Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-08 / 289. szám
Várható időjárás ma est if: az orszáf nyugati részében változóan felhős idő, elszórtan hószálllngózással, kisebb havazással. Máshol kevés felhO, száraz idd. Mérsékelt, főként a Dunántúlon megélénkülő, napközben időnként megerősödő keleti, délkeleti szél. A hajnali órákban egy-két helyen zúzmarás köd. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 9, mínusz M fok között, A legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 3, mínusz » főt között. IDŐJÁRÁS VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évi. 289. szám Ára: 90 fillér 1978. december 8. péntek Tudományos emlékülés a Sarlóról Fél évszázada indult útjára a Sarló, a csehszlovákiai magyar értelmiség egykori haladó mozgalma — az évforduló alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum, az MTA Irodalomtudományi Intézete és az MSZMP KB Párttörténeti Intézete csütörtökön tudományos emlékülést tartott az Irodalmi Múzeumban. — Szükségünk van nemzeti múltunk, mozgalmi életünk állandó újragondolására, felülvizsgálatára — mondotta egyebek között elnöki megnyitójában Szabolcsi Miklós akadémikus. Fontos, hogy pontosabban megismerjük a magyar és kelet-európai társadalmak 20-as, 30-as évelcbeli belső mozgását, ideológiai irányzatait, törekvéseit. Népiség és internacionalizmus, nemzeti kérdés és az osztályharc állása, a konkrét és ezért megoldásaiban a valósághoz kötődő és az általánosító elmélet szerepe: mind megannyi kérdés, amellyel a Sarló szembenézett és a maga módján válaszd adott rá. A Sarló ifjúsági mozgalom volt, értelmiségi fiatalokból toborzott csoport. A megnyitót követően Balogh Edgár, a Sarló egykori vezetője a mozgalom gondolatainak, tapasztalatainak mai aktualitásáról tartott előadást. A tudományos emlékülésen — 14 előadásban — történészek, irodalomtudósok méltatták a Sarló történelmi jelentőségét, hangsúlyozván: a múlt pontosabb megismerése a jelen mélyebb vállalásához, felismeréséhez vezet. (MTI) Befejezte moszkvai látogatását az afgán államfő • Leonyid Brezsnyev búcsúztatja a vendéget. Szovjetpnióbeli látogatásának befejeztével csütörtökön elutazott Moszkvából Nur Mohammed Taraki, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke, állam- és kormányfő, aki a szovjet vezető testületek meghívására tartózkodott hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban. A látogatás során aláírták a két ország barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződését. Nur Mohammed Tarakit és kíséretét a Vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Ko&zigin miniszterelnök és Andrej Gromiko külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Nur Mohammed Tarákit és kíséretének tagjait a repülőgép lépcsőjéig kísérték a szovjet vezetők és ott búcsúztak el tőlük. Az ünnepélyes búcsúztatás a három fegyvernem tagjaiból álló díszalakulat díszmenetével ért véget. (MTI) Véget ért a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának ülése Véget ért a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának december 4—7. között Bettimben tartott ülése. Az ülés munkájában részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és törzsfőnöke. A honvédelmi miniszteri bizottság ülésén Heinz Hoffimann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere elnökölt. A bizottság megtárgyalta az egyesített fegyveres erők jelenlegi helyzetével, tevékenységével kapcsolatos időszerű kérdéseket, és megfelelő határozatokat hozott. Az ülést a kölcsönös egyetértés baráti légköre jellemezte. Czinege Lajos hadseregtábornok. honvédelmi miniszter csütörtökön délután hazaérkezett. (MTI) KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1978. december 6-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. december 6-án Kádár János elvtárs elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Minisztertanács tagjai, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának, valamint ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának helyettes vezetői és a központi napilapok főszerkesztői. A Központi Bizottság kegyelettel emlékezett meg elhunyt tagjáról, dr. Orbán László elvtársról. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az Időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót ; — Havasi Ferenc elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az 1978. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveit. I. OA Központi Bizottság megtárgyalta a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1978. november 22— ,23-i moszkvai üléséről szóló jelentést. és teljes mértékben jóváhagyta a magyar küldöttség tevékenységét. A Központi Bizottság nagyra értékeli és támogatja a politikai tanácskozó testület állásfoglalásait, amelyek kifejezik a Varsói Szerződés szervezetébe tömörült szocialista országoknak — köztük hazánknak — az európai béke és biztonság megszilárdításáért, a nemzetközi enyhülés további elmélyítéséért folytatott következetes és konstruktív politikáját. Ez a politika megfelel a magyar nép, a szocialista közösség, s minden nép érdekelnek, méltán élvezi a haladó, békeszeretö erők támogatását. Ezeknek az erőknek az összefogása, együttes fellépése képes megakadályozni az imperialista. reakciós körök törekvését, hogy visszafordítsák az enyhülés folyamatát. A Központi Bizottság kifejezte egyetértését a politikai tanácskozó testületnek a nemzetközi helyzetről adott értékelésével. Megállapította, hogy az 1976. novemberi bukaresti ülés óta Európában további kedvező változások mentek végbe. Földrészünkön rendszeressé váltak a helsinki értekezleten részt vett államok vezetőinek találkozói, kiegyensúlyozottabbak lettek a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatai. Ez elősegíti az egyenjogú, a kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködést, a népek közötti bizalom légkörének erősödését; bizonyítja, hogy az európai biztonsági te együttműködési értekezlet záróokmányában rögzített hosszú távú program helyesen határozza meg a földrész biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket. A Magyar Népköztársaság következetesen munkálkodik e program valóra váltásán. A Központi Bizottság ismételten rámutatott, hogy a békét és biztonságot, az enyhülést, a népek függetlenségét, gazdasági és társadalmi fejlődését fenyegető legnagyobb veszély a fegyverkezési hajsza folytatása, ütemének és méreteinek növekedése. Ebből kiindulva a Magyar Népköztársaság a Varsói Szerződés többi tagországával egyetemben arra törekszik, hogy a fegyverkezési hajsza lefékezéséről, a leszerelés előmozdításáról folyó tárgyalásokon fordulat jöjjön létre. Síkra száll azért, hogy tárgyalások kezdődjenek mindenfajta nukleáris fegyver gyártásának betiltásáról és a meglevő készletek fokozatos csökkentéséről, egészen teljes felszámolásukig. Szorgalmazza a nukleáris fegyverek alkalmazásának végleges betiltását és azt, hogy minden állam mondjon le az erő alkalmazásáról az államközi kapcsolatokban. A világ sorsának alakulása szempontjából alapvető fontosságú, hogy mielőbb aláírják a második szovjet —amerikai megállapodást a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról. Ez elősegíti, hogy áttérjenek olyan új egyezmények kidolgozására a fegyverzetek csökkentéséről, amelyekhez a többi nukleáris hatalom is csatlakozhat. A Magyar Népköztársaság határozott álláspontja, hogy a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások előrehaladását jól szolgálják a szocialista országok 1978. Június 8-án beterjesztett javaslatai, amelyek a kölcsönös biztonság elvéből kiindulva az egyensúlyt a fegyveres erők és fegyverzetek alacsonyabb szintjén kívánják biztosítani. A bizalom légkörének erősítését célozza az 1978. november 30-án felújított és kiegészített korábbi javaslatuk, amelyben a részt vevő országok fegyveres erői létszámának befagyasztását indítványozták a tárgyalások időszakára. Az előrelépéshez az szükséges, hogy a NATO érintett tagállamai a kezdeményezésekre konstruktív választ adjanak. 'A Központi Bizottság, pártunk, kormányunk, népünk teljes mértékben támogatja a Varsói Szerződés tagállamainak kezdeményezéseit a nemzetközi enyhülés, a leszerelés előmozdítása érdekében. A Varsói Szerződés szervezetébe tömörült szocialista országok békepolitikájának és védelmi erejének meghatározó szerepe van abban, hogy Európában szilárd alapokon nyugszik a béke. és világméretekben tért hódít az enyhülte. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a NATO-tagáll&mok fokozott ütemű fegyverkezése miatt szükség van a szocialista közösség védelmi erejének megfelélő színvonalon tartására. folyamatos tökéletesítésére. A Magyar Népköztársaság — országunk te a szocialista közösség biztonsága, békéje érdekében — a jövőben maradéktalanul teljesíti szövetségesi kötelezettségeit, tevékenyen részt vesz a külpolitika összehangolásában és az egyeztetett törekvések megvalósításában. ©A szocialista közösség országaival fennálló sokoldalú kapcsolatainkat, együttműködésünket erősítették Lázár György elvtársnak, a Minisztertanács elnökének tárgyalásai a Szovjetunióban te a Német Demokratikus Köztársaságban, valamint a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökének látogatása hazánkban. Az 1977. évi legfelső szintű magyar—román találkozón született megállapodások végrehajtásának előmozdítását szolgálja pártunk küldöttségének bukaresti megbeszélései. A Központi Bizottság megállapította: további kölcsönös erőfeszítések lehetségesek és szükségesek a magyar—román kapcsolatok népeink érdekeinek megfelelő fejlesztéséhez. ©A Központi Bizottság ez alkalommal is hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság alapvetően érdekelt a különböző társadalmi rendszerű országok közötti széles körű és sokoldalú kapcsolatok fejlesztésében, a békés egymás mellett élés politikájának megvalósításában. Kádár János elvtársnak a Francia Köztársaságban tett látogatása jól szolgálta Magyarország te Franciaország együttműködésének bővítését, a kölcsönös megértést, az országaink, népeink közti jó viszo-ny erősítését, és hozzájárult az európai biztonság megszilárdításához. a nemzetközi enyhülte ügyéhez. Hazánk kész arra. hogy a találkozó szellemében. s annak eredményei alapján fejlessze a kölcsönösen előnyös magyar—francia kapcsolatokat politikai, gazdasági és kulturális területen. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztését és a békés egymás mellett élés politikáját segítette elő a Dán Királyság miniszterelnökének magyarországi látogatása, az országgyűlés képviselőinek találkozói a görög a Jugoszláv, a norvég, az olasz és a portugál parlament küldöttségeivel, valamint a magyar—svájci és a magyar—japán külügyminiszteri tárgyalások. Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának küldöttségével Budapesten folytatott megbeszélések hozzájárultak egymás álláspontjának jobb megismeréséhez te a két ország kapcsolatainak előmozdításához. OA Központi Bizottság megerősítette a magyar kommunisták:, a magyar nép szolidaritását azokkal a haladó erőkkel, melyek az imperialista agresszióval te beavatkozási kísérletekkel szemben hazájuk függetlenségének megszilárdításáért, területi sérthetetlenségének megvédéséért, gazdasági önállóságának megerősítéséért, a nemzeti-társadalmi felemelkedésért küzdenek. Hafez Al-Asszadnak, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja főtitkárának, a Szíriái Arab Köztársaság elnökének hazánkban tett hivatalos^ baráti látogatása jelentősen hozzájárult országaink 'kapcsolatainak sokoldalú fejlesztéséhez. A Központi Bizottság nagyra értékeli, hogy a Szíriái Arab Köztársaság az arab világ imperialistaellenes erőivel együtt küzd az igazságos közel-keleti béke megteremtéséért, fellép a haladó arab álilamok egységének megszilárdításáért, az arab népek jogos ügyét támogató szocialista országokkal való együttműködés elmélyítéséért. A magyar nép változatlanul szolidáris az izraeli agresszió 'következményeinek felszámolásáért a közel-keleti igazságos te tartós rendezésért harcoló arab népekkel. Mengisztu Hailé Mariam alezredesnek, a szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzótanácsa elnökének, állam- és kormányfőnek magyarországi hivatalos, baráti látogatása előmozdította együttműködésünk te barátságunk erősítését. A tárgyalásokon ismételten kinyilvánítottuk: a Magyar Népköztársaság, a magyar nép szolidáris a fejlődés szocialista útját választó Etiópiával: te azzal a küzdelemmel, amelyet az etióp nép folytat országa egységének, függetlenségének, forradalmi vívmányainak megvédéséért. OA Központi Bizottság méltatta azoknak a megbeszéléseknek a fontosságát, amelyeket pártunk vezetői a testvérpártok te más haladó, demokratikus erők képviselőivel folytattak A szocialista országok testvérpártjainak pártszervezéssel foglakozó KB-titkárai október végén Budapesten hasznos te eredményes tanácskozást folytattak a szocializmus politikai rendszere fejlődésének kérdéseiről. Pártunk képviselői részt vettek az ausztrál te az NSZK-beli testvérpárt, a Guinea! Demokrata Páni, a Madagaszkár>i Függetlenség Kongresszus Pártja kongresszusán. Kádár János elvitárs találkozója Georges Marchais-vai, a Francia Kommunista Pánt főtitkárával megerősítette a két testvérpárt internacionalista együttműködését te szolidaritását. Pártunk Központi Bizottsága első titkárának eszmecseréje Francois Mitterand-dal, a Francia Szocialista Párt vezetőjével hozzájárult a két párt közti jobb megértéshez, az enyhülés, az európai- béke és együttműködés közös érdekű kérdéseiben. Fontos megbeszélésekre került sor a paraguayi, a spanyol a svájci, a svéd, az új-zélandi testvérpártok vezetőivel. Hazánkban fogadtuk Joshua Nkomét, a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) elnökét, a Hazafias Front társelnökét. A látogatások, a megbeszélések hozzájárultak az álláspontok alaposabb megismeréséhez, kétoldalú kapcsolataink fejlesztéséhez, valamint kölcsönös szolidaritásunk megerősítéséhez II. i A Központi Bizottság áttekintette az ország gazdasági helyzetét. megtárgyalta az idei népgazdasági terv végrehajtásának eddigi tapasztalatait,' s jóváhagyta az 1979. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveit. OA Központi Bizottság megállapította: az ipar, az építőipar te a mezőgazdaság termelése, a munka termelékenysége — várhatóan — a népgazdasági terv előirányzata szerint, a nemzeti jövedelem a tervezettet megközelítően nő. Gyarapodtak és korszerűsödtek a népgazdaság termelő alapjai. Olyan jelentős beruházások fejeződtek be, mint a szegedi kőolaj- te íöldgázipari létesítményék. az Ózdi Kohászati Művek acélgyártó üzeme, a Dunaújvárosi Hullámpapírgyár, a Zalaegerszegi Hűtőház. Megkezdte termelését a Borsodi Vegyi - kombinát új pvc-gyára, a Tiszai Vegyikombinát polipropilén-üzeme és a Gyulai Húskombinát. Az életszínvonal emelkedése némileg meghaladja a tervezettet, a lakosság életkörülményei javulnak. Ugyanakkor az intenzív gazdasági fejlődte minőségi és hatékonysági követelményei még nem érvényesülnék megfelelően, a termelés szerkezete, a gazdálkodás színvonala még nem alkalmazkodik kellően a megváltozott és magasabb követelményekhez, a népgazdaság egyensúlyi helyzete az előirányzottnál kedvezőtlenebbül alakul. Az 1978. évi népgazdasági terv teljesítéséről, a gazdasági fejlődés fő vonásairól az eddigi adatok alapján megállapítható: a) A nemzeti jövedelem az előirányzott 5 százalékkal szemben 4—4,5 százalékkal nő. A belföldi felhasználás viszont a tervezett 2 százalékkal szemben 6—7 százalékkal haladja meg a múlt évit. A felhalmozás — a beruházások és a készletek — növekedése lényegesen nagyobb a tervezettnél. A lakossági fogyasztás az előirányzathoz közelálló. — Az ipari termelés előreláthatóan az előirányzott 5.5—6 százalékkal bővül. Az ipari ágazatok — az élelmiszeripar te a kohászat kivételével — a számítottnak megfelelően, vagy azt meghaladóan növelik termelésüket. A mennyiségi fejlődés azonban több területen nincs összhangban a gazdálkodás minőségi követelményeivel. Lassú az előrehaladás a termelés szerkezetének, szervezettségének javításában, a munkaerő, az anyagok te az energia takarékosabb felhasználásában. Az anyagi ráfordítások a termelésnél nagyobb ütemben nőttek. — Az építőipar termelése várhatóan a tervezett mértékben 4,5 —5 százalékkal nő. A nagyberuházásokat és a lakásokat kivitelező vállalatok teljesítménye az átlagosnál gyorsabban emelkedik, de több fontos létesítmény te a fővárosi lakások építésében elmaradás van. — A mezőgazdaság a tervnek megfelelően, csaknem 3 százalékkal termel többet, mint tavaly. A növénytermesztés megközelíti a számítottat, az állattenyésztés annál valamelyest gyorsabban fejlődik. Az előirányzottnál több kenyérgabona termett, búzából hektáronként országos átlagban 42.8 mázsát, kukoricából 51 mázsát takarítottak be. Kukoricából az össztermés — bár a hozamok nagyabbak a számítottnál — a kisebb vetésterület miatt kevesebb a tervezettnél. Burgonyából és cukorrépából az előirányzottnál valamelyest több, gyümölcsből te zöldségből kevesebb a termés. Az állatállomány növekedett. Jelentősen emelkedett a hús, a tej. valamint az egyéb állati termékek termelése te felvásárlása. A takarmánygazdálkodás és ^felhasználás színvonala még nem kielégítő, a termelési költségek az indokoltnál nagyobbak. — A közlekedési vállalatok — kisebb fennakadásokkal — kielégítették az áruszállítási igényeket. A személyszállítás a tervezettnek megfelelően fejlődik. ib) A beruházások volumene a tervezett csökkenéssel szemben mintegy 4 százalékkal emelkedik. A túlteljesítés az idén is a vállalati, szövetkezeti beruházásoknál következik be. A nagyberuházások megvalósítása nem éri el a tervezettet. A munka szervezettsége nem javul a kívánt mértékben, sok esetben indokolatlanul túllépik a költség-előirányzatokat, a kivitelezés Ideje gyakran elhúzódik. c) A foglalkoztatottak száma a nem termelő ágazatokban, a kereskedelemben te a közlekedésben nő, az iparban és az építőiparban lényegében változatlan, a mezőgazdaságban csökken. d) A lakosság reálbére és reáljövedelme a tervezettnél valamelyest nagyobb mértékben emelkedik. Az egy lakosra jutó nomi-' náljövedelem országos átlagban a tervezett 7—7.4 százalékkal szemben várhatóan 8—8,5 százalékkal. az egy keresőre jutó nominálk ereset a tervezett 7 százalékkal szemben a munkásoknál és alkalmazottaknál 8—8,5 százalékkal, a tsz-dolgozóknál 8,5 —® százalékkal nő. A fogyasztói árszínvonal az előirányzott 4 százalék helyett mintegy 4.6 százalékkal emelkedik. Az egy főre ju(Folytatás a 2. oldalon.)