Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-31 / 308. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI AZ MSZMP BACS-K1SKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 308. szám Ára I 90 fillér 1978. december 31. vasárnap 3<^f. Törekvések az új esztendőben ■A z esztendő utolsó napjához érkeztünk, magunk mö­gött hagyva egy munká­val töltött és eredményekben bő­velkedő évet. Az új esztendő kö­zeledte minden közösség, a csa­lád, az ország és az emberek egyéni életében is mindenkor a számvetés, a mérlegkészítés, a jö­vő tervezésének alkalma volt. Így van ez most is. Az elmúlt esztendő eredményei­vel és gondjaival együtt népünk történelmének szerves része. Olyan, amilyenné együttes közös munkával formáltuk, és amit nyugodt szívvel, tiszta lelkiisme- Tettel vállalunk önmagunk és a világ előtt is. 1978-ban a magyar nép szorgal­mas és eredményes munkával já­rult hozzá az ország gyarapításá­hoz, polgárai jólétének növelésé­hez. A fejlett szocialista társada­lom felépítése nagy nemzeti prog­ramjának követése tovább erősí­tette a magyar nép szocialista egységét, növelte a társadalmun­kat vezető kommunista párt po­litikája iránti bizalmat. Ezzel a felelősséggel tekintette át a Központi Bizottság legutóbbi ülése az ország gazdasági helyze­tét, tárgyalta meg az idei népgaz­dasági terv végrehajtását és hagy­ta jóvá az 1979. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irány­elveit, amelyet az országgyűlés téli ülésszaka is elfogadott és tör­vényerőre emelt. Azóta széles körben ismertté váltak a dönté­sek, s manapság a leggyakoribb beszédtéma az emberek körében a gazdaságpolitika, a népgazdaság helyzete. z teljesen érthető és ter­mészetes jelenség, hiszen olyan kérdésekről van szó, amelyek közvetlenül vagy közvetve, érintik az emberek min­dennap i életét, munkáját és meg­határozzák további boldogulásuk feltételeit is. Pontosabban fogal­mazva: mi kerül a család aszta­lára, hogyan gyarapodik az ott­hon, a gyermekek számára lesz-e elegendő óvodai hely, mikor köl­tözhetnek új lakásba az igénylők, kedvezően bővülnek-e a szolgál­tatások és lehetne még a példák és az igények sokaságát felsora­koztatni. Az 1979-es esztendőt várva min­den okunk megvan arra, hogy bizakodással tekintsünk a jövő elé, amelyhez alapot az V. ötéves terv három esztendeje és benne az 1978-as év eredményei adnak. Mi a legfontosabb? A kedvezőt­lenebb nemzetközi, gazdasági fel­tételek mellett is sikerült fenn­tartani a népgazdaság dinamikus fejlődését, gyarapodtak a népgaz­daság termelő eszközei, emelke­dett a lakosság életszínvonala, bő­vült a kommunális, kulturális, egészségügyi és szociális létesít­mények hálózata. Mindezek elle­nére azt is el kell mondani, hogy gazdaságunk fejlődése nem volt egyenletes és zavartalan. Elmara­dás van a gazdasági munkával szemben támasztott minőségi és hatékonysági követelmények tel­jesítésében. és ez a fő oka annak, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzete a tervezettnél kedvezőt­lenebb. A jövő esztendőre elfogadott népgazdasági terv egyértelműen és világosan fogalmazza meg azo­kat a feladatokat és célkitűzése­ket, amelyek mindezek megszün­tetésére irányulnak. A tervből ki­olvasható az is, hogy a gazdálko­dás feltételei nehezebbé váltak és nem lesz könnyű a célok megva­lósulása. Ha arányos és harmo­nikus fejlődést akarunk továbbra is a társadalom építésében, az alapokat ehhez elsősorban a gaz­daság terén kell biztosítanunk. Most arról adhatunk számot, hogy a megye gazdasága 1978-ban tovább fejlődött. A mennyiségi változások mellett a minőségi és hatékonysági követelmények tel­jesítésében is születtek eredmé­nyek, de ezek összességében a kí­vánatosnál szerényebbek. Amit 1978-ban kifogásoltunk, az tulajdonképpen a következő esztendő feladatainak tartalmát képezi. Előbbre tekintve ezzel együtt azt is kijelentjük, hogy az 1979. évi terv megvalósítása nem végcél, hanem egy hosszabb fo­lyamat kezdete. Tisztában kell lenni azzal, hogy nem érhetünk el gyors, látványos sikereket, de előbbre léphetünk az egyensúlyi helyzet javításának kibontakozta­tásában. indezt annak biztos tuda­tában mondhatjuk, hogy a magyar népgazdaság alapjai szilárdak. A fejlődés nem áll és nem állhat meg a Duna— Tisza közén, s Bács-Kiskun me­gyében sem. Nem könnyebben és gyorsabban, de ugyanabban az irányban és ugyanolyan egészsé­ges módon továbbfejlődhet és to­vább is fog fejlődni, mint ahogy ez eddig is történt. Az elmúlt több mint két évtizedben több­ször előfordult, a mostanihoz ha­sonló körülmény, és a kilábalás lehetőségei akkor sem voltak na­gyobbak. Bács-Kiskun sokkal ala­csonyabb színvonalról indult, mint amilyenről ma tovább lé­pett. Ha ilyen alapon nézzük gondjainkat, akkor jogunk van arra gondolni, hogy a ránk váró nehézségeket meg tudjuk oldani. Ez igaz a bonyolultabb, nehezebb körülmények között is, ha meg­marad, sőt fokozódik az aktivitás a munkában, erősödik az alkotó légkör, ami eddig is legfőbb zá­loga volt a megye előrehaladásá­nak. A jelenlegi helyzetben minden­kinek megvan a szerepe és a fe­lelőssége a negatívumok kiküszö­bölésére. Szükséges felhívni a fi­gyelmet arra, hogy javítani kell az általános politika helyi viszo­nyokra való alkalmazását, és ha ez beteljesül, akkor előrelépés le­het abban, hogy a jó központi döntésekből következetes helyi végrehajtás lesz. Ezt azért is mondjuk, mert az a bizalom és a kontaktus, ami az országban tapasztalható a párt és a nép között, a párt és a me­gye lakossága, az itt dolgozó párt­szervek és a városokban, közsé­gekben élő népesség között, az élő, szilárd és megingathatatlan. Eddig is voltak gondok, ezután is lesznek. Ha nagyobbak nem is, de másfajiák, és ezek alapján nyugodtan vállalhatjuk azokat a kedvezőtlen tendenciákat, ame­lyek ellen a párt határozott küz­delmet szándékozik ki bontakoz­tatni, és azt is, hogy ezeket meg lehet és meg is tudjuk állítani. hogy az országban a párt politikájának követésében egység van, úgy Bács- Kiskun megyében is a közvéle­ményben ezzel azonos nézet ta­pasztalható. Ha ez igy van, és még inkább igy lesz, akkor meg tudjuk oldani a ránk váró fel­adatokat. Meggyőződéssel vallhatjuk, hogy az országban a viszonyok megfe­lelőek, és a megyében is a jövő esztendőben ilyen körülmények között tudunk dolgozni azoknak a céloknak a megvalósításán, amelyeket a párt megyei bizott­sága megjelölt. Bizonyos, hogy ebben a munkában sikereket és eredményeket érünk el. Az év utolsó munkanapjai Bács-Kiskun megye ipari üzemeinek jó részében már el­csendesedtek a műhelyek. Több vállalatnál, gyárban úgy üte­mezték a termelést, hogy a két ünnep között a dolgozók ma­radék szabadságukat kivehessék. Helyüket a karbantartók vették át, hogy a jövő év első munkanapján hibátlanul mű­ködjenek a gépek. Természetesen olyan gyárak, gyáregysé­gek is vannak, ahol az utolsó munkanapon is rendes ütem­ben folyt a termelés. A Kecskeméti Baromfifeldolgo­zó Vállalat kiskunhalasi gyárá­ban még szombaton is dolgoz­tak, az év utolsó munkanapján is friss csirkehúst küldtek az üz­letekbe, s szállítottak árut ex­portra is. A gyár dolgozói jó hangulatban sziLveszterezhetnek. hiszen a kollektíva idei terme­lési tervét 6,5 százalékkal telje­sítette túl. Az idém összesen 1980 vagon élő baromfit dolgoztak fel miközben lényegesen javítot­ták a készáru minőségét. Sikereik értékét növeli, hogy az eredményeket a termelékeny­ség fokozásával érték el ugyanis negyvennel kevesebb volt a miuinkáslétszám, miint tavaly. A termelékenység emelését részben az újítómozigalom élénkülése tet­te lehetővé, ugyanakkor a ko­rábbi évekhez képest jobban ki­használták a munkaidő-alapot is, amit a jobb munkaszervezésnek köszönhetnek. A terv túlteljesítésében jelen­tős szerepe volt a munkaverseny­nek is. A 27 szocialista brigád eleget tett valamennyi verseny­­vállalásának. Mint dr. Nagy Gyu­la, a gyár igazgatója elmondta, a párt-, a KISZ-, a szakszervezet és az üzem gazdasági vezetése év közben rendszeresen értékel­te a gazdasági munkát, ami ugyancsak jó módszernek bizo­nyult Elcsendesedtek a műhelyek a Habselyem Kötöttárugyár kecs­keméti gyárában is. Mócza La­jos né igazgató arról tájékozta­tott, hogy bel- és külföldi meg­rendeléseiknek már december lő­re eleget tettek. Ezt követően az 1979. évi termelési feladatokon doLgoztak. Ily módon idei 205 millió forintos tervüket 220 mil­lió forintra teljesítették. A varroda és a szabászat dol­gozói a két ünnep között meg­­kapták maradék szabadságukat Helyettük a tmk-sok jelentek meg a gépek mellett A legér­dekesebb munka az év utolsó napjaiban a szabászaton folyt ahol több év közben elfogadott újítás termelésbe állításán fá­radoztak. Németh József tmk-vezető és Jeszenszk; Gyula műszerész cso­portvezető újítása a szabászasz­talok műgyantával való bevoná­sa. Ennek előnye, hogy a bevont felületen a kelme könnyebben mozgatható, ami a termelékeny­séget növeli; az üvegsima fe­lület nem szálkásodik — tehát nem sérül meg a kelme —, ami az anyagtakarékosságot növeli, és a minőséget is javítja. A szabászasztalok felett talál­juk Dinnyés László műszerész újítását, a kézi villanyolló biz­tonságosabb és termelékenyebb használatát előmozdító, úgyneve­zett trolivezetéket. A 15 méter hosszú terítő- és szábászaszta­­iok feletti két kábelen kis szer­kezet gördül, amely a villanyol- Ják vezetékét úgy hosszabbítja vagy rövidíti, ahogy a munka kívánja. Ugyancsak az ő újítása az a véglevágó szerkezet, amely az eddig kézzel irányított kör­kést egy sínbe helyezve futtat­ja, s így pontosabb és 'baleset­­mentes munkát végez. Jeszenszki Gyula is két újítás­sal dicsekedhet. A másik a sza­bászasztalt szélesítő toldás, amely szinte észrevétlenül simul az asztal felületéhez. A könnyen fel- és leszerelhető toldások le­hetővé teszik a különböző szé­lességű anyagok könnyebb, gyor­sabb szabását. — Az új esztendőben — mond­ja Mocza Lajos né igazgató —, ezek az újítások már a terme­lést segítik. Általuk termeléke­nyebbé, hatékonyabbá válik a munka. A lajosmizsei Kefe, Seprű, Fa és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezet jövőre ünnepli megalakulásának negyedszázados jubileumát. Hogyan zárják az idei esztendőt? — kérdeztem Si­pos Mihály elnöktől az év utol­só munkanapján^. — Árbevételi tervünk 200 mil­lió forint, ezt már teljesítettük, s a mérlegünkben majd 205 mil­lió forint szerepel — mondta az elnök. — Különösen jelentős, hogy a tervezett 68 millió fo­rint értékű termékünk helyett 76 millió forint értékű jutott a tőkés államokba. Bízunk abban, hogy jövőre még tovább tudjuk növelni a „dollárbehozatailt”. Piackutatá­saink eredményeként már szin­te az egész jövő évi kapacitá­sunk le van kötve. Termékeink kelendőségéhez hozzájárul az is, hogy az idén nem volt minősé­gi reklamáció és számos új nyu­gati megrendelő is jelentkezett. Az egyre növekvő tőkés export­áru gyártását jelentősen segíti majd a jövőre befejeződő mint­egy 36 millió forintos beruházás. Ezért az összegért a faüzem ré­szére egy 2100 négyzetméteres műhelycsarnok és szociális léte­sítmény épül a Il-es telepen, az I-es telepen pedig a vasipari részlegünk egy 2200 négyzetmé­teres új műhelyt vehet birtokba. A termelékenységet jelentősen növeli majd az, hogy az előbb említett összegből mintegy 20 mülió forintot fordítunk kor­szerű gépek és berendezések be­szerzésére. Eredményeinket jelentős mér­tékben segíti a szocialista bri­gádmozgalom, a 14 brigád 246 tagja mindent elkövet vállalásai teljesítéséért. Nem utolsósorban e kollektíváiknál aflkalmazott ötn­­meózásnak is köszönhető, hogy megrendelőink elégedettek a mi­nőséggel, újabb és újabb áruk­ra jelentik be igényüket. • A Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyárában 15 millió forinttal teljesítették túl az idei tervet. (Tóth Sándor felvétele) Sarlós István nyilatkozata 2. oldal Nagy kórház a kisvárosban 3. oldal Mit hoz az új esztendő a kereskedelemben? 3. oldal Szilveszteri híradó «. oldal Két művész — önmagáról S. oldal Hazaérkezett Algériából a magyar delegáció Szombaton hazaérkezett Loson­­czi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács elnökének vezetésével a magyar küldöttség, amely részt vett Algírban Huari Bumedien el­nök temetésén. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pozsgay Imre kulturális miniszter, és Vida Miklós, az Elnöki Tanács tagja fogadta. (MTI) Üdvözlő távirat Kubába Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács élnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban köszöntötte dr. Fidel Castro Ruzt, a Kubai KP Központi Bizottságának első tit­kárát, az államtanács és a mi­nisztertanács elnökét, és a kubai népet a Kubai Köztársaság nem­zeti ünnepén, a forradalom győ­zelmének 20. évfordulója alkal­mából. „Örömmel tölt el bennünket, hogy pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága napról napra mélyül és együttműködé­sünk az élet minden területén eredményesen szolgálja a magyar és a kubai nép, az egész szocia­lista közösség érdekeit” — írják táviratukban a magyar vezetők. Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöKe is táviratban köszöntötte Bias Roca-t, a kubai nemzetgyűlés el­nökét. Táviratot küldött testvér­­szervezetének a HNF Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, az ÖBT és a Magyar Nők Országos Taná­csa is. (hlTI) 1 A m

Next

/
Thumbnails
Contents