredményeit. Természetesen az is rendkívül fontos, hogyan oszlanak meg a nemzetgyűlésben a pártok. Mint ahogy nem kevésbé lényeges az sem, hogy Európa egyik legnagyobb országának 8041 falvában és városában milyen pártállású emberekből áll majd csaknem hetvenezer (!) helyi vezető testület. Ha az országos eredmény egy politika gerince, a helyi voksok arányától függ a demokrácia hajszálérrendszere. Márpedig egy szervezet egészséges működéséhez éppoly fontos a hajszálér- rendszer, mint a gerinc. Ez az általános megállapítás különösen igaz a sajátos spanyol körülmények között. Utoljára két esztendő híján fél évszázada, 1931. április 12-én került sor demokratikus választásra a spanyol helységekben. Akkor a népfront jelöltjei diadalmaskodtak — ennek hatására bukott meg a király. l'n kiáltottuk ki a köztársasagot. Azt, amit aztán Franco és külföldi támogatói vérbe fojtottak. Aki Hemingway könyveit és riportjait olvasta, tudja, milyen érzelmek és indulatok halmozódtak fel Hispánia falvaiban és városaiban. Ahhoz,, hogy a demokratizálódás folyamata ne maradjon felemás, hanem valóban átjárja az egész országot, az kell, hogy a megújulás hívei ott üljenek a helyi tanácsokban, azokban a szervekben. amelyekben a legközvetlenebbül érintkeznek — a szó szoros értelmében — a néppel, intézik a kisemberek ügyeit. A szisztéma szerint a nagyvárosok polgármestereit április 19-én a voksok alapján összeülő városi tanácsok választják meg. Ez a nap újabb erőpróba lesz érettségből, jószándékból. Ha ugyanis a baloldal — a negyven- nyolc évvel ezelőtti jó hagyományokat követve — összefog, megtörténhet, hogy az ország négy legnagyobb városának élén a demokrácia híve áll majd. Egy ilyen kvartett pedig önmagában is messze túllép a helyi kereteken, és országos jelentőségűvé válik. H. E. • Spanyolországban tegnap helyhatósági választásokat tartottak. Képünkön: Felipe Gonzalez, a szocialista pájrt vezetője leadja szavazatát. (Telefotó—MTI—AP) Szadat és Begin a tárgyalóasztalnál KAIRÓ Kereszty András, az MTI tudó- silója jelenti: Anvar Szadat egyiptomi elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy esetleg a közeljövőben ismét Izraelbe utazik. Szadat egyiptomi elnök és Me- nahem Begin izraeli kormányfő kedden délben ült a tárgyalóasztalhoz Begin kairói szálláshelyén. A megbeszélések inkább formális jellegűek voltak, mert az érdemi kérdésekről külön izraeli delegáció tanácskozott egyiptomi partnereivel. Ez a feladata Ezer Weiz- rnan izraeli hadügyminiszternek is, aki hamarosan Egyiptomba látogat. A megbeszélések konkrétuma, egyiptomi források szerint áz, hogy Egyiptom és Izrael megállapodott a Sínai-félszigetről történő izraeli visszavonulás első szakaszának a menetrendjében. Eszerint május 26-án Izrael kiüríti a Földközi-tenger partján fekvő El-Arist, június 26-án a Sínai-félszigeten levő hágók térségét, október 26-án a félsziget déli részén levő Rasz Mohamme- det. December 26-ig pedig az olajmezőket és a Szent Katalin kolostor környékét. Ez zárja le a í észleges visszavonulás folyamatát. Menahem Begin kedden, kétnapos hivatalos látogatásának befejeztével Kairóból visszaérkezett Jeruzsálembe. Begint a kairói repülőtéren Hoszni Mubarak egyiptomi alelnök búcsúztatta. (MTI) Magyar és szovjet vezetők ünnepi táviratváltása KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpbnti Bizottsága első titkárának LOSONCZI PÁL elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének LÁZÁR GYÖRGY elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének BUDAPEST Kedves Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsöbjb Tanácsa és a Szovjetunió Minisztertanácsa, az egész szovjet nép szívélyes üdvözletét és legjobb kívánságait küldi a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának, a testvéri Magyarország dolgozóinak nemzeti ünnepük, Magyarországnak a fasizmus igája alói^való felszabadulása 34. évfordulója alkalmából. 