Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-14 / 243. szám

1978. október 14. • PETŐFI NEPE • 3

Meddig élnek a házak?

Város és

„Számottevő eredményeink mellett a lakáskérdés változatlanul legnagyobb társadalompolitikai problémánk ... Nagy anyagi erőt köt le a lakásállomány karbantartása, a korszerűtlenné vált lakások szanálása és pótlása”.

(Az MSZMP KB 1978. április

19—-20-i határozatából.)

Négydimenziós városok — az építészeik gyakran illetik ezzel a találó elnevezéssel azokat a településeket, ahol elöregedett a városmag, a régi és új házak egy épületcsoportban vannak jelen. Itt a térbeli kiterjedés mellett a negyedik meghatározó: az idő. Vagyis a házak életkora, mely nemcsak attól függ, hogy milyen anyagból (téglából, vasbetonból), milyen technológiával épültek. Abban, hogy meddig él egy épület, lényegesen közrejátszik fenntartása: a rendszeres karbantartás vagy éppen a felújítás. Az építészek általában egy emberöltőre tervezik a házakat, még ha száz év múltán is lakják őket, mivel a fizikai és erkölcsi kopás nem egyszerre következik be — az utóbbi sokkal hamarabb.

Az idő ostromában

Az elöregedés jegyeit magukon

viselő épületek száma nem csekély az országban. Épp ezért napjainkban gyors intézkedést követel a pusztító idő ostromának visszaverése. A közelmúltban több fórumon (az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának ülésén, a III. országos épüjletfelújítási konferencián) foglalkoztak a szakemberek az ingatlankezelés megnövekedett feladataival, az épület-rehabilitáció és rekonstrukció helyzetével.

A népgazdasági tervben is kiemelt helyet kapott az ingatlan- kezelés: dz elmúlt tervidőszakhoz képest ebben az ötéves tervben csaknem kétszeresét, 30 milliard forintot költhetünk a tanácsi kezelésben levő lakóépületék fenntartására. 85 ezer lakás vár felújításra, ebből csaknem 50 ezer a fővárosban. 35 ezer lakást kelll korszerűsíteni, ennek majdnem fele vidéken van, és 18 ezer műemléklakás zárja le a sort. Az előirányzott összegből 16 milliárd Budapesté, a fennmaradó 14 milliárd forint a megyék között osztódik el, melyet a tanácsok beépítettek költségvetésükbe. tehát öt évre előre tudhatják, hogy az épülő új lakóházak mellett mennyit és milyen ütemezésben költhetnek a régi épületek karbantartására, korszerűsítésére.

A pénz azonban nem minden, bizonyítja az is, hogy míg a fővárosban időarányosan használják fel a felújításra fordítható összeget, addig vidéken — az építőipar kapacitáshiánya miatt — egyes nagyvárosokban, mint Pécsett, Debrecenben, Győrött, nem tudják elkölteni a pénzt, illetve átcsoportosították. Például Baranyában Siklós, Szigetvár részesült belőle. Ugyanakkor Pest, Békés, Bács. Veszprém és Zala megye fenntartási-építési erői a pénzügyi fedezethez mértek, sőt terven felül is vállalnának,

amennyiben megkapnák rá az állami támogatást.

A vidék helyzete korántsem annyira aggasztó, mint a fővárosé. A megyei tanácsok tervei alapján előreláthatólag 5—10 évvel hamarabb befejeződik a karbantartásaiéin arad ások pótlása, mint Budapesten, ahol az ezredfordulóra tervezik a félévszázados elmaradások felszámolását. Hogy milyen horderejű feladat a meglevő lakásállomány fenntartása, érzékeltetésére elég néhány adat: a lakosság 3,5 millió otthonban él, az állami tulajdonban levő lakások száma 690 ezer, ebből 281 ezer vidéki lakás. Ennek a 281 ezernek a 76 százaléka összkomfortos és komfortos, a fennmaradó részt a fél-, illetve komfort nélküli, továbbá a szükség- lakások teszik ki, ez utóbbiak száma még mindig 15 ezer. Ne feledkezzünk meg a 25 ezer társbérletről sem. Tehát a hajlékoknak majdnem egynegyede mielőbbi rehabilitációra, teljes újjáépítésre szorul. Ez nemcsak konzerválást, hanem korszerűsítést is jelent, vagyis a ma és holnap emberének igényeit kell, hogy kielégítsék az átalakított, jobb belső elosztású, központi vagy gáztüzelésű, fürdőszobás otthonok. Köztudomású, jelenleg egy 54 négyzetméter alapterületű lakás építési költsége 420 ezer forint. A felújítás, korszerűsítés költsége ennek az összegnek a 65—70 százalékát nem haladható ja meg, mert azon túl már nem lenne gazdaságos, s inkább az újjáépítését kell választani. Az is mérlegelendő, hogy a rehabilitált épület használható lesz-e még legalább 30—40 évig? Természetesen egy ház lebontásába beleszól a városképi jelleg is, mivel

a történeti városrészekben egy új épület zavarhatja az összhangot.

Egységes cselekvéssel

Az ország lakásállományának karbantartása komplex feladat: csak összehangolt munkával valósítható meg. Szervezett együttműködés, a tanácsok (mint beruházók), az építőipari és ingatlan- kezelő vállalatok egységes cselekvése szükséged hozzá. A régi házak megőrzése, megóvása legalább annyira fontos, mint az új lakások építése. Társadalmunkban épp olyan szociális problémát vet fel, s lényegesen befolyásolja a lakosság életikörülményeit. Nem elég egy házat felépíteni, azt fenn is kell tartani, s amennyiben karbantartását elhanyagolják, úgy az épület idő előtt! tönkremegy.

Nehéz évek elé néz a 22 vidéki ingatlankezelő vállalat, a 43 városgazdálkodási vállalat és a 20 költségvetési üzem, mert a múlthoz képest jóval nagyobb felelősség hárul rájuk a régi és új házak állapotáért. Nem kevésbé a tanácsi építőipari vállalatok, melyeknél szinte feledésbe merült a haidani „tatarozó profil”, pedig létük meghatározója volt a múltban. Jelenleg a karbantartási és felújítási feladatoknak 38 százalékát az ingatlankezelők, 34 százalékát a tanácsi építőipar, a többit a szövetkezeti és kisipar látja el. Megyénként változik az arány: míg a fővárosban a tanácsi építőipar végzi a felújítások 50 százalékát, addig vidéken ennél jóval kevesebbet vállal, Somogybán például alig éri el a 10 százalékot. Általában a vállalatok építési kapacitásuknak 18—20 százalékát kötik ile erre a célra. Roppant kevés, holott elsősorban a tanácsi építőiparra tartoznának a nagyobb felújítási, korszerűsítési munkák, s az IKV-nak több ideje jutna a fenntartásra, karbantartásra. Rendszeresebb lelhetne így a házak tmk-ja, jobban kielégíthetnék a lakossági igényeket, s nem következnének be olyan nagymérvű leromlások, mint amelyek ma tapasztalhatók azokon az épületeken, amikre 40—50 évig feléjük se néztek.

Az utóbbi években gyorsan fej-' lődtek az Ingatlankezelő Vállalatok: korszerű műhelyekkel, raktárral, szociális létesítménnyel központi telep épült Szombathelyen, hamarosan átadásra került Miskolcon, Tatabányán, Békéscsabán és Nagykanizsán is a jól felszerelt műszaki telep. Rendszeres éijel-mappali ügyeletet vezettek 'be az IKV-k. A 2,2 milliárd központi fejlesztési alapból csaknem 1 milliárd forintot kaptak a vidéki vállalatok telepeik korszerűsítésére, új létesítményekre, gépesítésre, állványozásra, új technológiák bevezetésére. Az összegből átmeneti lakások építésére is felhasználhatnak, ezzel az épületfelújításokat megkönnyítik, hisz a lakók ideiglenes átköltöztetésiével sokkal zavartalanabbul, gyorsabban bonyolíthatók le az átalakítások.

Nagy árat fizetnénk

Még 1972-ben az IKV-k létrehozták társulásukat. Célja: a műszaki fejlesztésben elért eredmények közös hasznosítása, a rendszeres szakmai továbbképzés. A testvérvállalatok •"* részvételével egy-egy megyében bemutatókat tartanaik' például vakolt homlokzatok műanyag felületképzéséről Oroszlányban, a gépesített karbantartásról Pécsett, s gondolnak a közeljövőre la: előadásokat hallgatnak a nagypaneles (házgyári) lakótelepek felújításáról, karbantartásáról, mely lényegesen eltér a hagyományostól.

Az elmúlt évtizedek „ráérünk árra még” felfolgásának kárát most érezzük, s ebből okulva már jó előre gondolni kell arra, hogy a 10—20 éves házak karbantartásának elhanyagolásáért nagy árat fizetnénk, hisz a víz- és hőszigetelések, a különböző vezetékek, szerelékek tm'k-jának elmulasztása komoly következményekkel járna. Igaz, hogy 100 évig is élhet egy ház, de az már rajtunk múlik, bogv: UNOKÁINK IS LÁTNI FOGJÁK-e?

H. A

ESZTENDŐNKÉNT jó néhány nagyközség vívja ki magának a városi rangot — központi határozat alapján. A várossá válás efféle adminisztratív feltételei pontosak, jogszabályban rögzítettek. Szólnak a lélékszámrál, a közművesítés fokáról, az ellátottságról, minden olyan tényezőről tehát, amely lényegejs az ott élők szempontjából. A városi rangra pályázó falvak, nagyközségek pedig általában jobban állnak a követelményeknél. A jelenségnek — ez nyilvánvaló —• két oka lebet: a mérce alacsonysága, illetve az adott település kiemelkedőnek tetsző fejlettsége. Mindkét szempont igazsága könnyűszerrel bebizonyítható — csupán nézőpont kérdése az egész.

Már csak azért is így van ez, mert csupán nehezen határozhatók meg a városi lét alapvető jegyei. Ha például az ellátottságot — az élelmiszerekben, a háztartási gépekben, vagy éppen a ruházati cikkekben — vesszük alapul, akkor a teljesség léte még korántsem tanúbizonyság a várossá válás jogossága mellett. Mert milyen alapon állíthatnánk, hogy a falvak vagy a kisebb települések nem „érdemlik” meg, hogy üzleteikben legyen elegendő tej, hús, kenyér, vagy nadrág és zakó? Ilyen nézőpont szerint az ellátottság mértéke aligha lehet minősítő tényező.

NEMRÉGIBEN az egyik, a közeljövőben várossá váló nagyközségben jártam. Érdekes módon (vagy természetesen) nem az épülő lakótelepek, az odaépített ipari üzemek, a városrendezés igazán nagyszerű eredményei maradtak meg bennem, hanem a tanácselnök véleménye arról, mi is a teendője egy település „elöljárójának”. Szavai szerint nem csupán abból all a munkája, hogy vezesse a település közigazgatását. Az efféle hétköznaipi teendők melett az is gondja, hogy — a szó jó értelmében — „menedzselje” a települést, íme egy példa. Az ipari üzemek

Az elmúlt napokban a középiskolák többségében úgy döntöttek a KISZ-bizottságak: csatlakoznak a KISZ KB és az Oktatási Minisztérium felhívásához, iskolájukban megszervezik a tanulmá1 nyi mozgalmat — tájékoztatták a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló-osztályán az MTI munkatársát.

— Változatos, gazdag program teljesítésére vállalkoznak majd az osztályközösségek, egy emberként küzdenek a Kiváló tanulmányi közösség cím elnyeréséért.

Az iskolai KISZ-bizottságok a pedagógusokkal karöltve már formálják a feladatok gazdag listáját. Mindenütt önállóan, a napi feladatokhoz igazítják a követelményeket. Arra van szükség, hogy a diákok minden megmozdulásukkal, folyamatos munkájukkal, a mozgalom céljai megvalósításával érjék el, hogy javuljon a takitelepítése Budapestről jogszabályon alapuló szükségszerű kötelessége az erre rászorított vállalatoknak. Nyilvánvaló, bogy abban a vidéki településben lesz a*, •későbbiekben uj murikcuilkainiuk az ott élőknek, amely a legtöbb kedvezményt nyújtja majd a költözőknek. Az említett tanácselnök tárgyalt, vitatkozott, sőt kompromisszumokra is hajlandó volt annak érdekében, hogy az általa vezetett nagyközségben módja tegyen a városiasodásra utaló ipari munkát vállalni a lakosságnak. És a helyes, a jó célt szolgáló menedzselésre még számtalan jó példa hozható föl.

MINDEZ csak azért érdekes a várossá válásról szólva, mert meggyőződésem szerint aligha csupán a rideg, a kézzelfogható tárgyi feltételeken — a lakótelepek, a boltok, az üzemek számán — múlik, hogy az adott település jogosult-e a városi rangra. A személyinek nevezett feltételek szerintem legalább annyit "nyomnak a latban, mint a tárgyiként meghatározott tényezők. Mert, ami már készen áll, adott mint lehetőség — az dicsérhető, jogos miatta a büszkeség, ám a továbblépéshez mindenképpen szükségesek az emberek is. Mondhatni, nélkülözhetetlenek.

A VÁROSSÁ VÁLÁS szép eredmény, ám inkább kötelezettségekkel, mint automatikusan megkapható jogokkal jár. Mert az csupán a dolog egyik fele, hogy az ott élők büszkék rá: város lett a nagyközség. A másik — és korántsem elhanyagolható — oldala mindennek, hogy a gondolkodásmódjuk is városiassá váljon. A szemlélet, a szokások megváltoztatásához pedig, nékülözhetet lenek a megfelelő tárgyi feltételek. Mindezek a tettre, a változtatásra alkalmas, s hajlamos emberekkel nyilvánvalóan könnyebben megteremthetők, mint nélkülük. Pontosabban: csak velük érhető el a cél, hogy váljon valóban várossá a várossá nyilvánított település.

M. P.

nulmányi fegyelem, önmagukat, s ha kell egymást is szorítsák rá a rendszeres, lelkiismeretes tanulásra, Arra psztönözzük a fiatalokat, hogy mind többen vállalják KISZ-megbízatásként a figyelő- szolgálatot. Tartsák kézben a szertári felszerelések, az iskolai berendezések megóvásának ügyét, s ha kell, az osztály-, diákbizottságoknál javasolják a rongálok megbüntetését, vagy kezdeményezzék a kisebb javítások elvégzését.

A diákok kezdeményező készségére, önállóságára alapozó mozgalom olyan önértékelésre készteti a kisebb-nagyobb közösségeket, amelyben egyetlen diák, egyetlen osztály sem „lapulhat meg” a háttérben. Az eredményekről naprakész kimutatással szolgálnak majd az osztálybizottságok — mondották befejezésül a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló osztályán. (MTI)

Tanulmányi mozgalom indul a középiskolákban

A közrend, a biztonság őre

FILMJEGYZET

Pokoli torony

Valódi, profimunka az amerikai filmiparnak ez a monumentális, nagy tömegeket mozgató, szuperprodukciója. A kétrészes mű vetítése három órát igényel, és ennek az egyáltalán nem rövid időnek majd minden perce tele van újabb izgalommal, feszültséggel. Katasztrófa- filmeknek nevezik az ehhez hasonló alkotásokat és úgy emlékezik meg róluk a tengeren túli száksajtó, mintha valamilyen eddig nem látott, eddig ki nem tálált újdonságról lenne szó. Pedig az idősebb generációt képviselő mozinézők bizonyára emlékeznek még a San Franciscóra, amely az emlékezetes drámai földrengés pillanatait rögzíti, vagy a Titanic óceánjáró katasztrófáját bemutató pompás, és ákikor újdonságnak számító fényképezési türkkökre épülő produkcióra — hogy csak a legismertebbeket említsük. — Szóval, a találmány nem új. A megvalósítás technikája azonban magán viseli a mai tengerentúli filmipar szakembergá rdá jának

kezenyömát, hozzáértését, biztos és csalhatatlan tehetségét.

És a film mondanivalója is tisztességes, elfogadható. A hatalmas, 135 emeletes felhőkarcoló égésének gigantikus látványa mellett megszívlelendő tanulságokat kap a néző. A megnyitása napján lángba boruló óriási üvegtorony megmentéséért harcba induló emberi helytállás, vakmerő hősiesség élménye valóban megrendítő és tiszteletet ébreszt. A másik tanulság: ez az elegánsan karcsú, építészetileg tökéletesnek látszó felhőkarcoló úgy épült fel, hogy a kivitelezők semmibe vették szinte az összes biztonságtechnikai előírásokat,

mert a nagy üzletet jelentő építkezésen hatalmas kölön-nyeresé- get tettek zsebre. így aztán már a megnyitás perceiben felmondta a szolgálatot a villamos hálózat, nem jelelte a veszélyes tüzet a tűzjelző berendezés, és a beton- falak sem állták a hőt úgy, ahogy kellett volna, stb., stb.

A gátlástalan nyerészkedés kétszáz ember életét követeli, nagy értékek megsemmisülését, emberi tragédiák egész sorát okozza.

A néző számára külön öröm, hogy a filmben világsztárok egész sorának játékában gyönyörködhet. Paul Newman, és a nálunk kevéssé ismert Steve McQueen alakítása jelenti a legnagyobb élményt. Newman az üvegpalota tervezőjének markáns, férfias alakját formálja meg, választékos, túlzásóktól mentes eszközökkel. McQueen a tűzoltók parancsnoka, a mentés legnehezebb pillanataiban akrobatákat megszégyenítő merészséggel áll helyt szerepében azokért az elvekért, melyeket az egész film tükröz: ne játsszon a tűzzel senki sem, aki emberek életéért, nagy anyagi értékek sorsáért felelős.

A film fő mondandója egyébként éppen a két pompás művész játékával válik torokszorító igazsággá. Mellettük olyan sztárok vonulnák fel, mint Fred Astaire, a harmincas évek utánozhatatlan tehetségű táncfeno- ménija (ez esetiben egy idős, kisstílű szélhámos papírfigurájába lehel életet), Faye Dunaway, a tévében nemrég látott Susan Blakely (Gazdag ember, szegény ember) és Richard, Chamberlain. Hadd említsük meg a kiváló filmoperatőr: Fred Koenekamp nevét, akinek a hatalmas tűzvész valósághű fotografálását köszönhetik a nézők.

John Guillenmin, a rendező gazdaságosan bánik a hatásokkal, kiszámított és lélektanilag megalapozott minden vágás, soha sem feszülnek túl a húrok, nem megy el a játék a borzalmas eseményeik ábrázolásával a horror irányába, nagyon valószínű, hogy a katasztrófa-filmek szériájában a Pokoli torony a legjava alkotások közé tartozik. Nem véletlen1, hogy kéthetes játszási időt adott neki a MOKÉP Kecskeméten.

Cs. L.

Borbély Mihály rendőr törzs- őrmesterrel a fegyveres erők napján találkoztunk a határőrök Kiskunhalason szervezett ünnepségén. Ott vette át ugyanis a BM Határőrség országos parancsnokától érkezett jutalmat — Dudás István ezredestől, a magasabb határőregység parancsnokától —, amelyet a határőrök munkájának folyamatos segítéséért kapott. A jutalom átadásánál Csibi Vince rendőr alezredes, a kiskunhalasi járási-városi kapitányság vezetője is jelen volt.

Beszélgetés közben hallottuk, hogy a szolgálatát mindenkor példamutatóan és éberen ellátó rendőr tiszthelyettes 1972-ben jegyezte el magát a hivatásos belügyi szolgálattal. Azt megelőzően az egyik katonai alakulatnál teljesített tényleges szolgálatot, szakaszvezetői rendfokozattal, raj- parancsnoki beosztásban. A fegyvereseknél folyó szocialista versenymozgalomban a Magyar Néphadsereg^ Kiváló Katonája és az Egység Élenjáró Rajparancsnoka címet nyerte.

— A rendőri pályát Jánoshalmán kezdtem, majd a szükséges tanfolyam elvégzése után a kiskunhalasi rendőrőrsre kerültem mondta érdeklődésünkre a törzs- őrmester. — Gyakrabban a Kiskunhalas—Kelebia, Baja—Kis- kunfélegyáza között közlekedő vonaton teljesítek szolgálatot — s feladatom, többek között, ügyeln,i az utasok biztonságára, vagyis a zavart keltőkkel, rossz magatartása, gyanús személyekkel szemben intézkedéseket foganatosítani.

Borbély Mihály törzsőrmester Kunszentmiklósről — Kiskunhalasra utazott, amikor egy jogtalan határátlépést elkövetni szándékozó idegen állampolgárt fü- löncsípett. A vonaton nyilván több száz ember utazott, a sok között hogyan vált gyanússá az idegen? — kérdeztük.

— A fiatalember a személyvonaton első osztályú kocsiban utazott — kezdte Borbély törzs- őrmester. Rendkívül elhanyagolt külseje volt. A szandálját zokni nélkül hordta, a lába meg fekete volt a piszoktól. Amikor az ablak mellett ü'lő, kifelé bámuló férfit körültekintően szemügyre vettem, a felsorolt jelenségek miatt nagyon gyanússá vált. Igazolásra szólítottam fel, de nem értettük egymást. Később egy tolmács segítségével sikerült szót érteni az idegennel, de amikor nem tudta elfogadhatóan igazolni magát, közöltem vele, hogy előállítom az őrsre. A szakállas fiatalember egyébként háromszor kísérelte meg a szökést a rendőrkapitányságig.

— Később megtudtam — jelentette jogos büszkeséggel a szemfüles törzsőrmester, — hogy a vonaton gyanússá vált férfi

csehszlovák állampolgár, aki a Dunán úszott át Magyarországra, Csongrád' megyében több betöréses lopást hajtott végre és azzal a céllal utazott a határ felé, hogy Jugoszláviába, majd Olaszországba szökik.

Borbély Mihály »törzsőrmester tulajdonképpen a rendőri szolgálat példás teljesítése mellett, a határőrök munkáját is folyamatosan segíti. Nagy szorgalommal, eredményesen végzett munkáját, fegyelmezett magatartását pontosan jelzi, hogy rövid rendőri pályafutása alatt kétszer részesült miniszteri kitüntetésben és soron kívül lépett elő törzsőrmesterré. Elöljáróitól többször kapott dicséretet, jutalmat is. Legutóbb a fegyveres erők napján a Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntette ki a belügyminiszter, a BM Határőrség országos parancsnoka pedig jutalomban részesítette. Gazsó Béla