Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-21 / 17. szám

1979. január 21. 9 PETŐFI NÉPE • 3 A KGST ÉS MAGVARORSZÁG Három gyerek - nagycsalád 5. A fogyasztók javára A hazai kirakatokat nézeget­ve a baráti országok termékei­nek gazdag kinálata köszön visz- sza ránk. A szovjet órák, porszí­vók, televíziók, az NDK-ból szár­mazó háztartási gépek, konyha­felszerelési eszközök, a lengyel, a bolgár zöldség-gyümölcs kon- zervek, a csehszlovák háztartási felszerelések —, hogy csak néhá­nyat említsünk a megszokott áruk közül. Ha egyik-másik cikket át­menetileg nem lehet kapni, bi­zony azokat a hiánycikkek között tartjuk számon. De ez fordítva is igaz. A moszkvai, berlini, prágai, varsói áruházakban, szaküzletek­ben sok és szép magyar áruval lehet találkozni, amelyek már régóta elnyerték a vásárlók bi­zalmát. Szívesen vásárolják A sokrétű választék arra utal: a szocialista országokban az el­múlt harminc esztendőben sokat tettek az úgynevezett „B” szek­tor fejlesztése érdekében. Csak néhány jellemző adat. 1950-ben a KGST-országok gépipara még csak minimális mértékben gyár­tott tartós fogyasztási cikkeket. Hűtőszekrényből például mind­össze 10 ezer darab készült. Órá­ból 3 millió darabot bocsátottak ki az üzemek. A személygépko­csi-gyártás pedig összesen 97 ezer autóval „büszkélkedett”. 1977 végén pedig a szocialista közösség országaiban 8,5 millió hűtőszekrényt, tízmillió televízió- készüléket, 42 millió karórát ál­lítottak elő. A gazdag választék másrészt viszont azt igazolja, hogy az országok közötti keres­kedelem lépést tartott a terme­lés bővülésével. Vagyis, hogy megjelentek az egyre újabb cik­kek az egyes országokban, rövid időn belül a partnereknél is le­hetett azokat vásárolni. Más kér­dés azonban, hogy a dinamikus termelésnövekedés és forgalom- bővülés ellenére vannak olyan baráti országokból származó im­porttermékek, amelyekből szíve­sen vásárolnának többet a jelen­legi mennyiségeknél. Ilyen pél­dául a személygépkocsi, vagy az automata mosógép, sztereo rádió. (Személygépkocsiból például a közösség országaiban 1977-ben összesen kétmilliót állítottak elő. Hazánk mintegy százezer Ladát, Trabantot, Wartburgot, Polski Fiatot, Dáciát és Moszkvicsot im­portált partnereitől. Hiába volt igény nagyobb mennyiségek be­hozatalára az egyik vagy másik korszerű cikkből, az exportőrök nem tudtak többet szállítani a minden piacon jól értékesíthető termékekből. Hasonló a helyzet jó néhány magyar könnyűipari, élelmiszeripari és egyéb fogyasz­tási cikk esetében is.) Jogos a szakemberek felveté­se, hogy ezek a problémák gyor­sabban megoldódnának, ha a ko­rábbi években több gondot for­dítottak volna a szocialista or­szágok a fogyasztási cikkek gyártására, a tudatos munka- megosztás fejlesztésére. Miköz­ben a kereskedelmi együttműkö­désben látványosan előreléptek, a termelési kapcsolatok építése el­maradt a lehetőségektől. Kedvező példák Kedvező példák — igaz kevés — természetesen ezen a terüle­ten is akadnak. A személygépko­csi előállításában — főleg a La­dáknál és a Polski Fiatoknál — az érdekelt országok között sok­oldalú kooperáció van a részegy­ségek és alkatrészek gyártásá­ban. Az élelmiszeripar területén az egyik legfigyelemreméltóbb kez­deményezés a borszakosítási egyezmény, amely 1985-ig érvé­nyes. A részt vevő országok előre egyeztették milyen mennyiségű bort kívánnak importálni a part­nerektől — köztük hazánktól is. Lényeges az is, hogy megállapod­tak a kiszerelésben is — tehát, hogy mennyit exportálunk palac­kokban, mennyit hordókban. Ez a szerződés előnyös a termelő országoknak, hiszen biztos elhe­lyezési piacokra építheti terveit. Kedvező olyan szempontból is, hogy a vevők igényének megfe­lelően felkészülhet a palackozó kapacitás bővítésére. Az import­őrök számára kedvező, mert pon­tosan tudják, hogy az adott év­ben milyen mennyiséggel számol­hatnak. A textil- és konfekcióiparban többéves múltra tekint vissza a várható divat közös elemzése, meghatározása. A kidolgozott irányzatok hozzásegítik az egyes országok termelő vállalatait ah­hoz, hogy folyamatosan, a vevők igényéhez tudjanak igazodni. A fogyasztók nyeresége: gazdagabb lesz az üzletekben a választék, többféle modell közül választhat­nak. Felszámolják az elmaradást Megtették az első lépéseket a bútoriparban is a szocialista or­szágok szorosabb együttműködése érdekében. A bútorvásárlások a termelés bővítése óta mindenütt komoly gondot jelentettek, amit csak a tőkés országokból szárma­zó importtal lehetett megoldani. A kidolgozott javaslatok szerint, amelyeknek valóra váltása meg­kezdődött, az érdekelt országok szakosodtak a legkeresettebb tí­pusok előállítására és már meg­kezdődött ezekből a termelés is. A következő időszakban sok és előreláthatólag nem könnyű fela­datot kell megoldani, hogy gyors ütemben felszámolják a fogyasz­tási cikkek termelésében a gyár­tásszakosítás gyengeségéből szár­mazó elmaradást. A korszerű munkamegosztásnak megfelelő együttműködésre valamennyi te­rületen sok lehetőség van. Az élelmiszeriparban például az egyik megoldásra váró probléma a húsáruk töltéséhez szükséges korszerű fehérje-alapanyagú cso­magolóanyag. A könnyűiparban ugyancsak valamennyi KGST- országot érdekli és érinti a tex­tilipari alapanyaggyártás meg­nyugtató megoldása. Ezeknek a programoknak — és természetesen másoknak is — ki­munkálását gyorsítja majd az el­fogadás előtt álló fogyasztási cik­kek termeléséről szóló célprog­ram. A nagyszabású terv valóra váltásában Magyarország is ér­dekelt. — Vége. — Faragó András A „nagycsaládosok” kifejezés jó néhány esztendeje hétköz­napi gyakorisággal fordul elő a sajtóban — de beszélgeté­seknél, az élet forgásaiban is. Tartalma egyértelmű: a kife­jezéssel mindazokat illetjük, akiknek — kettőnél több gyer­mekük van. Kimondhatatlanul továbbélő ideális családnagyság nálunk a két gyerek! Kettőnél többet a fiataloknak csak töredéke vállal; háromnál többet a népességnek alig 3—4 százaléka. Nem egyedülálló magyar jelenségről van szó.' Az iparilag fejlettebb európai országokban — így a szocialista államok többségében is — fokozatosan tolódik el a kétgyerekes csa­ládideál felé a közgondolkodás. S jóllehet nálunk az immár tíz évét betöltött gyermekgondozási segély valamelyest javí­tott a születési számarányokon — elsősorban a harmadik gyermek vállalásának tekintetében —, most is viszonylag kevés a három- illetve többgyermekes család. Takarékosságot követel Akik a „nagycsaládot” válasz­tották — örömöket és sok-sok velejáró gondot is vállaltak! Ko­rántsem csak azt, hogy — pél­dául, — a lakáskiutalásoknál előnyt élveznek; s nemcsak azt, hogy iskolai segélyeknél, kará­csonyi külön juttatásoknál, egyéb szociális lehetőségeknél bővebbre tárul előttük a gyári, üzemi szak- szervezeti bizottságok pénztárcá­ja. Ez — ma már természetes. Nemrégiben az egyik budapesti nagyüzem szociálpolitikai tevé­kenységét vizsgálgatva hallottam: Pest és Baranya megyei fióküze­meikben évente többször is szám­ba veszik, mit tehetnének a nagy- családosok gondjainak enyhíté­séért. Nemcsak pénzben kell gondolkodniuk, hanem az étkez­tetési lehetőségektől — hazavihe­tő ebéd, vagy vacsora — egészen az egyedül maradt, több gyer­meket nevelő asszonyok műszak- beosztásáig ezerféle, és differen­ciált segítségadásról is töpren­geniük kell. Egynél-kettőnél több gyermek felnevelése — a társadalom min­den lehető segítsége, rendelke­zésre álló anyagi támogatása mel­lett is — lemondást, nem cse­kély áldozatvállalást jelent a. szülőknek. Több felmérés és ré­tegvizsgálat összehasonlító adatai szerint a harmadik gyermek vál­lalása, — átlagos jövedelmi vi­szonyok mellett, — már erősen csökkenti a családi költségvetés­ben a kulturálódásra, szabad idő­re, sőt a ruházkodásra fordítha­tó költségkereteket is. Szigorúbb beosztást és megfontolt takaré­kosságot követel; lemondást az esetek javarészében például a gépkocsitartásról, a drágább kül­földi utakról, esetenként a csa­ládos üdülés is ritka, hosszabb előtakarékosságot feltételez. Ami szintén nem közömbös, (sőt sokszor az anyagi gondok­nál is nehezebben leküzdhető): a társadalomban létező negatív szemlélettel is meg kell birkóz­niuk időről időre ezeknek a csa­ládoknak. „Azért kínlódik, mert egymás után szülte a gyereke­ket”, hallottam nemrégiben a vé­leményt egy nagykátai, négy­gyermekes munkásasszonyról. Ar­ról nem esett szó, hogy ez az asszony egyszerűségében is pél­damutatóan nevelő családanya, lakása tiszta és rendes, a gyer­mekei kiegyensúlyozottak és tisz­tességesek —, s a gyárból, amely­nek szocialista brigádvezetője, évente tíz-tizenötezer forintnyi nevelési segítséget, anyagi támo­gatást is kap. Természetes társadalmi törek­vés, hogy a nagycsaládosok sajá­tos terhein a szocialista állam — lehetőségeihez mérten — enyhít­sen. A lakáskiutalás, az adható szociálpolitikai kedvezmények mértéke, a gyermekétkeztetés té­rítéses módja, a nagycsaládosok üdültetése: megannyi rubrika a nagy társadalmi listán. Segít, — s a jövőben még többet segít majd az állam, szociálpolitikánk­nak ez természetes velejárója. Ami viszont nem anyagi kérdés: a nagycsaládosok társadalmi méretű megítélése, s helyük a ki­sebb lakóközösségekben! A környezet önzése A gyerek, — a több gyerek, — a maga kis életét jobbára azok­ban a közösségekben éli, ahol laknak a szülők. Gyermekzsivaj­tól hangos az új lakótelepek kör­nyéke és sűrűn elhangzik a meg­jegyzés: „idetelepítettek a nya­kunkra egy csomó sokgyermekes családot, itt aztán nem lesz nyu­galom”. A gyerek játszik és lár- mázik; tolong, és tolakszik az üz­letekben, a villamoson, a távol­sági buszon; többgyermekes csa­ládban hangosabban szól a rá­dió, a tv, sűrűn kerül elő a foci és a kisbicikli; dobognak a kis lábak, s az alant lakó idegcsil­Ki a jó kereskedő? Pár hét telt el mindössze, és máris csak elmosódó emlék bennünk a karácsonyi vásárlás. Néhány élménymorzsa még fel-felmerül. Hogy ká­bultunk a tarka áruhegyektől, pezsdültünk a reklámfények suhogásától, az emberi zsivajba öblösödő hangszórószövegtől. És utólag restellke- dünk, mennyire vérig sértődtünk, amikor az egyszerre követelőző húsz vevő közül nem minket szolgáltak ki elsőnek. Egyre többször fogjuk be viselni az új öltönyt, inget, nyakkendőt, használjuk a zsebkendőt. Egyik-másik portékánál felrémlik, milyen megkövültén vettük át. hiszen tavaly is ugyanolyan volt a „meglepetés”. I Aztán némelyik holminál magunk előtt látjuk a kereskedő hatásos gesz­tusát. A jó eladóét, aki — látva határozatlanságunkat — odaadó mozdu­lattal emelte maga elé a doboz- és nylonhüvelyébe elegánsan összehajto­gatott inget. Arcán a szó szoros értelmében művészi átélés, hogy fi­gyeljük csak. még az ő csekélysége is felmagasztosui ilyen gyönyörű ing­től. S kétség nem férhetett hozzá, hogy elhittük: a legszebbet, legjob­bat választottuk. S még fülünkbe csengenek a csomagolás közben el­ejtett bókok a kedves vevő kifinomult Ízléséről ... Szóval a j ó keres­kedőt nemcsak emlékezetünk. — szivünk is megőrzi. Kecskeméten — a BRK 212. sz. Pajtás Áruházában is a vá­sárlók véleménye vezetett vissza ünnepek után. Berente Jánosné üzletvezető-helyettes könyvelési ívek, számológépek bástyái mö­gül állt elő információadásra. Első kérdés „csak” a szívből kí­vánkozott: — Kipihenték-e már magukat? — Egy kicsit — igen... Ka­rácsony és újév közt már csen­desedett a forgalom, most ja­nuárban pedig egészen lelassul. Ez minden évben így van, ilyen­kor a legalacsonyabb. Hasonló a júniusi is, bár jobb valamivel... Most az áruk — ajándékok — kicserélésének időszaka van. Kiderül, hogy a Pajtás Áru­ház naptárában nem csupán a december az „össznépi bevásárlá­sok” hónapja. A felkészülés már augusztusban elkezdődik — ép­pen az áruház jellegéből fakadó­an. Szeptemberben iskolába men­nek a gyerekek, akkorra fel kell öltöztetni őket. Novemberben fi­zetik a KST-t, amiből • sokan már előre megveszik az ünnepi ajándékokat. A „csúcs” novem­berben tetőzik, decemberben már alábbhagy. De azért ezüst- és aranyvasárnap biztos volt két- kétezer vevőnk. Megtörtént egy- egy időpontban, hogy sokan be se fértek a boltba, kint vártak sorukra. Az az igazság, hogy a népesedéspolitika áldásos követ­kezményeivel nem tart lépést áruházunk befogadóképességé­nek fejlesztése — tér át a hét­köznapi gondokra Berente Já­nosné. — Tizennyolc éve 10—15 milliós forgalomra tervezték, s ma már 30 milliónál tartunk. A bolt három osztályán — konfekció, cipő, divat- és kö­töttáru, bébiholmi — húszán dol- gaznak jelenleg. — Biztosan ismerik a vásárlók gyakori panaszát: „Pont az nincs sose, amit keres az em­ber”. — Ha ez sokszor türelmet­lenségből fakadó túlzás is, azért van benne igazság, ugye? — Nekünk, kereskedőknek fáj legjobban, ha azt kell monda­nunk, hogy „sajnos, az nincs” ... Volt hiány egyes cikekkből 1978- ban is. Például kisméretű kötött­árukból, gyermek-harisnyanad­rágból, 4—5 éveseknek való pan­tallókból ... A statisztika nem pontos bizonyára, mert ez orszá­gos jelenség... Szeptemberben — a konfekcióosztályon — prak- tilon iskolaköpenyből nem volt elég. — Meg gyermekkabátból, vas­tagabb nadrágokból — egészíti ki a pár percre hozzánk szegődő Patus Lászlóné. — A statisztika lehet hiányos, mert miért ne gyártana az ipar, ha rendelnének tőle, — teszi hozzá ő is. — Pedig hetenként, kétheten­ként jönnek adatokért a statiszti­kusok. — És mégis ugyanaz a négy­féle nadrág volt hiánycikk mindvé­gig: a 104-es, 110-es, 116-os és 122-es méretű. Ez a testmagas­ságot jelenti. — Hogy lehet hiányos a sta­tisztika, ha rendszeresen gyűjtik az adatokat. — Azért, mert ezek a méret­adatok hiányoznak a nyomtat­ványról. — Önök, mint kereskedők, nem mondják, hogy ezeket is vegyék, jegyezzék fel? — Dehogynem. De mivel ezek nem szerepelnek a nyomtatvá­nyon, ezzel nem foglalkoznak. Csak ami a papíron van . — Jaj, csak nehogy olyat tes­sék megírni, amiből bajunk le­het — tiltakozik tréfásan egyi­kük. Hogy lehetne ezt említés nél­kül hagyni, hiszen ez a „nyom- tatvány-szempontúság” is közre­játszhat abban, hogy bizonyos méretű ruházati cikkek országo­san is hiányoznak. A vásárlók­kal nap mint nap találkozó ke­reskedők bőrükön érzékelik az ebből adódó konfliktusokat. Ta­pasztalataik figyelembevételé­vel rugalmasabban kellene mó­dosítani azokat a felmérő sta­tisztikai -lapokat. — Mi itt magunk közt — ép­pen a keresletből leszűrve — megállapítottuk, hogy most azok­ból a gyerekekből van legtöbb, akik a népesedéspolitikai határo­zat megjelenése óta születnek, cseperednek. A négy és nyolc év közöttiek. Sem a náluk ki­sebb, sem a fölöttük következő gyerekek méreteire való ruhák­ból nincs hiány. — Gyermekcsizmákból 23-38- as számúakig volt hiány — jegy­zi meg Sebők Béláné, a cipőosz­tály vezetője. — Általában milyen a cipők minősége? — Ügy lehet mondani, hogy nem jobb, mint eddig... Havon­ta átlagosan száz párat hoznak vissza. őszintén beszélnek a Pajtás Áruház kereskedői. Kritikai megállapításaik után nem ellen­súlyoztak ilyesmivel, hogy „de azért eredményeink sokkal.. Azt úgy is tudjuk mindannyian. A vásárlók érdekében — a javí­tani valókról szóltak. — Kit tart jó kereskedőnek? — szögeztem végezetül a kérdést Berente Jánosnénak, aki 10 éve dolgozik a szakmában, s fiatalon már 5. esztendeje igazgatóhelyet­tesi beosztásban. „Elmélet” he­lyett mindjárt élő példával kez­di. , — Ilyen Kecskeméti János bá­csi a konfekció osztályon. Rend­kívül szolgálatkész, udvarias a vevőkkel. A kedvesség benne van a természetében. Nem tuk­málja rá az árut a vevőre. Előbb tapintatosan kifirtatja, mi az el­képzelése, aztán ajánlja a válasz­tékot. Ha mégsincs pont olyan, amilyet a vásárló kigondolt, ba­rátságosan, szavahihetően tudja meggyőzni, hogy egy másik- is legalább úgy megfelel... Olyan kedvesen csinálja, hogy tőle nagy ritkán távozik valaki vá­sárlás nélkül... Kecskeméti bá­csi szemében nincs semmi önle­kicsinylő zöngéje annak, ha úgy fogadja a vendéget: „Mivel szol­gálhatok?” ... A vezetőhelyettesi jellem­zésből visszaigazolódott ismerő­seim véleménye, akiktől mint tősgyökeres kecskemétiektől ér­deklődtem, tudnának-e mondani néhány igazán jó kereskedőt a városban? Többen is így kezd­ték: „Van a Pajtás Áruházban egy idősebb férfi, várj, a nevét is mindjárt... Igen, Kecskeméti bácsi.” Tóth István • Kecskeméti János elégedetten csomagol. • Berente Jánosné számol. • A (iatal eladók állják a (Tóth Sándor felvételei.) vásárlók ostromát. lgpítőit vesz be, „ezek mit mű­velnek!” — alapon. Ezt tótja a kívülálló. S az ilyen jelenségekből fakadnak, szület­nek a torz, sokszor egoista néze­tek; a „csak egyik oldalt” látók vélekedései. Táplálja — sajnos, — véleményüket a népes csalá­dokban néha valóban tapasztal­ható elhanyagoltság, tetten érhe­tő magatartási kulturátlanság. (Nem ez a jellemző: tegyük hoz­zá. Jó néhány „nagycsaládot” is­merek: öt, sőt hét gyereket ne­velnek úgy, hogy megszégyení­tik viselkedésben, tisztességben az egykéseket.) Gazdagabb élet Amit nem tót a felületes szem­lélő: a több gyermeket becsület­tel, jó módszerekkel nevelők csa­ládi életének gyakran elképzel­hetetlen gazdagságát! Egy gyermek is számtalan öröm forrása. De nagyobb csa­ládban kell élni, hogy átérezhes- se ki-ki, miként sokszorozódnak meg ezek az örömök, szinte mér­tani haladvány szerint! Mond­juk: egymást formálja a nagy család; szociológiai megfigyelé­sek százai szolgálnak a bizony­sággal : legtöbbször önzetlenebb, közösségibb és reálisabb élet­szemléletűvé lesz a többgyerme­kes családok valamennyi tagja. Az igények ezekben a családok­ban, — többségükben, — hozzá­csiszolódnak a realitásokhoz, az élet apró örömei értelmet és ran­got kapnak, a munka szeretete és az egyéni teljesítmény becsü­lése általános, magától értetődő nevelési elv. Megfigyelhető az is — vannak rá kézzelfogható, mér­hető tapasztalatok —, hogy a na­gyobb családban nevelkedő gyer­mekek könnyebben találják meg helyüket a társadalmi munka- megosztásban, pályavonalaik reá­lisabbak, mint az egyetlen gyer­meket nevelő családok fia, lá­nya sorsalakulása. Segítő módokon töprengünk, s ez természetes is. Csak sohasem szabad megfeledkezni a „má­sik” oldalról. Arról, hogy a több gyermek sokkal több annál, mint: gondok, takarékosság kel­letlen tudomásul vétele.-i -t FILMJEGYZET Detektív két tűz között Meglehetősen furcsa ennek a filmnek az eredeti címe; így ír­ják: Me Q. Aki pedig ezt a nevet viseli —mondani sem kell talán — nyomozó, hiszen a film a kis és nagyobb gengszterek, az ügyes és kevésbé tehetséges, megvásá­rolható és megvesztegethetetlen amerikai rendőrök világába vi­szi el a nézőt. A történetre sem érdemes túlságosan sok szót vesz­tegetni, hiszen más filmekből jól ismert fordulatokból van össze- f ércéivé. Ami igazán érdekes a filmben, az két nagyszabású üldözési jele­net Ezekben meg tudja mutatni a rendező — John Sturges —, hogy a kisujjában vannak a szak­ma legfőbb tudnivalói, az ügyes és hatásos fényképezés trükkjei, a gyorsuló tempójú fordulatok ké­pi lehetőségei. Jellemző, hogy a nyugati nagy lapok kritikusai sem elsősorban a mese, vagy a megfilmesítés erényeit zengik, ha­nem arról az ügyes rendezői fo­gásról mondanak elismerő sza­valhat, hogy egyetlen színész ál­landó jelenlétével is a maximális hatást tudják elérni az egymást követő, nem túlságosan fordulatos jelenetek. Ez a pótlék, ez a hatástényező, mely a filmet erősen feljavítja, ez a kitűnő színész — John Wayne, Kissé nehézkes mozgású, olyan, mint egy városi ruhába bújt öreg vadnyugati sheriff, (pályája kez­detén westernekben aratta sike­reit, de kitűnő jellemábrázoló, hangulatteremtő erejű művész, aki ebben az évben tölti be a het­venkettőt. A filmlexikon szerint sokoldalú ember, hiszen színész, rendező és producer egyszemély- ben. Igaz, hogy ez utóbbi, két foglalkozásában nem alkotott va­lami maradandót — ő volt az, aki a \ „leghatásosabbnak” ítélt film­mel próbálta kedvező színben fel­tüntetni a vietnami háború ke­gyetlen és barbár ejtőernyős zsol­dosait, a távol-keleti amerikai agresszió véres kezű végrehajtóit. Ez bizony nem valami dicső sze­rep — bár ebben a filmben ép­pen ellenkező előjelű alakítást nyújt, olyan nyomozót játszik, aki leleplezi, hogy az amerikai rendőrség vezető köreiben van­nak, akik összejátszanak a gengsz­terekkel, kábítószercsempészekkel, vagy az egyenruha alatt valódi bandita szándékok rejlenek. összegezve tehát: A film köze­pes. imitt-amott igazán izgalmas és jók a színészi teljesítmények is. Cs. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents