Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. Január 7. • PETŐFI NÉPE • 3 Taxi van? Otött-kopott, horpadt telefondoboz árválkodik a kecskeméti nagyá'llomás előtti járdaszigeten. Valamikor készülék is volt benne; és mellette vártak utasra a jellegzetes pepita kockás kocsik. Mostanában azonban legföljebb az utas várakozik ott — mindhiába. Nemhogy állandó bérkocsi nincs, de még az érkező vonathoz sem jön taxi. Elég-e a kevés Az utas tehát háborog: — Talán nincs elég taxi? — Sőt — véli egy rutinos pilóta. — Sok is! Meghökkentően magabiztos a válasz, aminél már csak a magyarázat veszi kevésbé figyelembe az utazó- közönség igényeit. Íme: — Ha több taxi lenne, még nehezebbé válna a norma teljesítése — tesz pontot egy meg sem kezdett vita végére a sofőr. És az ő szemszögéből — Kecskemét 31 taxisa nézőpontjából — igaza van. De! A megyeszékhely majd’ százezer lakosát — a lehetséges taxiutasokat — cseppet sem érdekli a bérkocsi normája, különösen akkor, ha a kocsiból kiszállván borravalóval is honorálja a taxis szolgálatait. — Kecskemét 24 taxija képes megoldani a ráháruló feladatokat — szögezi le rögtön az elején Torna László, a taxigazda 9-es Volán osztályvezetője. — Nem vitás, hogy bizonyos rendkívüli alkalmakkor nem tudjuk kielégíteni az igényeket. A 24 kocsiból azonban a város útjain — átlagosan — 15—16 fut egyidőben. Hét taxi ugyan váltóban dolgozik, azaz egy autónak két sofőrje van, de ugyanakkor a kocsik fele pihen. Bonyolítja a helyzetet az önvezénylés, az, hogy ki-ki saját maga dönti el, mikor akar dolgozni. Ezért is ajánlotta fel a szolnoki Szövtaxi, hogy Bács-Kiskunban, így természetesen Kecskeméten is üzemeltetne jó néhány járművet. Az ajánlkozás mindeddig hiábavaló volt. Mindazonáltal maga a tény, az hogy egy konkurrens cég hajlandó lenne ide eljönni, önmagáért beszél. Mint ahogy az is, hogy Kecskeméten is akad még maszek taxi... A ráfizetés... Miért és hogyan érné meg a Szövtaxinak a kecskeméti „fiókvállalat” üzemeltetése, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a helyi taxisok szerint nehéz á vállalat szabta bevételeket hozni. — Egy fuvar a Honvéd Kórházig tiszta ráfizetés a taxivezetőnek — kesereg Kiovszki György taxivezető. — Kifelé rövid az út, és a viteldíj csak 12 forint. A visszaúton azonban akkorát kell kerülni a taxiállomásig (mivel mindenképpen oda kell visszamenni), hogy az egész ügyletre 4 forintot fizetek rá. Ebből aztán nemigen jön össze január 1-től már havi 15 500 forint, amit a vállalatnak kell befizetni. Könnyebb a helyzetünk, ha elmegyünk túrára. Itt tudjuk kiegyenlíteni a veszteséget. Ez jobbára csak a tapasztalt, öreg pilóták által kihasználható lehetőség: őket ismerik és hívják. A Váltósok azonban eleve nehezebben vállalnak túrát, mert nekik meghatározott időben, feltankoltan át kell adni a kocsit a társnak. De nemcsak ez a kötöttség nehezíti a helyzetüket. Néha hiányzik a munkatársi összhang is. — Már a legelső váltópárnak is tagja voltam, ezzel a feltétellel vettek fel taxisnak — kormányozza az uszoda melletti néptelen parkolóba a 15-ös sárga Zsigát Balanyi Ferenc. — A váltótársammal 0 Most éppen van. azonban nem jöttünk ki. Azóta már másik kocsin dolgozom, és a mostani társammal tökéletesen megértjük egymást. ...meg a borravaló — Azelőtt is személygépkocsit vezetett. Miért lett taxis? — Régi munkahelyemen keveset kerestem, és nagyon sok volt az üres, várakozással eltöltött idő. Most ugyan többet dolgozom, de több a pénzem is — dől hátra az ülésen. — Persze nem az alapfizetés a sok. Taxizni csak a borravalóért érdemes. Ez nappal kevesebb, éjszaka több. De már nem úgy van, mint régen, amikor fogalom volt ha elment valaki taxisnak. Csak a kívülállók gondolják ma is aranybányának a munkánkat. Több, újonnan belépett fiatal pilóta itt is hagyta a vállalatot. Valószínűleg mást képzeltek, mint amit tapasztaltak. Nincs ok az aggodalomra, taxisaink szépen megélnek — billenti helyre az ügyet Torna László. — Naponta keresünk buszvezetőt, hirdetjük az újságban, 7—8 ezer forintos fizetést kínálunk — és mégsem tülekednek. Taxisofőrnek viszont mindig akad bőven jelentkező .annak ellenére, hogy kevésszer találnak 3 ezer forintnál többet a borítékban. Igaz kötetlen a munkaidő, nagyobb a szabadság, de nemcsak ez teszi ilyen vonzóvá a taxizást. * Az év végéig minden kocsiba beszerelik az URH- adó-vevőt, amin keresztül a sofőrök kapcsolatot tarthatnak egymással. A rádió-összeköttetés révén 1 tervszerűbbé, összehangoltabbá válhat a munka is. A rádiók beépítése hamarosan valóság lesz, a széchenyivárosi alközpont létesítése azonban csak javaslat volt — amit az illetékesek elvetettek. Érdemes lenne újra megvizsgálni, mi több: felülvizsgálni a döntést. Néhány taxis — főként a kezdeményezők — vállalkoznának ottani szolgálatra, és erre a célra minden bizonnyal a posta is adna egy telefont. Növelni kellene a kocsik számát — ha már nincs Szövtaxi. ‘Ügy gondolom, nem teljesíthetetlen az a kívánság sem, hogy legyen kocsi — legalább egy — a vasútállomáson. Megértjük a taxisok — taxivezetők és vezetőik gondjait, ismerjük munkájuk nehézségét, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a taxi szolgáltatás. Mint ilyen — alkalmazkodjék jobban a lakosság igényeihez. Mert: az utas fizet, és nem — vagy nem elsősorban — a kocsik oldalán levő emblémát nézi, felőle lehet a jármű Volán-, vagy Szövtaxi. Számára egy a fontos, hogy pontosan, idejében a kívánt helyre vigyék. És ehhez — úgy tűnik — több taxi kell! Váczi Tamás A pártmunka tervezéséről \ A XI. kongresszus megkülönböztetett figyelme't fordított az irányító pártszervek, pártalapszer- vezetek tervező, szervező és a feladatok megvalósítását ellenőrző munkájára. A határozat e részének folyamatos és következetes végrehajtása érdekében a jövőben még inkább össze kell kapcsolnunk az ideológiai, politikai irányító tevékenységet a határozatok végrehajtásának tervezésével, szervezésével és az eddigieknél még hatékonyabbban a folyamatos ellenőrzéssel is. Nem közömbös számunkra, hogy a pártmunka célszerű tervezésével folyamatosabb lehetőség adódik a kezdeményezőkészség kibontakoztatására, szélesebb utat nyit a kommunista közösségek kollektív politikai felelősségvállalásának fejlődéséhez. Megnövekedett feladataink sikeres teljesítéséhez, a párt vezető szerepének maradéktalan érvényesüléséhez mindez elengedhetetlen. Most, az év elején különösen időszerű figyelnünk a tervszerűségre, a tervezés munkájára, hiszen pártalapszervezeteink a közeljövőben fontos eseményhez érnek — az éves munkát értékelő beszámoló taggyűlések lebonyolításához. Folyamatos program E fórumokon az elvégzett számbavételén, minősítésén túl, állást kell foglalni a következő időszak legfőbb akcióit, tennivalóit illetően. Meg kell tervezni a helyi sajátosságok figyelembevételével azt a folyamatos politikai programot, amely alkalmas mozgási keretet biztosít a párt politikájának gyakorlati végrehajtásához az adott működési területen. Tervező, szervező munkánkat vizsgálva milyen