Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-04 / 261. szám
2 t PETŐFI NÉPE 0 1978. november 4. ÖSSZETŰZÉS HALÁLOS ÁLDOZATOKKAL Feszült a helyzet a vietnami-kínai határon események sorokban BUDAPEST ___________________ T immer József, a SZOT titkára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Igazgató Tanácsának tagja pénteken Genfbe utazott a szervezet igazgatótanácsának hétfőn kezdődő 208. ülésszakára. Az ülésszakon fontos politikai, szervezeti, gazdasági és technikai kérdésekben döntenek és meghatározzák a nemzetközi munkaügyi szervezet további tevékenységének területeit. (MTI) BERLIN_________________________ E rich Honecker, az NSZEP KB főtitkára pénteken Berlinben megbeszélést folytatott a Holland Kommunista Párt küldöttségével, amely Henk Hoekstra elnök vezetésével tartózkodik az NDK-ban. A holland pártküldöttség NDK- beli látogatásáról közös közleményt fogadtak el. Az NSZEP és a Holland KP tovább bővíti és erősíti kapcsolatait. SZÓFIA _________________________ R ácz Pál külügyminisztériumi államtitkár október 31-től november 3-ig Marij Ivanovnak, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere első helyettesének meghívására Bulgáriában tartózkodott. Fogadta őt Petr Mladenov bolgár külügyminiszter. Rácz Pál és bolgár tárgyalópartnerei megbeszéléseiken a kétoldalú kapcsolatok széles körét, valamint a nemzetközi helyzetet tekintették át. (MTI) PEKING____________\___________ P ekingben tárgyal a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja, Abu Al-Holl, aki Jasszer Arafat külön- megbízottjaként érkezett a kínai fővárosba. Csütörtökön a palesztin politikust fogadta Li Hszien- nien alelnök, akinek Abu Al-Holl átnyújtotta Jasszer Arafatnak Hua Kuo-fenghez, az államtanács elnökéhez intézett üzenetét. (AFP) PÁRIZS_________________________ A francia nemzetgyűlés pénteken reggel megszavazta a mintegy 4,6 milliárd frankos külügyi költségvetést. Louis De Guiringaud külügyminiszter csütörtökön, a költségvetési tervezet előterjesztésekor hangsúlyozta: a párizsi kül- politika „permanens elveken”: az enyhülés elősegítésének, a függet-, lenség, a szolidaritás és a párbeszéd elvén alapszik. (AFP) BANGKOK ______________________ A thaiföldi országos törvényhozó gyűlés csütörtökön az új alkotmánytervezetről folytatott vita után 195 szavazattal egy ellenében úgy határozott, hogy az országnak a jövőben kétkamarás parlamentje lesz. A képviselőket ezentúl választják, a szenátus tagjait pedig kinevezik. A szenátus létszáma kétharmada lesz a képviselőházénak. (Reuter) BASTIA Feszültség uralkodik Cao Lang észak-vietnami tartomány Kínával határos térségeiben. November elsején minden eddiginél véresebb incidenst provokált a kínai fél a tartomány Dinh Phong nevű falvának körzetében, a 62- es és 63-as kilométerkő közötti határszakaszon. A kínai provokáció nyomán veszélyes, bonyolult helyzet alakult ki, amely péntek estig sem oldódott meg. A vietnami fővárosban péntek délután közleményt adtak ki az elhúzódó incidenssel kapcsolatban. A közleményből kitűnt, hogy a véres összeütközésnek halálos és sebesült áldozatai vannak. Mint a közlemény rámutat, Tan Phong, a vietnami külügyminisztérium kínai főosztályának helyettes vezetője pénteken felhívta a KNK hanoi nagykövetsége ügyvivőjének figyelmét: a VSZK a leghatározottabban elítéli Kínát a 62-es és a 63-as Vancouverben pénteken megnyílt a Szocialista Internaoionálé kongresszusa. A Csendes „óceán partján fekvő kanadai városban a 38 szocialista és szociáldemokrata párt nemzetközi szervezete a leszerelésről, a világ gazdasági helyzetéről, a dól-afriikai, a latin-amerikai és az ázsiai fejleményekről indít vitát. Az Inter- nacionálé történetében ez az első eset, hogy kongresszusát Inem Európában rendezi. A napirend témái bizonyára ismét lehetőséget nyújtanak, hogy a szocialista és a szociáldemokrata pártoknak a kommunistákhoz fűződő kapcsolatait áttekintsék. Annál is inkább, mert például a leszerelés ügyében a nemzetközi munkásmozgalom két nagy irányzatának az álláspontja több, biztatóan közös vonást is mutat. Hasonlóképpen nem lebecsülendő az a pozitív irányvonal. amelyet egyes nyugat-európai országok — például ,a Német Szövetségi Köztársaság — szociáldemokratái a békés egymás mellett élés elvének gyakorlati alkalmazásában, az enyhülés irányzatának megerősítésében vallanak és követnek. Annál szembetűnőbb, hogy az Tnternacionálé tulajdonképpen máig is az 1951-ben kidolgozott programja alapján fejti ki tevékenységét.. A hidegháború jegyéhen fogant működési elvek élesen kommunistaelilenesek, s olyan szellemet árasztanak, amely semmiképpen nem helytálló napjainkra. Kétségtelen/ hogy a szocialista és a szociáldemokrata kilométerkő térségében kirobbantott véres incidensért. A vietnami diplomata vázolta a Cao Lang ' tartomány szóban forgó térségében kialakult helyzetet. Kifejtette, hogy kínai fegyveresek hatoltak be november elsején a vietnami tartomány térségébe, akciójuk során bekerítettek vietnami védelmi egységeket azzal a nyilvánvaló céllal, hogy elfogják őket. A vietnami védelmi erők nagyfokú önmérsékletet tanúsítottak, el akartak kerülni minden sajnálatos eseményt, s visszavonultak. A kínai fegyveresek azonban tüzet nyitottak a vietnami egységekre, s ennek következtében sokan megsebesültek. A vietnami diplomata kifejtette. hogy a fenti helyzetben a helyi milicistáknak az önvédelemhez kellett folyamodniuk. Az összecsapás nyomán hat kínai fegyveres holtteste maradt Viethoz, a tőikés országokban kialakult belső helyzethez — ma már több- telé együttműködnek a kommunistákkal, sőt, Olaszországban például — vitáik ellenére i— mindkét párt közös platformon támogatja a kereszténydemokrata kormányt. Ésszerű és időszerű lépés lenne, ha a Vancouverben tanácskozó kongresszus felülvizsgálná elavult és a valóságtól — enyhén szólva — ma már igencsak távol álló működési elveit, s programját a világ mai jelenségeihez igazítaná. Jó példák sokasága bizonyítja, hogy a szociáldemokrata és a szocialista pártokkal nemcsak a tőkés gazdasági és társadalmi rend sajátos keretei között, hanem például a Kelet— Nyugat párbeszéd folytatásában, a békéért, a leszerelésért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért tett kezdeményezéseikben keresik az együttműködést a kommunista pártok, beleértve a szocialista országok kommunistái! is. A nemzetközi politika jelentős tényezője a Szocialista Internacio- nálé. Vancouver-i kongresszusa akkor tölti be hivatását, ha a változott körülményekhez igazodva keres választ a tőkés országokban dolgozó milliók problémáira. A realitások jegyében megfogalmazott válaszok egyszersmind a kelet-európai kommunista és munkáspártokhoz fűződő lka öcs óla- •tok alakulására is kedvezően hathatnak. . Gy. D. nam területén — mutatott rá Tan Phong. A véres események lezajlása után, a vietnami fél — jószándéktól vezéreltetve — közölte a kínai hatóságokkal, hogy engedélyezi a holttestek hazavitelét. Péntek reggel a kínai fél elfogadta, hogy aznap 13 óráig kijelöli azokat a személyeket, akik a vietnami területen életüket vesztett emberek holttestét hazaviszik. Később azonban a kínai hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy mégsem küldik át képviselőikéit vietnami területre, sőt azzal a követeléssel léptek fel: maga a vietnami fél vigye a határátkelőhelyre a kínai holttesteket „Mindez indokolatlan követelés, amely az,t bizonyítja, hogy kínai részről nemcsak a véres összetűzéseket ösztönzik, hanem kitartanak a további zavarkeltések mellett is” — mutatott rá a vietnami diplomata. (MTI) Moszkva készül az ünnepre A szovjet fővárosban már csaknem minden készen áll a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésére. Elkészültek a feliratok, dekorációk. A Vörös téren ismét Lenin hatalmas méretű arcképe áll a központi helyen. A november hetediki katonai díszszemlére az utolsó előkészületek folynak. A dolgozóknak a díszszemlét követő színpompás menetében mintegy hatszáz moszkvai üzem, vállalat (képviselői lesznek jelen. A szovjet főváros dolgozói már meghozták ünnepi ajándékukat: októberi tervüket öt nappal határidő előtt teljesítették. Az idén a Szovjetunióban is áthelyezték a hót végi pihenőnapot. Mivel november 7-e mellett 8-a is ünnep, háromnapos pihenő következik. (MTI) Szovjet napok Nyugat-Berlinben Szovjet napok kezdődtek pénteken Nyugat-Berlinben. A november 11-ig itartó gazdag eseménysorozat vendége Ukrajna. A program számos filmbemutatót, komoly-, nép. és könnyűzenei hangversenyt tartalmaz, bemutatkozik az ukrajnai festészet, grafika és népművészet, sőt az ukrán konyha is. (MTI) NAPI KOMMENTÁR Vancouver-! kongressz^pállok — igazodva a realitásokNégy pokolgépes merényletet követtek el az elmúlt tizenkét órában Bastiában (Dél-Korzika). A robbantásoknak nincs halálos áldozata. Valószínűnek látszik, hogy a merénylők a korzikai szakadúr mozgalom tagjai. (EFE) MADRID ________________________ A z „Éva” álnéven ismert és egyik legkeresettebb spanyol terroristát, a Grapo nevű szélsőséges terrorszervezet tagját október 24-én Madridban letartóztatták — jelentették pénteken hivatalos forrásból. A 21 éves Aurora Caye- tanot a többi között azzal vádolják, hogy részt vett a spanyol börtönök főigazgatója, Jesus Haddad ellen ez év márciusában elkövetett gyilkos merényletben. (AFP) A japán—amerikai biztonsági szerződés újabb láncszeme TOKIÓ Évente) mintegy 30 milliárd jennel járul hozzá Japán, a területén állomásozó amerikai fegyveres erők költségeihez a következő pénzügyi évtől — közölte Fukuda Takeo japán miniszterelnök. Az, amerikai támaszpontok fenntartásának költségeiről szóló japán döntés — mint a TASZSZ szovjet hírügynökség megállapítja —, újabb láncszem a japán— amerikai úgynevezett biztonsági szerződés rendszere bővítésének ' folyamatában. Ez a rendszer az imperialista érdekeket katonai oldalról biztosítja a Távol-Keleten, de közvetve egész Ázsiáiban és a Csendes-óceán térségében is. (TASZSZ) Száznegyven nap a világűrben November 2-án, csütörtökön a déli órákban visszatért a Földre a Szojuz 31. szovjet űrhajó. Két kozmonautája, Vlagyimir Kovaá- jonok parancsnok és Alekszandr Ivancsenkov fedélzeti mérnök kereken 140 napig tartózkodtak a világűrben. Föld körüli pályán (jórészt a Szaljut—6 űrállomás fedélzetén). Csaknem öt hónapig tartó küldetésük alaposan megváltoztatta az űrrekorderek rangsorát. A rangelsők Táblázatunk közlése előtit megjegyezzük, hogy az időtartam- rekorderek első tíz helyezettje között mindössze négy a hier i kai maradt. A tíz rangelső mintegy 970 ^ napot töltött a világűrben, ebből a hat szovjet asztronauta több mint 650 napot(!) birtokol (s 320 niap marad az USA űrhajósainak). Megjegyezzük: néhány kozmonauta napjainak száma több utazásból tevődik össze. íme a (napra kerekített) rangsor: 1. V. Kovaljonok 142 nap (2 űrutazás). 2. A. Ivancsenkov 140 nap. 3. G. Grecsko 126 nap (2 űrutazás). 4. Romanyenko 96 nap. 5. G. Car (USA) 83 nap. 6. W. Pogue (USA) 83 nap. 7. E. Gibson (USA) 83 nap. 8. V. Szevasztjanov 81 nap (2 űrutazás). 9. P. Klimuk 71 nap (2 űrutazás). .10. Alan Bean (USA) 70 nap. Érdemes megjegyezni, hogy Ivancsenkovék teljesítménye igazi, nagy „ugrás”, rekordjuk csaknem 50 százalékkal felülmúlta Grecskóék 96 napját. Ha a kedves olvasó azt gondolná, hogy most csupán „egyszerű” (és persze bámulatos) re- kordjavitás történt, természetesen téved. Itt sokkal többről van szó. Kovaljonok és társa ugyanis új időtartam-kategóriába lépett! A bolygóktól a csillagokig Ha a Szovjetunió és az USA már most olyan személyszállító űrhajókkal rendelkezne, amely képes lenne a Vénusz vagy a Mars elérésére, akkor az „idő- ledezet” a következőképpen alakul: A legkisebb energiaigényű pályán egy Vénusz-utazás (csak oda) 146 napot igényel. Ezt Kovaljonok és társa éppen teljesítette. Egy Mans-(utazás időigénye 260 nap (ennek a felén már túljutottak.) Ám az évszázad végén, amikor ezek az expedíciók technikailag megvalósulnák, a rakétáik már sokkal gyorsabbak lesznek. Így a Szojuz 31 két űrhajósának teljesítménye mindkét bolygó meglátogatásának időigényét csaknem teljes egészében fedezni fogja! (Az. ember tehát alkalmas a Föld testvéreinek meghódítására!) Az 1970-es évek elején egy űrhajózási kongresszuson érdekes előadás hangzott el. Az űrutazások időtartamát a következő (persze nem általánosan elfogadott) kategóriákba osztották. I. 1—10 nap. Ebbe a kategóriába tartozik az új űrhajók berepülése, újonc űrhajósok kipróbálása stb. (A cseh, a lengyel és az NDK-beli újoncok mindig 7 napig tartózkodtak fent!) II. 10—100 nap. Ez az időtartam fedezi a legbonyolultabb holdutazást, vagy Föld körüli keringést (űrállomáson való tartózkodást). A „rovat” 10—20 nap feletti részének, minthogy egy holdutazás ennél tovább nem tart, nincs gyakorlati jelentősége. A 20—100 nap közötti időtartam csupán arra jó, hogy átevezzünk a következő kategóriába: ugorjunk egy nagy nagyságrendet. III. 100—1000 nap. Ez (a legfontosabb kategória (mai ismereteink szerint)! Ezer napon belül ugyanis — a jövő évezredben — a naprendszer valamennyi bolygója felkereshető, az út — akár a Plútó bolygóig — oda-visszá megjárható! IV. 1000 nap felett. Ez az intersztel'láris — csillagközi — utazások időigényének alsó határa, egyelőre a „jövő zenéje”. A tudomány jelenleg nem foglalkozik vele, csak fantasztikus regények lapjain fordul elő. Kovaljonok és Ivancsenkov a nagyszerű időtartam-világrekordon kívül azzal örökítette meg a nevét, hogy teljesítményűik új időtartam-kategóriát nyitott meg az űrhajózás számára. Bebizonyították, hogy a naprendszer bolygójának elérésében az ember nem lesz akadály. G. K. Hazánk és az NDK kapcsolatai A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kapcsolatai — miként az a magyar párt- és kormányküldöttség 1977. évi látogatásakor, s az akkor Berlinben aláírt új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésekor is kifejeződött, és azóta ismételten bebizonyosodott — dinamikusan, az élet minden területén gyümölcsözően fejlődnek. A szerződés kapcsolataink minőségi fejlődését, a nemzetközi helyzetben végbement alapvető változásokat tükrözi, elősegíti a két ország és nép további közeledését, hozzájárul a szocializmus ügyének erősödéséhez, a két állam — a proletár internacionalizmus elvén alapuló — nemzetközi együttműködésének alapvető okmánya. A két ország politikai kapcsolatai magas szintűek és rendszeresek. Fejlesztésük fő irányait a párt- és kormányküldöttségek találkozóin egyeztetik. Ilyen találkozóra került sor a tavalyit megelőzően 1970-ben Berlinben, 1972- ben Budapesten. A miniszterelnökök legutóbb 1974-ben Budapesten tárgyaltak, s más párt- és állami vezetők rendszeres megbeszélései is elősegítik, hogy a két állam kapcsolatai különböző területeken tervszerűen fejlődjenek. A párt- és kormányküldöttségek tavalyi találkozója óta is az MSZMP Politikai Bizottságának, a Magyar Népköztársaság kormányának számos tagja tett látogatást a Német Demokratikus Köztársaságban, ahonnan hasonló szinten több vezető államférfi járt, és folytatott a kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, eredményes megbeszéléseket hazánkban. A törvényhozó testületek küldöttségei is kölcsönösen látogatást tettek az elmúlt években. Az államközi kapcsolatok sorában 1974-ben űj egészségügyi egyezményt, 1977-ben a korábban megkötött jogsegélyegyezmény korszerűsítéséről jegyzőkönyvet, az idén pedig — a magyar külügyminiszter berlini tárgyalásai alkalmával — új kulturális és tudományos együttműködési egyezményt írtak alá. A hazánk és az NDK közötti kereskedelmet megalapozó első megállapodást 1949. október 19-én, a diplomáciai kapcsolatok felvételét követő napon írták alá. Azóta a gazdasági kapcsolatok a két ország gazdaságának tervszerű fejlődése, az egyre szélesebb körben kibontakozó szakosítás, kooperáció révén nagy arányokban fejlődtek, szerkezetükben korszerűsödtek. Az NDK a Szovjetunió után a második legjelentősebb partnerünk: mintegy 9 százalékos a részesedése a külkereskedelmi forgalmunkban. Hazánk az NDK külkereskedelmi forgalmában az ötödik helyet foglalja el, 6 százalékot meghaladó részesedésével. A kölcsönös áru- szállítások értéke ebben az esztendőben megközelíti az 1,3 milliárd rubelt. A két ország külkereskedelmi forgalmának csaknem 30 százaléka szakosított, illetve kooperációban gyártott termékben bonyolódik le. A kultúra, a tudomány területén öt évre szóló együttműködési megállapodás szerint bővülnek a kapcsolatok. Széles körűek az ösztöndíjas kapcsolatok: a Szovjetunió után az NDK felsőfokú intézményeiben tanul a legtöbb magyar ösztöndíjas. Eredményesen tevékenykedik a Magyar Kultúra Háza Berlinben, az NDK kulturális centruma Budapesten. Az együttműködés sajátos formájaként — az 1967-ben megkötött kormányegyezmény alapján — eddig több mint 36 ezer magyar fiatal utazott ki az NDK-ba hároméves munkavállalásra. Sokoldalúan és tervszerűen fejlődnek a társadalmi és tömegszervezetek kapcsolatai is. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság megyéi közül hat—hat testvérmegyei, Budapest és Berlin pedig testvérvárosi kapcsolatban áll egymással. Egyre nagyobb tömegeket fog át a két ország lakosainak közvetlen érintkezése: turistaútjaikon, látogatásaik alkalmával százezrek ismerkednek meg kölcsönösen a másik testvérország életével, munkájával. A párt-, az állami és a társadalmi szervek közvetlen együttműködése, a lakosság tömegeinek rendszeres érintkezése szilárd alapot nyújt Magyarország és az NDK kapcsolatainak további széles körű fejlesztéséhez. (MTI) Francia-nyugatnémet tárgyalások 9 Párizsban magas szintű megbeszéléseket tartott Giscard francia elnök és Schmidt, az NSZK kancellárja. (Telefotó—AP) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Czinege Lajos és Csémi Károly előléptetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója alkalmából — a szocialista honvédelem erősítésében, a Magyar Néphadsereg fejlesztésében hosszú időn át végzett tevékenységükért — Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztert hadseregtábornokká, Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkárt vezérezredessé nevezte ki. A Honvédelmi Minisztériumban megtartott ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Jelen voltak: Korom Mihály, az MSZMP titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint a HM Katonai Tanácsának és az MSZMP néphadseregi végrehajtó bizottságának tagjai. (MTI) • Kitüntetés Az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét adományozta Ikeda Cuneonak, a Japán—Magyar Baráti Társaság főtUkárá- nak, a két ország közötti kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzésében szerzett kimagasló érdemeinek elismeréseként. A kitüntetést csütörtökön este dr. Kós Péter nagykövet adta át Tokióban. • Tüntetés Pekingben Több száz Pekingben tanuló külföldi diák tüntetett pénteken a kínai oktatási minisztérium épülete előtt. Az egyetemisták — többségükben afrikaiak — egyik társuk kiutasítása ellen tiltakoztak és bejelentették, hogy a hatóságok jogellenes döntése miatt sztrájkba lépnek. Az ügy szenvedő alanya a pekingi Cinghua egyetem építészeti karának egyik szenegáli hallgatója; azzal vádolják, hogy megverte kínai szobatársát. A közvetlenül diplomázás előtt álló fiatalember szerint szobatársa rendszeresen beavatkozott magánéletébe, ezért nemrégiben valóban összeverekedtek, és ezt követte a hatóságok döntése. (AFP)