Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-27 / 72. szám

1979. március 27. • PETŐFI NÉPE • 3

Sokat profitált a Hazafias Népfront megyei elnöksége az utóbbi években gyakorlattá vált célirányos módszerből, hogy amikor egy-egy helység népfrontmunkájának értékelése kerül napirendre, a megyei testület úgynevezett kihelyezett ülést tart. Azaz az adott helyszínen találkozik ilyenkor a számot adó népfrontvezetőkkel. Illetve nemcsak velük, hiszen ilyen alkalmak súlyát a helyi párt-, tanácsi és érdekelt társadalmi vezetőinek részvétele is emeli. Nem mintha nem lehetne ugyanezt megtenni, ha mondjuk a megyei titkárságon, tehát Kecskeméten kerülne erre sor, de éppen az eddigi tapasztalatok győztek meg mindenkit arról, hogy más, mondhatni jóval kifejezőbb az egyes kérdéscsoportok, a népfrontmunka területeiéin felmutatott eredmények „akusztikája” — ott a tetthelyen. Ezek a helyszíni munka- megbeszélések rendszerint párosulnak okos és hangulatos „kürülnézésekkel” is. A vendéglátók úgy állítják össze a hivatalos programon kívüii „műsort”, hogy az ne jelentsen megterhelést a vendégeknek, de ugyanakkor módjuk legyen megismerkedni a helyi jellegzetességek közül is a legsajátosabbakkal. Kellemes kötetlenség közepeit.

ÜZLET, JÁRDA, TELEFON, ÓVODA

Tanácstagi beszámoló a Széchenyivárosban

Területi népfrontmunka

Egy kis séta

Egy kis séta, létesítmény- vagy intézménylátogatás, bemutató a helyiek társaságában és kalauzolásával — és szinte észrevétlen módon válnak „élővé” az írásos előterjesztésben, a kérdésre adott válaszokban, kiegészítésekben előadott tények, adatok, következtetések.

így történt ez a megye öt városában eddig megtartott, kihelyezett elnökségi ülés alkalmával. (Egynek a megrendezése még hátravan.)

A jól bevált módszer érvényesítése ezután a megye nagyközségeiben folytatódik. Elsőként közöttük Soltra „szállt ki” a megyei elnökség, hogy a helyiek közreműködésével ott tárgyalják meg a nagyközségi mépfrontibi- zwttságinaik a VI. kongresszus óta végzett mozgalmi munkáját. Erről szóló tudósításunkat lapunk március 15-i számában közöltük. Abban azonban nem eshetett szó az imént megcélzott összefüggésekről, tehát ami az úgynevezett írásos anyag, a hozzászólások, válaszok, illetve az említett kis kötetlen program együtthatásaként — mint személyes benyomásokkal is bővült tapasztalatokat is jelenti.

A délutáni — buszos — sétál - tatással meggyorsított — kis kirándulások során például élet- eleven tartalommal telítődött az előterjesztésnek ez a tömör mondata: „Településünk igen

szétszórt, nyugat—kelet irányban közel van a 15 km-hez.” A vendégek saját szemükkel is felmérhették, hogy egyrészt ez a körülmény, másrészt a belső vízállásokkal szétszabdalt tulajdonképpeni központ — például villany, utak, közművesítés dolgában, üjtt számos olyan feladatot ró a községvezetésre, ami kevés, hasonló lélekszámú településen merülhet fel. Azaz: csakugyan Soltra jellemző sajátosság.

A változó nagyközség

Az meg kiváltképpen a Solti ú j jellegzetességek ezután is folytatódó kialakulását érzékeltette, hogy a megyei testület tagjainak megmutatták a Kossuth -a dóáill omás komplexumának

• „Ennek az objektumnak a léte várhatóan hatással lesz a község életének egészére”.

