Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-16 / 12. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. Január 16. Á tél legszebb mulatsága és legnagyobb munkája a disznóvágás. A november végén, december elején erre készülődök viszont kevésbé találták mulatságosnak a kérdést, hogy lesz-e rizs a hurkába? Akkor jó két hétig hiába keresték. A kereskedelem szakemberei a rizshiány okai között elsősorban említik a téli időszak egyébként is nagyobb mértékű vásárlását, ami tavaly az utolsó két hónapban megtöbbszöröződött. A futótűzként terjedő hírek, a meg nem előzött pletyka megtette a hatását. Nem volt ritka az, hogy egy-egy vásárló 10 —20 sőt 50 kilogramm rizst vett meg egyszerre. Ezzel egy öttagú család több évre elegendő készletét halmozták fel a kamrában, hiszen hazánkban az átlagos rizsfogyasztás négy kilogramm évente. Igen ám, csakhogy ezzel mások, lehet hogy éppen a szigorú diétára ítélt betegek elől vásárolták meg a rizst. Rossz a termés, megérkezett az import Kevés volt a rizs. Dr. Simon Józsefnek, a Phylaxia főosztály- vezetőjének a Magyar Mezőgazdaság című lapban megjelent Írása szerint: „A hazai rizstermesz- tés válsága — úgy tűnik — 1978. ban érte el a mélypontot, de lehet, hogy ha most nem születnek hatékony, központi intézkedések, a következő években egyszerűen nem lesznek gazdaságok, amelyek vállalni mernék a rizstermesztéssel járó ráfizetést.” A MÉM adatai szerint 1976-ban 200 millió, 1977-ben 180 millió forint költségvetési támogatást kellett adni a rizstermesztés miatt veszteséges gazdaságok támogatására. Magyarországon tavaly 24 ezer hektáron vetettek rizst, jórészt a Tiszántúlon, Békés, Csong- rád, Hajdú-Bihar és Szolnok megye gazdaságai. Számukra az utóbbi három év a rizstermesztés vonatkozásában enyhe túlzással tragikusnak mondható. A hatalmas visszaesés okai nemcsak az időjárásban keresendők. Hogy valójában miben is, és hogyan lehet rajtuk segíteni, a Szarvasi Rizstermelési Rendszer és a Szarvasi Állami Tangazdaság szakemberei mondták el. A Rendszer 14 partnergazclasá- ga összesen több, mint 9200 hektáron termeszt rizst. Ezek a gazdaságok és termelőszövetkezetek Békés, Csongrád és Szolnok megyében vannak. Valamennyi tehát az átlagosnál több napfényt, nagyobb hőmennyiséget kapó területen helyezkedik el. A'‘rizs szempontjából ezek fontos tényezők. Csakhogy 1978-ban mindkét érték 73 százaléka volt csupán az utóbbi harminc évben mért átlagnak. A tavaszi fagyok is erőteljesen károsították a rizstermelőket. Az idő tájt más években már a növénykék kelését figyelték, tavaly, hogy a kiesést pótolni tudják, újra kellett vetniük, igen nagy területen. Május végén viszont hazánkban már kevés remény van arra, hogy a rizsvetés sikeres legyen. És ha emlékszünk, július végén, augusztus elején sem örvendeztetett meg bennünket a nyár kánikulával. Pedig a nyár vége a rizstermesztés kritikus időszaka, akkor virágzik, akkor van a szemképzés ideje. Mindent mégsem lehet az időjárás rovására írni. A rizs termésátlagának alakulását vizsgálva a szarvasi gazdaságban, érdekes megfigyelésre juthatunk. 1974-ben 20,6 mázsa volt hektáronként, a következő évben 27 mázsa, majd 1976-ban, a hűvösebb időjárású évben 12,9, tavalyelőtt 15, és tavaly 10,1 mázsa termett hektáronként. A megfigyelé. sekből adódó következtetés ugyanaz, mint a kukorica esetében. Koraibb érésű, rövidebb tenyészidejű fajták termesztésére kell törekedni. Ezt a szarvasi rendszer gazdaságai meg is teszik, hiszen a korai rizsfajták aránya ott 52 százalék. Olyan fajták ezek, amelyek most bukkannak fel a termesztésben, pedig korábban is ismertek voltak. Ha a rizs termesztéséről esik szó, bizonyára sok tv-nézőnek eszébe jut a vietnami, vagy a japán rizsföldeken szorgoskodók képe. Ebből a képből sohasem hiányzik a víz. A vizet meg kell fogni, tartani, adagolni, leereszteni, mindig úgy, ahogy a rizsnek leginkább megfelel. A rizstelepek építéséhez sok pénzre — hektáronként 20—40 ezer forintra —, különleges gépekre, nagy gondosságra van szükség. Sok rizstelepet kell az elavultak közé sorolni, kérdés, hogy felújításuk megéri-e? .- Ugyancsak -a Szarvasi Állami Tangazdaság adátait hézve igen. A • korszerű, telepeken a rizs termésátlaga á korai fajtákkal elérte a 24 mázsát, a korszerűtleneken pedig csak fele termést takaríthattak be. Azt vették célba, mondják a termesztők, hogy a rizs termesztési technológiája minél inkább közelítsen az igényesebb kertészeti kultúrákéhoz. Csakhogy a termesztés különle. ges munkagépeit, a nehéz fogasokat, símítókat, egyebeket Igen körülményes beszerezni. Nem beszélve a hozzájuk tartozó alkatrészekről. A Szarvasi Állami Tangazdaság teljes vertikumot épített ki a rizs termesztésére és feldolgozására. • A főzőüzem azonban nem állhat. Aa előfőzött, még nedves rizst szalag viszi a szárítóba. Bács-Kiskun megye igen jelentős mennyiséget kap az ott hántolt rizsből és a félkész előfőzött gyorsrizsből is. A hántolónak, az előző üzemnek azonban nem elég a rendszer gazdaságaiban tavaly termett rizs. Ott is, ugyanúgy, mint a Bács megyei kereskedők, az import rizsre számítanak. Most csak ennek érkezése szüntetheti meg a hiányt. Miért nem csak az importra támaszkodunk, amikor az ilyen termésátlagok mellett egyértelműen gazdaságtalan a SrSfir-Ä hogy a korszerű telepeken a jó fajták bevonásával szó sincs gaz- daságtalanságról. Sőt, ha egy ré- ges régi termésátlagot bányászunk elő a statisztikából, meg is lepődhetünk: 1950-ben 33,5 mázsa rizst takarítottak be hektáronként. És abban az évben a búza átlagtermése még nem érte el a 15 mázsát! Azóta pedig fejlődött a növénynemesítés, a technika, korszerűbbek a technológiák! De beszéljünk egy kicsit az importról. Most a hozzánk érkező hántolatlan rizs kilójáért any- nyit fizetünk mint amennyiért a boltokban kaptuk az áremelés előtt a hántolt, fényezettet. A népgazdaság, vagyis mindany- nyiunk pénztárcája ezt pedig nem bírja el. És ha már a külkereskedelemnél, kereskedelemnél tartunk, megnyugtató, hogy most januárban, úgymond, megszűnt a hiány. December közepétől a közületek, az üzemi konyhák, a vendéglátó, ipar nem használ köretként rizst. Az így megtakarított, Bács-Kis- kunban majd 20 tonnányi meny- nyiséget a lakosság vásárolhatja mega- boltokban. A megye kereskedelmének irányítói szerint a rizs árának rendezése, valamint az országba behozott külföldi rizs megszünteti a gondokat. Legalábbis egy időre. Mégis, az 1978-as év jó leckét adott a termesztőknek, kutatóknak, kereskedőknek. Mégpedig olyat, amit csak együttesen, előre gondolkozva oldhatunk meg. Lehetőleg úgy, hogy legközelebb november—december táján a disznóvágáshoz rizst keresőknek ne legyen okuk sem pletykára, sem panaszra. Gál Eszter Mesterek • A mester szó hallatán előfordul még, hogy a régi idők iparosa jut eszünkbe. Róla pedig legelőbb a nadrágszíj, meg a reszkető inasgyerek, akiből a gazdája a kor nevelési elveivel összhangban „igyekezett” embert faragni. Megborzongunk. Ám ha felbolyduló humanizmusunk miatt arról megfeledkezünk, hogy a régi iparosok milyen jól ismerték a szakmájukat, s általában milyen nagy használati értékű, jó termékeket készítettek, csak félig-igaz képet raktároztunk el róluk az emlékezetünkben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a keménykezű mesterektől a tanítványaik többnyire sikeresen vették át a kisipar legjobb szakmai hagyományait. Nekem egyébként mindannyiszor Miska bácsit idézi a mester szó, a foltozó susztert. Gyerekkoromban, már a fölszabadulás után, hozzá jártam javíttatni. Olcsón dolgozott. A toldás-foldáshoz nem új bőröket, hanem az ember lábát már cserbenhagyó cipők még ép részeit hasznosította. Üj anyagot akkoriban a magafajta falusi cipész nem is igen látott. Nagy szakértelemmel és szinte szeretettel vizsgálgatta „betegeit”, és a kuncsaftnak apróra elmagyarázta, mi a baj és mit lehet tenni ellene. Alig vártam, hogy elmehessek hozzá, olyan kedves ember volt, a magyarázatai pedig „szemelvények” lehettek volna az ízes magyar beszédre. S milyen remekül dolgozott! A patkószegező, talpaló, foltot öltögető néhai mester képére — úgy hiszem — meg lehetne alkotni napjaink javító szolgáltatást végző szakemberideálját. A kisiparosok — a főfoglalkozásúak, a nyugdíj melletti iparűzők, és a mellékfoglalkozású szolgáltató szakemberek — tevékenységét szabályozó állami rendelkezések abba az irányba hatnak, hogy a hozzá hasonló mesterek határozzák meg az Iparosság arculatát. A Kisiparosok Országos Szervezete pedig számos eszközével törekszik arra, hogy udvarias, jó minőségű munkát végző, és a törvényes haszonnal megelégedő szakemberek kerüljenek kötelékébe. A tisztesség útjáról letérő iparosokat a szervezet kiveti magából, s természetesen az iparengedélyüket is visszaveszik. # A KIOSZ megyei szervezetének számadatai nincsenek ugyan rá, nem is lehetnek, hogy a csaknem hatezres iparostáborban mekkora azok aránya, akik szakmailag igazán jól felkészültek, s a megrendelőket udvariasan szolgálják ki, tisztes haszon fejében. Az ismeretek és a lakossági panaszok elenyésző száma alapján mégis állítható: a többség már ilyen. Ebben nagy szerepe van annak a munkának, amelyet a harminc éve alapított demokratikus szellemű szervezet végez a cél érdekében. A KIOSZ kebelében rendszeresek a kisipari műhelyek működésére vonatkozó új rendelkezéseket ismertető előadások, a szakmai továbbfejlődést segítő rendezvények, sőt a politikai tájékoztatók is. A mester titulus nem minden iparost illet meg. Csak azt, aki sikeres vizsgát tett a mesterlevél megszerzésére. A KIOSZ megyei szervezete nem mindegyik, de jó néhány szakma mestereinek vizsgáztatását kezében tartja. A vizsgáztató bizottságok kisiparosokból és az állami vagy a szövetkezeti iparban dolgozó, kimagasló tudású szakemberekből állnak. A mes- ter címet nem csupán kisiparosok akarják megszerezni. Újabban sok szocialista brigádtag választja a szakmai tudás gyarapításának, és egyben önereje lemérésének ezt az útját. A vizsgát a szakmai tudást bővítő előkészítő tanfolyam előzi meg. • Pár éve nem mindennapos eset történt. A KIOSZ megyei szervezetéhez levél érkezett az NSZK-ból. Egy ott élő magyar azért fogott tollat, mert mester- vizsgát szeretett volna tenni Kecskeméten. Kérését azzal indokolta, hogy az anyanyelvén könnyebben át tudna esni a próbatételen. Az illetőt előjegyezték a szakmájában tartandó következő mester- vizsgára. Szabadságot vett ki, hazajött, és magyar mesterlevéllel a tarsolyában utazott vissza. Megkérdezték tőle: miért kell az neki? A mesterlevél megszerzése volt a feltétele, hogy a művezetői beosztásnak megfelelő munkakört odakinn betölthesse. Ennyit ér egy hazai mesterlevél külföldön. Idehaza is szakmai rangot jelent a mester cím, a szocialista szektorban is. Vannak olyan munkahelyek, amelyek a mesterlevéllel rendelkező dolgozókat előnyben részesítik a csoportvezetői, művezetői helyek betöltésénél. Ez nem véletlen, hiszen a mesterlevelet csak az tudja megszerezni, aki a szakmájában jártasabb az átlagos felkészültségű társainál. • Mesternek mégis — s gondolom, ez