Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-29 / 306. szám

I Csaknem 150 mentesítő vonat, ezer kisegítő buszjárat A MÁV az újabb ünnepi hét­végére is gondosan felkészült. Szilveszterre és újévre 143 men­tesítő vonat indítását tervezik, 50-nel többet, mint tavaly. A fő­városi pályaudvarokról pénteken indul az első 24 mentesítő szerel­vény, szombaton pedig további 34 vonatot állítanak forgalomba a szokásosnál több utas elszállítá­sára. Miután várhatóan többen jönnek vissza, mint amennyien szilveszter előtt vidékre utaztak, hétfőn 46, kedden 20 mentesítő vonat közlekedik. Elsősorban az iskolások zavartalan visszaszállí­tására még 3-án, szerdán is indí­tanak 11 mentesítő szerelvényt. A Volán erre a hétvégére az előzőnél már kevesebb, de a szo­kásosnál még mindig mintegy 50 ezerrel több utasra számít, elszál­lításukra ezer kisegítő buszjáratot tervezett. Csupán az Engels téri pályaudvarról pénteken 35, szom­baton és vasárnap 40—40 kocsival több indul a legforgalmasabb vo­nalakra. Újév napján 65, rnáso­­dikán is még 45 mentesítő járat hozza a fővárosba az utasokat. A budapesti Volánon kítfül a vidé­ki társvállalatok is indítanak szükség szerint kisegítő járatokat a fővárosba visszautazok zavarta­lan szállítására. (MTI) A vevők érdekében * A kecskeméti piaccsarnokban kicsinek bizonyult a Sütőipari Vál­lalat egy kiszolgálópultos elárusító üzlete. Emiatt a vevők sok eset­ben sorba álltak a kiszolgálásra várva. A városi tanács ezért két, egy­más melletti helyiséget ajánlott fel a cégnek. A Kecskemét és Vidé­ke Sütőipari Vállalat a kapott helyiségeket egy üzletté alakította át, amelyben két — szükség esetén három — kereskedelmi dolgozó szol­gálhatja ki a vásárlókat, ily módon megkímélve azokat a hosszas vá­rakozástól. (Tóth Sándor felvétele) Kecskeméti üzletek év végi nyitvatartása December 30-án, szombaton: az áruházak, a ruházati és iparcikk­üzletek, valamint az élelmiszer­­boltok a szokásos szombati nyit­vatartási rend szerint várják a vá­sárlókat. Kivétel a Kossuth téri, a Rákóczi úti, a Botond utcai és a Petőfi Sándor utcai élelmiszer­­áruház, a Szabadság téri Csemege­bolt, illetőleg a Szolnoki úti, a le­­ninvárosi, a széchenyivárosi és a műkertvárosi ABC-áruház, me­lyek 18 óráig tartanak nyitva. A piaccsarnokban 6-tól 18 óráig lesz árusítás. December 31-én, vasárnap: a boltok zárva lesznek, kivéve" a Szabadság téri édességboltot, amely 8-tól 11 óráig, és a Rákóczi úti édességboltot, amely 15-től 18 óráig tart nyitva. A vendéglátás­ban alkalmi nyitvatartás lesz ér­vényben. A piaccsarnok 6 és 11 óra között kereshető fel. Tejet és kenyeret az arra kijelölt boltok árusítanak. 1979. január 1-én, hétfőn: a bol­ti kereskedelem és a piac zárva tart. Tejet és kenyeret a kijelölt üzletek ezen a napon is árusíta­nak. Akadémiai jutalmat kapott az ÉRTI kecskeméti kutatócsoportjának pályaműve Akadémiai jutalomban részesült az Erdészeti Tudományos Intézet kecskeméti kísérleti állomása ku­tatócsoportjának Kecskemét a történelem és a környezetvédelem tükrében című pályaműve. A Magyar Tudományos Akadé­mia 1978. évi pályázati felhívásá­ra AZ ember és természeti kör­nyezetének védelme témában be­nyújtott dolgozat rövid áttekintést ad a város történetéről, majd rész­letesen foglalkozik a Lampart Zo­máncipari Művek kecskeméti gyá­rának fejlődéstörténetével, a zománcgyártással, levegőszennye­ződéssel, és annak meteorológiai tényezőivel (szélirány, hőmérsék­leti rétegeződés stb.). A kutatók elemzik Kecskemét zöldövezeti tervét, a fásítás eddigi eredmé­nyeit, termőhelyi problémáit. A pályaműnek külön fejezete foglalkozik a Zománcipari Művek levegőszennyező hatásának kitett területek fásításával. Irodalmi adatok és helyi tapasztalatok alapján a fluorid szennyeződés­nek ellenállóbb fafajokra érzé­kenységi sorrendet állították össze. A munka ezzel nem zárult le, mert a kísérleti állomás kutatói a ZIM környékének fásítását szak­­irányítással, ültetési anyaggal se­gítik majd elő. A megjutalma­zott pályamunka összeállításában közreműködtek a KÖJÁL és a ZIM szakemberei is. A nyárlőrinci példa Sokszor és sokan panaszkodnak manapság óvodáink és bölcsődé­ink szűkössége miatt. Jogosan igényeLnek többet, szebb és jobb körülményeket. Ám sokan figyel­men kívül hagyják a spontán és önzetlen emberi segítséget, törő­dést. Éppen ezért jóleső érzéssel olvastam egy nyárlőiúnci óvónő levelét, melyben felhívja a fi­gyelmet a helyi állami gazdaság Csonka János szocialista brigád­jának nagyszerű munkájára. „Legtöbbször önként ajánlkoz­tak, s ha az óvodai munkaközös­ség kérte, készséggel jöttek” — írja. A nyárlőrinci brigád az elmúlt évben számtalanszor végzett az óvodának olyan — pénzösszeg­ben is jelentékeny — társadalmi munkát, mely igen hasznos és szükséges volt. (Nem számítva a pénzben kiíejezhetetlen értéket, szeretetteljes jó szándékot, em­berséget.) Elbontották például a régi iskola feleslegessé vált melléképületét, hogy a bontás­anyagból az óvodát bővíthessék. TermőBölddel töltötték fel a gyer­mekintézmény előtti KRESZ- pa/rkot. Az udvaron hintákat, mászjókákat állítottak fel a gye­rekek legnagyobb örömére. Ka­rácsonyra, télapó-ünnepre nem egyszer lepték meg az apróságo­kat kisebb ajándékokkal. Rend­szeresen javítják az elromlott játékokat, megrongálódott hasz­nálati tárgyakat. „Mindezzel je­lentősen hozzájárultak az óvodai nevelőm«nka feltételeinek meg­teremtéséhez, javításához, önzet­len munkájukért ezúton szeret­nénk köszönetét mondani, állja­nak példaként a nyilvánosság előtt is” — írja végezetül a nyár­lőrinci óvónő. Munkaszüneti naptár 1979-re A munkaügyi miniszter a kü­lönböző érdekképviseleti szervek­kel egyetértésben 1979-re rende­letben szabályozta a munkaszüne­ti napiok körüli munkarendet, a szabadnap-áthelyezéseket. A rendelet szerint április 28., szombat teljes munkanap, április 29., vasárnap szabadnap, április 30., hétfő heti pihenőnap, május 1., kedd munkaszüneti nap. De­cember 22., szombat, teljes mun­kanap, december 23, vasárnap sza­badnap, december 24., hétfő heti pihenőnap, december 25.. kedd munkaszüneti nap, december 26., szerda munkaszüneti nap. Decem­ber 29., szombal teljes munkanap, december 30., vasárnap szabad­nap, december 31., hétfő heti pi­henőnap. 1980. január 1. kedd munkaszüneti nap. Ez a munkarend azokra is vo­natkozik, akik a munkaszüneti napot megelőző héten nem sza­bad szombatosok, nekik azonban az e szombatra eső munkaidőt az előző hét szombatján kell ledol­gozniuk.“ Nem vonatkozik viszont e munkarend a megszakítás nél­kül üzemelő (folytonos) és ren­deltetésük folytán e napiokon is dolgozó vállalatokra. ♦ A miniszteri rendelet csak a munkanap-áthelyezéssel ösz­­szefüggő munkarendről intézke­dik. Természetesen munkaszüneti nap április 4-e, húsvéthétfő, augusztus 20. és november 7-e is. Az év 365 napjából tehát nyolc pihenőnap, 26 szabad szombat. Ehhez jön még átlagosan 18 nap fizetett szabadság. Munkára te­hát 261 nap marad, de ebből is lejön a napi félórás ebédidő, ke­reken 16 nap, így a munkaidő nem több 245 napnál. Sőt, keve­sebb, mert a táppénzes állomány átlagosan további 12—13 napot visz el. A népgazdaság tehát jog­gal kívánja meg, hogy a mara­dók 232—233 napot mindenütt be­csületesen kidolgozzák, (MTI) ÁTADÁS: 1979-BEN • Fontos állo­másához érke­zett Szeged új Tisza-hídjá­­nak építése. Elkészült a mederpillér és a bal parti híd­szerkezet elér­te a vízi pil­lért. A csak­nem ezer mé­teresre terve­zett, négy for­galmi sávos hí­don 1979 végén indul meg a forgalom. (MTI fotó: — Tóth Béla felvétele — KS) Ahol nincs műszaki hiba A KBT- kecskeméti testületé, a megyei erdő- és fafeldolgozó gazdaság, valamint a városi-já­rási rendőrkapitányság képvise­lőiből alakult bizottság a na­pokban szemlét tartott a gazda­ság öt telephelyén, alhol a gép­járműveket, munkagépeket vet­ték ellenőrzés alá. Mint megál­lapították, a gépjárművek, a lassú járművek a műszaki, vala­mint a közlekedésbiztonsági elő­írásoknak megfelelnek annak el­lenére, hogy ezek rendszeresen földutalkon közlekednek, sok esetben homokbuckás, kát.yús te­repen. Ezek nyilvánvalóaini job­ban igénybe veszik a járművek teljesítőképességét, műszaki és forgalombiztonsági berendezése Az eredmény annak tulajdo­nítható, hogy az erdőgazdaság műszaki főellenőre, Talmácsi Balázs és Csákány András, a biz­tonságtechnikai megbízott rend­szeresen, minden hónapban leg­alább egy alkalommal közös el­lenőrzést végez. Természetesen dicséret illeti a gépjárművek és lassú jármüvek vezetőit is, akik a napi munka elvégzése után az észlélt hibákat, hiányosságokat megszűnte tiki kijavítják. A szemlebizottság végezetül tá­jékoztatta a gépjárművezetőket a fontosabb jogszabályokról, s felhívta figyelműiket a téli idő­­:. járás okozta óvatos vezetésre. GÉPJÁRMÜTULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! Nem változik a felelősségbiztosítás díja A jogszabály szerint a gépjár­mű-felelősségbiztosítás évi díját a gépkocsitulajdonosok két rész­letben, január 1-től és július 1- tői, a motorkerékpárosok janu­ár 1. és december 31. között egy összegben fizethetik be pótlék­mentesein. A határidő most le­jár, a jövő évi díj pedig esedé­kessé válik. A jövő évi befizetésekhez a postautalványok az ÁB fiókjai­ban, az ÁFOR benziakutjainál vagy az autóklub irodáiban sze­rezhetők be. Újdonság, hogy ja­nuár 1-től a Cascóval is ren­delkező ügyfeleknek — mivel róluk név és lakcím szerinti nyilvántartást is vezet a biztosí­tó — kivétel nélkül postázzák a felelősségbiztosítás befizetéséhez szükséges csekkéket is. Az Állami Biztosító felhívja a figyelmet elsősorban a postautal­vány pontos kitöltésére, főleg a gépjármű forgalmi rendszámá­nak feltüntetésére, s külön a díjigazolólap lebélyegeztetésére. A gépjármű-felelősségbiztosítás évi díja egyébként jövőre sem változik. Az autósok 460, a mo­torosok 100 forintot fizetnek. A rokkantak adómentes gépjármű­veire nem kell felelősségbiztosí­tási díjat fizetni. (MTI) GYORSHAJTÁS, FIGYELMETLEN VEZETÉS Egy nap alatt öt súlyos sérülés Kelebia határában Szerencsés Fekete János 28 éves segédmun­kás, Kelebia. Négyesjárás 5. szám alatti lakos motorkerékpárját fi­gyelmetlenül vezette, ezért neki­ütközött az előtte kerékpározó Szabó Kálmán 25 éves, segédmun­kás, Kelebia, Szkender járás 4. szám alatti lakosnak. Mindketten a földre zuhantak, Szerencsés sú­lyosan, Szabó könnyebben sérült meg. Jászszenitlászló határában Léd­­czki Béla 24 éves, Nyárlőrinc, Kossuth utca 13. szám alatti la­kos a városföldi Dózisa Tsz sze­mélygépkocsijával közlekedve egy kanyarban megcsúszott, áttért a bal oldalra, és ott összeütközött a vele szemben szabályosan sze­mélygépkocsival közlekedő Do­­mán Gábor 19 éves, szerelő, Kis­­kunmajsa, Vorosilov utca 10. szám alatti lakossal. A baleset követ­keztében Domán Gábor és utasa: Patyi Tibor 18 éves szerelő, Kis­­kunmajsa, Vorosilov utca 49. szám alatti lakos súlyosan. Sz. Kovács Erzsébet 16 éves, Kiskunmajsa, Deák Ferenc utca 59. szám alatti lakos könnyebben megsérült. Baja és Csávoly között az 55-ös számú úton Oswald Walter 37 éves hódmezővásárhelyi lakos sze­mélygépkocsijával áttért a bal ol­dalra és ott összeütközött a vele szemben haladó autóbusszal, ame­lyet Bartos András szegedi lakos vezetett. Oswald Walter súlyosan, 33 éves felesége könnyebben meg­sérült. Lajosmizse belterületén a Dózsa György út 77. számú ház előtt Gajdácsi Istvánná 19 éves, Lajos­mizse, Bem utca 65. szám alatti lakos Wartburg személygépkocsi­jával vissza akart fordulni. Nem győződött meg ennek veszélyte­lenségéről, amelynek következté­ben összeütközött Krasnyánszki Ottó 24 éves. villanyszerelő, La­josmizse, Zrínyi utca 20. szám alatti lakos motorkerékpárjával. Krasnyánszki Ottót a mentők sú­lyos sérüléssel a kórházba szállí­tották. Helvécia határában egy teher­gépkocsi elütötte Tóbi Zsuzsan­na, Helvécia, Lőwy dűlő 8. szám alatti lakos kerékpárost. Az idős nőt a mentők a kórházba szállí­tották. G. G. HÍREK • HÍREK NAPTAR 1978. december 29., péntek Névnap: Tamás Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 00 perc Holdkelte: 6 óra 37 perc Holdnyugta: 16 óra 06 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 27-én a középhőmérséklet 3,3 (az 50 éve« át­lag mínusz 0,7). a legmagasabb hőmér­séklet 6,2 Celsius-fok volt. Tegnap reg­gel 7 órakor 4, 13 órakor 8,4 Celslus­­fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,5 Celsius-fok volt. — Harmincezer mázsa vegyes műtrágyát használ fel évente a kiskőrösi Kossuth Szakszövetke­zet. A négy és fél millió forint értékű tápszer nagy részét a sző­lőművelésben hasznosítják. Jobb, ésszerűbb műtrágya-gazdálkodás­sal további, akár 15 százalékos terméshozam-növekedést is elér­hetnek, ami mintegy 20 millió fo­rint értékű többletbevételt ered­ményez. — Követendő példa. A tassi Dó­zsa Tsz és a helyi általános isko­la közötti jó kapcsolat eredménye­ként a szövetkezet újabb fiatalo­kat iskolázott be szakmunkás-ta­nulónak. Az a gyakorlat, hogy a tsz vezetői a pályaválasztást meg­előzően felkeresik a diákokat, és a beszélgetések során elsősorban olyan szakágakban keresnek fia­talokat, ahol kevés a szakmunkás, így megvalósítható a tervszerű utánpótlás. — Ötvenkét liter. Ennyi vért ad­tak a kiskunfélegyházi Lenin Tsz vöröskereszt-szervezetének tagjai, szám szerint 146-an az esztendő folyamán a szövetkezetben lefoly­tatott, kihelyezett, térítésmentes véradás alkalmával. Négy éve rendeznek véradónapokat, és a begyűjtött életmentő vér mennyi­sége évről évre növekszik. — Új társasági szerződés alá­írásával kezdi az új esztendőt a TERIMPEX Külkereskedelmi Vál­lalat. Második legnagyobb partne­rével, a Baromfifeldolgozó Válla­latok Trösztjével köt megállapo­dást. Ez azt jelenti, hogy a kül­­kervállalat 1979-ben exportjának már csaknem 90 százalékát az iparral hozott együttes döntésék, a közös érdekeltség és kockázat­­vállalás alapján bonyolítja le. — A világhírű magyar szabada­lom, a Heller—Forgó-féle Tégkon­­denzációs ipari hűtőberendezés to­vábbfejlesztett változatainak, az olaj- és gázhűtőknek sorozatgyár­tását kezdik meg 1979-ben a Jász­berényi Hűtőgépgyár épülő új üzemében. Az itt készülő ipari hőcserélők zömét a Szovjetunió­ba exportálják, és azokat az olaj- és gázszállító távvezetékek foga­dóállomásain, illetve egyes szaka­szain helyezik üzembe. — Napirenden az iskolaépítés. Tegnap koordinációs értekezletet rendezett az MSZMP kecskeméti járási végrehajtó bizottsága és a megyei tanács kecskeméti, járá­si hivatala. A járás vezetőit tá­jékoztatták a kecskeméti járás ta­nácsi beruházásainak állásáról. A beszámolóban részletesen fog­lalkoztak az iskola- és tanterem­­építésekkel. — OLVASTUK. A hajdani jász­­kun területhez tartozó 28 telepü­lés csaknem 10 ezer földrajzi, helytörténeti és néprajzi adatát tartalmazza a Jászkunság című 400 oldalas kiadvány, amely je­lentősen hozzájárult az országos mozgalommá terebélyesedett föld­rajzi névgyűjtés sikeréhez. Jövőre lát napvilágot a történeti Külső- Szolnok megye, utána a hajdani Pest, Pilis, Solt, Kiskun, majd Bács, Bodrog megye névanyaga. — Tanuló szövetkezetiek. Az el­múlt kilenc év alatt, a kiskunfél­egyházi Lenin Termelőszövetkezet dolgozói közül — kihelyezett osz­tályokban — 134-en szerezték meg az általános iskolai bizonyít­ványt. 1980-ig húsz dolgozónak kell megszereznie a beosztáshoz szükséges végzettséget — tizen­­ketten már meg is kezdték a ta­nulást. A tsz évente 220 ezer fo­rintot fordít ösztöndíjra, képzés­re, illetve továbbképzésre. — HEPP EDIT , FESTŐMŰ­VÉSZNEK nyílik kiállítása a bu­dapesti Stúdió Galériában szer­dán, délután fél hatkor. A Der­kovits-ösztöndijas fiatal művész­nő alkotásait január 16-ig te­kinthetik meg az érdeklődők. — TAKÁCSMŰHELYT rendez­tek be a csornai múzeumban, a hajdani rábaközi műhelyek szer­számaiból. Ez a vidék gazdag kendeirtermő hely volt, s a múlt század végéig az emberek maguk készítették a kenderből font-szőtt ruhaneműket. A múzeumi mű­helyben régi metszetek és fotók segítségével bemutatják a fel­dolgozás minden műveletét. tMűámáM MEGYET MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. december 89. 10 órakor az ifjúsági klubban Ismeretterjesztő kisfilmek vetítése KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 29. péntek este 7 óra RETTENETES szülök Ódry-bérlet — ÚJABB KITÜNTETÉS. A Kecskeméti Gépipari és Automa­tizál ási Műszaki Főiskola irodal­mi színpadát az 1978. évben vég­zett munkája elismeréseként ni­­vódíjjal jutalmazta az Oktatási Minisztérium ifjúsági bizottsága. — Növekvő érdeklődés. Egyre többen vesznek részt Lajosmizsén a helyi TIT-szervezet előadásain. Ebben az esztendőben a 20 tár­sadalomtudományi és 56 termé­szettudományi témájú előadást mintegy kétezernyolcszáz érdek­lődő hallgatta meg. 1978. DECEMBER MOZI 1978. december 29.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és 7 órakor VOLT egyszer EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla, 20 százalékkal felemelt helyáru! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes amerikai—olasz westemfllm KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor rocky 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor VARAZSSAPKA Színes szovjet mesefilm-összeállítás STÚDIÖMOZI: 8 órakor (A városi mozi épületében) ONIBABA (Tóth Sándor felvétele) — Helyesbítés. Lapunk tegnapi szá­mában az Üj gyermekorvosi kürzet a Széchenyivárosban című írásunk má­sodik bekezdése helyesen Így hangzik: Dr. Kovalcslk István gyermekszakor­vos körzete a hunyadlvárosl rendelő­ben működik. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—mX . i J 1

Next

/
Thumbnails
Contents