Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-11 / 8. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1979. január 11. Aláírták a magyar-jugoszláv árucsere- és szolgáltatás­forgalmi jegyzőkönyvet Az 1979. január 4—9. között Budapesten folytatott tárgyalá­sok eredményeként szerdán a Külkereskedelmi Minisztérium­ban Tordai Jenő külkereskedel­mi miniszterhelyettes és Alija Basics jugoszláv külkereskedel­mi miniszterhelyettes aláírták az 1979. évi magyar—jugoszláv áru­csere- és szolgáltatásforgalomról szóló jegyzőkönyvet. A jegyző­könyv a két ország közötti áru­csere-forgalmat 445 millió dol­lárban, a szolgáltatásforgalom­mal együtt pedig közel 600 mil­lió dollárban irányozza elő, ami az 1978. évihez viszonyítva 24 százalékkal magasabb. Az 1979. évi gépipari forgalom előirány­zata 36 százalékkal nagyobb az 1976—1980. évi hosszú lejáratú egyezményben meghatározottnál. A tervezett áruforgalom mintegy 40 százalékát a kooperációs és szakosítási együttműködéssel kapcsolatos szállítások — gép­ipar, papír- és műtrágyagyártás, vaskohászat — teszik ki. A for­galom jelentős növekedését irá­nyozzák elő a színesfémkohásza­ti, a vegyi- és ásványbányászati anyagok, valamint a mezőgazda- sági és élelmiszeripari termékek szállításában. A hosszú lejáratú előirányzatoknak megfelelően tervezik a közfogyasztási ipar­cikkeknek a határ menti területek közötti cseréjét. Alija Basics ju­goszláv külkereskedelmi minisz­terhelyettes a tárgyalások befe­jeztével elutazott hazánkból. (MTI) események sorokban WASHINGTON _________________ Az Egyesült Államok három to­vábbi hadihajót küldött „csend­ben” az Indiai-óceán térségébe, hogy „megnyugtassa” az iráni fej­lemények kiterjedése miatt aggó­dó arab rendszereket — jelentet­te szerdán a The Baltimore Sun. BELGRAD______________________ A Duna jugoszláv szakaszán kedden munkába állt két magyar jégtörő hajó Daljnál szétrombol­ta a mintegy 10 kilométeres hosz- szúságban kialakult jégdugót, és kimentette a befagyott „Verusa” vontatóhajót, uszályait és legény­ségét. Leonyid Brezsnyev amerikai szenátorokat fogadott MOSZKVA A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti normális, pozitív kapcsolatoknak a békére és a há­borús veszély kiküszöbölésére gya­korolt nagy jelentőségét hangsú­lyozta Leonyid Brezsnyev ameri­kai szenátorokkal beszélgetve. Az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Leg-v felsőbb Tanácsa Elnökségének, el­nöke szerdán a Kremlben fogadta az amerikai szenátus több tagját. A küldöttség Howard Baker szená­tor vezetésével az Interparlamen­táris Unió szovjet tagozatának meghívására tartózkodik a Szov­jetunióban. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere is. A megbeszélésen a szovjet— amerikai kapcsolatok és a nem­zetközi helyzet időszerű kérdé­seiről volt szó. Brezsnyev kijelentette: korunk­ban minden embernek — politi­kai nézeteitől és meggyőződésé­től függetlenül — egyesítenie kell erőfeszítéseit a béke megőrzése, a rakéta-nukleáris katasztrófa elhá­rítása közös óhajából kiindulva. A béke megőrzésének és megszilár­dításának érdekeiből következik, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatait a felek egyenlőségének és egyenlő bizton­ságának alapjára kell felépíteni. A Szovjetunió következetesen ál­lást foglal amellett, hogy ezen az alapon jussanak megállapodásra az enyhülési folyamat megszilár­dításának konkrét kérdéseiből, a fegyverzet — mind a nukleáris, mind pedig a hagyományos fegy­verzet — korlátozásáról és végső­soron felszámolásáról. Leonyid Brezsnyev megerősítet­te, hogy amennyiben az amerikai fél is kész erre, a Szovjetunió a maga részéről konstruktív, kölcsö­nösen elfogadható módon kívánja fejleszteni kapcsolatait az Egye­sült Államokkal a legkülönbözőbb területeken. Nagy lépést jefente- ne ebben az irányban a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodás mielőbbi megkötése. Az amerikai szenátorok a ma­guk részéről ugyancsak kierrvel- ték, hogy milyen fontosak a szov­jet—amerikai kapcsolatok a je­lenlegi nemzetközi fejlődés szem­pontjából, és állást foglaltak amellett, hogy — függetlenül a számos kérdésben fennálló nézet- különbségektől — a két fél foly­tassa erőfeszítéseit annak érdeké­ben, hogy megtalálja a problé­mák kölcsönösen elfogadható meg­oldásához vezető utat. A szenátorok végezetül köszö­netét mondtak Leonyid Brezs- nyevnek a nyílt és átfogó eszme­cseréért. (MTI) NAPI KOMMENTÁR Ez a hír csakugyan megerősí­tésre szorult, annyira nehéz el­hinni. Még akkor is, ha ^pekin­gi vendégkönyv jó néhány fur­csa bejegyzést tartalmaz. Franz- Josef Strauss, a bajor CSU ve­zére például kétszer is vendéges­kedett Kínában. Mi több, a re­pülőtéren és programjai lebo­nyolítása során államfőnek ki­járó ceremóniában részesítették házigazdái. Kína szuverén állam, s a pe­kingi vezetők azt látnak vendé­gül, akit csak akarnak. Ebbe valóban senkinek nincs beleszó­lása. Azt azonban a világ köz­véleménye aligha hagyja meg­jegyzés nélkül, hogy vendéglis­tájukra most olyan személy neve is fölkerült, akit a földkerekség csaknem valamennyi államában a nemkívánatos elemek listáján tartanak nyilván. Pinochetről, Chile diktátoráról van, szó. Mivelhogy a legfrissebb jelentések szerint a latin-ameri­kai ország pekingi nagykövete a minap megerősítette: Au gusto Pinochet Kínába látogat. Hát ez a bejelentés csakugyan megerősí­tésre szorult. Nehéz ugyanis be­letörődni, hogy a magukat kom­munistáknak valló — valójában soviniszta, hegemonista politikát folytató — pekingi politikusok olyan fasiszta tábornokot, tömeg­gyilkosságokért felelős diktátort tüntetnek ki meghívásukkal, aki éppen a baloldaliak, a nép leg­jobb fiai, a chilei kommunisták ................. • «..• • •«‘»‘wv.iv'.va»» ^-íí;«*-v.vv.v.v.v. • s zázainak és ezreinek az életé­re tört. Nem könnyű magyaráza­tot találni Kína eljárására, ha azt mérlegeljük, hogy a monoklis tábornokot sehol a világon nem fogadják. Igaz, a meghívás nem nélkü­löz bizonyos előzményeket. Kína és Chile kapcsolatai — mint a már idézett nagykövet kijelentet­te — minden szempontból kivá­lóak. Peking az elsők között egy­millió dolláros hitelt nyújtott a juntának, s a gazdasági együtt­működés az elmúlt években len­dületesen fejlődött. A kínai ve­zetés az idén minden koráb­binál több küldöttséget meneszt Chilébe, nyilván a gazdasági és a politikai kapcsolatok megszi­lárdítására. Ezt a célt szolgálja majd Pi­nochet pekingi látogatása is. S nem lehet kétségünk afelől, hogy. a diktátor és tárgyalópartnerei — a hivatalos komünikék nyel­vén szólva — a világpolitika sok vonatkozásában azonos állás-' pontra jutnak. Ami a szovjet- ellenességet az imperialista po­litika támogatását illeti, bizonyo­san. Peking néhány korábbi ven­dége is megszerezte ezt az örö­met házigazdáinak. Miért lenne éppen Pinochet a kivétel? A meghívás kapcsán a köz­mondás jut eszünkbe: madarat tolláról, embert barátjáról lehet fölismerni... Gy. D. Waldheim elutazott Kubából HAVANNA Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti: Havannában tett sikeres, há­romnapos látogatása vésziével kedden elutazott a kubai fővá­rosból Kurt Waldheim, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének fő­titkára. Az ENSZ főtitkárát Havanná­ból való elutazásakor Fidel Cast­ro kubai állam- és kormányfő és több más vezető személyiség búcsúztatta. Kurt Waldheim látogatása so­rán átfogó megbeszéléseket foly­tatott Fidel Castro államfővel és más kubai vezetőkkel, elsősor­ban az el, nem kötelezett orszá­gok ez évi, Havannába tervezett csúcsértekezletével, valamint a mozgalom általános helyzetével ö.sp^sefügjgő, kérdésekről. A nem­zetközi politika fő kérdéseit át­tekintve Fidel Castro részletesen ismertette Kuba álláspontját a Közel-Kelet és az afrikai konti­nens problémáiról. Az ENSZ fő­titkára megértést tanúsított a KŐi- bai Köztársaság külpolitikája, az el nem kötelezett országok moz­galmában játszott szerepe iránt. A megbeszéléseken a kambod­zsai forradalmi, hazafias erők győzelme jelentőségének megfe­lelő súllyal kapott helyet. GÁZ, CELLULÓZ, AZBESZT A barátság építkezései A Szovjetunió külkereskedelmi kapcsolataiban a KGST-partne- rek aránya szakadatlanul növek­szik. 1979-ben a múlt évi 59 százalékkal szemben eléri a 61 százalékot. A KGST tevékeny­ségének központi kérdése az együttműködés három hosszú tá­vú célprogramjának megvalósí­tása és újak kidolgozása. Ebben az irányban munkálkodik majd a Szovjetunió és valamennyi KGST-partnere 1979-ben. A lé­nyeg a termelés szakosítása és kooperálása a legfontosabb gaz­dasági ágakban. A KGST-orszá- gok továbbra is közösen munkál­kodnak egyes szovjet iparágak termelési kapacitásának fejlesz­tésén, amelyeknek termékéből jelentős mértékben fejleszthető majd a testvérországok gazdasá­ga; Az ötéves tervidőszak har­madik évében, mint fontos KGST-létesítményt, üzembe he­lyezték a Szövetség gázvezetéket, a 750 kilovoltos Vinnyica—Al- bertirsa elektromos távvezetéket, a szovjet—bolgár tengeri komp­járatot, a szovjet—román vízi­erőművet a Prut folyón, valamint az „Erdenet” szovjet—mongol kombinát első részlegét. 1979- ben folytatódnak a hasonló in­tegrációs nagyberuházások. Az első közöttük a Szövetség gáz­vezeték teljes befejezése. Meg­kezdi próbaüzemelését az uszty- ilimszki faipari és cellulózkom­binát, felépül az azbesztüzem a kijembaji ércdúsító kombinátban. Ezek a barátság építkezései. A Szovjetunió, más államok­hoz hasonlóan, igyekszik kiak­názni a nemzetközi munkameg­osztás előnyeit. 1979-ben tovább is intenzíven fejleszti kapcso­latait a Nyugattal. Hiszen a bi­zalom politikai légkörének meg­teremtése és az üzleti együttmű­• A bogorodcsányl kompresszorállomás vezérlőterme. • Gázvezeték építése a Kárpátokban. ködés kiszélesítése két, egymás­ra kedvezően ható folyamat. A gyakorlat szerint a hosszú távú együttműködés új formái a hagyományos kereskedelem ke­retein túl — igen hatékonyak. Gondolunk itt a kompenzációs megállapodásokra, a különböző ipari kooperációkra, a közös tu­dományos kutatásokra. Ebben az évben a tőkés or­szágok kompenzációs alapon vegyipari berendezéseket és anyagokat, színesfémipari beren­dezéseket szállítanak a Szovjet­uniónak. Moszkva ezért külön­féle nyersanyagokkal fizet. Az optimális munkamegosztás érdekében a Szovjetunió célul tűzte ki, hogy növelje a gépek és berendezések exportjának ará­nyát. így például az 1979-es szovjet—finn áruszállítási jegy­zőkönyv szerint növekszik a szovjet berendezések finn im­portja. (APN—KS) KISLEXIKON Kambodzsa újrafelszabadulása 1979. január 7-én a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront csapa­tai elfoglalták Phnom Penh-t és ezzel megdöntötték a reakciós Pol Pót—leng Sary klikk hatal­mát. A december közepéén — a szé­les körű népi felkelés adminiszt­rációs irányítójaként — megala­kult KNEF felhívására országos méretű fegyveres felkelés rob­bant ki, amelynek ereje néhány hét alatt elsöpörte a reakciós klikk uralmát. Ez a győzelem lehetővé teszi, hogy Kambodzsa újra békeszerető, demokratikus állammá, váljék. Az 1975-ös nagy népi offenzíva győzelme után, amely az Ame- rika-barát Lón Nol-rezsimet dön­tötte meg, joggal várta a világ egy új népi Kambodzsa létrejöt­tét. De az új rendszer koncentrációs táborrá változtatta az országot, súlyos bűnöket követett el orszá­ga népe ellen, sok százezer kam­bodzsait menekültté, hontalanná tett, akik a népirtás elől mene­kültek külföldre. Kína támoga­tásával agressziót követett el Vietnam ellen, s minden fórumon a béke, az emberi haladás ellen lépett fel. A győzelem új távlatokat nyit nemcsak Kambodzsa, de egész Indokína történetében, sőt ez az esemény az erőviszonyok megvál­tozását is jelenti e robbanásve­szélyes térség helyeztében. — TERRA — Országos tanácskozás Gödöllőn (Folytatás az 1. oldalról.) valamint párt-, állami és társa­dalmi szervezetek, a MÉM és a társtárcák! képviselői vésznek részt, megjelent és felszólalt Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára. Romány Pál a múlt esztendő eredményeiről szólva megállapí­totta: a mezőgazdaság a tervnek megfelelően növelte termelését a leglényegesebb ágazatokban. Em­lékeztetett arra, hogy a növény- termesztés és az állattenyésztés együttes, évi bruttó termelési értéke mintegy négymilliárd fo­rinttal haladta meg az eddigi legmagasabb termelési értéket, vagyis 180 milliárd forintot számlál 1976. évi változatlan áron. Jellemző ebben az állatte­nyésztés növekedése, amely az évtized legalacsonyabb — 1970. évi — állattenyésztési termelési értékét tavaly már több mint 20 milliárd forinttal haladta meg. Ez mintegy 40 százalékos növekedésnek felel meg 8 esz­tendő alatt. Szólt a miniszter a gondokról is, egyebek között arról, hogy a hatékonyság javulása az elmúlt évben sem volt kielégítő ütemű, a szántóterület — pótolhatatlan veszteségként — az elmúlt év­ben is gyorsabban csökkent a tervben számítottnál. A termés­hozamok és a ráfordítások ked­vezőtlen alakulása miatt a vál­lalati eredmények az állami gaz­daságok és a szövetkezetek egy részénél várhatóan alatta marad az 1977. évinek. Az idei teendőkről szólva Ro­mány Pál emlékeztetett rá, hogy az 1979-es tervben a mezőgazda­ság 3—3,5 százalékos termelés- növekedéssel szerepel. A növény- termesztésben 5, az állattenyész­tésben 2 százalékos emelkedést^ kell elérnünk. A többi között, szólt arról, hogy a kukorica ve­tésterülete az elmúlt..négy,.évben., egyszer sem érte el a tervezet­tet. Ezt az elmaradást a szántó- területek csökkenése nem indo­kolja, a takarmánymérleg pedig megsínyli az elfordulást a kuko­ricától. Az idén csaknem 1,4 mil­lió hektáron, a tavalyinál mint­egy 10 százalékkal nagyobb te­rületen kell a kukorica magját földbe tenni, s hektáronként fél mázsával nagyobb átlagtermést tervezünk. A szarvasmarhatartásban a húshasznú tehénállomány gyor­sabb ütemű növelésére, a szapo­rulat eredményének javítására, az elhullások csökkentésére van szükség. Fontos, hogy a kister­melők tehénállományának te­nyésztési feladataival is törődje­nek az irányító szervek. A tudomány és a gyakorlat közötti jobb kapcsolatok nélkül — hangsúlyozta végül a minisz­ter — sem a struktúrafejlesz­tést, sem a műszaki-technikai haladást nem tudjuk a szükség ges mértékben meggyorsítani. Ebből oktatási-képzési rendsze­rünknek is többet kell vállalnia. Az országos tanácskozás első napján Szabó István, a Terme­lőszövetkezetek Országos Taná­csának elnöke, a nádudvari Vö­rös Csillag Tsz elnöke a gazda­sági együttműködések helyzetéről és feladatairól tartott előadást. Váncsa Jenő miniszterhelyettes előadásában a gazdaságos hozam- növelés termelésszervezési tarta­lékairól és a termelési rendsze­rekről szólt. A három előadást csütörtökön vita és konzultáció követi. (MTI) Ülést tartott az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa A belföldi áruértékesítés, a la­kosság részére nyújtott szolgál­tatások tervezettet meghaladó mértékű fejlődése, az exportki­szállítások előirányzatot megkö­zelítő teljesítése — ebben foglal­ható össze az ipari szövetkezetek múlt évi tevékenységének gyors­mérlege. Az alaposabb, részle­tesebb elemzésre az országos ta­nács szerdai ülésén került sor, ahol, megfogalmazták 1979 leg­fontosabb teendőit is. Az árutermelők számolnak az­zal, hogy a gazdaságtalan terme­lés visszaszorítása nyomán a szö­vetkezetek egy részénél gyors fejlődésre nyílik majd lehetőség. Változatlanul fontos feladatnak tartják az ipari szövetkezetek és az'állami vállalatok, valamint a szövetkezetek egymás közötti ter­melési kapcsolatainak bővítését. Az építőipari szövetkezetek úgy kívánják alakítani termelésük szerkezetét, hogy az építés-szere­lési munkákon belül fokozódjék a fenntartási építés, s csökken­jen a beruházási jellegű munkák aránya. A szolgáltatásokon belül is az építőipari karbantartás gyors ütemű növelése az egyik legfon­tosabb feladat. Emellett bővítik a gépjármű, valamint a háztar­tási és híradástechnikai cikkek szervizeinek hálózatát, szaporod­nak a mosó-vegytisztító szalo­nok is, szolgáltató fiókok, fény­képész műtermek, fodrászüzletek egész sorát korszerűsítik az idén. Ezen az ülésen határozták el a RAMOVILL Szolgáltató Szövet­kezeti Vállalat megalakítását is. (MTI) Madarat tolláról...

Next

/
Thumbnails
Contents