tapasztalatokra kell felfigyelnünk? Jobb lett például az utóbbi időszakban a helyi, illetve a felsőbb irányító pártszervek által hozott határozatok megvalósításának visszatérő értékelése. Ennek egyik eredménye, hogy a pártalapszervezeték, pártvezetőségek és a községi, üzemi, hivatali pártbizottságok kevesebb határozatot hoztak. Jobb feltételeket teremtettek az ellenőrzéshez, az önkontrollhoz. Ugyancsak a tervező munkával szembeni igényesség növekedését jelzi egyebek között az is, hogy a taggyűlések napirendjére egyre több ideológiai, politikai téma kerül. Megnyugtató, és a jövőre nézve biztató vonása a munkának, hogy pártalapszervezeteink egyre tekintélyesebb hányadánál jól megoldják a felsőbb pártszervi határozatok átültetését, alkalmazását a helyi viszonyokra. A legfontosabb kérdésekben tehát kedvező- az összkép. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a még helyenként tapasztalható kisebb-nagyobb gondokat, kevésbé előnyös jelenségeket sem, mert azok lassítják a fejlődést. Nem sikerült mindenütt megvalósítani a pártmunka hatékonyságával szemben támasztott legfőbb követelményt — a folyamatos munkaprogram meglétét, állandósítását. A munkaterv fedezete Milyen akadályokat kell leküz- denünk? Az egyik például az öncélú, formális tervkészítési gyakorlat. Helyenként a munkatervekbe nem a konkrét munkát, a gyakorlati politikai tennivalót illesztik be, hanem üléseket, napirendeket rögzítenek. Az ilyen esetekben könnyűszerrel tettenérhető a formalizmus, hiszen jól látszik, hogy nincs meg a fedezete a tervszerű munkának, Nem magát a programot, hanem pusztán csak a végrehajtás egyes, olykor talán nem is a legfontosabb kereteit állítják a középpontba. Milyen is legyen a követendő gyakorlat? Általános érvényű sémát aligha lehet kidolgozni, ajánlani. Egy biztos — az ülések, pártrendezvények megtervezése csak a dolog egyik oldala. Meg kell határozni konkrétan, hogy például 1979-ben az adott pártalapszervezet jellegétől függően mely felsőbb pártszervi határozatok végrehajtására fordítja a legnagyobb figyelmet. Hiszen nyilvánvaló, hogy valamennyivel nem is tudnak érdemben foglalkozni és konkrét munkájukhoz nem is szükséges. A gazdasági jellegű alapszervezetekben a beszámoló taggyűlésen célszerű eldönteni, hogy például a megyei pártbizottság 1978. december 19-i, a gazdasági szervező és ellenőrző munkára vonatkozó határozatából milyen konkrét helyi feladatok adódnak. Célszerű módszernek látszik a következő dolog. A megyei tanács apparátusi pártbizottsága irányítása alá tartozó mezőgazdasági érdekeltségű pártszervezetek közösen dolgozzák fel a KB 1978. március 15-i határozatát. Elhatározták, hogy a jövőben összhangolják munkaterveiket. A művelődési, de a más jellegű alapszervezetek is megkülönböztetett figyelmet kell, hogy fordítsanak a megyei pártbizottság 1978. december 4-i, a közművelődéssel foglalkozó határozata feldolgozására. Még sorolhatnánk konkrét példákat a hivatali, a termelőszövetkezeti és más jellegű pártszervezetekre is. A követelmény: kiragadni a tényleges és legfontosabb tennivalókat. Egyszerűbben, igényesebben A pártmunka tervezésekor is figyelembe kell vennünk a tényt — az értekezletek, tanácskozások fokozódó sokaságát. Mit tehetünk a mérséklés érdekében? A vezérlő szempont itt sem lehet más, mint a célszerűség. A megvitatásra, közlésre szánt témák felelősségteljes rangsorolása. Vagyis — a legfontosabb kérdésekre kell a fi- .gvelmet irányítani. Mindenekelőtt olyanokra, amelyek a munka rövidebb, vagy hosszabb szakaszaira egyaránt döntő hatásúak, és amiben testületi állásfoglalás, munkaértekezlet mindenképpen szükséges. A jó munkaterv önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy gátat szabjunk az értekezletáradatnak. De segítséget nyújt a célszerű arányok kialakításához, és ami ugyancsak nem lényegtelen: a mozgalmi, politikai jelleg erősítéséhez is. E folyamatot erősíti az a felsőbb pártszervi állásfoglalás, amely az üzemi, községi, hivatali és intézményi párt-végrehajtóbizottságokra, pártvezetőségekre vonatkozik. Lehetőséget kaptak arra, hogy az irányító pártszervekkel egyetértésben új munkarendet alakítsanak ki. Ezek szerint a korábbi gyakorlattól eltérően nem kéthetenként, hanem négyhetenként tartják üléseiket. Ez azt jelenti, hogy éves szinten mintegy 13 ülést kell tervezniük. A kevesebb itt is úgy lesz több, ha a tartalom, az ülések hatékonysága, az írásos anyagok, szóbeli tájékoztatók egyaránt célszerűbbek, színvonalasabbak lesznek. Egyes területeken a legtöbb figyelmet, energiát a határozatok kimunkálására fordítják, és jóval kevesebbet törődnek a munka megtervezésével, a végrehajtással, az ellenőrzéssel. Az ilyen gyakorlat elvonja az erőt a napi gyakorlati politikai munkától, az irányító tevékenységtől. Nem segíti a munkát az olyan felfogás sem, mely szerint az élet által felvetett kérdéseket csupán testületi üléseken történő határozathozatallal tartják megoldhatónak. Ugyanakkor ettől még semmi sem változik. Tegyük hozzá, hogy ezeken a helyeken is szinte törvényszerű a gyakorlati szervező, ellenőrző munkától való visszahúzódás, a rosszul értelmezett terv- szerűséghez való ragaszkodás. Ami a leghátrányosabb: a tömegek között végzett politikai munka szenved csorbát. Ezeken a helyeken is növekszik a papírmunka, a felesleges adminisztráció, előtérbe kerülhetnek — olykor jelentkeznek is — bürokratikus vonások. A jelenség visszaszorítása, felszámolása ösz- szetettebb feladat. A jó munkatervvel viszont mindenképpen csökkenthetőek a jelzett gondok. A politikai munka egészének és ezen belül a pártmurika tervezésének is aligha lehet más lényege, mint az emberek irányítása, meggyőzése, befolyásolása és nem utolsósorban — mozgósítása. Az eredményesség a formák sokféleségét feltételezi. Ezek közül mindig azt kell előnyben részesítenünk, amely a gyakorlat szempontjából a legmegfelelőbb. Ezért a munkatervek, programok készítésekor ügyelnünk kell arra, hogy az emberek, a tömegek irányítása helyett ne a dolgok igazgatását tervezzük, végezzük. Végül is igaz: a munkaterv, munkaprogram nem cél — hanem eszköz, vagy még inkább módszer a politikai tennivaló megvalósításához. Szabó Attila wmmmmmm Hajónk „elröpült” Január 3-án — szerdán — jó páran megkérdezték tőlünk Du- navecsén: — Csakugyan esett a hó Kecskeméten a napokban? Nem kis álmélkodással hallgatták bezámolóinkat. Kivált, hogy bejáró is lévén köztük, még a Tisza táji havazások, mérges szelek „műveiről” is érzékletes képet tudtunk adni. No persze — szemtelenül fickós, hideg szelek Dunavecsét is ugyan dörzsölgették, meg általában a fagyból is megkapták a tisztességes megyei átlagot. Csak hát a hó... Elannyira kikerülték a vidéket a morcos-szürke hófellegek, hogy a nyájas napsütés valóságos tavaszi hangulatba ringatta a másfelől jövőket. Természetesen csak addig, amíg ki nem léptek a gépkocsiból, vonatból, vagy a meleg fedél alól. Apropó, „barátságos meleg szoba — boldogság”. Első utunk Majer Imre tanácselnökhöz vezetett. Már a titkárságra belépve „gyanús” Volt valami. Talán, hogy üres a helyiség? — fordult meg halványan az ember fejében, de ekkorra már az elnöki szoba küszöbéről köszöntötte az elnök elvtársat, ö pedig „talpig” nagykabátban, álltában motozott aktái között az íróasztalánál. — Ütrakészen? — Sajnálkoztunk az újságírói anyagszerzés megcsappanásának előszelét sejtve, ámbár az elnök kalaptalansága még tartogatott némi reményt. Ügy látszik, nem siet még el. — Dehogy — csak most e z van — hordozta körül tekintetünket karja táró mozdulatával. — Elromlott az olajfűtés... De már dolgoznak rajta. Elűzzük ezt a hideget. Már csak szolidaritásból is maradtunk azért, s egy kis informálódás idejéig „vállaltuk” a nagykabátos beszélgetést. Eközben toppant be Bolvári László diákotthon-igazgató. — Valaki fűtési szakembert keresnék — telepedett le szintén nagykabátban. — Baj van egyik traktusunkban az olajfűtéssel. Ma már jönnek a gyerekek a vakációról. Míg odavoltak, nem nagyon fűtöttünk, tehát még fontosabb lenne, hogy gyorsan rendbehozzuk. Meg ne fázzanak a tanulók. — Mint látod, minket se fenyeget hőguta — jelezte mosolyogva a helyi állapotot Majer Imre, s máris tanácsolta. — Ragadd meg az alkalmat, a miénket a téesz szakembere javítja éppen. Beszélj vele... Szóval — eme epizód felidézésével csupán azt kívántuk megéreztetni, hogy a szokatlanul szigorú tél Dunavecsén is „meglepte” a fűtőberendezéseket. Azok is úgy voltak vele, no, hogy „mióta nem volt minálunk igazi tél, miért adjunk bele fűtőképességünkbe apait-anyait?” S — látjuk, mi a kályhák elbizakodottságának következménye. Üjból a szabadba, s az autó melegébe húzódva csak rabul ejtett bennünket a tavaszra emlékeztető napfény. Hiszen a Duna-partot kísérő borzas-kopasz ligetek szél- védetteb lankáin frisszöld fűszigetek ragyogtak. A pasztellkék égre vidáman gomolyogtak a túl- parti iparváros kéményeiből a vörös, galambszürke, meg fehér füst- fellegek. A folyam gyönyörű kristályos hullámokat görgetett a kopogósra dermedt parti fövényre, mintha az öbölben felejtett árva csónakot akarná kiszabadítani jégcsipke-börtönéből. Aztán egy fürgén közeledő fehér hajó látványa végképp feledtette a telet. Siklott Pest felől, s orrát olyan élvezettel tolta a „víz' alatt”, mint amikor — az idő Rivirultával — először úszunk egy jót a strand vagy folyó vizében. — Hopp, — itt csakugyan tavaszt éreznek! — Szögeztük le, és hanyatt-homlok iparkodtunk elérni a közeli kikötőt. Reméltük, hogy virgonc kis „sirályunk” a mindig hatásos, szép ívben, a parthoz kanyarodik — és kiköt. Akkor pedig jó kis riport kerekíthető a hajósokkal, kikötői személyzettel. Arról, hogy ezen a dunavecsei bázison most sem állt meg az élet. Hiába lestük azonban hajócskánk minden moccanását, annak biz’ eszeágában sem volt eltérni eredeti irányából. Még csak „szeme sarkát” se reszkírozta, hogy a vízre-jégre bátortalanul kinyúló híd csücskét üdvözölje. Iszkolt tova gőgösen, „tekintetét” valami láthatatlan déli célra szögezve. Vitte tavaszt sejtő reményeinket is. Itthagyva bennünket a felszínén mozdíthatatlanná gémbere- dett sóderhegyekkel, bezárt kikötőházzal és a szomorúan csordogáló kútcső jégbarlangjával. (Tóth István—Straszer András) • Pest felől hajó úszott felénk. Szinte a tavasz érkezését ígérte. (Képünk bal szélén az a kis figura.) 9 De hiába vártuk epekedve, nem kötött ki. Büszkén elúszott reményeinkkel. 0 Behunyt ablakszemekkel, csukott ajtókkal alszik a kikötőház. 0 A kis kút is csendesen „muzsikál”, de még elbír a jégbarlanggal.
