Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

1979. március 11. * PETŐFI NÉPE » 3 KEVÉS ÉS SOK Közérdekű bejelentések és panaszok ÁRVÍZI TUDÓSÍTÁSOK FŐVÁROSI, BAJAI, KECSKEMÉTI ÚJSÁGOKBÓL----- ---------------------— ----------------------’--------------— -------------------------------*—■—■— , ,A roppant tér eket és rónákat végig nyargald az áradat „A régi Szeged nem volt többé'’ „Éppen 33 éve annak, amikor Európa egyik vízműépítészeti te­kintélye, Paleocapa Péter velen­cei mérnök gróf Széchenyi Ist­ván kérésére a Tisza szabályo­zási terveket és műveleteket meg- tekinté és ... a tudomány meg­győződésével kimondá, hogy a Ti­sza szabályozás elfogadott rend­szere előbb utóbb Szegednek, a legnagyobb magyar városnak vég- veszedelmét idézendi elő ... Három évvel ezelőtt már ko­moly veszély fenyegeti Szeged vá­rosát, mivel... a természet al­kotta nagy medencék, az óriási árterek és öblözetek a Tiszától elzárattak. Az áradat, melynek hullámai egykor három hét alatt érték el Szegedet, most oda höm­pölyögnek négy nap alatt. Há­rom évvel az előtt a szegedi férfiak vaskarja és fáradhatatlan elszántsága megmenti Szegedet. Az elemek hatalma most erőt vett a szegedi nép hősi kitartá­sán. A percsorai gát kettészakadt, Algyő, Tápé, Dorozsma, Sövény­háza víz alá jutott, s a roppant téreket és rónákat végig nyarga- lá az áradat. Talán kellő erő ásóval és cölöppel, zsákkal és sánckosárral képes lett volna új gátat emelni, de ... a szegedi nép kifáradt. Étien és álmatlan nyolc napon át és éjszakán át lehanyatlott a karok izma... és jött a vész. Éjjel jött és rettentő vihar volt kísérője. Kedden este még nyu­godtan nézték a nyugvó napot sokan, akik szerdán reggel már nem láthatták a kelő napot... Mire a nap fölkelt: a régi Szeged nem volt többé a föld színén, ha­nem ott vonaglott a víz fenekén. Hetedfélezer házból állott egykor Szeged városa. És a hetedfélezer házban lakott örömben és boldo­gan hetvenezer magyar ember. Huszonnégy óra alatt összeom­lott ötezer ház, ötvenezer ma­gyarnak ősi hajléka ... Az ár új­ra nőtt, a vihar újra rombolt a második huszonnégy órában is. Mire e sorok napvilágot látnak: nem áll fenn a házak közül any- nyi száz, ahány ezer fennállott.” (Vasárnapi Újság, 1879. március IS.) „A szél ezalatt orkánná fajult, bömbölve, harsogva veti a víz faltörő kosait a sáncok ellen. Éj­fél tájban a víz erőt vesz a szá­razföldön, s az ember munká­ján. Az első és második őrház között beszakadt az alföldi vas­út töltése, a fáklyákat eloltja a vihar, omlik be a tajtékzó ára­dat, a töltésen. Menekül, aki tud. A városházánál komoly, néma csendben várták az ötpercenként megújuló jelentéseket. Végre tompa, rekedt hangon jelenti egy átázott, sáros alak a halotthal­ványra vált hatósági közegnek, hogy vége mindennek.” (Vasárnapi Újság 1879. március 30.) Pénz és élelem a bajbajutottaknak „Kecskemét város th. bizottsá­ga folyó hó 14-én rendkívüli köz­gyűlést tartott az árvíz által ká­rosultak segélyezése tárgyában. A nyomott hangulat és izgatottság minden arcon meglátszott, de vi­szont a bizottsági tagok tömeges megjelenése áldozatkészségről ta­núskodott. A főispán ismertette a belügy­miniszter leiratát. Lestár Péter javaslatára 4000 Frt rögtöni pénz­segélyt szavaztak meg, elhatároz­ták, hogy megkezdik a gyűjtést a tizedekben, a város ezer em­bert befogad, élelmez. ... Főmunkatársunk, Tassy Pál, csak Szatymazig mehetett, a le­vitt élelmicikkeket pontonokra rakta, közbenjárására sikerült a ceglédi, nagykőrösi és félegyházi küldeményeknek is helyet szerez­ni.” (Kecskeméti Lapok, 1879. március 16.) „Szeged, Budapest főváros után hazánk egyik elsőrendű nagy vá­rosa a vízáradásnak áldozatul es­vén, lakói földönfutókká let­tek ... A mai napon tartott közgyűlé­sünkből felhívjuk tehát Baja vá­ros polgárait, mutassák meg, hogy a szerencsétlen honfitársak iránt melegen és nemesen érezni tud­nak, nyújtson segélyt azok részé­re mindenki...»