Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-22 / 275. szám

Mákdaráló A lakosság kereskedelmi és ipari szolgáltatásairól, a fejlesz­tési tervek alakulásáról sok ész­revétel elhangzott a megyeszék­helyi tanács végrehajtó bizottsá­gának egyik közelmúlt ülésén. A testület tagjai közül ki azt tette szóvá, hogy nem egy fodrászat­ban hiányzik az árjegyzék, hogy a város ellátatlan körzeteiben késnek-csúszniak a szolgáltató be­ruházások, a töltőállomásokon a feszmérés, autóabJiak-mosás — aminek magától értetődőnek kel­lene lennie — 'szinte külön kegy­nek számít. Ki meg azt rótta feL, hogy a bútor házhoz szállítása csak a földszintre történik (a vevő lelke rajta, hogyan cipeli fel az ötödik-tizedik emeletre!), s hogy a lakáskarbantartás elég­telensége miatt áldani kell a fu- sizókat, és az aranykezű házfel­ügyelőket, akik szükség esetén megmentéi a bérházi lakosoknak. S ekkor a végrehajtó bizottság egyik nőtagjából a háziasszonyok jogos bírálata tört elő: — Örömmel nyugtázzuk az idei máktermést, de Kecskemé­ten képtelenség egy épkézláb mákőrlőt találni. Tisztításuk, karbantartásuk elhanyagolt, erre senkinek nem terjed ki a figyel­me... * Mi a véleménye az utóbbi ész­revételről Móc:a Imrének, a vá­rosi tanács kereskedelmi csoport- vezetőjének? — Nagyon indokait felvetés. Sajnos, napjainkban öt-hatnál nincs több működő mákdaráló a városiban. Csoportunk felhívta a kereskedelmi vállalatok igazga­tóinak figyelmét a mákőrlők be­szerzésére. Ismeretes előttünk, hogy országos hiánycikkről van szó, amelyhez két-három évi elő­rendelésre lehet hozzájutni. An­nál sürgetőbb tehát, hogy például mozgószolgálat útján gondoskod­janak a kereskedelmi közül etek a meglevő, jobbára kis teljesítmé­nyű darálók rendszeres tisztítá­sáról, karbantartásáról — vála­szolta a csoportvezető. Bizakodjunk hát, hogy a beig- lis időszak beköszöntése előtt ta­láltatok egy őrlőjavító mester, s a tésztatekercsbe nem vetőmag­ként, hanem daráitan kerül a mák —y —n ÉJT NAPPALLÁ TÉVE Készül a sportpálya a gyermekotthonnak A szó szoros értelmében éjt nappallá téve dolgoztak vállalá­suk teljesítéséért az Észalk-Bács- Kiskun megyei Vízmű Vállalat Kossá István szocialista brigád­jának tagjai. Az Országos Pedagógus Gyer­mekotthonban. > Kecskeméten, 60 X 30 méteres új sportpálya építéséhez láttak, s a feltöltéshez szükséges földet éjjel szállították a helyszínre. Már eddig csaknem harmincezer forint értékű mun­kát végezitek Schneider György brigádvezető vezetésével a víz­művesek. Országos árellenőrzési tanácskozás Az országban évente több mint százezer árellenőrzésen vizsgál­ják a termékek árának és minő­ségének összhangját a különböző állami és társadalmi szervek, de e munka hatékonyságának növe­lése érdekében következetesebben és szigorúbban kell fellépni az ár­képzés szabálytalanságai ellen — állapította meg Sándor Sándor, az Országos Anyag- és Árhivatal főosztályvezetője, az országos ár­ellenőrzési tanácskozáson, amely kedden kezdte meg kétnapos munkáját a Nehézipari Miniszté­riumban. A minisztériumok, az országos főhatóságok és a megyei tanácsok árellenőrzési szakembe­rei összegezik az eddig végzett munka tapasztalatait. A plenáris ülést követően szekciónként tár­gyalják meg a munka továbbfej­lesztésének feladatait. Többek kö­zött fontos feladat, hogy az in­dokolatlan áremelések megakadá­lyozása érdekében fejlesszék a megelőző jellegű ellenőrzéseket. (MTI) \ Az ifjúsági szövetség és a népi ellenőrzés együttműködése Az ifjúsági szövetség és a népi ellenőrzés együttműködésé­nek továbbfejlesztéséről fogadott él irányelveket a KISZ Központi Bizottságának Intéző Bizottsága és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Elnöksége. Az irányel­veket tartalmazó dokumentumot kedden írta alá a KNEB szék­házában Maróthy László, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára és Szaikali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnö­ke. A KISZ KB Intéző Bizottsága és a KNEB Elnöksége megállapí­totta, hogy évről évre mind több fiatal, KISZ-tag vesz részt a né­pi ellenőrzés munkájában, s a fiatalok e tevékenységüket is felelősséggel végzik. Az együtt­működés még tartalmasabbá té­tele érdekében a jövőben a KISZ még több fiatalt küld közösségi megbízással a népi ellenőrzés testületéibe, mindenekelőtt fiatal szakmunkásakat, szakembereket, egyetemi és főiskolai hallgatókat. A népi ellenőrzés szervei e fia­talokat megfelelően felkészítik tennivalóik színvonalas ellátásá­ra. (MTI) MA ESTE A KÉPERNYŐN Emlékfilm Mihályfi Ernő születésének 80. évfordulójára Életét megosztotta az írás, a politika és a természet között. Mihályfi Ernőre, a Magyar Nem­zet egykori főszerkesztőjére em­lékeztet az érintetlenül megőr­zött környezet, amely hívén tük­rözi ízlését, értékítéletét. Alak­ját cikkei, magnószalagra rögzí­tett hangja, feleségének, barátai­nak visszapillantása idézi, feltár­va életművének tartalmát, ta­nulságait. A brigád öröme Lapunk ez év június 24-i szá­mában A „Duna átszűrésére” vál­lalkozva című riportunkban az OTP megyei igazgatóságán dol­gozó Tóth László szocialista bri­gád figyelemre méltó vállalkozá­sáról számoltunk be. A számvi­teli dolgozókból álló kollektíva a lakáskérelmek számítógépes fel­dolgozása érdekében száztíz cí­met vállalva, a városi tanács se­gítségére szegődött. Meglátogatta, nem egy esetben felkutatta a la­kásért folyamodó családokat. Ennek során jutott el a brigád egyik tagja, Tóth Albertné az al- sószéktói tanyán nagyon rossz körülmények között élő kétgyer­mekes Orbán Gyuláékhoz. A na­gyobbik, nyolcéves, súlyos beteg gyermekük állandó gondviselésre szorul. A lesújtó tapasztalat meg­rendítette, s nem hagyta nyugod­ni a szocialista közösséget, a csa­lád gondjának megoldása érdeké­ben külön kérelemmel fordult a városi tanács elnökéhez. A na­pokban pedig a következő sorok­kal kereste meg szerkesztőségün­ket: „Nagy öröm érte brigádunkat. Gádor József tanácselnök elvtárs felülvizsgálta a család kérelmét, s a társadalmi lakásbizottság ja­vaslatával egyezően intézkedett. Orbán Gyuláék október 21-én a Széchenyivárosba, a Szimferopol tér 24. számú ház egyik két és fél szobás, összkomfortos lakásá­ba költöztek. Két nappal később meglátogat­tuk a családot. Jóleső volt látni, hallani Orbánná örömét. Az egészséges, fürdőszobás új lakás­ban a magatehetetlen kislány nem szorul már naponta a többszöri átöltöztetésre. Igaz ugyan, hogy a berendezés még hiányzik; mind­össze két fekhely és egy kiságy van az egész lakásban. Reméljük azonban, hogy lassan minden megoldódik. Nagyon szeretnénk elősegíteni a rászoruló kislány­nak a garai gyermekintézetben való elhelyezését, mert így az édesanya jövő októberben ismét elfoglalhatná munkahelyét. Ak­kor telik le ugyanis a gyermek- gondozási segélye. Nagyszerű érzés tapasztalni, hogy a társadalmi összefogás ilyen eredményt hozott. Ezt hí­rül adva, buzdításként szánjuk a város KISZ-es fiataljainak és szocialista brigádjainak. Tóth László szocialista brigád.” Műfordítók nemzetközi tanácskozása Magyar, szovjet, és bolgár mű­fordítók részvételével tanácsko­zás kezdődött kedden a Magyar trók Szövetségének klubjában. A szovjet küldöttséget Oleg Gro­mov prózafordító, a bolgár de­legációt Nino Nikolov költő, a bolgár fordítók szövetségének fő­titkára vezeti. A résztvevők Ga­rai Gábornak, a Magyar Írószö­vetség főtitkárának megnyitója után meghallgatták Koczkás Sándor irodalomtörténész előadá­sát a mai magyar irodalom új­donságairól, majd Valentyin Osz- kockij szovjet kritikus, a Litye- raturnoje Obozdrenyije című fo­lyóirat munkatársa hívta fel a hallgatóság figyelmét a soknem­zetiségű szovjet irodalom leg­újabb alkotására. A tanácskozás első napján a vitát Rákos Sán­dor költő, a műfordító szakosz­tály elnöke vezette. Ma a fordí­tás műhelyproblémáiról rendez­nek kerekasztal-beszélgetést nyel­vi tagozatonként. (MTI) A RAVILL szállítópartnert keres Húszezer fűlhető, fregoliszerű villamos ruhaszárítót, ötezer ház­tartási levestészta-készítő gépet, tízezer arcszauna-készüléket, húszezer irodai diktafont, .600 ezer csillár foglalatot, kétmillió ólvadóbetétet vásárolná 'á RA­VILL a következő tervidőszakra. Ez derül ki egyebeik között a vál­lalat kedden nyílt kiállításán az Országos Piackutató Intézet Nagymező utcai mintatermében, ahol 62-féle háztartási készüléket, híradástechnikai berendezést és mintegy százfajta szerelési anya­got és alkatrészt mutatnak be, mint olyan terméket, amelyekre eddig nem találtaik szállítópart­nert. Gazda Tamás, a RAVILL Ke­reskedelmi Vállalat vezérigazga­tója elmondotta, hogy a GÉP- KISZÖV-vel közösen rendezett kiállítással a hazai termelők, a külkereskedelmi vállalatok, sőt a kereskedelmi képviseleteken ke­resztül 'a szocialista partnerek érdeklődését is szeretnék felkel­teni a részben hiányt pótló, rész­ben a Választékbővítésit szolgáló cikkek iránt. A RAVILL másodszor rendez­te meg szállítópartnert kereső kiállítását. Az első sikerrel járt: az V. ötéves terv időszakára 300 millió forint értékű szerződést kötöttek a bemutatott cikkekre. Az akkori bemutató eredménye­ként például lényegében megol­dódott a háztartási kapcsolóéllá­tás és sokat javult a villamos- szerelési anyagkínálat is. (MTI) ISMÉT ÖLT AZ ITAL Halálos és súlyos balesetek Hétfőn reggel fél kilenc tájban egy járókelő, Tabdi belterületén, annak ritkán lakott helyén egy halálos szerencsétlenséget fede­zett fel, amely vasárnap este fél kilenc tájban történt. A helyszí­ni vizsgálat a következőket álla­pította meg. Tóth József né 41 éves háztartásbeli, Csengőd, Kis­csengőd 90. szám alatti lakos lovas kocsijával, feltehetően ittas állapotban, Csengőd irányában haladt. Állapota miatt áttért az úttest bal oldalára, ott a mint­egy két méter mély árokba bo­rult, s a lovas kocsi rázuhant. Tóth Józsefné olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Tataháza határában, az 55-ös számú úton Baján Géza 52 éves tejkezelő, Tataháza, Rákóczi út 47. szám alatti lakos személygép­kocsijával nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel közle­kedett, a járműve a csúszós úton megperdült és a bal oldali árokba vágódott. Baján Gézát a mentők eszméletlen állapotban, életveszélyes sérüléssel szállítot­ták kórházba. Az anyagi kár öt­ezer forint. Soltvadkerten az 54-es számú út átkelési szakaszán figyelmet­lenül vezette motorkerékpárját Horváth István segédmunkás, Bó- csa, III. kerület 96. szám alatti lakos. Emiatt nekiütközött az előtte szabályosan várakozó sze­mélygépkocsinak. A motorkerék­páron utazó Gál Imre 34 éves bócsai lakos megsérült. G. G. Átadták a háromszázadik Ganz villanymozdonyt a MÁ V-nak Kedden a Keleti pályaudvaron Farkas Béla, a Ganz Villamossági Művek műszaki igazgatója átad­ta a MÁV-nak gyártott három­századik V—43-ias típusú 3000 lóerős villamos mozdonyt. Az ün­nepségen mozdonytörténeti bemu­tatót is rögtönöztek. A 3000 lóerős mozdonyok — amelyek 130 kilométeres sebes­séggel is üzembiztosán közleked­nek — a legalkalmasabbak az expresszvonatok és a nagy terhe­lésű szerelvények továbbítására. A MÁV a V—43-asokból még 15—20-at vásárol, 1980-tól pedig már a korszerűbb, a V—63-as tí­pusú 5000 lóerős tiriszitoros vil- lomos mozdonyokat állítja mun­kába. (MTI) HÍREK • HÍREK NAPTAR 1378. november 22., szerda Névnap: Cecília Napkelte: C óra 59 perc. Napnyugta: 16 óra 02 perc. Holdkelte: 23 óra 03 perc. Holdnyugta: 12 óra 15 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 20-án a középhőmérséklet mínusz 2,5 (az 50 éves átlag 3,6), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,2 Celsius-fok volt, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,9, 13 órakor mínusz 0,9 Celsius-fokot mér­tek, a reggeli legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 2,4 Celsius-fok volt. — HANGVERSENYT rendez Falvai Sándor zongoraművész közreműködésével az Állami Ze­neiskola és a Városi Könyvtár Kiskunhalason, november 27-én, este fél hétkor a könyvtárban. — Sípálya építését kezdték meg Tatabánya határában, az M 1-es autóút közelében. A pá­lyához szükséges felvonó három- százezer forintba kerül, a tényle­ges kiadás azonban ennek a felé­re csökken majd, mert az épít­kezéshez jelentős társadalmi mun­káival járul hozzá a lakosság. Már az idén átadják rendelteté­sének Komárom megye első sí­pályáját. — Tizenegy magyar animációs filmet is bemutatnak november 22—26. között Portugáliában, az Espinhói Nemzetközi Filmfeszti­válom. A kiküldött alkotások kö­zül eddig a legtöbb sikert Janko- vics Marcell: Küzdők című film­je érte el; Cannes-ban és Ober- hausenben is nagydíjat nyert, Chicagóban „Ezüst Hugó” díjjal, Teheránban pedig a filmkritiku­sok díjával jutalmazták. IDŐNKÉNT FELSZAKADOZIK A FELHŐZET Hazánk időjárá­sa az elmúlt he- :ekben lényegesen nem változott. Az elmúlt hét köze­pén a zárt felhő­zetet feloszlató hi­deg front hatása Magyarország ke­leti részein kevés­bé érvényesült. De a kissé felsza­kadozó felhőzet is elég volt ahhoz, hogy a nappali hőmérséklet plusz 5 Celsius-fokig emelkedjen. E rö­vid időszaktól el­tekintve továbbra is erősen párás, borult idő volt, sokfelé köddel, ködszitálással. A hőmérsékleti maximumok 0 Celsius- fok körül voltak, a minimumok pedig 0, mínusz 5 Celsius-fok között. A következő napokban változéko­nyabb időre lehet számítani. A párás­ság azonban továbbra is jellemző lesz Időjárásunkra, köd is várható de a zárt felhőzet megélénkülő széllel időn­ként felszakadozik. A napsütéses helyeken a hőmérsék­leti maximumok kissé emelkednek, el­érhetik a plusz 8, plusz 9 fokot is. A minimumokban lényeges változás nem lesz. továbbra is mínusz 4, 0 Celsius- fok között lesznek. Számottevő csapadékra nem kell szá­mítani. Az elmúlt héten is folytatódott a ko­rábbi hetek borús, az átlaghoz képest hideg időjárása. A hőmérsékletnek er­re az időszakra vonatkozó átlagértékei 0 és mínusz 1 fok között alakultak, és ez mintegy 5 lókkal alacsonyabb a sok­évi átlagnál. A .csapadékviszonyokban sem volt változás, számottevő eső vagy hó a múlt héten sem esett, csupán az észak­keleti területeken mértek 1—3 mm csa­padékot. Mivel a párolgás minimális volt ez időszakban a mélyebb rétegek talaj- nedvessége szinte egyáltalán nem vál­tozott és a legfelső rétegeké is csak igen kis mértékben növekedett, a gyen­ge ködszitálások következtében. A következő héten sem számíthatunk lényeges változásra a hőmérsékleti és csapadékviszonyokat illetően, de he­lyenként különösen az északi területe­ken már időnként felszakadozhat a felhőzet és néhány órás napsütés Is lehetséges. — Boltokban a szaloncukor. A közelgő ünnepekre az idén is ide­jében felkészült a 'kereskedelem. Mór az űrietekben vain a Miku- ÜSCá és ó, 'kürggspnyra megren­delt édességek többsége. Október végéig 57,4 millió forint értékű édességet szállított a. boltokba a FÜSZÉRT. — CSILLAGÁSZAT. Az élet keletkezésének lehetőségei a vi­lágegyetemben címmel dr. Kulin György csillagász tart előadást Kecskeméten. A csillagászati he­tek befejező rendezvényére ma este — a megszokottól eltérően — 17 órakor a Tudomány és Tech­nika Házában kerül sor. — Bővül a perlit felhasználási köre. A Könnyűbeton- és Szige­telőanyag-ipari Vállalat taipolcai üzemében egyelőre kísérleti jel­leggel gyártják azokat a perlit válaszfal!apókat, amelyek révén a tervezők és az új lakásba köl­tözők régi vágya teljesül. A vá­laszfallapokat ugyanis akár há­zilag is szerelhetik, mozgathatják a család változó igényeinek meg­felelően. — DIÁKCSEMEGÉNEK számí­tanak, s mind az oktatásban, mind az úttörőmozgalomban jól kamatoztathatók a szolnoki levél­tár új szolgáltatásai. A múlt írá­sos emlékeit őrző intézmény — hagyományos kötelezettségein túl — sokszorosított szemléltető esz­közökkéi régi térképekkel, tájle­írásokkal színesíti az általános és középiskolák történelem- és föld­rajzóráit, szakköri foglalkozásait. — Leíróiroda alakult egy év­vel ezelőtt a kiskőrösi Városi Ta­nácson. A korszerű berendezéseik­kel felszerelt iroda — van tele­fonos üzenetrögzítője, diktafonja, gyorsmásolója — dolgozói az ej­telt egy év alatt 10 579 oldal gé­pelést, 1404 oldal stencilezést ké­szítettek él egységes kiviteliben, jó színvonalon. kocsiAtvételi SORSZÁMOK 1978. NOVEMBER 20-ÄN Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 7529 Trabant Um. (Győr) 6828 Trabant Um. (Budapest) 15050 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 22518 Trabant Lim. Spec. (Győr) 14824 Trabant Kombi (Budapest) 3666 Trabant Kombi (Győr) Wartburg de Luxe (Budapest) 12555 Wartburg Lim. (Budapest) 11235 Wartburg de Luxe tolötetős (Bp.) 4021 Wartburg Lim. tolötetős (Bp.) 2546 Wartburg Tourist (Budapest) 3839 Skoda 105 S (Budapest) 1265 Skoda 105 S (Győr) 291 Skoda 105 S (Debrecen) 140 Skoda 120 L (Budapest) 4095 Skoda 120 L (Debrecen) 1593 Skoda 120 L (Győr) 1735 Lada 1200 (Debrecen) 48583 Lada 1200 (Budapest) 96966 Lada 1300 (Budapest) 11005 Lada 1300 (Debrecen) 6253 Lada 1500 (Budapest) 18885 Lada Combi (Budapest) 12800 Polski Fiat 126 (Budapest) 13248 Dácia (Budapest) 10803 Polski Fiat 1500 (Győr) 13768 Zaporozsec (Budapest) 27263 Moszkvics 2140 (Budapest) 3500 MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. november 22. szerda du. 3 óra: PLAV MOLNÁR Kecskemét Járási 'Úttörő-bérlet Nagykőrösön 19 órakor: ő meg ö MOZI 1978. november 22.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A KÉTÉLTŰ EMBER * Színes szovjet film KECSKEMÉT ARPÄD: fél 4 és 7 órakor SZÓT KÉREK Másfél helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kétrészes, színes, magyarul beszélő lengyel film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KIS SÜN ÉS A BOCS Színes szovjet mesesorozat PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): n-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X

Next

/
Thumbnails
Contents