Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-27 / 48. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 27. SZOCIALISTA EGYÜTTMŰKÖDÉS Barátság kőolajvezeték: Az első létesítmény az integráció térképén Húsz évvel ezelőtt a KGST javaslatára négy ország — Magyarország, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió — megállapodást kötött a Barátság kőolajvezeték építésére. Ma a KGST-tagországok nemzetközi építkezéseiben részt vevő emberek tízezrei folytatják a Barátság kőolajvezeték építésével megkezdett munkát. Árvíz utáni tervek Tiszaalpáron A kivitelezési tervrajzon a kő- olajvezeték nyomvonala elnyúlt „U” betűre emlékeztet. A Volga folyó partjaitól indul, és több mint két és fél ezer kilométeren át húzódik a Szovjetunió területén. A belorusz Mozirban van a fő elágazása. Az északi ágon az olaj Breszten keresztül Lengyel- országba és az NDK-ba folyik. A déli ágon — Brodin és Uzsgo- rodon keresztül — Csehszlovákiába és Magyarországra. A kőolajvezeték tervét egyidejűleg öt országban készítették. Minden ország kidolgozta saját szakaszának tervét —, az általános szerkesztési rajz alapján, amelyet az egyezmény aláíróinak kérésére a szovjet intézet készített el. A megállapodás szerint a Szovjetunió biztosítja a nemzetközi kőolajvezeték építéséhez a technikát — az exkavátorokat, darukat, a szigetelő gépeket. Az acél tolózárakat Csehszlovákia készítette, Magyarország pedig a hírközléssel és a kőolajvezeték automatikus irányításával kapcsolatos munkákat dolgozta ki. Az olajfolyó nemzetközi útja sajátos kísérleti tereppé változott. Itt próbáltak ki számos, ma már jól ismert, technikai újdonságot, mint például a teleszkópos csőfektetést, vagy a hegesztés ellenőrzését radioaktív anyag segítségével. A technika lehetővé tette, hogy 1963-ban a csővezeték- fjek mintegy 2000 kilométeres szakaszával elkészüljenek. Átlagosan havonta 70 kilométeren fektették le a csöveket. A Barátság kőolajvezeték üzemeltetéséből származó jövedelem mind az öt országban a nemzeti költségvetést gyarapítja. A kő- olajvezeték az összes műszerekkel és berendezésekkel ahhoz az országhoz tartozik, amelyen keresztülhalad. 1962. február 22. bekerült -a Barátság kőolajvezeték történetébe és Bratislava krónikájába. Szlovákia fővárosa volt az első külföldi város, amelyet a szovjet kőolaj elért. A csöveken megtett 4 és fél ezer kilométeres út után itt ömlött először a „Slovnaft” olajkémiai kombinát tartályaiba. Azóta a bratislavai kombinát termékei stabil helyet foglalnak el a nemzetközi piacon. Nagy hírnévnek örvend például az építőipari kátrány. Állandóan növekszik a műgyanta termelése. Szlovákia után a Barátság kőolajvezeték „stafétabotját” másodikként Magyarország vette át. 1962. szeptember 20-án a kőolaj eléite a Százhalombatta határában épült kombinátot, ahol olyan anyagokat állítanak elő, amelyek nélkül a XX. század második felében elképzelhetetlen az élet. Miként a magyar, a lengyel olajkémiai ipar is egyidős a Barátság kőolajvezetékkel. Krónikája 1963-ban kezdődött: november 27-én a szovjet kőolaj elérte riockot. Innen kapja az ország a benzint, a Diesel-fűtőanyagot, a különböző vegyi termékeket a műanyag és a műszál gyártásához. A Barátság kőolajvezeték transzeurópai rendszeréhez a Népiét Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Schwedt városa jó 15 évvel ezelőtt, 1963 december 18-án kapcsolódott. A vegyipar, amelynek fő nyersanyaga korábban a barnaszén volt, áttért az olajra, s ez a népgazdaságnak sok milliárd márka megtakarítást jelentett. Napjainkban a világ valameny- nyi államának, így a szocialista országoknak is egyre több kőolajra van szüksége. Éppen ezért a Barátság kőolajvezeték növeli kapacitását. Nyomvonalán az építkezés ma sem szünetel. Üj átszivattyúzó állomásokat helyeznek üzembe, a kőolajvezeték irányítása automatikus. Épül a második kőolajvezeték. A régi, Volga melléki olajtermelő és olaj- exportáló körzeteket a világ leggazdagabb olaj lelőhelye, a nyugat-szibériai Szamotlor segíti. 1073 őszén a Szatmolor—Tyu- meny—Kurgan—Ufa—Alme- tyevszk csőrendszert bekapcsolták a kőolajvezetékbe. A Nyugat- Szibéria és a kelet-európai országok között létesített olajhíd ’lehetővé teszi, hogy a szocialista közösséghez tartozó országok népgazdaságának kőolajszükségleteit sok évre biztosítsák. (APN) Ilj jl Tavaly az aszály miatt hónapokig szomjazott a növényzet. Akkor a Tisza menti szövetkezetekben néhányan megjegyezték, hogy nem adnak rá sok időt, de még bőviben is lesznek a víznek. Jó fél év telt el azóta, máris bekövetkezett. Ahol más esztendőkben az őszi gabonavetés díszük, a lucerna sarjad, tavasztól őszig pedig a gulya és a nyáj legel, ott most több méteres, zavaros víz hömpölyög. A tél végi áradás és a tavaszi zöldár elég sűrűn meglátogatja a Tisza menti gazdaságok legjobb termőföldjeit. Sz. Tóth László, a tiszaalpári Búzakalász elnökhelyettese 1965. óta a negyedik árvizet éri meg a szövetkezetben. — Most sem jött váratlanul az áradás — mondja Sz. Tóth László —, hiszen a vízügyi szervek jó előre jelezték a közeledését. Volt rá időnk, hogy a rétről, legelőről biztos helyre menekítsük a szénakazlakat. A kár azonban több milliós, hiszen magas víz borítja a kikelt őszi gabonát, a kukorica vetésére megmunkált, műtrágyázott talajt és a lucernaföldet. Végeredményben a 3400 hektár közös területnek egyharmada került víz alá, ott, ahol legtöbbet terem a kukorica, a kalászos gabona, az egynyári szálas- és az évelő pillangós takarmány. Nagy veszteség ez egy állattenyésztő gazdaságban. — Ezerháromszáz szarvasmarhát tartunk a közösben, elég sok tömegtakarmányra, abrakra van szükség. A fajtaátalakító keresztezés kezdeti eredménye is mutatkozott, mert a szomszédos Ti- szatáj Tsz után a második helyen vagyunk a tejtermelésben a kecskeméti járás szövetkezetei között. Szeretnénk ezt a színvonalat tartani. A Búzakalász Tsz-nek ezer hektárját borítja víz, bizonytalan ideig nem lehet hasznosítani a szántót, rétet, legelőt, amelyen a községi gulya, a háztáji jószág is takarmányt talál. Az elemi kár miatt módosítani kell az idei tervet. Milyen elképzelése van a vezetőségnek? — Február 13-án volt a zárszámadás. A közgyűlés új üzemterv készítésével bízta meg a vezetőséget, amelyen most dolgozunk. Február végén, március elején visszük majd a küldöttközgyűlés elé. Két változat készül. Az egyik arra az esetre, ha májusig levonul a víz, és rövid tenyészidejű kukorica vetésével még pótolhatjuk a kipusztult kalászost, lucernát az alsóföldön is. Á másik változat azt venné figyelembe, ha a hosszan tartó vízborítás miatt végképp nem tudjuk bevetni azt a 650 hektár szántót, amit a Tisza elárasztott. A szépen gyarapodott állatállományt nem akarjuk elvesztegetni. Ezért a felsőföldön több takarmánynövényt vetünk a tavasziaknak előkészített területen, hogy 1980- ban legyen mit adni a jószágnak. Erre az esztendőre ugyanis megvan a takarmány. A felsőföldön korán lekerülő növények után amit lehet, másod vetéssel igyekszünk pótolni. Számítunk a külső segítségre is abban, hogy az állatállomány 2700 tonnás szemes- és 5—6 ezer tonnás tömeg- takarmány-szükségletét tudjuk fedezni a következő évre. Négyszázharminc hektár a tavasziak számára előkészített terület a közösben, és kétszáz hektár a tsz-tagoknak van fenntartva. Mivel a háztájiban évente kétezer sertést hizlalnak közös értékesítésre, ott is elég sok takarmány kell. A vezetőség a háztáji bizottság közreműködésével próbál megoldást találni. — Van-e lehetőség egyéb elképzelések valóra váltására? — A szolgáltató tevékenységet növeljük. Áz árvíz miatt bizonytalan ideig rá sem lehet menni gépekkel a mentetlenre. Bérmunkát vállalunk a traktorokkal másutt, hiszen nálunk nem tudjuk foglalkoztatni. A belső szállítást is átirányítjuk az erőgépekre. Igaz, hogy így valamivel gazdaságtala- nabb az anyagmozgatás, ezzel szemben a tehergépkocsik felszabadulnak, és bérfuvarozást vállalhatunk. Reméljük, hogy az árvíz sújtotta gazdaságot az érdekelt szervek ebben támogatni fogják. Negyvenöt hektár szőlőnk, száz hektár gyümölcsösünk van. Két évvel ezelőtt a Kecskemét-szik- rai Állami Gazdasággal fogtunk össze, hogy 1982-ig közös erővel a tsz-ben 235 hektár szőlőt ültessünk, amelynek termését az állami gazdaság dolgozza fel. Tavaly 60 hektárt telepítettünk, az idén pedig 50 hektár új ültetvény lesz készen. Eléggé igénybe veszi a tagságot, hiszen a régi és az új ültetvényt megfelelően gondozni kell. Egyéb munkára nemigen vállalkozhatunk. Ha a következő évtizedben a Tisza III. vízlépcső elkészül, öntözhetjük a szántóföldi és kertészeti növényeket, többek között a szőlőt, gyümölcsöst. A folyószabályozás pedig mentesíti a tiszaalpári és környékbeli gazdaságokat az árvíz pusztításaitól. Nem úszik el a szövetkezet termése. Kiss Antal (Straszer András felvételei) Túlbuzgó anyagbeszerzők A készletek alakulása a népgazdaság működésének egyik fontos jellemzője — következtetni lehet belőle a struktúrára vagy a tervszerűségre éppúgy, mint az érdekeltség esetenkénti ellentmondásaira. A fokozott figyelmet hazánkban az is indokolja, hogy a készletek évek óta egészségtelenül nőnek. • A Barátság olajvezeték kapacitását tovább ndvelik, épül a Második vezeték Is. Okok és okozatok A múlt év végén 450 milliárd forintnyi készletet őriztek a vállalatok és ipari szövetkezetek raktáraiban. Ez az adat akkor mond sokat, ha figyelembe vesszük, hogy értéke csaknem eléri az egyévi nemzeti jövedelem nagyságát. A Magyar Nemzeti Bank becsült adatai szerint tavaly a készletek hozzávetőlegesen 35 milliárd forinttal nőttek. Bizonyos tartalékok minden gazdaságban nélkülözhetetlenek. A termelés biztonsága, folyamatossága, az ésszerűség kívánja így. De a szükségesnél nagyobb készletek csak a népgazdaság tehertételeit növelik. „Eladók piaca” — így jellemzik a nálunk kialakult helyzetet, »mi azt jelenti, hogy a vevők, felhasználók — némi túlzással élve — mindent felvásárolnak, amit kapni lehet. E „készletezési mánia” érdekeltségi problémákra és a vállalatok közötti kapcsolatok zavaraira vezethető vissza. A vevő nem bízik az eladóban, nem hiszi, hogy igényeit időben és a kellő mennyiségben valóban kielégítik. Ezért korábban és az indokoltnál többet rendel, számítva a szállítási határidők csúszására, és a kértnél kisebb tételekre. S előfordul az is, hogy a készletet vásárolni akaró vállalat — biztonsági okokból — több szállítóhoz is fordul: valamelyik majd csak kielégíti igényeit. S ha esetleg többen is szállítanak neki? Inkább több legyen, mint kevesebb! Lehetséges, persze, hogy másutt éppen ez a túlbiztosítás okoz hiányt. A túlbiztosító, óvatoskodó vállalatok így sokszor maguk állítják elő a hiányhelyzetet, hozzájárulva ezzel is a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlásához: Készletarányok A készletek nagyságát a lekötött készletnapok számával is nyilvántartják. A magyar iparban — az élelmiszeripar adatai nélkül — ez 12 év átlagában 80 nap, ami azt jelenti, hogy átlagosan ennyi időre elegndő készletet tárolnak a vállalatok. Ez persze hatalmas — készletezési, raktározási — többletköltséget jelent. Csak összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy a fejlett tőkés országokban óriási ipari üzemek dolgoznak egyhetes (!) készletekkel. Megtehetik, hiszen tud- ' ják, hogy ha feladnak egy megrendelést, azonnal, s a kívánt mennyiségben, minőségben megkapják a kért árut. A vállalatok és szövetkezetek készleteit három fő csoportra szokás osztani. Az elsőbe a termeléshez szükséges alap- és segédanyagok tartoznak a második a befejezetlen, félkész termékeket foglalja magában, míg az utolsó csoport az eladásra szánt késztermékeké. E három csoport aránya a magyar iparban — megint- csak az élelmiszeripar nélkül — az utóbbi 15 évben szinte semmit nem változott. Míg ez idő alatt a készletek állománya két és félszer esére növekedett, az alap- és segédanyag 70, a befejezetlen termék 18, az eladatlan késztermék változatlanul 12 százaléka az ösz- szes készletnek. Ismét csak összehasonlításként: az Egyesült Államokban ugyanez az arány 40:20:40. Igaz, ott más a társadalmi, gazdasági berendezkedés, de a jelentős hazai arányeltolódást ez nem indokolja. Az alap- és segédanyagok vásárlásának alakulásáról már volt szó, a befejezetlen termelésé nagyjából megfelel a „normális üzletmenetnek”. De a raktárakban álló késztermékek — csak látszólag alacsony — aránya a többi között arra is enged következtetni, hogy sok helyütt nem jól mérték fel az értékesítési lehetőségeket. E termékek egy része kifejezetten eladhatatlan, vagy nehezen eladható. 5—15 százalékra becsülik a „bedöglött készletek” arányát; ami — az abszolút számot figyelembe véve — 20—60 milliárd forint körüli érték. A szakemberek úgy fogalmaznak, hogy a készletek elhelyezkedésén kell -javítani; jelenleg ugyanis túlnyomó részük nem az eladók, hanem a felhasználók raktáraiban áll. Valódi készletgazdálkodást! Vannak ugyan Magyarországon termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok, amelyeket éppen a már említett gondok, feszültségek megszüntetésére hoztak létre. A TEK-vállalatok raktáraiban azonban az összes készleteknek csak mintegy 9—10 százaléka található. Ennek is több oka van. A magas eszközterhek miatt nem érdekük a készletezés — igaz raktárkapacitásuk sem lenne elegendő — márpedig a valódi kereskedelmi tevékenységnek ez elengedhetetlen feltétele. De talán ennél is súlyosabb ok, hogy a TEK-vállalatok készleteik beszerzésénél ugyanolyan helyzetben vannak, mint a többiek... A kialakult gyakorlat tehát az, hogy a TEK- vállalat begyűjti a megrendeléseket, s ezek birtokában rendel ő is — gyakran meghosszabbítva ezzel az amúgy sem rövid beszerzési folyamatot. Az idén — előzetes becslések szerint — várhatóan 35—40 milliárd forinttal nőnek a készletek. A kedvezőtlen tendencia megállapításának egyik — jóllehet „külső” — eszköze a hitelezési feltételek szigorítása. Az új rendelkezések szerint a bank a hitelkérelem elbírálásánál „kész- lctleépítési terv” készítését írhatja elő. Ugyancsak jó irányú változásokat hozhat a vállalati (készletgazdálkodás javítása, ha ezen a területen is valóban erre a „szakmára” képzett emberek dolgoznak. S nyilvánvaló az is, hogy a vállalati anyagbeszerzők túlbuzgósága és vásárlási kedve is jelentősen lecsökken, ha kedvező változásokat _ sikerül elérni a szállítási fegyelemben. Mindehhez azonban a gazdaság egész területén szükség lenne a vevők pozíóciójának, biztonságának erősítésére, s arra, hogy a tényleges, valódi szükségletekre termelje-
