Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-20 / 66. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGKEZDŐDTEK A TANÁCSKÖZTÁRSASÁGI ÜNNEPSÉGEK PETŐFI PÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évi. 66. szám Ára: 1,20 forint 1979. március 20. kedd Lázár György befejezte kuvaiti látogatását Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság M i nisztertanácsának elnöke, aki Szaad Al-Abdullah Al-Szabah sejk, Kuvait állam trónörököse és miniszterelnöke meghívására hivatalos látogatást» tett Kuvaitban, tegnap befejezte látogatását és hazautazott. Bú­csúztatására a kuvaiti főváros re­pülőterén megjelent a miniszter- elnök és helyettese, a külügymi­niszter és a kormány több más tagja is. Lázár György látogatásáról tegnap közös közleményt adtak ki, amely megállapítja, hogy a Magyar Népköztársaság minisz­terelnökét és kíséretét meleg fo­gadtatásban részesítették, amely kifejezte Kuvait állam és a Ma­gyar Népköztársaság baráti kap­csolatait. Lázár Györgyöt fogad­ta Dzsaber Al-Ahmed Al-Szabah sejk, Kuvait állam emírje. A barátság és a kölcsönös meg­értés légkörében lefolyt tárgyalá­sokon Lázár György és Szaad Al-Abdullah Al-Szabah sejk, va­lamint kíséretük eszmecserét folytatott a két baráti ország kapcsolatairól és a közös érdek­lődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről. A két kormányfő megelégedé­sét fejezte ki a két ország kap­csolatainak fejlődése, különösen a gazdasági együttműködésben elért jelentős eredmények felett. Megállapították, hogy további kedvező lehtőségek vannak Ma­gyarország és Kuvait állam gyü­mölcsöző együttműködésének el­mélyítésére. Lázár György láto­gatása alkalmával légügyi egyez­ményt, egészségügyi egyezményt, Emlékmenet Orgoványon és Lakiteleken, fáklyás felvonulás Kecskeméten valamint tájékoztatási egyez­ményt és munkatervet írtak alá a két ország között. Megvitatva a veszélyes és ér­zékeny közel-keleti helyzetet, a • két fél megerősítette azt a meg­győződését, hogy ebben a térség­ben az igazságos és tartós békét csak akkor lehet elérni, ha Iz­rael kivonul az összes megszállt arab területekről, köztük Jeru­zsálemből és helyreállítják a Pa­lesztinái nép törvényes nemzeti jogait, beleértve saját állama létrehozásának jogát a Paleszti­nái nép egyedüli és törvényes képviselője, a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet' vezetése alatt. A felek hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az Indiai-óce­ánt békeövezetté nyilvánítsák. Lázár György köszönetét fe­jezte ki azért a szívélyes és ba­ráti fogadtatásért, amelyben őt és kíséretét részesítették. A Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke ma­gyarországi látogatásra hívta meg Kuvait állam trónörökösét és miniszterelnökét, aki a meghí­vást örömmel elfogadta. A láto­gatás időpontját később határoz­zák meg. Lázár György és kísérete hét­főn hazaérkezett Budapestre. A fogadtatásra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Szekér Gyu­la, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Pujá Frigyes külügyminisz­ter, Romíny fál% mezőgazdásági és élelmezésügyi miniszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, és Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője. • Lázár György miniszterelnök és Dzsaber Al-Ahmed Al-Dzsaber Al-Szabah uralkodó. (Telefoto—UPI—MTI—KS) Holnap ünnepeljük a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulóját. A jubi­leumi megemlékezések már meg­kezdődtek: vasárnap Orgoványon és Lakiteleken fiatalok ezrei vet­tek részt a hagyományos emlék­meneten; Kecskeméten tegnap es­te fáklyás felvonulást tartottak. A forradalmi ifjúsági napok ke­retében számos sportrendezvény­re is sor került. Csúcsforgalmat bonyolított az orgoványi kisvasút, a több mint negyven különbusz is a község­be érkezett vasárnap; fél kilenc­kor már több ezer fiatal gyü­lekezett a művelődési ház előtti téren. Dinnyés József kezdte a pódiumműsort, közkedvelt dalait az egybesereglettek vele együtt fújták. Rév Tamás dalos hasonló sikert aratott, miközben négy nemzedék képviselője — köztük Czégai Valéria országgyűlési kép­viselő — vallott arról, hogy mi a jelentősége számára a dicső­séges 133 napnak. Tíz óra után néhány perccel menetalakzatba rendeződött a tö­meg: fellobogózott honvédségi páncélos állt az élre, majd meg­hívott veteránok, ismert közéleti személyiségek — közöttük Né­meth Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Hor­váth Ignác, a kecskeméti járási pártbizottság első titkára, Mik­lós János, az Állami Gazdaságok Országos Központja megyei fő­osztályának vezetője — a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai, dr. Matos László, a megyei ta­nács elnökhelyettese — vezették az összessreglett fiatalokat. Nem­zetiszínű és vörös zászlók jelez­ték az Ifjú Gárda, a honvédségi, illetve a munkásőr díszszakaszo­kat, őket a megye minden ré­széről érkezett fiatalok követték. A menet azt az utat tette meg, amelyet egykoron azok a kom­munisták, akik a Tanácsköztár­saság leverését követő fehérter­ror idején életüket áldozták for­radalmi tetteikért, meggyőződé­sükért. A Mártírok dombjánál fejező­dött be a menetelés. Itt Tekesné Molnár Irén mondta el Gábor Andor: Orgovány című versét, majd Miklós János állt a szóno­ki dobogóra. Beszéde első ré­szében arra emlékeztetett, hogy az 1848-as polgári demokratikus forradalom és szabadságharc után sem lapkadt a tömegek Apró Antal fogadta a szovjet küldöttségeket Hétfőn, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság székhá­zában Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az MSZBT el­nöke fogadta a szovjet in­ternacionalista küldöttséget, amely Nyikolaj Petrovics Maszlenyikovnak, a Szov­jetunió hősének, az SZMBT kalinyini városi tagozata elnöksége tagjának vezeté- isével érkezett hazánkba a Tanácsköztársaság 60. év­fordulóját köszöntő ünnep­ségekre. A találkozón jelen volt a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Vaszilij Nyikola- jevics Golubjev vezette kül­döttsége is, amely szintén az ünnepi évfordulóra érkezett Budapestre. (MTI) Testvérmegyei küldöttségek érkeztek Bács-Kiskun megyébe A Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulójára a megyei pártbizottság meghívására tegnap testvér- megyei delegációk érkeztek Bács-Kiskun megyébe. A reggeli órákban a budapesti Keleti pályaud­varon Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság tit­kára fogadta a Tisza Expresszel érkezett Ukrán Kommunista Párt Krím területi bizottságának kül­döttségét, amelyet Roscsupkin Alekszandr Mefo- gyijevics, a területi bizottság másodtitkára vezet. A delegáció tagjai: Frolova Alekszandra Jemelja- novna, a Nyizsnyegorszki Járási Tanács V. B. elnö­ke, Kuzovkov Szergej Vlagyimirovics, a Szocialista Munka Hőse, a Szimferopoli Házgyár építőbrigád­jának vezetője. A Krím területi vendégek a déle­lőtti órákban érkeztek Kecskemétre. Ugyancsak tegnap érkezett a megyeszékhelyre a Vajdasági Kommunisták Szövetsége Tartományi Bizottságának küldöttsége. A delegációt Bosko Krunity, a VKSZ Tartományi Bizottság elnökségé­nek titkára vezeti. Tagjai-: Kolaric Svetislav, a VKSZ Zombori Városi Bizottságának titkára, Jon- tovits Rudolf, a VKSZ Tartományi Bizottságának tagja. Délután érkezett Kecskemétre a Roman Kommu­nista Párt Álba megyei bizottságának delegációja. # Csaknem hétezren vettek reszt az orgoványi emlckmeneten. (Straszcr András felvétele) forradalmi lendülete s az első vi­lágháború szenvedései még vilá­gosabbá tették a változtatás szük­ségszerűségét. Fordulópontot je­lentett a Kommunisták Magyar- országi Pártja megalakulása, s méltán lehet büszke a magyar munkásosztály arra, hogy követ­ve Szovjet-Oroszország példáját, hazánkban is kikiáltották a Ta­nácsköztársaságot. A szónok ezt követően a- dicsőséges 133 nap máig érvényes hatását, tanulsá­gát elemezte. A megemlékező beszéd után következett a koszorúzás; első­ként Guti József és Vigh József 1919-es veteránok helyezték el a megemlékezés koszorúját, majd a megyei pártbizottság nevében Miklós János, Horváth Ignác és Tóth Kálmán, az orgoványi köz­ségi pártvezetőség titkára hajtott fejet a mártírok emléke előtt. Koszorúzott a KISZ Bács-Kis­kun megyei és járási bizottsága, a fegyveres erők és testületek. Elhelyezte koszorúját' Enrico Pedro Orapesa ezredes, a Kubai Köztársaság budapesti nagykö­vetségének katonai attaséja is, virágokkal borították be az em­lékművet a községek, , üzemek, intézmények képviselői. Délután polbeat műsor, majd az Apostol együttes koncertje szórakoztatta az emlékmeneten részt vevő csaknem hétezer fia­talt. Csaknem négyezer ifjúkommu­nista részvételével rendeztek ta­nácsköztársasági emlékünnepsé­get vasárnap Lakiteleken. Tisza- kécskéről, Tiszaalpárról, László- falváról, Nyárlőrincről sereglet­tek a fiatalok, akilket vidám rit­musú zene köszöntött. A tisza- kécskei úttörő fúvószenekar for­radalmi indulókat fújt, majd pódiumműsor következett pol- beatesek közreműködésével. Köz­ségtáblák mögött sorakozott föl a menet, és indult a tanácsköz­társasági emlékműhöz. Itt Bene András, a járási hivatal elnöke mondott beszédet, majd koszorú­zásra került sor. Az első koszo­rút a fehérterror idején meggyil­kolt direktóriumi tag, Lugosi István fiai — Lugosi István és Lugosi László helyezték el az emlékmű talapzatán, ahová a járás párt- és KlSZ-szervezetei- nek, a részt vevő községek KISZ- alapszervezeteinek koszorúi is kerültek. Hétfőn este Kecskeméten, a Centrum, a Szivárvány Áruház és a városi tanács előtt gyüleke­zett, a megyeszékhely ifjúkommu­nistáinak több mint hétezres serege. Fáklyák gyulladtak, majd nemzetiszínű és vörös zászlókat lobogtatva, mozgalmi dalokat zengve a tömeg a tanácsköztár­sasági emlékmű elé vonult. A Himnusz elhangzása után Érsek György, a KISZ Kecske­mét városi Bizottságának titká­ra köszöntötte a fiatalokat; kü­lön is üdvözölte Erdélyi Ignácot, Katanics Sándort és Terbe De­zsőt, a párt megyei bizottságá­nak titkárait, Németh Ferencet, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, és dr. Gajdócsi Istvánt, Bács-Kiskun megye Ta­nácsának elnökét, és a tanács-, köztársasági emlékünnepségre megyénkbe érkezett testvérme­gyei küldöttségeket. Ünnepi beszédében a KISZ Kecskemét városi Bizottságának titkára szólt a Tanácsköztársaság máig ható tanulságairól. A szónoklat után a Havanna ’78 polbeat együttes és a Katona József Színház fiatal színészei adtak műsort, majd a koszorú­zásra került sor. Az emlékünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget. B. J. Tudományos tanácskozás az Oktatási Igazgatóságon A küldöttséget Munteanu Sofron, a I^egyei Nép- tanács első elnökhelyettese vezeti. Tagjai; Moceanu Joan, a megyei pártbizottság művelődési osztály- vezetője, Kovács Adorján, a balázsfalvi Szőlészeti Kutató Állomás igazgatóhelyettese. A délutáni órákban a testvérmegyei delegáció­kat a megyei pártbizottságon szívélyes baráti lég­körben fogadták. Négynapos programjuk során a testvérmegyei, küldöttségek Bács-Kiskun megye gazdasági, társadalmi, kulturális életével ismer­kednek. A vendégek Kecskeméten, s a megye más városaiban több gyárat, üzemet, intézményt fel­keresnek. A Krím területi küldöttség egyebek kö- zött ellátogat a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Karára, ahol az oktató és a kutató mun­kával ismerkedik. Programjukban bajai látogatás is szerepel. A VKSZ Tartományi Bizottságának delegációja Kiskőrös és Kalocsa nevezetességeivel, valamint a két város gazdasági, társadalmi fejlődésével is­merkedik. Programjuk során az Álba megyei kül­döttség tagjai Kiskunhalasra látogatnak el. A testvérmegyei küldöttségek részt vesznek a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkal­mából megrendezésre kerülő eseményeken. Tegnap délelőtt az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatósága és a megyei felső­fokú oktatási • intézmények marxizmus—leninizmus tanszé­keinek szervezésében közös em­lékülést rendeztek az 1918-as pol­gári demokratikus forradalom, a KMP megalakulása és a Tanács- köztársaság 60. évfordulója tiszte­letére. A kecskeméti tudományos tanácskozáson részt vettek a me­gyei, járási és városi pártbi­zottságok vezetői, munkatársai, propagandisták, a megyei tanács képviselői, az említett oktatási in­tézmények tanszékeinek előadói és a tudományos diákköri mun­kában kiemelkedő eredményeket elért hallgatók. ,.A Magyar Tanácsköztársaság­ról az éltéit hat évtized is bebizo­nyította, hogy az orosz proletariá­tus októberi forradalmával elkez­dődött világtörténelmi folyamat egyik kiemelkedően fontos ese­ménye volt” — mondotta a ta­nácskozást megnyitó beszédében Katanics Sándor, az MSZMP me­gyei bizottságának titkára. Egy­ben hangsúlyozta annak fontos­ságát, hogy a magyar munkásság 3 919 tavaszán létrejött államának a mai közgondolkodásban is el kell foglalnia az őt megillető he­lyet, hiszen a dicsőséges 133 nap egyik fontos tanulsága az is, hogy századunkban a nemzeti fej­lődés útja a munkásállam meg­teremtése. A helyes történetszem­lélet. és értékítélet kialakítása el- sósoi ban az akkori nemzetközi és magyar viszonyok tükrében válik lehetségessé. Ehhez nyújtottak segítséget az emlékülés előadói, akik több fon­tos, korabeli, országos és megyei esemény feldolgozásával és elem­zésével is hozzájárultak a törté­neti valóság teljesebb megismeré­séhez. Az első előadásban „Az 1918— 19. évi magyarországi események helye a világtörténelmi folyamat­ban” címmel dr. Pál József, a szegedi Orvostudományi Egyetem marxista tanszékének adjunktu­sa az első világháború végét kö­vető európai forradalmi mozgal­mak szükségszerű egymásba kap­csolódásának okait elemezte. A Lenin által vezetett bolsevik párt vállalta a szocialista forradalom zászlóvivőjének szerepét. A tűz, amely keletről nyugat felé ter­jedt, az Osztrák—Magyar Mo­narchia utódállamai közül Magyar- országon lobbant a legmagasabb­ra. A korreferátumok sorában dr, Horváth István Károlyné (Gép­ipari és Automatizálási Műszaki Főiskola) ugyanezt a gondolatot folytatta. „Az 1918—19. évi ma­gyarországi események kapcsola­ta a nyugat-európai forradalmak­kal” című előadásával. Dr. Bog­nár Lajos, áz Oktatási Igazgató­ság igazgatóhelyettese a Tanács- köztársaság általános törvénysze­rűségeinek és nemzeti sajátossá­gainak érvényesüléséről szólt. Bársony Ferenc, a megyei párt- bizottság munkatársa a kommu­nista mozgalom kibontakozásának és fejlődésének aktuális kérdéseit, Békevári Sándor (Oktatási Igaz­gatóság) pedig a Tanácsköztársa­ság helyi hatalmi szerveinek lét­rejöttét és fejlődését elemezte. Kálmán István, a KIMSZ meg­alakulásáról, majd dr. Sárközi László (Kecskeméti Felsőfokúi Óvónőképző Intézet) a proletár állam nemzetiségi politikájáról tájékoztatta a megjelenteket. Dr. Molnár János (művelődésügyi osztályvezető, Baja) a Tanácsköz­társaság Duna—Tisza közi köz­oktatás-politikájának ismertetésé­vel, dr. Faludi Gábor (Vízgaz­dálkodási Főiskola) pedig „Baja a szerb megszállás időszakában” cí­mű korreferátumával járul hoz­zá a tudományos emlékülés ered­ményességéhez. P. M. • Az emlékülést Katanics Sándor nyitotta meg. (Tóth Sándor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents