Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-05 / 3. szám

1979. január 5. • PETŐFI NÉPE • 3 Nddfödeles alkor&at e/ „Öregek. Elhagyott, árva öreg­emberek. Körülöttük a csönd, a falusi, tanyai magány. Hazánk­ban hétszázezer idős ember él egyedül. Közülük sok tízezer ab­ban a rácsnélküli börtönben, amit úgy hívnak: tanyavilág. Sorsa, élete mindegyiknek más titok, más talány, de abban egyek, hogy szenvedő emberek, akikre nem gondoltunk elég korán.” Emlékezetes, súlyos szavak, melyekkel az azóta elhunyt La­katos Vince ajánlotta megrázó dokumentumfilmjét a társadalom figyelmébe, s apellált aggódva lelkiismeretre, jóindulatra, em­berségre.. Nem egészen egy esz­tendeje ennek... □ □ □ A hatezer lelket számláló Ti- szaalpáron 1276-an haladták már túl a 60. életévet. Külterületen lakik 273, több-kevesebb nyugdí­jat vesz fel csaknem hatszáz fő. Az állandó segélyben részesülők száma: 52. Az idén félmillió fo­rintot tudott adni nekik a ta­nács. Szociális otthon a község­ben nincs, az öregek negyven személyes új napközi otthona nagyszerű társadalmi összefogás gyümölcse. A házi gondozás rendszeres, jól szervezett. A helybeli közös gazdaságok legteljesebb támoga­tását élvezi. Akik a nehezét vál­lalják — Király lmréné és Bar- tos Andrásné — foglalkozásukat szolgálatnak tekintik. Hivatás­nak, humanitárius missziónak. Mert csak így lehet. Huszonkét magára maradt, gyámoltalan, be­teg kisöreg múlhatatlan bajára- sebeire viszik a gyógyírt. Vagy legalábbis a csillapítót. Örökké rohannak. Mentőangyalok. Indulván a határba, egy rövid „vizitre”, ők szegődnek társa­mul. Kilométerekre a településtől, a pusztaságban: Árpádtelep. Kor­áik János portája. Kicsi itt min­den, töppedt, zsugorodott. Amúgy meg: vályog és nád. S a mész vakító fehérsége. Villany, szekér, jószág — sehol. A gazda is apró. És éber, mosolygós, pedáns. Nyolcvannégy éves. Nincs sen­kije. A konyha kopáran kong, köze­pén fűrészbak, a szobában langy kemence, vetett ágy, fakó csend. János bácsival semmi baj, el­babrál a ház kői ül, mindig-akadt dolga. A tanácstól ebédet kap, és ■ Rozika, a gondozónő sűrűn be- ' pillant a fiókba is: kell-e már a tiszta ing, az alsónemű. A kér­désre, hogy hát milyen az étel, hamar kiszalad a válasz: finom. Ám, ha tovább akadékoskodik az idegen, előjön az is, hogy bizony, mire ideér, hideg a leves, néha ízetlen is, és vasárnap, ünnepkor, meg hétfőn még az sincs, pedig hát közel, s távol három vendég­lőben is főznek. Amiből kiderül: a finom szónak itt, az árpádte­lepi tanyasoron is vannak foko­zatai ... □ □ □ Először fássufninak nézem. Düledező ólnak, mely az utolsó megváltásra vár. Az avas-fekete nádtetőn kátránypapír-hullafol- tok, a kéményből vézna füstcsík szökik az ólmos, téli szürkeségbe. Kerítés semmi, egyéb épületféle se, csak gally, rőzse, méteres gu­rigák — összehajigálva. Körben az enyészet szaggatott széjjelsé- ge. Nyomorúságos, csüggeteg kör­nyezet. Kürti András hajléka .. I Sokára nyit ajtót. Benyomu­lunk, arcunkba csípős, orffacsaró szag fröccsen. Két deszkatákol­mány — az egyik az asztal, a másik, koszos rongyokkal borít­va, az ágy — s a hurutos jancsi- kályha. Ennyi a berendezés. És, ahol csak fér, tűzifastócok. Éle­lemnek, ruhának, lavórnak nyo­mát se látni. — Megromlott a látásom ... mit csináljak ... ? — nyöszörgi el- gyámoltalanodva, 63 évesen. A hajdani cselédnek, napszá­mosnak nem jár nyugdíj. A postás öt nappal ezelőtt nyomta kezébe a segélyt, a 940 forintot, és már hibádzik belőle hatszáz. Elissza. Az ebédet a szomszédba hordják neki, a szennyből ki­vakarni ehelyütt egyszerűen