a jövőben is így lesz — a kisiparosokat tituláljuk. A párt XI. kongresszusa határozatának. szellemében azt várjuk tőlük, hogy nagy szakértelmüket — a szövetkezeti és az állami vállalatok mellett — elsősorban a lakossági javító szolgáltatásokban hasznosítsák. És természetesen azt, hogy a gyakorlati képzést tőlük kapó tanulóknak adják át a kisipar kitűnő árukészítő szakmai hagyományait is, mert az ügyes kezű mesterekre a jövőben is nagy szükségünk lesz. A. T. S. BESZÉLGETÉS AZ ÉPSZER-NÉL A művelődés munkahelyi feltételeiről A kultúra birtoklásának, a kulturáltság megszerzésének, a kulturálódásnak a lehetőségei, feltételei biztosítva vannak. Milyenek ezek a feltételek és lehetőségek a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalatnál? E kérdésre kerestünk választ a vállalat néhány vezetőjével — dr. Csikai Zsolt gazdasági igazgatóhelyettessel, Zacskó József szb-titkárral, Balogh András KISZ-titkárral és Lov- rity Sándor személyzeti-oktatási vezetővel — beszélgetve. Kiművelt emberfők, s még valami — Széchenyi szállóigévé lett mondását azzal egészítjük ki, hogy nekünk nemcsak a kiművelt emberfőkre, hanem a kiművelt kezekre is nagy szükségünk van. Ezt csak azért említem, mert nálunk a művelődés elsőrangú formája a szakmai képzés. Dr. Csikai Zsolt kezdi így a beszélgetést, s minden később elhangzó mondat, minden később előkeresett adat egy célt szolgált ezután: hogy helytálljon a sommás vélemény igazáért... Gyümölcsöző befektetés Tervrajzokat, színes fényképeket mutatnak, amelyekről felismerhetem a Lajosmizsén épült tanyai kollégiumot, a tiszaalpári művelődési házat, a kunszent- miklósi szociális épületet, s a nemrégiben átadott, kecskeméti Táncsics Mihály Kollégiumot. Igényes tervek, tetszetős kivitelezésben — nemcsak az adott falunak vagy városnak, de az egész megyének büszkeségei ezek a létesítmények. Az ÉPSZER dolgozói négy esztendővel ezelőtt még csak kétszázhúsz, az idén pedig már négyszáznyolcvan millió forintnyi értéket hoztak létre. Másként elmondva ez annyit jelent, hogy ma kétszer annyi korszerű iskolát, kollégiumot, munkásszállást, művelődési központot adnak át évente, mint négy esztendővel ezelőtt. — Talán nem lenne érdektelen eltűnődni, hogy ezzel hány embenek teremtettek lehetőséget az emberibb — a kulturáltabb! — életre, de mivel most a kulturálódás munkahelyi feltételeit kell számba vennünk elsősorban, másra hívnám fel az olvasó figyelmét: a több mint kétszeresére növekedett termelési értéket, a négy évvel ezelőttinél négyszázzal kevesebb — a hajdani ezerhétszáz helyett ezer- háromszáz — dolgozó hozta létre! A négy évvel ezelőtti, kilencmillió forinttal szemben az idén már mintegy hetvenmillió forintos nyereséggel zárták az évet! Hoyá mennek munka után? A hetvenből kétmillió-hatszázezer forintot fordít a vállalat jóléti és kulturális kiadásokra. A beszélgetés résztvevői figyelmeztetnek: ez az adat — önmagában — nem adhat reális képet a kulturáltabb munkakörülmények kialakítása érdekében tett anyagi erőfeszítésekről. Ide tartozik valamiképpen az a hétnyolcmillió forint is, amelyet szállítási költségként könyvelnek el. A vállalat munkaterülete: a megye északi — nagyobbik — fele, amelyen (Kunszentmiklóstól Soltvadkertig) több mint hatvan „élő” munkahelyet tartanak nyilván. E munkahelyeken zömmel bejáró munkások dolgoznak, akik a vállalat saját — szinte háztól- házig közlekedő — autóbuszaira szállnak fel hajnalonta. A jól fűtött, kényelmes autóbuszok jól fűtött, kényelmes munkahelyekre szállítják a dolgozókat. A Modul-rendszerű — tehát tetszés szerinti nagyságban ösz- szerakható — felvonulási épületek majd mindegyikében van öltöző, melegedő és villanybojler — tehát munka után meleg vízzel mosakodhat le mindenki. S itt kényes ponthoz érkeztünk: -munka után vajon hová mennek, mihez kezdenek az ÉPSZER dolgozói? ... Kilencven kérdésre egyetlen „igen” Mint fentebb már említettük, a vállalat ezerháromszáz dolgozójának zöme úgynevezett „két- lakl”, aki siet haza malacokat etetni, szőlőt permetezni, kukoricát törni. A vállalat vezetőinek becsületére legyen mondva: messzemenően megértik és tá• A mintegy negyvenmillió forintos költséggel épült munkásszálló egyik helyisége. (Straszer András felvétele.) életformát élő embereket, ám ugyanakkor — szintén nagyon helyesen! — abba sem tudnak beletörődni, hogy több mint háromszáz dolgozónak még ma sincs általános iskolai végzettsége. Szívesen áldoznának pénzt e szomorúan népes létszám csökkentésére, de az eredményesség ez ügyben nem csupán pénz kérdése: „Nemrégiben végeztem egy felmérést: a megkérdezett kilencven dolgozó közül csupán egy nyilatkozott úgy, hogy szeretne általános Iskolai végbizonyítványt szerezni” — mondja Lovrity Sándor személyzeti-oktatási vezető. Ezt a jelenséget figyelembe véve eredménynek kell tekintenünk, hogy jelenleg tizenheten járnak az általános Iskola hetedik vagy nyolcadik osztályába, s hogy jó néhányan — számuk olykor a százat is meghaladja — jelentkeznek évente a különböző szakmaszerző tanfolyamokra mogatják ezeket a szorgalmast. Középfokú oktatásban hetvenötén vesznek részt. A szak- szervezeti bizottság által szervezett politikai előadásokat több mint négyszázan hallgatják. „Most kezdjük érteni...” Ilyen szempontból különösen a fiatalok aktivitása jelentős, amiben viszont feltétlenül szerepet játszik az új KISZ-klub is. Mint Balogh András KISZ-titkár elmondta, a fiatalok már régen vágytak valamiféle „saját birodalomra”, amelynek két helyiségét most igyekeznek a lehető legjobban kihasználni. Igen jól működik például nyolc-tíz fia. tál részvételével a fotószakkör, és a hasonló számú fiatalt vonzó képzőművészeti kör. Ugyanez vonatkozik a sportéletre Is; ami szintén az utóbbi időben — egy új sportpálya átadását követően — lendült fel. Nemrégiben rendeztek például egy kispályás labdarúgó-bajnokságot, tizenkét csapat — tehát mintegy százhúsz játékos — részvételével. S ami régi gyakorlat: a szocialista brigádok veszik igénybe a vállalat autóbuszait, hétvégi kirándulások alkalmával. Ezzel kapcsolatosan jegyezte meg Zacskó József szb-titkár: „Az ilyen utakat eddig a brigádok maguk szervezték. Mostanában viszont sokat gondolkodunk azon, hogy a szakszervezeti bizottság átvállalja ezt a feladatot, s központilag szervez kirándulásokat. Abban a reményben, hogy tartalmasabbá tudjuk tenni ezeket a programokat. Jelenleg ugyanis általános gyakorlat, hogy a csoportok felkeresnek például egy gyógyfürdőt, majd utána — már útban hazafelé — valamelyik vendéglőben kötnek ki. Ez persze önmagában még nem lenne baj, ha mellette azért tudnának időt szakítani valamilyen kulturális élmény- szerzésre — mondjuk múzeumlátogatásra — Is. Sajnos, az ilyesmire már ritkán kerül sor. Fontosnak tartjuk, hogy a kirándulások programjába beleférjen ilyesmi is, csakúgy, mint azt, hogy a lakókocsikban legyen televízió, vagy hogy a munkás- szállásunk lakóinak ne kelljen messzire menniük, ha könyvet szeretnének kölcsönözni. Néhány évvel ezelőtt nem ismertünk persze ilyen gondokat, hiszen akkor a tervek teljesítése kötötte le minden energiánkat. Most, az utóbbi két-három évben sokat léptünk előre ezen a téren, s most kezdünk csak figyelni alaposabban és módszeresebben a dolgozóink művelődésére. Most kezdjük érteni: félsiker lenne minden eredményünk, ha ezen a területen egy helyben topognánk ...” Káposztás János