■ Jusson eszükbe, hogy Baja városának is jól esett, midőn Szeged városa az 1840-ik évben tűz által elhamvadt váro­sunk ínségét jelentékeny nagy­lelkű segélyével enyhíteni sie­tett.” (Baja és Vidéke, 1879. március 16.) „A szegedieket ért elemi csa­pás híre már bejárta egész Euró­pát; a szerencsétlenek sorsa ter­mészetesen mindenütt a legna­gyobb részvétet keltette, mert a csapást mindenütt olyannak tart­ják, amelyet emberi erővel elhá­rítani már nem lehetett. A je­lentékeny és hathatós támogatás bizonyítéka annak, hogy a ma­gyar nemzet Európa népcsaládai- nak helyében olyan helyet vívott ki magának, amilyennel csak ke­vés dicsekedhetik.” (Kecskeméti Lapok, 1879. március 30.) „Az illovai szélmalomba sok ember menekült a veszély pilla­natában. Mintegy ötvenre teszik számukat. A víz eláztatta agyag falait, elmosta alól, az egész épület összedőlt* maga alá te­metve az oda menekülteket, va­lamennyit.” (Vasárnapi Üjság, 1879. április 23.) Gőzhajók a rónaságon „A tudósítások nemcsak túl­zottak nem voltak, de a valót sem adhatták elég híven, mert azt a pusztulást, azt a veszedel­met, amely Szegedet semmivé tette, csak akkor lehet érezni és egységes képpé alakítani, ha az ember maga látja... Május 25-én reggel indultam a személlyel. Mindjárt a szatymazi állomáson túl, négy halász kerí­tőhálóval halászott a töltés mel­letti kaszálón, ahol egy eszten­deje még vidám bárányfalkák ugrándoztak. Szeged felé mindig tágabb és tágabb lett a vízhatár, míg végre öthalom táján egy beláthatatlan tengerré szélese­dett, amelynek közepéből az öt­halom tetején egy nemzeti lo­bogó jelzi, hogy ott, ahol ember- emlékezetet meghaladó idő óta aranykalász rengett a rónaságon, most teherszállító nagy gőzhajók horgonyoznák, várva a földhordó uszályok földdel való telehányá- sára, hogy azokat a szegedi és szomszédi községek gazdaközön­ségének véres verejtéke között, de biztató reménnyel vetett ga­bonái fölött az úgynevezett nyúl- gátra szállítsa, amelynek befeje­zésétől van föltételezve a város­ban respedő víz kiszivattyúzásá­nak a megkezdése, amelyeken sem ünnepet, sem vasárnapot nem tekintve, ezer meg ezer munkáskéz dolgozik.” (Kecskeméti Lapok, 1879. június 8.) „Augusztus 18-án megszűnt a petresi szakadás befolyása. Hat- /hónapi küzdelem után, lépésről lépésre foglaltuk vissza a száraz tért. Közel kétezer ideiglenes föcskefészék, s néhány száz ideig­lenes téglaépület áll. A bent re­kedt feneketlen apró tócsák tele vannak hallal... Az ezer víz­eresztő árkok behúzása, ahol fenn kell maradniok, hidakkal való ellátásuk képezi az ideiglenes rendezés másik munkáját. Szegeden tömérdek idegen és helybéli munkás kap foglalkozást és jó keresetet.” (Vasárnapi Újság, 1879. szeptember 14.) Összeállította: Heltai Nándor — Mennyi panasz, közérdekű be­jelentés érkezik évente a kecske­méti Városi Tanácshoz, és kik ke­resik meg a hivatalt ügyes-bajos dolgaikkal ? — kérdeztük dr. Kar­dos Máriát. A fiatal jogásznő nem­rég került a kecskeméti Városi Tanács titkárságára, de már jól is­meri ezt a munkaterületet, mivel korábban népi ellenőrként éppen a panaszügyek felülvizsgálatával foglalkozott. — Kevés a közérdekű bejelentés — lapozgat a már kikeresett ira­tok között. — Panaszt viíyont an­nál többet, éves átlagban mintegy 2—300-at kapunk, és ezeknek több mint fele helytálló. Válasz 30 napon belül A közérdekű bejelentésekre, pa­naszokra a tanácsnak — és