Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

4 • I lOFI NÉPE • 1978. november 26. *r í * » , • „ illÉi K avas a tpniAÍf G70VAmn&r :, HkVTvä a nviMiCli SiaACIuKICi a kiskunsági szakszövetkezetekben • A kiskunmajsai Jonathan Szakszövetkezet­ben kijavítják a burgonyabetakarításkor eléggé elhasználódott gépet a szakmunkások. (Straszer András felvétele.) Bács-Kiskun gyében több mint másfél száz, szövet­kezeti gazdálkodást folytató mezőgazda­sági nagyüzem van, ezek között harminc­öt a szakszövetkezet. Ha a termelési érté­kük és megoldásra váró gondjaik szem­szögéből nézzük, je­lentős nagyságot kép­viselnek. A megyé­ben valamennyi szak- szövetkezet kedve­zőtlen termőhelyi adottságú. Földjük nagysága 100 hektár­tól több ezer hektá­rig változik, a gaz­daságok gépesített­sége, szakember- ellátása, a tagság ér­dekviszonya sokféle. Mindezek termé­szetesen befolyásol­ják tevékenységük eredményeit. A me­gye mezőgazdasági szövetkezeti terüle­tének egynegyedén gazdálkodó szakszö­vetkezetek kerek 13 százalékát adják a szövetkezetek össz­termelésének, bár a tagságuk árutermelése ennél jó­val nagyobb. A szakemberek ál­talában úgy vélekednek, hogy legjobb befektetés a gazdaságok­ban a szellemi erőforrások fej­lesztése, az oktatás, továbbkép­zés. Bács-Kiskun szakszövetkeze­teiben 29 ezer a mezőgazdasági főfoglalkozású tag, közülük csu­pán 140-en tanultak valamilyen ' felsőfokú és 350-en középfokú ok­tatási intézményben. A gyen­gébb adottságú, kisebb szakszö­vetkezetekben azonban alig talá­lunk olyanokat, akik a közép­vagy felsőfokú végzettségűek kö­zé sorolhatók. Bizonyos fokig érthető ez,) mert itt ismerték fel a legkevés­bé, hogy a jól képzett vezetők által irányított munkának milyen tág lehetőségei vannak. Az is igaz: a szakemberek sem mindig vállalkoznak arra. hogy a gyen­ge felszereltségű, kis területű és szerény eredményeket produkáló gazdaságokban dolgozzanak, hi­szen ilyen helyen képességeiket aligha tudják megfelelően kama­toztatni. Bár ilyen gazdaságokban is van mód a továbbfejlődésre, hiszen az állam anyagilag is tá­mogatja a szövetkezeteket, hogy jól képzett szakembereket fog­lalkoztathassanak. A szövetkeze­tek például szolgálati lakás, csa­ládi ház építéséhez, fizetéskiegé- szítéshez a szakember számára támogatást kérhetnek. A Kiskunság harmincöt szak- szövetkezetéből azonban eddig mindössze tíz gazdaság kérelmez­te a már ott dolgozó vagy az oda jelentkező huszonhét szakembe­rének ezt az állami hozzájárulást. Szerencsére a kérelmező gazda­ságok között éppen a leggyen­gébben működőek száma a leg­nagyobb. A kiskunsági szakszövetkeze­tekben a szafcmunkáshiány is fo­kozódik. Ezt jelzi az alábbi ösz- szehasanlítás. A megye mezőgaz­daságában például a szakszövet­kezetekben 15, a téeszekfoen 26, az állami gazdaságokban pedig 33 százalék a szakmunkások ará­nya a fizikád dolgozók között. A szakszövetkezetekben általában a melléktevékenység szerepe dön­ti el, hogy hány szakmunkást foglalkoztatnak. Természetesen ez sem egészen egyértelmű, hiszen a szövetkezetek szakmunkásait vá­laszút elé állítja a városok kö­zelsége, az ipari üzemek korsze­rű munkakörülménye. Annál in­kább így van ez, mert ők a mezőgazdaságban is főleg az ipa­ri tevékenységhez közel álló mun­kát végzik, a gépműhelyekben, esetleg a szakosított telepieken dolgoznak. Növénytermesztő, ál­lattenyésztő alig van 'közöttük, s az elvándorlás sem jelentékte­len. Gyorsította ezt a folyamatot a kettős foglalkozásúak munka- viszonyának rendezése, amikor az ipari üzem vagy a szakszövet­kezeti munka között kellett vá- lasztaniok. Sokan lemondtak a kertről, szőlőről, s inkább az iparban vállaltak munkát. A szakemberhiány mind erőtel­jesebb a szakszövetkezetekben, hiszen itt a továbbfejlődés felté­telei lassabban érlelődnek, mint a téeszekben. A magasabb szer­vezeti és tulaj doniammá, a gaz­dálkodás lehetőségeinek megfe­lelő kihasználása, a táblásítás, a korszerű termelési szerkezet mind feltételezi a mezőgazdaság­ban dolgozók magasabb fokú képzettségét. Nemcsak a fiatal nemzedék új szakismeretére, ha­nem a régiek tapasztalataira is roppant nagy szükség van eb­ben a folyamatban. Ügy helyes, ha a kettő kiegészíti, segíti egy­mást. Gál Eszter Szank-Bogorodcsányi Magyar szakemberek az orenburgi gázvezetéknél — Amennyiben cigaretta és bármiféle gyújtóeszköz van ön­nél, kérem, rakja ki a zsebéből. — A fölhívás jogos, hiszen a Szojuz Gázvezeték ötödik szaka­szának egyik kompresszorállomá­sán, Bogorodcsánylban vagyunk, ahol az utolsó üzempróbák foly­nak. Már csak az a hetven szak­ember és munkás tartózkodhat itt, akik az ellenőrzéseket végzik és az esetleges hibákat kijavít­ják. A munkát Paczuk László mérnök, a szamki gázeüőfcészítő részleg vezetője irányítja. Megörültem a fiatail mérnök­kel való találkozásnak, akit még a Bács-Kiskun megyei földgáz­mezőn ismertem meg. Tudtam róla, hogy a Bakui Kőolaj- és Gázipari Egyetemen végzett. Egy évvel később került Szánkra, a szíve azonban akkor még Szeged­re húzta, mert ott élitek a szülei. Azután mégis maradt, mert meg­becsülték szorgalmas munkáját, szakértelmét, s 1972-ben már a földgáz-előkészítő üzemegység ve­zetője lett. 1977-ben ő lett a szainkii üzem nyolcvanegy tagú pártszervezetének titkára. Ilyen előzmények után csodál­kozva kérdeztem — hogyan ke­rült az Alföldről Bogosodcsányi- ba? — Ismeretes, hogy az orenbur­gi gázvezeték közös KGST-tberu- házással épül. Amikor befejezé­séhez közeledett a vezeték építé­se, a magyar olaj- és gázipari szakemberek körében is kerestek önként jelentkezőket, akikből úgynevezett beüzemelő csoportot hoztak létre. A különböző képe­sítésű (gépész, villamos, műsze­rész és automatikai) szakemberek kisebb csoportokban Kaiimyinsz- kájátaa (egy már működő komp­resszorállomásra) utaztak, tapasz­talatszerzésre. Amikor onnan visszaérkeztünk, tuditam meg, hogy engem neveztek ki a het­ven tagú szakembergárda vezető­jévé. Ma már tudom: ez egyben azt is jelenti, hogy legalább még egy évet töltök a Szovjetunióban, • Az utolsó ellenőrzés után ki lehet nyitni az indító gázcsapot. ugyanis mi végezzük el az üzemi próbákat a huszti és a guszjatyi- ni kompresszorállomáson is. Az építők kitűnő munkát végeztek, mégis a legaprólékosabban kell átvizsgálnunk mindent, mert a legkisebb műszaki hiba Is ko­moly balesetet és jelentős terme­léskiesést okozhat. — Nehéz a munkája? — A felelősség nagy, s rend­kívül körültekintő, gondos mun­kát kell végezni. Azt is hozzáte­hetiem azonban, hogy a csoport valamennyi tagja kitűnően fel­készült szakember. Ily módon minden szakmai részleg önállóan dolgozik. — S mit csinál azután, ami­kor végleg befejezik az orenbur­gi gázvezetéken a munkát? — Természetesen visszame­gyek Szánkra. Am addig még el­telik néhány hónap. Most néz­zünk szét a kompre&szorállomá­tt Kompresszorok sorakoznak egymás mellett. A háttérben a hűtő-, a víz- és porleválasztó berendezések láthatók. Egy-egy kompresszor nagyságát és teljesítményét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy Algyő—Szánk—Kardoskút teljesítményével egyenlő. • Munka közben állandóan ellenőrizni kell a he­lyiségeket, mert a metán 5 százalékos jelenléte már robbanásveszélyes, dolgozni csak legfeljebb 2,5 százalékos metánfelhalmozódásig lehet. Ezzel kap­csolatos mérést végez Farkas László vegyész az AURF gázelemző készülékkel. • Csiszár András a Il-es turbina vezérlőszekré­nyén az indítás előtti ellenőrzést végzi. • Szabó László a gáz-előmelegítő és fűtőgázsza- bályzó készüléknél. • A turbina indítása előtt még egy végellenőrzést tart Paczuk László részlegvezető (balról) Dorogi Ferenc müszerautomata-mérnök és Thuróczy Béla vilamosmérnök. (Kovács János felvételei.) Nem nagy lármával P bédszünet. A kerekegyházi tanácsháza folyosóján töm­zsi, idősödő férfi álldogál. Pont a kereszteződésben, ahol legerősebb a huzat. Viszont — innét ponto­san be lehet látni a közlekedő­térség minden zegzugát, tehát észrevétlenül nem lopakodhat be senki. All az ember, kissé terpesztett lábbal, s mivel kezét a háta mö­gött összekulcsolta, időnként jól­esik meg-megemelni a cipősarkat. Pihenőben önkéntelen kis tornáz- íatása ez a testnek. A férfi haja deres már, kis bajusza szálai közt fel-felgomo- lyog a vastag cigarettafüst, mi­kor meglibben az ájer. Ilyenkor persze erősen hunyorítani kell. Annyira azért nem, hogy a sze­me sarkából ne figyelné ki ajtó- nyitogató, s érthetően meddő pró­bálkozásaimat. — ö beteg. — Indokolja tömö­ren a népfronttitkári szoba zárt­ságát. — Igencsak jön már vissza dél­ebédről ... — Szól nyugtatólag egy másik helyiség gazdájára cé­lozva. Aztán hasonló tájékoztatások alapján tudom meg, hogy akit egy harmadik ajtó mögött keresnék, már nemcsak hogy nyugdíjban, hanem most éppen kórházban van szegény. — Tán éppen ma engedik ha­za, ha jól hallottam... Most már biztos vagyok benne, hogy ide tartozó ember ez az is­teni nyugalmat árasztó atyámfia. Abból, hogy szemmel láthatólag ki se lehetne mozdítani betonszi­lárdságából, afféle adóügyi refe­rensnek vélem. Abban a munka­körben volt módja szert tenni ilyen testi-lelki stabilitásra, gondolom én. Ám egy percen belül kide­rül, hogy Pál Sándor hivatalse­gédet tisztelhetem benne, aki megismerkedésünk után bizalom­mal invitál az irodák egyikébe. — Azért nem kell nekünk oda­kint meggémberednünk... Meg aztán itt tartózkodom legtöbbet. — Közli, miután széttárt karral jelezte az imént a gangon, hogy végeredményben munkahelye „ez az egész”. — Ügy nagyjából: mi a dolga? — Takarítás, fűtés, olajozás, kézbesítés, stencilezés — villant a sarokban levő gépre, amelynek éppen a levesnóta megszólalása­kor akadt a torkán a soronlevő papírlap. — Meg az égvilágon mi minden még... íróasztal mögé telepedve be­szél. s ahogy a felsoroláshoz tak­tust ver tenyerének éle, éppen egy kutyanyelv formájú nyomtat­vány csúszik a keze alá. Erről jut eszébe. — Ja meg napköziben ilyen kí­sérőlapírás. Ez a valamikori jár- latlevél utóda —, maga nyilván tudja még, mi volt a „paksus”. Sokan így mondják rá ma is ... így néz ki. — Mutatja és ma­gyarázza is, miről van kitöltve. — Dunai István holnap reggel 6 órakor tizenkét sertést ad át a vásártéren az állatforgalmi em­berének, Borda Pálnak... Hege­dűs Márkus tízet... Tudomásom szerint körülbelül hatvan darab jószágot vesznek át. Olyan há­romhónapos süldők ezek. — Ilyen papírok „kísérik” te­hát az állatokat. És ami Itt ma­rad a tanácsnál? — Másodpéldányok. Ezeken van az illetékbélyeg. A sertésekért darabonként huszonöt, szarvas- marháért negyven, lóért száz, juhért, kecskéért tíz forintosat kell leróni. ennyi ebből a tanácsé? — Semmi. Ez az államé. — Gondolom, most a sertések szezonja tart. — Igen — november, december a hízóké. Ez évben még három­négyezerre lehet számítani. Esz­tendőn át mintegy tizennégy-ti- zenötezret adnak át háztájikból, szakszövetkezettől, téesztől. — Milyen arányban? — Ügy háromnegyedrészben háztáji tartásból. — Mi az állattartók véleménye, kívánsága? — Legtöbbször azt panaszolják fel, hogy ők leadják a sok jószá­got, tápot viszont nem kapnak kellő mennyiségben. Előfordul, hogy négy-öt napon át nincs táp a takarmányboltokíban. Pedig há­rom is van belőlük... Ilyenkor aztán visszamaradnak a fejlődés­ben az állatok... Beszélgetésünk félbeszakad. Két kislány nyit be. — Sanyi bácsi, tetszett értesí­teni a GELKÁ-sokat? — Érdeklő­dik egyikük a sietségtől kipirult képpel. — Még nem értek ide. Mond­játok meg a tanár bácsinak, hogy nem felejtettem el. Szólok, mi­helyt ide bejönnek a DÁV-osok — nem GELKÁ-sok —, nálam van feljegyezve minden bejelen- "tés. — Köszönjük. — A kislányok sebbel-löbbal távoznak. Pál Sándor megmagyarázza. — Az egyik tanárnál kicsapott a biztosíték... — Csak biztosíték, és... ? — No nem a lakásban. Kint az utcán, és fel kell mászni a vil­lanyoszlopra. Most meg egy kolléganő lép be. — Tessék csinálni kísérőlapot Tüman Mihály névre — öt ser­tésről... Köszönöm. — Fordul ki máris az ajtón, mivel látja, hogy kérése ízibe teljesül. Nem telt még el negyed óra találkozásunk óta, s már is meny­nyi epizód a hivatalsegéd egy napjának töredék idejéből. Amennyi lehetett 1953 óta, amikor a tanácshoz került! — Bizony, már huszonhat esz­tendeje maholnap. Talán csak Tuman Károlyné, az igazgatási csoportvezető van itt kicsivel ré­gebben. Hegedűs Ferencné gazda­sági csoportvezető szintén az öt­venes években kezdte. — Annak előtte hol dolgo­zott? — Négy évig szőlőmunkás, má­sik négyig kocsis voltam a Be- retvás-birtokon. Annak az apjáé volt Kecskeméten a Beretvás- szálló... Ennél több munkahe­lyem nem volt. Nem sok haszon van abban, ha valaki folyton cse­rélgeti a „gazdát” ... Engem már tizenhárpm-Tlzennégy éves ko­romban önfegyelemre szoktatott a sors. Nem gondolkozhattam úgy, mint sok mai fiatal: „Majd el­tart apám, anyám.” — Hej, de sokszor szerettem volna még alud­ni, mikor szegény apám szelíden — hisz neki fájt legjobban, hogy mint kisgyereket, akinek nyugod­ni kéne még — felrázott: „Éb­resztő, kisfiam. Gyerünk kapál­ni!” — Ladánybene határában volt négy hold, kis. rossz, homo­kos földünk. — Harminckilenc­ben temettük el apámat. Tizenöt esztendős voltam akkor, és én lettem a férfi a háznál. Négy-öt •hétig cséplőmunkásnak álltam: jól jött az a kis kenyérnek való... — Magának akkor nem okozott gondot a „szabad idő” hasznos eltöltése, a szórakozás ... — Szórakozás?! Mikor egy-egy iparos legény barátom révén be­juthattam a bálba, este tízkor megjelent a teremajtóban a csend­őr. Nagy kevélyen, lassan kihúzta a kardját a hüvelyéből, szűrős szemmel kinézett bennünket, és csak konkorította ránk a mutató­ujját: aló mars, kifelé! A küszö­bön még lódított rajtunk a kard­lappal ... M égis... Nem kívánkozott el valamikor innen a ta­nácstól? — Mit mondjak? ... Hívtak ha­vi négyezerért segédmunkásnak a Ganz-MÁVAG-ba — itt akkor ezerkétszáz volt a fizetésem —, de nem mentem. Csepelre is, szö­vetkezetbe is — oda se. Nekem ez tetszett meg egy életre, amit csinálok... Hogy az egész köz­séget ismerem, s jönnek hozzám jó szóval, panasszal, tanácsot kérni... És segítek, ha csak egy mód van rá. — Mit gyűjtött élete során? A zzal a méltóságteljes nyu- galommal válaszol, ahogy a folyosón állt a hideg széljá- rásban. — Gyűjteni?... Kilencszázhat- vanban vettünk egy „használt” családi házat — ötvenötezer forin­tért. Azt alakítgatom. Lányunk már férjnél van, Ráckevén, a sü­tőiparnál dolgozik ... Tudja, úgy is lehet szép az ember élete,' ha nem nagy lármával éli... 7 Tóth István

Next

/
Thumbnails
Contents