Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-15 / 269. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1978. november 15. események sorokban BUDAPEST _________________________ S zekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese a Szlovén Szocia­lista Köztársaság kormányának meghívására hivatalos, baráti lá­togatásra kedden Ljubljanába utazott. (MTI) WASHINGTON Kedden megkezdte működését az első magyar—amerikai közös termelő vállalat, az Aotion- Tungsaam. Az East Brunswick- ben, New Jersey állaimban mű­ködő gyár az első ütemben évi hétmillió izzólámpát gyárt az amerikai piacra, amelyen már 1971 óta ismertek és keresetitek a budapesti gyár termékei. A gyáravatáson részt vettek az ame­rikai ipar és az Egyesült Izzó képviselői, élükön Dienes Béla vezérigazgatóval. (MTI) MANAGUA Várhatóan ma visszatér Nica­raguába a Somoza és az ellenzék között közvetítő (amerikai, do­minikai és guatemailai diploma­tákból álló) csoport, amely a múlt hét végén konzultációra utazott haza. Az Ellenzéki Széles Front képviselői kedden ülnek össze, hogy megvitassák Somoza elnök lemondatásának módjait és annak lehetőségét, hogy a közve­títő tárgyalások kikerüljenek a zsákutcából. (MTI) MILÁNÓ Milánóban terroristák merény­letet követték el Mario Mar- chetti, a város börtöneiben dol­gozó egészségügyi szolgálat ve­zetője ellen. Marchetti a térdén sebesült meg. (Telefotó— AP— MTI) TELJESÍTETTÉK AZ OLAJBÁNYÁSZOK KÖVETELÉSEIT Újabb tüntetések Iránban A teheráni bazárnegyedben kedden ismét több mint két órán át ropogtak a fegyverek. Meg nem erősített jelentések szerint a karhatalom a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tüntető tömeget, de a szemtanúk szerint többen meg­sérültek. Kormányellenes és kor­mányhű erők között összecsapá­sok robbantak ki kedden Észak­írén több pontján. A két hete sztrájkoló olajipari dolgozók azonban kedden felvet­ték a munkát. Még nem erősítették meg azo­kat a jelentéseket, amelyek sze­rint a sah részben teljesítette a sztrájkolok követeléseit. A múlt héten 22,5 százalékos béremelést hagyott jóvá az olajbányászok ré­szére, de a politikai foglyok sza­badon bocsátására és polgári kor­mány felállítására vonatkozó kö­vetelésekre még nem válaszolt. Az iráni sah személye körüli minisztérium sajtófőnöke. Sia Zand, az ITV angol televíziós társaság egyik adásában nyilvá­nos támadást intézett a sah sze­mélye ellen, és bejelentette, hogy politikai menedékjogot kér Ang­liában. A brit külügyminiszter szóvivője közölte, hogy a kérést fontolóra veszik. * — Az iráni olajbányászok mun­kabeszüntetése komoly gazdasági nehézséget okozott az ázsiai ál­lamnak, amelynek gazdasága csaknem teljes egészében ettől az iparágtól függ. Az olajexport na­ponta több mint 60 millió dollárt jövedelmezett Iránnak mindad­dig, amíg a sztrájk meg nem bé­nította az olajkutakat és a fel­dolgozó üzemeket — írja V. Szisz- nyev a moszkvai Trud nemzet­közi szemléjében. Az olajmunkások sztrájkja ko­rántsem volt elszigetelt, munka- beszüntetésekre került sor más iparágakban és állami intézmé­nyekben is. A tömeggyűlések és tüntetések annak ellenére folyta­tódnak, hogy az utcákon katonai egységek és tankok jelentek meg a „helyzet ellenőrzésére”. Mint az hasonló esetekben gyakran előfordult, a reakció ez­úttal is igyekszik „szovjet érde­keltséget” sejtetni az események mögött. A londoni Daily Telegraph azzal a képtelen történelmi ana­lógiával állt elő, hogy úgymond az „orosz cárok évszázados álma volt az indiai-óceáni mélyvízi és melegtengeri kikötők megkapa- rintása”. Még időt vesztegetni sem érdemes annak bizonyításá­ra, hogy a történelmi példa ak­tualizálása mekkora ostobaság. Sokkal fontosabb kiemelni, hogy maguk az irániak mutatnak rá egy tengerentúli hatalom ér­dekeltségére, amely — mivel ezt a militarizálásban juttatja kife­jezésre — az iráni bajforrások fő okozója. Nyíltan beszélnek er­ről haladó társadalmi és befolyá­sos egyházi vezetők egyaránt. Khomeini Ajatollah, a 30 millió fős siita-muzulmán egyház feje például a nyugatnémet Stern ma­gazinnak kijelentette, hogy az „Egyesült Államok Onös érdekeit védi Iránban, s ezek egyáltalán nem egyeznek meg a mienkkel”, hozzátette: Irán természeti kin­cseit a nép javára kell felhasz­nálni. NAPI KOMMENTÁR Az érem két oldala mm Xuan Thuy nevét néhány év­vel ezelőtt szinte naponta le­hetett látni a világsajtó első ol­dalán. Mint emlékezetes, a pári­zsi konferenciák termében, vala­mint jó néhány más színhelyen ő vezette vietnami részről az amerikaiakkal folytatott tárgya­lásokat. Most a világ ismét találkozott a (Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának nevével. Xuan Thuy ugyanis nyi­latkozatot adott egy kubai lap­nak! Szavai azonban ezen az úton korántsem csak a kubai közvéle-. ményhez jutottak el. Szavai tar­talma és az interjú időpontja miatt a nyilatkozat lényegét vi­lágszerte ismertette szintté minden jelentős lap, televíziós- és rádió- állomás. Ami a tartalmat illeti, elég, ha felvillantjuk az interjú vitathatat­lanul leglényegesebb elemét. „A szocialista Vietnam nem szándékozik Kína vonzáskörébe kerülni... Kína vezetői nem tud­nak kibékülni Vietnamnak ezzel az irányvonalával!, és mindent elkövetnek azért, hogy provoká­ciók segítségével megnehezítsék az országunkban folyó szocialista építést.” Sajnos, pontosan, szó szerint ez a helyzet. Peking irdatlan fe­lelősséget vállalt magára azzal, hogy egy olyan nép számára te­szi még nehezebbé az amúgyis kemény körülmények között fo­lyó politikai-gazdasági ország- egyesítést, a gigászi feladatokat jelentő építőmunkát, amely négy évtizeden át hullatta vérét a kü­lönböző imperialista elitcsapatok­kal vívott küzdelemben. Ennyit az interjú tartalmáról. Ami pedig az időpontolt illeti, Xuan Thuy szavai akkor hang­zottak el, amikor: 1. Kína széle­síti politikai-katonai provokációi­nak frontját Vietnammal szem­ben; 2. miután éppen ennek a helyzetnek a nyomán Moszkvá­ban a legmagasabb szinten alá­írták a szovjet—vietnami szerző­det; és 3. amikor a világsajtó jelentései szerint Kambodzsa ti­zenkilenc tartománya közül im­már tizenhatban kitört a' kétség- beesés felkelése. Az indokínai térség közelmúlt­jának viharos történetében egyet­len népet sem ért oly szörnyű csalódéi, mint a kambodzsait. Azok a tömegek, amelyek viet­nami és laoszi testvéreikkel együtt elűzték a neokolonialista rezsi­met. és joggal vártáik életük meg­újhodását, újabb szörnyű szenve­déssel kénytelenek szembenézni — egy olyan vezetőség „jóvoltá­ból”, amely saját népét feláldoz­za Peking hatalmi törekvéseinek oltárán. „Vietnam — mondotta most Xuan Thuy — kénytelen szembe­nézni egyidejűleg mind a kam­bodzsaiak, mind a kínaiak ellen­ségeskedésével. Ez a két problé­ma valójában egy és ugyanaz, hiszen mindkettőt Peking idézte elő.” A kambodzsai kínokról és zen­dülésekről és a Vietnam elleni o invokációkról szóló jelentések bosszú sora — ugyanannak az éremnek a két oldala. H. E. Uganda visszarendelte csapatait Tanzánia területéről Az ugandai rádió Nairobiban lehallgatott adása szerint Idi Amin ugandai elnök kedden visz- szarendelte csapatait Tanzánia te­rületéről. Amin rendelkezését a rádió egy üzenet részeként idézte, az üzenetet az ugandai elnök Gaafar Nimeri szudáni államfő­höz, az Afrikai Egységszervezet jelenlegi elnökéhez intézte. Ni- merin kívül Amin — az idézett rádióadás szerint — tájékoztatta szándékáról Kurt Waldheim ENSZ-tfőtiiltlkárt és Mahmud Ria­dót, az Arab Liga főtitkárát is. Nem érkezett jelentés arról, hogy Tanzánia az ugandai kivo­nulás fejében ígéretet tett volna azoknak a feltételeknek a telje­sítésére, amelyekhez Amin ko­rábban a csapatok visszavonását kötötte. Az 1850 négyzetkilométer nagyságú tanzániai területet Uganda október végén szállta meg. A döntést a nigériai fegyveres erők vezérkari főnökének kampa- lai látogatása előzte meg. Az ugandai államfő az üzenetben há­láját fejezte ki a nigériai elnök­nek és hasonló üzenetet juttatott el a kenyai, a libériái és a guineai elnöknek. Az említettek vala­mennyien kérték Idi Amint, von­ja vissza a tanzániai területet mintegy két hete megszálló csa­patait. (AFP, Reuter) Husák és Gierek találkozója • Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára a szlovákiai Pöstyénben ta­lálkozott Edward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával (a képen jobbra). Telefotó—CAF—MTI—KS) NOVEMBER 17—18-ÁN Szövetkezeti konferencia A magyar szövetkezeti mozga­lom három ágazatának — a me­zőgazdasági termelőszövetkezetek, az áfészieik és az ipari szövetke­zetek — együttműködése mind a gazdasági munkában, mind a képzésben — továbbképzésben, mind pedig a kulturális és sport- tevékenység terén gyürnölcsöző- nek bizonyult és számottevő eredményeket mutathat fel. A le­hetőségek azonban még koránt­sem kiaknázottak. Ezért hívja össze péntekre Debrecenbe a Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság szövetkezeti szak­osztálya azt az országos szövetke­zeti konferenciát, amelyre ez idáig már több mint 600 hazai szövetkező jelentette be részvé­teli szándékát. A két napra tervezett konferen­cia közelebbi céljait és program­ját ismertető keddi sajtótájékoz­tatón Mészáros Vilmos, az "OKISZ elnökhelyettese, a VSZT szövet­kezeti szakosztályának elnöke többek között elmondotta: alkal­mas fórumot kívánnak teremteni arra, hogy a 3 ágazatban felhal­mozódott. tapasztalatokat közre­adhassák és kicserélhessék, s a jó kezdeményezéseket, javaslato­kat egyik ágazatból a másikba át- áramoltathassák. A plenáris ülést követően szekcióvitákat rendez­nek az együttműködés egy-egy speciális területéről. A résztve­vők kicserélik a szövetkezeti ve­zetésben, a szövetkezeti és mun­kahelyi demokrácia fejlesztésé­ben, a vezetőképzésben és az ok­tatásban szerzett tapasztalatai­kat is, (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése Kedden Hévízen ülést tartott az országgyűlés kereskedelmi bizott­sága. A képviselőket Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyet­tes tájékoztatta hazánk idegenforgalmának helyzetéről és az ezzel összefüggő feladatokról. A bizottság tagjai a tájékoztatót követő vita után megtekintették Hévíz idegenforgalmi nevezetességeit. (MTI) • Kádár János interjúja a Le Monde-nak Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára in­terjút adott a párizsi Le Monde-nak. Kádár Jánosnak a szerkesztőség kérdéseire adott válaszait a francia napilap szerdai száma közli. (MTI) • Befejeződött a nyugatnémet FDP kongresszusa Mainzban kedden véget ért a nyugatnémet szabaddemokraták, „meglepetéskongresszusa”. A Hans-Dietrich Genscher vezette párt­elnökség a háromnapos fórumon személyi és tartalmi kérdésekben érzékeny vereségeket szenvedett. Az FDP balszárnya azzal vádolta a párt vezetőit, hogy a napi politika kompromisszumai között megfe­ledkeznek a liberális eszmék és párthatározatok következetes meg­valósításáról. A küldöttek elutasították az elnökség határozatterveze­tét a foglalkoztatási tilalom, valamint az atomenergia kérdésében, és kibuktatták az új elnökségből Otto Lambsdorff gazdaságügyi minisz­tert, a jobbszámy egyik vezető képviselőjét. Az iráni feszültség háttere Délkelet-Irán sivatagos hegyvidékét szeptember közepén az ország történelmének egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg, bizonyítva, hogy Irán földrengésveszélyes zónában fekszik. Vonatkozik ez a társadalmi feszültségekre is, hiszen az országot két éve folyamatosan olyan politikai földrengés sújtja, amely kimenetelében nem kevésbé súlyos és alapvető változásokat okozhat Irán politikai-gazdasági szer­kezetében. A„nagy társadalom” Mielőtt az események részlete­sebb magyarázatára térnénk, ér­demes szemügyre venni a hátte­ret, azokat a körülményeket, amelyek végül is szeptember 8-án a Jaleh téri mészárlásokhoz ve­zettek, s amelyek továbbra is fe­nyegetik a fennálló rendszert, annak alapját, a monarchiát. A hatvanas évek elején a megsza­porodott olajbevételek lehetővé tették, hogy a sah, mint a hata­lom legfőbb birtokosa, hozzálás­son kedvenc tervének, az iráni „nagy társadalom” eszméjének valóra váltásához. Olyan Iránt tervezett létrehozni, amely a Per­zsa-öböl térségének vezető hatal­maként katonai—politikai—gaz­dasági befolyása alá vonhatja a körrtyező országokat, az Indiai­félszigettől egészen a Közel-Kele­tig. Nagyratörő tervei azonban — mint a legutóbbi másfél év ese­ményei igazolják — kudarcot val­lottak, megbuktak a realitások rö­gös talaján. 1961-ben kezdte el az uralkodó a „fehér forrada- lom”-nak nevezett iparfejlesztési programját, amelynek fő felada­tául azt jelölte meg, hogy Irán a századfordulóig világméretek­ben is számító ipari nagyhata­lommá váljék. önmagában az iparfejlesztés — mint gazdasági program — tisz­teletre méltó törekvés, azonban a „miértnél” fontosabb a „ho­gyan”. Nem a pénz hiány zott ahhoz, hogy sikerre vigye a fe­hér forradalmat, hanem az át­gondolt fejlesztés, mindenekelőtt annak mérlegelése, hogy vajon a modern ipari állam szerkezete mennyiben egyeztethető össze a sah által véglegesnek és változ- tathatatlannak vélt iráni abszolút monarchia sajátosságaival. Az ázsiai országban az elmúlt évek­ben jelentős ütemű iparfejlesz­tés ment végbe — ez minden vi­tán felül áll. A modern üzeme­ket szemügyre véve látszik, hogy sehol sem sajnálták a pénzt a legújabb technika megvásárlásá­ra. Ez azonban nem minden. Az Iranian National Car teheráni autógyárában magam is tapasz­taltam a sietős iparfejlesztési program néhány árnyoldalát. Felépítették például a motorgyá­rat, amelynek termelése jóval ke­vesebb, mint a néhány méterrel odébb felhúzott óriási karosszé­riapréselő csarnok kapacitása, ennek aztán az az eredménye, hogy a karosszériaműhely fölös termékei, az autócsontvázak hó­napokig porosodnak, rozsdásod­nak a gyárudvaron, mielőtt mo­tort tudnának beléjük építeni. Az állam hitelekkel, engedé­lyekkel támogatja a magánvállal­kozást, de nem szól bele, hogy a tőkések mit, mennyire és hogyan fejlesztenek ki. Ebből aztán az is következik, hogy évi sok százezer autós kapacitású személygépko­csi-gyárak épülnek az országiban, viszont katasztrofális a hiány a széles néptömegek igényeit kielé­gítő, megfelelő élelmiszeripari, közfogyasztásicikk-termelő gyá­rakban. A teheráni terv- és költ­ségvetési“ hivatal főosztályvezető­je ehhez még hozzátette, az ál­lam csak olyan területeken avat­kozik be a gazdaság folyamatai­ba, amelyek iránt „a magántőke nem érdeklődik”. Mert ugyan ki képzelhetne el autógyárakat, tv­összeszerelő üzemeket, textilkom­binátokat megfelelő energiabázis, nyersanyagbázis nélkül? Márpe­dig a tőkeigényes és kevésbé nye­reséges energiaipar, alapanyag­kitermelés állami kézben van. A sah és szakemberei azonban ki­felejtették a számításból, hogy az ipar kifejlődésével kialakul a nagytőkés-vállalkozói réteg, amely a vitathatatlan gazdasági hatalom mellett politikai hatal­mat is akar. A monarchia így szinte kitermelte azokat a tőkés köröket, amelyek bekapcsolódtak a jelenlegi rendszerrel szemben­álló erők tevékenységébe, noha ezek a tőkés csoportok csak a rendszer reformját, nem pedig alapvető megváltoztatását köve­telik. Ami a mezőgazdaságot illeti, ezen a téren sem dicsekedhet az iráni vezetés túl nagy sikereikkel. 1963-ban ugyan megkezdték a földreformot, azonban elmarad­tak a gyakorlati eredmények. A földhöz juttatott parasztok ugyanis anyagi eszközök, gépek, megfelelő tőke hiányában képte­lenek voltak hatékonyan, nyere­ségesen művelni a földeket. Parasztok a bádogvárosokban Az elszegényedett parasztok tö­megével áramlottak a nagyváro­sokba, a fővárosba, munkát ke­resni. Jelenlétüket ma is a Tehe­rán körüli „bádogvárosok”, a hullámpapírból, hulladékból ösz- szetákolt kalyibák százezrei árul­ják el. Éjszaka a külvárosi utcá­kat — ahol a rendőrség megtűri őket — ellepik a járdán éjszaká­zó nincstelenek. (Ehhez csak any- nyit, hogy Irán nemzeti jövedel­me egy főre számítva több mint kétszerese a magyarországinak.) A mezőgazdasági politika ku­darca kényszerítette rá a kor­mányt, hogy a legsúlyosabb fe­szültségeket rögtönzött lépésekkel próbálja levezetni. Szeptember 16-án a kormány átfogó gazda­ságfejlesztési tervet hozott nyil­vánosságra, amely — s ez is mu­tatja az intézkedések kapkodó, tűzoltó jellegét — a korábbi ipar­és mezőgazdaság-fejlesztési kon­cepcióval homlokegyenest ellen­kező irányba mutat. Hogy az infláció, a rossz munkakörülmé­nyek, a kevés bér miatt elége­detlenkedő, széles tömegeket le­szereljék, a gazdasági vezetés ki­hirdette a kisvállalkozások (Ijja- rl, mezőgazdasági egyaránt) tá­mogatásénak elsődlegességét. (Ed­dig mindenütt a nagyszabású vál­lalkozásoké, az országos jelen­tőségű beruházásoké volt az el­sőbbség.) Az idei nyarat a gaz­dasági minisztériumokban — nyilván a politikai feszültség ha­tására — az idegesség, a kapko­dás jellemezte. A tervhivatalban például Nostrati tervezési főosz­tályvezető elmondotta, hogy ed­dig négyszer dolgozták át az éves tervet, s még mindig nincs végle­ges variáció. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságot illetően a kor­mány megrettent az agrárpoliti­kát bíráló hangoktól, és a követ­kező ötéves terv egyik feladatául azt tűzte ki, hogy mezőgazdasá­gi termékekből önellátó legyen az ország. Ma például a gabonafé­léknek csaknem felét Irán im­portból kénytelen beszerezni, no­ha az ország hagyományosan ön­ellátó volt a korábbi időszakok - ban. Ötszáz százalékos áremelkedés A hibás gazdasági és politikai döntéseket mindenekelőtt a dol­gozók érezték meg. Az évi 30—50 százalékos infláció, az alapvető élelmiszeráraknak az elmúlt há­rom évben történt 3—500 százalé­kos emelkedése, a nyomorúságos munkabérek elsősorban a töme­geket sújtották. Valójában tehát a tömegtüntetések a rossz gazda­sági helyzet, az egyre rosszabbo­dó életfeltételek miatt robbantak ki, jóllehet a kormány, a sah val­lási fanatikusok elszigetelt ak­cióinak próbálta ezeket beállíta­ni. Nem véletlen, hogy a főváros­ban lezajlott tüntetések résztve­vői a nagy bankok art, luxusáru­házakat támadták meg, kifejezve elégedetlenségüket amiatt, hogy a sah által ígért „nagy társadalom”- ból nekik csak az infláció, a sze­génység jut. Mint az illegalitásba kényszeri- tett iráni kommunisták helyzet- elemzése megállapítja, a tömeg- mozgalmak gerincét a gazdasági —politikai helyzet miatt elége­detlen kizsákmányolt osztályok alkotják, mindazonáltal a rend- szerellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak az értelmiség, a bur­zsoázia egyes rétegei is. Viszont mást akar a rendszerellenes bur- zsoá és ismét mást az ugyancsak a rendszerrel szembenálló mun­kás. Ezt az ellentétet próbálja ki­használni a vezetés, megosztani akarván a rendszerrel szemben­álló erőket. A sah, a körülötte álló politikusok, láthatóan ki akarnak egyezni a „mérsékelt” ellenzékkel. Azokkal szemben vi­szont, akik alapvető változásokat akarnak, s a sah nélkül képzelik el a jövőt, a titkosrendőrség, a hadsereg elitalakulatai a legbru- tálisabb módszerekkel lépnek fel. Miközben a sah és a kor­mány engedélyezi a polgári pár­tok többségének megalakulását, a munkásnegyedekben, a külvá­rosokban robbanógolyókkal lö­vetnek a tömegbe, gyilkoltatják halomra az elégedetlenkedőket, tartóztattatják le vezetőiket. Az országban a gazdasági és a politikai válság olyan mérvűvé vált, hogy a vezetés kénytelen volt a hadsereget megbízni a kormányalakítással. Ez a lépés egyúttal felveti a korlátozott bur- zsoá demokráciának még a lát­szatát is kerülő katonai diktatú­ra kialakulásának a lehetőségét. A kibontakozás útjai tehát még nem alakultak ki. Mindenesetre, mint azt egyik teheráni beszél­getőpartnerem, a neves újságíró, Amir Taheri megállapította: az ország olyan ponthoz érkezett, ahonnan nincs visszatérés a múlt eszközeihez, módszereihez. D, P.

Next

/
Thumbnails
Contents