*

legfontosabb részeit. Az ismertetést maga Huber István igazgató végezte, a laikusok számára is élvezetes magyarázatokkal. Az épületben, valamint az égbeszö- kő antennatoronyhoz tett séta közben volt mód barátkozásra. Ugyancsak személyes élmény- morzsákból egészült teljesebbé a helyi vezetők — Szabó László nagyközségi párttitkár, Prohász- ka János tanácselnök és Nagy Lajos népfrontelnök által adott kép. Ez az írásos tájékoztatóban — érthetően — pár mondatból állít: „Nem feledkezhetünk meg a nagyközségünk határában felépült Kossurth-adóról sem, mely ismereteink szerint közel 100 főt foglalkoztat, zömmel ideköltözött, illetve korábban már itt lakó munkavállalókkal. Az adóállomással egyidejűleg 20 lakásból álló épület készült a község központjában. Ennék az objektumnak a léte várható hatással lesz a község életének egészére.” (HuA felelőst hiába keressük

S még mondja valaki, hogy dolgozó népünk körében nem hódít elég teret a közgazdasági szemlélet! Pláne, ha ennek egyik élesztője — úgymond — saját zseben esett sérelem, vagy ha úgy tetszik megrövidülés.

Azt azért nem gondoltam volna, hogy ekörüli meditációm ihle- tője pont egy — saját lapunk hírével kapcsolatos olvasói levél lesz. Főszerkesztőnk az immár „vérévé vált” mozdulatokkal bontotta föl a név szerint neki címzett borítékot. A szép kézírással alkotott levelet is a hivatásával szerzett edzettséggel kezdte olvasni. Tekintete egyszerre fogta be a megszólítást, és az első mondat kezdetét: „ ... A „Petőfi Népe” március 11-i számának 9. oldalán, a „Hírek” rovatában közölték ...” — No, megint egy baki — futott rá saját megsejtése a levél következő szavaira, amelyek szerint azt írtuk meg, ,;hogy Du- napatajon Szőrös József fafaragónak nyílik meg a kiállítása.”

Most már a szakmától elválaszthatatlan kíváncsiság kizárólag a levélíró soraihoz kötötte. Tehát a folytatáshoz.

„12-én hétfőn, családommal gépkocsin Kiskunhalasról elindultunk Dunapatajra.

A művelődési ház igazgatója közölte, hogy tévedésről van szó, és a tévedést a szerkesztőség követte el, ugyanis nincs kiállítás, csak tervezték az általuk Önök részére megküldött műsorfüzetben, de azt is közölték, hogy a kiállítás elmarad.

Minden bizonnyal a hírszerkesztő ezt a „kis” módosítást figyelmen kívül hagyta.

bér István igazgató odakint elmondotta, . hogy az állomási létszám öitven-ötvenöt fő.)

Nos, ehhez sorakoztak még olyan motívumok, hogy például az új emberek társadalmi életének színesebbé tételéért Rádiós Klub alakult; az ottani műszakiak működtetik, kezelik, patronálják a művelődési otthon elektromos berendezéseit; ők vezetik az iskolai elektrotechnikai szakikört; Huber István igazgató pedig a marxizmus—leniniz- mus oktatásában jeleskedik, már nem is az első tanfolyam irányításával. Az is elősegítette ma már nyilvánvaló beilleszkedésüket, hogy az adóállomás dolgozóinak feleségeit is munkához juttatták. A fiatal családok óvoda'—bölcsőde-gondjain ugyancsak elől rangsoroltan segítenek, ha úgy adódik ...

Hármas egységben

A szemléltetés kedvéért kiragadott tényeken kívül természetesen sok más solti sajátosságot ismertek meg az eddiginél mélyebben a megyei népfrontelnök- ség tagjai. Szintén csak néhány példát említve, mondjuk a párt— tanács—népfront hármas szoros és mindennapos együttműködéséről. Szabó László párttitkár szavai ezt így fejezték ki: „Ennél jobban talán már nem is tudna összefogni a három szerv.”

Annáik tudatosodásáról is meggyőződhettek, hogy a Soltiak egyre inkább átérzik, megértik, milyen fontos szerepe van máris a helységnek, ott az 51-es főút mentén. Ha mást nem mondunk, a kamionforgalom erre terelése nemcsak a napi .HMhr.150 ij^en- jánmű átáramlásáf jelenitiT Ezek1 ’ itt meg is fognak állni,-személyzetük a vendéglátó szolgáltatáson kívül bizonyára egyéb — kereskedelmi — ellátást is igénybe vesz, hogy tovább ne is soroljuk. Ez már most megkíván bizonyos „idegenforgalmis” szemléletet, annál is inkább, mert van perspektíva vasúti vonatkozásban is.

Ügy tűnik, a városi, nagyközségi „kihelyezett ülések” eddigi tapasztalatai után, hogy egyre színesebben, tartalmasabban bomlik ki rajtuk keresztül egy új fajta „területi népfrontmunka”,

—th —n.

Makettet helyeztek a tanári asztalra, tervrajzot erősítettek a táblára. Háromnegyed öt tájban már gyülekeztek a kecskeméti Széchenyivárosiak az új iskola második emeleti tantermében. Az elsők között érkezett a 72 éves egykori statisztikus, ma már nyugdíjas Balogh Károly bácsi:

— Érdekel a lakótelep sorsa. A jövője és jelene egyaránt. Hogy mikor lesz rend a Szimíeropol téren, mikor készülnek el a járdák, utak? Remélem, hogy ezek a közérdekű kérdések elhangzanak majd!

A terembe belépők leplezetlen kíváncsisággal nézegették a várostérképet, rácsodálkoztak a hajdani kémiai tanulmányaikat felidéző periódusos táblázatra, majd beültek az iskolapadba. Várták a tanácstagi beszámoló kezdetét.

A gazda szemével

A mintegy hatvan érdeklődőt Kanyó Miklós és dr. Sántha László, a városi tanács tagjai tájékoztatták a város elmúlt évi gazdálkodásáról, a városfejlesztési, várospolitikai célkitűzések megvalósításáról. Röviden beszéltek á távlati fejlesztési tervekről is, majd a kérdések következtek.

A felszólalók elsősorban — természetesen — saját ucájukról,

Mindig a vártán

„Jöjj, ünnepeljünk! Volt! És elbukott? Nem! Nem bukott el.

El nem bukhatik!” Gábor Andornak ezt az idézetét választották mottóul a Munkásőrség Országos Parancsnoksága propaganda és sajtóosztálya gondozásában megjelent ,,Mindig a vártán” című antológiának, amely ötezer példányban ^Magyar Tanácsköztársaság kiKiál- tásának 60. évfordulója alkalmából látott napvilágot. Aktív és tartalékba vonult munkásőrök, a kötet szereplői emlékeztek vissza a dicsőséges Tanácsköztársaság hősi harcaira, amikor a munkásosztály és a parasztság legjobbjai tettek hitet a marxista-leninista eszme mellett. A könyv azoknak az j emlékeit is* idézi, akiket a ve- j reség nem ingatott meg, akik j az üldöztetés, a kínzás ellenére is mindig tudták, hol a helyük.

A szép kiadású és eredeti felvételekkel. dokumentumokkal, plakátokkal díszített könyv szerkesztői: Borzák Lajos és F. Pintér Anna. A kötetben szereplők között találhatunk olyan embereket is, akik 1917-ben ott harcoltak a szovjetek oldalán, küzdöttek a spanyol polgárháborúban, majd a második világháborúban a fasizmus «íllen. Ellenállóként, partizánként harcoltak Európa különböző országaiban, sőt 1956-ban az ellenforradalmi bandák ellen.

Megyénkből három munkásőr: Késmárki Antal, Mecséri Mihály tartalékos és a még ma is aktív Fónagy Gyula visszaemlékezéseit közli a könyv.

Ez a figyelmetlenség nekem kárt jelentett, és pedig a jelenlegi rendelkezések szerint 124 km, 2,80 Ft — összesen 347,20 Ft.

Kérem Főszerkesztő Elvtársat, hogy az okozott kárt részemre megküldeni szíveskedjenek.

Valószínű, hogy kérésem szokatlannak találja, de úgy érzem jogos.

Intézkedését előre köszönöm — Molnár György, Kiskunhalas, Béke u. 1—3. 6400.”

Istenuccse — csakugyan szokatlan kérés. Hasonló nem fordult elő sem főszerkesztőnk, sem a mi — munkatársai praxisában. Ezt azért állítom többes számban, mert a levél vétele utáni eligazításon elénk tárta a jogesetet főnökünk. S — igaz, hogy nehezünkre esett, de elgondolkodtunk a ^profilunkban” nem mindennapi dilemmán. Azon mindenekelőtt, hogy mi lesz velünk, ha ez a szokás elharapózik, és valahány sajtóhiba, elírás, tévedés napvilágot lát a Petőfi Népében, azt — jelen esetünkhöz hasonlóan —, rideg költségszámításos alapon, pénzértékre átkalkulálva igyekeznek majd rajtunk bevasalni?! Rámegy — az eddigi sanyarú tapasztalatokra gondolva — keresetünk, majd ingünk, s — de a többiről ne is essék szó.

Ugye mily észrevétlenül igazítottuk „hozzáállásunkat” a kollektív felelősség talajára? Majd midőn az első ijedtség után az egyéni felelősség elve is felbukkant tudatunkban, az „elkövető” után próbáltunk tapogatózni, csakugyan tapintatosan. Mert ugye, hogy is mondjam, mindegyikünket érheti baleset... Mindenesetre, latolgatásainknak ebben a stádiumában már innen is, onnan is felhangzott: „Persze, amúgy tényleg jogos a kérés. Mert ha bíróság elé viszi...” — Nos — a többit azonban hirtelen elharapták, mivel a vészhelyzet pillanataiban kiderült, hogy a „felelős” kiléte enyhén szólva bizonytalan. (Miként az ÉLET-ben lenni szokott.)

Mert hát az „illetékes” rovat, s annak megtestesítői mosták kezeiket: ők ugyan semmiféle után- jelzést nem kaptak a pataji művelődési házból, „hogy a kiállítás elmarad”.

— Csakugyan?

— Valóban. ,

S dokumentáltak. Mármint azt, hogy a „Dunapataji Műsor 1979. március” szerint 12-én, hétfőn 18 órakor Szőrös József fafaragó kiállításának megnyitója.” Egyéb nyoma — rovatszerte nem akadt.

Most hívjuk fel a dunapatajia- kat, hogy igazolják közlésüket a kiállítás elmaradására vonatkozóan? S ha a vége olyan purparlé lesz, hogy „Igenis, közöltük, hogy elmarad!”, illetve „Igenis, nem közöltétek” — a végtelenségig? (Mert ami nem létező, nehéz bizonyítani, hogy de igenis.)

Persze ez nem valami meggyőző kibúvó, s aligha lehet elégséges holmi jogi eljárás kivédésére, vagy elhárítására. De annak meg- pendítéséhez igen, hogy miért pont a sajtón, vagy akár az amúgy se krőzus művelődési házán kellene kezdeni az „egyszemélyi felelős” felkutatását? Amikor pláne az „forog fenn”, hogy a megyei lap gáláns előzékenységgel igyekezett a hír közlésével látogatókat toborozni a fafaragó kiállítására!

környékükről beszéltek, de szinte kivétel nélkül valamennyi véleményt, kérdést általánosítani lehet, kiterjesztve azt a közvetlen lakókörnyezetről a városrész egészére.

Az első felszólaló, a Szimfero- pol téren lakó Kávási Jenőné, mondandójában majd’ minden széchenyivárosi gondot megemlített. Hiányolta az utak, járdák aszfaltozását. — Nemcsak lakótelep kell, de kiszolgáló létesítmények, pihenők, parkok is. Nincs a környéken egyetlen üzlet sem, nincs posta, nincs telefon! — emelhettük ki hozzászólásának, s egyben válaszra váró kérdésének is a lényegét.

A többi kérdező sem álproblémákkal, nagyon is elevenbe vágó, a mindennapokat nehezítő ügyekkel foglalkozott.

— Mikor lesz közterület-rendezés? Alakul-e garázszövetkezet? Hogyan áll, vagy hogy halad a játszótér építés a régi temető helyén? Egyes területeken miért hiányoznak az utcai lámpák? — záporoztak a kérdések.

Barkácsbolt helyett ABC kellene .

Egyöntetű volt a vélemény: a már félig elkészült barkácsbolt helyett célszerűbb lett volna ABC-áruházat, vagy élelmiszerboltot létesíteni. Szintúgy megegyeztek abban is, hogy nincs még késő, jó lenne végre egy kis üzletet — ha csak ideiglenesen is — megnyitni. Nem 1980 végén, hanem a közeljövőben.

Viszonylag kevés szó esett az óvodáról, bölcsődéről. Nem azért, mintha nem lenne rájuk szükség. Ellenkezőleg. De itt, ezen a területen most más jelenti a fő problémát.

A tanácstagok válaszoltak a kérdésekre. Azokra is, amelyek nem közvetlenül közérdekűek. Mert az egyének gondja — ha az általános — közüggyé válik. Ilyen a lakások garanciális javítása, a fűtés rendszere, üzemeltetése. Néhány felvetett téma alaposabb utánjárást igényel, erről levélben tájékoztatják majd a kérdezőket.

A lakosság partner

A válaszok elhangzottak, de a felemlített gondok ettől még nem oldódtak meg. Biztató, hogy a város vezetői jól ismerik a széchenyivárosiak problémáit, így remélhető, hogy mihamarabb megoldják azokat. Mint ahogy abban is bíznak az itt lakók, hogy a városnyi városrész utoléri magát bölcsőde, óvoda, üzlet, szolgáltatóház építésében, parkosításban és — talán furcsa — saját tanácstag megválasztásában, ugyanis a lakótelep új részeinek még nincs tanácstagi körzete. Megnyugtató, hogy a város a meglevő feladatok elvégzésében partnerként számíthat a kerület lakosaira, azok társadalmi munkájára.

Váczi Tamás

A munkásszállítás helyzete' a SZOT elnökségének napirendjén

Hazánkban évente csaknem 2,5 milliárd utasuk van azoknak a vonatoknak, villamosoknak, autóbuszoknak, amelyek a dolgozókat és a tanulókat munkahelyükre, illetve iskolába és onnan haza szállítják. Valamennyi érintett szervnek fontos törekvése, hogy az utazás minél kevesebb időt raboljon el az emberektől, a közlekedés kulturáltabbá, s egyre biztonságosabbá váljék. Bár a helyzet még távolról sem kielégítő, a javulás egyre érzékelhetőbb — ez tűnik ki a közlekedés- és postaügyi miniszter tájékoztatójából is, amelyet hétfői ülésén megvitatott a SZOT elnöksége.

A legjobb helyzetben azok a munkások, vannak, akik vállalatuk saját autóbuszán utaznak. Ezek a járművek szinte sohasem zsúfoltak. A munkásszállításoknak már 50 százalékát a saját vállalati buszok bonyolítják le. Itt viszont az a probléma, hogy a járművek nincsenek eléggé kihasználva. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium most vizsgálja a vállalati autóbuszod szervezettebb felhasználásának lehetőségeit. (MTI)

KÉPERNYŐ

Hát tehet róla szegény jóindulatú sajtó, hogy rosszul sikerült ami olyan jól „sikerült”?

De félre a tréfálkozással. Kedves Molnár György, ott Kiskunhalason. Higgye el, átérezzük fölösleges költségbeverése fölötti jogos mérgét. De amikor őszintén, s a legjobb akarattal állítjuk vétlenségünket, megértését is kérve, levelének hatására a saját bőrünkön is éreztük az új idők szelét. Részint a dermesztő ijedelem elképzelt élményét, amikor a bizonyos „egyszemélyi felelősnek” anyagilag is tartania kell a hátát mulasztásáért. Részint an- ftak szükségszerű elérkeztét, hogy meg is találják X, Y, vagy Z felelőst, aki tartozik megfizetni a kárt, amit például

— több milliós eladhatatlan terméktömeg felhalmozásával,

— lakáskapcsolódó beruházások elmaradásával,

— netán hibás kivitelezési terv következményeivel okozott.

Reméljük, hamarosan eljön ez az idő. De mi már most se élünk annak az „objektív” körülménynek mentségünkre való felhasználásával, hogy a Petőfi Népe 1979. március 11-i számának nincs is 9. oldala — mint ön írja —, lévén csak 8 oldalas. Ily módon nem is jelenhetett volna meg rajta nemhogy hibás, de minden betűjében igaz hír sem ... Persze az a 9-es szám csupán egy elírás. Amilyen az újságokban is — sajnos — gyakorta előfordul.

Ugyanígy elírás a levélben a kilométerenkénti 2,80 forint; a valóságban ugyanis ez az összeg 2,70. Így tehát olvasónk egész számítása „alapjaiban” megingatható.

Tóth István

rri r r

leve

az operában, opera a tévében

Igaza lenne az idei veszprémi tévéfesztivál szakmai fórumát bevezető fejtegetésnek, amely szerint „Az opera újabb otthona a televízió?” Megállapításnak, ténynek, vagy elérendő célnak, kívánságnak tekinthető a tervezett előadásnak a címe?

Majd eldöntik a meghívottak, ha egyáltalán eldönthető, ha tudják.

A televízió műsorainak közönségfogadtatásáról közölt adatok szerint az operaközvetítések nem tartoznak a legnépszerűbb adások közé. Még az úgynevezett komolyzenei műsorok között sem!

A felszabadulás utáni kulturális kibontakozás éveiben, amikor a tömegeket be akarták vinni „a kultúra váraiba”, az operában látták a legnagyobb fantáziát. A Gördülő opera létrehozásától remélték, hogy tíz- és százezrek találnak rá segítségével az „igazi, az értékes” kultúrára, növelik majd később a hangverseny-látogatók táborát, csinál kedvet a közös énekléshez, a zeneirodalom alaposabb tanulmányozásához. A látvány, a melódia, az izgalmas történet együttes hatása leköti — így gondolták — a kevésbé fogékonyakat, az efféle élményekben gyakorlatlanokat; egyszerre szól a szemhez, a fülhöz.

Természetes, hogy amikor a „tévéopera” szinte minden magyar családhoz begördült, amikor már házhoz megy, újra fölbukkannak ezek a többnyire megalapozott érvek, újra föléled, fölerősödik az a szándék, hogy az operával együtt megkedvelitessék a szimfóniákat, a kamarakoncerteket, a művelődéspolitikai törekvéseket.

A túlzott várakozás mindig megcsalatkoztatja az embert, (csodák nincsenek!), de bizonyos, hogy okkal számolnak a nagyszerű zenés műfaj közönségcsalogató, igénycsiholó képességével. A nagy, a klasszikus operák különösen színesben mutatnak jól, gyönyörködtetnek. Csakhogy, a modem operairodalomban egyre kevesebb a megszokott eszközökkel, külsőségekkel ható mű. Az új, a szokatlan elfogadtatása legalább ennyire feladata legnagyobb kulturális intézményünknek — mert az is a tévé —, mint a közművelődés, az ízlésfejlesztés támogatása.

A szombaton este sugárzott operaközvetítés az „áthidaló”, a leegyszerűsítve kétfélének mondott igényt egyszerre szolgáló (legalábbis egyik ellen sem dolgozó), megoldás szép példája volt. Leoncavallo Bajazzók című drámája is sugallta ezt a stílust.

Az élethűség követelménye kizárta az öncélú, a túlzottan dekoratív, a külsőségekben elvesző látvány elsőségét, azt, hogy a zene elé tolakodjon a látvány. Megkívánta ugyanakkor az emberi érzelmek, magatartások naturális ábrázolását. Fehér Görgy, a talán legtévészerűbb tévé-rendezőnk sajátos stílusban vitt képernyőre klasszikusokat. 1975-ben a III. Richard rendezéséért, a következő esztendőben a Volpone „tévé- sítéséért” kapott Veszprémben fődíjait, ugyanekkor vette át Ede- lényi Jánossal együtt „a legjobb televíziós adaptáció” díját A bűvös szekrény megalkotásáért.

Leoncavallo remekét egy jó krimi izgalmával nézhették, hallhatták az operaközvetítésre máskor talán kézlegyintéssel reagálók. A kemény, tömör, sok közelképet alkalmazó stílus, a többnyire fekete háttérből kifehérlő, vagy a környezetbe belesimuló alakok szigorúsága oldotta a véres dráma és a „fülbemászó” melódia zavaró harmóniáját. A feszes ritmus jól kihozta a szereplőkben dúló szenvedélyeket, akik közül most Sass Szilvia,«Melis György, Miller Lajos, Kelen Péter teljesítményét emeljük ki. Lukács Ervin irányításával szépen szólt az Operaház zenekara, valamint a Magyar Rádió és Televízió énekkara.

Ez a műsor jó példa arra, hogy az opera népszerűsítéséért mit tehet a televízió.

H. N.

(