min­den más megkérdezett intézmény­nek is — 30 napon belül konkrét választ kell adnia. Az 1977-ben megjelent I. tör­vényt éppen azért alkották, hogy lerövidítsék a közérdekű javasla­tok átfutásának idejét, s eléjét ve­gyék a levelek elkallódásának, vagy az ügyek elhallgatásának. Ez utóbbi elvárásnak eleget is tesz­nek. A beérkező leveleket kivizs­gálják, intézkednek, s válaszolnak a levélírónak, de előfordul még mostanában is, hogy a panaszosok nem közvetlenül a tanácshoz, vagy az illetékeshez fordulnak. Ügy gondolják, ügyüket kedvezőbben ítélik meg, ha a tévé, a rádió, vagy a sajtó is foglalkozik azzal. Mivel e szerveknek nem feladatuk az ilyen bejelentések kivizsgálása, idejük sincs rá, így a panaszos le­velét elküldik az illetékesnek, az­zal, hogy őket és természetesen a bejelentőt is értesítse a vizsgálat eredményéről. A levél hosszú, vi­szontagságos út megtétele után végre a döntésre, véleményezésre hivatott szakember elé kerül. Ilyen kanyargós utat járt be a kecskeméti Garai utca lakóinak panasza. A tévének címzett leve­lükben azt írták, hogy a városi ta­nács lezárta utcájuk egyik szaka­szát, így a lakók csak nagy kerü­lővel tudják megközelíteni az idő­közben áthelyezett buszmegállót és közkutat. A tanács műszaki osztályának vizsgálata megállapította, hogy az új kút és megálló az utca „súly­pontjához” sokkal közelebb esik, mint a régi, így a lakók panasza nem teljesen indokolt. Ennek el­lenére, ha a buszmegállót nem is lehetett az utcába bevinni, de egy új kutat mindenesetre fúrtak a Garai utca végén. Panaszból közérdekű bejelentés A mezőgazdasági osztályra ke­rül a Szolnokihegy lakóinak be­adványa, amelyben az egyik szom­szédjuk ellen nyújtottak be pa­naszt. A szomszéd több száz ser­tést, libát nevelt. Az utcabeliek nem is az állattartást kifogásol­ták, hanem a mikéntjét, mert a körülmények borzasztóak voltak. Az udvaron fedetlenül állt a trá­gya, illata belengte a környéket, és mint a mágnes vonzotta a le­gyeket. Az egyének panasza ebben az esetben a bejelentés tartalmától rögtön közérdekűvé módosult. A tanács határozatban kötelezte a tulajdonost az épületek és állatok tisztántartására. Értesítette a KÖ­JÁL-t, kérte, hogy ellenőrizze az állattartás higiéniáját, ugyanakkor közölte, hogy amennyiben a tulaj­donos a fenti rendelkezést két hó­napon belül nem teljesíti, úgy szabálysértési eljárást indít ellene.’ A legtöbb bejelentés, panasz a műszaki osztályra és a kereskedel­mi csoporthoz érkezik. A kereske­delmi csoportnál néhány tanulsá­gos esetre bukkantunk. Az irodán ban Mócza Imre csoportvezetővel nézegettük az aktákat. Jó pár ügy­iraton láttuk a piros jelzést „KB”, azaz közérdekű bejelentés. Valami ellentmondás lehet a dologban, mert a titkárságon alig néhány ilyen ügyet tartanak számon. Zugbormérés, üvegvisszaváltás — A bejelentések egy része ele­ve hozzánk érkezik — oldja föl a látszólagos ellentétet a csoportve­zető. — Másrészt mi, jó néhány ügyet, például a zugbormérést, közérdekű bejelentésként keze­lünk. Többször kimegyünk a hely­színre, és alapos vizsgálatot tar­tunk. Társadalmi ellenőrökkel is dolgozunk, mert a kereskedelmi egységekben már ismerik dolgo­zóinkat. Előfordul azonban így is, hogy hiába mennek ki az ellenőrök, nem találnak semmit, mert végül is nem bögrecsárdát jelentettek be — noha azokból is akad néhány —, hanem a gondos feleség pana­szolta be a szomszédot, ahol férje iszogatott. Terítékre került, s ki tudja még mennyi ideig szerepel majd visz- szatérő témaként, az üvegvissza­váltás. Legutóbb az állami gazda­ságok piaccsarnokban működő cse­megeboltjában tagadták meg a pa­lackok átvételét, hivatkozva'' egy nemlétező engedélyre, miszerint nekik mentességük van, és rögtön ajánlották a szomszéd standot, hogy ott az üvegeket egészen biz­tosan beváltják. — Ilyen mentesség nincs, nem is volt — szögezi le Mócza Imre. — Mindenhol és mindenkor visz- sza kell váltani a tisztára mosott üveget, azt a fajtát, amelyet a bolt forgalmaz. Nem a címke, a palack a lényeges. A tiszta jelzőhöz némi magya­rázat tartozik. Akadnak, akik a szemétből akarnak aranyat csinál­ni, és a kidobált, koszos, minden­honnan összeszedett üvegeket pró­bálják beváltani. Ezeket azonban, nagyon helyesen, nem fogadják eL Az egyik legfrissebb ügy a hu­nyadivárosiaké. A Hunyadi ABC- áruházban szombatonként gyakor­ta idő előtt elfogy a tej, a kenyér, néha még a burgonya is. Hiába a szép üzlet, ha a vevők bosszúsan tapasztalják, hogy ez sincs, az sincs, és mehetnek újra a központ­ba bevásárolni. — Azonnal intézkedtünk — te­kint föl a csoportvezető. — Felhív­tuk az áruház vezetőjének a fi­gyelmét. ha kell, akár személyko­csival hozzanak árut, amikor fo­gyóban vannak a legfontosabb élelmiszerek. Ismét a jogásznőt hallgatjuk: — Ezeket a bejelentéseket a la­kosság úgymond fórumon kívül teszi. A tanácsüléseken elhangzó javaslatokkal, a tanácstagoktól ér­kező bejelentésekkel az előbbiek­től függetlenül foglalkozunk, de az biztos, hogy minden hozzánk érkező kérdésre, levélre válaszo­lunk. Váczi Tamás • Linók Lajos és Greguss Imre különtudósítók rajzai, metszetei a Vasárnapi L'jság 1879-es évfolyamából. Szalonna hagymával Mi lesz veled, magyar konyha? — hallom a panaszos kérdést, amikor a vendéglátóiparról esik szó. Magyarországon több mint 18 ezer vendéglátóhely műkö­dik, csakhogy a magyar konyha egyfelől néhány ételre szűkült, másfelől korszerűtlen. Pedig a Szovjetunión kívül a szocialista országok közül a vendéglátást csak nálunk tanítják felsőfokon. Olvastam, hogy főiskolánknak még Sri Lankából is van diákja. De többen aggódnak, hogy a kor­szerűség elsöpri á sajátos ízek és zamatok világát; a liszt és a zsír száműzése megöli a jellegzetes konyhaművészetet is. Mi lesz veled, magyar gyomor? — hangzik az orvosok kétségbe­esett kérdése. Széttárt karral me­séli egyikük, hogy osztályán az érelmeszesedések döntő többsége a kövérségre vezethető vissza; a plusz kilók okozzák a szív elég­telen működését, az elnehezült mozgást, az emésztőszervi bántal- makat. összeállítottam egy sta­tisztikát — mondja. — A tizenkét ágyas teremben az egész testsúly elosztva a betegek számával... Mit gondol, hány kiló jött ki egy betegre? Nyolcvannégy! A szellemi munkát végző fér­fiak kalóriaszükséglete — ha kö­rülbelül hetven kilogramm sú­lyúak — napi 2700 kalória. A fi­zikai munkás kalóriaszükséglete a munka nehézségétől függően ala­kul. Hazánkban átlagosan 3200 kalória jut egy lakosnak — az italt nem számítva. Mit evett a hagyomány rajzol­ta magyar paraszt a földeken? Ta: risznyájából szalonnát, hagymát vett elő, bicskával vágta mind­kettőt, hozzá a kenyeret. Gulyá­son, paprikás krumplin, zsíros kenyéren és főtt tésztán nőttek fel nemzedékek; a zsír volt a legdrá­gább kincs. A szalonna — tucat­nyi fajtája kínálta a változatos­ságot — a múlt falvainak minden­fajta felvágottja volt. — Olcsó az én gyomrom — mondja fogatlan nevetéssel az idős tsz-tag, amikor táplálékáról faggatom. Kenyér, tej, szalonna — nyáron paradicsommal, papri­kával, télen hagymával —, vé­gekben lógnak kamrája rúdjain a szalonnaoldalak, megszokta, hogy belőlük szeljen magának. Neki az ad biztonságot ha végig­nézhet szalonnaármádiáján, ha látja: holnapra-holnaputánra is jut. A parizert, a szafaládét nem ismeri. Túró néha van az aszta­lán, sajt soha. Tévedés ne essék, az öreg háza szép, pénze is van. Takarékos, de a forintot nem a fogához verő. Napszámoséletét cipeli magával — megszokásból. Szebb házban lakik, de hétköz­napjai alig változtak. Többet eszik, de ugyanabból, mint haj­danán, talán csak gyermekei Is­merik az étolaj használatát. Mi adta-adja a magyar kony­ha jellegzetességét? Az egysze­rűen elkészíthető, filléres, lakta- tóan nehéz ételek, amelyek déli elfogyasztása után este már nem­igen evett a szegény ember. Csí­pős, zsíros, sűrű, fűszeresen súlyos illatok keveredtek — ha kevered­hettek — a valamikor cselédso­rokon, olyan ételeket ettek, mint ma az ide látogató turisták az IBUSZ-partikon. A falusi lakodalmak még ma is valóságos díszmenetei a táplálé­koknak — a gazdagságot, a gyara­podást jelzi az ételfelvonulás: töl­tött káposzta, disznótoros, külön­féle pörköltek, húsok, zsírban úszó levesek, hájas tészták, amelyek­ből egy fogás is elég lenne, hogy jóllakjék a násznép. És ráadásul a legfontosabb a mennyiség, ez az igazi tanújele a gazdagságnak, a jólétnek. Sorolják az asszonyok büszkén, hogy hány tyúkot vág­tak esküvőjükön, volt sertés, öl­tek birkát, jöttek a csigacsinálók, százszámra fogyott a tojás, kiló­szám a zsír, hektószám a bor. A napokban jelent meg Hor­váth Ilona népszerű szakácsköny­vének kilencedik kiadása. Fülszö­vegében olvasom, hogy a kötet a mai kor követelményeinek meg­felelően, új módon is segíti ol­vasóit. A korszerű, egészségesebb étkezés kívánalmai szerint tájé­koztat az étolaj használatának módjáról, a zsírral szembeni elő­nyeiről. Ismerteti a legújabb étel­készítési módszereket, az újfajta főzőedények használatát, nagy fi­gyelmet fordít a gyorsan elkészít­hető, könnyen emészthető ételek leírásának. Mert a sajátos ma­gyar ételeket a szűkösség terem­tette. Gyomrunk alkalmazkodott a zsíroshoz, nyelvünk a csípős­höz, és nagyot nevetünk az idege­nen, aki sziszegve nyúl vízhez az erős halászlé után. B. néni nem élt vidéken. Talán egyetlen napszámost sem ismer. A hajdani éhség mégis ugyan­ezekhez vagy majdnem ugyan­ezekhez az ételekhez kergette. Sokat evett, nem válogatott. A mai diéta rabság számára — ke­serűvé tette. Orvosa nyugtatja, hogy aki idejében hozzászoktat­ja magát a gondolathoz, annak nem kell megkeserednie. Én is mondom neki, hogy ha járt volna egy francia családnál, láthatta volna: legalább olyan élvezetet okoz ott a családi asztalnál egy vitaminnal, tojással, étolajjal, citromlével, könnyű fűszerekkel ízesített, százszínű salátakölte­mény, mint nálunk a párolgó töl­tött káposztás fazék. — Ideje lenne felejteni — mondja a belgyógyász. — Érde­kes, a tűzbe nem nyúl az ember, bármennyire fázzék is, pedig a kenyér a szalonnával, vagy a mé­regerős paprika talán még ma­radandóbb sérüléseket okozhat. Miért kell megvárni a bajt? Miért kell évtizedeken át — szinte tu­datosan — előkészíteni egész szervezetünket a kórházi ágyra? Ideje lenne felejteni... Sokát javult a kínálat az üzletekben, s bár a zöldségárak emelkedtek, az élelmiszerboltokban roskadásig a pult különféle ételekkel. Aki akar, jobban is vigyázhat magára. A technika száműzött néhány nehéz fizikai munkát, mind töb­ben dolgozhatnak kényelmes kö­rülmények között. A koszt azon­ban alig változott. Nem fordí­tunk elég gondot a szokások megr változtatására, az egészségesebb étkezéskultúra kialakítására, a táplálkozástudomány elszigetelt marad: kizárólag az orvosok, a kutatók számára szolgál tanulsá­gul. Pedig jó lenne fordítani a dolgon: legyen nagyobb sikere a korszerű szakácskönyvnek, s mi­nél kevesebbünknek kelljen lel­kesednie az éppen a legdivato­sabb fogyókúráról szóló kötete­kért. Tamás Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents