Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-08 / 56. szám

1979. március 8. • PETŐFI NÉPE • $

i

A kis eredmény is öröm

— Józsikám! Megpróbálkozhatnál, főzhetnél nekünk kávét — szól át a szomszédos szobába az édesanya.

— Főzök én, anyuci — hangzik odabentről, s kisvártatva mankó segítségével göndörhajú, nyurga fiatalember sántikál elő.

— Mostanában kijutott családunknak; kisfiamnak a térdét műtötték nemrégiben, engem meg azt megelőzően gerincsérvvel operáltak — fűzi hozzá magyarázatként kalocsai otthonában a rokonszenves vendéglátóm Ősz Jó- zsefné.

Mielőtt látogatásom céljára terelném a szót, megpendítem: úgy hírlik, gondokkal küszködik mostanában az EKA kalocsai gyáregysége. ősz Józsefnének, a megyei pártbizottság tagjának ugyanis idestova 18 éve ez a munkahelye. Jó ideig a szereidében dolgozott betanított munkásként, mintegy tíz éve pedig teljesítményelszámolóként végzi napi munkáját.

A gondok említésére bosszúsan megjegyzi:

— Csakugyan akadnak problémák; újabban a nyugati partnerünk nem a legkorrektebb az együttműködésben...

Amikor a társadalmi megbízatása felől érdeklődöm, nyomban derűsebbre vált Éva asszony arca.

— Hatvannégy óta csinálom. Akkor választottak meg az űzetni nőbizottság titkárává. Talán azért, mert társnőim problémáit mindig igyekeztem tolmácsolni, bíztak bennem. Ma is úgy van, hogy legyen az gond, öröm vagy bosszúság, nekem elmondják. Mellesleg 1967 óta tagja vagyok a népfront városi nőbizottságának, és a városi tanács egészségügyi bizottságának munkájában is részt veszek.

— Ez már-már tisztséghalmozás — jegyzem meg, mire partnerem:

— Említettem, hogy gerincsérvvel operáltak. Legutóbb az egészségügyi bizottság ülésén összefutottam a kórházi főorvossal, ő is megkérdezte, hány bizottságban dolgozom? Szerintem ez nem olyan nagy többlet. A tanácshoz évente egyszer hívnak meg, amikor a bölcsődei elhelyezésről dönt a bizottság. Üzemünk dolgozóit képviselem. Az idén úgy jártam, hogy három gyerekért könyörögtem három órát, de sikerült.

Korábban, amíg a gyerekeink kisebbek voltak, nehezebb volt. Most azonban már a legifjabb is 16 éves. Igaz, azt is hozzátehe- tem, hogy ma pedig a követelmények nagyobbak. Például munkatervet kell csinálni, beszámolókra felkészülni. Az üzemi nőbizottság kilenctagú, munkánk nem látványos. Egy tanfolyamon azt mondták, hogy a nőbizottságnak élő lelkiismeretnek kell lennie az adott munkaterületen. Ez így is van — mondja meggyőződéssel és példákkal hozakodik elő.

Az EKA kalocsai üzemében a nőbizottság és a műhelybizottság javaslata alapján nyerhet például egyműszakos beosztást a gyesről visszatérő anyuka. Évente kétszer megszervezik a kismamatalálkozót, ne szakadjanak el az üzemtől, hogy beszámolhassanak életükről, örömeikről, esetleges problémáikról.

— A legnagyobb gondot nálunk az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének érvényesítése jelenti. Ugyanis nincs szakmunka, s így szakma tanulására, de még az általános iskola hiányzó osztályának elvégzésére biztatni sem túl könnyű. Akadt egy-egy olyan munkatársnőm, akinek csak a hat vagy a hét osztálya volt meg. Egyikük például, akit addig-ad- dig ösztökéltem, bátorítottam, hogy egyszercsak boldogan nyakamba ugrott: Évikém, megvan a nyolc! Van néhány cigány kislányunk is, helyesek, szorgalmasak, s úgy néz ki, hogy elvégzik a hiányzó osztályokat. Nagy az eltökéltség bennük, mert akarják, s én tudom, meg is fogják mutatni, hogy véghez viszik.

Aztán a munkahelyi körülményeket említi, amelyekre ugyancsak kiterjed az .üzemi nőbizottság figyelme.

— A lányoknak szinte hihetetlennek hangzik, amikor elmesélem, milyen körülmények között, pokrócba burkolva derekunkat, dolgoztunk valamikor. Má tágasak, jól fűtöttek a csarnokok. Igaz, nyáron probléma a szellőztetés, de ígéretet kaptunk a megoldásra. Régen egy műszakban, héttől négy óráig dolgoztunk, s bizony a reggel megvett hús non egyszer megromlott nyáron. Belevettem a tervbe a hűtőszekrényt. Egyszer azt álmodtam, hogy egy tál fagyit kellett megennem. Reggel megyek be, és azt kérdezik tőlem: én rendeltem-e a hűtőt? Értetlenül néztem, de hirtelen eszwnbe jutott, hogy persze. Tudniillik, két év után nyílott rá lehetőség. Egy kicsit kértünk, és két nagy hűtő- szekrényt kaptunk. Mindenkor bizalommal mehetek a vállalat vezetőihez, mindenben segítenek.

Közben a derék „kávéfőző mester” jelzi, hogy eleget tett az édesanya megbízatásának. Beszélgetésünk kis időre félbeszakad, s visszatérve, Ősz Józsefné így folytatja:

— Mindennapos a munkám,

nagyon emlékezetes nemigen akad. Csendesen dolgozik azem-. bér, úgy a kenyérkereső, mint a társadalmi munkában. Az a kicsi eredmény, amit elérünk a munkatárs kérésére, az is nagy öröm. Például, hogy van már büfénk az üzemben, megvásárolható a vacsorára való, s ugyanígy a mosószer. Nekem is nagyon jó, hát még azoknak, akiknek a műszak után buszhoz kell rohanniuk.

Vagy: van egy bedolgozó munkatársunk. Mert járásképtelen a kislánya. Ha nincs meg a jó kapcsolatom a vállalati központunk nőbizottságával, ezt talán el sem lehetett volna intézni. Elvisszük hozzá a szerelnivalót, és mindig akad autó, amelynek útbaesik, behozza a kész munkát. Tolókocsit is sikerült szereznem a kislánynak, és társnőmnek az is nagy segítség, hogy felíratom a gyógyszert. Míg a kisfiam „futóművei” jók voltak, gyakran őt zavartam el a patikába is. Jó érzés, hogy az ember segíteni tud.

Tavaly az üzemi pártalapszer- vezeti vezetőség beszámoltatott a nőbizottság tevékenységéről, és megköszönte azt. Ez is jól esett. Kaptunk egy feladatot is,' hogy mérjük fel, mivel foglalkoznak a nők, túl a nyolc órai munkán.

Ha jó az értesülésem, ősz Józsefnének ma délelőttre például pártmegbízatása akadt — jegyzem meg, mire ő mosolyogva feleli:

— Csakugyan, a városi pártbizottságon volt dolgom. A megyei pártbizottság tagjaként ugyanis részt vettem néhány, beszámoló taggyűlésen, s mivel é héten délutáni műszakos vagyok, ma délelőttre ezt az elintéznivalómat •iktattam be.

Minthogy egy óra van, lassan készülődnie kell a munkába. Mielőtt elbúcsúznék, még megemlíti :

— A gerincműtétem óta, mivel, hogy az könnyebb, már kínálták a raktári beosztást. De nekem jobb közöttük maradni Hiszen egy pillantással is értjük egymást. Szóval jó együtt. Egyébként nyolctagú brigádunk az EKA legjobb brigádja lett... Látja, ilyen apródonként jutnak eszembe a dolgok . . .

Perny Irén

„Egy életem, egy halálom!...” — rikkantanak hetykén a mesék hősei, nekirugaszkodván csudálatos próbatételeiknek. Ám a két kiskőrösi asszony, akiket most bemutatunk, nem a képzelet teremtményei. Olyan valóságos, hétköznapi emberek, akik az élet jobbításáért, szépítéséért viaskodnak; azért, hogy meghitt és szép közösségeket alakítsanak ki maguk körül. Azaz: sohasem csupán a saját életüket élik. Ezért illik rájuk a címbéli meghatározás.

Sokéletű asszonyok

A z „első” élet ezúttal nem fontossági, hanem időbeli sorrendiséget jelent. Szűcs Lászlóné. az ÉPSZER kiskőrösi építés- vezetőségének adminisztrátora ugyanis így kezdi egy napjának a történetét:

— Első munkám a reggelikészítés: ma kicsit későbben ébredtem a kelleténél, ezért nem volt időm átszaladni az üzletbe kifliért, úgyhogy néhány szelet kenyeret kentem meg vajjal a tea mellé. A kész reggelit tálaltam, a férjem tiszta ingét egy szék támlájára terítettem, és átmentem a lányom szobájába, hogy felöntsem az olajkályhát, s utána átvigyem a mi szobánkba az öthónapos kis unokát, amíg a lányom kiszellőztet. A napjaimnak ezek talán a legszebb percei: nagyon szeretem látni, ahogy ébred a pici, és alig tudok megválni tőle, amikor vissza kell vinnem őt. De vissza kell vinni, mert engem reggel már vár a munkahely ...

Ha már a nap legszebb perceinél tartunk, akkor Somogyi Gyergyné, a Bem József Általános Iskola földrajz—történelem szakos tanárnője az 'estét jelöli meg, amikor a vacsora és a fürdés után végre leülhet a harmadikos kisfia mellé és mesélhet.

— Történelem szakos vagyok, nagyon szeretek mesélni, és a gyerek is nagyon szereti hallgatni. Az ősember életéről például órákig tudna hallgatni talán. Mégis, van egy kis lelkiismeret- furdalásom, mert tanulni nem nagyon tudunk együtt, erre tnár nincs idő. Sőt, ma még azt sem tudtam ellenőrizni, hogy rendesen öltözött-e fel, hogy elraktá-e maga után az ágyat, helyére tette-e a papucsait. Ma ugyanis ügyeletes voltam az iskolában, fél nyolckor már bent kellett lennem.

M

it csinál egy tanár az iskolában, amikor éppen ügyeletes? — tudakolom Somogyiné- tól.

— Fogadja a gyerekeket és ügyel rájuk. Ellenőrzi például, hogy az utcai cipőjét mindenki lecserélte-e? Általában, vigyáz a rendre.

— Rászól például a folyosón rohangászókra ?

— Nem, ilyet én csak nagyon ritkán teszek. Az a véleményem ugyanis, hogy a gyerek szervezete igényli a mozgást, rohangáljon csak amennyit akar, viszont az órán legyen fegyelmezett.

A jelek szerint eredményes pedagógiai felfogás és módszer éz, mert amikor azt kérdezem, hogy az órán kit kellett ma többször

is figyelmeztetnie, akkor hosszasan kutat az emlékezetében. Pedig öt órát is tartott a beszélgetésünk napján: kettőt történelemből, kettőt földrajzból, az utolsó pedig osztályfőnöki óra volt.

Ennél az utóbbinál hosszasabban elidőzünk. Mi volt az óra témája? — kérdezem. Kiderül: a munkára nevelés. A gyerekeknek le kellett írniuk, hogy mivel telik el a szüleiknek egy-egy napja a munkahelyen. Sajnos, az eredmény lehangoló: a legtöbbnek fogalma sincs arról, hogy mit, hogyan dolgoznak a szülei.

N

em tudom, ki ezért a felelős. Én — újra Szűcs Lászlóné szavaira figyelve — egyre kevéssé tudom hibáztatni a gyerekeket. Tudniillik jómagam is csak addig hittem, hogy le tudnám írni egy adminisztrátor napját, amíg az ő beszámolóját végig nem hallgattam. Igaz, a kávéfőzést eltaláltam — valóban, jöttek láto- gani a központból, s főzött hat kávét. Gépelés — igen, abból is kijutott, hosszan sorolja, kinek mit gépel.

Hanem ami ezután jön! — kiderül, hogy a beszélgetésünk napján járt már Soltvadkerten, Ke- celen és Akasztón is.

Hogy miért? Soltvadkerten például az új Medicör-épületen reki lamáltak, hogy kevés az ebéd. Utánanézett, hogy mi ennek az oka. Az egyik az volt, hogy ala/- csony a norma. Már el is döntötték: megemelik két forinttal. Ke- celen a Szőlőfürt Szakszövetkezet illetékeseivel beszélt, hogy a most induló építkezés dolgozóinak adjanak ebédet. Minden rendben, adnak.

És Akasztó? ...

Erre így válaszol:

— Akasztó ... Sajnos, meghalt a vállalat egyik dolgozója, és én rendeltem meg a koszorúkat. Utána — mert én vagyok a műhelybizottsági titkár helyettese — kimentem a családhoz is, megkérdezni, hogy miben tudunk segíteni. Abban maradtunk, hogy később erre még visszatérünk, mert a legnagyobbik gyerek a mi vállalatunknál szeretne majd dolgozni.

„Mert én vagyok a műhelybizottsági titkár helyettese...” — erre külön is odafigyelek, mert azt már tudom Szűcs Lászlónéról, hogy aktív részes'e ’ a kiskőrösi közéletnek: tagja a Hazafias Népfront városi bizottságának, és mint népi ellenőr, rendszeresen részt vesz a különböző vizsgálatokban. Hogyan győzi energiával

• Szűcs Lászlóné

• Somogyi Györgyné

még ennek a harmadik tisztségnek az ellátását is?!

Comogyinénak persze ismerd ^ nie kell a választ, hiszen ő maga is három tisztséget lát el: raj vezető az úttörőcsapatban, ezenkívül ifjúságvédelmi felelős és ráadásul a pedagógus szakszervezet kiskőrösi vezetőségének is tagja. \

És ez mind-mind további munkát jelent, ami azonban csak a két kiskőrösi asszony határtalanul tevékeny életébe fér bele —• egy ilyen szűkre szabott riportba már sajnos, nem ...

Káposztás János

A gyermekekért - nem csak a gyermekévben

Csakis jó időbeosztással

1979 a gyermekek éve. Már eddig is számtalanszor leírták, elmondták ezt, holott mindössze két hónap telt el az esztendőből. Hányszor olvashatjuk, hallhatjuk még különféle rendezvények alkalmával, hogy ez az év a gyermekeké! De 1979 csak az elnevezésében különbözik a megelőző, vagy az utána következő esztendőktől. Korábban is törődni, foglalkozni kellett a gyermekekkel, akik a jövőben is éppúgy igénylik a szeretetek gondoskodást, mint a mostani, nekik szánt, ünnepi esztendőben. Vannak, akik munkájuk, hivatásuk során nap mint nap kapcsolatba kerülnek a gyermekkel, velük foglalkoznak, értük dolgoznak. Felelősséggel, hivatástudattal teszik mindezt a gyermekévben is, meg a többi, hétköznapi, el nem keresztelt esztendőben is.

A kiskunhalasi Városi Tanácson a gyámügyek egyik gazdáját látogattuk meg. Mielőtt beléptünk az ajtón, elolvastuk a névtáblát: Kollár Éva. A tágas irodában fiatal nő fogadott bennünket. Beszélgettünk a munkáról, a hivatásról, gyermekekről, a róluk való gondoskodásról, és a disputa során kirajzolódott egy arckép.

— 1973 óta dolgozom a tanácsnál, először az igazgatási osztályon, majd később be-bese- gítettem a gyámügyön is. Végül megszerettem ezt a munkát és amikor lehetőség adódott, átjöttem ide véglegesen. Szeretem a gyermekeket, és szívesen vállalom a velük való törődést, az ezzel járó sok feladatot. Évente mintegy kétezer üggyel foglalkozunk. Ez természetesen nem mind új bejelentés, mert egy- egy régebbi aktát is előveszünk, felülvizsgáljuk, hiszen az is a

feladataink közé tartozik, hogy figyelemmel kísérjük a veszélyeztetett, rossz családi körülmények között élő, vagy már állami gondozásba helyezett gyermekek sorsát.

— Hogyan szereznek tudomást arról, hogy itt és itt egy kisgyermek nyugodt, gondtalan fejlődése veszélybe kerül?

— Szomszédoktól, ismerősöktől kapjuk a bejelentést, de ez csak a tájékozódás egyik útja. Minden gyermekintézményben, iskolában, óvodában van ifjúságvédelmi felelős, aki a gyermekkel, szülőkkel beszélgetve észreveszi a rendellenességet, segítenek neki a kollégái is, ő pedig a tapasztaltakat továbbítja hozzánk. Ezeket a bejelentéseket tüzetesen kivizsgáljuk. Kimegyünk család- látogatásra, környezettanulmányt készítünk, beszélünk a szülőkkel, a szomszédokkal. Egy ilyen látogatásból nagyon sok mindent meg lehet állapítani. A lakás tisztasága, a gyermekek ruházata önmagáért beszél.

— Mi történik, ha a bejelentés megalapozott volt, a gyermek tényleg veszélyben van?

— Először figyelmeztetjük a szülőket. Második esetben pártfogót jelölünk ki, aki egy évig figyelemmel kíséri a családot, és tapasztalatairól beszámol a tanácsnak. Ha ennek ellenére sem történik változás, akkor a gyermek állami gondozásba kerül. Akadnak esetek, amikor azonnal szükség van ideiglenes állami gondozásra, ekkor természetesen nem járjuk végig ezt az utat, hisz gyorsan intézkedni kell.

Mi gyámügyesek egymagunk- ban nem is győznénk ezt a rengeteg munkát. Nagy szükség van a társadalmi pártfogókra, akik

munkájuk mellett vállalják el ezt a megbízatást.

— Mit kap munkájáért „cserébe” a gyámügyes?

— Legtöbbször csak gorombaságot. Aki nem ad kalácsot, az ne adjon tanácsot sem — mondta az egyik apa. Sok bonyodalom, ellenségeskedés származik a válás utáni gyermekelhelyezésből, különösen veszélyesek az alkoholista, vagy az alkalmi munkából máról holnapra élő családok, s mindennek végül is a gyermek látja kárát. Köszönet ... ? Néha azt is kapunk, ha sikerül gyorsan rgpdkívüli segélyt adni egy-egy rászorulónak.

♦

A gyámhatóság a gyermekek érdekeit védi, értük van. De ezt a hatóságot is emberek alkotják, akik döntéseik, munkájuk során is emberek maradnak. Csak aki szereti a gyermekeket, átér- Zi helyzetüket, az végezheti jól, eredményesen ezt a nagy felelősséget, gondoskodást, türelmet igénylő munkát. A gyámügyes ugyanis mindig a gyermekekért dolgozik — nem csak a gyermekévben. Váczl Tamás

Jó néhány évvel ezelőtt Kiskunfélegyházán, az úgynevezett Kisgizella-telep utcáin bokáig sárban járva nem irigyeltem a lakókat. A szemnek egyébként tetszetős családi házak sem keltettek képzeletemben parányi vonzalmat az odaköltözésre, amikor a lakásokban körülnézve feltűnt, hogy villany sincs, víz sincs.

Nem bántam, hogy Kovács Gá- bornéval megállapodásunk szerint nem a Kisgizella-telepi otthonában, hanem munkahelyén, a műanyaggyárban találkoztunk. Aztán beszélgetésünk után mégis eljutottam a rosszemlékű telepre — puszta kíváncsiságból, hogy lássam a változást: a jó utat, melyen autóbusz is közlekedik, a cipőpucolástól megkímélő járdákat, a villanyhálózatot, s egy hatalmas kertben fákkal, bokrokkal és különböző játékszerekkel körülvett óvodát.

— Néhány év alatt itt hogyan fordult ekkorát a világ? — kérdeztem Kovács Gábornét, a körzet tanácstagját.

— Hogyan? — ismételte meg a kérdést, aztán sorolta a leglényegesebb tényezőket, a sok utánajárást, a segítséget, a lakossági összefogást, vagyis a társadalmi munkát. — De az elmúlt öt év alatt nemcsak a környezetem alakult át, úgy érzem, hogy bennem is történt változás. 1973- ban a városi, majd a megyei tanács tagjává választottak, s a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagja lettem.

— A közéleti munkában nem voltam járatlan — folytatta —, egyebek között a pártmegbízatásom teljesítése, a négy évig tartó bírósági népi ülnöki tisztségem ellátása során sok tapasztalatot szereztem, de őszintén megvallva szinte szólni sem tudtam idegességemben a végrehajtó bizottság tagjai között. Ehhez ké^ pest a közgazdasági szakközép- iskola érettségi vizsgáján — amelyre ugyanebben áz időben került sor, tehát 1973 nyár elején — teljesen kiegyensúlyozott, nyugodt voltam, pedig az sem volt könnyű feladat.

— A megyei tanács végrehajtó bizottságának akkori első ülésén miért voltam olyan bizonytalan, olyan ideges? — tette fel önmagának a kérdést. — Mert arra gondoltam, hogy mint előpréselő munkás, hogyan tudok majd érdemben hozzájárulni az itteni munkához. Nagyon nagy segítséget kaptam a végrehajtó bizottság tagjaitól, szakanyagokat, jogszabálygyűjteményeket adtak, nagyon sokat beszélgettünk a tanácsi munkáról, a közéletről, a feladatokról. Ismereteim bővítésében nagyon hasznos volt az is, hogy 1974-ben öt hónapos párti skol át végeztem.

Közben szakmailag is tovább- képezite magát, három évvel ezelőtt műanyagfeldolgozó szakmunkás-bizonyítványt kapott. Két éve a gyár kismamaüzemét vezeti. A gyermeket váró nők minden külön kérelem nélkül ide kerülnek, könnyű ülőmunkát végeznek, s az elmúlt évi átlagbérüket megkapják, a szorgalmasabbakat premizálják.

— Az üzem vezetése nem könnyű feladat, de állandó délelőttösök vagyunk — jegyezte meg. — A korábbi három műszak helyett nekem ez azért hasznos, mert délutánonként van időm a tanácstagi munka elvégzésére. Ma délután például a városi tanács tervosztályára megyek, ahol megbeszéljük a Kis- gizélla-telepi óvoda szabadtéri

játszóterének bővítését, továbbfejlesztését. Este pedig a megyei tanács végrehajtó bizottsága ülésének írásos anyagát tanulmányozom, hogy a városi tanács illetékes szakigazgatási szerveivel konzultálni tudjak a városunkat érintő kérdésekben.

Holnap, pénteken tanácstagi beszámolót tart, s ezután kerül sor az öt tagú utcabizalmi bizottság megválasztására. Ennek előkészítése igen sok időt vett igénybe, ugyanis a telep a vá- pos legnagyobb tanácstagi körzete, több mint négyszáz családdal kellett személyesen beszélgetnie.

— Hogyan tud e szerteágazó feladatának eleget tenni?

— Csakis jó időbeosztással és úgy, hogy a közéleti munkám' ' is nagyon szeretem.

Tárnái László