1943. április 4-én, a fasiszta hódítóknak magyar földről történő kiűzésével ragyogó távlatok nyíltak a magyar nép előtt, lehetővé vált egy új. boldog élet építésének megkezdése. A felszabadulás óta eltelt évek alatt Magyarofszág dolgozói tapasztalt élcsapatuk, a kommunisták pártja vezetékével gyökeres társadalmi—gazdasági átalakítást vittek véghez, korszerű ipart, magasan fejlett mezőgazdaságot teremtettek, jelentős eredményeket értek el a tudomány és a kultúra fejlesztésében, s napjainkban sikeresen váltják valóra a fejlett szocialista társadalom felépítésének programját. A Magyar Tanácsköztársaság dicső hagyományait követve, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveitől vezérelve a népi Magyarország igen jelentős mértékben járul hozzá a szocialista közösség erősítéséhez, a Varsói Szerződés szervezete és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tevékenységének fejlesztéséhez, a gazdasági integráció komplex programjának megvalósításához. A Magyar Népköztársaság a szocialista országoknak a békéért, a népek biztonságáért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívott közös harcában való aktív részvételével — megérdemelt nemzetközi tekintélyt vívott ki. A szovjet emberek együtt örülnek önökkel azoknak a nagyszerű sikereknek, amelyeket a testvéri Magyarország a népi hatalom éveiben elért. A Szovjetunióban mélységes megelégedéssel veszik tudomásul, hogy a két ország között a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén megvalósuló együttműködés széleskörűen és valóban elvtársi szellemben fejlődik. Együttműködésünk szilárd alapja az SZKP és az MSZMP nézetazonossága, a szocializmus és a kommunizmus építése, a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom, a világbókéért folytatott harc minden alapvető kérdésében. Üdvözölve önöket Magyarországnak a fasiszta iga alól való fel- szabadulása 34. évfordulója alkalmából, a szovjet kommunisták, az egész szovjet nép szívből kíi'án újabb nagy sikereket a testvéri magyar népnek a szocialista építőmunkában, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, biztosítjuk önöket arról, hogy a jövőben is fáradhatatlanul erősíteni kívánjuk a harci szövetséget és a sokoldalú együttműködést a népi Magyarország kommunistáival és minden dolgozójával a kommunizmus magasztos ügyének győzelme érdekében. Éljen a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan testvéri barátságai L. 1. BREZSNYEV A. N. KOSZ1G1N LEONYID ILJICS BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, ALEKSZEJ NYIKOLAJEVICS KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének MOSZKVA Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész népünk nevében szívből köszönjük nemzeti ünnepünk alkalmából, Magyarország felszabadulásának 34. évfordulójára küldött testvéri üdvözletüket és jókívánságaikat. A Szovjetunió, amely a hitleri fasizmus szétzúzásának fő terhét viselte, történelmi missziót teljesített. Hősi hadserege súlyo. áldozatok árán szabadította fel hazánkat 34 évvel ezelőtt. A felszabadulás kedvező lehetőségeket teremtett társadalmunk mélyreható átulakitá- sához, a szocializmus építéséhez, amelyet a magyar munkások — elsőként követve az orosz proletariátus példáját — 60 évvel ezelőtt a Magyar tanácsköztársaság létrehozásával megkezdték, de az imperialisták és csatlósaik beavatkozása miatt nem vihettek Végig. A felszabadulás óta eltelt 34 év alatt a magyar nép a Magya■■ Szocialista Munkáspárt vezetésével történelmi jelentőségű eredményeket ért el a szocialista építő munka minden területén. Népünk az MSZMP XI. kongresszusának határozatait teljesítve ma a fejlett szoc:ulista társadalom felépítésén munkálkodik. A Magyar Népköztársaság fejlődésének döntő tényezője, hogy munkánkban a világraszóló eredményeket elért és nagy tapasztalatokat szerzett Szovjetunióra támaszkodhatunk. Nagyra becsüljük azt a sokoldalú és egyre gazdagodó együttműködést, amely a proletár internacionalizmus elve alapján valósul meg hazánk és a Szovjetunió között az élet minden területén. A jövőben is elsőrendű feladatunknak tekintjük a magyar—szovjet kapcsolatok bővítését, a kölcsönösen előnyös együttműködés szélesítését, a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának szüntelen erősítését. Hazánk a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elveitől vezérelve aktív részt vállal a szocialista országok együttműködésében. a szocialista közösség védelmi szövetségének, a Varsói Szerződésnek a munkájában, a szervezet erősítésében, valamint a szocialista nemzetközi munkamegosztásban, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében megvalósuló gazdasági integráció elmélyítésében. összehangolt nemzetközi tevékenységünk arra irányul, hogy hozzájáruljunk a nemzetközi biztonság és béke, a nemzetközi enyhülés eredményeinek megőrzéséhez, a társadalmi haladáshoz az egész világon. A magyar nép őszinte érdeklődéssel és nagy elismeréssel követi a szovjet nép alkotó munkáját, amelyet a kommunizmus építésében lenini kommunista pártjának irányításával végez, örömmel töltenek el bennünket azok a kimagasló eredmények, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusa határozatainak valor aváltásában elértek a Szovjetunió népei javára, közös ügyünk szolgálatában. Nemzeti ünnepünkön testvéri üdvözletünket küldjük a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és Minisztertanácsának, az egész szovjet népnek. Űjabb kimagasló sikereket kívánunk önöknek és az önök személyén keresztül a testvéri szovjet népnek a kommunista társadalom építésében. KADAR JÁNOS, LOSONCZI PÁL, LÁZÁR GYÖRGY (MTI) DOMOKOS MÁTYÁS FELSZÓLALÁSA Bács-Kiskun megyei és Krím területi vezetők Hazánk érdekelt a nemzetközi munkamegosztás sokoldalú fejlesztésében GENF Az európai gazdasági bizottság 34. ülésszakának Genfben folyó tanácskozásán felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a Magyar Népköztársaság genfi külképviseletének vezetője, aki a kontinens gazdasági helyzetét és kilátásait elemezve megállapította, hogy a nyugat-európai országok gazdaságában végbemenő kedvezőtlen folyamatok, a munkanélküliség és infláció ellenére — konstruktív gazdasági, és kereskedelmi politika eredményeként — meglenne a lehetőség a kelet—nyugati gazdasági együttműködés további lényeges fejlesztésére. Csakhogy a nyugat-európai országok gyakran indokolatlan mennyiségi korlátozásokkal és más protekcionista intézkedésekkel sújtják a magyar exporttermékeket. A több oldalú gazdasági együttműködés és a különböző létesítmények közös megvalósítása pozitív hatással lenne nemcsak a külkeieskedelmi forgalom növelésére, hanem a műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztésére is. A továbbiakban aláhúzta, hogy Magyarország érdekelt a nemzetközi munkamegosztás sokoldalú fejlesztésében, amelynek ösztönzését nemzeti és nemzetközi téren egyaránt szorgalmazza. A magyar külképviselő a továbbiakban ismertette a magyar beruházási politika fő vonásait, illetve a termelésszerkezet és az exportösszetétel átalakítása érdekében tett erőfeszítéseket. Magyarország és a KGST együttműködéséről szólva Domokos Mátyás nagykövet rámutatott, hogy azok a magyar gazdaság stabilizáló elemeit jelentik — úgy is, mint megbízható piacok, és úgy is, mint számos fontos termék beszerzési forrása. (MTI) HANOI ÉRTÉKELÉS Kína az ellenforradalmi csendőr szerepében HANOI A kínai expanzionistáknak a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen indított agresszív háborúja az egész világnak — közöttük a kínai népnek is — megmutatta, hogy a forradalmi álarc mögé rejtőző reakciós pekingi vezetők lelepleződtek, mint a forradalom árulói és nagyhatalmi soviniszták — hangzik abban a cikkben, amely egyidőben jelent meg a Vietnami Kommunista Párt központi lapjában és a vietnami néphadsereg lapjában. Az emberiség történetében nagyon sok agresszív háború volt, ez a kínai agresszió azonban valamennyitől különbözik. A forradalmároknak álcázott kínai ex- panzionisták az imperializmussal szövetségben indítottak támadást egy szocialista ország ellen. A kínai agresszorok súlyos vereséget szenvedtek a Vietnam ellen intézett agressziójukban, de egyúttal vereséget szenvedtek az imperializmus legreakciósabb militarista körei, akiknek a kínai reakciósok eladták magukat, és önként elvállalták az ellenforradalmi csendőr szerepét — húzza alá a cikk. A Vietnam elleni háború megmutatta, hogy Peking Vietnam- ellenes expanzionista politikája döntő szakaszába érkezett, a vereségek ellenére sem változott a kínai vezetők politikájának lényege. Nem mondtak le arról a szándékukról, hogy bekebelezzék a Vietnami Szocialista Köztársaságot. Vietnam népe azonban, a laoszi és a kambodzsai néppel és hadsereggel vállvetve teljes határozottsággal erősíti harci készségét, és készek méltó választ adni Peking bármiféle újabb agressziójára — állapítja meg a cikk. A kínai vezető körök továbbra is folytatják provokációs tevékenységüket a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Nem vonták ki teljesen csapataikat a vietnami területekről, az ország északi tartományaiban továbbra is megszállva tartanak egész sor körzetet és ott fokozzák a feszültséget. (TASZSZ) táviratváltása MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága HORVÁTH ISTVÁN első titkár elvtársnak, Bács-Kiskun megyei Tanács DR. GAJDÖCSI ISTVÁN elnök elvtársnak. Kedves Elvtársak! Az Ukrán Kommunista Párt területi bizottsága és a tanács végrehajtó bizottsága nevében forró üdvözletünket küldjük önöknek, a testvéri Bács-Kiskun megye minden dolgozójának nemzeti ünnepük, Magyarország felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából. A szocializmus építéséhez, az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásához, az ötéves tervfeladatok teljesítéséhez újabb sikereket, sok boldogságot és minden jót kívánunk önöknek kedves barátaink. Éljen a szovjet és magyar nép megbonthatatlan barátsága! Kommunista üdvözlettel: V. SZ. MAKARENKO T. N. CSEMODUROV a Krím területi pártbizottság a területi tanács vb első titkára elnöke ★ ★ ★ V. SZ. MAKARENKO elvtársnak, az Ukrán Kommunista Párt Krím területi Bizottsága első titkárának, T. N. CSEMODUROV elvtársnak, a Krím területi tanács elnökének Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága, a megyei tanács és megyénk lakói nevében üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a testvéri Krím terület dolgozóinak hazánk felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából. Legnagyobb nemzeti ünnepünk annak a történelmi napnak az emlékét őrzi, amelyen a győzelmesen előrenyomuló Szovjetunió hősi hadserege teljesen és végérvényesen felszabadította hazánkat a német fasiszták és magyar cinkosaik uralma alól. A szabad élet és a társadalmi felemelkedés lehetőségével élt a magyar nép. A munkás osztály és annak élcsapatát követve leraktuk a szocializmus alapjait és ma a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodunk. Felszabadulásunk évfordulóján a magyar és a szovjet nép nagyszerű hagyományokra visszatekintő, megbonthatatlan testvéri barátsága, fejlődő, sokoldalú baráti kapcsolatai jegyében köszöntjük testvérmegyénk, a Krím terület dolgozóit és újabb sikereket kívánunk a kommunizmus építésében. HORVATH ISTVÁN DR. GAJDÖCSI ISTVÁN a Magyar Szocialista Munkáspárt a Bács-Kiskun megyei Tanács Bács-Kiskun megyei Bizottságának elnöke első titkára LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETI ® Szocialista országok tudományos akadémiáinak tanácskozása A csehszlovákiai Liberecben összeült a szocialista országok tudományos akadémiáinak sokoldalú együttműködésével foglalkozó bizottság. A tanácskozáson bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli, román és szovjet tudósok a szocialista társadalom szerkezetének fejlődésével, a társadalom tervezésének és prognosztizáfásának kérdéseiről tanácskoznak. Az ülés keretében rendezik meg a szocialista országok szociológiai intézetei igazgatóinak tanácskozását, amelyen 1981— 85 évekre szóló együttműködési terveket vitatják meg. (TASZSZ)