Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-23 / 45. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 23. MUNKAHELYÜK A VILÁGPIAC Automata szerszámgépekkel a szorítóban A két évenként megrendezésre kerülő chicagói nemzetközi szerszámgép-kiállításon 1978 őszén feltűnést keltett a magyar ipar első bemutatkozása. Maga a látvány figyelemfelhívó volt: iparművész tervezte meg valamennyi gép és a kezelők munkaruhájának színét is. A kiállított numerikus és számítógépvezérlésű automata szerszámgépek meglepték a tengerentúli szakembereket, akik eladdig nem sokat hallottak Magyarországról. A meglepetés oka: kevés magyar termék jutott el az USA-ba a magas vámkorlátok miatt. Nem káprázat A magyar szerszámgépek hasonlóak, mint a nyugatnémetek, a franciák, a japánok. A beépített minikomputeren — ez is magyar, a sashalmi EMG terméke — a hozzáértő szakmunkás benyomja a megfelelő gombokat, s a gép Önműködően méretre forgácsolja a munkadarabot. Az egyszer már i elvégzett program a memória vagy lyukszalag segítségével tetszés szerint' megismételhető, így az automatákon a kis sorozatok, sőt az egyedi darabok megmunkálása is rendkívül gyors és gazdaságos. Mindez nem a kirakat, a propaganda káprázata, hanem valós tükör, példa az egyenlőtlen fejlődésre, a magyar gazdaság kiugró teljesítményére. A programvezérlésű szerszámgépek exportjának aránya az NSZK-ban 10—14 százalék, Angliában 8—9, Franciaországban 6—8, Olaszországban 0— 7, Magyarországon 17—18 százalék volt 1976-ban. Tehát előkelő helyezésünk volt az európai ranglistán, s ma is az élvonalban állunk a legmodernebb CNC szerszámgépek gyártási arányával. Megközelítjük a vezető nyugateurópai gyárakat a megmunkáló központok, és bizonyos köszörűgépek gyártásában is. Másutt elérjük a jó nemzetközi átlagot. Tévedd persze azt hinni, hogy az amerikai piacot egycsapásra meghódítottuk. Csak a szerelemben' lehet a „hódítás” pillanat műve, a tartós árukapcsolatok megalapozása pénz- és időigényes. A szokásos gyakorlattól eltérően a kiállított gépek legjavát sem értékesíthettük a helyszínen, hanem a nagy távolság ellenére hazaszállítottuk. Mert a piaci munkában sem ugorhatjuk át a fejlődés különböző lépcsőfokait. A hagyományos szerszámgépek bevezetésével kezdjük el a tengerentúli piac megdolgozását. Ha ezek hídfőállása — szervize, vevőszolgálata — kiépült, a pótalkatrész-ellátás zavartalan, akkor kisebb kockázatvállalással léphetünk tovább az úgynevezett progresszív, tehát .a legfejlettebb technikát képviselő gépek eladásában. A TECHNOIMPEX külkereskedelmi szakemberei hasznosítják valamennyi eddig szerzett tapasztalatot a legigényesebb tőkés piacon. Termékeinket jegyzik Az elmondottaknak könnyen olyan látszata lehet, hogy a magyar szerszámgépipar és -kereskedelem már túl van az óvilág, s így nyugat-európai piacainak meghódításán. Ezt a félreértést nyomban szükséges eloszlatni. Bár nem vagyunk az elsők, de jelen vagyunk, termékeinket jegyzik a rendkívül éles konkur- renciaharc közepette. A japán — és a dollár elértéktelenedése következtében — az amerikai szerszámgépek uralják egyre inkább a nyugat-európai piacokat. Hazánk ilyen helyzetben elsősorban kooperációs megoldások révén erősítheti piaci pozícióit, így koncentrált fejlesztéssel és gyártással 20—30 százalékkal kedvezőbb árak elérésére nyílik lehetőség. Mind minőségben, mind meny- nyiségben van azért jócskán pótolni valónk. A szervizhálózat, a vevőszolgálat, a pótalkatrész-ellátás fejlesztése, a gépek megbízhatóságának, üzembiztonságának fokozása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy erősödjék a -magyar szerszámgépgyártás és -kereskedelem helyzete a rendkívül éles versenyben. Néhány igen korszerű géptípusból a növekvő igények kielégítése, a piaci lehetőségek hasznosítása, a termelés mennyiségének növelését teszi szükségessé. Annál is inkább, mivel a korszerű szárszámgépek a szocialista országban is ma már „kemény cikknek” számítanak és igen előnyösen értékesíthetők. A gyakorlati tapasztalatok azonban egyelőre azt mutatják, hogy a termelési szerkezet fejlesztése ilyen konkrét cél, nyilvánvaló üzleti előny, határozott piaci húzóerő ellenére is csak vontatottan halad. Elemekből automaták Sok késztermékhez hasonlóan a szerszámgépek gyártása a műszaki-gazdasági fejlődéssel mindinkább szerelőiparrá válik, és Marklin-szerű rendszerben korszerű elemekből építkezik. Ezért a versenyképesség fokozása, az úgynevezett háttéripar megteremtését sürgeti. Valamikor például a szerszámgéphez csupán néhány tartozék és csavar kellett, ma pedig a fő- és mellékhajtóművekhez, a különböző mérésekhez, vezérlésekhez, az elemek, a bonyolult, műszerek, szerkezeti egységek garmada szükséges. Ezek túlnyomó többségét jelenleg importáljuk. A modem szerszámgépek elektronikus szíve és elektronikus agya viszont hazai fejlesztéssel és gyártással készül, s kivitelre is jut belőlük. Más elemek — köztük a golyóorsók, az automata szerszámtartó rendszerek stb. — hazai gyártását külföldi licencek alapján oldjuk meg. A háttéripar devizakímélő és -szerző lehetőségei jövedelmező és biztos megélhetést kínálnak a profilgondokkal küszködő vállalatoknak. Persze nem minden áldozat és kockázat nélkül. Az átállás többnyire jelentős fejlesztést és nagyfokú nemzetközi munkamegosztást igényel. De a műszakilag igényes ágazatokban a fejlődés nem kizárólag a beruházásoktól függ. A korszerű szerszámgépek, s azok legmodernebb elektronikus elemeinek hazai gyártása bizonyító erejű példa rá, hogy kiemelt programok, átfogó rekonstrukciók és az gyárak építése nélkül is lehet maradandó műszaki-tudományos értéket, nemzetközileg versenyképes terméket alkotni. K. J. TÓFEJI BURKOLÓANYAGOK • A Zalaegerszegi Kerámia és Cserépkályhagyár tófeji üzemében fél éve indították be a gépeket, gyártósorokat, ahol évi hatszázezer négyzetméter mázas burkolólapot készítenek, huszonnégy féle színben, kombinációs mintákkal. A mintegy száznyolcvanmillió forint értékű készterméket belföldön értékesítik. A képen: osztályozógép minősíti és csomagolja a burkolólapokat. (MTI-fotó — Kiss Ferenc felvétele — KS) Az energetikai rendszer fejlesztése Befejezéséhez közeledik az Ulánbátor és Baganur közti magasfeszültségű villamosvezeték építése. Ez a mongol energiaellátás fejlesztésére kidolgozott terv első szakaszát jelenti. A hosszútávú tervet szovjet és mongol szakemberek együtt dolgozták ki. Ez a terv tíz évre szól. Megvalósításával az egy főre jutó vil- lamosenergia-termelést az ötszörösére növelik. Ez 1985-re a terv szerint eléri a 3,4 milliárd kilowattórát. Ez évben kezdik meg az ércbányászati központot, Erdenetet Bulgannal és a Kar Korin-i állami gazdasággal összekötő villamosvezeték építését, ami Mongólia középső részének a villamosításához teremti meg az alapokat. Ugyancsak a mostani tervidőszakban kerül sor több erőmű, így az ulánbátori, a csojbalsza- ni hőerőmű rekonstrukciójára, illetve bővítésére. Ebben a tervidőszakban új erőművet is helyeznek üzembe a mongol fővárosban, amely a legnagyobb ilyen létesítménye lesz az országnak. (BUDAPRESS-MONCAME) KITÜNTETETT DOLGOZÓK Nagy Pál igazsága Termetre sem alacsony, sem magas. Trikója rövid ujjaiból duzzadt muszklik ereszkednek alá, amint karjait pihenő helyzetben a szék karfáján elnyugtatja. Azért vasgyúrónak mégsem mondanám. Az arca sem rendkívüli, annyira húsos, amennyire a jó erőnek örvendő férfiemberé szokott lenni. Barna tekintetére ez illik rá: becsületes, bizalomkeltő. Nagy Pál a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyárának munkása, harminckilenc esztendős. Tavaly kitüntették a Munka Érdemrend bronz jfokozatával.-r Tizenegyen voltunk testvérek, egy már meghalt közülünk — közli velem életrajzának e fontos adatát. Szerény, kevés és csendes szavú, ezt már az első mondatai elárulják. Apja és anyja a kecskeméti piackezelőségnél dolgoztak, ma már nyugdíjasok, de „apu” még mindig vállal feladatokat egykori munkahelyén. Nagy Pál a hatodik gyerek a családban. Az általános iskolában azt tervezte, . hogy majd autószerelő lesz. Álma nem vált valóra. Protekció kellett volna — akkoriban még sokkal kevesebb tanulót vettek föl autószerelőnek —, hogy bekerülhessen a szakmába, de nem volt... Munkás lett tizenötévesan, a Községgazdálkodási Vállalat kertészetében. Szerette és szereti a világokat, azért ment oda dolgozni. A kerti kapát tette le, amikor a néphadseregbe szólították határőrnek; — Leszerelés után a szolgáltató vállalatnál helyezkedtem el — említi életének újabb állomását. — Rugókészítő munkát kaptam. Betanítottak rá. Később az akkori finommechanikai gyárba helyezték ót a részleget. Onnan jöttem át ide ezerkilencszázhat- vnrötben. A székek és kárpitozott bútorok gyárában Nagy Pál szintén rugókat készít, egy svájci gyártmányú automatával. A műhelyben nemcsak saját szükségletre, ha- • nem a vállalat más üzemeinek is termelnek. A Győzelem szocialista brigád, amelynek már tizenhárom éve ő a vezetője, túlórázást, sőt vasárnapi munkát is sokszor vállal, hogy a bútorgyártó üzemek rugókban ne szenvedjenek hiányt. Nagy Pál mellére nem a munkahelyén töltött évek száma után tűzték föl az érdemrendet. ‘Könyökölni, helyezkedni sem lenne képes, idegen tőle az ilyesmi. A szorgalmas, lelkiismeretes munkához van átlagon felüli „tehetsége”. Ezt az apai-anyai örökségét őrizte meg munkás életében. Dolgozik, ahogyan a gyár közösségének érdeke megkívánja. — A kertvárosban lakunk a feleségemmel és a két gyerekkel, családi házban. — Jóleső érzés ezt a betanított munkás szájából hallani. Ám kérdésemre hozzátesz még egyet-mást. Kis házat vettek meg, s ahhoz építgettek a munkáscsaládból származó párjával, aki dadUs az egyik óvodában. Most a férj három és fél ezer forint körül keres, a felesége kétezer-háromszázat. Régebben ennél kevesebb volt a jövedelmük, s bizony a lakásuk sok-sok lemondás árán növekedett és szépült. Nagy Pált 1961-ben fölvették a Magyar Szocialista Munkáspártba. Akkor az ország határát védte még. — Fiatalon beleszoktunk a munkáséletbe. Az öregebb testvéreim olyanok voltak, hogy nem sajnálták az erejüket, s az idejüket, ha a közösségről volt szó. Utánuk indultam én is. Így jutottam el a pártig — vallja. A gyárban 1970-ben a pártvezetőség tagjává választották. Az Építő-, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetében szintén hasznosan tevékenykedik Nagy • Munka közben. (Opauszky László felvétele) Pál, tagja a vállalati szakszervezeti tanácsnak. A gyárból távozóban arra gondolok, hogy bár az érdemrendes munkás nem mestere az ékesen szólásnak, a munkahelyén bizonyára nehéz ellene vitát nyerni. Mert ha ő szól, szavai mögött tettek sorakoznak. A fegyelmezett, szorgos munkától irtózók vele nem versenyezhetnek Ismeri a közeli és távolabbi célokat, s teszi, amit tenni kell értük. Ez a Nagy Pál elvitathatatlan igazsága. A. Tóth Sándor HÁZUNK TÁJA Készülés a tavaszra A télutó már nem a pihenés ideje, sőt, tennivalók özöne sür- geiti a kertészkedő embert. Sok mindent most kell előkészíteni, beszerezni, hogy mire kinyílik az idő, felenged a föld, azonnal munkához láthassunk. Akár csak kedvtelésből, akár piacra is termelünk, elengedhetetlen, hogy át ne gondoljuk: mit, hogyan és mivel kívánunk a kertben termelni. Hasznos, ha elővesszük a papírt, ceruzát, s így osztjuk be a területet, mikor, melyik területre mit vetünk, ültetünk. Jó emlékeztető az egyszerű rajz év közben is, de még jövőre is hasznát vehetjük. Tájékoztatásul közöljük, hogy a szakkönyvek egy 4—5 tagú család ellátására zöldségfélénként miiyen terület beültetését javasolják. Zöldségféle: Termésmennyiség: Szükséges terület: Paradicsom 100 kg 80 m2 Paprika 500 db 15 m2 Zöldborsó 20 kg 40 m2 Zöldbab 20 kg 40 m2 Karaláb (korai) 100 db 8 m2 Uborka 20 kg 10 m2 Vöröshagyma 50 kg 40 m2 Fokhagyma 3 kg 4 m2 Sárgarépa 30 kg 40 m2 Petrezselyem 20 kg 30 m2 Fejeskáposzta (kései) 50 kg 20 m2 Egyéb zöldségek 35 kg 50 m2 A fenti adatok — amelyek természetesen csak irányszámok — alapján előre kiszámíthatjuk, hogy milyen és mennyi magot, trágyát, műtrágyát, növényvédő szert szükséges vásárolnunk. A terület felosztásánál és a beszerzéseknél is figyelembe kell vennünk az egyéni kívánságokat, valamint azt, hogy szándékozunk-e valamiből eladásra is termelni. Ilyen esetben nagyon hasznos, ha tájékozódunk a várható piaci helyzetről, megtudakoljuk, hogy az áfész vagy a téesz milyen árura köt termelési szerződést. Kistermelőknek mindenképpen érdemes a szerződéses termelés adta előnyöket: az értékesítési biztonságot és egyéb, rendeletekben biztosított kedvezményt kihasználni. Ha termelési tervünk már elkészült, ne késlekedjünk minden szükségeset most beszerezni. Gondoljunk arra, hogy a vetőmag- és gazdaboltokban télidőn nincs tolongás. Sorbaállás nélkül, sokszor a tavaszinál is nagyobb készletből válogathatunk. (Jól válasszuk meg a termeléshez a fajtákat. A helyi éghajlatot nem kedvelő, talajunkat nem jól tűrő fajták csak kudarc forrásai lehetnek. Amennyiben még kevés a saiját tapasztalatunk, ne res- telljük megkérdezni a szomszédot, vagy más, kertészkedéssel régebben foglalkozót.) Gondozzuk, készítsük elő szerszámainkat. Ne idegenkedjünk az erőt-időt kímélő újdonságoktól. Gyomborotvákkal, csuklóskapákkal, kultivátorokkal gyorsabban, kisebb fáradtsággal dolgozhatunk. A végére hagytuk, de rendkívül nagy fontosságú az olvasás, a szakkönyvek, folyóiratok forgatása. Február mezőgazdasági könyvhónap. Sok hasznos, új könyv bővíti ismereteinket. Sok helységben működik kertbarát kör is. Rendezésükben előadásokat hallgathatunk. Ismerkedjünk meg e hasznos mozgalom tagjaival, tőlük magvakat, eszközöket, s tapasztalatokat szerezhetünk. Vásárlási tanácsadó Vetőmagvásárláshoz érdemes megtanulni, mit is, jelentenek a tasakokon szereplő jelzések. Olvasható a többi között a szaporítás foka. A növénynemesítő által előállított szuperelit vetőmag szaporításából nyert magtermés az elit mag. Ebből a következő évben első fokú, ismételt elvetése után másodfokú vetőmag nyerhető. A legtöbb zöldségféle vetőmagját csak első fokig szaporítják tovább, kivéve a babot és a borsót. A zöldségféléknél az egyes szaporítási fokú — borsónál és babnál a második fokú — az üzletekben megvásárolható kommersz, illetve kereskedelmi vetőmag. A nemesített vetőmagvaknál ezek természetesen kisebb biológiai értékűek. A kiskerttulajdonosoknak mégis az ilyen kereskedelmi vetőmag vásárlása javasolható. Az elit vetőmag lényegesen többe kerül. Aki azonban intenzíven kertészkedik — fóliasátor alatt, vagy üvegházban —, annak elit vetőmagot érdemes beszereznie. Minőségi osztályozás A szaporulat mellett a minőségi osztályozás is szerepel a tasakokon. A fémzárolt vetőmag tisztaságát, idegenmag-tartalmát és csírázóképességét csomagolás előtt alaposan megvizsgálják és a szabvány előírása szerint osztályozzák. Így ismert kiváló, első- és másodosztályú vetőmag. Alkalmanként engedményes vetőmagokkal is találkozunk. Ezek minőségileg kifogásolt, valamilyen oknál fogva osztályba nem sorolt vetőmagvak, amelyeknek az értékesítését csak nagyobb vetőmaghiány esetén engedélyezik. A tasakokról tájékozódhatunk arról is, hogy meddig lehet felhasználni a vetőmagot. A zöldségféléknél a fémzárolás általában egy évig érvényes, a hagymaféléknél csak hat hónapig. Kiscsomagolású műtrágyák A kiskerttulajdonosoknak, a vetőmag mellett célszerű beszerezniük még a kitavaszodás előtt, valamennyi termesztéshez szükséges anyagot. Lényegesen nagyobb ilyenkor a műtrágyaválaszték. Az alapműtrágyák ma már a kistermelők kívánságának megfelelően, kis csomagolásban is kaphatók. Öt és tíz kilogrammos tasakban árusítják a mészammonsalétro- mot, a szuperfoszfátot, a kálisót és a 4—14—14 keverési arányú nitrogén-foszfor-káli vegyes műtrágyákat. Csak tíz kilogrammos zacskókban vásárolható meg a 8—21—21, és a 16—16—16 arányban kevert műtrágya, öt kilósban a káliumszulfát. A tartós hatású, por alakú komplex műtrágya, a Plantosan 4—D, amely a fő tápanyagokat gyors és lassú hatású formában egyaránt tartalmazza. A fóliaházak hasznosítása Általában a kétszeri tavaszi hasznosítás adja a legkedvezőbb eredményt. Az első szakaszban hidegtűrő növényéket termeszthetünk. Így vethetünk hónapos retket. Erre alkalmas fajták a Cer- tina, a Korai legjobb, vagy a Piaci piros. A tenyészterület 5x5 centiméter. Várható termés 250— 300 darab négyzetméterenként. Ültethetünk fejes salátát, Ventura és Deci minor fajtákat. A fejlett palántákat február második felében ültethetjük ki a hideg fóliaházak alá. Növényenként a 20x 20 centiméteres tenyészterület a legmegfelelőbb. A szedés április első dekádjától várható. Általában 20—22 fej értékesíthető négyzetméterenként. Karalábéból a Soroksári fehér és a Szentesi korai javasolható a fólia alatti haj- tatásra. Február utolsó napjaiban, vagy március elején 20x20 centi- méteres sor- és tőtávolságra ültethetjük a karalábépalántákat. Egy négyzetméterről 18—22 karalábé szedhető már április első felében. A fűtés nélküli fóliaházak másodszori hasznosítására már javasolhatók a melegigényes növények is. A retek után például paradicsom ültethető április első felében. A sor- és tőtávolság 30x30 centiméter legyen. Az értékesíthető termés átlagosan 3—4 kilogramm négyzetméterenként. A termesztésre ajánlott fajták a következők : Kecskeméti merevszárú, K—3-as, és a Soroksári korai. Paprikát a saláta után érdemes ültetni, április közepén, vagy végén. A 30x30 centiméteres tenyészterület a legkedvezőbb. Várható termés egy négyzetméterről 50 darab paprika. A hajtatásra alkalmas fajták a H—2-es, a Hatvani, a Cecei és a Soroksári hajtató. A karalábé utón ültethető az uborka. Javasolt fajták "a Budai félhosszú, a K—113, és a Nimbus. Ültetésre az április vége és a május eleje az alkalmas időpont. 100x50, illetve 125x40 centiméteres kötésben fészkekbe rakjuk az uborkapalántákat. Salátauborkából 5, konzervuborkából 10 kilogramm szedhető le átlagosan egy négyzetméterről.