Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-07 / 288. szám
\ 1978. december 7 • PETŐFI NÉPE • 3 Sajtónap A sajtó jelentősége vitathatatlan az emberek, a társadalom életében. Különösen igy igaz ez arra a sajtóra, amelyik az akadályozó osztálykorlátoktól megszabadulva, szabadon írhat a népről, a népnek. Ennek első alkalma 1918. december 7-én volt, amikor megjelent a Kommunisták Magyarországi Pártja orgánumaként a Vörös Újság. Azóta, a felszabadulás utáni esztendőkben mindig ünnepeljük ezt a napot, emlékezve a harcos és nagyon nehéz körülmények közötti kezdetre. Most éppen kerek évfordulója van a magyar kommunista sajtónak. Hatvan évvel előbb egy olyan lap került ki a nyomdából, amely hangvételével, bátorságával, jövőbe látásával jól segítette az alig két héttel korábban megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjának tömegbefolyását, jól segítette annak az eszmének az elterjedését, amit a kommunizmus teoretikusai korábban megfogalmaztak. A Vörös Újság első megjelenésével nagy rést ütött a magyar politikai élet falán, hiszen ebben az időben már az ország átmenetben volt a polgári demokratikus forradalomból a szocialista forradalom győzelméhez. A magyar sajtónak előbb is voltak a haladást szolgáló, a jó ügyért küzdő jegyei. Mégis igazán felszabadultan és szókimondóan a Vörös Újság fogalmazta meg egy, a háborúból kiábrándult, az elnyomatástól elgyötört nép gondolatait. A felszabadulás utáni újjászületett kommunista újságírás elsősorban erre a hagyományra épült. Mit kellett akkor tenni? El kellett takarítani a romokat, fel kellett osztani a földeket, egy nép teljes energiája volt szükséges ahhoz, hogy újjáépüljön az ország és lépésről lépésre haladva előre, eljuthattunk odáig, hogy mostanság azt mondjuk: a fejlett szocialista társadalmat építjük. Ennek a heroikus munkának volt és lesz segítője a magyar sajtó, a kommunista újságírás. Mert bizoúy nem kevés a tennivalónk. Úgy hisszük, hogy egy-egy gondunk megoldása után talán pihenhetünk. De ez nem így van, hiszen újabb gondjainkat mindig magunk teremtjük meg, és ezek megoldása válik folyamatos célkitűzésünkké. Éppen ezért az újságírás mai központi témája az ország gazdasági építése, a gazdaságpolitikával való foglalkozás. Egyáltalán nem közhely az, amit egyik klasszikusunk mondott: A politika nem más, mint sok-sok gazdaság. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kommunista újságírás felmentést kaphat a társadalom építése más kérdéseinek állandó publikálása alól. Sok tennivalónk van a kultúra, a szociálpolitika, a nőkkel és a fiatalsággal való foglalkozás, az olvasók hiteles és gyors informálása terén. Tulajdonképpen mindezek vállalása valamennyi kommunista újságíró hitvallása is egyben. Vannak persze zökkenők, olyan menet közben fellépő gondok, kihagyások, amelyek az olvasót időnként aggasztják. A hat évtizedes évfordulón a magyar sajtó továbbra is vállalja mindazt, ami alapvető kötelezettsége: a párt és a nép kapcsolatának erősítését és a szocialista társadalom építésének beteljesülését. ■M így készül a Petőfi Népe • A Bács-Kiskun megyei pártbizottság napilapját ma már naponta több mint 60 ezer példányban állítja elő a Petőfi Nyomda ofszet rotációs eljárással. Délután két órától este nyolcig óránként érkeznek a kéziratok a szerkesztőségből a nyomdába — ahol a legelső teendő a gépi szedőkre hárul. • Munkában a korrektorok. Legkevesebb kétszer kell naponta elolvasniuk a lapot, hogy hiba ne maradjon benne. • A mettőrök — tördelők — feladata, hogy a rajzolt tükör alapján ólomból öszszeAUítsák az oldalakat, helyükre tegyek a címeket és üresen hagyják a képek helyét. Az ofszet eljárásnál ugyanis egy másik munkaszakaszban kerülnek a képek az oldalba. # Míg a szöveg a szedőkhöz, a kép a fotósokhoz kerül. Speciális, nagy méretű berendezéssel kicsinyítik vagy nagyítják a kívánt méretre a fényképeket, a papírkcpből diapozitívet állítanak elő — erre van szüksége a montírozóknak. A következő fázisban ugyanis az áttetsző fóliára nyomott szövegmezőben ők helyezik el a képeket, léniákat. • Most már csak a nyomólemezre kell maratni fénnyel a kész oldalakat, hogy az előhívás után indulhasson a gépterembe. Itt a rotációs gép megfelelő hengerére illekztik a nyomóformát, s ha minden készen áll, a gépmester megnyomhatja az indítógonibot. Egyelőre azonban csak a minimális sebességgel kezdenek. • Ellenőrzik az első példányokat. Minden rendben! Még egy gcrr.bnyomás. és teljes sebességgel fut a papír. Éjfél után már indul az első szállítmány a megye déli részébe. (Pásztor Zoltán felvételei.) A munkásság tanítómestere Emlékezés a Magyar Alföld szerkesztőjére A szociáldemokrata párt huszadik kongresszusán szin. te mindenki fokozott figyelemmel kísérte a 35 esztendős kecskeméti nyomdász fölszólalását. Tudták Horváth Ambrusról, hogy kitűnő szónak, konok vitázó. egyben - másba n éles bírálója a pór tbürok rác i ánaik, tömegek érzéseit, érdekeit fejezi ki. Sokan emlékeznek hat év előtti beszédére: a vidéki mozgalom hatékonyabb támogatását sürgette, követelte. 1912-ben a vidéki szervezkedést lebecsülökkel kelt harcba. Most is meglepetést keltettek szavai. Először foglalkozott az MSZDP legfelsőbb irányító testületé önálló napirendi pontként külpolitikai kérdésekkel. 1913 októberében tovább súlyosbodtak a katonai terhek, mind fenyegetőbbé vált a kardesörtetés. Jó néhányon a választási taktikáról szónokoltak. az országgyűlést vélték a politikai küzdelem legfontosabb terepének. És ekkor jön ez a vidéki szerkesztő és az agitációt. a nevelést, a tanulást szorgalmazza, a munkássajtó nagyobb s támogatását kérte. „Érző és gondolkodó embereket kell a pártnak nevelnie”, ez a legelső kötelessége — hangoztatta. Mindezek elmondására ő volt a legilletókesebb! Húszegynéhány évesen már cikkeket ír liberális helyi lapok-' ba. A szociális bajok feltárásánál még nem tehet többet. A nyilvánosságra hozott tényekkel riogatja a baják fölött szívesen elandalgó közvéleményt. Következtetéseit legföljebb kérdés formájában publikálhatta. 1903-tól kiéleződött Kecskeméten is az osztályharc, kialakultak a frontvonalak,. sztrájkokban próbálták erejüket a szakegyletek. A helyi munkásmzogalom alapítói, kezdeményezői közé tartozó, nagykőrösi származású szedő mind nehezebben tudta elhelyezni írásait. Benedek József lakatosmesterrel együtt önálló munkáslap szervezésében látta a kiutat. Bámulatos energiával küzdöttek le az akadályokat, teremtették meg szinte a semmiből a szükséges feltételeket. 1903 decempberében, hetvenöt esztendeje jelent meg a Kecskeméti Munkás első száma. Nemcsak címe volt szokatlan, mondandója, hanvétele is. Hiányoztak az olvasócsalogató, a társadalmi ellentéteket leplező olcsó szenzációk, blödségek. Nem érdekelte a havilap önkéntes munkatársait, hogy hányat tüsszentett valamelyik tanácsos, milyen öltözékben pompáztak az úrilányok. Így üdvözölték olvasóikat, így szólították őket harcba: . „Még egy olyan lap nem jelent meg Kecskeméten, amely azt mondta volna, hogy elégeljétek meg a nyomorúságot, álljatok össze mlndahányan vagytok, teremtsétek meg egymás között a régen várt összetartást, ... vívjátok ki a jobblétet.” Az akkori gyakorlatnak megfelelően csak a legritkábban írták alá cikkeiket. Így csak a stílusból következtethetünk arra, hogy Horváth Ambrus a legszorgalmasabb szerzők* közé tartozott. Nevével jelezte az első szám Tárca rovatából forradalmasító elbeszélést. A „Mester, hol lakói” elbeszélésből nyilvánvaló, hogy Horváth Ambrus nemcsak a város egyik legműveltebb embere, nemcsak elkötelezett harcos, nemcsak kitűnő szervező: tehetséges író-újságíró is. A templomok előtt didergő koldusok és az éhező milliók miért csúsznakmásznak az élet őket is megillető javaiért — dörömbölnek a szívekben a nyomdász szavai. Megfigyelhető, hogy mindig élesen fogalmazza meg mondandóját, igyekszik úgy tálalni közlését, hogy minél többen odafigyeljenek, minél többen olvassák. Általában egy-egy helyi eseményből vonja le következtetéseit, sugallja, hogy csak nagyszabású reformoktól várható gyökeres változás. Kíméletlenül leleplezi a frázisokat, ötletes, szellemes. A Kecskeméti Munkást 1904 májusában elhallgattatták, de Horváth Ambrus nem adta föl, tudta, hogy az erősödő munkásmozgalom nem nélkülözheti az önálló fórumot. Az előírt óvadék egy részét maga gyűjtötte össze, amikor ismét komolyan gondolhattak bátor, szókimondó újság kiadására. Az 1911 nyarán utcára került Magyar Alföld minden tekintetben jól szerkesztett hetilap volt, hatékonyságban felülmúlta a polgári sajtót. Mindezért elsősorban a fáradhatatlan szerkesztőt-kiadót illeti az elismerés. Üldözték, támadták, igyekeztek lehetetlenné tenni. Mindhiába. A mi toliunk című vezércikk 1913- ban így összegezi a megtett utat, tekint előre: „sokszor fájdalmas sebeket üt a helyi közéleten és ezért sokan a gyűlölet lángjaival szeretnének megégetni bennünket ... mivel egyszerű mesterlegények csoportosultak körülötte valami idegen szagot éreztek a rezedaillathoz szokott előkelő arcok.” A szerkesztő nagyszerű érzékkel válogatta össze munkatársait, kovácsolt jó közösséget és bizonyára tanította a fiatalabbakat a szakmára. Újságíróként szinte minden közérdekű kérdéssel foglalkozott és ha mód volt rá a felszínről a lényegre irányította olvasói figyelmét. Gyűlölte a vidékiességet. a tudatlan maradiságot. Az egyletesdiben látta a kulturális felemelkedés egyik hátráltatóját, haragudott a „zslnóros, mándlis közigazgatásra". Megbecsülte a város valódi érdekeit a kupaktanács ellenében érvényesítő vezetőket. Kada Elekről — például — így ír: „Egész életén át szerető barátja volt a felvilágosult munkásságnak”. „Tanuljunk!” hirdette újra és újra. „Szegénységbe süllyedt és elbutult néppel nem lehet megváltani a világot... A munkásságot ne a penészes kenyérért való sírásra tanítsuk meg, hanem az élet gyönyöreinek a felfedezésére.” A száz esztendeje született Horváth Ambrus nem érhette meg eszméi teljesülését. Negyvenéves korában meghalt. Szobor emlékeztet munkásságára, de töb. bet érdemelne. Ma is többet adhatna nekünk, ösztönözhetne, ha életműve végre a köztudatban is helyére kerülne. Kevesen tettek itt annyit a haladásért, mint hajdani kollégánk, a „munkásság tanítómestere”. Hiába ítélte el a bíróság 1914- ben! öt igazolta az Idő, mert — mint írta „aki a haladás, a népjólét és a népjogok piedesztáljáról lövi ki érvei hatalmas tárházának mélyreható nyilait, törvényszéki ítéletekkel elnémítani nem lehet." Heltai Nándor 4