kép­telenség. Bajos hinni, hogy nincs a környéken egy valamirevaló üres tanya, egy elnéptelenedett iskola ... pplfl • Kürti András 63 éves. • Kürti Orbánná, 80 éves. • Kordik János, 84 éves. Ahogy kikísér, vigasztalni, biz­tatni próbálom. Tekintetéből ki­fut minden értelem, hunyorgó, kicsit zavart, kicsit elnéző, nagy pillantást vet rám. Érzem, hiába beszélek: abban, ahogy semmibe veszi, van valami végleges, ren­díthetetlen méltóság. Igaz is, mondtam egyáltalán valamit?... □ □ □ " r-r rr ,sf; ^ Gyenge, fulladékony. Megért már nyolcvan hómenést.«»Erétlen kezében törlőrongyot gyürkéi, té- pelődve, ijedten simítja le a szé­ket alattam. Az egész álmatag faluban Marika az egyetlen, aki rá-rányitja az ajtót. Naponta egy­szer — bizonyosan. Begyújt, tü­zelőt készít, vizet visz, felmos, boltot jár, lepedőt, huzatot cse­rél, gyógyszerez. — Ugyan mi lenne velem nélküle? — tárja szét karjait. Elszorul a szívem. Két helyiséget birtokol. Kürti Orbánnénak hívják. Az épület nyújtott, az udvar felől árkádos, egykor iskola lehetett, papiak, ilyesmi. Kétszáz forint albérleti díjat fizet. A nyugdíja: 1140. A hatalmas, jégverem szobát nem használja. Padlóján ráncos al­mák, krumpliszemek fagyoskod­nak. Főzőcskélni szokott, a húst folyton kívánja ... Macskákat tart. Az öregedés, a rideg egyedülvalóság ellen. — Nem bánnám én már, ha amott, szemben, a temetőbe ké­ne lakni, nem én — hajtogatja. Vigasztalan. És mégis: fél, ret­teg. Kulcsra zárja az életét. Min­den áldott este, olykor napközi­ben iS. Karácsonyfát nem állított. Honnan, miből, kinek? ötszáz forintot és szeretetcsomagot kül­dött neki a tanács. Mint ta­valy ... □ □ □ A kerti kapuról, a derék lu­gasvesszők mellett, madzag fut a ház elé, s a konyhába is: egyik­kel kolompot, másikkal kiscsen- gőt rángat a belépő. Dupla óva­tosság. Praktikus ember. És fur­fangos. Hogy mikor született, nem tudja, de ezelőtt 81 évvel — így hallotta az anyjától —, jól bereccsentett a pelenkába... A gondozónők, kérésére, öcsinek szólítják. Egyetlen igénye még: jöjjenek minél gyakrabban, ka- rattyolni, tréfálkozni, udvarol- tatni... Az ablakban, a bádog fürdő­kád fölött, csíráztató dobozkák. Nagy kertész. A Tiszatáj Micsu­rinja. A cserépkályhával szem­közt, az asztalon Szabad Föld, Nők Lapja, meg egy ósdi veze­tékes rádió. Vagy fiihoz hasonló. Mikor alkonyodni kezd, itt gyü­lekeznek a „vén hajótöröttek”, borocska és kártya is kerül és folyik a klubélet. Kucsera Sán­dor így enyhíti egyhangú nap­jait. Bölcsen. Tisztes alku ez a világgal. Szerény örömmorzsák, boldogságillúzió... Hivatalosan: házi szociális el­látás. Rendszerében és tartalmá­ban egyformán megerősödött „in­tézmény”. Szocialista társadal­munk terméke. Bács-Kiskunban hetvennyolc hivatásos és 234 tisz­teletdíjas munkása van. A gon­dozó-ápoló önkénteseket, vajon rendesen megbecsüljük-e? Törő­dünk-e velük eleget? Csak remélni merem: igen. Kutasi Ferenc A sínek Concorde-ja Űj világrekord: 260 kilométer óránként! A francia vasút új „csodavonata” érte el próbaút- ján. Strasbourgból kiindulva ne­gyed óra alatt ért a 45 kilomé­terre fekvő Séléstatba. A 200 méter hosszú szerelvény tíz egységből áll: nyolc utasva­gon, elöl és hátul pedig egy- egy, összesen 8125 lóerős vil- lanyrrlozdony (képünk). A pári­zsi újságok a „Sínek Concorde- ja”-ként ünnepük — emlékeztet­ve a hangsebességnél két és fél­szer gyorsabb francia—angol utasszállító repülőgépre. A francia vasút vezetői azt tervezik, hogy a vonat utódjait 1981-től a Párizs—Lyon között külön erre a célra építendő pá­lyán járatják. A vonat egyszerre 400 utast szállíthat majd 260 km-es sebességgel. A villámvo­nat ezzel túlszárnyalja a világ eddigi leggyorsabb vonatát, a Tokio és Oszaka között 240 km- es sebességgel száguldó japán ,,Hikari”-t. Az új pályán nem lesznek látható jelzőberendezések. A sí­nek között húzódó vékony kábel útján komputer közli majd a mozdonyvezetővel a szükséges adatokat, mindenekelőtt azt, hogy a következő öt kilométeren szabad-e a pálya. Mert 260 km- es sebességgel 3 és fél kilométer a féktávolság! önálló mozdonyok már másfél évszázada harcolnak a sebesség- rekordért 1832-ben az amerikai New-Orleans és Jackson között egy gőzmozdony 128 km-es se­bességet ért el. 1903-ban a né­met vasutak az AEG és a Sie­mens által közösen konstruált elektromos kocsival 210 km-es óránkénti sebességgel állított fel világrekordot. Ezt csupán 28 év, múlva, 1931-ben döntötte meg az ugyancsak német „sínzeppe-. lin”: a propellerrel hajtott kü­lönleges mozdony 230 km-re fo­kozta az óránkénti sebességet. A második világháború utáa a franciák kerültek az élre. 1953- ban egy francia villanymozdony, 243 km-es teljesítménnyel ug­rott az élre, ezt a rekordot két évvel később egy újabb típussal 331 km-re javították. Sínen futó mozdonyok számára ma is ez a világcsúcs. A más elvek alapján épült kísérleti járművek gyorsa­sági rekordját ugyancsak a franciák tartják: az „Aerotrain”, elnevezésű légpárnás vonat a kísérleti pályán 1969-ben 422 km-es óraátlagot ért el. (Gáti) Távoli égitestek vallatása A Vénus bolygót övező vas­tag felhőréteg meggátolja az embert abban, hogy teleszkópok segítségével megvizsgálja en­nek az égitestnek a felszínét. Az emberi találékonyság azonban megtalálta azt a módszert, amellyel átláthatunk ezen a fel­hőrétegen is. A radart a második világhábo­rú alatt fejlesztették ki. Műkö­dése a mikrohullámú elektro­mágneses sugarak visszaverődé­sének az észlelésén alapul. A rá­diólokátornak is nevezett beren­dezés erősen irányitott sugárnya­lábot bocsát ki, majd a cél­tárgyról visszaverődő sugarakat újra felfogja. Az elektromágne­ses hullámok terjedési sebessé­gének az ismeretében a célpont­nak a berendezéstől való távol­sága igen nagy pontossággal meghatározható. Bolygónk fel­színének kisebb-nagyobb egye­netlenségeit, hegyeit, völgyeit, medencéit is feltérképezhetjük radarral — feltéve, hogy kellően nagy energiájú sugarakat tudunk kibocsátani, s az antenna ele­gendően nagy ahhoz, hogy a visz- szaverődő jeleket is felfoghassa.’ A radar első csillagászati al­kalmazása során a földi légkör­ben felizzó meteorok keltette ionizált nyomokat mérték be, s ezáltal a meteorok felizzásának és kihamvadásának magasságát, valamint a meteorok sebességét sikerült pontosan meghatározni. A Holdról az első radarvissz­hangot magyar kutatóknak sike­rült felfogni. Azóta a Vénuson kívül a Napot, a Merkúrt, a Marsot és a Jupitert vizsgálták, sőt újabban a Saturnus gyű­rűrendszeréről sikerült radar­visszhangot kapni. A kezdeti vizsgálatok óta a Föld számos országában mered­nek az égre „elektronikus fülek”, amelyek által felfogott jelekből kép alakul ki a távoli égitestek felszínéről, hegyeiről, völgyeiről. Hatmillió forint megtakarítás A munkahelyeken érvényesítik a kedvezményes vasúti igazolványokat A tompái határállomáson szol­gálatot teljesítő határőrök elhe­lyezésére alkalmas létesítményt adták át a közelmúltban a köz­ségben. Az egyemeletes, modern, s valóban korszerűen felszerelt épületet a BM Határőrség kis­kunhalasi kerület építőbrigádja készítette. A rendeltetésének megfelelő objektum, az építő határőrök szakszerű és szorgal­mas munkája révén hatmillió forinttal, vagyis hatvan száza­lékkal kevesebb költséggel épült, mintha azt valamelyik állami építőipari vállalat kivitelezte vol­na. Kalocsai Károly vezető tech­nikus tájékoztatója szerint mind a kőművesek, ácsok, festők-má- zolók és burkolok, mind a vízve­zeték-, villany- és központifűtés- szerelők minőségi munkát végez­tek. Társadalmi munkával segítet­ték az építést a magasabb ha­tárőr egység híradósai, újoncki­képző alegység katonái, a tompái ifjúkommunisták és több őrs KISZ-istái, akik 1700 köbméter homokot, 1340 köbméter kavicsot, 33 ezer téglát és sok betonele­met, nyílászáró szerkezetet moz­gattak meg — a legszükségesebb gépek hiányában — kézi erővel. G. B. Január 1-én életbe lépett a közlekedés- és postaügyi mi­niszter két intézkedése, amely az országgyűlés tavaly márciusi és júliusi ülésszakán elhangzott in­terpellációk nyomán született. Káli Ferenc Fejér megyei kép­viselő a MÁV kedvezményes utazási igazolványok érvényesíté­sének egyszerűsítése érdekében szólalt fel, mondván, hogy az egymillió arcképes igazolványt felesleges eljárással két hónapon át száz dolgozó érvényesíti. A miniszter -elismerte, hogy a bi­zalmatlanságot is tükröző eljá­rás bonyolult, túlzott adminiszt­rációval járt, s ígéretet tett meg­szüntetésére. A Pénzügyminisz­tériummal és a MÁV-val egyet­értésben kiadott rendelkezése szerint ezentúl az alkalmazottak kedvezményes utazási igazolvá­nyait a munkahelyeken érvénye- nyesítik. A MÁV hivatalos lapjában megjelent, s a különböző költ­ségvetési, közalkalmazotti szer­vek közlönyeiben, értesítőiben — például a Művelődésügyi Köz­löny, a Munkaügyi Közlöny — is közzétették az 1965-ben ki­adott rendeletet, s a módosítást, egyben ismertetve az ezzel kap­csolatos teendőket is. Eddig — mint ismeretes — az érintett in­tézmények az érvényesítéshez szükséges bélyegigénylő lappal együtt az arcképes igazolványo­kat is leadták az illetékes vasút- igazgatóságokon. Az igazolvá­nyokba ott ragasztották be a bé­lyeget, amelyet lepecsételtek. Ez az eljárás legjobb esetben is több napot, egy-két hetet vett igénybe, s addig az igazolvány tulajdonosai csak teljesárú me­netjeggyel utazhattak. Ezentúl rövidül ez a munka, miután az intézmények az igény­lőlapra megkapják a bélyegeket, s közvetlenül a munkahelyen — a bélyeg beragasztásával és a munkahely pecsétjével — érvé­nyesítik az igazolványokat. A korábbi gyakorlatnak megfelelő­en február 1-én kezdődik és már­cius 31-én fejeződik be az érvé­nyesítés. Változatlan az is, hogy az új arcképes igazolványokat to­vábbra is a vasútigazgatóságok adják ki. A júliusi ülésen Karkus Sán­dor vájár, Komárom megyei képviselő a nyugdíjasok érdeké­ben javasolta a kedvezmény to­vábbi bővítése nélkül, s viszony­lag kevés családot érintő, de azoknak számottevő segítséget nyújtó — vasúti kedvezmény módosítását. A miniszter rendelete — a ja­vaslatnak megfelelően — lehető­vé teszi, hogy a nyugdíjasoknak biztosított évi négy menettérti vagy nyolc egyszeri utazásra szó­ló 50 százalékos vasúti kedvez­ményt ezentúl a nyugdíjas és házastársa, illetve élettársa egy­más között megosztva is igény­be veheti. Erre a kedvezményre azonban csak az a házastárs vagy élettárs jogosult, aki a nyugdíjkorhatárt elérte, de mun­kaviszonyból származó rendsze­res jövedelme nincs. (MTI) • Az új legénységi épület. * t,. »■ »»fi * A 'ft —■*■ ;jij[ i , ;í .,%* • A Szovjetunióban az elektronikus fülek jól kiépített rendszere áll a csillagászat szolgálatában. (Fotó: APN — KS.) ► Kucsera Sándor, 81 éves.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents