Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-16 / 12. szám

1979. Jttiuár 16. • PETŐFI NÉPE • 9 Filmek ­társadalmi forgalmazásban „Tudjuk, hogy ma az emberek kevesebbet járnak moziba, mint másfél-két évtizeddel ezelőtt, pedig — mi úgy hisszük — a hol­nap mozija a televízió kor­szakában is olyan élményt adhat a nézőnek, amit máshol nem találhat meg. A hetvenes évek mozi­válságának igazi vesztese a magyar filmművészet. Szá­mos, szürke, vagy értékte­len magyar film készült, bennünket nem ezek sorsa izgat. Hogyan érvényesül­nek az értékek? Ügy érez­zük, a helyzet nem meg­nyugtató ...” Ezek a sorok egy propa­gandakiadványban olvas­hatók, amelynek aláírói: „a Fagyöngyök speciális forgalmazási akciójának el­indítói”. Néhányon: film­barátok, mozisok, népmű­velők, tanárok; akik hisz­nek Ember Judit rendező díjazott Tantörténet és Fa­gyöngyök című dokumen­tum-, illetve játékfilmjei­nek értékében, elhatároz­ták, hogy megpróbálják a szokványos forgalmazás­nál hatékonyabb módon a közönség elé juttatni a két említett alkotást. Hiszen mint írják: a tavaly ősszel vetített Fagyöngyök csen­des elfeledese példaszerűen állította elénk az ilyen és a hozzá hasonló értékes, de nem feltűnő filmek majdnem törvényszerű sor­sát. Január hónapban éppen ezért tehát egyéni módsze­rekkel, társadalmi forgal­mazási akciót terveznek a Balázs Béla Stúdió, a Hun­nia Játékfilm Stúdió, illet­ve a Kulturális Miniszté­rium támogatásával Buda­pesten, és az ország né­hány jelentősebb városá­val. Kecskeméten, a Városi Mozi épületében kialakí­tott politikai filmklubban is levetítik a két említett filmet, s ugyanitt Ember Judit rendező beszélget a ■ meghívottakkal, illetve oz.i , érdeklődőkkel. ano,j .1. C A megyei moziüzemi vál­lalat megértő támogatásá­val szervezett holnap dél­előtti filmbemutató több szempontból is érdekes él­ménynek ígérkezik. A ren­dezvény egy olyan ritka és sajátos közeget teremthet majd a vetítőteremben, amelyben csak gazdagod­hatnak a résztvevők: a film alkotói, e szokatlan forgalmazási módszer lel­kes pártolói, illetve szerve­zői, és a filmet szerető em­berek, akiknek figyelmét elkerülte a tavalyi műsor­rendi vetítés a megyeszék­helyi mozikban. P. M. Szabadszállás neves lakói ggjttaag Lexikonok, hibákkal * M mim Az egykori kiskun városok egyikében, Szabadszállás me­zővárosban, (illetve község­ben) az elmúlt évtizedek, év­századok alatt több olyan férfi és nő született, vágyéit rövidebb-hosszabb ideig, aki­re szívesen emlékszik az utó­kor. Közülük dióhéjban is­mertetjük néhánynak az életútját. Tóth Jánosné • Petőfi István. Dánoson az egyik földbirtokos­nál, későbbi apósánál dolgozott, mint nevelő. 1858-ban gazdatiszt lett Csákón. A későbbiek során ő lett Petőfi fiának, Zoltánnak a gyámja. Egy ideig költeményeket is írt. 1880-ban halt meg Csákón. Prielle Kornélia • Tóth Jánosné. Méhes Lídia, a későbbi Tóth Jánosné Szabadszálláson szüle­tett, 180 évvel ezelőtt, 1798. augusztus 29-én. Méltán megér­demli, hogy őt is a község jele­sei között említsük. Ugyanis az 1884-ben keltezett végrendeleté­vel megteremtette a szabadszál­lási óvodaügy alapját. Ebben egy házat és' egy birtokrészt hagyo­mányozott a létesítendő gyer­mekintézmény részére. Az ő ala­pítványának köszönhető, hogy később, halála után, 1891-ben megszületett az első óvoda Sza­badszálláson. A nemes lelkületű hagyományozó 1873. március 24-én halt meg, szülőfalujában. flfíVblI -.1 — «■» Petőfi István A nagy költő testvére, akihez a nevezgi.es, híres István öcsém­hez című költeményét írta, ugyancsak Szabadszálláson szüle­tett, 1825. augusztus 15-én. Az apa tönkremenése után ő nem tanulhatott tovább, ezért mészá­ros lett. A szabadságharcban kezdetben közlegényként vett részt, de a világosi fegyverleté­telt már századosként érte meg. Majd ezt követően közlegényként besorozták az osztrák hadsereg­be, ahonnan 1851-ben szabadult, de 1853-ban már összeesküvés gyanúja miatt elfogták és három évi kényszermunkára ítélték. Mi­után onnan kiszabadult, Pesten ügyvédi irodában dolgozott, majd * Prielle Kornélia. A nagy magyar színésznő 1826- ban Máramarosszigeten született. A hagyomány szerint apai ágon francia emigránsok leszármazott­ja, és anyai ágon közeli rokona Kilényi Dávid színigazgatónak, az országosan ismert neves szí­nésznő: Déryné sógorának. Már gyermekkorában fellépett mű­kedvelő előadásokon, és tizenöt éves korában tagja lett Szatmá- ron az egyik színtársulatnak. Az Ha az olvasónak egy név is­meretlenül cseng, vagy ha nem jut eszébe egy évszám, esetleg más egyéb adat, mit csinál? Megnézi a lexikonban. Mert ezek az ismeretek, fontos adatok leg­jobb tárházai. Legalább is ezt gondoljuk. Többnyire így is van. Hiszen az akadémiai szinten szerkesztett kiadványokat tudós szakemberek írják. Mégis: sajnos, akadnak problémák az ilyenek­kel is. Nézzünk néhány példát, ezúttal a legfrissebb lexikon lap­jairól. Olvasom a Néprajzi Lexikon­ban, hogy Erdélyi János esztéta, népköltészeti gyűjtő Nagykapo- son született. Az Irodalmi Le­xikon szerint viszont Kiskaposon. Melyik az igaz? Nagy Márton tanárról az egyik helyen azt ír­ják, hogy 1804. október 6-án született, a másik helyen, hogy október 5-én. Ugyancsak róla azt állítják, hogy 1858-tól kezdve volt a pesti piarista rendház főnöke, s azt is, hogy 1859-től. Vagy mit szóljunk ahhoz, ha a kecskeméti születésű (1890—1944) Braun Somáról azt olvassuk, hogy „tanár, szociológus, a mun­kásmozgalom propagandistája” (Néprajzi Lexikon), s hogy „iro­dalomtörténész, történész, műfor­dító” (Irodalmi Lexikon)? Nem kezdünk el vajon ennek láttán csodálkozni és méltatlankodni? De igen. Braun Somának úgy látszik, nincs szerencséje, jóval halála után a szerkesztőkkel. Az Irodalmi Lexikon szerint ugyan­is 1943-ban halt meg. Az Élet­rajzi Lexikon és Néprajzi Lexi­kon meg azt állítja, hogy 1944- ben. Ezután már nem csodálko­zunk, ha a „Kecskeméti Jelesek” című helyi kiadványban az áll, hogy meghalt 1942-ben. S hogy még egy ilyen példát említsünk: Fehér Péter pedagógus és pub­licista (1830—1876) az egyik ál­lítás szerint Kecskeméten, a másik szerint viszont Budapesten halt meg. Talán az efféle „apró-cseprő” hibák, pontatlanságok mellett még szembetűnőbb — és lehan­golóbb — azt tapasztalni, hogy arra érdemesek kimaradnak az ismeretek e legfontosabb tárhá­zaiból. Elég csak futó pillantást vetni például a Pedagógiai Le­xikon eddig megjelent három kö­tetére, s máris fájdalmas mu­lasztásokat tapasztalunk. Amilyen jó érzéssel alv.au.uk, hogy „A Kodály-módszer leg­tisztább megvalósulása a Kodály Zoltán által kezdeményezett is­kolatípusban, az 50-es évek ele­jén alakult ének-zenei általános iskolában követhető nyomon”, olyan elkedvetlenítő, hogy az or­szág első ilyen intézményét, a kecskemétit meg sem említik. Az északi fény szerkezete ő nevéhez fűződik hazai színját­szásunk akkori új korszakának megszületése. Nyolc évtizedre ter­jedő hosszú életéből 65 évet a színpadon töltött. Prielle Kornélia, a magyar színjátszás egyik nagy alakja, a Magyar Nemzeti Színház első örökös tagja 1906-ban halt meg Budapesten. Am nem sokkal ha­lála előtt, 19Ö5 karácsonyán férj­hez ment a szabadszállási szár­mazású Rozsnyai Kálmánhoz, aki feleségét Szabadszálláson temet- tette el. Jelenleg is ebben a köz­ségben látható a sírja. Pőcze Borbála • Pőcze Borbála. József Attila édesanyja, Pőcze Borbála ugyancsak Szabadszállá­son született, 1875-ben, A család­ja a török hódoltság alatt mene­kült el a Kiskunságból, majd a XVIII. században visszatelepült Szabadszállás községbe, mely (akkor még mezőváros volt). S idős Pőcze Imre, a „Dörmögő" néven emlegetett öreg, József Attila nagyapja egyike volt azon rokonoknak, akiknek szabadszál­lási házában a költő testvéreivel együtt gyakran megfordult gyer­mekkorában. Pőcze Borbála 1890-ben Pestre költözött, ahol egy ideig egy kocsmában cselédeskedett, a So­roksári 'út és a Haller utca sar­kán. Ezen a helyen ismerkedett meg a közelben dolgozó szappan­főző munkással, József Áronnal; későbbi férjével. Hat gyermekük közül hárman maradtak életben: Jolán, Eta, és Attila. A nagy köl­tő édesanyja 1919 decemberében halt meg. Tóth Sándor Az Inter kozmosz-programban részt vevő szocialista országok új kísérletbe kezdtek. A kísérlet célja, hogy teljes mélységében feltárják a Föld mágneses teré­ben zajló olyan jelenségek szer­kezetét, mint a mágneses viha­rok és az északi fény. Az Interkozmosz—18 műhold segítségével végzett kísérletek­Sem annak országszerte ismert és tekintélyes igazgatóját, Nemes- szeghy Lajosnét, akinek a tan­könyvéből pedig még a japán diákok is tanulnak, saját hazá­jukban ! Ha már Itt tartunk, megem­lítünk még néhány, szerintünk súlyos mulasztást. Nem szerepel a Pedagógiai — Lexikonban * nagyszerű Bellosics Bálint bajai igazgató; pedig az Életrajzi Le­xikon is haladó pedagógiai te­vékenységét emeli ki. O volt az* aki Magyarországon az elsők között szervezett Népfőiskolát! Így „bántak el” a már említett Fehér Péterrel is, aki az „Or­szágos Tanáregyesületi Közlöny” egykori szerkesztője volt. A» Életrajzi Lexikon tizennégy sor­ban méltatja életét, munkáját, * éppen a szakmai (a pedagógiai) lexikon nem tud róla. Gyors fel­sorolásban íme, még néhány, hiányzó név: Buday Dezső jog­akadémiai tanár; az országszerte ismert, nagy tekintélyű Böször­ményi Mihály, a magyar taní­tók országos egyesületének első elnöke (!); Magyar Ilona, Kos- suth-díjas kecskeméti tanítónő« tankönyvíró stb. S hasonló szer­kesztői mulasztást látunk má­sutt is. Nagy Márton múlt szá­zadi tudósról (Kalocsán is élt) éppen az Irodalmi Lexikon hall­gatja el, hogy Petőfi barátja volt! Végezetül még egyéb pontat­lanságokat is, csak úgy „kutya­futtából”: A pedagógusok egy­kori szervezetét az Életrajzi Le­xikon „Gyermektanulmányi Tár­saság”, a Pedagógiai Lexikon „Magyar Gyermek tanulmányi Társaság” néven említi; az Élet­rajzi Lexikon kiemeli, hogy Kö- vy Sándor jogtudós (1763—1829) tő műve, az „Elemente” 50 évig volt a legelterjedtebb jogi tan­könyv, s e tényt a szaklexikon meg sem említi; a kitűnően ta­nító Kövy fiktív vármegyéjének a neve az egyik helyen „Pán­cél”, a másik helyen pedig „Pán- tzél”. Ne folytassuk. Ennyi is ele­gendő tán annak bizonyítására« hogy egyes lexikonszerkesztők — sajnos — nem éppen a legna­gyobb gonddal .járnak el. Pedig már annak idején, egy-másfél évtizeddel ezelőtt, több helyen, lapunkban is bírálták az egyes lexikonokat, szembetűnő hibáik­ért, hiányosságaikért. Ügy hisz- szük, hogy a hibák orvoslására van lehetőség. Amikor a fejlő­dés, a gyors ütemű változások miatt pótköteteket szerkesztenek majd, gondolniuk kell az illeté­keseknek az időközben napfény­re került pontatlanságok kijaví­tására és a hiányok pótlására. Varga Mihály ben a szocialista országok tudo­mányos kollektívái — az SzTA Ionoszféra, Rádióhullám-terjedési és Földmágnesességi, a Moszkvai Egyetem Magfizikai, a CsTA Geofizikai, az NDK, Magyaror­szág, Lengyelország és Románia elektronikai kutatóintézeteinek szakemberei — vesznek részt. (BUDAPRESS—APN) Jerzy Edigey MacAreck FORDÍTOTTA: ííACOZd&S BÁBA MIHÁLY ^ 1. (1.) Mikor megérkeztem, egyene­sen a „Griff”-be mentem. A szim­patikus portásnő széttárta karját: — ön ma az ötvenedik, aki szoba után érdeklődik, nekünk meg egy szabad helyünk sincs. Szczecinben most négy kongresz- szus van. Minden szálloda a pad­lásig zsúfolt. — De hiszen minden kulcs itt lóg. — Mert az urak Miedzyzdrojéban tanácskoznak. Mindennap autó­buszokkal utaznak oda. Nálunk júniusban, júliusban és augusz­tusban állandóan kongresszusok vannak. — És télen? — Télen nyugalom van. A kong­resszusok akkor Zakopánéban, vagy Krinicében vannak. Végső esetben az alsó-sziléziai üdülő­helyeken. De hiszen a szerkesztő úr jól tudja ezt. így volt, és így lesz. Tudtam. Így hát csak károm­kodtam, és tovább indultam. Saj­nos, a portásnő igazat mondott. Mindegyikben ezt a választ kap­tam: — Még pótágyunk sincs! A legcsekélyebb reményem sem volt, amikor elmentem az utolsó szczecini szállodába. Bejárata előtt egy gyönyörű, hamuszínű Mercedes parkírozott. A recepcióban röviden közöl­ték, hogy a szálloda a külföldiek számára van fenntartva. Lengyel állampolgárnak csak kivételesen adnak ki szobát. De szezonban ez nagyon ritkán fordul elő. Alig­hanem az egyik szczecini híd alatt kell majd éjszakáznom. — Kié az a gyönyörű autó? — elegyedtem beszélgetésbe a por­tással, arra számítva, hogy ke­gyeibe fogad és megengedi, hogy a szálloda kis szalonjában egy kényelmesebb fotelban szundít­sak. — A Mercedes — válaszolt a portás áhítatosan — az amerikai Henry MacAreck tulajdona. Mis­ter MacAreck már néhány napja nálunk szórakozik. Gazdag ven­dég. Ez a kiegészítés teljesen feles­leges volt. Tudtam, hogy egy ilyen autó tulajdonosa biztosan nem postás és nem is kalauz. — O, éppen most jön le a lép­csőn — súgta a portás, ugyanak­kor mély meghajlással köszöntöt­te a magas borravalót adó ven­déget. A lépcsőn egy ötven év körüli világos hajú, jóképű kreol bőrű férfi jött lefelé. Mozdulatai ener­gikusak voltak. Az amerikai könnyű, hamuszür­ke öltönyben közeledett, letette a kulcsot a pultra és angolul szólt a portásnak. Ebben a pillanatban ismertem fel. Hiszen ez semmiféle mister Henry MacAreck, ahogyan a por­tás mondta, hanem Henio Maka- rek, a hajdani iskolatársam. Egy padban ültünk a varsói Mikolaj Rey Gimnáziumban. A jövevény szintén megismert. A mosoly elöntötte az arcát. Vál­lon veregetett, és azt mondta: — Mister George Edigey? Yes? — és már lengyelül tette hozzá: — Hogy vagy, öreg bika? Egymás karjaiba vetettük ma­gunkat. Az előkelő portás nem tudta eltitkolni csodálkozását, és felháborodását. Hogyan lehetsé­ges ez, hogy egy amerikai millio­mos az első jöttment varsói fir- kásznak a nyakába ugorjon? Egy olyannak, akinek még rendelt szobája sincs? — Mit csinálsz Szczecinben? — kérdeztem az érzelmes üdvözlés után. — Eljöttem meglátogatni a ha­zámat. 1939 óta először. Szczeci­nig jutottam el. Itt maradtam. Szerelmes vagyok ebbe a város­ba, és nem tudok innen elsza­kadni. Már négy napja itt ülök. És te mit csinálsz itt? Itt laksz? — Nem. Egy bírósági tárgyalás­ra utaztam ide. Újságíró vagyok, és Varsóban lakom. Egy órája repültem ide, de hiába jártam sorra a szállodákat. Azt hiszem, a híd alatt kell töltenem az éjsza­kát. Henry MacAreck elnevette ma­gát. — Kérek ennek az úrnak elő­készíteni egy szobát — fordult a portáshoz. — Nehéz lesz, elnök úr — ma­gyarázta a portás —, minden szo­bánk foglalt. — Ne szédítsenek, ilyen mesé­ket a gyermekeinek mesélhet, de nem nekem. Most vacsorázni me­gyünk. Visszajövetelünk előtt en­nek az úrnak a csomagjai már legyenek a szobájában. Érthető? A'z előkelő portás mélyen meg­hajolt. — Mit meg nem teszek én az elnök úrért. Habár, istenemre mondom, az állásomat kockázta­tom. Kénytelen leszek az NSZK- beli uraktól elnézést kérni és a negyedik emeletre költöztetni őket. — Nos, ezt értem! Ezt szeretem 1 Ez az öné — MacAreck hanyag mozdulattal a zsebébe nyúlt és a pultra dobott egy négyrétbe haj­tott zöld színű papírpénzt. Vil­lámgyorsan eltűnt a portás ki­nyújtott tenyerében. Hajdanvolt osztálytársam sem­mit sem változott. Megmaradt magabiztos, parancsoló hangú, imponáló emberkének. Biztos va­gyok benne, hogy ugyanezzel a gesztussal dobná oda a portásnak az ötdollárost, még akkor is, ha nem lenne oly gyönyörű Merce­desé, és az a bankjegy az utolsó lenne a zsebében. Alig jelentünk meg a szállodai étteremben, a főpincér, mintha földből nőtt volna ki, udvarias mozdulattal asztalt mutatott ne­künk. Még le sem ültünk, amikor két pincér már adta át az étlapot és az itallapot. — Drága, öreg ország — érzé­kenyedéit el Henio. — Milyen udvariasak mindenütt, és milyen gyors a kiszolgálás. Talán Len­gyelországban vannak a leggyor­sabb és legjobb pincérek az egész világon. Egyszerűen kitalálják az ember gondolatait. Rápillantott az étlapra és leté­ve így szólt a pincérhez: — Minek fárasszuk magunkat? Kérem, hozzon nekünk két kü­lönlegesen jó vacsorát. Találkoz­tam egy régi barátommal, akit huszonhárom éve nem láttam. Méltóan akarjuk ezt a találko­zást megünnepelni. Ételből és Italból a legjobbat hozzák. De semmiféle konyakdV és más ke­veréket, hanem becsületes len­gyel vodkát. Egy pillanattal később az asz­talt megrakták a legkülönfélébb finom falatokkal, az ezüst kis vödörből pedig kikandikáltak a legkitűnőbb italos üvegek nya­kai ... Henio álmodozó tekintettel folytatta: — Amerikában a pincér grima­szokat vágna és szemrehányást tenne a vendégnek, hogy nem tud választani az étlapból, itt pe­dig illedelmesen, udvariasan és gyorsan az egész asztalt megté­rítették. így van ez Lengyelor­szágban mindenütt, az első pilla­nattól kezdve, ahogy átléptem a határt. Az első benzinkútnál, amelyikre rábukkantam, még csak meg sem kérdezték, hogy kí­vánom-e, tehát teljesen érdek nél­kül megmosták az autót, és ki­cserélték az olajat. Számlát sem állítottak ki, csak meghajoltak és jó utat kívántak. Amikor pedig adtam nekik tíz dollárt, maga a vezető ugrott elő kis irodájából, és amíg a kocsi a kanyarban el nem tűnt, mindannyian integet­tek utánam. A szállodában meg milyen kedvesek és rendesek! Egyenesen Franciaországból uta­zom, ahol borravaló nélkül senki semmit se csinál. Mindenütt csak — „pourboire” és „pourboire”. Itt azonban az emberek mosolygó­sak. vidámak. Néhány ötdollárost osztottam szét. Franciaországban egy portás megsértődne, ha ily&n kis borravalót adnék neki, Szcze­cinben pedig mindenki fincsor nélkül elfogadja. Még elégedet­tek is. Láttad, mennyire igyeke­zett az a pasas, hogy szobát ke­rítsen neked? Micsoda ország, micsoda nagyszerű ország! (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents